„Az emberek félnek attól, amit az orvostól tudnak meg, pedig életmentő lehet”
· PT41SÖsszefoglaló
Magyarországon az 50 év felettiek 58%-a küzd krónikus betegségekkel. Dr. Balázs Anna előadásában kiemelte, hogy a szívinfarktus és a stroke kockázatai már 10-15 évvel előre jelezhetők, ehhez azonban szemléletváltásra van szükség a megelőzésben. Dobó Kata hangsúlyozta a tudatos…
Röviden
- Műsor
- Klasszis Podcast
- Megjelenés
- 2026. 03. 23.
- Hossz
- 1 perc
- Szereplők, említett nevek
- Wéber Balázs, Balázs Anna, Dobó Kata
- Témák
- egészségügy, prevenció, krónikus betegségek, szívinfarktus, stroke
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Magyarországon 50 éves kor fölött az embereknek az 58%-a él nem egy betegséggel, hanem több krónikus betegséggel. életmódot úgy lehet váltani, hogyha nem két napot csinálod meg azt a változást, hanem ezt folyamatosan be tudod tenni az életedbe.
Talán bátorságot merítettem, mert én is azok közé tartozom azért, akik egy picit szeretik [zene] így homokba dugni a fejüket ezzel kapcsolatban, de vettem egy mély levegőt, és úgy úgy gondoltam, hogy vágjunk bele.
Akkor mostantól itt vagyok, és nézzük, hogy mi van a szervezetemmel.
A mikrofonnál pedig Kutasi Judit.
Nem mindegy, hogy meddig élünk, de talán ami még fontosabb, nem mindegy, hogy hogyan élünk.
Erről beszélgetünk a mai műsorban.
Ma ugyanis már jóval tovább élünk, akár 30 évvel is tovább, mint néhány generációval ezelőtt, mégis egyre több ember tölti az élete utolsó éveit krónikus betegségekkel.
És közben sokszor úgy gondoljuk, hogy a komoly betegségek derült égből csapnak, mer ránk, de hogy vajon tényleg így van-e, hogy tehetnénk-e ellene, erről beszélgetünk a mai műsorban.
Balázs Anna Orvos, a CNC déli klinika alapítója és orvosigazgatója, aki a precíziós prevenció és a komplex longevity szemlélet egyik hazai úttörője.
Örülök, hogy elfogadtad a meghívásunkat, Anna. >> Köszönöm a meghívást.
És itt van velünk Dobó Kata színész rendező coachs, aki a tudatos életvezetés fontosságáról egyre többet beszél, illetve a Longevity Program egyik nagykövetek.
Örülök, hogy te is itt vagy. >> Én is köszönöm, hogy itt lehetek. >> És akkor beszéljünk arról, [torokköszörülés] hogy miért is fontos ez a téma.
A beszélgetésünk apropóját adja, hogy március 26-án lesz egy konferencia, a klasszis egészséggazdaság és longevity konferencia, ahol Anna te is előadó vagy.
És azok a témák, amelyekről ma beszélünk, azok minden napkerülnek, egyre fontosabbak az életünkben.
Kezdjük egy nagyon makad stéfhitter.
Én azt gondolom, azt gondolják sokan, például az infarktus vagy a stroke esetében, hogy az egyik pillanatról a másikra történik, de én azt gondolom, hogy te ezt máshogy látod.
Alapvetően az utóbbi évek kutatásai így inkább bebizonyították, hogy ezek többségében nem hirtelen folyamatok.
Ö, nem olyan régen publikáltak ezzel kapcsolatban egy nagy mérföldkő tanulmányt, ami azt mutatja több mint 9 millió ember adatai alapján, hogy ezeknek a eseményeknek, tehát a szívinfarktusnak és a stróknak a bekövetkezte előtt azonosítható az emberek 99%-ában egy olyan rizikómintázat, egy olyan rizikóprofil, amivel ez előrejelezhető akár évekkel 10-15 évvel előre is.
És hogyha ezt valaki tudja, akkor nyilván hatékonyan be lehet avatkozni és meg lehet előzni a súlyos eseményeket. >> Igen.
Hát itt a kulcs, amit mondott te is, hogy ha ezt valaki tudja, de hát többségünk, én azt gondolom, ezzel nincsen tisztában, és az ügyben egy nagyon komoly szemléletváltásra van szükség.
Mit lehet nap mint nap tenni azért, hogy egyre többen időben megelőzés céljából elmenjenek orvoshoz vizsgálatokra? >> Alapvetően nyilván a rutinzűrővizsgálatok nagyon fontosak.
Én azt látom, hogy egyre több egészségtudatos ember van, egyre többen járnak nagyon örvendetesen szűrővizsgálatokra is, és azokat a klasszikus rizikófaktorokat, a nem tudom dohányzást, a mozgásszegény életmódot satöbbi ezt egy-egy vizsgálat alkalmával nyilván mindenkinél föl lehet térképezni és meg lehet mondani.
Ami azonban ennél sokkal fontosabb, és erre az utóbbi időszaknak a a kutatásai mutattak rá, hogy ugye egy-egy vizsgálat az egy adott időpontban elvégzett pillanatkép.
Ugyanakkor a szervezetünk nap mint nap alkalmazkodik különböző terhelésekhez, különböző impulzusokhoz, a stresszől kezdve az étkezésen át a mozgás és számos egyéb impulzushoz.
És ezeknek a mintázata egy hosszan felépülő hatás eredményeként éveken, évtizedeken keresztül vezet ezeknek a súlyos betegségeknek a legnagyobb részéhezhez.
Tehát a szívérrendszeri, a anyagcsere, máj, vese és a daganatos betegségek egy jelentős részéhez. >> És akkor jön a derültékből a villancsapás.
Ami ami föltérképezhető, és ezek a napi terhelési mintázatok megfelelő monitorozással időben észrevehetőek és és megfelelően bevatkozással egyénileg ezek csökkenthetők. >> Kata azért az esetedben lehet tudni, hogy egy nagyon intenzív életet éltél, élsz ugye a felsorolásnál is, ahogy mondtam, hogy színésznő is vagy, rendező, kócs, tehát sok mindennel foglalkozol.
Volt egy olyan pont, amikor először azt érezted, hogy a folyamatos teljesítmény mögött valóban egy olyan komoly terhelés áll, ami ellen tenni kell, akár személy szerint neked is. >> őszintén szólva én igyekszem az életemet egyébként úgy élni, hogy azért vannak benne nyugalmi szakaszok.
Ez a látszat, ami ami amit most itt elmondtál, hogy ennyi minden van.
A tavalyi évem például tényleg eléggé sűrű volt.
Két produkciót is forgattam, egy tévsorozatot négy hónapon keresztül, egy filmet rendezőként, aminek előkészítési időszaka is volt.
Aztán a forgatás, aztán még mindig tart az utómunkálatok. >> Azt is tudjuk, hogy egy forgatás az nem nyolc órás, hanem sokszor jóval hosszabb.
Hát de közben meg hogyha az ember valami olyasmit talál, ami visszatölti energiával hivatásként akkor akkor az az egy örömforrás.
És én szerencsés vagyok, hogy én igazából nem nagyon dolgoztam egész életemben, hogyha így vesszük, mert hogy szeretem, amit csinálok.
Ez egy nagyon fontos faktor szerintem, hogy az ember nem úgy megy be a munkába, hogy ne már meg hétfő.
Szóval, hogy nekem ilyen nem volt. >> Viszont a veszélye meg azt, hogy az ember túltolhatja.
Igen, igen, de a a színészet ilyen szempontból is egyébként azért is csinálok ennyiféle mindent, mert egyrészt, mert érdekel, másrészt, mert a mai világban szerintem kellenek a a kellenek a lábak, tehát hogy egy láb az nem elég, különösen nem egy egyedülálló nőnek, tehát hogy így is így jött be a coaching is többek között a képbe azon túl, hogy egyébként én amikor még mielőtt a a főiskola, színművészeti főiskola fele irányultam volna, én pszichológus akartam lenni, úgyhogy gyakorlatilag csak vicc visszakanyarodtam oda, amit ami egyébként érdekelt, és a kettő radásul iszonyatosan támasztja egymást.
Tehát, hogy színésznőként is és rendezőként is azt gondolom, hogy fontosak ezek a miértek, a mozgatórók, a személyiség jegyek, hogy a mintázatok, amik kialakultak, milyen milyen gyerekkorból, milyen felnőtt lesz, ki hogy dolgozik magán, satöbbi.
Szóval, hogy ez ez nagyon erősíti jelen esetben az a két a két dolgot, amit csinálok.
Úgyhogy >> tehát nálad van azért egyfajta tudatosság. >> Abból is tudatos vagyok.
Pontosan, hogy hátra tudok dőlni, amikor azt érzem, hogy hogy ez most sok volt.
A más a az egy az egy másik kérdés, amikor az ember elérkezik egy bizonyos korba hogy hogy hogy jöhetnek már olyan nem tudom, testi tünetek, akár fájdalmak, akár vagy egy hirtelen történés, ami ami addig nem volt mondjuk fiatalabb korában.
És ö és hát nyilván abban is tud tényleg tudatosnak kell lenni, hogy hogy tudjuk tudjuk, hogy a szervezetünk ö éppen hol tart, mit csinál, mit kell ahhoz egy kicsit finom hangolnunk, vagy nem kicsit nem finom hangolni, hanem nagyobb változtatást eszközölni annak érdekében, hogy ezt ezt az utat megváltoztassuk, vagy ne a rossz rossz irányba haladjunk.
És és én nagyon örülök neki, hogy így aztán Anáikhoz csatlakozhattam, mert bár az ember fél, nyilvánvalóan ezektől az orgazosi vizsgálatoktól, legalábbis azt tapasztalom, hogy az emberek többsége tart attól, hogy mi történik, ha megtud valamit, de közben pedig ez egy olyan tudás, ami ami életmentő is lehet akár.
És hát beszéljünk a terhelésről, mert azt gondolom, hogy ez mindenképpen egy szemléletformáló, meg gondolatébresztő beszélgetés lesz a mai.
A terhelés kapcsán az jut eszembe, hogy van ez a bizonyos 24/7-es terhelés.
Mit jelent ez biológiai értelemben?
És milyen nyomot hagy a szervezetünkben akkor, hogyha az ember úgymond még működik?
Alapvetően a jelenlegi, mondjuk úgy, hogy urbanizált, technológiailag intenzív környezetbe, teljesítmény, kényszeres környezetbe nagyon sokan szembesülnek azzal a típusú terhelési mintázattal, és ez nem egy hatás, hanem ez több hatásnak az eredője, ami abból ered, hogy praktikusan van egy folyamatosan véget nem érő információlás, van egy folyamatosan véget nem érő stresszterhelés, van egy csökkent regeneráció akár napi szinten, akár az alvásunk, akár a regenerációs aktivitásaink vonatkozásában.
És hát van nyilván egy folyamatosan elérhető étkezési lehetőség is az útra feldolgozott élelmiszerektől kezdve.
Tehát, hogy tulajdonképpen ez egy [torokköszörülés] nonstop terhelést jelent a szervezetünknek mindannyiunk szervezetének.
És hogyha erre nem figyelünk tudatosan, és nem próbáljunk meg egy olyan egyéni stratégiát kialakítani, ami amiben erre tudatosan odafigyelünk, akkor ennek az a veszélye, hogy ez összeadódva kialakít egy olyan terhelési mintázatot, amire az emberi szervezet nagyon sokáig különböző kompenzációs mechanizmusokkal válaszol.
Tehát ahogy Kata is mondta, fiatalabb korunkban nagyon sokáig és észrevétlenül tud növekedni úgy ez a terhelés, amikor is egyszer csak ezek a kompenzációs mechanizmusok kider kimerülnek, ezek mindenkinél megint nagyon egyének, és akkor ez a folyamatos terhelés egyénileg változó idő intervallom után, aztán hirtelen csak robban valamiféle betegségben.
És hát az a nagyon elgondolkodtató tény, hogy annak ellenére, hogy egyre több egészségtudatos ember van, ugye a születéskor várható élettartam nagyon dicséretesen tényleg az elmúlt időszakban sokat növekedett.
Ennek ellenére az Európai Unió statisztikák szerint Magyarországon 50 éves kor fölött az embereknek az 58%-a él nem egy betegséggel, hanem több krónikus betegséggel.
Csak összehasonlításként ugyanez az adat mondjuk Svájcban 32%, Görögországban 38%.
Tehát, hogy azt gondolom, hogy ebben van mit tenni mindannyiunk számára. >> És muszáj önmagunkra odafigyelni.
És Kata említette, hogy ő meg tud állni, és azt szokták mondani, hogy az orvos a legrosszabb beteg sok esetben, de mi a helyzet az orvosnál a megelőzés esetében, hogy te például mennyire tudsz megállni, mennyire tudsz odafigyelni magadra a longevity jegyében?
Az igazság, hogy én is, ahogy Kata is, én is nagyon szeretem azt, amivel foglalkozom, és ez az én esetemben is sokszor azzal jár, hogy egy kicsit túl terhelem magam.
Ilyenkor jó az, hogyha van egy tükör az ember előtt, és látja azt, hogy eddig és nem tovább, és muszáj megállni egy kicsit és regenerálódni, mert egyébként ez nem vihető végig sérülésmentesen hosszabb távon.
Tehát, hogy ilyen értelemben ugye sokan azért nem járnak orvoshoz, mert félnek a rettegett diagnózistól, félnek attól, hogy mi fog kiderülni.
Itt tulajdonképpen amit amivel mi foglalkozunk, amit mi csinálunk, az nem félelmet kelt, hanem egy időablakot biztosít arra, hogy beavatkozzunk, mert hiszen nem elsősorban betegségeket keresünk, nyilván azt is megtaláljuk, hogyha van, de a betegség megelőző állapotokat mérjük föl, és ennek az egyéni mintázatait követjük.
Akkor erről majd még beszélgessünk részletesebben.
De visszaugranék Katához egy korábbi interjúdban.
Kate azt mondtad, hogy már nem szeretnék mindenkinek megfelelni.
És arra lennék kíváncsi, hogy ennek inkább testi jele volt, vagy lelki belső fordulat volt, ami miatt ezt mondtad?
Azt hiszem, hogy inkább lelki.
Mnén nekem egy ilyen nagyon különleges helyzetem volt, amikor én elindultam most már lassan 30 éve ezen a pályán, mert rögtön ismert lettem.
Tehát egyből berobbantál ezt tudom. >> Igen, de nagyon fiatalon, amikor még szerintem önmagammal sem voltam feltétlenül tisztában.
És ezért ezért igazából elhittem mindazokat a véleményeket és gondolatiságot, amit rólam fogalmaztak meg más emberek elég hosszan.
Azért ez azért ez nagyon szomorú, tehát [torokköszörülés] hogy nem voltam olyan tudatos és nem volt körülöttem.
Talán azt mondom, hogy nem volt körülöttem.
Közben meg azt gondolom, hogy minden egyes olyan mondat, ami adott esetben egy megfejlődnivaló helyzetben érkezik, akkor tehát, hogy csak akkor tudod beemelni, hogyha már megértél arra a mondatra, vagy arra az arra a tanácsra.
Tehát lehet, hogy mondták nekem, hogy ne figyelj erre, ne figyelj, mit mondanak mások rólad, nem az a fontos, de én hozzám nem jutott ez el.
Ö, és ak >> hát erre a tudatosságra meg kell érni.
Én hát nag nagyon kevesen vannak olyanok, akik már 20-30 évesen is ilyen tudatosak.
Szerintem a mai generáció egy kicsit talán jobb ebben, hiszen hiszen nagyon sokat beszélünk erről.
Van, van irodalom, ami korunkban, vagy a mi időszakunkban nem volt, tehát hogy ez az, hogy ja, kislám, nem vagy jól, jó, mindegy, majd jól leszel.
Tehát az egészség megőrzés kapcsánban már sokkal tudatosabbnak kell lennünk, mint volt. >> És h szerintem a kettő elválaszthatatlan. majd egyszer befolyzom az előző gondolatmenetemet [nevetés] is, de hogy hogy azt gondolom, hogy a test és a lélek az szorosan összekapcsolódik.
Tehát az, hogy ha ha huzamosabb ideig stresszben vagy, egy olyan élethelyzetben vagy, ami számodra nem előnyös, és nagyon sokan élnek így, az iszonyatos hatással van a szervezetedre a ami a az egészségedet illeti, és ezzel tehát, hogy sokan 19-re lapot húznak, és sok sokan azt gondolják, hogy igen, de nincs más választásom, tehát hogy maradok ebben a pozícióban. igaz a főnököm az elviselhetetlen, vagy maradok itt, mert az a fizetés az annyi, amennyi.
Csak nem gondolnak abba bele, hogy ez ennek majd később évekkel később milyen milyen ered vagy milyen vonzatai lesznek. >> Igen, ez egy nagyon fontos gondolat, amit Kata behozott a beszélgetésünkbe, ami még ide kapcsolódik, Anna és nagyon fontos, amikor azt hisszük, hogy minden rendben van, és sokszor egy-egy szűrővizsgálat, vagy sok szűrővizsgálat után is azt hisszük, hogy minden úgymond rendben van.
Ö, utána viszont mégis előfordul, hogy súlyos események bekövetkeznek úgy, hogy ezt nem látjuk előre. [torokköszörülés] >> Igen.
Tehát, hogy alapvetően a amit az elmúlt időszaknak a…
Említett entitások
Témák
- egészségügy
- prevenció
- krónikus betegségek
- szívinfarktus
- stroke
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „„Az emberek félnek attól, amit az orvostól tudnak meg, pedig életmentő lehet””
Miről szól ez az epizód: „„Az emberek félnek attól, amit az orvostól tudnak meg, pedig életmentő lehet””?
Magyarországon az 50 év felettiek 58%-a küzd krónikus betegségekkel. Dr. Balázs Anna előadásában kiemelte, hogy a szívinfarktus és a stroke kockázatai már 10-15 évvel előre jelezhetők, ehhez azonban szemléletváltásra van szükség a megelőzésben. Dobó Kata hangsúlyozta a tudatos… Az epizód a Klasszis Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 03. 23..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „„Az emberek félnek attól, amit az orvostól tudnak meg, pedig életmentő lehet””?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Wéber Balázs, Balázs Anna, Dobó Kata.
Milyen témákat érint ez az epizód: „„Az emberek félnek attól, amit az orvostól tudnak meg, pedig életmentő lehet””?
Fő témái: egészségügy, prevenció, krónikus betegségek, szívinfarktus, stroke.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „„Az emberek félnek attól, amit az orvostól tudnak meg, pedig életmentő lehet””?
Megjelenés: 2026. 03. 23.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/klasszis-podcast/az-emberek-felnek-attol-amit-az-orvostol-tudnak-meg-pedig-eletmento-lehet-e99e7f80
Több epizód a Klasszis Podcast-ből
- Extrém éveken vannak túl a befektetők, az euró tisztább helyzetet teremthet
A Klasszis Podcast legújabb epizódjában Szabó Balázs, a HOLD Alapkezelő vezérigazgatója és Jávorka Imre, a HOLD Alapkezelő vagyonkezelési üzletágvezetője az elmúlt évek befektetés…
- Megsemmisült a magyar kukoricaföldek nagy része – Klasszis Podcast Raskó Györggyel
A mai adásban Raskó György agrárközgazdász a magyar mezőgazdaság súlyos helyzetéről beszél. Elmondja, hogy a pusztító aszály miatt a kukoricaföldek nagy része megsemmisült, ami mi…
- Lángba boríthatják az ukrán drónok Oroszországot? Klasszis Podcast Tálas Péterrel
A Klasszis Podcast külpolitikai adásában Tálas Péter biztonságpolitikai elemző az ukrajnai háborúval kapcsolatos kérdéseket vitat meg. Szó esik az orosz társadalom háborúval való…
- Idén emelkedett a kereslet a nemzetközi befektetési szolgáltatások iránt
A Klasszis Podcast legújabb adásában Samu János, a Concorde vagyongazdálkodási vezetője a hazai vagyonkezelési piacról és a privátbanki szolgáltatásokról beszélt. Kiemelte, hogy a…
- Itt van Magyar Péter első nagy próbatétele – Ez Viszont Privát
Az Ez Viszont Privát podcast e heti adásában Herman Bernadett, Wéber Balázs és Vég Márton a klímaváltozás okozta energiaellátási válságról, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyo…
- Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
Bojár Gáborral, a Graphisoft park elnökével és fizikus vállalkozóval a klasszis Club Live podcast 101. adásában Károly Csabai beszélgetett. A beszélgetés az első két hónapos Magya…
- Feketelista az M1-en, Magyar Péter az euróval újrázhat? Ez Viszont Privát
A Klasszis média "Ez viszont privát" című műsorának e heti adásában újságíró vendégekkel beszélgetik meg az elmúlt hét legfontosabb eseményeit. Fő témák: a közmédia híradójának fe…
- Mi okozza a forinterősödést, és mit tesz a foci-vb a tőzsdékkel? Klasszis Podcast
A VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével, Németh Gáborral beszélget Herman Bernadette. A podcast a forint erősödésének okait vizsgálja, kiemelve a magas alapkamatot, a vála…
- Beindult a Tisza-kasza, hullanak az Orbán-rendszer emberei - Ez Viszont Privát
Az epizódban a nyári hőkupola hatásait vizsgálják a gazdaságra és az energiaellátásra, felvetve a klímaberendezések használatának korlátainak szükségességét. Szó esik a GDP 9%-ára…
- 350 vagy 400? Forintpálya az olajválság, a kamat és az euróálom között
A közel-keleti konfliktus és az emelkedő olajárak rávilágítottak a magyar gazdaság sérülékenységére. Eközben a befektetők az euró-konvergenciát és a forint új korszakát árazzák a…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Ez az adás egyszer életet menthet! - Stroke-ról, Parkinsonról és migrénről érthetően — Kösz, jól - a HVG egészségpodcastja
Ebben a részben Bánhalmi Kata és Dr. Tóth Adrián neurológus a stroke, Parkinson-kór és migrén tüneteit, kezelését és megelőzését tárgyalják. Az epizód rávilágít ezekre a gyakori n…
- Nem mindegy, mit kensz magadra - a legkedvesebb mérgeink – Szász Máté neurobiológus — itt vagyok. - élet és egészség podcast Bánhalmi Katával
A neurobiológus Szász Máté "A legkedvesebb mérgeink" című könyvében arról ír, hogy a kozmetikumok veszélyeket rejthetnek. A podcastban szó esik a "koktélhatásról", a hormonrendsze…
- Dr. Palicz Tamás, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatóhelyettese és Dr. Joó Tamás, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság elnökhelyettese — 90.9 Jazzy rádió - Jazzy randevú
Dr. Palicz Tamás és Dr. Joó Tamás az egészségügy kiberbiztonsági kihívásairól, az adatvezérelt döntések fontosságáról és a mesterséges intelligencia egészségügyi alkalmazásairól,…
- Megelőzhető a nagyobb baj? Szűrésekről, egészségtudatosságról | Aranyklinika Podcast 12. rész — Aranyklinika Podcast
A vendég, Dr. Németh István bőrgyógyász, patológus szakorvos a szűrések és a korai felismerés fontosságáról beszél, hangsúlyozva, hogy ezek az egészségmegőrzés alapjai. Összehason…
- Dr. Ujfaludy Adrienn bőrgyógyász, a MelanomaMobil orvos szakmai vezetője — 90.9 Jazzy - Dr. Jazzy
Dr. Ujfaludy Adrienn bőrgyógyász, a MelanomaMobil orvos szakmai vezetője a melanóma korai felismeréséről, a rendszeres szűrés szükségességéről és a mesterséges intelligencia bőrgy…
- A szűrővizsgálat a longevity alapja – BEKezdés podcast — BEKezdés Podcast I Budai Egészségközpont
A BEKezdés podcast vendége dr. Nagy Judit, a Budai Egészségközpont szűrővizsgálati programjának vezetője. Az epizódban a menedzserszűrések fontosságát tárgyalják, különös tekintet…
- 9 EZERNÉL IS TÖBB HALÁLOS ÁLDOZAT… DE MIÉRT??? // Dr. Balsai (Perfect Smile Podcast) 46. epizód — Dr. Balsai Tamás és a Perfect Smile Fogászat csapatának hivatalos podcast csatornája
Dr. Balsai Tamás implantológus és health coach a halálozási statisztikák növekedéséről beszélget, és arról, mi áll a számok mögött, valamint mit tehetünk az egészségünkért. Az epi…
- Dr. Google vs. testismereti intelligencia – Kire hallgatsz, ha baj van? - Dr Egészség podcast 14. — Prevenciós Központ Podcast
Ebben a podcast epizódban az egészségértés és a testi intelligencia alacsony szintjét vizsgálják meg a magyar társadalomban. Öt szakértő – életmódorvos, integratív orvos, holiszti…