Csak ha érdekel podcast

S02E26 Mit nem mondtak még el a bántalmazásról? Befelé és kifelé vezető utak

· PT1H12M50S

Összefoglaló

Ez az epizód a bántalmazó kapcsolatokról szól, megvizsgálva azok kialakulását, a bennük való sodródást, a kijutás lehetőségeit, a tipikus "hibákat", és azt, hogyan érdemes gondolkodni erről a témáról, különös tekintettel a közéleti párhuzamokra.

Röviden

Műsor
Csak ha érdekel podcast
Megjelenés
2026. 05. 11.
Hossz
1 óra 13 perc
Szereplők, említett nevek
Leindler Milán
Témák
bántalmazó kapcsolatok, bántalmazásról, kiútak, közéleti párhuzamok
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Na hát bő négy év kellett ahhoz, hogy végre megszülessen egy olyan adás, ami személyhez szinten a bántalmazó kapcsolatokról szól.

Alapvetően én nem ilyen pop pszichológiai témákban szoktam podcastokat gyártani.

Nem ebben érzem magam a leghasznosabbnak.

Ezt már mások is megcsinálták.

Illetve hát nagyon sok bullshit kering az interneten.

Ha valaki már tájékozódni szeretett volna ilyen témákban, meg tudta tenni.

Viszont ezzel kapcsolatban van néhány olyan gondolatom, amit nagyon ritkán szoktak megemlíteni.

És most itt egy gyönyörű párhuzamot szolgáltat nekünk a közélet, hogy megértsük a bántalmazó kapcsolatoknak a dinamikáját sokkal [zene] inkább abból az irányból, hogy hogyan lehet egyből kijönni, mi az, ami ehhez szükséges, mik azok a leggyakoribb hibák, amiket el szoktunk követni, és [zene] hogy egyáltalán hogyan érdemes értelmezni az ilyen helyzeteket. felelősség felvállalásra föl jön egy elég személyes adás เฮ [zene] [zene] [zene] เฮ [zene] [zene] [zene] >> [zene] [zene] >> Sziasztok!

Ez itt a Csak ha érdekel podcast.

Velem Lengler Milánnal továbbra is.

És a mai alkalommal a bántalmazó kapcsolatok, a bántalmazás fog előtérbe kerülni, amihez gyorsan had adjak valamennyi kontext.

Ezt az adást is forgatom már régóta a fejemben, hogy érdemes volna megcsinálni.

A bántalmazó közegekről már csináltam egy adást, ami inkább a kontextusra, az intézményi háttérre fókuszál ezeknek a tulajdonsága, jellemzőire, hogy mi az, ami meleg ágya tud lenni a bántalmazásnak.

Az elmúlt időszakban sajnos akár a sportélet, akár a közélet hát szolgáltatott ehhez nekünk üzemanyagot.

Viszont a csatorna indulásakor azt is elhatároztam, mármár megfogadtam, eldöntöttem, hogy nem fogok belemenni az ilyen durván pop pszichológiai megfejtésekbe, mint az ilyen öt szeretetnyelv, meg a hogyha hagyott a nárcisztikus pasidat, meg ilyen típusú dolgok.

Nem akarok ezekre a hullámokra felülni.

Egyrészről azért, mert nem gondolom, hogy ezen a területen volnék én a leghasznosabb.

Másrészről pedig azért, mert ezeket már régóta tárgyalják, vannak róla jó és kevésbé jó minőségű anyagok.

Tehát ha valaki ezekről szeretne tájékozódni, akkor azt már megtehette volna.

Én inkább azokról akarok beszélni, amihez jobban értek, vagy kevesebben értenek, és akkor milyen jó, hogy én meg igen.

Viszont ez egy olyan téma, amit szerintem személyes szinten sokkal jobban meg lehetne fogni, meg lehetne ragadni, és ezt kevesen csinálják meg. illetve hát van ilyen is nyilván, de a mai adásban nem arra kell számítani, hogy én felmondom a szakirodalmat, hanem arra, hogy megpróbálom ezt is egy ilyen személyes közegre lehozni, mert szerintem fenomenológiailag jobban meg lehet ezt ragadni, mint sem valamiféle ilyen objektív szakirodalmi alapon.

Lehetne most így számokat dobálni, hogy mit tudom én milyen krónikus betegségek vagy pszichiátriai korképek valószínűbbek, vagy hogy akár életéveket tud elvenni az ember életéből, ha bántalmazó kapcsolatban él, meg meg mit tudom én, szerabúzushoz hozzájárul.

Mindenki itt utána tud pubmedezni, Google-özni, AI-ozni, hogyha ilyenek érdeklik.

Engem a mai adásban sokkal jobban fog érdekelni ennek a személyes szintje, a személyes vonulata.

Rögtön bajba keveredünk az elején, merthogy definiálni kéne azt, hogy bántalmazás.

És itt két irányú definíció szokott előkerülni.

Mind a két iránynak megvan a maga előnye, hátránya.

Az egyik definíciós irány az egy ilyen objektívebb, logikusabb irány, racionálisabb irány, ami föntről közelít, és azt mondja, hogy hát vannak objektíve meghatározható viselkedések, amiket hogyha valaki szisztematikusan csinál, akkor bántalmazásnak fog minősülni.

Ha egyszer-egyszer csinál, akkor mondjuk bántásnak minősülhet, de bántalmazáshoz azért valamiféle rendszeresség kell.

Általában ebben azért egyet szoktak érteni azok, akik definíciót akarnak adni. [horkantás] Tehát, hogy egy pofon rettenetesen tud fájni, de lelkileg és fizikailag is, de de valahogy azt érezzük, hogy nem felmentve bárkit ez alól, de hogy a szisztematikusan kell ezt elkövetni, hogy bántalmazásnak hívjuk.

Na, szóval az egyikféle fajta definíció az így ilyen objektív irányból közelít, és azt mondja, hogy van ez meg az meg amaz, és akkor ez ilyen olyan amolyan bántalmazásnak fog minősülni.

Tehát ha én mondjuk minden héten szíjjal elverek valakit, akkor az az vitám felül áll, hogy hogy az bántalmazás lesz, aztán majd mindjárt megnézzük, hogy vitán felüláll-e, de azért azt érezzük, hogy igen, vagy hogyha valakit, nem tudom, ellopom tőle az összes kommunikációs eszközét, és bezárom egy pincébe, és nem adok neki enni, akkor akkor egyértelmű a legtöbb ember fejében, hogy ez azért egy bántalmazó viselkedés.

És vannak ezek az extrém példák, amikből azért leszűrhető, hogy hogy talán azért tényleg meg tudunk objektíven határozni dolgokat, amik millióból egy kivétellel bántalmazásnak fognak minősülni, de van egy nagyon-nagyon széles sáv, egy szürke zóna, amiben viszont a szubjektum elő fog kerülni.

És azt mondjuk, hogy ez az adó egyik embernek bántalmazó, a másik embernek meg nem bántalmazó.

Például mondjuk rendszeresen kiabál velem, ugye mondjuk mindenki házi feladatként döntse el azt, hogy ez bántalmazásnak vagy nem bántalmazásnak minősül, vagy mondjuk az, hogy néha meglök, vita közben meglök.

Ugye ez mondjuk bántalmazás vagy nem bántalmazás?

És mert hogyha nagyon szigorú vagyok, és a klasszikus pszichológia és egyébként a jog irányából akarok közelíteni, akkor azt kell mondanom, hogy igen, ez bántalmazás, de lehet, hogy csak mondjuk olaszok, csak hogy legyen itt valami oldottság, hogy hogy mondjuk a rendszeresen kiabál velem, az lehet én is kiabálok vele, mi így veszekszünk, és akkor ez nem lesz bántalmazás, mert lehet, hogy van rá egy szabály úgymond mond, hogy ez annak kéne, hogy minősüljön, de ezt felül tudja írni a szubjektív megélés.

Vagy mondjuk vannak olyan hát aktusok, amik mondjuk bizonyos kontextusban bántalmazásnak minősülnek, bizonyos kontextusban meg nemhogy nem bántalmazás, hanem akár kívánatos dolog.

Most ezt mindenkinek a fantáziájára bírom, bízom, hogy tud-e ilyet mondani.

Önmagában az, hogy a szubjektív megélés felül tudja írni a valamilyen objektív meghatározott szabályt.

Ugye ez is már, hogy ki határozza meg, hogy határozza meg azt a szabályt. problémás, de önmagában az, hogy a szubjektív megélés felül tudja ezt írni, és felül kell, hogy írja, az megint csak nem csak előny, hanem hátrány is, méghozzá, hogyha fordított irányba történik, hogy én valamit olyan dolgot élek meg bántalmazásnak, ami objektíve vagy a társadalmi konszenzus alapján nem kéne, hogy az legyen.

Ugye ilyenkor hát van amikor ténylegesen történik valami bántalmazás, csak az valami olyan furmányos módon történik, hogy hogy valami olyan különleges formája van, vagy szokatlan formája van, ami ami miatt nem annyira feltűnő, nem annyira egyértelmű.

M de ugyanakkor van itt egy ilyen megint csak egy fordított probléma is, hogy akkor akkor én bármire rámondhatom, hogy ez bántalmazó, és akkor engem tessék áldozatként kezelni.

A B tessék a másikat megbüntetni, másik embert érje hátrány ezután.

Pontosan ez az a problematika, amit a meu egyébként nagyon hasznos és szükséges mozgalomnak fölhoznak, mint ilyen vadhajtások, hogy hát úgymond vérszemet kaptak egyesek, és akkor elkezdték mindenfélével megvádolni az embereket alaptalanul, jogtalanul.

És akkor ugye ezzel mind a mozgalomnak ártottak, mind hát saját maguknak, illetve annak az embernek, akit megvádoltak, mert ugye kialakult egy olyan társadalmi közeg, hogy higgyünk az áldozatoknak, amit én abszolút megértek, meg értem a tartalmát, értem, hogy mit akarsz mondani vele, de önmagában egy tartalmatlan állításnak tartom, mert azt mondom, hogy higgyél az áldozatnak, ott már hittél neki, mert áldozatnak hívtad.

Tehát, hogy itt itt van egy ilyen nyelvtani logikai probléma ezzel értem, hogy mit akarunk ezzel mondani.

Tehát, hogy ne söpörjük le soha semmilyen körülmények között valakinek a beszámolóját, de ez azt se jelenti, hogy azonnal kritika nélkül mindent el kell hinni.

Tehát például lehet mérlegelni azt, hogy milyen előnye fog származni az embernek abból, hogyha ilyet mond, hogy vajon ezt ő kitalálta, vagy ténylegesen így gondolja.

Tehát lehet benefit of the doubt, tehát hogy adjuk meg a lehetőséget, hogy hallgassuk meg az embert, a szubjektív élményét, és nézzük meg, hogy az valóban úgy volt-e.

Próbáljuk meg bizonyítani, tehát kezeljük úgy, mint bármi mást.

Kezeljük úgy, mintha én azt mondom, hogy a szomszédom ellopta a pénzemet.

Tehát azt se hisszük el azonnal, hanem azt mondjuk, hogy jó, rendben, vizsgáljuk, ki nézzük meg.

És természetesen a bántalmazás az egy sokkal érzékenyebb dolog, merthogy ott látjuk az emberen az érzelmi reakciót, és ez rettenetesen fontos, és én is a mai alkalommal főleg a szubjektum felől közelítő definícióval fogok menni.

Erre fogom az adást felfűzni, hogy lehet látni az emberen, hogyha ténylegesen bántalmazás áldozata lett, szubjektíve.

Azt, hogy a másiknak bántalmazó szándéka van, azt nem.

Az, hogy a másik tudatában van-e az annak, hogy ő mit csinál, mit követel, azt nem.

De azt, hogy az az illetőnek bántó volt, az vitán felül tud állni, egyértelmű tud lenni.

Ugye a megélésekkel nem lehet vitatkozni, viszont a jognak meg valamilyen más úton, módon kell közelíteni.

És a legtöbb helyzet ugye itt csúszik el.

Ezek azok a pontok, ahol ahol a történetek így félre szoktak siklani.

Amiről akarnék ma beszélni nektek, hogy milyen hatásokat tud az emberben okozni személyes szinten, hogyha bántalmazó kapcsolatban él, mi ennek az egésznek a dinamikája.

És tényleg nagyon fontos, én most itt nem a szakirodalmat akarom felmondani.

Ha valaki ezt ilyen szakmai szemmel akarja nagyon hallgatni, ilyen kritikus elemző szemmel, akkor számtalan dolgot föl lehet majd hozni.

Nem akarok egy ilyen nagyon tényleg tankönyvi, logikai szálon végigmenni, hanem sokkal inkább most megengedem magamnak azt, hogy így belekapkodjak megélésekbe, hogy mit mit szokott ez okozni.

Hogyha valaki bántalmazó kapcsolatban tölt időt, direkt nem azt használom, hogy él, és ez ellen nem követel mindent, hogy megszűnjön, akkor a mentális egészségnek az útjáról letér.

Ezt elmondom még egyszer, hogy meglegyen.

Ha valaki bántalmazó kapcsolatban van, és nem követel mindent, hogy ebből ki tudjon jönni, letér a mentális egészségnek az útjáról.

Tehát bántódni fog, sebesülni fog, betegedni fog.

Kinek milyen vérmérséklete szerint lehet ebből válogatni.

Az embernek van egy határa mind fizikai, mind pszichológiai értelemben.

Az embert lehet fizikai és pszichológiai értelemben is bántani.

A legtöbb esetben igaz az, hogyha pszichológiailag lelkileg érzelmileg ugye ezt szokták használni, érzelmi bántalmazás.

Érzelmileg bántom. akkor nem vagyok köteles fizikailag bántani.

Viszont hogyha fizikailag is bántom, akkor nagyon nehéz nem érzelmileg is bántani.

Tehát ez ez így rovar, bogár bogár rovar jellegű problematika.

Szóval az embernek van egy fizikai határa, és hogyha azt megszegjük, átlépünk rajta ütéssel, térszabályozással, akár bármivel, akkor ez a határ sérül.

Itt ugye két adaptív reakciót tudunk csinálni, vagy helyreállítjuk ezt a határt azzal, hogy a másikat kitessékelem az én határomból, vagy há arrébb megyek, hogy más helyen tudjam meghúzni a határomat, hogyha nekem az úgy rendben van.

Na most képzeljük el ezt az egészet úgy, ma elég sok hasonlat lesz, mert ezt nagyon nehéz pusztán verbálisan átadni.

Képzeljük el úgy, mint egy színező könyvet, és elkezdünk színezni, és azt mondjuk, hogy itt van egy maci, ezt kiszínezem barnára.

És mellette meg van egy, nem tudom, egy napocska, azt kiszínezem sárgára.

És hogyha ez a hogyha a vonalak összeérnek, akkor ha én előbb kiszíneztem a macit, és utána kiszíneztem a napot, akkor ugye megvan az az esélye, hogy az egyikkel átmegyek a másikba, hogy a sárgával belemegyek a maciba a barnába, mert átszínezek rá.

Na most tegyük föl, hogy ezek mozgathatók.

A maci vagy azt tudja csinálni, hogy újra átszínezi barnára, vagy kiradírozza a sárgát, vagy azt csinálja, hogy távolabb megy a naptól, és akkor a határai azok azok szépen definiáltan meg lesznek húzva, és akkor a nap kimehet a sárgával magából, hát nem fogja elérni a macit.

Tudom, hogy rettenetesen fura kanyart vett ez az adás.

Ugyanakkor az is fontos a bántalmazásban, és ez lesz egy másik dolog majd, hogy elérje a célját.

Ugye a maci az sötét barna most a jelen példában napocska meg sárga.

És hogyha én a sárgával rászínezek a barnára, akkor valószínűleg az nem fog ott nagyon meglátszódni, vagy egy kis utókorrekcióval el tudom tüntetni.

Viszont hogyha sötét barnával belemegyek a világos sárgába, az nagy macera, az sokkal látványosabb, az nagyobb probléma.

És nagyon fontos megint definíciósan elkülöníteni, hogy azt fogom bántalmazásnak venni, ami bántó szándékú, vagy azt fogom bántalmazásnak venni, ami célt is ér.

Volt egyszer egy érdekes helyzet.

Egy haveri társasággal ültünk. kocsmában, és a a tipikus ilyen fiatal kötekedős gyerek odajött, aki egyébként előtte már mindenkihez odament kötekedni, és akkor végül megtalált minket is, és akkor ott mondott mindenféle ilyen furcsa csúnya dolgokat, és akkor mivel mi annyira nem reagáltunk rá, ezért ugye elbatyogott.

És akkor ott a társaságban volt egy ember, aki engem még nem ismert, és megkérdezte, hogy hát, hogy miért bírtam így, vagy hogy miért nem keltem föl, azt vágtam pofám, vagy mit, tehát hogy hogy úgy az indulat dolgozott benne, bennem meg a már a harmadik sör.

És és mondtam, hogy hát miért miért tettem volna ezt, miért lett volna az jó, vagy mit kellett volna szerinte ezzel így elérnem?

És akkor valahogy ahogy így magyarázta magyarázta, ki kijött kijött az a szó a száján, hogy hát engem ő megszégyenített.

És és erre mondtam, hogy hát igen, ezt ezt próbálta, csak én meg nem szégyenültem.

És akkor így így akkor téma lezárva.

Tehát, hogy ez végülis egy bántó szándék volt, csak én meg nem bántódtam meg.

És mindenki megint csak döntse el magába,…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „S02E26 Mit nem mondtak még el a bántalmazásról? Befelé és kifelé vezető utak”

Miről szól ez az epizód: „S02E26 Mit nem mondtak még el a bántalmazásról? Befelé és kifelé vezető utak”?

Ez az epizód a bántalmazó kapcsolatokról szól, megvizsgálva azok kialakulását, a bennük való sodródást, a kijutás lehetőségeit, a tipikus "hibákat", és azt, hogyan érdemes gondolkodni erről a témáról, különös tekintettel a közéleti párhuzamokra. Az epizód a Csak ha érdekel podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 11..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „S02E26 Mit nem mondtak még el a bántalmazásról? Befelé és kifelé vezető utak”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Leindler Milán.

Milyen témákat érint ez az epizód: „S02E26 Mit nem mondtak még el a bántalmazásról? Befelé és kifelé vezető utak”?

Fő témái: bántalmazó kapcsolatok, bántalmazásról, kiútak, közéleti párhuzamok.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „S02E26 Mit nem mondtak még el a bántalmazásról? Befelé és kifelé vezető utak”?

Megjelenés: 2026. 05. 11.. Hossz: 1 óra 13 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/csak-ha-erdekel-podcast/s02e26-mit-nem-mondtak-meg-el-a-bantalmazasrol-befele-es-kifele-vezeto-utak

Több epizód a Csak ha érdekel podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból