Partizán Podcast

Ha terroristának nevezed, megölheted?

· PT1H15M32S

Összefoglaló

A Partizán műsorában K. Horváth Zsolt társadalomtörténész segítségével vizsgálják a politikai erőszak átalakulását. Az adás kitér a különböző történelmi és mai erőszakformákra, legitimitásuk kérdésére, valamint a 19. századi Európa és a Kádár-korszak erőszakmegítélésének…

Röviden

Műsor
Partizán Podcast
Megjelenés
2026. 01. 23.
Hossz
1 óra 16 perc
Témák
politikai erőszak, történelem, média, antifasiszmus, véleményvezér, kultúra
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Rég nem látott tételbíró választás elé nézünk itthon.

A következő fél évben folyamatosan erősödő kampányzajban igyekszünk tájékozódni, míg globálisan is változó algoritmusok, felbomló konszenzusok és új életre kelő régi ideológiák között lavírozunk.

A túláradó hírfolyamban nehéz önállóan eligazodni.

Abban sem lehetünk biztosak, hogy mi valóságos és mi az, ami mesterséges.

Pláne abban, hogy mi az, ami igaz.

A Partizánban kiemelten fontos, hogy olyan anyagokat készítsünk nektek nap mint nap, melyek érthetővé, átélhetővé és megismerhetővé teszik mindazt, ami velünk és körülöttünk történik.

A közösség lehetőség arra, hogy hatalmi és piaci érdektől függetlenül tájékozódhassunk, és a közösség felelősség is, mert csak együtt vagyunk képesek megteremteni a közös megértés élményét, hogy ne csak elszenvedői, hanem alakítói legyünk a saját sorsunknak.

Így lesz a Partizán közös veled, független miattad.

Csatlakozz te is, támogasd a Partizánt.

Részletekért keresd a partizan.hu/ támogatásoldalt. un szeretettel köszöntjük a kedves hallgatókat.

Ez itt a Nopasaran az antifasizmus elmúlt 100 évének történetei a Partizánon, és a mai adásban a politikai erőszak alakváltozásairól fogunk beszélni.

Az erőszak végigkíséri a történelmet.

Legyen szó a nők reproduktív jogainak megnyilvánásáról Magyarországon vagy Lengyelországban, gondoljunk itt a szívhangtörvényre legyen szó akár a déli határon az illegális bevándorlókkal szembeni erőszak foganatosítására.

De az erőszak ugyanúgy jelen van az iskolákban, a börtönökben és a francia forradalomtól a koncentrációs táborokig széles körű alakváltozásaival találkozhatunk.

A mai adásban azonban ennek egy nagyon specifikus alakváltozásáról fogunk beszélni, és ez pedig a politikai és a forradalmi erőszak.

Ennek a legitimitása vagy nem legitimitása lesz így a vizsgálódásunk középpontjában.

És a mai adásunkban, amelyet december 18-án rögzítünk, itt van velünk Khorvát Zsolt társadalomtörténész a METU tudományos munkatársa, aki legutóbbi kötetével a szívképzéssel jelentkezett, és hát nagy szeretettel köszöntünk téged itt Zsolt a stúdióban. >> Sziasztok.

Köszönöm. >> És emellett itt van velünk Zombori Máté.

Sziasztok >> és Bódi Lóránt az online térben.

Szia Lóri! >> Sziasztok! >> És forduljunk is rá a mai beszélgetésünkre, csak hogy említsek pár alakváltozását az erőszaknak. 2024. május 15-én a szlovákiai Nyitrabányán rálőnek Robert Fico szlovák miniszterelnökre.

Ez év július 13-án pedig Donald Trump is egy sikertelen merénylet áldozata lesz. 2025 szeptember 10-én a Juta állam béli juta veli egyetemben Charlie KK konzervatív amerikai vélemény formáló merénylet áldozata lesz és december 15-én az ausztráliai Bondi Beachen pedig egy apa és fia tüzet nyit egy hanuka ünnepségen résztvevő ünneplő tömegre úgy gondolom már ezek is egy érdekes kiindulóalapot nyitnak ahhoz, hogy beszélgessünk ezekről a témákról.

És hát ezért hívtuk meg Zsoltot.

Miben változott az erőszak megítélése nyugaton?

Milyen erőszakrezsimen élünk ma?

Hát nehéz ezt egy mondatban vagy két mondatban röviden összefoglalni, de tulajdonképpen hogy megpróbáljuk a hallgatókat bevezetni általánosságban egy picit az erőszaknak a történetébe.

Talán néhány könyvet vagy tanulmányt vagy írást érdemes megnevezni.

Az egyik ilyen, ami szerintem nagyon fontos lesz, már nagyon vitatott és nagyon sokan ellenzik a az ő nézőpontját, ez Norbert Eliasnak a civilizáció folyamata című könyve, amely ugye a 16. századtól nézi végig azt, hogy hogyan alakul ki tulajdonképpen az, amit most idézőjelbe téven európai kultúrának vagy viselkedés kultúrának szoktunk nevezni, amely szabályozza a mindennapi életet, szabályozza azokat a normákat, amelyekkel amelyek tulajdonképpen a az emberek közötti vagy csoportok közötti interakciót valamilyen keretek közé szorítja.

És ebben nagyon hangsúlyos szerepe van a az erőszak visszaszorításának, vagy pontosabban annak, hogy az erőszak mennyire válik legitim eszközzé a mindennapi életben, különböző konfliktusok elrendezésére.

És akkor itt nagyon sok példát hoz, hogy mitén a párbaj visszaszorítás a 19. században és a többi és a többi, amely ma már mondjuk emberülésnek minősülne, akkor pedig a becsület a becsületbeli ügynek minősül.

Tehát egy becsületbeli kérdés volt.

De ezt nem akarnám nagyon hosszasan elemezni, mert nagyon sok dologgal opponálni is lehet Eliasnak a beállítódását, hogy túlzottan célelvűnek, teleológikusnak mutatja be az erőszak alakulását, hogy a 39-ben jelenik meg ez a könyv, de valamikor inkább a 70-es években válik népszerűvé, de hát mégis csak ott van mondjuk a 39-es megjelenés előtt egy első világháború, amely egyébként soha addig nem látott erőszak, cunamit jelent, főleg a az európai államoknak és főleg a centrumoknak. nak hát meg a gyarmati erőszak, ami pontosan az általa leírt folyamattal párhuzamosan zajlott. >> Így van.

Ugye erre azt mondaná az Elias, hogyha élne, és most én leszek a fogadatlan prókátora, hogy ő ugye az európai kultúráról beszél, amikor nem áll másból, mint az angola, francia és a német kultúrkörből. >> De valóban ez tulajdonképpen a mai olvasó számára szinte szinte elfogadhatatlan álláspontot fogalmazd meg.

Már akkor is, mert egyébként, hogyha Európát megpróbáljuk így elgondolni, ez most másodlagú kérdés.

Szóval ez az egyik szerintem ami nagyon nagyon fontos.

Annak ellenére szerintem mondom, hogy ez egy nagyon vitatott könyv, bizonyos szempontból meg mégis heurisztikus volt akkor, amikor megírta és mégis fontos elolvasni.

Hogyha valaki az ünnepek alatt elengedhetetlen, vagy hogy mondjam, feldolgozthatatlan örömet érez, és szeretne egy 800 oldalos könyvet elolvasni, akkor ezt mindenképpen ajánlom a karácsony fajjal.

A másik az tudtom magyarul nem jelent meg.

Ez a Herfri Münler nevű német politikatudós és eszmetörténésznek a a heroikus és poszoikus társadalomról írott munkája. egyébként is szerintem egy nagyon érdekes figura, hiszen alapvetően politika tudományból végzett, de egy olyan típusát gyakorolja tulajdonképpen ennek a tudományáknak, ami Magyarországon szerintem elég ritka, hogy nagyon erős eszmeörténeti keretben, tehát inkább történeti jellegűek a művei, de nagyon kritikus tulajdonképpen a jelennel szemben.

Tehát mondjuk Klausavicel ugyanúgy foglalkozott, mint ahogyan mondjuk Makckyevell, a háború elméletével, a különböző háborús felfogásokkal.

Sz ilyen szempontból szerintem nagyon érdekes.

És van egy tanulmánya, nem is nagyon hosszú, ami 2007-ben jelent meg a Merkur című folyatban, a kezett címme, hogy heroikus és poszheroikus társadalom.

És tulajdonképpen alapvetően három dolgot különít el.

Az egyik egyik a poszthoikus közösség ah.

Egyik a heroikus közösség, tehát a hősies közösség.

Ezt követi a hősies társadalom, és és amit a jelenre vonatkoztat, ez a jelent azt nagyjából a a második világháború utáni időszakra bizonyos megszorításukkal szerintem a 60-as évek vége, 70-es évek elejű fordulat utáni időszakra teszi.

Ez pedig a poszteroikus időszak.

És a azt mondja, hogy tulajdonképpen magának a a heroikus közösségi erőszak felfogásnak a középpontjában mindig van valamilyen transzcendens érték.

Ez nyilvánvalóan ilyen szempontból elsőban a vallásokhoz kapcsolódik, tehát hogy valamilyen vallási alapból, valamilyen vallási elgondolásból vagy akár ideológiából kiindulva igenis jogosult embert ölni.

Ezt ezt tulajdonképpen egyébként bizonyos ritusok ugye szakrálissá lehet tenni, gondoljunk a az áldozat bibliai fogalmára például.

És és ebből indul ki tehát, hogy egy olyan társadalomban, amelyben a háború az nem pénzszerzésről és nem hatalomról szól, hanem a másik legyőzéséről, vagy egyébként adott esetben a támadás maga az önvédelem egyik formája, és van valamilyen transzcendens érték, aminek a nevében öli meg mondjuk egyik ember a másikat, vagy egyik csoport egy harcos tagjai, a másik csoport harcos tagjait, hogy tulajdonképpen az erőszaknak teljesen más a funkciója, mint amit általában ma értenénk a kortárstársomban. éltenénk erőszak alatt.

És ezt írja le nagyjából, vagy vagy az a gondolat menete, hogy hogy ez változik meg nagyjából azzal az átmenettel, ami az iparosodás és a kapitalizmus kialakulásával kapcsolható össze, vagyis amit egyébként Ferdinán Tönnek a nevéhez kapcsol, hogy a Gemináfból a közösségből hogyan lesz gezelft, vagyis hogyan lesz a közösségből társadalom.

És a társadalom az emberi kapcsolódásoknak teljesen más modern rendszere, mint amit mondjuk ebben a közösségi típusú heroikus korszakban el tudunk gondolni.

És ennek a a társadalmasításában élen járnak a katonatisztek, illetve a katonaság, mint mint nagy társalmi nagycsoport, amelynek egyébként, hogyha valóban utána nézünk, vagy utána gondolunk, akár 19 vagy akár még a 20. század első felének a kontextusa az, hogy milyen társadalmi presztízse van a katonájának vagy a katonatisztek, vagy általában a katonaságnak, az egészen más, mint ahogyan ma tekintünk rá.

És ez tulajdonképpen azt amellett érvel tehdeát, hogy ez egy heroikus, egy hősies társadalom, amelynek a foglalata tulajdonképpen maga a katonaság, illetve a katonatiszt.

És ennek a csúcspontja, illetve a végét is jelenti egyben.

Tehát valóban utána tapasztalata ez a visszaesés, az első világháború.

És itt pedig ugye nagyon sokan foglalkoztak azzal, de talán egy nevet emelnék ki, aki magyar nyelven is olvasható.

Ez Reyhá Kozellek, német történész, akinek a az emlékművek, mint a túlélők identitás alapja című munkája a szikitúradában magyarul is olvasható.

Most pontosan nem tudom, hogy hány éve jelent meg, de de ez egy ez egy nagyon-nagyon fontos alapmű, amely főleg nem csak, de főleg az első világháborús emlékműveknek a dedikálásával foglalkozik, illetve azzal, hogy mondjuk nagy kicsit hosszabb időtartom, hogy a Napoleoni háborúktól az első világháború végéig tartó időszakban a a hősiesség, az önfeláldozás alakzatai azok hogyan jelennek meg emlékműveknek a dedikációin.

És tulajdonképpen az első világháború után, illetve az első világháborús emlékeken ez a nem hiába haltatok meg, a hazáért haltatok meg, mé dicső a hazáért halmi és a többi, és ennek mindenféle variációi, azok egyfajta ilyen transzcendens értéket adtak a harctéri halálnak. vagyis valamilyen formában a nemzet nevében vagy a nemzet vallás nevében meg kellett vigasztalni nyilvánvalóan azokat a családokat, akik elvesztették a fiú fiúkat, elvesztették a férjeiket és a többi satöbbi. és hogy ez volt tulajdonképpen ennek a csúcspontja, ahol valahogy megbomlott ez a fajta kölcsönösség, tehát az egyén és az állam közötti kölcsönösség abban az értelemben, hogy hogy ha mondjuk mit tudom én, mondjuk egy hat fiúból, vagy hat egy család mondjuk hat fiút adott mondjuk az első világháborúban, és mondjuk egyébként, hogyha megnézzük Franciaországban elképesztően magas volt az emberveszteség, jóval magasabb, mint a második világháború esetében, akkor láthatjuk, hogy van olyan család, aki mondjuk mindenki, minden fiú meghalt, és akkor a család ilyen szempontból azt ezt érezte, és nyilván ez nem egyedi példa, hogy túl nagy volt az áldozathozatal, tehát a mi családunkból nem maradt semmi.

Mindegyik fiú meghalt mondjuk a fronton itt, főleg ugye a duomont, tehát a verdő melletti duomoni vérszivattyút érdemes kiemelni, ahol néhány hónap alatt ugye ebben az álluhóháborúban százezrek haltak meg, és ez tényleg egy elképesztő metonémiája az értelmetlen háborús intézményesített erőszaknak.

És tulajdonképpen ez kezdi ez kezdi erodálni ezt a ezt a heroikus vagy hősies társalom felfogást, hiszen nagyon sok és tulajdonképpen és bocsánat, hogy kicsit kapkodok, de hogy a az emlék, tehát a magyarországi emlékmű kutatásokat megnézzük, első világháborús emlékmű kutatásokat, ennek az nagyon korai egyik első munkáját ugye Kovács Ákos etnográfus végezte még valamikor a 80-as évek első felében a 60-i múzeum vezetőjeként.

És ez egy nagyon-nagyon izgalmas kötető.

Tulajdonképpen ebből készített egy ilyen egy ilyen emlékmű katasztert, ahol egyébként azt is feltárta, hogy XY művész hányszor adta el a külön az ország különböző területe ugyanazt az emlékművet.

De ami most a mi szempontokból különségn érdekes, az az, hogy hogy a bevonulás után az első úgynevezett spontán emlékművek, tehát ami nem egy államilag felülről szervezett emlékmű volt, azt azt ha jól emlézem n észak-nyugat Magyarországon falvakban avatták fel, spontán módon reagálva arra, hogy mondjuk a faluvól bevonult fiúk 85%-a, nem tudom, néhány hónapon belül meghalt.

Tehát ez valamit kifejez abból, abból, hogy a veszteséget valahogyan ki kell fejezni, valahogyan tárgyasítani kell és valamilyen formában a nyilvánosság elé kell tárni.

És ez szerintem rímel bizonyos szempontból Münklernek erre a megállapítására, hogy ez valahol ennek a hősies társamnak a vége.

És tulajdonképpen a amikor azt mondja, hogy hogy a mondjuk a a második világháború alatt a francia gyors kapitulációja 1940-ben az bizonyos értelemben ennek a hősies társamnak végének a következménye, tehát azt, hogy értelmetlennek látták ilyen szempontból a a küzdelmet, és valóban Franciaország elképesztő emberveszteséget szenvedett az első világháború során, az valamit kifejez ebből.

És aztán utána, és ez megint akkor egy kicsit visszakapcsolok a kozellekhez. német történészhez aki jóval később valamikor a 90-es évek vége felé írott tanulmányában mondja azt hogy az áldozat fogalma is teljesen jelentést vált és ebből a szakrifíiciumból tehát hogy áldozathozatalból hogy valamiért feláldozzuk magunkat amely mögött van valamilyen transzcendens érték abból egy ilyen viktim típusú elszenvedett passzív áldozat lesz és tulajdonképpen ez ágyaz meg annak a az áldozati kultúrának amely szerintem a mai politikai nyilvánosságot vagy közéleti nyilvánosságot dominálja.

És akkor ezt az időszakot nevezik, mondom a datáláshez pontosan onnan kezdők.

Nyilván ezt nagyon nehéz megmondani.

A háború utáni időszak és mondjam, hogy a 70-es évek között azért az elég hosszú, elég széles az az olló.

Szerintem én ebből most nem is foglalnék állást, meg nem is biztos, hogy ez a…

Említett entitások

Témák

Személyek

  • K. Horváth Zsolt
  • Zombori Máté
  • Bódi Lóránt

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ha terroristának nevezed, megölheted?”

Miről szól ez az epizód: „Ha terroristának nevezed, megölheted?”?

A Partizán műsorában K. Horváth Zsolt társadalomtörténész segítségével vizsgálják a politikai erőszak átalakulását. Az adás kitér a különböző történelmi és mai erőszakformákra, legitimitásuk kérdésére, valamint a 19. századi Európa és a Kádár-korszak erőszakmegítélésének… Az epizód a Partizán Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 23..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Ha terroristának nevezed, megölheted?”?

Fő témái: politikai erőszak, történelem, média, antifasiszmus, véleményvezér, kultúra.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ha terroristának nevezed, megölheted?”?

Megjelenés: 2026. 01. 23.. Hossz: 1 óra 16 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/partizan-podcast/ha-terroristanak-nevezed-megolheted-20d72276

Több epizód a Partizán Podcast-ből