Igaz történetek

#110 Csatát nyerni, nem háborút – Vincze Krisztián

· PT35M17S

Összefoglaló

Vincze Krisztiánnal a függőségekről, azok fajtáiról, például alkoholról, kábítószerről, szexről és játékszenvedélyről beszélgetnek. Az epizód kitér arra, hogy a függőség sok embert érint, nem csak a közvetlen környezetünkben élőket.

Röviden

Műsor
Igaz történetek
Megjelenés
2025. 04. 15.
Hossz
35 perc
Szereplők, említett nevek
Vincze Krisztián
Témák
függőségek, alkohol, kábítószer, szex, játékszenvedély
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

♬ ♬ Ez itt az Igaz Történetek podcast.

Én Heller Gábor vagyok. ♬ ♬ A legtöbbben hümmögünk, bólogatunk, rosszabb esetben elutasítók vagyunk, ha valakinek a függőségéről hallunk.

Függőségről, ami kötődhet alkoholhoz, kábítószerhez, szexhez, játékszenvedélyhez, hogy csak a legismertebbeket említsem.

Pedig a függők nem egy tőled teljesen független, más világban élnek, talán csak nem tudod, hogyha nem is a közvetlen környezetetben, de a tágabb családodban valaki, a barátod barátja, egy ismerősöd, kollegád valamilyen függőségben szenved.

A mai történet egy függőségről és az abból való felépülésről szól.

Vincze Krisztián története. 2006. októberében járunk, október elején valamikor, a szülinapom után vagyunk néhány nappal, de igazából a szülinapomat nem nagyon ünnepeltük meg, mert eddigre már 15 éve vagyok alkoholista, 10 éve használok heroint, és már igazából nem nagyon volt körülöttem, senki.

Elváltam, a gyerekem nem tudom nevelni, a családom már nagyon sokszor csalódott bennem,.mindig ígérgettem, de próbáltam leállni, nem sikerült, szóval,így az életem egy tragédia volt.

Mindent elbuktam anyagilag, érzelmileg, nagyjából így a nagy semmi volt.

Eddigre már volt két öngyilkossági kísérletem.

Egyszer megpróbáltam magam túladagolni, nem sikerült.

Aztán megpróbáltam bevenni nagyon sok gyógyszert beállva, beheroinozva, bevettem egy ilyen havi Xanax adagját a volt feleségemnek.

Így magamhoz tértem nem tudom mennyivel később, egy-két nappal később.

Onnan tudtam, hogy voltak kint a mentők, hogy berúgták a lakás ajtaját, meg ott volt egy mentős kabát.

Ahogy magamhoz tértem, azonnal indultam heroinért, mert az elvonás megjött.

És valahogy úgy éreztem, hogy se az élőknek nem kellek, se a holtaknak nem kellek, tehát ez egy fajta ilyen purgatórium volt.

Gondolkoztam, hogy ha érzésekben szeretném elmondani, akkor elkeseredettség, reménytelenség, tehetetlenség, rengeteg düh, de valahogy ezek így nem igazán fejezik ki, inkább az talán, hogy nagyon-nagyon szarul voltam.

Talán ez, ami jobban kifejezi ezt a dolgot.

A családomnak volt egy vállalkozása, és én mindig abban dolgoztam, hát amennyit így anyagosan tudtam dolgozni, és igazából mindig őket húzogattam pénzre, vagy loptam a cégtől, vagy eladtam valamit, és akkor arról nem szóltam, tehát nagyjából így éltem.

Már annyira el voltam gyengülve a végén, hogy ez volt az utolsó, ami pénzforrás volt, mert az előtt azért adtam-vettem dolgokat, tehát hogy így valahogy tudtam pénz csinálni, de itt már annyira tényleg fizikailag, lelkileg, mentálisan mindenhogy annyira kész voltam, hogy egyszerűen ez maradt, és ezen a 2006-os októberi napon éppen anyám felé baktattam, azért, hogy pénz kérjek tőle, valamit hazudjak, mert tudtam, hogyha nem lesz pénz, nem lesz drog, akkor reggel meg fogok pusztulni.

Becsöngettem, beengedett, ez a régi családi házunk volt, bementem, félhomály volt, és akkor anyám bement a konyhába, én utána mentem, leültem, és akkor én is tudtam, hogy valamit hazudni fogok, ő is tudta, hogy valamit hazudni fog, azt már mindketten tudtuk, de egyszerűen annyira féltem attól, hogy eljön a reggel és az elvonás, hogy megint belekezdtem valamibe.

Ott volt egy fordulópont, mert anyám adott pénzt, de mellé tette azt, hogy kezdjek magammal valamit, vagy pedig menjek ki az erdőbe és akasszam fel magam.

Ilyet soha sem mondott addig, tehát mindig kisegített, megmentett, satöbbi, de valahogy most már nála is eljött az a pont, hogy látta, hogy végem van.

Tudott az öngyilkossági kísérletekről is, meg úgy nagyjából mindenről, és akkor ott eléggé meglepődtem. 31 éves voltam, és tudtam, hogy ha azt mondom, hogy bevállalom, hogy elmegyek rehabra, akkor az egy néhány nap lesz, vagy néhány hét, és akkor legább addig is ad annyi pénzt, hogy annyi cuccot tudjak venni, hogy ne haljak meg, mert az elvonástól annyira féltem, olyan halálfélme van az embernek, mikor heroinelvonása van, hogy azért bármit megtesz, hogy ezt elkerülje.

Nekem kellett fölhívnom a rehabot, mert ez úgy szokás, és akkor fölhívtam őket.

Egy segítő felvette a telefont, és akkor amikor ilyenkor szokták a drogosok, mintha én tennék szívességet azért, hogy én lemegyek a rehabra.

Ott már követelőztem, meg elmondtam, hogy hogy, hogy működjön ez a dolog, és mondtam, hogy hát nekem nagyon elvonásom van, nekem adjanak gyógyszereket.

Persze, persze lehet gyógyszer, csak gyere le.

Én úgy gondoltam, hogy ugye rehabra csak a csurik mennek, tehát a fogatlan, teljesen lepusztult, hajléktalan drogosok vagy alkoholisták.

És akkor én összepakoltam három bőröndbe a legjobb ruháimat, hogy ha lemegyek, akkor én megmutassam, hogy azért vagyok valaki, és tényleg még jó cuccaim voltak, azokat nem adtam el.

És akkor vettem egy karton Marlborót, mert hogy én piros Marlborót szívok, satöbbi...

Tehát az egóm az egekben volt, a valóság az meg így a béka segge alatt nagyjából.

Már a rehabra indulás előtti utolsó este még vettem három gramm heroint, és akkor anyámnál aludtam, azt még ott elfüstöltem abban a reményben, hogy ez majd kitart hat hónapig.

Elindultunk hajnalban Kovácsszénája felé.

Megmondom őszintén, hogy végigaludtam ugye az utat, mert be voltam állva, mivel nem is aludtam este, ezért nagyjából csak akkor ébredtem föl, mikor mielőtt lekanyarodtunk egy mellékútról egy még mellékebb útra.

Dombok, búzamezők, gyönyörű természet, és egyszercsak megérkeztünk egy zsákfaluba, de így fizikailag nem tudtam volna betájolni, hogy hol vagyunk, mert én akkor budapesti voltam.

Tehát volt Budapest meg volt a vidék, és a vidék az meg bárhol lehetett, de nem tudtam, hogy hol.

És akkor megérkeztünk egy ilyen zsákfaluba, ott kipattantam a Mercédeszből, rágyújtottam egy piros Marlboróra, és néztem az ilyen melegítőgatyás, lepukkant arcokat.

Mondom, úristen, hát tényleg az van, amire számítottam, Mindenki tekerte a cigit meg húzta a cigit, és akkor mondom, úristen, milyen szegényházba érkeztem meg.

A felvételi az abból állt, hogy beült egy segítő, és beült három másik terápiás, és akkor kérdezgettek, hogy mért jöttem ide, stb, és a felvételi felénél elkezdtem sírni, mert hát tényleg annyira rotyon voltam.

És három dolgot kell kimondani a felvételin: azt, hogy bajban vagyok, segítséget szeretnék kérni, és változni szeretnék.

Azt, hogy bajban vagyok, azt ki tudtam mondani, mert tényleg úgy volt.

Segítséget szeretnék kérni, Azt is ki tudtam mondani, de azt, hogy változni szeretnék, nem jöttem rá, abszolút.

Már olyanokat kérdeztek, hogy mit csinál az időjárás?

Tehát a változás, hogy nekem kéne változni, az annyira nem jutott eszembe, hogy ki se tudtam mondani, és akkor küzdöttek velem 10 percet, mert csak akkor vesznek fel, hogyha ezt kimondod.

Valahogy kimondtam, „változni szeretnék.” De persze nem gondoltam komolyan úgy gondoltam, hogy a világnak kell változni, velem semmi probléma, én jó vagyok, így ahogy vagyok.

Megtörtént a felvételi, felvettek.

Anyám nagyon örült, beült a kocsiba, és azonnal egyes padlógázzal elhajtott, hogy végre ott hagyhat valami helyen, ami jó.

Én becipeltem a bőröndjeimet mint egyen modell, három óriási bőrönd mindenféle cuccokkal, és akkor jött az első trauma, hogy az embernek a dolgait átnézik.

Két-három drogos meg a segítő elkezdte kutatni a cuccaimat, minden alsógatyába, zokniba belenéztek, mindenemet átnézték, közben ott poénkodtak. „Megvannak a ruháid?

Még nem adtad el?” Kezdődött a konfrontáció.

És ami nagyon megmaradt, két dolog.

Az egyik, hogy a parfümömet elvették.

Egy Gio Armani parfüm volt arra is emlékszem, kedvenc parfümöm.

Mondták, hogy azt is elveszik, és mondom, mért veszitek el?

Hát, mert hogy meg fogod inni.

Na, mondom, persze, idióták, nem értenek semmihez.

A másik meg az, hogy ilyenkor poénból mindig fölvesznek egy gumikesztyűt, mert le kell vetkőzni alsógatyára, hogy akkor megnéznek mindenhol, de az csak poén hál'istennek, ezt a poént mindig elsütik.

És akkor fölvettek, és ugye ilyenkor azonnal be kell csatlakozni a napirendbe.

Tehát az van, hogy nincs semmi henyélés, teljesen mindegy, hogy mit használtál, hogy vagy, azonnal be kell ülni csoport, és emlékszem, az egyik csoport, egy szégyen-bűntudat nevű csoportja volt valakinek.

Vannak ilyen témák, a 12 lépéses program negyedik lépésében az önismeret, és annak az egyik témája a szégyen-bűntudat.

Itt azt osztotta meg valaki, hogy milyen szégyenei voltak az életében, mi miatt érez bűntudatot, és egyből egy ilyen csoportba ültem be, és hát amit ott hallottam, hát olyan dolgokról beszéltek, amiről én úgy gondolom, soha életemben nem fogok beszélni, nem is akarok beszélni, és teljesen elmebeteg, aki ezekről beszél.

És kezdtem megijedni, hogy úristen, hova kerültem!

Meg ugye ölelgetik egymást, benne van az ölelés is a programban, és akkor gondoltam, hogy itt mindenki meleg, vagy nem tudom.

Nálunk a családban nem nagyon volt ölelgetés, én nem szoktam meg ezt az ölelkezősdít, főleg, hogy még férfiak ölelgetnek.

Apám sose ölelt meg szerintem.

Ilyen furcsa volt az egész, de még nem voltam annyira szarul, kezdődött az elvonás.

Rájöttem, hogy gyógyszert nem fognak adni, azt csak poénból mondták, hogy odamenjek, hogy érjek oda egyáltalán, mert látták, hogy ha otthon maradok, akkor nekem így végem van.

Tehát nem kaptam semmilyen gyógyszert, és akkor eljött az este.

Estére már kezdtem annyira szarul lenni, hogy így a táskáimból ki se tudtam rámolni, tehát bedobtam így a szobába, akkor mások rámoltak ki helyettem, én így beestem az ágyba.

Ugye ilyenkor az embernek, mikor heroin elvonása van, akkor mindene elkezd fájni, az összes csontját érzi.

Meleged van, fázol, hasmenés, hányás, nagyon durva depresszió, minden sejted ordít, hogy adjál valamit.

És azért nagyon nehéz leállni, mert tudod, hogyha veszel egy pakkot, akkor ez mind elmúlik.

Ez olyan, mint mikor mondjuk influenzás vagy, és nagyon szarul vagy, azt szorozd meg tízzel, és tudod, hogyha beveszel valamit, azonnal elmúlik, és minden szép és jó lesz, és ezért nagyon nehéz ezt letenni.

És akkor eljött az este, nem tudtam aludni semmit, és innentől kezdve úgy nagyjából tíz napra nem nagyon emlékszem, mert hogy tíz napon át nem tudtam aludni, és csak vonszoltam magam, támasztottam a falat, stb., de feküdni nem lehet, ugyanúgy részt kell venni a közösség életében, csoporton ülni, munkába menni.

Persze nem vágatnak veled fát első nap, de akkor nem tudom, diót kellett pucolni, tehát valamit mindenképp csinálni kell, ami akkor nagyon rossz ötletnek tűnik, de hasznos, hogyha az ember nem csak döglik.

Tíz nap után volt az, hogy először tudtam aludni.

És ebben a tíz napban megittam volna azt a parfümöt, hogyha nálam van.

Tehát annyira nehezen viseltem az elvonást, hogy a parfümöt is megittam volna. plusz voltak ilyen gondolataim, hogy ahhoz, hogy aludjak, fölállok, és akkor éjszaka nekirohanok fejjel a falnak, mert akkor beütöm a fejem, elájulok, és akkor legalább alszom valamit.

Vagy voltak olyan gondolataim, hogy ezt nem bírom tovább, kimegyek, és a vécében van egy konnektor, akkor bedugom a lábom a vécébe, belenyúlok valahogy a konnektorba, hátha megráz.

Ezt azért vetettem el, mert milyen hülyén néznék ki reggel, hogy a budiban van a lábam, és ott haltam meg egy vécében egy lábbal, de ilyen gondolataim voltak.

Harminc nap után már jobban voltam fizikailag, de ugye lelkileg még mindig gatya voltam.

Ott volt az egész életem, elcseszett életem egész súlya a vállaimon.

Tehát lelkileg nem voltam sokkal jobban, csak hogy fizikailag már működött a szervezetem, elmúlt a hasmenés, hányás, a hidegrázás, ezek a dolgok.

Aztán ahogy teltek a napok terápiában, nagyjából folyamatosan lázadtam, hisztiztem, mint egy óvodás, semmi se tetszett, ahol lehetett, próbáltam kijátszani a rendszert.

Hát erre föl voltak készülve, folyamatosan kaptam a visszajelzéseket.

Én elég korán keltem, nem tudtam aludni, lementem hajnalban cigizni, és mindig jött utánam egy Kriszta nevű segítő, és akkor mondta, hogy kövér vagy, kopasz vagy, nyolc általánosod van, anyád pénzéből élsz, ezt a mondatot örökre megjegyeztem, mert ez tényleg így volt, csak én meg azt hittem, hogy én vagyok az élet császára, és akkor ezek nekem fájtak.

De ők meg próbálták a valóságot közölni velem, és hát nagyjából a valóság az ez volt, hogy egy ilyen finoman szólva kudarc az életem.

A következő fordulópont a terápiában az 3 hónap után van, amikor be kell adnod egy kérvényt a közösségnek, amibe beleírod, hogy miért jöttél ide, mi az, amit eddig csináltál, és mit szeretnél csinálni a terápia hátralévő részében.

Fel kell állni, és akkor ezt felolvassák, akkor a közösség dönt, hogy maradhatsz-e, tehát teljes jogú tagja leszel-e a közösségnek, vagy pedig nem.

Ezt a kéremet három alkalommal lehet beadni.

Én beadtam egyszer, akkor elutasították, nagyon elkeseredtem, aztán beadtam még egyszer, akkor is elutasították, és mikor harmadjára beadtam, akkor bejött az intézményvezető.

Hárman voltunk ott, akik ugyanaznap érkeztek, minden a hárman ugyanúgy beadtuk a kérelmet, és akkor rámutatott a két másik srácra, hogy ti pakoljatok, mentek, nekem meg azt mondta, hogy üljek le, én maradok.

Nem tudtam, hogy miért döntöttek így, de örültem neki, hogy maradhattam.

Hogy a másik két srácot elküldték, az nagyon fura volt, nem értettem akkor még hogy ez miért történt így.

Ott maradtam, én is elkezdtem feldolgozni a múltamat, így a 4. lépés alapján, tematikus csoportokkal.

Tehát a nehezteléseim, a szégyen-bűntudat, kapcsolatok, stb, stb.

És akkor elkezdtem önismeretre szert tenni, tehát feltártuk a múltamat.

Ez egy nagyon fájdalmas utazás, de nagyon hasznos, azt gondolom.

Tettem a dolgomat, eljutottunk a terápia végére, ez egy 6 hónapos folyamat volt, nagyon sokat tanultam magamról, és a végén már csináltam is rendesen a dolgomat, és akkor eljött a munkakeresés ideje, a kiépítkezés, hogy a terápia után van egy ilyen lehetőség, hogy az ember egy úgynevezett félutas házba menjen, ami már nem olyan szigorú körülmények, és kint van Pécsen, és akkor onnan lehet járni dolgozni, stb, stb.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#110 Csatát nyerni, nem háborút – Vincze Krisztián”

Miről szól ez az epizód: „#110 Csatát nyerni, nem háborút – Vincze Krisztián”?

Vincze Krisztiánnal a függőségekről, azok fajtáiról, például alkoholról, kábítószerről, szexről és játékszenvedélyről beszélgetnek. Az epizód kitér arra, hogy a függőség sok embert érint, nem csak a közvetlen környezetünkben élőket. Az epizód a Igaz történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 15..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#110 Csatát nyerni, nem háborút – Vincze Krisztián”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vincze Krisztián.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#110 Csatát nyerni, nem háborút – Vincze Krisztián”?

Fő témái: függőségek, alkohol, kábítószer, szex, játékszenvedély.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#110 Csatát nyerni, nem háborút – Vincze Krisztián”?

Megjelenés: 2025. 04. 15.. Hossz: 35 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igaz-tortenetek/110-csatat-nyerni-nem-haborut-vincze-krisztian-erhup945

Több epizód a Igaz történetek-ből

  • #139 Anya csak egy van – Szilágyi László

    Szilágyi László az anya elvesztése utáni gyászról, az élet egy szakaszának lezárulásáról és a veszteségből való tanulásról beszél. Elgondolkodik azon, van-e hozadéka egy pótolhata…

  • #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda

    Király Linda énekesnő felidézi, hogyan szerződtette le fiatalon egy nagy hanglemezcég, és milyen emlékei fűződnek példaképével, Whitney Houstonnal való rövid találkozásához. A bes…

  • #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita

    Galambos Rita egy fiatal pedagógus, aki szembesül azzal, hogy egy diákja nem akar hazamenni a tanítás után, ami miatt túllép a munkaköri kötelességein.

  • #136 Talált pénz – Janata Kriszta

    Janata Kriszta a felnőttkori személyiségfejlődését meghatározó élményekről és példákról beszél.

  • #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata

    Varga Kata színésznő a színpadon való lefagyás élményéről és az ebből szerzett tapasztalatokról beszél az epizódban. Megosztja, hogyan kezelte a helyzetet és hogyan nyert biztonsá…

  • #134 Halálközeli – Dobronay László

    Dobronay László egy súlyos baleset történetét meséli el, és azt, hogyan változtatta meg ez az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát.

  • #133 A szeretet marad – Babarczy Eszter

    Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is…

  • #132 Minden élet számít – Zimits Andrea

    Zimits Andrea megosztja történetét egy rovarral való különleges kapcsolatáról, rávilágítva arra, hogy az emberek nem csak háziállatokkal alakíthatnak ki mély érzelmi kötelékeket.

  • #131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda

    Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk n…

  • #130 Szabályszegők – Futó Péter

    A stressz és a vizsgadrukk témaköre kerül szóba egy egyetemi vizsga példáján keresztül, ahol Futó Péter esete illusztrálja, mi történik, amikor valaki úgy ugrik neki egy számonkér…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból