Palikék Világa

ÁBEL ANITA, BERECZKI ZOLTÁN, JANZA KATA | Úton az Arénába | Egy ritmusban extra

· PT42M6S

Összefoglaló

Janza Kata és Bereczki Zoltán közös színpadi múltjukról és alkotói kapcsolatukról beszélgetnek Ábel Anita oldalán. A "Jövőre veled ugyanitt" című előadás sikere, a színház mint közös szenvedély, a profizmus és a gyermeki kíváncsiság ötvözése, valamint a színpadon átélt intenzív…

Röviden

Műsor
Palikék Világa
Megjelenés
2026. 05. 18.
Hossz
42 perc
Témák
színház, musical, színpadi szerelem, alkotói kapcsolat, életforma
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Sokszor voltatok szerelmesek, de hogy beteljesült-e ez valaha, vagy csak a színpadon, soha egyszer fel sem merült bennetek.

Vannak dolgok, [zene] amiket a sírba viszünk magunkkal.

Szerintem a jövőre velediknek az egyik legnagyobb sikere az az [zene] volt, hogy egyetlen pillanatot sem engedett elmenni.

Saját élményből dolgoztunk, a családunk élményeiből.

A Zolit sokszor érte az a vád, hogy hogy nagyon nagyon profin képzel el mindent, [zene] és azt megköveteli.

De szerintem ez a titok nyitja, mert hogyha találkozik ez a profizmus azzal a gyermeki kíváncsisággal és azzal a [zene] azzal az ösztönös szerelemmel, ahogy ő a színpadhoz áll, akkor abból katartikus dolgok tudnak születni. >> Köszi, Kati.

Akkor itt ki is raknálok. [nevetés] >> [zene] >> Nem késtem. >> Sose késel.

Rád egy várok éveket. >> Gyere lehajolok. >> Már én se tudok lábújhegyre állni.

Na figyelj, arra gondoltam, hogy elviszlek egy körre.

Nem, nem úgy, nem úgy, hanem hogy kicsit kocsikázunk, és ho neked meglepetés embereket a múltadból. >> Jó, vezetsz. >> Vezetek. >> Köszönöm. [zene] Kató. >> Katika. >> Zika.

Hát képzeld el, amikor mondtam a Zolinak, hogy meglepetés vendégekkel készülök neki itt a mai kis túránkon, akkor mondtam, hogy hát nagyon sokszor voltatok szerelmesek.

Tehát egy olyan ember jön, akivel nagyon sokat [nevetés] voltak szerelmesek.

De hogy beteljesült-e ez valaha, vagy csak a színpadon?

Na hát igazából szerintem egy csomó embert érdekel ez, >> hogy amikor az ember színpadal játszik egy partnerrel sokat, és azért nektek ugye a jövőre veled ugyanit az egy sikertarab volt, és ott ott tulajdonképpen egymás mellett öregedtetek meg, hogy soha egyszer fel sem merült bennetek. >> Hát dehogy nem. [nevetés] >> Hát dehogyn.

Persze, hát a meg a meg a szín színpaderre nagyon alkalmas ugye, hogy így egymás felé lökki ezeket az energiákat. >> Hát persze, de egyrészt neked volt egy jó mondásod most és akkor kinyitjuk ezt a szerencét, és akkor mindenki gondoljon amire akkor, hogy vannak dolgok, amiket a sírba viszünk magunkkal.

Nyilván megérintöttünk, mert szerintem a Zoli is olyan ember, mint én, hogy nem tud úgy játszani, hogyha nincs ott a szíve.

Én ez az egyik, amit rettenetesen imádok benne, hogy olyan lelkes, amilyen lelkesek csak a gyerekek tudnak lenni.

És szerintem minél később növünk fel, és valahol megállunk korban szerintem, és hogyha tudjuk konzerválni azt az állapotot, akkor szerintem nagyon boldog művészember válik az emberből.

És szerintem a Z Oli, én nem tudom te hány éves korodban állhattál meg, én szerintem részemről kábé 20 éves koromban álltam meg, és akkor ma belenézek a tükörbe, soha nem tudom, hogy ki ez a néni, merthogy én annak a 20 éves fiatal lánynak érzem magam.

Nyilván felelősségteljesen csomó dologban fel kellett nőni, de a színpad meg pont nem ez a hely, hanem meg kell keresni azt a kíváncsiságot, ami a Z Oliban fégtelen.

Soha nem láttam úgy odaállni se próbára, se előadásra, hogy ne úgy állt volna, hogy élete pillanatai következnek most.

És ez a lelkesedés, ami a Zoliban van, ez szerintem nagyon hamar át tud ragadni arra az emberre, aki partner tud ebben lenni, aki hasonló, mint ő.

És szerintem a jövőre velediknek az egyik legnagyobb sikere az az volt, hogy egyetlen pillanatot sem engedett elmenni.

Saját élményből dolgoztunk a családunk élményeiből.

Tehát például az öreg jelenet, amit említettél, abban például teljesen úgy nézett ki a a Zoli, mint Abca, az édesapja. teljesen arra formálta.

Én Kati mama voltam idősen, még még a frizuránk is olyan volt, még a mozdulataikat is levettük, és annyira hiteles volt, és őszinte, és ezért sokszor egyébként volt, hogy a körülöttünk lévők azt mondták, hogy néha faxnisak vagyunk.

Zolit sokszor érte az a vád, hogy hogy nagyon nagyon profink képzel el mindent, és ezt megköveteli.

De szerintem ez a titok nyitja, mert hogyha találkozik ez a profizmus azzal a gyermeki kíváncsisággal és azzal a azzal az ösztönös szerelemmel, ahogy ő a színpadhoz áll, akkor abból katartikus dolgok tudnak születni. >> Köszi Kati.

Akkor itt ki is raknálok. [nevetés] >> Figyelj, imádom.

Tehát benyomtuk a play-t [nevetés] és tolja. >> Hát de így gondolom, >> nem ez azért ez mondjuk én is dolgoztam veled, tehát hogy azért veled rosszba lenni nem lehet, tehát hogy én soha nem láttalak még akkor is, amikor fáradt voltál, vagy bármi hisztisnek.

Tehát annyi te egy ilyen >> ez milyen érdekes.

Valóban így van. >> Nem így van.

Tehát, hogy soha nem volt az, hogy jaj most ehhez nincs kedvem izé, mert azért valljuk be, vannak kollégák, akik ilyenek.

De hogy a Mindegy, most neveket nem mondok, [nevetés] de hogy te is versenyló vagy, mint a Zoli.

Tehát odaállsz, mindegy, hogy mi volt előtte, mi lesz utána, de amikor oda kell állni a színpadra, ez akár próba, akár egy előadás, akkor kész, egy versenylót eszel, és így mész előre.

És szerintem ebbe ti nagyon hasonlóak vagytok.

Igen. >> Nem, >> te ebben egyébként nagyon hasonló >> ebben a részében nagyon hasonlóak vagyunk.

Az valóban valóban így van, hogy hogy én én sokkal többször vesztettem el a a ebben a tartásomat.

Szóval én én én én nem vagyok ilyen hígat, mint a Kati.

És ha valamit meg lehet tanulni a a Katitól, az az, hogy hogy kell, hogy kell minden helyzetben még a leg Fú, hát ez voltak voltak kifejezetten rázós szituk, megalázó helyzetek.

Most ebbe nyilván részleteibe nem megyünk bele, mert mert mert nem kell, de volt olyan, hogy hogy akkor sem kiabált.

Én emlékszem egy nagyszínadi jelenetre.

A kellék egy kosár volt. >> Így van. >> És semmi mást nem csinált.

Lerakta a kosarat és kiment a színpadról. >> Még azt is mondtam, hogy köszönöm a próbát. >> Köszönöm a próbát.

Ez a híres kosár lett. [nevetés] És ez így van.

És és ez >> ez már legenda. >> Ez már legenda egyébként.

Igen. >> Ezt ezt nyugodtan lehetne tanítani [torokköszörülés] a főiskolán, hogy hogy őrizzük meg örökre a méltóságunkat.

Az a az az, ahogy a ezt a kosarat le kellett tenni.

És volt olyan, hogy mondjuk a Zoli egy kicsit jobban elkapta a szenvedély, és te azért helyre tetted, most a helyre tetted az nyilván a te finom és nőies eszközeiddel, de szóltál neki, hogy Zoli, szóval, hogy nem éri meg, hogy hogy így kiporuljon ellen >> volt.

Igen, de én ezt szerintem egyéb pedagógiai eszközökkel értem el, mert azt szokták mondani a fiúk a színházban egyébként régen a Z Oli is mondta, hogy én ilyen jó színházi feleség voltam mindig, ami azt jelenti, hogy mindegyiket ismertem, mint a tenyeremet, a Mészárost, a Dolhait, Zolcsit.

És pontosan tudtam, ugyanúgy, ahogy a keró rendezett bennünket egyébként, hogy milyen pedagógiai eszközzel lehet őket megzabolázni.

És még mielőtt észrevette volna, hogy már nem is forrong, már nem is forrongott.

A többi csajt úgy láttam, hogy úgy magukkal foglalkoznak meg, úgy ezt helyén kezelték, de szerintem mindig tudtam, hogy mit kell mondani a Zolinak, vagy milyen hangulatot kell teremteni körülötte, hogy eltereld okosan a figyelmét, és akkor így volt.

De volt, amit hagytam önző módon, mert mert megvívta kettőnk helyett a csatát, érted?

Abb meg örültem, hogy ő tudfrontálódni mindig a jó ügy érdekében. >> Persz, hogy nem csak arról szól a dolog, tehát hogy ez nem egy magáért való hiszti volt, vagy egy eg trip, hanem hanem >> valamit el akartunk érni azért.

Tehát, hogy ez ez valami céltól jött, és az a az a tűz, ami ami minket vitt, >> az az néha így csapódott le, néha úgy, és néha így értük el, néha úgy.

Jó, hát én is dolgoztam az Olival hosszan, mondjuk nem színpadon, hanem Tvé műsorval.

És én ezt pontosan tudom, hogy ő nem céltalanul bukik ki, tehát és neki nagyon nagy az igazságérzete, mint neked is egyébként.

Tehát, hogy az mindig valamiért volt, és nem önmagáért, hanem azért, hogy a produktum az tényleg olyan legyen, amilyennek lennie kell. >> Mikor énekeltetek utoljára együtt? >> Fú!

Egyébként most egy tévműsorban két sort énekeltünk.

Ez volt a Csináljuk a fesztivált, ahol ugye mind a ketten zsűrik vagyunk, és mint Lolka és Bolka ülünk egymás mellett, két rossz kutya.

És >> nem művészi értékű, de >> de ott két sort énekeltünk, de de már nekem az a két sor is olyan jól esett.

Én hosszú évek óta vágyom rá, megmondom őszintén.

Én nekem nagyon jól esett, hogy hogy a Zoli meghívott most engem a koncertére, és nem elsősorban csak azért, hogy hogy én egy én egy ekkora központi figyelmet kapjak, mert ez egy kiemelt esemény nyilván az ő koncertjen.

Nagyon rég ki vannak már a nézőkéhezve egy ilyen nagyszabású Berecki Zoli koncertre, hanem azért, hogy a szövetségünket újratápláljuk, hogy újra éljen.

Ez már nem is barátság, hanem szövetség.

Annyi évet éltünk le együtt, és [torokköszörülés] szerintem megvoltak ennek a különböző szakaszai.

Amikor csak csináltuk, akkor nem éreztük, hogy egyszer ennek vége lehet.

Gyermeki őszintességgel belerobogtunk, toltuk és élveztük.

Aztán egyszer csak vége szakadt, a Zoli más utakra tért.

Nagyon hiányzott mindannyiunknak, személyesen nekem piszkosul, és vártam azt a lehetőséget, hogy mikor lehet, de tudomásul vettem fegyelmezetten, ugye egy másik műfajban jeleskedik, ott szétcincálták, tehát láttam, hogy sikeres.

Ennek egyfelől nagyon örültem, másfelől a musical világból nekem nagyon hiányzott.

És vártam azt a azt az eseményt, ahol újra egymás szemébe nézhetünk, hogy egy kicsit megint együtt legyünk az örömért, a boldogságért.

Nyilván van egy művészi értéke is ennek a pillanatnak majd, de hogy én én szeretném ezt jól megélni.

Tudod, amikor elmész egy kirándulásra és egy túrára, és nem fényképezel, mint a turisták, hanem a szívedbe rakod el az emléket.

Én ezt várom ettől a koncerttől, és annyira örülök, hogy ez így nem szakadt meg.

Szerintem a Zoli az az ember, akivel ott lehet felvenni a fonalat, ahol abbahagyt. >> De azért ez jó érzés, nem?

Mert szerintem amikor ő benne ez így ez az állam, hogy akkor az arénába koncertje lesz, szerintem az első nevek között voltál. >> Biztos >> nem így van.

Mondjál már te is valamit ott hátul, vagy olyan jól beszél [nevetés] egyrészt egyrészt, de olyan jól beszél a Katika rólunk, hogy hogy tudod ez így szoktak a Facebookon kirakni más posztját, hogy minden szavával >> Igen, igen, igen. >> Hogy nem is tudtuk annak idején ezeket megélni.

Annyira rohanásban voltunk, és annyira amikor csináltunk valamit, akkor már a következőre figyeltünk, vagy arra, hogy hú, itt ne adjuk ki a a 120%-ot, csak a 119-et, mert ha elpusztulunk és délután még van egy meg dupla előadás, meg nem tudom, és akup sorozat. [nevetés] Igen, igen. >> Szóval, hogy meg holnap reggel el kell énekelni a Lehec királyt a tévébe, és aztán utána rögtön próba, és a tehát hogy hogy iszonyatos sodrásban >> bizony >> mentünk.

Tehát valóban valóban ez arra is lesz jó, hogy egy pillanatra így vissza is tekintsünk, meg egy pillanatra jelenben legyünk.

Meg egy kis nosztalgia mérén az előző nagy koncertjén is ott voltam a zoliéknak, és az egy az egy óriási pillanat volt.

Tehát amikor amikor a tudod, ilyenkor nagyon nehéz, hogy melyik művésztársadat hívd meg, mert mert a családod és mindegyiket szeretnéd meghívni [nevetés][torokköszörülés] és akkor rámesett a választás, és azért én ennek a szeretetét, a súlyát, mindenét éreztem.

Szóval én nagyon megbecsültem akkor magam.

Az nekem nagyon jól esett akkor, hogy annyi annyi sok művészből pont rám esett a választás, mert nyilván a Dórihoz is közel álltam nagyon, a Z Olihoz is, kettőjükhöz is.

És és én nagyon boldog voltam akkor, hogy engem választottak, és nekem ez valahol ezért is esett nagyon jól, hogy most ezen is ott lehetek, hogy hallgatlak téged, és azon gondolkozom, hogy az az elképesztő alázat Kati, ami benned van, és egyébként ami a Zoliba is az egész szakma fele, vagy a vagy a vagy a művésztársa, kollégák felé, az az nem is tudom, hogy ma még létezik-e.

Tehát hogy >> hát ebben mi még az old school nevelést kaptuk, tehát hogy leverték a sapkát a fejünkről, ha fütyültél, ha nem köszöntél, >> a kaját vittél a színpadra, ha tehát, hogy volt voltak olyan szabályok, amik annyira géninkben vannak, hogy hogy mondjuk a zenekarral fölmegyek egy színpadra baseball sapkába rágóba, és magamra szólok, hogy te mit csinálsz?

Ühüm, >> mert pedig pedig nem színházba vagy, csak egy nem tudom fesztiválsz színpadra bárhova föllépsz és és és zsigerből magadra szólsz, és ez most nem akarok ilyen izé boomerkedni, hogy ez ma már nincs, hogy hogy ez a része nem biztos, hogy hogy kell, hogy hiányozzon bárkinek, de amit ez ad, amit mondtál, hogy hogy tiszteljük egymást, hogy a a színpad nem csak azért van megemelve, hogy látszódjál, hanem hogy az egy másik tér, másik sík, nem véletlenül veszel ünneplőt, nem véletlenül fested ki magad, tehát hogy van egy van egy ünnepi egy szertartás része.

És ezt a szertartás szertartásosságot eznek ez miben megkaptuk a neveltetésünkkel együtt.

Tehát ahogy a szakmát >> úgy ezt a részét is visszük.

Szerintetek léteznek még ilyen pillanatok, vagy ilyen összekovácsolás, ami akár köztetek is van, mert nekem például nem azt mondom, hogy negatív tapasztalat van, de ugye mindenki rohan, mindenki 100 fele van, tehát már nincs az a fajta egység, mint mondjuk régen volt.

És akár a fiatal pályatársaknál sem látom ezt feltétlenül, hogy hogyha mindenki hiába dolgozik csapatban, mindenki egy kicsit magánzó lett, nem tudom érhető-e, ami hogy és mindig, amikor régiekkel találkozunk, akikkel volt bármilyen kötődésünk, akár ez egy szabadtéri előadás, amit mondjuk próbáltunk hat hétig, vagy egy múlt, vagy tehát bármi olyan kapcsolódás egyszerűen beránt abban a pillanatban, hogy meglátod a másikat.

És én most például ezt nem érzékelem, hogy azért ti is szanaszét vagytok, mindenki játszik, mindenki csinálja a saját dolgát, >> de hogy meg tehát, hogy van még ilyen. >> Nekem van erről egy elméletem, de kíváncsi vagyok.

Egyre kevésbé Szabó P szilveszter kollégánk, barátunk szokta mondani, hogy annak idején megraktunk egy nagy tüzet, és most a kicsik annál melegednek >> annál a nagy tűznél, amibe ott annál.

Tehát nem nem nagyon látjuk, hogy raktak volna sajátot, hanem annál a…

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Janza Kata
  • Bereczki Zoltán

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „ÁBEL ANITA, BERECZKI ZOLTÁN, JANZA KATA | Úton az Arénába | Egy ritmusban extra”

Miről szól ez az epizód: „ÁBEL ANITA, BERECZKI ZOLTÁN, JANZA KATA | Úton az Arénába | Egy ritmusban extra”?

Janza Kata és Bereczki Zoltán közös színpadi múltjukról és alkotói kapcsolatukról beszélgetnek Ábel Anita oldalán. A "Jövőre veled ugyanitt" című előadás sikere, a színház mint közös szenvedély, a profizmus és a gyermeki kíváncsiság ötvözése, valamint a színpadon átélt intenzív… Az epizód a Palikék Világa című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 18..

Milyen témákat érint ez az epizód: „ÁBEL ANITA, BERECZKI ZOLTÁN, JANZA KATA | Úton az Arénába | Egy ritmusban extra”?

Fő témái: színház, musical, színpadi szerelem, alkotói kapcsolat, életforma.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „ÁBEL ANITA, BERECZKI ZOLTÁN, JANZA KATA | Úton az Arénába | Egy ritmusban extra”?

Megjelenés: 2026. 05. 18.. Hossz: 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/palikek-vilaga/abel-anita-bereczki-zoltan-janza-kata-uton-az-arenaba-egy-ritmusban-extra-palike-2af94fdf

Több epizód a Palikék Világa-ből