Áfalevonás - a NAV körülnéz a bevásárlóközpontban
· PT43M17SÖsszefoglaló
A Kitárgyaló podcastban Fehér Tamás, Barta Péter és Veres Dániel vitatnak meg egy bírósági ügyet, ahol a NAV egy cég áfalevonási jogát vitatta. Kitérnek arra, milyen gazdasági tevékenység tesz valakit áfaalannyá, és milyen körülmények befolyásolják az adóhatóság döntését.
Röviden
- Műsor
- Kitárgyaló
- Megjelenés
- 2025. 04. 24.
- Hossz
- 43 perc
- Szereplők, említett nevek
- Barta Péter, Fehér Tamás, Veres Dániel
- Témák
- áfalevonás, bírósági ügy, adóhatóság
Ebben az epizódban
Kitárgyaló - a podcast, ahol mások hibáiból tanulunk.
Megtörtént bírósági eseteket tárgyalunk ki, közben meghívott kollégáink Önökkel, a hallgatókkal együtt próbálnak rájönni arra, hogy milyen döntést hozhatott a bíróság.
A Kitárgyaló podcast harmadik részében Fehér Tamás házigazda, valamint Barta Péter és Veres Dániel, a Jalsovszky adóperes jogászai egy olyan ügyet tárgyalnak ki, ahol a NAV egy vállalatcsoport egyik, amúgy bevásárlóközpont bérbeadására szakosodott cégének gazdasági tevékenységét kérdőjelezte meg.
Ennek kapcsán átbeszélik, hogy pontosan milyen gazdasági tevékenység kell ahhoz, hogy valaki áfa-alannyá váljon és mely körülményekalkalmasak és alkalmatlanok arra, hogy ezt az adóhatóság megkérdőjelezze.
Ez az epizód értékes útmutatást kínál mindazoknak, akik el szeretnék kerülni a hasonló áfacsapdákat.
Esetleírás: A felperes mint bérlő és egy kapcsolt vállalkozása mintbérbeadó bérleti szerződést kötöttek egy bevásárlóközpont meghatározott területére.
A bérbeadó egy nagy összegű bankhitelt vett fel, amelyhez a bérleti díjak biztosították a fedezetet.
Az adóhatóság a felperes adólevonási jogát megtagadta azon az alapon, hogy szerinte a felperes nem folytatott gazdasági tevékenységet, mert annak célja kizárólag a banki finanszírozás biztosítása volt, ami az adóhatóság álláspontja szerint nem gazdasági tevékenység.
Ennek alátámasztására főként arra hivatkozott, hogy 2009 és2013 között a felperesnek egyáltalán nem volt árbevétele, azt csak 2014-ben realizált.
Ezen felül a bérbeadó és a felperes közötti bérleti díj teljes egészében a hitelhez igazodott.
Emellett a felperesnek tárgyi eszközei ésalkalmazottai sem voltak, saját tőkéje negatív volt, a vezetői között pedig 2013 végéig külföldi állampolgárokat is találni, akik közül kettő bizonyos időszakokban a bérbeadót is képviselte.
Az adóhatósággal szemben a felperes perre ment, és kérteminden adóhiány és szankció törlését.
Az e részben tárgyalt kúriai döntés száma: Kfv. 35.489/2020/8.
Kérdéseiket és véleményüket szívesen várjuk a podcast@jalsovszky.com e-mail címre.
Említett entitások
Témák
- áfalevonás
- bírósági ügy
- adóhatóság
Személyek
Szervezetek, cégek
- NAV
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Áfalevonás - a NAV körülnéz a bevásárlóközpontban”
Miről szól ez az epizód: „Áfalevonás - a NAV körülnéz a bevásárlóközpontban”?
A Kitárgyaló podcastban Fehér Tamás, Barta Péter és Veres Dániel vitatnak meg egy bírósági ügyet, ahol a NAV egy cég áfalevonási jogát vitatta. Kitérnek arra, milyen gazdasági tevékenység tesz valakit áfaalannyá, és milyen körülmények befolyásolják az adóhatóság döntését. Az epizód a Kitárgyaló című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 24..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Áfalevonás - a NAV körülnéz a bevásárlóközpontban”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Barta Péter, Fehér Tamás, Veres Dániel.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Áfalevonás - a NAV körülnéz a bevásárlóközpontban”?
Fő témái: áfalevonás, bírósági ügy, adóhatóság.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Áfalevonás - a NAV körülnéz a bevásárlóközpontban”?
Megjelenés: 2025. 04. 24.. Hossz: 43 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kitargyalo/afalevonas-a-nav-korulnez-a-bevasarlokozpontban-1b4fc055
Több epizód a Kitárgyaló-ből
- Céggel szembeni büntetőjogi intézkedések - tettes társaság
A Kitárgyaló podcast ezen epizódja a vállalkozásokkal szembeni büntetőjogi intézkedések kérdéskörét járja körül egy konkrét bírósági ügyön keresztül. A történetben egy bank alkalm…
- Adóügyi illetőség - adótervezés dubajozással
A Kitárgyaló podcast e heti adásában egy adótervezési esetet vizsgálnak Fehér Tamás házigazda, Veres Dániel ügyvéd és Csanádi Ferenc ügyvédjelölt segítségével. Az eset egy magánsz…
- Fókuszban a BVK - tiltott pénzkölcsönnyújtás
A Kitárgyaló podcast vendégei, Boross Ádám és Zsibrita Boglárka bankjogászok, Fehér Tamás műsorvezetővel közösen vizsgálják meg egy bizalmi vagyonkezelő ügyét, ahol az MNB tiltott…
- Fókuszban a BVK - a továbbpasszolt ingatlan
A Kitárgyaló podcastsorozat mai része a bizalmi vagyonkezelésről szóló minisorozatot indítja. Fehér Tamás Hosszú Péter és Fodor Dániel kollégáival egy olyan esetet tárgyal ki, aho…
- Munkahelyi diszkrimináció - a minden szempontból különleges munkavállaló
A Kitárgyaló podcast mai epizódja egy mozdonyvezető munkahelyi diszkriminációs perét veszi górcső alá. A perben felmerült, hogy a vasúttársaság felmondása mögött hátrányos megkülö…
- Hol a pénz? - Az ügyvezető mögöttes felelőssége
A Kitárgyaló podcast 15. részében Fehér Tamás, Barta Péter és Bereznai Henrik egy olyan ügyet tárgyalnak ki, ahol egy Kft. ügyvezetőjének felelősségét vizsgálják a felszámolás alá…
- Nevethet-e a bíró? - emberi sztorik a bíróságokról - 2. rész
A Kitárgyaló podcast második részében Fehér Tamás vendégei Vas Judit bíró, valamint Barta Péter és Gyene Bálint ügyvédek, akik bírósági esetek emberi oldaláról beszélgetnek. Szó e…
- Nevethet-e a bíró? - emberi sztorik a bíróságokról - 1. rész
A Kitárgyaló extra epizódjában Vas Judit bíróval, valamint Barta Péter és Gyene Bálint ügyvédekkel beszélgetnek a bírósági tárgyalások emberi oldaláról. Szóba kerülnek a válóperes…
- Jogdíjkedvezmény - szigorúan ellenőrzött feltétel(es)ek
A Kitárgyaló podcast ezen epizódjában Fehér Tamás, Gondi Anilla és Erdősy Zsóka ügyvédek, adótanácsadók a jogdíjkedvezményekről és a feltételes adómegállapításról beszélgetnek. Eg…
- Kitakart balatoni panoráma - kilátástalan helyzet
A Kitárgyaló podcast ezen epizódjában Szilas Péter és Fodor Dániel polgári peres ügyvédek egy balatoni panoráma elvesztése körüli bírósági esetet tárgyalnak. Megvizsgálják, hogy e…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Az Adóinfó magazin 2025 december 22-i adása — Adóinfó - InfoRádió - Infostart.hu
A NAV Online Számla rendszerbe beküldött adatokkal kapcsolatos figyelmeztetések hátterét elemzi az adás. Németh Lilla, az RSM Adóüzletágának igazgatója ismerteti, hogyan kerülhető…
- Retrospektív: a NAV 2022-es ellenőrzési terve — Joghurt
Ebben az epizódban három jogi szakértő, Zsoldos Bálint, Királyvölgyi Krisztián és Glavatity Dénes beszélgetnek a NAV 2022-es ellenőrzési tervéről. Feltárják a célokat, az ellenőrz…
- Miért nem megoldás az adócsökkentés a magas benzinár ellen? — Nyugtával dicsérd a NAV-ot
A podcast epizód részletesen kifejti, hogy a kormánynak miért nincs igazi mozgástere az adócsökkentésben a magas benzinár ellen. Foglalkozik a 2020-as átmeneti ÁFA-csökkentés hatá…
- MeetingRequest #15: Transzferárazás a NAV fókuszában — Deloitte Magyarország
Kiss Tamás, a NAV Transzferár Ellenőrzési Osztályának vezetője, Helybély Judittal és Tóth Hedviggel, a Deloitte transzferár csoportjának igazgatóival beszélget a transzferárazás s…
- Társasházi Háztartás: Társasházi jogi esetek (S01E34) — Társasházi Percek – THT Podcast
Szilber Szilvia társasházszakértő és Dr. Kiss Balázs Károly ügyvéd a társasházi jogi esetekről beszélgetnek. Kitérnek a tulajdoni hányadtól eltérő költségviselésre, a felújításokr…