Berlin félmaraton, Achilles-ín problémák, VO2max értékek
· PT1H5M45SÖsszefoglaló
Bence a berlini félmaratonon futott egyéni csúcsot (PB), 67:45-ös eredménnyel. Elmondta, hogy a verseny minden várakozását felülmúlta, és a jó körülmények, valamint egy erős csoport segített a kiemelkedő teljesítményben. Az Achilles-ín sérüléseiről és azok rehabilitációjáról is…
Röviden
- Műsor
- Futópodcast
- Megjelenés
- 2026. 05. 14.
- Hossz
- 1 óra 6 perc
- Szereplők, említett nevek
- Seres Gáspár, Kriván András, Csere Bence, Vitárius Bence
- Témák
- félmaraton, achilles-ín sérülések, vo2max, rehabilitáció
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Üdvözlünk titeket a Futópodcast legújabb adásában.
A mai nap is három témával készültünk nektek.
Egyrészt Bence bemutatja a jól sikerült berlini félmaratonját, ahol PB-t is futott.
Másrészt Andris egy újabb sérüléssel készült nektek.
És a végén pedig Gáspár a VO2 maxról fog egy kicsit vagy fogunk egy kicsit beszélgetni.
Úgyhogy Bence szerintem kezd, de te talán a tied a legünnepélyesebb és legaktuálisabb téma.
Hogy sikerült a berlini félmaraton?
Hát meg talán pozitívabb is, mint mondjuk egy ahillet sérülés.
Hát most jöttem haza, mikor tegnap előtt és március 29-én volt a a verseny.
Ez volt az első Berlin felmaradtam és igen, jól sikerült, mert ugye egy két perces két perces PB-t futottam, ugye 69-45-ről sikerült 6745-re javítanom.
A bruttó időm az 6752 lett. >> Gratulálunk.
Igen, igen. >> Igen, gratulálunk. >> Köszönöm.
Ö, úgyhogy ez amúgy tényleg azt kell mondjam, minden várakozásomat felülmúlta ez a verseny.
Előtte Gáspárral azt beszéltük, hogy az én fejemben így az volt, hogy a a PB az így a minimum elvárás volt magammal szemben.
Tehát mivel azt majdnem sikerült ezen a bécsi felkészülési versenyen is megfutni a Sevilla maratonra készülve, azóta azért eltelt idő, meg nyilván ez egy célverseny volt, sokkal jobb körülmények, úgyhogy azért azt abban bíztam, hogyha csak valami nem megy nagyon félre, akkor az összejön.
És akkor a az ilyen B cél az, vagy sőt nem a következő szintű cél az pedig az volt, hogy hogy 69-en belőle sikerüljön menni.
Hát aztán sikerült még egy perccel jobb volt menni ennél, úgyhogy igen.
Tényleg ez nemtam, ez tényleg egy ilyen nem tudom 110%-os verseny volt. >> Amikor előtte konzultáltunk, én azért elhittettem elhintettem benned ezt a 67 perces eshetőséget.
Ugye egy 315-ös átlagot beszéltünk, ami egy 6830-as idő, de azért mivel te képes vagy negatív splittet futni, meg azért így átgondoltam magam, hogy hát azért ez egy berlini verseny.
Én összeszámoltam, hogy tízszer versenyeztem Berlinbe.
Tényleg nagyon jók a körülmények általában azért hüvös nagyon jó mezőny.
Hát biztos, hogy fogsz ennél gyorsabb tempókat is belefutni.
Úgyhogy én azért reménykedtem, hogy meglesz a 67, de hogy követtük a versenyt és láttuk ezeket a 16:00, 3200 tényleg ilyen iszat pontosan vitted a a a még gyorsabb tempót, mint amit megbeszéltünk, azért láttuk, hogy fú, ebből meglesz a 67.
Egy kicsit arról tudsz mesélni, hogy mondjuk miben változott, vagy miben fejlődött tovább most az edzésmunkád, mondjuk az előzőhöz képest, mert mondtad, hogy azért eltelt egy kis idő, de nyilván az idő önmagában nem jelent feltétlenül jobb eredményt.
Hát egyébként szerintem abból a szempontból egyébként de hogy hogy nem nagyon tudok most egyébként visszagondolni olyan időszakra egyébként, amikor ilyen hosszú időn keresztül tudtam konzisztensen készülni, úgyhogy nem volt se betegség, se sérülés, semmi ahill lesz meg IT-ben meg semmi ilyen ilyen bolondságok. [nevetés] >> Nyon gyorsan messze van az asztal, hogy lekopogjam. hogy hogy szerintem ez egyébként biztosan ott ott volt benne.
Nyilván azért most a a Sevia maraton után ez egy rövid időszak, de azért egy kicsit amúgy a Volument is egyébként sikerült ö növelni.
Én amúgy tényleg ez most ilyen unalmas válasz.
Én amúgy tényleg azt érzem, hogy amiben most benne volt, az tényleg a a konzisztencia.
Másrészt meg tényleg nagyon nagyon jók voltak a körülmények.
Tehát mondtad, hogy láttátok ezeket 1600, tehát az első 15 km az 16:00 és 1604 közötti 5000-es splitek voltak az utolsónál.
Az nem egyébként még az utolsó, de 15-től 20-ig ott ugye pontosan nincs meg, mert ugye nyilván ott már a a célban van meg az ermés, pont az utolsó 2 km volt az, ahol egy picit belassultam, ah már egyedül voltam, meg ott ott tényleg azért viszonylag erős szél volt.
Meg hát nyilván azért el is fáradtam. [nevetés] De hogy azért ez annyira nem az én érdemem, inkább annak szól, hogy egy nagyon jó csoportot találtam, ahol egyébként voltak tehát, hogy valamelyik szerintem ilyen hivatalos ilyen női iranfutók is is ott lehettek, és hát ők ezt tök jól vitték.
Úgyhogy szerintem az első 15 km egyébként nagyjából semmi dolgom nem volt.
Ö és egyébként így utólag azon gondolkoztam, hogy hogy a végén valamennyit lassultam, de hogy egyébként szerintem ebben a futásban biztos, hogy így így volt a legtöbb, mert hogyha kicsit lassabb tempóban kezdem, akkor valószínűleg nincsen ennyire jó csoportom, és lehet, hogy ugyan azzal egy picit spórolok, hogy hogy kicsit visszafogottabb tempót viszek. viszont, hogy biztos, hogy stresszesebb lett volna, meg nyilván azért szélárnyék is sokat számított, úgyhogy nagyon jó döntés volt szerintem, hog az elején elmentem ezzel a csoporttal. >> Azt mondtad, hogy sokat számított a szélárnyék, hogy ilyen szempontból milyen idő volt most Gásar mondta, hogy ez egy ideális helyszín általában időjárás szempontjából.
Ezt most te is így érezted. >> Igen.
Tehát, hogy szerintem a a rajta azért az hűvös volt, de hogy azért, hogy is mondjam, nyilván ami ilen érdekes volt, miután ott maradtunk, még néztük, és ahogy még futnak be később később a futók, és hogy mindig megyünk előre az időben, egyre több ruha lesz az embereken.
Én amúgy egy ilyen újjatlanban, karszárban indultam le, és az így teljesen jó volt.
Egyébként ilyen még gondolkoztam is, hogy leveszem a karszárat, tehát hogy szerintem ilyen 4 fokban rajtolhattunk. picit kisütött a nap, de hogy szerintem biztos, hogy a célnál is ilyen max tudom én 7-8 fok lehetett.
A szél volt az egyedüli, ami egy picit ilyen kihívássá tette bizony bizonyos részeit a versenynek, de hát aki volt már Berlinben az szóval, hogy nem az az igazán szélcsendes város, tehát azekon a nagy sugárutakon nem tudom, azt nagyon könnyen befúj a szél.
Ö de ez is mondom a végén volt.
Egy picit zavarol tényleg a hát nagyjából hogy az Alexander plac magasságából futottunk ugye a befelé az nem tudom te hogy a Berlin maratont futottad ott is erre van egyébként a a vége. >> Igen, igen. >> Az pont a felénél van kábé az Alexander plat és akkor ugyanúgy a Branderburgi kap. [torokköszörülés] >> Na igen.
Szóval itt is ugye csak anny kicsit a Brandenburg kap ugye ahogy mondtad hogy közelebb volt a cél.
Ugye jó, ott ez a szél volt egy picit picit ilyen nehezítő tényező, de egyébként megint csak szóval nem palaszkodom belő most, hogy félmaratonnak az utolsó 3 kmre nehéz.
Hát milyen legyen az a lényeg.
Tehát hogy >> és gyakorlatilag ezt megduplázod és akkor megvan a maratoni estajnalcsillag. >> Hát igen, egy kicsit igen igen igen. >> Szóval igazából nagyon sokat gyorsulni már nem kell.
Most jöhet a durability, tehát most akkor ezt kell így kiterjeszteni. >> Hát így egyébként, tehát hogy hogy kicsit új fél most félmaraton, maraton és akkor így egymást így így mindig így ki kiegyenlítgetem.
Egyébként abból a szempontból nyilván tehát, hogy ez egy full maxos futás volt, de egyébként valahol volt bennem az, hogy hogy hát nem az a jó szó, hogy könnyen érződött, mert nem érződött könnyen, de hogy de hogy amit mondjuk Bécs-ben mondtam a a 6945 után, hogy el tudom kézzelni egy ponton, ez lesz a maratoni tempó.
Amúgy itt is úgy van el tudom képzelni, hogy egyszer egyébként így ez lesz a maratoni tempó, tehát hogy ez a ugye ez a 313-as átlag, ami olyan, hogy így tényleg így pár éve így nem gondoltam volna, hogy még egyébként most is ugye edzéseken így volt egy például ilyen rosszul sikerült edzés, olyan 325-ös tempóban lett volna egy ilyen hosszabb tempófutás, és az így nagyon rosszul ment, és akkor itt meg tényleg ez így 313 így >> edzőként tanúsíthatom, hogy ehhez a 313-as átlaghoz úgymond így ránézésre semmi köze nincs. is az edzésmunkáknak.
Tehát ebbe a tehát ilyen tempóba nem végeztünk kimondottan tempóedzéseket, hanem inkább csak fartlek meg részávedzéseket, de nagyon hiszek abban a mozaik szerű gondolkodásmódban, hogy sok jó minőségű edzés így össze tud adódni.
És tényleg hallgassátok vissza a kisakos részeket, amikről beszéltünk a versenyzésen, hogy mennyire működnek ezek, akár a bolyozás, akár a tper, akár a frissítés.
Ezekbe Bence azért nagyon ügyes, és ezek tényleg a az edzésen nyújtott teljesítményhez képest tényleg sok százalékkal jobb teljesítményt ki tudunk hozni a versenyen, hogyha amiket említettem, azokban úgy ott beletesszük a maxot. >> Egyébként egyre több ember kíváncsi az edzésmunkájára Bencének.
Te is említetted, hogy így kérdezgetik, hogy ennyiből egyszerűen, hogy ilyen kilométer számból lehet ilyet futni.
És bár most tudom, hogy azért viszed felfelé, de hogy tényleg mint engem is kérdezgetnek, hogy mi mi van az edzésmunkád meg, hogy a végén lehet, hogy ki kell adni majd ilyen cikkeket meg minden, hogy >> fen van minden osztrában nem minden ember rakja fel, minderek automatikusan feltudz mindent.
Tehát hogy egyébként tényleg annyi az annyi amennyi amennyi ott van.
Egyébként még ha még visszautaltál az előző adásokkal az szerintem ami még így eszembe jutott, hogy arról is beszéltünk egyébként, hogy hogyan érdemes egy versenynek nekivágni.
És egyébként itt úgy voltam az elején, hogy hogy amúgy így kockáztattam, mert az volt, hogy ott volt egy tök tehát a a rajt az amúgy picit stresszes volt, ugye pont ott voltam, hogy nem volt elit rajtszámom, ezért a az egyes rajtzónából indultam nyilván, de hát ezért ott rengeteg rengeteg futó volt.
Úgyhogy azért látszik a bruttó nettó időkülönbségéből is azért hét másodperc volt a rajtpisztoly után, mire átjutottam a célkapun.
Úgyhogy az első pár 100 mter az olyan volt, hogy így kilőttem és akkor jobb oldalt próbáltam egyik marcon a német rendőrt sem így levála, ahogy ott előztem ki jó jobbról a sort.
És akkor meg lehet keresni direkt ilyen nőjelit futókat, és akkor megtaláltam egy megtaláltam egy bojt és hát azt láttam, hogy gyorsabb tempóval menne, de újam, hogy ez egy tök jó baj.
Itt vagyunk 10en 15-en jók a körülmények. kicsit gyorsabb, mint amit tervezek, de jól esik igazából.
És itt és itt ez amúgy tényleg így így abszolút bevált. >> És hogyha ebből az edzésmunkából ilyen szaltatóikus a fejlődés, hogy tényleg hármasával veszitek a lépcsőket, így mit prognosztizáltok, hogy hogy ez a brutális tendencia, ez mikor kezd picit ellapulni?
Most nem akarok egy ilyen negatív >> hát soha. [nevetés] Hát >> nézzétek három év múlva is a a podcastető.
Nem, hát figyelj, nem tudom, mer nyilván ezt a kérdést én magam részről tudom megválaszolni, és akkor majd ragáspár tudni egy másik választ.
Az én filmben úgy van egyébként, hogy most igazából szerintem ez is ilyen közhelyes dolog, de hogy most így mindig van egy következő verseny, fókuszálok arra, szeretnék ott javítani, aztán majd előbb-utóbb egyre nehezebb lesz majd majd gyorsulni.
Vicces, hogy így, hogy így Bence az ilyen teljesen lazán így beszél, mi meg így mindenki a Gáspár is, Arthur is, én is itt bólogatunk. >> Erre most már én se mondok semmit.
Tehát olyan szintre juttöttünk, hogy edzünk, de aztán ami lesz, lesz.
Tehát >> egyébként mennyien tanulhatnának ebből a mentalitásból?
Tehát, hogy ez egy ez annyira én biztos vagyok benne, hogy neked ez a versenyeredményeidhez rendkívül sokat hozzárak, hogy nem stresszelsz rá, ami lesz, az lesz, menjünk, csináljuk a a process, vagy a processz, az a lényeg.
Szóval ez nagyon tényleg a hallgatóink nem is ne is arra figyelnek feltétlenül, hogy milyen a tempóedzésed, milyen a hanem erre, hogy hogy tényleg ez a nyugalom és ez a az, hogy nem nem ez alapján ítéled meg magad, ha most 71-et futottál volna, ugyanígy lennél, hanem pont ugyanígy. [nevetés] >> Igen, igen, tényleg.
Tehát azt rávát lehet monitorozni, látjuk az építő kockákat, de azok azok önmagában nem sokat árulnak el, hanem én abban hiszek, hogy a kötőanyag a lényeg, ami ezeket a téglákat össze összeköti, és az se titok, de azt sokan sokan nem tudják úgy lemásolni, mert ehhez azért személyiség is kell, ahogy mondod Arthur, meg sokan nem is merik ezt bevállalni.
Majd erről fogunk beszélni akár, hogy trust the process meg bizonyos dolgokról, hogy mennyien félelemből edzik túl magukat.
Ahelyett, hogy ahogy a Bence is látjuk, ez a rilexed állapot, hogy hogy nagyon hisz abba, amit viszont elvégez, az az produktív lesz és működik is.
És még egy kérdés, Bence, csak hogyha mondjuk eljön ez a platózás és ö azt, >> ami nem jön el, >> de ami nem jön el, de ha eljön, akkor mit érzel, hogy akkor azt mondod, hogy megelékszem ezzel, vagy akkor elkezdesz te is volumen növelni, jobban belefeküdni?
Tehát hogy érzed, hogy mi lesz-e ott egy olyan rész, hogy akkor akkor all in, vagy azt mondod, hogy akkor eddig jutottam ezzel, amennyit én hajlandó vagyok ebbe belefektetni?
Hát nem tudom, ez ugye azért egy nehéz kérdés, mert azért ez már megfordult a fejemben, hogy tehát, hogy ha egy dolog van, ami viszont egy töregék, hát nem az, hogy így stresszel, mer ez hülyeség, de hogy hogy azért ami ott van ilyen kisördögként, azért az, hogy hogy 93-as vagyok, ami azt jelenti, hogy 32 vagyok most.
Tehát, hogy azért még nyilván ez még egy jó kor, de hogy azért az is bennem van, hogy amúgy, hogyha mondjuk három évvel korábban kezdtem el volna újra futni, akkor lehet, hogy azért időben egyébként még egy kicsit jobb jobb pályán lennék.
Tehát valószínűleg ott van egyébként ez a fajta limit is, hogy hogy egyébként így így tök szépen sikerül így javulnom, gyorsulnom, és ez amúgy tök jó, de hogy azért el egy ponton azért eljön az is egyébként, ahol ez a platózás ebben már benne lehet az életkor is. ami egy picit egy ilyen hát nem is tudom, nem az, hogy nyomást rak rá, mert ez nem igaz, csak hogyha azt érzem, hogy egyébként lenne még bennem, de emiatt történik egy ilyen, az egy picit lehet, hogy úgy csalódást kell tenem, de egyébként meg úgy vagyok vele, hogy szerintem igen, nyilván ez nagyon sok mindentől függ, tehát ilyen életkörülmények nem tudom, tehát azért valószínűleg van az a szint, ahol ezt már nehezebb a következő szintet megugrani.
De most új vagyok vele egyébként, hogy így így miért ne?
Tehát tényleg így szeretném így felfedezni,…
Említett entitások
Témák
- félmaraton
- achilles-ín sérülések
- vo2max
- rehabilitáció
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Berlin félmaraton, Achilles-ín problémák, VO2max értékek”
Miről szól ez az epizód: „Berlin félmaraton, Achilles-ín problémák, VO2max értékek”?
Bence a berlini félmaratonon futott egyéni csúcsot (PB), 67:45-ös eredménnyel. Elmondta, hogy a verseny minden várakozását felülmúlta, és a jó körülmények, valamint egy erős csoport segített a kiemelkedő teljesítményben. Az Achilles-ín sérüléseiről és azok rehabilitációjáról is… Az epizód a Futópodcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 14..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Berlin félmaraton, Achilles-ín problémák, VO2max értékek”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Seres Gáspár, Kriván András, Csere Bence, Vitárius Bence.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Berlin félmaraton, Achilles-ín problémák, VO2max értékek”?
Fő témái: félmaraton, achilles-ín sérülések, vo2max, rehabilitáció.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Berlin félmaraton, Achilles-ín problémák, VO2max értékek”?
Megjelenés: 2026. 05. 14.. Hossz: 1 óra 6 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/futopodcast/berlin-felmaraton-achilles-in-problemak-vo2max-ertekek-fd3fc184
Több epizód a Futópodcast-ből
- Edzői piac
- Csoma Ferenc: tervezés, váltogatás, módszertan, rekordok
Az új epizód vendége Csoma Ferenc, a MAC távfutó edzője, aki az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb magyar atlétikai szakembere. Az interjúban szó esik sportolói által elért orsz…
- Futópodcast x The Metric Club: Magyar Bajnokság és Európa-bajnokság
Az első közös epizód a Futópodcast és a The Metric Club között a 131. Atlétikai Magyar Bajnokságot és a birminghami Európa-bajnokság kvalifikációját vizsgálja. A beszélgetés kitér…
- Run your PB, heat training, térdfájdalmak
A Futópodcast legújabb adásában a „Run your PB” eseményt értékelik. Ezt követően a hőségedzést (heat training) vizsgálják meg, különös tekintettel annak gyakorlati alkalmazására,…
- Gyimes Zsolt: tudomány, 800 méter, threshold, utánpótlás
Gyimes Zsolt, a Testnevelési Egyetem docense és középtávfutó edző a Futópodcast vendége. Beszélgetésük során szó esik a tudományosság szerepéről az edzésben, a threshold edzések f…
- Kezdő Kalauz 2. - Célok, fejlődés, buktatók
Újra itt a Futópodcast kezdőknek szóló sorozata! Ebben az epizódban a futóedzés progresszióját, a visszalépés fontosságát és a következetesség szerepét tárgyalják a vendégek. Kiem…
- Threshold, "régi idők", talpi bőnye
A Futópodcast ezen adásában három fő témát dolgoznak fel. Az elsőben a küszöbérték (threshold) és a laktátmérés kerül szóba, tisztázva, hogy a laktát nem tejsav, és hogy fontos üz…
- Tóthné Stupián Anikó: SVSE, "mi" csoport, gondolat ereje
Tóthné Stupián Anikó, az SVSE elnöke és vezetőedzője a Futópodcast vendége. Beszél az SVSE egységkultúrájáról, ahol mindenki bajnokként élhet, függetlenül a helyezéstől. Az interj…
- Bécs maratoni OB, miért ne fusd túl az edzéseket, sípcsonti fájdalmak
Az adásban Bence a Bécsi maratoni OB-n elért harmadik helyezéséről mesél, kitérve a hőségre és a versenyzésre. Gáspárral a túlfutott edzések okait és a megfelelő edzésintenzitás k…
- Szőke Gergő: Szekszárd, ego, maraton, bizalom
Szőke Gergő, a Szekszárdi Sportközpont edzője a Futópodcast első interjús adásának vendége. Beszél az edzői pályafutásáról, a külföldi tudás hazahozataláról és az utánpótlás-nevel…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Sportolói sztorik: Út az első félmaratonig — Pulzus Podcast
Ebben az epizódban a félmaratonra való felkészülésről beszélgetnek, bemutatva, hogyan juthat el valaki a nulláról a célig egy személyes példán keresztül.
- Sportsérülésekről - nemcsak sportolóknak 💪 — Goodwill Pharma Podcast - Egészség szakértő szemmel
Ebben az epizódban Dr. Szabó Gábor traumatológus, ortopéd sebész és sportorvos osztja meg tapasztalatait a sportsérülésekről. Szó esik a sérülések megelőzéséről, a modern diagnosz…
- 59. rész: Egészségügyi Helyzetjelentés 1. rész — Keleten-Nyugaton Podcast
Gáborral a Keleten-Nyugaton Podcast 59. részében az NBA-csapatok egészségügyi helyzetét és a ligában előforduló sérüléseket tárgyalják. A beszélgetés a csapatok mintegy felét érin…
- Mozgásra hangolva – BEKezdés podcast — BEKezdés Podcast I Budai Egészségközpont
A BEKezdés podcast ezen epizódjában Dr. Hidas Péter, ortopéd-sportsebész főorvos a mozgásszervi panaszokról, azok okairól és a sportsérülésekről beszélget Kis Andrással. Szó esik…
- Szezonzáró, avagy mit tanultunk a 19/20-as szezonból - 11.adás — Fantasy Besztlíg Podcast
Az adás a Fantasy Premier League 19/20-as szezonjának lezárásáról és tanulságairól szól. Az első részben Levi a szezonbeli teljesítményét értékeli, és tanácsokat ad a következő sz…
- Trombózistól a Világbajnokságig Gáll Andrással | S002E015 — Danubius TC presents: The Metric Club
Gáll András öttusázóval készült interjúban szó esik sérüléseiről, az öttusa magyarországi és világhelyzetéről, az OCR-ről és a lovaglásról.
- Schäfer András: A két legjobb időszakom a covid és a sérülésem volt – Penge podcast Szilágyi Áronnal és Kenyeres Andrással — Penge podcast
Schäfer András, a magyar válogatott és a Union Berlin futballistája, Szilágyi Áronnal és Kenyeres Andrással beszélget a Penge podcastban. A beszélgetés során szó esik Schäfer pály…