Partizán Podcast

Partizán Filmklub - Miért énekelnek az emberek? IV. rész | Vitalina Varela

· PT26M23S

Összefoglaló

A Partizán Filmklub sorozatának negyedik adása Pedro Costa 2019-es Vitalina Varela című filmjét mutatja be. A film Anya. Costa munkamódszere a marginalizált közösségek, mint a Lisszabon környéki Fontainhas vagy Kova Mora szegénynegyedeinek lakói köré épül, akik közül gyakran…

Röviden

Műsor
Partizán Podcast
Megjelenés
2026. 01. 12.
Hossz
26 perc
Témák
filmklub, filmkritika, pedro costa, vitalina varela, kortárs film, közösség
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Rég nem látott tételbíró választás elé nézünk itthon.

A következő fél évben folyamatosan erősödő kampányzajban igyekszünk tájékozódni, míg globálisan is változó algoritmusok, felbomló konszenzusok és új életre kelő régi ideológiák között lavírozunk.

A túláradó hírfolyamban nehéz önállóan eligazodni.

Abban sem lehetünk biztosak, hogy mi valóságos és mi az, ami mesterséges.

Pláneem abban, hogy mi az, ami igaz.

A Partizánban kiemelten fontos, hogy olyan anyagokat készítsünk nektek nap mint nap, melyek érthetővé, átélhetővé és megismerhetővé teszik mindazt, ami velünk és körülöttünk történik.

A közösség lehetőség arra, hogy hatalmi és piaci érdektől függetlenül tájékozódhassunk, és a közösség felelősség is, mert csak együtt vagyunk képesek megteremteni a közös megértés élményét, hogy ne csak elszenvedői, hanem alakítói legyünk a saját sorsunknak.

Így lesz a Partizán közös veled, független miattad.

Csatlakozz te is, támogasd a Partizánt.

Részletekért keresd a partizan.hu/ támogatásoldalt.

Ez itt a Partizán Filmklub Miért énekelnek az emberek című vetítés sorozatának a podcastje.

A negyedik vetítésünk Pedro Kosta Vitalina Varéla című 2019-es filmje lesz.

Én Babos Anna vagyok és mindig Petri Lukács Simonnal beszélgetek. >> Sziasztok. egy elég jól kivető filmtörténeti leszármazás végére érünk így a jelenbe, mint a saját jelenünkbe.

Az egyik legfontosabb élő kortársunkhoz, Pedro Kostához, aki sokak számára olyan a mai filmben, mint amilyen John Ford volt az 50-es években, vagy Straub és Üjlé a 70-es években.

Tehát a a az ellenállás, az önállóság, a az esztétikai sajátszerűség lehetőségeit kereső rendezők gyakran emelik őt ki, mármint Kostát a legfontosabb mintájukként, és Kosta pedig rendszeresen hivatkozik az előbb említettekre.

Szóval a vetítés sorozat első négy négy filmjével tényleg arra is törekedtünk, hogy egy ilyen filmtörténeti ívét-t állítsuk fel. a vándorlás, a föld, a közösség, a zeneiség, az otthon otthonteremtésre letelepedés motívumainak olyan szerző életművökön keresztül, ami amikben rendre felfedezhető az egymásra való hivatkozás. >> Pedrokosta azért sem maradhatott ki ebből a programból, mert mert azt hiszem, hogy a a közösségi alkotás az az ő életművében egy ilyen nagyon centrális kérdés. és azt mindig elmondja, hogy neki magától nem nagyon vannak ötletei.

Ő úgy dolgozik, hogy elmegy Portugália szegény negyede, például a Lisszabon melletti fontanásba, vagy vagy ennek a filmnek az esetében az Amadóra melletti Kova Mórába megy el, és ott megismerkedik olyan karakterekkel, akiket aztán a filmének a főszereplőivévé tesz.

Ilyen például Vanda, a Vanda szobájának a főszereplője, vagy a Horseminek a főszereplője, Ventura, és ilyen Vitalina Varé is ennek a filmnek a címszereplője.

Tehát ebben a ebben a közösségben drogfüggők vannak, ebben a közösségben zöld foki bevándorlók vannak.

Ez nyilván egy ilyen tágan értett közösség, de mondjuk a mondjuk a Vitalina Varilában nagyon fontossá válik a bevándorló közösség és azok és az a közösség is, akit akit a bevándorlók hátrahagytak.

Portugália nyomornegyedeiben tengődők közössége tulajdonképpen a filmjeinek a témája, és és a formanyelve pedig azokból a terekből fejlődik ki, amelyekben ezek az emberek élnek, tehát azokból a nyikorgó ajtókból és sötétekből és ablakrácsokból épít.

Remembrandthoz és az szokás festészeti példával.

Rembrandhoz szokás hasonlítani a képeit, és a az amerikai filmtörténetből pedig Zsák Turner vagy éppen John Ford ilyen letaglózó erejű tájképeihez és nagyon kidolgozott belső tereihez nagyon gazdag textúrájában és és színeiben is nagyon gazdag belső tereihez szokás hasonlítani őt.

Tehát ez a ez a munkamd, ez csak azt akartam hozzátenni, hogy hogy Kosta első film Castadaláva még még még zöld fokon készült.

Ráadásul olyan olyan sztárokkal, mint Isekta bankoló és és Edit Scob és és az konkrétan ráadásul a cselekmény cselekmény szintjén is felidézett egy Turner filmet. és valahogy a a folyamatában jött rá, folyamatában dolgozta ki ezt a nagyon sajátos együttműködést a helyekkel, aminek az volt az apropója, hogy amikor ott volt Gad forgatásán, akkor sokan küldtek vele, mond mond nyilván tudván, hogy ő majd visszamegy Lisszabonba, sokan küldtek vele Fontanásba üzeneteket a a hozzátartozóiknak, és tulajdonképpen így talált rá erre a erre erre a közösségére marginalizált embereknek, amibe aztán igen, végül is dominánsabbá váltak a bevándorlók, de de de például az első film ebből a ebből a sorozatból, vagy az első két film ebből a sorozatból az Ossos és a Vanda szobája az az fehér fehér drogfüggőkről szól, akik ugyanúgy részei voltak a a karakterük kidolgozásának, ahogy később Ventura vagy Vitalina Varéla is.

És vitterina Varela a Horsemanyban, amit az előbb említettél, tűnik fel először egy mellékszerepben ott ott mondja el azt a azt a történetet, azt a gyász történetet, ami ami itt egy itt egy teljes filmet kap.

Azt akartam mondani még csak itt a közösség vonatkozásában, hogy aztán fontánást, azt a negyedet lerombolták ami nyilván nagyon jellemző, vagy ami nyilván nagyon sok nyomornegyeddel megtörténik.

És nyilván így ez is része annak, ahogy felszámolódnak a közösségeink, ami egy olyan közhely, amivel aminek az apropóján dolgoztuk ki többek között, aminek ellenében, vagy amivel számot vetve, vagy amit legalábbis így újra gondolva dolgoztuk ki ezt a filmprogramot, de hogy mindenesetre a Vital Varélában már egy más vitelen a Varela már egy más helyen játszódik, és már egy egész más hangulatú hozzáállású csoportj bevándorló csoporttal találkozik ott, mind a főszereplő, mind Kosta.

A gyáztörténet, amiről a film szól, az pedig az, hogy Vitalna 40 év után eljut Portugáliába, a férje 40 éve hagyta el azok után, hogy közösen felépítették az otthonukat zöldfokon, majd eltűnt a férfi Zsolim, és ő nem tudott róla szinte semmit.

Nem csak azután érkezik, hogy Zsolim, mert meghalt, hanem mert el is temették.

És ahogy leszáll a repülőgépről az első pillanatban, ahogy a lába éri a portugál földet, amire 40 évig várt, az első amit hall, az első ahogy erre reagál a a közeg vagy a közösség, az az, hogy menj menj vissza, nincs itt semmi keresnő való. >> Egy takarítónőkből álló kórus.

Igazából már azt hiszem, hogy a filmnek az első nem nem ez az első képe, de de ez az első ilyen emblematikus jelenet talán.

És és már itt azok a takarítónők, akik a reptérren dolgozó takarítónők és az ő ismerősei, ők már egy ilyen kórusszerűen előrejelzik neki, hogy semmi nem várja ott, ahova ő éppen igyekszik. és három nappal ö három nappal a férje temetése után érkezett meg, és és így egy idegen házban ahol a férje egy idegen életet élt gyászol.

Tulajdonképpen ez a film is atipikus a programon belül, mert ennek a filmnek is van egy főszereplője, ahogyan a Barbara Lóen filmnek is volt egy főszereplője, és azt is a tipikusnak mondtuk.

De mégis azért tartottuk nagyon izgalmasnak közösségiség szempontjából, mert Vitalina Varilla megszólalásaiban egy többes szám első személyű megszólalást, egy többes szám első személyű megszólalót érzünk.

Ezt abban az értelemben is mondom, ami a forgatásnak a gyakorlati menete volt, mégpedig az, hogy Vitalina megérkezett ebbe a valóban ellenséges közegbe ahol ahol hát semmi keresnivalója nem volt, és nem a szomszédai, a férje, barátai azok nem jó szívvel fogadták őt. ö gyanakvással és ellenségességgel kellett szembenézni.

És tulajdonképpen a Kosta beszámolója szerint az első csoport, vagy az első közeg, amivel közvetlenül tudott kommunikálni, az az a kis öt fős forgató csoport volt, akik ők voltak.

Ö, és azzal és akkor amikor elkezdtek beszélgetni a kostával, akkor a Vitalina mintegy fölajánlotta ö az ő gyászát arra közösségileg dolgozzák ki, hogy közösen adjanak neki formát.

És így valahogy ez a gyász, ez nem csak az ő terhe lett, vagy nem csak az ő gyásza lett, hanem az egész forgatócsoportnak a gyásza.

És egyben pedig azt hiszem, hogy nem csak a forgatócsoportnak a gyásza, hanem hanem az összes zöldfoki asszonynak a gyásza is, aki egy életen keresztül várja a férjét.

És nem csak a zöld fokiaknak a gyásza, hanem hanem azoknak a nőknek a gyásza, akik a kolonializmusnak a következtében ilyen ilyen hátramaradt életet kellett, hogy éljenek Törökországban, Afrikában, Szíriában, ahonnan a férfiak munkaerőnek elvándoroltak Európába vagy Amerikába.

Ez a többes szám első személyű megszólaló, ez ez nagyon jól kivehető ebben a filmben.

Illetve azt hiszem, hogy hogy ami még ami még beleíródik valahogy ennek a filmnek a nyelvébe, a szereplők mozgásába, mint mindig ilyen szellemszerű, kísértetszerű mozgásként szoktak leírni, az valahogy ez a nyughatatlan vándorlás is.

Tehát úgy kell elképzelni ezeket a favellákat, ezeket a szedetvedett lakásokat, hogy ebből kibe járnak a szomszédok, és nem lehet eldönteni, hogy ez most egy közért, egy templom, vagy egy hálószoba éppen, amibe amibe beérünk, mert nem sok különbség van ezek között a terek között.

Mindegyik ugyanolyan sötét, mindegyik ugyanolyan párás és mindegyik ugyanolyan nedves, sötét és és mindegyikben ugyanolyan kosz van.

És akkor csak erről a többes szám első személyről meg meg a a Vitalinának a erről a a Vitalinának a saját történetének a közösségivé tételéről mondja a Kost azt, hogy minél szingulárisabb a fájdalom, minél egyedib egyénibb egyszerb annál politikaib.

Ennek a nőnek a zárt életét közösségi ügyé kellett tenni, mert a bevándorló, mert a bevándorlón nők, és nem csak abban a közösségben, sokkal többet szenvednek, mint a férfiak.

Ők maradnak hátra, várnak, elárulják és elfelejtik őket.

És ez a az elárulás meg az elfelejtés, ez ez nagyon sokféleképpen ki is mondódik a filmben, verbalizálódik a filmben.

Például Vitalina és a papcsolatában.

A pap egy központi karakter Ventura játsza, aki az előző filmek főszereplője.

Egy egy egy remegő lelki ismeretfurdalásos szenvedő pap, akivel a Vitalina beszélget.

És akkor azt mondja neki a Vitalina egy ponton, hogy amikor egy nő arcára néz a sírban, nem tudja elképzelni a szenvedését.

Arról beszélnek, hogy mind a ketten bevándorlók.

Ö és arról beszélnek, hogy valamennyire osztoznak ebben a és a papa, a papa arra hivatkozik, hogy mégis csak osztozniuk kellene valamilyen fajta közös sorsban.

És akkor erre a Vitalina azt mondja neki, hogy amikor egy nő arcára néz a sírban, nem tudja elképzelni a szenvedését.

És valóban ez ez a nagyon szepált, nagyon mindentől elszigeteltnek érzett fájdalom, és mégis közösségi fájdalom, vagy közösségi tapasztalata az, amit itt a Vitalina színre visz ebben a filmben.

Igen, tényleg sok sok gondolkodni valótatott ez a film, mert mert nem csak abban az értelemben a tipikus, hogy ö hogy van főszereplője, hanem mondjuk a közösség igazából olyan mennyiségi értelemben, ami olyan értelem olyan mennyiségi értelemben, ami végül is átcsap minőségében is, hiszen formálja minden filmnek az esztétikáját a a az embercsoportok mérete, amelyek amelyeket egy képbe akar akar rendezni.

Szóval, hogy nem jelenik meg benne olyan sok ember, vagy nem jelenik meg benne együtt olyan sokszor sokan emberek, ami nyilván önmagában is lenyomat és és és beszél arról, hogy mi milyen állapotban vannak ma a közösségek, pláne a bevándorló közösségek, amiről egy emlékezetes kép, ahogy ebben a templomnak használt térben állnak ezek a ezek az üresen maradt műanyagszékek. még arra berendezve, hogy ott ott istentiszteletet rendezzenek, de már nem jön rá senki, amire a pap nem úgy reagál, mint a nem úgy reagál, mint Bergman úrvacsorájában a lelkész, hanem hanem Köszli Vitalinával, aki megjelenik, hogy hogy ma nincs szertartás, vagy ma nincs istentisztelet.

De hogy azt akartam csak mondani, hogy viszont de hogy nem csak az nem csak azért választottuk be, vagy nem csak az, tehát egyrészt nem csak a közös alkotás ideája és gyakorlata miatt választottuk be, meg nem is csak azért, hogy azt mondjuk, hogy itt a negatívban kell fölfedezni a vagy itt itt a negáción keresztül kéne fölfedezni valami állítást a közösségről, hanem hogy igenis így is megjelenik benne a közösség, és pont ez a kísértettszerű, nyughatatlan járkálás, amit mondtál, ez szerintem például iszonyú fontos, hogy hogy a kísérteteknek azt a azt a talán így a közbeszédben is vagy a vagy a köztudatban is elterjedt tulajdonságát ö hordozzák magukon ezek a ezek a járkáló figurák, hogy vagy vagy hogy igen, hogy azt az attribútumokat mutatják meg, hogy valamilyen elrendezetlen ügyük van, nem tudnak fixálódni, nem tudnak nem tudnak egy saját helyen, egy saját privát térben elkülönülni egymástól, hanem hogy valahogy van a mozgásuk nak egy ilyen közössége van, egy ilyen együttes ritmusa mert >> meg ez ettől az aklatottságtól is valahogy mintogyha így összekapcsolódnának, vagy vagy ez az aklatottság, ez az űzöttség azért nagyon erősen fölidézi a kiüzetést, meg a kényszerű vándorlást, tehát hogy hogy hogy egy csomó olyan akár ilyen bibliai motívumot fölidéz az ő jelenlétük, kicsavarta vagy vagy bizar módon nem ilyen egyenes asszociációval, de de valamilyen bicsaklással. és hogy ennek az ügynek az elrendezetlensége, ami az igazságtalanság, ami a megfoztatás, a szomjazás, az érzéki, intellektuális érzelmi örömök megtagadása, ez mind mind-mind mindannyiunk számre elrendezetlen.

Nem csak a nem csak a nyomornagyedekben élők, nem csak a szenvedélybetegek, nem csak a bevándorlók számára, hanem ez mindannyunkra kiterjed ezeken a ezeken a közös alkotásokon keresztül, vagy hogy így részesít ebben a ennek a lelkiismeretében minket.

Ö kosta azt hiszem egyrészt, másrészt pedig olyan még arra visszatérve, hogy miért vagy hol kell itt a közösséget felláelni mindig olyan tevékenységekre fixál, vagy mindig olyan tevékenységeket mutat meg amik amik óhatatlanul felidézik a közösségiséget.

És most itt konkrétan leginkább a a egy olyan motívumra és és célra gondolok, ami már a program korábbi filmében is megjelent, vagy a vándorlás is, a letelepedés és az otthonteremtés.

Tehát ugye, mint mondtuk, Zoakim Vitalina férje a közös otthonunk megépítése után tűnt el, és aztán felépített egy olyan vagy legalábbis belakott, és talán átalakított egy olyan hát >> lyukat.

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Babos Anna
  • Petri Lukács Simon

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Partizán Filmklub - Miért énekelnek az emberek? IV. rész | Vitalina Varela”

Miről szól ez az epizód: „Partizán Filmklub - Miért énekelnek az emberek? IV. rész | Vitalina Varela”?

A Partizán Filmklub sorozatának negyedik adása Pedro Costa 2019-es Vitalina Varela című filmjét mutatja be. A film Anya. Costa munkamódszere a marginalizált közösségek, mint a Lisszabon környéki Fontainhas vagy Kova Mora szegénynegyedeinek lakói köré épül, akik közül gyakran… Az epizód a Partizán Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 12..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Partizán Filmklub - Miért énekelnek az emberek? IV. rész | Vitalina Varela”?

Fő témái: filmklub, filmkritika, pedro costa, vitalina varela, kortárs film, közösség.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Partizán Filmklub - Miért énekelnek az emberek? IV. rész | Vitalina Varela”?

Megjelenés: 2026. 01. 12.. Hossz: 26 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/partizan-podcast/partizan-filmklub-miert-enekelnek-az-emberek-iv-resz-vitalina-varela-0a2c48c2

Több epizód a Partizán Podcast-ből