Az Én Kék Zónám

Batiz András: A karizma tanulható | Az Én Kék Zónám #24

· PT1H51S

Összefoglaló

Batiz András kommunikációs szakemberrel arról beszélget Barbara, hogy a karizma tanulható és fejleszthető. Szó esik a nonverbális kommunikáció szerepéről, a testbeszédről és arról, hogyan lehet hatásosan felkészülni egy előadásra.

Röviden

Műsor
Az Én Kék Zónám
Megjelenés
2025. 06. 19.
Hossz
1 óra 1 perc
Témák
nonverbal communication, charisma, body language, presentation skills
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Fejezetek

  1. — Először a másik testbeszédét kell figyelni 01:36 Bemutatkozáskor lehet nevet megjegyezni? 03:17 A figyelem tanulható 05:
  2. — A kérdések kapcsolódási pontok 11:09 A kommunikációs stílus kulturális beágyazódása 13:24 Miért ítéljük meg azt, aki sok
  3. — Hogyan lehet az emberek kommunikációs képességeit segíteni? 25:04 Hogyan lehet egy előadásra felkészülni? 28:16 A karizm
  4. — A social médiában pillanatok alatt kell hatást kelteni 41:44 Otthon tudjuk magunkat fejleszteni? 44:48 Tanulható a szere
  5. — A szociális szorongók 54:55 Vendég kérdése Csatlakozz hozzánk, és fedezd fel velünk a hosszú jóllét tudományát.➡️ Facebo

Ebben az epizódban

azért azt pontosan lehet ma már tudni, hogyha az ember tartalmas és megelégedetten hosszú életet akar élni, akkor sok más mellett ugye ez a szociális kötődésekből adódik.

Ezt a Harvard Longemit projektje ezt abszolút tök világossá tette.

Na de ahhoz, hogy szociálisan jól tudjunk kötődni, ahhoz képesnek ellen emberekkel kommunikálni.

És azt hiszük, hogy tudjuk, de hát nem tudjuk igazán jól.

Batis András pontosan tudja, hogyan kell belépni egy terembe, és megragadni a figyelmet. volt kormányszóvivőként kommunikációs vezetőként és ma trénerként is azt vallja, a karizma nem született adottság, hanem tanulható eszköztár, melynek elsajátítása csak gyakorláskérdése.

Saját cégével vállalati tréningek sorozatait tartotta már, ahol nemcsak kommunikációs technikáról, hanem megjelenésről testbeszédről önazonosságról is tanít.

Olyan témákról, ahol összeér a pszichológia, a történetmeselés a testbeszéd.

Most, hogy így ülünk András, ez a ez ez egy ilyen zárt testbeszéd, nem?

Hogy fogjuk mind a ketten összekulcsoljuk a kezünket.

Vártam, figyeltem, hogy befejez.

Én én nekem is van egy ilyen zárt.

Mi az, amit tehát hogyha bemész egy terembe, és nyilván ezt tanítod sokaknak, tehát rögtön felméred a a közönségedet, megnézed, hogy mennyire nyitottak rád, vagy mit figyelsz meg egy ember testtartásán?

Hát hogyha ugye ez két oldalú dolog, hogy mi van azzal, akivel beszélek, és mi van velem, aki beszélek. hogyha most azt mondod, hogy bemegyek egy terembe, akkor az általában abból adódik, hogy mondjuk ott tartok egy előadást, mondjuk ez egyfajta szituáció, akkor nyilván azt próbálom felmérni, hogy milyen hangulatban van a közönség, vagy mégis mivel lehet hozzájuk közelf férkőzni.

És szerintem ez nagyon sok mindennek a lényege, hogy ha meglátsz egy közönséget, vagy meglátsz egy másik embert, akkor nem az a lényeg, hogy magadra figyelj, hogy te mit csinálsz, hanem rájuk figyelj, mert abból fog jönni, hogy te hogyan kell, hogy viselkedjél valójában.

Tehát magyarul, hogy mit figyelek egy közönség azt, hogy hogy mennyire van ráhangolódva mondjuk arra, ami ami következni fog.

Fel kell őket valahol ébreszteni, vagy elég izgatottak és kíváncsiak ahhoz, hogy belevághatunk abba, amiért ott vagyok.

Hogyha egy emberrel beszélgetek, akkor természetesen figyelem, de azért figyelem leginkább nem csak azt, amit csinál, hanem amit mond, mert abban hiszek, hogy valójában minden abból fakad, hogy mennyire tudok meghallani mindent, amit mondasz, meg meglátni mindent, amit csinálsz, és arra megfelelően vagy adekvát módon reagálni.

Na nézzünk egy olyat, egy olyan játékot, hogyha játszatunk egy ilyen játékot, hogy hogy ugye ez a bemutatkozás, tehát én mondjuk nem ismerlek téged.

Ott mondjuk pont most számoltuk ki, hogy körülbelül 25 éve ismerjük egymást, mert anny Andrással annyi a annyi a titok, hogy az Andrással mi együtt kezdtük az RTL-ben a kis pályafutásunkat a Fókusz című műsorban.

Ő akkor már felelősszerkesztő volt és műsorvezető, amikor én bekerültem kis riporterként és és nagyon szerettem veled együtt dolgozni egyébként.

Nagyon nagyon izgalmas két-három év volt, abszolút jó volt.

Szóval amikor bemutatkozunk egymásnak, van egy olyan rossz tulajdonságom nekem, és szerintem nem vagyok ezzel egyedül, hogy arra figyelek, hogy jól jól mondjam ki a saját nevemet, és általában nem jegyzem meg a a többiekét.

Tehát meg tudod nekem mondani, hogy hogy kellene úgy bemutatkozni, hogy figyeljek arra is, aki bemutatkozik?

Hát, hogy hogy kell figyelni, azt nagyon nehéz megmondani, figyelni kell, de hogy egy apróságot mégis mondjak, ami szerintem működik, nem az a baj, hogy nem hallod meg, hanem az a baj, hogy nem jegyzed meg.

És én például azt szoktam csinálni ebben a helyzetben, hogy amikor találkozunk valakivel, itt például most mióta bejöttem, hozzátok találkoztam nyolc emberrel a stábbal.

Nem biztos, hogy mindenkinek tudom, fel tudnám idézni a nevét, de azért, hogy fel tudjam, azért általában azt szoktam csinálni, hogy amikor találkozunk és azt mondrás, te azt mondod, hogy hábori Barbara.

Örülök Barbara, hogy megismertelek.

És ha kimondom egyszer, hogy Barbara, akkor már egyet rögzítek magamban azon, hogy te Barbara vagy, és ő Patrik, és ő Árpád, és ő András, és így tovább, akikkel találkoztam.

Tehát, hogy leginkább azért, mert szerintem ezt nagyon joggal szeretik az emberek, hogyha megjegyzik a nevüket, és hogyha utána hozzájuk fordulnak, akkor meg tudják őket szólítani.

Tehát annyi a titka szerintem, hogy egyszer megismétled, és akkor talán van esély.

Meg hát figyelj, tehát ugye ez a azért mondom ezt, mert hogy ez olyan, mint egy izom szerintem, mielőtt elkezdődött a beszélgetés, párszót váltottunk az edzésről és hogy a a valahol azt olvastam, hogy a figyelem az olyan, mint egy izom, hogy tréningezni kell, és ha tréningezed ugyanúgy, ahogy az edzőteremben, ha edzel, akkor egyre nagyobb súlyokat, vagy egyre többet tudsz rajtuk emelni.

Ha figyelsz, és ezt gyakorlod, akkor akkor egyre jobban fogsz tudni figyelni, de nem figyelünk.

Tehát az a baj, hogy valójában nem figyelünk.

És olvastam egyszer egy nagyon érdekes analógiát.

Van egy Second City nevű improvizációs színházi társulat Amerikában, akik van érdekes könyveik is vannak, meg szuper előadásaik.

És azzem a művészeti vezetőjük mondta azt, hogy ha egy történetet úgy képzelsz el, mint mondjuk a Karom, és innen indul, ahol a válam van, akkor kábé hol szoktuk abbahagyni a figyelést?

Mondjuk itt legkésőbb, mert már azon gondolkozunk, hogy mit mondjunk utána mi, miközben a történet a új végéig tart.

Tehát men van az, hog egy beszélgetésben annyira mondani akarom a magamét, hogy nem várom meg, hogy a másik befejez akr nem is figyelek, hiszen ha azon gondolkodom, hogy mit mondjak biztos nem tudok azon gondolkodni, hogy á ez érdekes, amit te mond.

Ez például riporterként egy nagyon komoly kihívás.

Nem tudom emlékszel-e arra az időszakra, amikor még te is riporterként dolgoztál, hogy az ember ugye sokszor azon gondolkodik ma, hogy mi lesz a következő kérdése, és elveszíti a fonalat.

Én azért próbálom magamat trenírozni mostanában arra, hogy ne vágjak például a szavába a vendégemnek. ö amikor végre eszembe jut egy jó kérdés és igyekszem arra is figyelni amit ő mond és rögtön arra reagálni egyébként egy riporter ha jól csinálja a dolgát vagy hogyha sokat foglalkozik a szakmájával akkor szerintem nagyon sok olyan skillnek készségnek a birtokában van birtokába kerül ami segíti azt hogy hogy hogy tudjon úgy beszélni és úgy figyelni másokra hogy az egy kölcsönösen előnyös és egy jó hangolatú beszélgetés legyen.

Ugye tegyünk itt egy zárójelet.

Szerintem ugye az a műsor a címe, vagy a podcast címe, hogy az én kék zónám.

Tehát mi köze a kék zónának ahhoz, hogy a kommunikációról beszélünk?

Hát szerintem nagyjából az, hogy azért azt pontosan lehet ma már tudni, hogyha az ember tartalmas és megelégedetten hosszú életet akar élni, akkor sok más mellett ugye ez a szociális kötődésekből adódik.

Ezt a Harvard Longevity projektje ezt abszolút tök világossá tette.

Na de ahhoz, hogy szociálisan jól tudjunk kötődni, ahhoz képesnek el lenünk emberekkel kommunikálni, és azt hiszük, hogy tudjuk, de hát nem tudjuk igazán jól.

És visszakanyarodva arra, amit az előbb akartam mondani a riporterekkel kapcsolatban, hogy én pontosan tudom, hogy nekem mennyit segített azon, hogy én egy szégyenlős alkat voltam mindig is, hogy lehetett kérdezni, mert a kérdések segítenek abban, hogy hát ne nekem kelljen feltérőlenül rögtön valamit mondani.

És sokkal később jöttem rá, hogy valójában ezt a pszichológiai tanulmányim során, hogy a kérdések sok mindent hoznak.

Egyrészt a kér, aki sok többet kérdez, az okosabbnak tűnik furcsa módon.

Mindenki szeret magáról beszélni, úgyhogy ha kérdéseket teszünk fel, akkor fogunk kapni valamit a másik emberről, amivel aztán valamit tudunk kezdeni.

De ha már ha megengeded nagyon rövid történt, mert szerintem ez a legjobban fejezi ki, amire az előbb utaltál.

Ezt még Vitroy Tamás mesélte a akkor még főiskola ma már színművészeti Egyetemen, hogy volt egy interjúja az örkénnyel és az örkény ragaszkodott hozzá, hogy a kérdéseket megkapja.

Ez az ötszemköz című műsorban volt valószínűleg 49 évvel ezelőtt.

De hát semelyik riporter nem szereti a kérdéseket előre átküldeni.

Ittrai elővette látványosan a papírt, felolvasta az első kérdést, félretette, sat többet nem nyúlt hozzá.

És akkor végén kérdezték, hogy na jó, de hol van a többi kérdés?

Hát nem gyűjtöttünk el odáig, merthogy mindig azzal foglalkozott, amit mondott a másik.

Mi is lehet, hogy ma el fogunk jutni erre a pontra, hiszen te is megkaptad a kérdéseket.

Bár én önszorgalomból küldtem át őket, hogy tudd, hogy körülbelül mi az orientációja a beszélgetésünknek.

Nagyon érdekes, amit mondasz a kérdésekkel kapcsolatban.

Én magam megfigyeltem azt, nyilván riporterként kezdtem a pályafutásomat én is, hogy nagyon-nagyon sokszor egyébként egy nagyszerű rejtőzködés, tehát valójában saját magadat nem kell feltárni, miközben miközben mégis olyan benyomást kell tesz, mintogyha nagyon bizalmasan tudnál a másikkal beszélgetni.

Ez egy nagyon fontos dolog, amit mondasz, merthogy ha csak kérdés van, és nincs önfeltárás, akkor az nem fog egy kölcsönös bizalomhoz vezetni.

Van egy kiváló könyv, magyarul szerintem nem jelent meg.

Charles Deig írta, az a címe, hogy super communicators.

És körülbelül azt vesézi ki, hogy mitől?

Nyilván vannak, akik úgy születnek.

Tényleg vannak, akik úgy születnek.

Erre még visszatérhetünk, de vannak, akiknek ezzel foglalkozniuk kell, tanulniuk, hogy mitől lesznek jó beszélgető partnerek, vagy mitől tudnak érdemi bizalmi kapcsolatot kialakítani.

És azt mondja egy ponton, hogy az egy dolog, hogy mit kérdezel, de akkor lesz belőle bizalmi kapcsolódás, hogyha a kérdésedre adott válaszra te magad is reflektálsz.

Tehát a kérdés és a a mondjuk úgy, hogy a sebezhetőség megmutatása, ez a kettő együtt járul hozzá.

És van egy kísérlet ebben a könyvben, amit azóta én is kipróbáltam workshop helyzetben, és fantasztikus.

Egyrészt abból indul ki, hogy pszichológusok egyszer kitaláltak, összerakt egy listát.

Lehet, hogy hallottad, ez a 30 akárhány kérdés, amit ha végbeszélsz valakivel, akkor szerelembe estetek, vagy barátok lesztek a végére.

Plusztáló, hogy vég pusztálnató, hogy végigbeszélitek.

Ezek kísérleti környezetben csinálták.

És egy pszichológus, egy Apple nevű ember, a Wall Street ilyen pénzügyi gurúknak tartott egyszer egy előadást, és azt találta ki, hogy három kérdést fog nekik mondani.

Azt fogja nekik mondani, hogy nincs már ugye mindenki egy előadást várt, ő meg azt mondta, hogy figyeljetek, az lesz a feladat, hogy most 10 percig forduljatok oda a szomszédotokhoz.

Nem ismerték azok az emberek egymást.

És a következő három kérdést beszéltek meg 10 perc alatt.

Első kérdés, ha lenne egy üveggömböd, belenéznél, tud meg érdekelne-e, hogy mi vár rád a jövőben?

Van-e valami és ha igen, akkor mi az, amiért nagyon hálás vagy?

Mikor sírtál utoljára mások előtt?

Előtte megkérdezte őket, hogy szerintük ez mennyire lesz kellemetlen ez a szituáció?

Legtöbb azt mondák, hogy hú, ez nem lesz kellemes.

Annak ellenére, hogy nagyon gyorsan mélyebb dolgok felé mentek el.

Hiszen harmadik kérdésként valakivel egy beszélgetésben azt megkérdez mikor sírtál utoljára másokat?

Azért az egy és az emberek ettől tartottak, de iszonyú boldogok voltak tőle, hogy erről beszélhettek.

És onnan jött a a magának a a pszichológusnak a a gondolat, hogy ezt megpróbálja, hogy amikor meghalt az édesapja, akkor ő nagyon szívesen mesélt volna arról, hogy mit érez, de senki nem merte megkérdezni tőle.

Mindenki biztosította arról, hogy együtt érez vele, kondo leált, nem tudom megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben nyilván a közeli családtagokon kívül, de az, hogy figyelj, és mire emlékszel a apukádból, hogy mi volt neked benne a legfontosabb, vagy bármi, nem merték megkérdezni, közben ő arról beszélt volna és közshop helyzetbe, és én ezt kipróbáltam én is, mert ugye sokszor az, hogy van, leírnak és vagy működik, vagy nem működik.

Ott ültek, ez egy bankár közösség volt.

Nem ak nem akarták abbahagyni. volt, aki konkrétan sírva fakadt attól pozitív értem, hogy felidézett egy szituációt valakivel, akit nem is ismert igazán jól egy helyzettel kapcsolatban, amit korábban megélt.

És ezzel az egésszel csak azt akarom mondani, hogy á ha tudsz jót kérdezni, és tényleg kíváncsi, vagy a kíváncsiságról is beszélhetünk még, tudsz tovább kérdezni, tehát ha te mondasz valamit, akkor abból nekem eszembe jut valami, és nem lépek tovább egy másik témára rögtön. és hozzáteszed a sajátodat, akkor ez a három együtt ez kiad egy bizalmi légkört a két ember között.

Ö megütötte a félmet egy nagyon fontos szó.

Szerintem Magyarországon, hogyha bármilyen helyzetbe bekerülünk, akár te tartasz egy előadást, aminek a végén gyors kérdések és válaszok öt percét akarják a szervezők megtartani, akkor nagyon gyakran találkozunk azzal, hogy senki nem meri feltenni a kezét.

Mondjuk az Egyesült Államokban ennek az ellenkezője van.

Akkor is belekérdeznek, amikor nem kéne.

Tehát, hogy mennyire kulturálisan beágyazott egyébként a a kommunikációs stílusunk?

A két szempontból is meg tudjuk ezt közelíteni.

Egyrészt van egy nagyon tipikus magyar sajátosság, ez amit mondtál, és együtt érzésem magunkkal szemben, de ez nem csak, hogy nem igaz amerikaiakra, de ez nem igaz a körülöttünk lévő népekre sem.

Tehát saját tapasztalatból tudom, többször tartottam olyan tréninget vagy workshopot, ahol több országból voltak, hat-nyolc országból körülöttünk lévő országból.

És tudtam, hogy van két magyar, de nem tudtam, hogy kik azok.

Az első fél óra után tudtam, ki a két magyar.

Hát aki nem szólalt meg, de mindenki más…

Említett entitások

Témák

  • nonverbal communication
  • charisma
  • body language
  • presentation skills

Szervezetek, cégek

  • Az Én Kék Zónám

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Batiz András: A karizma tanulható | Az Én Kék Zónám #24”

Miről szól ez az epizód: „Batiz András: A karizma tanulható | Az Én Kék Zónám #24”?

Batiz András kommunikációs szakemberrel arról beszélget Barbara, hogy a karizma tanulható és fejleszthető. Szó esik a nonverbális kommunikáció szerepéről, a testbeszédről és arról, hogyan lehet hatásosan felkészülni egy előadásra. Az epizód a Az Én Kék Zónám című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 19..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Batiz András: A karizma tanulható | Az Én Kék Zónám #24”?

Fő témái: nonverbal communication, charisma, body language, presentation skills.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Batiz András: A karizma tanulható | Az Én Kék Zónám #24”?

Megjelenés: 2025. 06. 19.. Hossz: 1 óra 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/az-en-kek-zonam/batiz-andras-a-karizma-tanulhato-az-en-kek-zonam-24

Több epizód a Az Én Kék Zónám-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból