Az Én Kék Zónám

Román Boglárka: Egy szakítás után valamennyit legyünk egyedül | Az Én Kék Zónám #58

· PT48M7S

Összefoglaló

Román Boglárka pszichológus és Barbara a gyász témáját járják körül, különös tekintettel a szakítások és élethelyzetek lezárása utáni gyászra, a kötődési mintákra és a generációs traumák feldolgozására.

Röviden

Műsor
Az Én Kék Zónám
Megjelenés
2026. 02. 12.
Hossz
48 perc
Szereplők, említett nevek
Román Boglárka
Témák
gyász, szakítás, kötődési minták, generációs traumák
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Fejezetek

  1. — Intro 01:29 Mik az alap kötődési zavarok? 04:51 Transzgenerációsan is hurcoljuk a kötődési mintáinkat? 06:06 A társadalm
  2. — Nagyon fontos, hogy tudjuk mit jelent biztonságban lenni 09:05 Egyszere szeretnénk autonóm lények lenni és másokhoz kapc
  3. — A gyászélmény közös, univerzális élmény, ugyanakkor mindenkinél más és egyedi 15:19 Hogyan néz ki a gyász feldolgozásána
  4. — Nem csak az életet lehet elgyászolni, hanem mindenféle elmúlást 20:16 A párkapcsolatok után is legyen egy szakítási-tor
  5. — A szakítás utáni gyászt nehezíti, ha nem szakadunk el teljesen volt párunktól 26:04 A kapcsolódás, kötődés igénye termés
  6. — Fontos, hogy egy szakítás után valamennyit legyünk egyedül 31:54 Online is érezhetjük magunkat nagyon egyedül és magányo
  7. — A kötődési zavarok kezelése, gyógyulása egy szép, hosszú folyamat 38:25 A mostani gyerekeknek a videójáték és a social m
  8. — Akkor nem adjuk tovább a generációs traumákat, ha azokat megdolgozzuk magunkban 43:33 Minden generációnak megvan a maga

Ebben az epizódban

Lehet, hogy azt mondhatnád, hogy nem vagy egyedül, mert bármikor bárkivel beszélgethetsz kommentelhetsz [zene] megnézhetsz egy felvételt, tehát hogy érezheted azt, hogy emberek között vagy, de attól még érezheted magad magányosnak. [zene] A magány az a kötődésnek a jelzője.

Az olyan, mint egy szomjúság, vagy egy éjség.

Érzed ezt a [zene] kínzó hiányt, vagy érzed azt, hogy nincs kihez szólni, vagy hogy így nem vagy fontos, vagy nem vagy látható, [zene] vagy nem vagy értékes, vagy nem vagy szeretve.

Román Boglárka klinikai szakszichológus, a gyászfeldolgozás módszer specialistája. [zene] Munkájában a veszteségek a kötődés és az öneérzés témáival foglalkozik.

Azokkal a láthatatlan terhekkel, amelyeket mindannyian [zene] hordozunk, amikor elveszítünk valamit vagy valakit, amikor túl korán kell felnőnünk, [zene] vagy amikor újra és újra ugyanazokat a mintákat ismételjük a kapcsolatainkban.

Boglárka szerint a gyász nem csak halálesethez kötődik, ott van minden változásban, elengedésben és újrakezdésben [zene] is.

A hétköznapi veszteségek láthatatlanul szövik át az életünket. >> Egyre inkább tudatosabbak leszünk arra vonatkozóan, hogy [zene] akkor tényleg mit is jelent elveszíteni, tehát hogy milyen üzeneteket hordozzunk magunkban arról, hogy mit jelent elveszíteni [zene] valakit, mit jelent kapcsolódni valakihez, milyen vagyok, hogyha kapcsolatban vagyok, milyen vagyok, ha egyedül vagyok, voltam-e egyáltalán egyedül.

Ezzel azért valamennyi időt érdemes [zene] eltölteni, hogy te így tudd, hogy ki vagy a másiknél. >> Szia Bogi!

Köszönöm szépen, hogy elfogadtad a meghívásunkat. őszintén szóva én téged egy másik podcastben láttalak először és azon gondolkodtál, hogy mindenképpen szeretnének meghívni hozzám, mertogy nagyon-nagyon tisztán és érthetően, de közben azt éreztem, hogy nagyon újszerűen beszélsz azokról a témákról, amik ma, ha mondhatjuk ilyet, ilyen sztár témák, és gyakorlatilag minden minden baráti beszélgetés asztalán ott vannak.

Úgyhogy kezdjük is rögtön azzal, hogy hogy ugye a kötődés, mint olyan, ugye ez most már ma már ma már szinte mindenki, aki a kicsit valamennyire figyel a pszichológiára, elkezd azon gondolkodni, hogy neki milyen típusú kötődési zavara van.

Elmondod nekünk azt, hogy mik ezek a kötődési zavarok?

Tehát mik az alaptípusok, és egyáltalán mire kellene figyelni, vagy lehet-e magunkat egyáltalán önndiagnoszálni?

Oké, kezdhetjük is akkor ezzel a nem rövid kérdéssel ezt a beszélgetést.

Hát hogyha a kötődésről gondolkozunk, akkor szerintem úgy a legegyszerűbb kezdeni, hogyha elfogadjuk, hogy van egy biztonságosan kötődő csoport és van egy bizonytalanul kötődő csoport.

Nagyjából azért gondolhatjuk, hogy így többségében bizonytalanul kötődünk.

Tehát a biztonságosan kötődők azok kevesebben vannak sajnos, és hát nem is igazán jutnak el terápiába, mert ők egyébként köszönik szépen, jól vannak.

Onnan lehet őket felismerni, hogy egyébként jól vannak saját magukkal és jól vannak a környezetükkel is.

Elbírják a saját érzéseiket, rendben tartják saját magukat érzelmileg, mentálisan, a kapcsolataikat is rendben tartják, és egy ilyen biztonságos, stabil környezetet képesek fenntartani saját maguk meg a környezetük számára.

Na de a bizonytalanul kötődők ilyen szempontból már egy kicsit más tészta.

Azon belül így beszélhetünk szorongókötődőkről.

Ők azok, akik inkább így nagyon ragaszkodnának a kapcsolódáshoz, nagyon szeretnének valakit közel tudni, nagyon félnek attól, hogy el fogják veszíteni a kapcsolatot.

Így limitáltan érzik azt, hogy ők szerethetőek, kicsi az önbecsülésük, azt érzik, hogy ragaszkodniuk kell a másikhoz, hogy mindig ott legyen valaki, mert akkor érzik magukat igazán biztonságban.

Az elkerülő kötődők, akik szintén bizonytalanul kötődnek ezzel szemben, ők azok, akik meg egyedül fogják megoldani a problémáikat, akik nagyon önállóak, nagyon talpra esettek, mennek, csinálják ügyesen a dolgaikat, de ők inkább azt érzik belül, hogy saját magukra számíthatnak, tehát hogy nem igazán akarnak kérni a környezetüktől, nem akarják terhelni a környezetüket, nem akarják azt éreztetni, hogy nekik valami nehéz, nem akarnak annyit érzelegni, nem akar akarnak annyit beszélni az érzésekről, lelkizni pontosan.

És akkor így gondolhatjuk is, hogy egy párkapcsolatban azért ez a dinamika könnyen megtalálja egymást.

És akkor hát még így a bizonytalanul kötődőkhöz tartoznak a dezorganizált kötődők, ők a szétesett kötődők, ami inkább olyasmi, mint egy ilyen érzelmi hullámvasút, hogy egyszerre ilyen nagyon sok érzést tartalmaznak, aztán nagyon megijednek attól, hogy valaki közel kerül hozzájuk, egyszer hol akarnak kapcsolódni, egyszer hol eltorják a kapcsolatot maguktól, tehát hogy ők inkább egy ilyen nehezebb kötődési mintázattal rendelkeznek, az már egy kicsit bonyolult.

Ezek a ezek a mintázatok ezek tulajdonképpen hogy azt mondjuk, hogy mintázatok.

Tehát ezeket egyrészt az a kérdésem, hogy transzgenerációsan hurcoljuk magunkkal, vagy pedig a mi korai fejlődési szakaszunkban kialakult mintákat visszük tovább felnőtt korunkba.

Hát erre a kérdésre talán az lenne a válasz, hogy is is, is mert hát a szüleinknek is megvan a maguk kötődési mintázata, meg ugye nekünk is kialakul a kötődési mintázatunk gyerekkorunktól kezdve, de hogy nem csak egy darab kötődési mintázat van, tehát nyilván a szülő, vagy mondhatjuk, hogy az anya, az elsődleges személy, aki a kötődést adja egy gyermeknek, de hát aztán egy tágabb környezetbe is bekötődik a gyermek, tehát ott lesznek aztán kis pajtások, kis barátok, szülőtársak, vagy esetleg tanárok, tehát hogy egy tágabb környezetben is megtanulunk egyébként kötődni, meg a felnőttkori kötődésünk is változik, alakul.

Tehát lehet azt is mondani egyébként, hogy ugyan kapcsolatban tudunk sérülni, de kapcsolatban is tudunk gyógyulni.

Tehát, hogy erről szól egyébként mondjuk a terápiás kapcsolat is, hogyha valakinek ez az alap ősbizalma sérül, hogy milyen egyébként kapcsolatban lenni, akkor egy terápiás kapcsolatban pont ezek tudnak átdolgozódni.

Klasszikusan mit látsz a a a a a a pácienseken, akik hozzád fordulnak, hogy hol hol van elrontva ez a dolog, vagy ki rontotta ezt el, vagy valaki elrontotta-e, vagy egyszerűen egyszerűen akaratlanul adjuk át ezeket a mintákat a gyerekeinknek, nekünk adták át a szüleink, és és tulajdonképpen mi csak ilyen áldozatai vannak, vagyunk ennek a dolognak.

Hát azért, hogyha kicsit azt is megnézzük, hogy milyen környezetben nevelkedtek akár a mi szüleink, vagy a nagyszüleink, vagy akár egyébként mi is, vagy a későbbi generációk, azért úgy általánosságban van egy alapszorongás így a társadalomban különböző mértékben meg különböző történelmi koroknak megfeleltethetően nyilván, hogy mindig van valami olyasmi, hogy egyébként a gyerekeinket valahogy óvni szeretnénk, meg szeretnénk, hogy így nekik jó legyen. volt, amikor a fizikai szükségletek voltak elsődlegesek, hogy akkor ők kapjanak enni, inni, akkor az érzelmi szükségletek egy kicsit így háttérbe voltak a szüleink generációja. >> Igen.

Most az érzelmi szükségletek egy kicsit előtérbe vannak helyezve, hogy akkor mindig válaszkészek legyünk a gyerekeinknek, vagy ott legyünk nekik, de lehet, hogy ez is egy picit túlzó.

És hát valahol egyébként majd egy ilyen egyensúlyra érdemes, vagy fogunk valószínűlegben törekedni.

Egy ilyen folyamatos tanulás vagy fejlődés lehet ez. hogy hogyan tanulunk tulajdonképpen kapcsolódni egymáshoz is, saját magunkhoz is, tágabb környezethez is. >> Van-e olyan, hogy valaki másképp kapcsolódik ehhez, mint ma ahhoz?

Most gondolok arra, hogy mondjuk több pár kapcsolaton keresztül megy egy ember, mire megállapodik, hogy előfordulhat-e, hogy valakihez így kapcsolódik, valaki ez meg teljesen másként. >> Abszolút.

Hát attól is függ ugye, hogy együtt mit hoznak létre.

Tehát, hogy végül is úgy is felfoghatjuk a kötődést, hogy neked milyen a saját kapcsolatod saját magaddal.

Hogyha egy olyan partnerrel kerülsz össze, aki mondjuk a bizonytalanságot erősíti benned, akkor valószínűleg szorongóbbá fogsz válni, vagy azt fogod érezni, hogy kevésbé vagy megtartva, vagy kevésbé vagy stabilan ebben a kapcsolódásban.

De hogyha mondjuk egy olyan partnerrel kerülsz össze, aki visszajelez neked, és azt mondja, hogy igen, szerethető vagy, elég vagy, jó vagy nekem, jók vagyunk együtt, akkor te is abban elkezdesz így megnyugodni, vagy elhiheted, hogy akkor szerethető vagy tényleg, hogy akkor ez egy jó kapcsolat, hogy akkor ti így együtt jók vagytok, és akkor ez a mintázat így végül is alakul.

Csak hát nyilván az idegrendszerünk egyébként eléggé kényelmes, tehát hogyha ugyanarra a mintázatra rátanulunk, akkor újra és újra azt fogjuk így erősíteni, azzal fogunk találkozni, azt fogjuk egyébként így magunk körül jobban építgetni.

Tehát nagyon fontos egy bizonyos szempontból így tudatosnak lennünk arra, hogyha így megállunk ebben, akkor tényleg így számot tudjunk vetni arról, hogy valójában akkor nekem mit jelent biztonságban lenni, és akkor ezt a biztonságot én hogyan tudom megtalálni a kapcsolataimban, a kapcsolódásaimban, >> nagyon érdekes kísérletről meséltél, az pedig nem más, mintogy egy kisgyereket két-három éves korig beraknak egy szobába, ahol ott hagyja őt az édesanyja.

Igen. >> És attól függően, hogy ez a kisgyerek hogy reagál, hogy sír, vagy éppen tök jól el van idegenekkel, nagyon jól lehet következtetni arra, hogy milyenek a kötődési mintái. >> És nekem nagyon-nagyon megdöbbentő volt, amint mondtál, hogy tulajdonképpen az a gyerek a biztonságosan kötődő, aki üvölt. >> Igen.

Hát ott ugye különböző helyzeteket hoznak létre, vagy hoztak létre.

Ugye ez még a klasszikus John Bolby meg Mary Worldféle kísérlet, amikor így tényleg ott van a térben a gyermek, az anya meg egy idegen személy.

És akkor az volt a vizsgálatnak a lényege, hogy megfigyelték, hogy a gyerek hogyan viselkedik akkor, hogyha egyedül van, vagy ha csak az anyával van, vagy hogyha az idegen személlyel van.

Mikor nyugszik meg, mikor játszik, hogyan reagál, hogyan reagál az anya visszatértére, hogyan reagál az idegen személyre.

És akkor ezek alapján figyelték meg ezeket a mintázatokat.

Mennyire tehát hogyha mondjuk nekem van egy kisgyerekem vagy egy nagy gyerekem, mennyire tudom rajta lemérni azt egyébként, hogy hogyan kötődik?

Meg érdemes-e nekünk szülőként ezzel foglalkozni? >> Hát olyan szempontból persze, hogy érdemes, hogy így ez így, hogy mondjam, adja magát, hiszen a ti kapcsolatotok fogja adni neki az ősbizalomnak az alapmagját.

Tehát, hogy valahogy szeretek is erről úgy gondolkozni, hogy kapcsolatból születünk és kapcsolatba születünk.

Tehát, hogy nem is vagyunk lényegében soha önállóan.

Tehát, hogy ez így nagyon érdekes, hogy egy csecsemő két embernek a kapcsolatából jön létre, és aztán az anyával való kapcsolat adja neki az alapot, hogy ő hogyan viszonyuljon a világhoz, meg hogyan viszonyuljon saját magához.

És aztán itt indul el egyébként egy érdekes veszteség élmény, hogy mégis csak meg kell tanulnunk egyedül lenni.

Tehát ezt a kapcsolódást, vagy ezt a kapcsolatot mégis felül fogja tudni írni az, hogy akkor önállóan mire vagyunk képesek.

És ebben a kettősségben éljük folyton az életünket, hogy autonóm, független, önálló lények is akarunk lenni, de közben ott van, hogy kapcsolódni is szeretnénk.

És ezért ebben a kettősségben szülőnek is nagyon nehéz lenni, hogy mikor lehet az, hogy engedem a gyerekemet, mert igenis meg kell tanulnia egyedül önállóan, és a saját lábán megállni.

De mikor van az, hogy ott vagyok neki, mint egy bázis, és fontos, hogy meg is maradjon ez a kapcsolódás, hiszen abban fogja elhinni, hogy ő elég jó és elég szerethető.

Ez ez érdekes. >> Miért miért fordultál a a gyászfeldolgozás irányába?

Ez egy nagyon érdekes kérdés, mert hogyha egy másik életszakaszomban kérdeztél volna, akkor azt mondtam volna, hogyha van valami, amivel nem akarok foglalkozni pszichológusként, akkor az a gyász. >> Miért? >> Azért, mert ebben van személyes érintettségem.

Tehát megvan a saját veszteségtörténetem.

Én ha úgy vesszük, akkor mondhatom, hogy már azelőtt veszteségeket éltem át, mielőtt megszülettem.

Nekem volt egy édes testvérem, akit a szüleim vállaltak, viszont ő egy éves korában meghalt. >> És rá később, négy évvel később születtem meg én.

Amikor én egy éves voltam, akkor elváltak a szüleim.

Tehát nekem nincs is olyan élményem egyébként, hogy ők meg meg én egy család lettünk volna.

Tehát egy ilyen tudatos emlék így így nem maradt meg róluk.

És aztán kisgyerek voltam, amikor apukám meghalt, tíédzser, amikor anyukám. >> Azt a mindenit! >> És utána 20 évesen hát végül így egyedül maradtam, mert addig még a nagymamámmal nevelkedtem, de végül őt is elveszítettem.

Szóval >> azért ez nagyon kemény. >> Igen, [nevetés] úgy éreztem, hogy így ez nagyon kemény, >> hogy így ez egy olyan csomag, >> e ez egy nagyon kemény csomag.

Ami így meghatároz, és hogy így ez így elég lesz nekem, hogyha a gyászt így ebbe a csomagba hagyom, és nem foglalkozok másokkal is.

De azért így visszagondolva ez inkább annak az részemnek szólt, aki még ezt nem dolgozta fel, meg nem dolgozta meg, meg nem tette a a saját története részévé ezt a sok veszteséget, vagy ezt a csomagot, mert hogyha egy másik szemmel nézem, akkor pont emiatt érzem úgy, hogy tudok segíteni másoknak, akik egyébként szenvednek, fájdalmat élnek át, veszteséget élnek át, nehéz nekik és kínzó nekik átélni ezeket az érzéseket meg ezeket a helyzeteket, merthogy hát habár azt nem tudhatom, hogy nekik milyen, de azt tudom, hogy nekem milyen volt. >> Nem hasonló az a gyászélmény ember és ember között? >> Hát ez abszolút közös, vagy ilyen univerzális, de mégis mindenkinél más és egyedi, vagy mindenkinek más az, hogy mit él meg veszteségeknél. >> Hogyan hogyan indul egy ilyen gyászterápia, vagy egyáltalán ez egy végtelen türelem a terapeuta részéről is, nem?

Nincsenek sémák, hogy kinek mennyi idő ninc >> árendel.

Tehát régen ugye azt mondták, hogy egy év. >> Igen. >> Ugye vannak ezek a…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Az Én Kék Zónám

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Román Boglárka: Egy szakítás után valamennyit legyünk egyedül | Az Én Kék Zónám #58”

Miről szól ez az epizód: „Román Boglárka: Egy szakítás után valamennyit legyünk egyedül | Az Én Kék Zónám #58”?

Román Boglárka pszichológus és Barbara a gyász témáját járják körül, különös tekintettel a szakítások és élethelyzetek lezárása utáni gyászra, a kötődési mintákra és a generációs traumák feldolgozására. Az epizód a Az Én Kék Zónám című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 12..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Román Boglárka: Egy szakítás után valamennyit legyünk egyedül | Az Én Kék Zónám #58”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Román Boglárka.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Román Boglárka: Egy szakítás után valamennyit legyünk egyedül | Az Én Kék Zónám #58”?

Fő témái: gyász, szakítás, kötődési minták, generációs traumák.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Román Boglárka: Egy szakítás után valamennyit legyünk egyedül | Az Én Kék Zónám #58”?

Megjelenés: 2026. 02. 12.. Hossz: 48 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/az-en-kek-zonam/roman-boglarka-egy-szakitas-utan-valamennyit-legyunk-egyedul-az-en-kek-zonam-58

Több epizód a Az Én Kék Zónám-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból