Partizán Podcast

Partizán Filmklub - Miért énekelnek az emberek? XI. rész | Punk-feminista remekmű

· PT31M37S

Röviden

Műsor
Partizán Podcast
Megjelenés
2026. 06. 02.
Hossz
32 perc
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[fütyülés] [fütyülés] [fütyülés] [fütyülés] Sziasztok!

Ez itt a Partizán Filmklub Miért énekelnek az emberek című ciklusának a podcastje.

Babos Anna vagyok és Petri Lukács Simonnal beszélgetünk a vetített filmekről.

Ezúttaliz Ben Born in Flames című filmjéről és a Mayst Méia nevű kollektívának a Mayday című filméről fogunk beszélgetni, melyiket együtt vetítünk június 3-án 19 órától az ötvös 10-ben.

Lizzy Borden, a Born in Flames című filmnek a rendezője, egy egy nagyon érdekes és aktív generációjához tartozik amerikai filmrendezőnőknek, akik mind valamikor az 50-es évek közepe körül születtek.

Ö, szóval kicsit mint később kezdtek el ö rendezni, mintogy az úgynevezett új Hollywood ö így éppen a csúcson lett volna, vagy éppen alkalmas lett volna arra, hogy fiataloknak, kezdőknek experimentálisabb formák iránt érdeklődőknek is lehetőséget adjon.

Tehát magyarán a 80-as években kezdték a pályájukat.

Szóval ez csak azért érdekes, mert mert van ez az elég jellemző korszakolása ugye a filmtörténeteknek az európainak, az amerikainak is, hogy volt az új hullámok ideje, amikor a csúcson volt a annak a annak az ideája, hogy a film lehet művészet is, és nem kell, hogy nem kell, hogy kereskedelmi érdeket szolgáljon ki.

És aztán amikor ezek különböző ilyen szimbolikus pontokon, mit tudom én, Tarkovski tükrével meg a Amerikában azzal, hogy a Michael Chiminonak a Heavens Gate című filmje összeomlasztotta United Artistnek a teljes költségvetését, ezeknek vége lett és visszatért, mint a nem tudom politikában egy reakciós erő egy egy szociálisabb rezsim után. visszatért a a Commercefilm uralma, és hát ugye, hogyha valaki egy kicsit is követi mondjuk a Partizán Filmklubot, vagy vagy ugye érdeklődik a filmtörténet iránt, akkor tudja, hogy ez hál istennek sose volt így.

És a és az ismertebb új hullámoknak mindig vannak érdek érdekesebb lecsengései is.

És ez kifejezetten így volt a 80-as években Amerikában.

Már csak azért ismer szemben a New Hollywooddal.

Itt elég nagy számban kezdtek nők filmet csinálni, mint Amy Hackerling, vagy Susanman, vagy Katherine Bigelo, hogy a leghíresebbet mondjam, vagy Lizzy Bordem.

És az is érdekes volt, az is érdekes bennük, hogy nagyon sok köztük az életrajzi hasonlóság, mindannyian ö többségük festészetet vagy fotográfiát kezdett el tanulni, és ez az intermediális érdeklődés, a tév, a társművészetek, a rádió egyáltalán a különböző közvetítő eszközök iránti érdeklődés és az, hogy egymás munkáiban részt vehetnek egyfajta társulatként, hasonlóan mondjuk ahhoz, hogy a nem tudom francia új hullámban segítették egymást. a híres alkotók az mind nagyon erős esztétikai nyomot is hagyott ezeknek a ezeken a filmeken és így például Lizzy Borden Borning Flames című filmében az egyik fontos mellékszereplő a nagy politikai fordulatot bejáró újságírót ezt Katherine a fiatal Katherine Bigelo játsza úgyhogy ebben a rendkívül Underground és Punk Filmben egy későbbi szuperprukciók díjas rendezőnője és James Cameron jövendőbelije és nem tudom kicsoda és felt eltűnik.

Na és hogy és hogy ezt azért is mondtam ilyen hosszan ezeknek a nőknek a az alkotói szövetségét mert a Born Flames az egy teljes fikció, a fikciók fikciója, egy skifi konkrétan egy fiktív Amerikában játszódik, ahogy le ahol lezajlott egy szocialista forradalom és ennek a szocialista forradalomnak a 10. évfordulójárak az ünneplésére készül az állam, meg főképpen a média, az állami média.

De mint a számos szocialista, mint azok a szocialista forradalmak, amiket ismerhettünk, ez sem hozott hozta el a kívánt célt, és főként nem hoztá a kívánt célt a nemi és a faji egyenlőség tekintetében.

És ezt opponálják különböző egymással szövetségben, ellenségességben lévő szervezetek.

Két Partizán rádió, két szamizdat rádió, a Rádio Ragazza, amit egy fehér leszbikus fiatal nővezet, és a Phoenix Rádio, amit egy amit egy egy fiatal fekete nővezet, és a Women's Army, amit szintén egy fiatal fekete nő vezet, egy idős fekete nő, egy talán egy exfekete párduc, minthogyha ezt sugalmazna a film ideológiai támogatása mellett.

Na és akkor most csak bocsánat még mielőttek ki ezt ezt a cselekményt kibontakoztatnák, csak vissza akarok csatolni, hogy azért mondtam el ezt a ezt a női alkotószövetséget az elején, mert hogy ennek az iszonyatosan skifis helyzetnek, ennek a disztópiának, utópiának a az ábrázolásában nagyon-nagyon érződik az, hogy Lizzy Borden kamerája azon nevelkedett, hogy feminista csoportokkal, részben az említett később híressé való rendezőnöőkkel, részben egyszerűen csak a 70-es évek második hullámos feminista csoportjaival töltötte a teljes fiatalságát.

Ez volt az ő főiskolája, ahol egyszerűen megtanult, azt hiszem, hogy talán így lenne legegyszerűbb mondani, hogy megtanult vitákat filmezni, megtanult olyan csoportokat és olyan szituációkat filmezni, ahol nagyon alakulékonyak a pozíciók, a szövetségek, ol sokszor szembehelyezkednek egymással akár szövetséges felek is.

És konkrétan például az első filmje, a Regrouping cím filmje, neek ez a csodálatos címe van, hogy újra csoportosulás.

Konkrétan abban a filmben az történik, hogy egy ponton közlí Lizzy Bordennel a a benne szereplő nők.

Ez egy dokumentumfilm, egy feminista társaságról benne szereplő nők és az egész filmet újra kell kezdeni, mert mert mert mert az addig megbeszéltekről rájöttek, hogy teljesen érvénytelen és a a mind a csoportjuk ábrázolásának a módja, tehát maga a filmma érvénytelen ezáltal, és mindez, hogy addig működött a csoport érvénytelen és ennek az újra konstruálásnak kell most a mikéntjét megtalálni.

És tulajdonképpen ez ennek az újracsoportosulásnak a mi kéntje az a Borning in Flames.

Ez a film ez tulajdonképpen az Lizzy Borden bevallása szerint abból az elégedetlenségből született.

Ez így persze ez egy iszonyú érdekes film a regrouping.

És pont ettől érdekes ettől az elégedetlenségtől, vagy hogy ezek a nők szembefordulnak a a filmalkotóval egy ponton.

De hogy de hogy mégis egy ilyen kudarcélmény annyiban ez a Leey Bordennek, hogy neki azért az elsődleges cél mégis csak az volt ezzel a filmmel, hogy egy ilyen egy ilyen feminista csoportot, egy ilyen politikai csoportosulást híven adjon vissza.

És akkor azért kezdett tulajdonképpen a a Born in Flames projektbe, hogy minél többféle nőcsoport, hogy hogy valahogy ez tökéletesíthesse tovább ezt a képességét, amint mondtál, hogy hogyan lehet vitákat filmezni, hogy hogyan lehet egymással néha átvedésben lévő, de sokszor mégis teljesen ellentételes csoportokat filmezni.

És h ebben az időben azzal szembesült, hogy fehér feministák és a színes bőrű feministák között egy óriási szakadék tátong és ő maga nem igazán ismerte ezeket a ezeket a színes bőrű feministákat, akik egyébként a feminizm helyett gyakran womanizmenként hivatkoztak a saját mozgalmaikra.

És akkor mindenféle ilyen szövevényes módokon ö fölvette ö ezekkel a feministákkal a kapcsolatot, és és és lehetőséget biztosított nekik arra, hogy hogy a korábban vetített filmekhez, például a Rivet filmhez hasonlóan itt a ezek a ezek a a feminista nők vagy emberi jogi harcosok akár megalkothassák a saját filmbeli karaktereiket és ezeket valamilyen fajta kórusba rendezze, vagy ezeket a hangokat egymás mellett szólaltathassa meg.

És ez a ez a filmezési folyamat ez mondjuk zajlott két éven keresztül, amire eljutott a Lizzy Borden ahhoz a történethez, vagy ahhoz a a koncepcióhoz, hogy akkor ezt egy science fiction filmé kell összeállítani.

Ebből nem egy olyan értelem, egy klasszikus értelemben vett, bármit is jelentsen ez dokumentumfilmet kell csinálni, mint amilyen a regrouping volt, ami egy létező csoportnak a megfigyelése, hanem pont az érdekelte vagy az egy nagyon jó lenyomata, azt hiszem, az ő érdeklődésének, hogy a Born Flamesben ugye ezek a teljesen fiktív csoportok, de hát mégis csak olyan fiktív csoportok szólalnak meg egymás mellett, de hát mégis csak olyan követ elésekkel, amelyeket a valóságban is látott maga körül a Lezy Borden.

Ugye azzal megspékelve, hogy ez a jövőben játszódik egy kvázi sikeres szocialista forradalom után.

Tehát valahogy még azt a annak a belátását is belekomponálta a Lizzy Bordá, hogy ezek a problémák, amelyekkel szenvesült a 80-as években, ezek valószínűleg még sokáig velünk maradnak. bár kicsit aktuális vagy a legutóbbi interjúiban igazából arról beszélt, hogy azért azt nem gondolta, hogy ilyen sokáig velünk maradnak ugyanezek a problémák, >> hogy ez a mikor játszódik ez a film meg 80-as években, tehát ugye az amerikai konzervativizmus vagy neo neokonzervativizmus csúcsidőszakában játszódik.

Tehát közel sincs egy egy sikeres szocialista forradalom, ami egyébként aztán akár meg is csalhatja a fundamentumait vagy a híveit.

De hogy azt nagyon szóval, hogy ebben a hogy tényleg sokat beszélünk itt reméljük sokan láttátok például a zsárusnak az emberi piramis című filmét a filmkluban.

Sokat beszélünk itt és direkt keressük azokat a filmeket, amikropó úgy szolgálnak, hogy beszéljünk fikció és dokumentum fedéseiről.

És viszont amiről kevesebbet beszélünk, az a műfaj, mert ez talán kevésbé érdekel minket.

De hogy ilyen műfajt történetileg is azt hiszem, hogy ez egy ellenyűgöző esettanulmány lehetne, hogy nem tudjuk, hogy mikor volt ez a szocialista forradalom.

Azt tudjuk, hogy most már 10 évvel később vagyunk, de mindenképpen a jövőben vagyunk.

És viszont ennek a jövőnek semmilyen ízlésbeli technológiai rekvizituma nincs jelen.

Tehát nem csak abban az értelemben nem egy skifit látunk, hogy ilyen mit tudom én nagyon látványosan eltávolítsa a saját korától, mondjuk tárgykultúrában, hanem hogy minden divat, minden technológiai feltétel, >> minden zenei irányzat, >> minden zenei irányzat a 80-as éveknek a a quint esszenciáját ordítja, sugározza vissza.

És ráadásul emellett a tüntetések, amik megjelennek a filmben, a nőjogi és polgárjogi tüntetések, azok mind dokumentum, vagy hát dokumentumfelvételek nyilvánvalóan.

Tehát minden esetre nem ő insczenírozta oda azt a sok ezer embert a semmi költségvetéséből a filmnek.

Ö de hogy hogy szóval ez ez is nagyon érdekes így az időszerkezet vagy a különböző idősíkok szempontjából, ahogyan egy szabadművészi akaratból kreált helyzetet mégis visszavetít ennyire hangsúlyosan a saját jelenére.

Szóval ez is szerintem nagyon izgalmas.

Az is nagyon izgalmas, hogy mi ez a szocialista forradalom, ami így eleve hazugság volt, vagy időközben kudarcba fulladt, hogy ez hogyan reflektál párhuzamos európai eseményekre, azokra a szociáldemokrata kormányokra, mint mondjuk kormánya, vagy hogy ez egyáltalán nem fontos párhuzam számára, hiszen miért lenne az, hiszen nagyon hangsúlyosan amerikai helyzetben vagyunk, és hogy esetleg az amerikai politikaörténetben felfedezhetünk-e olyan múlt vagy jövőben, beli eseményeket, amik valamennyire korrelállnak ezzel.

Szóval ezt ez is és amit főképpen szeretnék kiemelni az az, hogy igen, ez amiről beszéltünk, hogy mennyire érdekes ezeknek a csoportoknak az egymáshoz képesti viszonya, és hogy milyen részletgazdagságra képes ez a film, hogy mennyi mindent kép, mennyi mindenre tud figyelni, mennyi annyi annyi lepattanója, annyi mellékzöngéje van ezeknek a csoportoknak, hogy a fő politikai különbségeken kívül, ami mondjuk legyen, egyszerűsítsük le azzal, hogy a van a Woman's Army, ami egy militáns pár afrikanizmust hirdető radikális feminista csoport, ami hisz a fegyveres erőszakban, sőt azt gondolja, hogy az erőszak az mindig az elnyomattak kiváltsága kell, hogy legyen.

Van ez a Radio Phoenix benne a Honey nevű műsorvezetőjével, aki egy egy Honey, egy egy tündér, egy nagyon szelíd valaki, akinek van egy fokozatos fokozatos nyitó nyitódása, nyitás a Vinzerá radikalizmusa felé.

Ö van ez a Radio Ragazza a fehér lesbikus lánnyal főszerepben, aki ö talán bizonyos tekintetben radikálisabb, mint Honey, de ugyanakkor semmilyen módon nem tud beszélni a közösségiségről, hanem csak ilyen direktívákban tud kommunikálni.

És például sose beszél arról, ami Haninak fontos, hogy hogy a nők felszabadulása az az valamilyen teljes körű emancipációnak kell, hogy a része legyen.

És akkor van emellett ez az idős nő, aki akiről feltételezhetjük, hogy egy valós múltban esetleg egy Fekete Párducc közegben szedhette magára ezt a sok forradalmi elméletet.

És és közben olyas még zajlanak Afrikában, amik tényleg zajlanak, és amikre tényleg iszonyatos figyelme volt az amerikai aktivista filmnek.

És mindben, mindebben a sokféleségben egyrészt egy nagyon gazdag képet a zenei szubkultúrákról, arról, hogy ja és bocsánat, és van van ugye ez a bizonyos szocialista kormány, vagy ez a ez a magát szocialistának való állam, aminek van egy ifjúsági szervezete és az ifjús, mármint a kormánynak, vagy a pártnak, az állampártnak és az ifjúsági szervezetnek van egy újságja, ahol sokat bizonytalankodó és eleinte inkább mondjuk szervilis, vagy inkább az állam felé húzó, de aztán fokozatosan attól eltávol ó eltávolodó fiatal fehér nőkből álló szerkesztőségi gárdája van.

És akkor mondom, ezek mellett van még energiája vagy fesztávja a filmnek arra, hogy a zenei szcénáról egy részletes képet adjon. és hogy olyan olyan, szóval, hogy olyan csak azt akarom mondani, hogy tényleg olyan mellékzöngi vannak a filmnek, mint hogy szerveznek egy tüntetést fiatal férfiak azért tehát hogy miközben az egész film arról szól, hogy hogy ez a forradalom leginkább talál nőket és főleg a fekete nőket vagy színes nőket árulta el, fiatal férfiak szerveznek tüntetést azért, mert úgy érzik, hogy az ő munkanélküliségük az a nőkkel szembeni pozitív diszkriminációval magyarázható.

És akkor erre a szocialista, magát szocialistának való kormánynak a a a pártmédiája részben elítéli az erőszakot, vagy nem tudom, a túl túlkapásait a tehát fért tüntető férfiaknak, de részben elkezdenek arról beszélni, hogy hát igenis itt tényleg ez egy valós szociális probléma, és nem tudom.

Szóval csak azt mondom, hogy hogy hát nyilván az ember kicsit túl kanyonyan átadja magátak, hogy hú de profetikust, és akkor ez tényleg így lehet.

De hogy de hogy tényleg azért olyan dolgok vannak benne, amik amik döbbenetesek, hogy például ez,…

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Partizán Filmklub - Miért énekelnek az emberek? XI. rész | Punk-feminista remekmű”

Miről szól ez az epizód: „Partizán Filmklub - Miért énekelnek az emberek? XI. rész | Punk-feminista remekmű”?

[fütyülés] [fütyülés] [fütyülés] [fütyülés] Sziasztok! Ez itt a Partizán Filmklub Miért énekelnek az emberek című ciklusának a podcastje. Az epizód a Partizán Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 02..

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Partizán Filmklub - Miért énekelnek az emberek? XI. rész | Punk-feminista remekmű”?

Megjelenés: 2026. 06. 02.. Hossz: 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/partizan-podcast/partizan-filmklub-miert-enekelnek-az-emberek-xi-resz-punk-feminista-remekmu-46eb4237

Több epizód a Partizán Podcast-ből