Az Én Kék Zónám

Takács Hajnal: A bántalmazás nem az első pofonnal kezdődik | Az Én Kék Zónám #54

· PT53M53S

Összefoglaló

Takács Hajnal traumaszakértővel a bántalmazásról, annak különböző formáiról és a bántalmazó kapcsolatokból való kilépés nehézségeiről beszélgetnek. Szó esik a gyógyulás folyamatáról is, kiemelve a felismerés és a felépülés fontosságát.

Röviden

Műsor
Az Én Kék Zónám
Megjelenés
2026. 01. 15.
Hossz
54 perc
Témák
bántalmazás, trauma, gyógyulás, kapcsolatok
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Nekem egy kicsit elegem van abból, [zene] hogy azt a kérdést tesszük föl, hogy az erőszaktevő miért csinálja azt, amit csinál?

A kérdés az, hogy az áldozatban mit csinált.

És amikor ezt a kérdést megbánaszoltuk és elég áldozatot meghallgattunk, akkor majd vizsgálhatjuk azt, hogy ő ezt miért csinálta.

Takács Hajnal író, újságíró, aktivista, aki évek óta a bántalmazásról, a bántalmazó kapcsolatok dinamikájáról és a túlélés lélektani útjáról beszél tabuk nélkül. személyes tapasztalataiból és hosszú éveken áttartó kutatásaiból építette fel azt a tudást, amely sokaknak adott erőt ahhoz, hogy felismerjék, ami velük történik, az nem normális, és [zene] hogy van kiut a félelmekből.

Hajnal szerint a bántalmazás nem csak fizikai lehet, gyakran a szavak, a kontroll, a megalázás, a lelki manipuláció az, ami észrevétlenül rombol.

És bár a történetek egyediek, a mintázatok ijesztően hasonlóak.

A szexuális erőszak is egy olyan dolog, hogy ugye sokan azt gondolják, hogy egy sikátorodba berántják a nőt, [zene] és akkor ott megerőszakolják a nyílt utcán.

Nem, a szexuális erőszakoknak a nagy része a hálószobában történik. >> Otthon. >> Igen. >> Fér és feleség között >> akár.

Óriási tévhit azt gondolni, hogy aki bántalmazó családban nőtt föl, az automatikusan bántalmazó lesz, mert ez nem igaz.

Mire valaki [zene] eljut ahhoz a döntésig, hogy ő bántani fog, tehát hogy van a gondolat, meg van a cselekedet.

A kettő közt van egy nagyon pici rés, ott lakik a szabad akarat, és ott lehet eldönteni, hogy én mit fogok csinálni, vagy mit nem. >> Szia Hajnal!

Köszönöm szépen, hogy elfogadtad a meghívásunkat. >> Hát én azt gondolom, hogy ez egy borzasztóan nehéz és súlyos téma, úgyhogy rögtön bele is csapnék itt a a közepébe, hogy a te történetedet mikor döntötted el, hogy meg szeretnéd osztani másokkal?

Én nem akartam megosztani, tehát én könyvet se akartam írni, én nem is akartam foglalkozni erről a ezzel a témával egyáltalán.

Én amikor az első könyvem íródott, akkor én a nekrológomat igyekeztem megírni, mert csalódtam a rendszerbe, csalódtam egy csomó mindenbe, nem kaptam segítséget.

És úgy gondoltam, hogy én nem szeretnék egy olyan világba élni, ami ilyen.

És aztán ebből a nekrológból egy hétvége alatt végülis a könyvnek elkészült a több mint 60%-a, amikor rájöttem arra, hogy nem én vagyok egyedül, tehát hogy nem én vagyok a hibás, nem én csináltam rosszul valamit, hanem hogy ez egy jelenség.

És annyira beszippantott ez a téma, hogy most már több mint egy évtizede az erőszak természetét kutatom.

Nekról nagyon érdekes, hogy ezt írja.

Tehát hogy tulajdonképpen a saját gyász beszédedet akartad írni.

Temetted magad? >> Én nem akartam egy ilyen világba élni, ahol ilyenek megtörténhetnek.

Aztán idővel persze aztán rájöttem, hogy ez a világ pont ilyen, ahol ilyenek történnek meg.

És inkább arrafelé mentem, hogy hogy lehet ezt megelőzni, hogy milyen tudást tudunk összeszedni róla, hogy tudjuk magunkat megvédeni, és hogyha megtörtént velünk egy trauma, vagy egy erőszak, akkor hogy tudunk abból fölállni? >> Kicsit mesélsz nekem arról, hogy te milyen családból jöttél, meg milyen tapasztalásokkal érkeztél meg abba a bántalmazó kapcsolatban, ami végül is erre az útra elindított?

Én egy nagy családból érkeztem, és nem nem volt bántalmazás a családban, tehát apám nem verte anyámat, anyám nem terürizálta lelkileg az apámat.

Jó, gyerekként nyilván a tesóimmal néha összeverkedtünk, és akkor szétválasztottak minket, de én szerintem egy normális értékrendet kaptam, ami leginkább az igazságosságon és a szabadság tiszteletén nyugodott.

És ugye amikor én belekeveredtem ebbe a bántalmazók kapcsolatba, akkor pont ezt vették el tőlem, a szabadságomat és az igazságérzetemet.

Tehát teljesen igazságtalannak éreztem ezt az egészet, és ez okozott bennem egy ilyen összeütközést, hogy hogy akkor hogy van ez?

Persze aztán minél többet foglalkoztam a témával, annál inkább rájöttem arra, hogy hogy azért a családi minták is ott vannak, mert az egy dolog, hogy engem nem vertek a szüleim meg apám nem verte anyámat, anyám se apámat.

Tehát, hogy azért mi egy elég terhelt nemzedéknek vagyunk az utódai, és hogy ezek transzgenerációs is öröklődhetnek.

Azért kérdeztem ezt a gyerekkort, mert nyilvánvaló az, hogyha valaki belecsöppön egy ilyen, belekerül egy ilyen bántalmazó kapcsolatba, vagy fel van erre vértezve, vagy nincs felvértezve, vagy volt ilyen tapasztalása gyerekkorából, vagy nem.

Szerinted neked az hátrány volt, hogy most először találkoztál, vagy ebben a kapcsolatban először találkoztál erőszakkal?

Azt így nem mondanám, hogy először találkoztam erőszakkal, nyilván nem családon belül, de én például azt, hogy bántalmazás, mint szó, én először a bántalmazónm szájából hallottam. >> Ühüm.

Az mit jelent? >> Hát aznap, amikor ő ugye megvert délelőtt, akkor este hazajött egy nagy virágcsokorral, és letérdelt eném, és azt mondta, hogy hogy nem gondolja, hogy egy párkapcsolatba belefér a bántalmazás.

És én akkor meg is akadtam ezen a szón, hogy bántalmazás, mert hogy >> hát ő ismerte, ő tudta ő ismerte és tudta.

Tehát, hogy én ott voltam, hogy engem nagyon csúnyán megvertek, de azt, hogy ennek a másik kifejezés mondja az, hogy bántalmazás, az nekem új volt. >> Ugye nagyon sokszor beszélgetnek arról, hogy ezek egy nagyon furcsa ilyen ilyen Stockholm szindrómás pszichológiája van ennek a bántalmazott létnek.

Mesélsz egy picit erről, hogy miért olyan nehéz ebből egy ilyen bántalmazó kapcsolatból kiszabadulni? >> Érdekes, hogy ezt kérdezed, mert a legutóbbi könyvemben pont a Stockholm szindrómát fejtegetem.

Több összetevője van, hogy miért.

Tehát ugye a Stockholm szindrómát az traumás kötődés szinonjaként szokták használni.

Az én meglátásom szerint ugye a st >> tudjuk, hogy mi a történet, vagy elmondod-e, hogy mi a története a Stockholm szindrómának?

Igen, hogy egy többszörös bűnöző volt már ez az Olefson, amikor ugye a Stopcin Nemzeti Bankot, vagy nem tudom melyik bankot ugye kirabolta, és ott túszokat ejtett, és nem bánt egyébként szépen a túszokkal, de azzal, hogy néha engedett az ő igényeiknek, tehát vizet adott nekik, vagy valami hasonló, ezzel ugye a túszok eljutottak oda, hogy a több napos túszdráma után, amikor kiszabadultak a bíróságon, a túszejtőjük mellett vallottak.

Ugye ebből jön az a Stockholm szindróma és traumás kötődésnek szokták ezt nevezni, hogy a túzejtő és a túsz között van.

De azt ne felejtsük el, hogy akkoriban ez volt az első olyan jelentős eset, amit a TV végigközvetített.

Tehát Stokholm szindrómát én kiterjeszteném, mert ott voltak a tév előtt ülő nézők is.

És a bántalmazásban is egyébként ugyanez a dinamika.

Van az áldozat, az elkövető, ugye bent vannak egy bankban, egy zárt körbe, mondjuk így, és ott van a a környezet, aki nézi.

Tehát, hogy sokkal összetettebb ennél a Stockholm szint. >> Látják a környezet, látja, >> ha van tudások, akkor látják valamit.

Tehát ugye ennek pont az érdekessége, hogy ugye az erőszak dinamikája az tényleg olyan, mint egy zárt kör.

Van az erőszak felgyülemlése, a kitörés és van ugye a mézesetek, a nyugalmi időszak.

Ez ebbe az ártkörbe ugye van az áldozat, az elkövető, ez sajátos rendszerben élnek, sajátos szabályaik vannak, törvényeik.

Ezek amire szoktuk ugye azt mondani, hogy hát kívülről mi ezt nem tudjuk megítélni, de megtudjuk, mert valamennyit ebből a külvilág is érzékel, de a körön kívül ott van mindenki más, a család, rokonok, barátok.

És nagyon érdekes, hogy igazából mindig a környezet az, aki nagyon sokat tud segíteni >> ennek a dinamikának a kinyitásából. >> De ugye ez egy nagyon kényes kérdés.

Nekem például van egy barátnőm, akivel kapcsolatban az összes töú barátnőmmel meg vagyunk róla győződve, vagy ő egy bántalmazó kapcsolatnak az áldozata.

De ő ezt nem, tehát explicit nem mondja el nekünk.

Nincsenek kék zöld foltok rajta.

Nem is vagyok benne biztos, hogy fizikális bántalmazásról van főként szós.

Szóval sokkal inkább egyfajta lepkegyűjtői elzárásról a világtól. >> És nagyon-nagyon nehéz valakit a saját akarata ellen bármerre is mozdítani.

Tehát nem tudom, hogy a barátok vagy a család felelőssége az meddig meg honnantól érvényes. >> Beleszólni ugye másiknak az életében nagyon nehéz.

Nagyon érdekes jelenség az is, hogyha mondjuk ebben az esetben, amit mondasz, hogyha ti most odamentek a barátnődhöz és azt mondjátok, hogy figyelj, ez egy bántalmazó kapcsolat, 1000%, hogy le fog zárni pont a a >> a traumás kötődés miatt. >> Igen. >> De vannak eszközök és módszerek, ahogy ki lehet nyitni egy ilyen áldozatnak a szemét.

Például amit mondasz, ez a elzárás, leszigetelés, ez nagyon jellemző a bántalmazó kapcsolatokra.

Érdemes ilyenkor emlékeztetni arra, hogy ő ki volt, amikor ebbe a kapcsolatba jött, az szokott működni.

Tehát az emberek azért emlékeznek saját magukra, hogy ők kik voltak.

És hogyha kellőképpen ezt az emléket föl tudod idézni benne, akkor előbb-utóbb meg fogja látni.

Nagyon érdekes az is egyébként, tehát hogy ez nem egy kiugrójelenség.

Nagyon sok áldozatnak fogalma sincs arról, hogy ő bántalmazva van, ahogy a bántalmazó se tudja, hogy ő most amit csinál, az bántalmazás.

Ó, azért mondjuk a fizikális bántalmazás nyilván mindkettőnek van tudása. >> Nyilván, de általában az erőszaktevők ezt megmagyarázzak azzal, hogy te provokáltad ki. >> Ühüm. >> Hol?

Oott egyébként az erőszak természetének pont az a lényege, hogy nem provokál az áldozat semmit.

Tehát azt az erőszaktevő eldönti, hogy ő mit csinál.

És hogyha itt a családi mintákra, sémákra így visszacsatolunk, akkor látjuk azt is, hogy van, ahonnan ezt hozza, tehát valahol valamikor neki ez a séma, ez a minta, ez normálissá vált, és ezért nem is tűnik föl neki, hiszen mondjuk ebben nőtt föl, de óriási tévhit azt gondolni, hogy aki bántalmazó családban nőtt föl, az automatikusan bántalmazó lesz, mert ez nem igaz. >> Ühüm.

Mondjuk ebben azért van egy borzasztó erős kulturális referenciabeli változás, nem?

Tehát mondjuk az elmúlt 100 évet, ha megnézzük, mondjuk az én nagyanyám még azt mesélte, hogy az ő apja az minden zokszó nélkül lekvert nekik egy pofont, ha éppen olyan kedve volt.

Már az én nagyanyám már nem kevert le minden zogszó nélküli pofont, csak nagyon indokolt esetben kevert le az anyámnak, vagy a testvéreinek egy-egy pofont.

Az anyám pedig már soha nem kevert le nekünk egy pofont.

Tehát, hogy van ebben valami társadalmi evolúció, de közben mégis azt látom, hogy >> hogy amikor ilyen bántalmazói kapcsolatokról egyáltalán a médiában hírt adnak, nagyon sokszor a közvélemény még mindig ott tart, hogy biztos megérdemelte, biztos kiprovokálta meg jaj, egy pofontól még senkinek nem lett semmi baja, nem?

Tehát, hogy a nagyon sok ilyen >> példá nekem a a Molnár Guszti az kollégám volt akkor, amikor ez az ominózus gyerekbántalmazói esete >> és nem Gusztit >> megtörtént.

És a Gusztit egyébként én egy nagyon ked nagyon kedvelem, egy nagyon meleg szívű, nagyon nagyon tehetséges fiúnak tartom az összes élet sorsbeli nehézsége ellenére.

Én őt nagyon kedvelem, de nyilván az egy borzasztóan nehéz helyzet volt nekünk nekem producerként, amikor az én produkciómban dolgozott, hogy hogy ő egy ilyen gyerekbántalmazó, ugye az volt az történet, hogy megütötte a kisfiát, aki akkor assasszem 10 éves volt ittas állapotban, és akkor az édesanyja feljelentette Guszt, és akkor elindult egy ilyen egy álmhatósági eljárás, és azt hiszem a mai napig nem zárult le, és talán nem is láthatja a gyerekét azóta.

És ezért én azt láttam akkor a médian megjelent hír híradások után a kommentekben, hogy hogy az ország ha nem is egyöntetően, de nagy része a Guszti mellett állt ki, mertogy nagyon szeretik a Gusztit.

Most ez azért azért mondom ezt a példát, mert ez egy nyilvános példa is.

Erről tudunk ilyen szempontból beszélni vagy elemezni. és azt a szlávent, akit a drága örökben megszerettek, azt nagyon nehezen tudják elképzelni, hogy egy gonosztevő lenne, vagy egy bántalmazó, hanem felmentik azzal, hogy csak rossz napja volt, vagy kicsit többet ivott a kelleténél, és jó eljárt a keze.

De hogy mennyire látod azt, hogy a társadalomban még mindig van egyfajta elfogadás ezzel a fajta bántalmazói magatartással? >> Szerintem van.

És ennek az egyik gyökere az a illúzió, hogy velem ez nem fog megtörténni. >> Ühüm. >> De mivel az erőszaktevőm múlik, az, hogy kit milyen idő ideig, milyen eszközzel, hogyan fog bántalmazni, ezért ezt az illúziót el kell engedni.

Tehát ez bárkivel megtörténhet.

Van ez a szimbólum, ez a >> Igen. >> Ugye ez annak a szimbóluma, hogyha valaki mondjuk nem tudja leadni a vészjeleket, és mondjuk az utcán látunk valakit, aki akár a hát mögött mutatja ezt a >> Igen.

Igen. >> Ezt a jelet, az azt jelenti, hogy ő bajban van, és akár azt várja, hogy mi az utcán is közbe avatkozzunk.

Ekkora nagy bajban vannak a bántalmazottak?

Ennyire nem tudnak segé kiáltást leadni, hogy már egy jelrendszert kell kiépíteni?

Sőt még nagyobban, mint amit el tudná képzelni.

Tehát amit például mondtál a a szüleidről, hogy ők már mondjuk nem vertek, mikor két-három generációval följebb még ez normális volt.

Nincsen nincsenek rá eszközeink, nincsen rá kialakult kultúránk, hogy hogy lehetne máshogy kezelni a dolgokat. pedig egyébként lehet máshogy kezelni, de az annyira más életszemléletet követel, amit nagyon sokan nehezen raknak le.

Most gondold el, tehát hogyha hányszor halljuk ezt a mondást, hogy engem is vertek, mégis ember lett belőle. >> Igen. >> Hogyha én elmondom, vagy kimondom azt, hogy nem volt joga a szüleimnek engem bántalmazni, akkor azzal megkérdőjelezem a szüleimnek a tekintélyelvismiségét.

Ez aztán elindít egy olyan dominó sort, hogy hogy a végén az lesz, hogy hogy el kell fejtened mindent, amit eddig hittél.

Tehát, hogy máshogy működik ez az egész.

Tehát egy másik szemlélet kell hozzá.

Tehát mindaddig, amíg például én a Gusztit ismerem, én a Nézőművészeti Kft-vel dolgozom már évek óta együtt, én beszélgettem is vele nagyon sokat, amikor ez az eset volt.…

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Takács Hajnal

Szervezetek, cégek

  • Az Én Kék Zónám

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Takács Hajnal: A bántalmazás nem az első pofonnal kezdődik | Az Én Kék Zónám #54”

Miről szól ez az epizód: „Takács Hajnal: A bántalmazás nem az első pofonnal kezdődik | Az Én Kék Zónám #54”?

Takács Hajnal traumaszakértővel a bántalmazásról, annak különböző formáiról és a bántalmazó kapcsolatokból való kilépés nehézségeiről beszélgetnek. Szó esik a gyógyulás folyamatáról is, kiemelve a felismerés és a felépülés fontosságát. Az epizód a Az Én Kék Zónám című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 15..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Takács Hajnal: A bántalmazás nem az első pofonnal kezdődik | Az Én Kék Zónám #54”?

Fő témái: bántalmazás, trauma, gyógyulás, kapcsolatok.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Takács Hajnal: A bántalmazás nem az első pofonnal kezdődik | Az Én Kék Zónám #54”?

Megjelenés: 2026. 01. 15.. Hossz: 54 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/az-en-kek-zonam/takacs-hajnal-a-bantalmazas-nem-az-elso-pofonnal-kezdodik-az-en-kek-zonam-54

Több epizód a Az Én Kék Zónám-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból