A Fidesz vagy a Tisza győzelmének örülnének a befektetők?
· PT54M45SÖsszefoglaló
Szabó László, a Hold Alapkezelő alapítója és felügyelőbizottsági elnöke, vendége a Klasszis Klub Live 92. adásának. Az év elején a globális gazdasági kilátásokról, a hosszú távú trendekről (államadósságok növekedése, demográfiai változások) és a disruptív tényezőkről (Trump…
Röviden
- Műsor
- Klasszis Podcast
- Megjelenés
- 2026. 02. 21.
- Hossz
- 55 perc
- Szereplők, említett nevek
- Szabó László, Szabó László, Wéber Balázs
- Témák
- gazdaság, befektetések, államadósság, demográfia
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Csabai Kár vagyők az ENFOR és a privát bankár főszerkesztője és önök a Classis Klub Live, amelyik így már a hatodik évfolyamában jár. 92. adását látják és hallhatják is a podcast felületeinken.
Munkámat segíti Zsomárton Artur kollégám, akik majd az önök élőben érkező kérdéseit fogja nekem továbbítani, és majd felteszem én a mai vendégünknek, aki nem más, mint Szabó László, a Holdalkezelő alapítója, felügyelő bizottsági elnöke.
Örülök, hogy elfogadtad a meghívást. >> Köszönöm a meghívást.
Köszönöm a hallgatókat meg a nézőket. év elején vagyunk.
Hát legalábbis év elején, hát ugye már másfél hónap azért eltelt ebből az évből.
Talán elsőre azt javaslom, hogy kezdjük egy kicsit ilyen globális képpel.
Mindenkit az érdekel, vagy hát sokan sok befektetőt az érdekel mindig ilyenkor év elején, hogy na hát milyen lesz akkor a következő év, milyen lesz az idei év, az előző év ez viszonyítva.
Hát talán egy ilyen big pictureel kezdjük, aztán majd lehet, hogy belemegyünk és valószínűleg belemegyünk a részletekbe, meg valószínűleg jönnek majd a kérdések is a nézőktől. >> Jó, hát először egy kicsit így elvont témával kezdem.
Ugye van két nagyon hosszútávú trend, ami így így hosszú méte szerintem árnyékként vetül a világgazdaságra.
Egyrészt ugye ez a államadósságoknak a szépen lassú, folyamatos emelkedése.
Nagyon úgy tűnik, hogy a gazdasági növekedés a világ nagy része nem képzelhető el nagyon komoly államháztartási hiány nélkül.
Nyilván a jövőre vonatkozóan azért ez kérdéseket vett fel.
A másik pedig ugye egyre jobban látjuk azt a demográfiai változást, ami amiről persze már régóta tudunk és és rendíthetetlenül megy előre.
Tehát nagyon sokáig ez nem hatott a gazdaság jelentősen, de azért a munkaerőpiacokon meg az államháztartási kiadásbevételeken is egyre jobban lehet látni, de ezek hosszútávú, lassan változó trendek.
És van két ilyen disruptor, tehát ilyen, ami fejettelére állítja a a világot.
Hát az egyik az az nyilván az Trumpnak a a geopolitikája meg belpolitikája.
Tehát ez így nagyon összekeveri a dolgokat és nehezen kiszámíthatóvá teszi.
Tehát tudom, hogy ez így a a az AI-nak hosszú távon valószínű elképesztő nagy hatásai lesznek.
Rövid távon is már kezdjük érzékelni.
Trumpnak remélem nem lesznek nagyon hozzútávú hatásai és hogy nem ugye második ciklusa és második ciklusa tehát remélem, hogy nem kell vele már négy év múlva foglalkozni, de rövidon mindenképpen meghatározó.
És persze lehet, hogy egyébként az öröksége az rá fog vetülni a a jövőre.
És ez a két, tehát az AI meg a trumpi külpolitika azért az nagyon sok bizonytalanságot rak a rendszerbe.
Tehát a tavalyi év is nagyon volatilis volt.
Tök jól záródtak szerintem a befektetői szempontból.
Ö persze voltak benne, hogyha ezt a áprilisi nagy esést visszaidézzük, akkor azért voltak nagyon csúnya pillanatok, de minden jó, ha vége jó, és a végéről jól összejöttek a dolgok.
Én pont itt a zavaró tényezők miatt el tudom simán képzelni, hogy hogy idén is azért lesz egy-két érdekes szituáció.
Maga egyébként a világgazdaság vagy mondjuk egy amerikai gazdaság tavaly ment, majd kiderül a pontos szám, 2,5%-os növekedést csinált, nagyjából idén is annyit fog.
Év elején még azt gondolták sokkal, hogy kicsit kevesebb, most egy kicsit azt gondolják, hogy több Európában is egy kicsit magasabb, tehát egy más5%-os növekedést várnak.
Tehát, hogy egyébként egy ilyen gazdasági növekedés szempontjából egy hasonló évet látnak előre, de ezek a bizonytalanságok, amiket előbb felsoroltam, ezek azért befolyáson tudják rövid támani nagyon durván a dolgokat. >> Most mondtad, hogy hogy esetleg idén is lehetnek érdekes mozgások.
Most úgy is csak beszélgetünk, meg csak feltételezzünk, meg semmi semmilyen tanácsot, javaslatot nem adunk.
Látsz-e esetleg valamit? érzel-e valamit a levegőben, hogy mi lehet mondjuk idén egy olyan oly mik lehetnek olyan sztorik vagy események, amelyek mondjuk mozgathatják itt a piacokat, az árfolyamokat?
Hát ugye geopolitikai dolgok mindig lehetnek, tehát a fene tudja, hogy éppen ugye szem rengeteg embert meglepetett az, hogy csak úgy kiemelik a maduró tudod az ágyából meg tehát tényleg ezek ilyen hihetetlen dolgok ami egy kicsit így kódan, hogy szerintem nagyon sokan egy jelentős profitnövekedést várnak, tehát mondjuk főleg az amerikai vállalatoktól, de látszik, hogy hogy Trump azért kezd nekimenni a vállalatoknak.
Ugye ez a Amerikában is van ez a affordability, tehát hogy ez a vagy hogy hogy ugye az életminősége az embereknek javulgasson, ugye egymás után veszi elő a szektorokat elég, hogyha a hitelkártya kamatoknak a maximalizálás.
Tehát egy csomó olyan dolog van, ami ugye nem megszomott Amerikába, csak én azt gondolom, hogy a ugye jönnek a időközi választások, nem áll túl jól Trump, tehát el tudom képzelni, hogy hogy komolyabban veszi ezeket a árcsökkentéseket.
Tehát, hogy van egy ilyen törekvés a politika oldaláról, hogy hogy ugye az extra profitokat trimmeljék.
Ugyanakkor vannak nagyon komoly profitvárakozások a a piac oldaláról.
Nem biztos, hogy a kettő összeegyezthető, tehát lehetséges az, hogy bizonyos szektorokban lehetnek csalódások a a profitokat illetően.
Hát mondjuk, hogyha most mondtam, hogy mondtad, hogy mondjak pár dolgot, hát mondjuk ezt így említeni, mert nem szoktak sokat írni.
De mi azért ezt egyébként a magyar tapasztalatból tudjuk, hogy hogy egy-egy ilyen iparági szabályozás az azért nagyon meg tud ütni bizonyos szektorokat. >> Hát igen, hogyha most itt a ha a bankokra gondolunk, vagy az energiaszektorra, akik és az extra profit adóra, ugye az extra profit adó annak idején úgy indult el, hogy 2020-22 2022-ban tervezte a kormány, és azt mondta, hogy 23 végén kif kivezeti, aztán jött 24, 25 26.
És ha jól tudom, neked még számításaid is vannak arra, hogy a például bankszektort azt mennyiben terhelték.
És hát itt a beszélgetésünk előtt itt egymással, mikor készülgettünk, akkor akkor elég durva számokat közöltél itt, vagy mondtál?
Hát ilyen figyelj, inkább azt, hogy azt emeltem ki, de majd itt szerintem egy más témában ezt még elővehetjük, hogy nagyon érdekes, hogy a tehát a különadók azok nagyjából ugyanúgy kicsit több mint 1000 milliárd Ftot adnak ki, mint a TAU, mint a társasági adó.
Tehát a magyar váltók befizetnek nem tudom 1050 1030 milliárd Ft társasági adót, és Duráncin elfélére pontosan ugyanítt fizetnek be a különadósok.
Tehát hogy hogy a különk gyakorlatilag már egy dupla taót jelentenek.
Tehát hogyha összeadjuk mondjuk a különadókkal érintett és különadókkal nem érintett társaságokat, akkor gyakorlatilag azt, hogy mondani, hogy valójában egy 18%-os adót fizetnek a a társaságuk, de egy részük csak kilencet, a nagy részük kilencet, a többiek pedig nagyon-nagyon nagyon nagyon sokat.
Tehát csak arra akarok utalni, hogy ez az egész adózási szerkezetünket is befolyásolja.
Tehát nagyon sok adó nem közvetlenül jelenik meg, hanem kicsit áttételesen.
Tehát mert hogy azt a legtöbb embert tudj mennyi a taó, az legtöbb ember tudjuk mennyi a társasági adó, de mégis az adóbevételekben nem feltétlenül ezeknek a mindenki által ismert számető adóknak van meghatározó részük.
De hát ez már részlet kérdés. >> Még mielőtt egyébként a magyar dolgokra is áttérnénk, azért visszaeveznék még nemzetközi vizekre.
Ugye említetted az USA, említetted Kínát, Európa az holezkedik el ebbe az erőtérbe?
Tehát ha most azt nézzük, hogy a 26-os évet milyen kilátások mentén tudjuk fölvázolni, akkor akkor Európa fölzárkózik, jobb lesz a pozíciója, mint mint volt 25-ben, vagy pedig vagy pedig továbbra is követő magatartást? mind az USÁban, mind Európába bíznak a befektetők a ugye az legelején említett költségvetési hiányba, tehát a költségvetési túlköltekezésbe.
Ugye Amerikában ez a Big Beautiful Bill ezt megalapozza az adó visszatérítések formájába.
Európában pedig ugye németektől várnak egy kis fröccsöt, pénzügyi fröccsöt.
Tehát, hogy ők egy kicsit elengedik a költségvetést.
Ők egyébként nagyon konzervatívok.
Sőt egyébként egész Európa nagyon konzervatív az amerikai államhoz képest, tehát jóval kisebb a növekedés.
Ugye tavaly majd kiderülnek a pontos számok, de ilyen 1 1,2 1,3%-os növekedést produkált Európa.
Idén másfelett várnak tőle egy kicsit jobbat éppen a német költekezésnek köszönhetően, de ez sokkal-sokkal alacsonyabb költségvetési hiányszámokkal éri el. mindig felmerül a hiány, hogyha egyébként az amerikaiak nem csinálnanak egy 6%-os 5-6%-os költségvetés hiányt egy rekord alacsony közeli munkanélküliség mellett, tehát nem akkor, amikor rosszul áll a gazdaságra, amikor jó, akkor egyébként a gazdasági növekedésük mennyire lenne elég, de hát ez egy fiktív kérdés, nyilván nem tudjuk megválaszolni. >> Hát ugye az államadósságok terén mindig el szoktuk mondani, hogy Magyarország még ahhoz képest jól áll, hogy a többi nagyszág GDP arányosan mekkora államadósságot halmozott fel.
Japánról ne is beszélve, ami több mint 200%-nál van, de az Amerikai Egyesült Államok is ugye 100, Németország, Franciaország ugye 130%-a, tehát ahhoz képest a mi 76-77%-unk még jól néz ki. >> Hát igen, mondjuk ugye a ellenpéld németek azok szerintem most így 60 fölött vannak valamivel.
Ami nekünk szerintem probléma hogy ez például ez kisebb problémát jelentette a 90-es évek végén.
Egyrészt akkor alacsonyabb volt a GDP arányos adóságunk, ugye egészen 65%-ig lementünk.
Most ez nagyon alacsony volt a kamat, amit fizettünk az adósságok után.
A magyar gazdaság nagyon nagy problémája az, hogy hogy a környező országokhoz képest, tehát a közép-európai országokhoz képest magas az adósságunk, és nagyon magas kamattal finanszírozzuk.
Tehát 19-ben szerintem mi a GDP-nek elköltöttük a alig több mint egy má most majd meg kéne néznem a jegyzeteimet, de szerintem egy és más%-át költöttük a GDP-nek kamatkiadásra.
Ugye a az elmúlt időszakban már négyet.
Tehát >> én úgy tudom, hogy egyébként a kett a 2020-ba 2%-hoz közelített az a GDP alkamat duplázódott ahhoz képest.
Ha hosszú lesz a kérdésed, akkor megnézem, mert csináltam egy >> De közel k meg közel 2000 milli >> szerintem még szerintem még durvább a >> még még durvább, de de hogy 2000 milliárdal nagyjából több lett a kamatkiadásunk, az az így így legalábbis az én olvasomat. >> Igen.
Tehát ez egy drága nagyon nagyon nagyon drága mulatság.
Tehát ez ez nyilván tehát, hogy egyébként az elmúlt ugye tavaly meg tavaly előtt a az elsődleges egyenellegünk, tehát a kamatfizetés előtti egyellegünk az alig volt hiányunk, tehát hogy hogy szinte nullás volt, vagy egy kicsi hiányunk volt.
Tehát ami elvitte a költségvetést, az a az a kamatbiz szempontból a lényegszem, hogyha teljesen mindegy, hogy mire költöttük el a pénzt, de jól látszik az, hogyha az adósságunk nagy és magasak a kamataink és ugye nyilván a forint miatt jóval magasabbak a kamatok, mint az eurozónába.
Ennek a kettő dalónynak a kombója az már nagyon komoly gazdaságpolitikai élettér szűkülést >> [nevetés] >> jelent.
És hogyha ehhez még hozzádod a az EU pénzeknek a az egyre égető hiányát, amit nyilván a kormány valamennyire azért túlköltekezéssel próbál ellensúlyozni, de nyilván nem tudja teljes mértékben, akkor látjuk, hogy egyébként így minden mindennel összefügg.
Tehát aminek a végén nyilván a magyar költségvetésnek vagy a magyar kormánynak szűkül a mozgástere. beruházásokat meg a finanszírozást illetően. >> Na most csak azért említettem a a magyar helyzetet meg a nemzetközit, tehát hogy hogy a magyar kormány hivatkozhat arra, hogy hát ez nemzetközi tenciació, hogy itt az államadóságok folyamatosan >> egyébként ez jogos.
Tehát szerintem ez ez egy jó érv, hogy az USÁban most ott van egy ilyen bruttó meg nettó, de 100 vagy 120 tehát van egy az Európai Unió átlaga is szerintem így 80 felett van.
Ögyakkor csak ismételni tudom magam a környező országokban ez alacsonyabb és azokhoz a magasabb állámadóságokhoz jóval alacsonyabb finanszírozási költség tartozik.
Tehát igazából az egésznek a végén az a lényege, hogy mennyivel tudsz kevesebbet költeni nyugdíjakra egészségügyre oktatásra nem tudom, akár gazdaságfejlesztésre, hiszen mindenfélér, amit amit kamatra fizetsz ki, az hiányzik a a többi cél megvalósításából.
Tehát én csak ismételni tudom magam.
Tehát ez a ez a magas kamat és viszonylag magas adósság, ez ez ez megnehezíti minden kormánynak a dolgát. >> Meg ugye ne felejtsük el, hogy lehet, hogy magas a az államadósság máshol, de ott növekedés is van, és nálunk meg növekedés sincs.
Tehát kvázi a az ugye azt szokták mondani annak idején ilen lehet, hogy rossz megfogalmazás, hogy ki lehet nőni az adósságot, tehát kinőhetünk van egy normális gazdasági növekedés.
Ugye itt három éves tagnál a gazdaság, miközben az infláció egy olyan 35%-ot produkált ugye az elmúlt három évben, ami ami tipikusan nem az a az a egészséges környezet, amiben egy gazdaság jól tud fejlődni.
És de viszont ennek ellenére a befektetők még a hazai befektetők se panaszkódhatnak, mert azt látjuk csak, hogy folyamatosan csúcsokat dönt a Books, az OTP soha nem látott magasságokba ért.
Tehát, hogyha ha mondjuk befektetési szempontból nézzük most, akkor akkor lehet, hogy a befektetők egy teljesen más univerzumból figyelik, vagy más máshol máshogy közelítik meg ezeket a kérdéseket. >> Hát igen, nyilván minden vállalat helyzete más, de hogy magyar tőzsnek meghatározó cége az OTP, azért az OTP egy nagy nemzetközi bank, aminek a magyar érdekeltség egyre kisebb.
Nyilván jelentős, de a mérlegfőszegen belül egyre kisebb.
Tehát ö magyar vállalatként ennek a nemzetközi holdinak a az eredménye ez nem feltétlenül függ össze a a a magyar gazdasággal.
Tehát ez tehát én azt gondolom, hogy nem vagyok mondjuk pénzügyi, tehát mondjuk bankelemző, de de hogyha a az OTP-nek a a magyar számait néznénk meg, tehát kizárólag egy magyar bank lenne, ugye az OTP mindig közli a magyarországi számait is, akkor biztos, hogy nem lett volna ilyen álmokfutás az árfolyamban.
Tehát >> hát igen, az a ugye az OTP-nek a…
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A Fidesz vagy a Tisza győzelmének örülnének a befektetők?”
Miről szól ez az epizód: „A Fidesz vagy a Tisza győzelmének örülnének a befektetők?”?
Szabó László, a Hold Alapkezelő alapítója és felügyelőbizottsági elnöke, vendége a Klasszis Klub Live 92. adásának. Az év elején a globális gazdasági kilátásokról, a hosszú távú trendekről (államadósságok növekedése, demográfiai változások) és a disruptív tényezőkről (Trump… Az epizód a Klasszis Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 21..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A Fidesz vagy a Tisza győzelmének örülnének a befektetők?”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szabó László, Szabó László, Wéber Balázs.
Milyen témákat érint ez az epizód: „A Fidesz vagy a Tisza győzelmének örülnének a befektetők?”?
Fő témái: gazdaság, befektetések, államadósság, demográfia.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A Fidesz vagy a Tisza győzelmének örülnének a befektetők?”?
Megjelenés: 2026. 02. 21.. Hossz: 55 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/klasszis-podcast/a-fidesz-vagy-a-tisza-gyozelmenek-orulnenek-a-befektetok-f94516d2
Több epizód a Klasszis Podcast-ből
- Extrém éveken vannak túl a befektetők, az euró tisztább helyzetet teremthet
A Klasszis Podcast legújabb epizódjában Szabó Balázs, a HOLD Alapkezelő vezérigazgatója és Jávorka Imre, a HOLD Alapkezelő vagyonkezelési üzletágvezetője az elmúlt évek befektetés…
- Megsemmisült a magyar kukoricaföldek nagy része – Klasszis Podcast Raskó Györggyel
A mai adásban Raskó György agrárközgazdász a magyar mezőgazdaság súlyos helyzetéről beszél. Elmondja, hogy a pusztító aszály miatt a kukoricaföldek nagy része megsemmisült, ami mi…
- Lángba boríthatják az ukrán drónok Oroszországot? Klasszis Podcast Tálas Péterrel
A Klasszis Podcast külpolitikai adásában Tálas Péter biztonságpolitikai elemző az ukrajnai háborúval kapcsolatos kérdéseket vitat meg. Szó esik az orosz társadalom háborúval való…
- Idén emelkedett a kereslet a nemzetközi befektetési szolgáltatások iránt
A Klasszis Podcast legújabb adásában Samu János, a Concorde vagyongazdálkodási vezetője a hazai vagyonkezelési piacról és a privátbanki szolgáltatásokról beszélt. Kiemelte, hogy a…
- Itt van Magyar Péter első nagy próbatétele – Ez Viszont Privát
Az Ez Viszont Privát podcast e heti adásában Herman Bernadett, Wéber Balázs és Vég Márton a klímaváltozás okozta energiaellátási válságról, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyo…
- Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
Bojár Gáborral, a Graphisoft park elnökével és fizikus vállalkozóval a klasszis Club Live podcast 101. adásában Károly Csabai beszélgetett. A beszélgetés az első két hónapos Magya…
- Feketelista az M1-en, Magyar Péter az euróval újrázhat? Ez Viszont Privát
A Klasszis média "Ez viszont privát" című műsorának e heti adásában újságíró vendégekkel beszélgetik meg az elmúlt hét legfontosabb eseményeit. Fő témák: a közmédia híradójának fe…
- Mi okozza a forinterősödést, és mit tesz a foci-vb a tőzsdékkel? Klasszis Podcast
A VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével, Németh Gáborral beszélget Herman Bernadette. A podcast a forint erősödésének okait vizsgálja, kiemelve a magas alapkamatot, a vála…
- Beindult a Tisza-kasza, hullanak az Orbán-rendszer emberei - Ez Viszont Privát
Az epizódban a nyári hőkupola hatásait vizsgálják a gazdaságra és az energiaellátásra, felvetve a klímaberendezések használatának korlátainak szükségességét. Szó esik a GDP 9%-ára…
- 350 vagy 400? Forintpálya az olajválság, a kamat és az euróálom között
A közel-keleti konfliktus és az emelkedő olajárak rávilágítottak a magyar gazdaság sérülékenységére. Eközben a befektetők az euró-konvergenciát és a forint új korszakát árazzák a…