Mi történik az empatával a nárcisztikussal való szakítás után?❗️
· PT44M50SÖsszefoglaló
A műsor vendége Beke Sándor pszichológus, aki a nárcisztikus partnerrel való szakítás utáni lelki folyamatokat vizsgálja. Kiemeli, hogy az empata eleinte megkönnyebbülést érezhet, de később furcsa módon elkezdheti hiányolni a nárcisztikus voltát, ami egy paradox, nehezen érthető…
Röviden
- Műsor
- Porkoláb Gyöngyi
- Megjelenés
- 2025. 03. 25.
- Hossz
- 45 perc
- Szereplők, említett nevek
- Beke Sándor, Porkoláb Gyöngyi
- Témák
- nárcisztikus partner, szakítás, empata, lelki folyamatok
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Szeretettel köszöntjük újra, vagy köszöntöm újra hallgatóinkat és követőinket.
Nagy szeretettel köszöntöm Bek Sándor pszichológust.
Szia Sanyi beszélgetőpartnerem egy olyan sorozatban, amely során a nárcizmussal kapcsolatos tényeket és téfiteket tárgyaljuk hétről hétre egy izgalmas folyamatot felvázolva, amely során megpróbáljuk a nárcisztikust és az empatát, illetve hát annak a a nárcisztikusnak a környezetét is egy kicsit gorcső aláni.
Mi megpróbálunk segíteni nyilván azoknak ezzel a beszélgetésorozattal, akik akár a felismerés ajtaján kopogtatnak, vagy éppen túl vannak rajta.
Szóval az arra bátorítok mindenkit, hogy visszamenőleg is nyugodtan hallgassanak bele a beszélgetésekbe, amelyek sokszor egy adott kérdésre próbálnak választ adni, vagy keresik a a válaszokat, de természetesen szélesebb körű kitekintést is teszünk.
Az előző alkalommal ugye ott hagytuk abba, hogy szakítás, mi történik a nárcisztikussal, a visszaporszívzás során, ki mit él meg.
Most ebben a részben az empata oldaláról vizsgáljuk már egy kicsit meg, hogyha benne vagy Sanyi, hogy én benne vagyok mindenben, hogy hogy mi történik az empatával a szakítás után.
Talán az előző alkalommal is már beszéltünk a segítőkről.
Egyáltalán milyen lehetőségek állnak az empata előtt egy új kapcsolat kezdetén akár.
Az nagyon lényeges, hogy megtörténik a szakítás.
Ugye arról beszéltünk, hogy a nárcisztikusnál játszik, de mi játszódik le a másik oldalon?
Általában úgy kezdődik a dolog, ha a nárcisztikus ment el, ha a főleg, hogyha azt mondja az áldozat, vagy empata, vagy a másik oldalt lévő személy, hogy én én lépek ebből ki, és ezt az egészet elengedte, bármilyen módon ő engedi el.
Mindig el szoktam mondani, hogy alapvetően az empata irányít, és nem tudja.
Hiába azt gondoljuk, hogy a nárcisztikus ő ő dönt arról, hogy örökké megmarad-e ez az életemben ez a történet, avagy nem, mert a nárcisztikus életében ez öröké megmarad valamilyen szinten.
Na most általában a szakadás után az empatta egy ilyen eufórikus állapotot él meg.
Úgy, úgy lemennek róla terhek, úgy pár napig úgy azt érzi, hogy ez így jó, ez így helyes, megkönny egy megkönnyebbülés is, helyeslés is és egy olyan pont, hogy igen, elvált az utunk és én csinálom a saját életemet, elindulok, végiggondoljam.
Nagyon nehéz állapotban van, testileg, lelkileg meggyötörve.
Mindig el szoktam mondani, hogy egy nárcisztikus mellett az ember fizikailag is leépül, lelkileg is leépül, legtöbbször anyagilag is leépül, szó klasszikus egzisztenciális módján is leépül.
És a fontos dolog, hogy itt maradjunk ennyiben, hogy ezek történnek.
Egy picit lépjünk és néhány nap múlva, lehet, hogy néhány hét múlva egy nagyon furcsa érzés lesz úrrá a empatánál.
Az empatán és ez a legnagyobb paradoxon.
Elkezd neki a nárcisztikus hiányozni.
Kérem szépen, aki most hallgatja ezt az adást, az lehet, hogy nem fogja elhinni, akkor is beindul egy ilyen folyamat, hogyha nagyon bántalmazva volt az illető, akár fizikailag is.
Nagyon érdekes, hogy minél erősebb volt a bántalmazás lelkileg, bárhogyan, akár testileg, tehát az egész folyamat annál intenzívebben jelenik meg ez az érzés.
Ez egy nagyon érthetetlen dolog. kívülről álló emberek a józan ésszel nem tudják megérteni, mi az, hogy először úgy csak megemlíti mondjuk a barátainak, hogy hát figyeljetek, lehet, hogy bennem volt a hiba, lehet, hogy én ott ott jön az önvádlási, tehát van egy eufikus szakasz, aztán furcsa érzés, a furcsa érzés egy ilyen tisztázást akar valahogy.
Fene egye meg, lehet, hogy megment, jól döntöttem, megmenthettem volna, belenyúlhat.
Egyrészt nem menthetted volna meg, másrészt az a legjobb, hogy most ez történt veled.
Életed egyik legjobb dolga történt veled, de nem tudod.
És úgy gondolod, hogy és elindul egy furcsa paradoxon.
Na most kérem szépen, három dolog, ami nagyon erősen jelen van az empatában, ami a következő négy.
Az egyik, hogy és ne kerüljük meg a szexualitást, mivel a nárcisztikussal a szexualitás a legtöbb esetben jó, azt mondom, hogy extrém jó.
Ezért van egy szexuális traumakötés, ami mélyen működik.
Ez párhuzamosan egy hormonális dologgal függ össze.
Elmondtuk, hogy a kortizolszint magasra hág.
A kapcsolat után felerősödik a traumakötésnek az érzése.
Traumakötés azt mondjuk a trauma köt minket ebben a helyzetben.
Ennek van egy hormonális háttere.
A stresszhormonok, a kortizol, a mindennek a jelenléte.
És egyébként fű alatt el szokták mondani a közetükben, hogy nem tudják miért.
De hogy a de hogy van szexuális vágy, hogy nem tudnak nem rá gondolni és tudják, hogy borzasztó és egyebek.
Mi történik, hogy hiányzik a másik?
Egyrészt ugye a szexualitás nagyon fontos kapocs.
Nem az empatából kiindultam fontos kapocs, hanem a nárcisztikusnak egy komoly módszere.
Ugye elmondtuk, hogy ott is letükrözött, előző adásokkal elmondtuk, tehát ez egy komoly kapocskét ember között.
A másik dolog a Stockholm szindróma bizony, ami a nárcisztikusok esetében mindig megjelenik.
Kapcsolódok inkább itt akkor kialakul egy kapcsolatom.
Nem az, hogy csak, hogy beleszeretek, mert nem kialakul egy kapcsolatom, felépül egy kapcsolódásom az engem bántó, fogvatartó személy felé.
Ugye ez egy nagyon érdekes helyzet.
Paradox működés, ez egy paradox logika, ez egy paradox érzés. ugye a nárcisztikus felé mindig az egész kapcsolatban szakítás után is ez a ez a én megváltom vagy ő megvált engem helyzet mindig jelen van.
És ami nagyon lényeges, és ezt tessék megérteni, hogy a nárcisztikus a gyermekkori traumája az, amit bemásol a saját intim kapcsolatába, ugye, amit bemásol a mi kapcsolatunkba.
Sémákat, mintázatokat, feszültséget konfliktust triggerelést anyát csinál. járt le, tehát tehát megpróbálja megformálni, aztán szépen elvégzi rajta a folyamaton.
Főleg, hogyha sok évig tart egy ilyen kapcsolat.
Egyet elmondhatunk a nárcisztikussal való kapcsolatra, hogy nem unalmas.
És most ezt ezt értsük negatív.
Na, hogy nem unalmas, az biztos, hogy feszültségel teli, az biztos.
Éppen ezért az empat számára egy következő kapcsolat, ami egy normál kapcsolat.
Erről beszélünk a segítők helyzetéről.
Furcsa helyzetben találja magát az empata. egy nagyon furcsa helyzetben, ugyanis egy idő után hiányzik az a nagyon fura, amit most mondok, ez a traumaotthonos környezet, ez a és akkor ez a ez egy olyan szoftver, ami nagyon mélyen fut, és egyszerűen nem tudja, hogy mi történik vele.
És most mondok érdekességet, megfigyelhetők ilyen idői tényezők, hogy ez két hónap után erősödik föl.
Kettő és négy hónap egy nagyon erős helyzet a szakítás után.
Ez egy nagyon-nagyon erős helyzet ez a kettő és négy hónap.
És van egy ilyen hat és nyolc hónap közötti flash visszacsapási mechanizmus.
Tehát aki azt gondolja, hogy egy erős nárcisztikusból csak úgy ki lehet gyalogolni, hogy azt mondja, nagyon tudatos, nagyon tudatosan kell működni.
Nyilván ha valaki érti, hogy mi történik, az egy fontos dolog.
Tehát még egyszer szeretném hangsúlyozni, azért kényszerül bele az ember ilyen beszéltéseket csinálja, mint amit mi csinálunk, vagy videókat, vagy egy csomó anyagot, mert meg kell, hogy értse az a személy, hogy mi történt vele.
És nem mindenkinek van lehetősége terápiába menni, sem pénzerápiába menni, semmi.
De meg kell, hogy értse. történt veled, hogy ez, hogy nem ez, hanem ez, és így tekints rá az egészre, és akkor világosodj egy picit meg, és akkor könnyebb földolgoznod, és mikor aha élményeid vannak, hogy ú hát ezért volt ez, hát ez meg azért volt, ez a célunk.
Ugye ezek nem terápiás célú beszélgetések, ezek edukációs beszélgetések.
Nagyon nagy különbség van egyébként ebben a dologban.
Tehát az empata egyszer csak érez valamit, hogy hiányzik, hogy ott van.
Na most szeretném hangsúlyozni, és most itt lesz érthető az előző adásnak a tartalma, hogy akkor képzeljük már el azt, hogy a nárcisztikust a visszaporszívózásba micsoda energia hajtja.
Gyakorlatilag nem egy zongorán játsza a remek művet, hanem orgonán játszik, hat billentyűzeten egyszerre, mély struktúrába, felszínen, teljes spektrumon támad, környezettel, repülőmajmokkal értékekkel kifárasztással, visszautalással régi fényképeket küld, szenved, öngyilkossági kísérletet játszik el, ha kell, a porszívozás halálos betegséget szimulál, könyörög, bármit csinál.
Képzeljük el, hogy ez fut, és a másik oldalt mi fut, amit elmondtam. traumakötés, hormonális probléma, izé, vissza út, a gondolatok, az önvádlás satöbbi, satöbbi.
És jönnek a repülőmajmók és azt mondják, hogy hát nem látod, hogy ez a jó ember hogyan szenved?
Hát ő az igazi neked, hát satöbbi.
Közben a publikus réteg kidolgozva, tehát nem tudom, hogy érzi-e mindenki azt a hihetetlen erőt, ami körbeveszi ebben a helyzetben az empatát, ha visszaporszívózási helyzetbe került.
És az a helyzet, hogy ott van a háló közepén, és brutális erő kell hozzá.
És akkor a környezet felteszi a kérdést, hogy felejtsd már el.
Hát hogyhogy nem tudod elfelejteni?
Két hónapja még azt mondtad, hogy alig vártad, hogy megszabadulj tőle.
Hát ez nem igaz, hogy benne vagy lányom, fiam, nem tudom, barátnőm barátom környezettámogató próbál lenni.
Az a környezet, amelyik esetleg vagy objektíven, világosan látja, vagy az empatának a környezete.
De a másik környezet, ami minőségére ki van dolgozva, ami a publikus réteget látja a nárcisztikusról, hogy ő milyen nagyszerű milyen ilyen milyen o és most hogyan szenved?
És akkor megjelennek a repülőmajmok, és azt mondják annak az empatának, hogy figyelj csak, életedben nem szeretett így még téged senki, és senki nem tudja, hogy nem valós érzelmek vannak a háttérben.
Na most képzeljük el, hogy közben fut a Stockholm szindróma, fut a traumakötés, hormonálisan át van az illető, csomó szenved, önvádlás, csomó minden.
Másik oldal a nárcisztikus támad, kifáraszt, ott van, ez szummálódik, és az empata beadja a derekát.
Egy élményemet hadoztam meg veled, hogy történés kapcsán mesélte el valaki.
Úgy volt repülő majom tulajdonképpen az empata számára, hogy felismerte ezt a visszaporszívózási időszakát és szándékát. a férje részéről azt mondta, hogy amikor fel akarod hívni, mert nem bírod tovább, mert annyira hiányzik, engem hívjál, itt vagyok, bármikor hívhat, ez jó dolog.
És akkor ez volt a amivel segíteni akarta az empatát ebben az érzésben, amit te most mondasz, hogy hiányzik neki a nárcisztikus a szakítás után is.
De hát nem sokra ment vele, mert ugye azt mondta, hogy jó, jó, jó, de ez nem olyan.
Hát persze, de ez fontos dolog, amit mondasz, mert egy nagyon lényeges dolgot el kell, hogy mondjak, hogy hogy gondolkodik a naci, hogy az azon gondolkodik, hogy megy ez a kifárasztás, telefon ír 40 SMS nem viccelek, telefon hívja 50szer.
Van olyan nem pata, aki bemegy a rendőrségre és távoltartást kér, mert mert már zaklatásnak érzi a történetet, de hívja satöbbi, satöbbi.
Egyszer csak mondjuk az MPA fölveszi a telefont, elköveti azt a hibát, hogy fölveszi, kérem szépen.
Fölveszi a telefont, és azt mondja, hogy figyelj, hagyjál engem a fenébe.
Hagyjál békén, volt három éved, nem akarlak, satöbbi, satöbbi, satöbbi.
A nárcisztikus egyetlen egy konzekvenciát szűr le ebből, hogy felvette.
Fölvetted a fölvetted a telefont.
Elérte azt a pontot, hogy te fölvetted a telefont.
Te találkoztál vele, te nem tudom, mit csináltál.
Tehát amikor azt mondja a szakma, hogy no contact, akkor az no contact.
Még csomó manipulációs technika van.
Tehát amikor így átcsolja szépen finom, kérdezik tőlem, hát figyelj már, megjelent ott ugyanabba a patikába ment, ahova én, de hát oda nem szokott járni.
Megjelent a ház előtt ugyanán a zöldségesnél vásárol.
Igen, átcsolja a színpadot, amivel vissza fog majd térni.
És nagyon sokszor a legerősebb manipuláció paradigmaváltás elhitetése.
Úgy jön vissza x hónap múlva, x h főleg a porcratételnél van, úgy jön vissza x hónap múlva, hogy ő már egy teljesen más ember.
Ő már spirituális megtért átgondolta már most már van munkája ez az amaz, ő most már teljesen terápiába jár satöbbi.
És jön a paradigmaváltó, visszatér a király vagy a királynő, soha nincs alapja, nem fog megváltozni.
Ott járunk ugye, hogy megy ez a szoftver, működik ez a szoftver és egy nagyon furcsa helyzet alakul ki, egy nagyon furcsa élmény alakul ki az empatába, és végtelenül szenved.
Ezt traumakötésnek hívjuk egyébként, ami a leértékeléskor is jelen van, de a szakítás után hihetetlen erővel tud visszatérni, és mindenki mondja, hogy magas kortizolszintel jár, nagyon nagy szenvedéssel jár, mindenki azt mondja, hogy hogy tudok megszabadulni ettől.
Vannak működőképes megoldások.
Ilyenkor azért van az empata a nagyon nehéz helyzetben, mert a kapcsolat a nárcisztikus mellett szinte mindenkit veszített, barátokat, környezetet, csomó mindenkit.
És most kellene a társastámasz, most kellene az a személy, akihez menekül.
Főleg, amikor valaki áldozatul esik a hoeringbe a visszaporszívózásra két dolgot tegyen meg, legyen kedves, nagyon komoly határokat szabjon még akkor is, ha visszaporszívózás megtörtént.
A nárcisztikus mindenbe bele fog menni.
Hát én olyagat hallottam, hogy mondta, mondta a hölgynek, hogy csak néha csak öt percre hagyd lássalak.
Akkor is én ott akarok lenni az életedben.
Tehát az a lényeg, határokat szabunk, és legyen mindig egy személy, néhány személy, akivel meg…
Említett entitások
Témák
- nárcisztikus partner
- szakítás
- empata
- lelki folyamatok
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mi történik az empatával a nárcisztikussal való szakítás után?❗️”
Miről szól ez az epizód: „Mi történik az empatával a nárcisztikussal való szakítás után?❗️”?
A műsor vendége Beke Sándor pszichológus, aki a nárcisztikus partnerrel való szakítás utáni lelki folyamatokat vizsgálja. Kiemeli, hogy az empata eleinte megkönnyebbülést érezhet, de később furcsa módon elkezdheti hiányolni a nárcisztikus voltát, ami egy paradox, nehezen érthető… Az epizód a Porkoláb Gyöngyi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 03. 25..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Mi történik az empatával a nárcisztikussal való szakítás után?❗️”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Beke Sándor, Porkoláb Gyöngyi.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Mi történik az empatával a nárcisztikussal való szakítás után?❗️”?
Fő témái: nárcisztikus partner, szakítás, empata, lelki folyamatok.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mi történik az empatával a nárcisztikussal való szakítás után?❗️”?
Megjelenés: 2025. 03. 25.. Hossz: 45 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/porkolab-gyongyi/mi-tortenik-az-empataval-a-narcisztikussal-valo-szakitas-utan-424a3cde
Több epizód a Porkoláb Gyöngyi-ből
- KIMONDJUK, AMIRE VÁGYUNK!?
- Beszélünk a tabukról is
A MINDEN SZÁMÍT podcast vendégei Adámi Rózsa Zsanett paralimpiai úszó és Papp Benedek szívtranszplantált teniszező voltak. A beszélgetés során a sport, a szerelem, a veszteség és…
- Főszerepben a manipuláció
A Mindenszámít podcast vendége Hermányi Mariann, a Centrál Színház színésznője. Beszélgetésük középpontjában a színészet, a szerepek mögötti érzések, a párkapcsolatok dinamikája,…
- Varga Lóránt: Mi lennél nélkülem?! – Színdarab egy nárcisztikus párkapcsolatról
A "Mi lennél nélkülem?" című színdarab egy nárcisztikus és egy empatikus ember kapcsolatát mutatja be, amelyben a manipuláció, a gázlángozás és az érzelmi bántalmazás lépései fede…
- A traumakötés dimenziói 2. - Beke Sándor pszichológussal
Beke Sándor pszichológus vendégségében a traumakötés második részében a veszteség dimenzióját vizsgálják. A beszélgetés kitér arra, miért nehéz kilépni bántalmazó kapcsolatokból,…
- RESTART – beszélgetés a Z generációs fiatalokkal: Heti Zaj (6. rész)
A Restart című podcast 6. részében Porkoláb Gyöngyi a Tóth Árpád Gimnázium diákjaival, Szűcs Fruzsinával, Bugán Lolita és Kovács Marcelel beszélget. A Z generáció tagjai olyan tém…
- Nárcizmus a hálószobában – Kacsur Adrien szexuálpszichológussal | MINDEN SZÁMÍT
Ebben az epizódban Kacsur Adrien szexuálpszichológussal a nárcizmus és az intimitás kapcsolatát járják körül. A beszélgetés kitér arra, hogyan válhat a szexualitás a nárcisztikus…
- A traumakötés dimenziói 1.
Ebben az epizódban Beke Sándor pszichológussal folytatódik a nárcizmusról szóló sorozat. A beszélgetés a traumakötés felismerését, a bántalmazó kapcsolatokból való kilépés nehézsé…
- RESTART – beszélgetés a Z generációs fiatalokkal: Heti Zaj (5. rész)
A Porkoláb Gyöngyi vezette Restart podcast e heti adásában a Z generáció tagjai, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium diákjai, Szűcs Fruzsina, Bugán Lolita és Kovács Marcell a technol…
- Megcsalás: a kapcsolat vége vagy egy új kezdet?
Az epizód a megcsalás témáját járja körül, hogy az a kapcsolat végét vagy egy új kezdetet jelent-e. További részletek hamarosan.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Hiperfüggetlenség, micro-cheating, traumabonding és tüzelő agyterületek – pszichológus a párkapcsolati hibákról — Telex Podcast
A legújabb Telex Podcast adásban Knapek Éva klinikai szakpszichológus segít eligazodni a modern párkapcsolatok útvesztőiben. Szó esik a hiperfüggetlenségről, micro-cheatingről, tr…