Mit tudunk kezdeni a nehéz érzésekkel?
· PT51M20SÖsszefoglaló
Szokolai Katus mentálhigiénés szakember és life coach vendége volt Porkoláb Gyöngyinek. A beszélgetés középpontjában a nehéz érzésekkel való megküzdés és az önmagunkba vetett hit fontossága állt. Katus kiemelte, hogy az élethez bátorság és önbizalom szükséges, és nem szabad…
Röviden
- Műsor
- Porkoláb Gyöngyi
- Megjelenés
- 2024. 08. 31.
- Hossz
- 51 perc
- Szereplők, említett nevek
- Porkoláb Gyöngyi
- Témák
- mentálhigiéné, önbizalom, érzelmek
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
szeretettel köszöntöm kedves hallgatóimat és követőimet és nagy szeretettel köszöntöm mai vendégemet szokolai katust szia szia gyöngyi katus mentál higiénéss szakember live coach és hát egy csodálatos lelkű ember azoknak akik hallgatnak bennünket annyit elárulhatok hogy egy tényleg szívhez szóló esemény vagy ajándék kapcsán találkoztunk mi és ismertelek meg megvalom őszintén hogy az a kíváncsiság ami engem éltet akár a mindennapokban akár a munkáim során az odáig vitt hogy felhívjalak és azt mondjam hogy olyan jó lenne leülni beszélgetni úgy is hogy mások is hallják ezt úgyhogy úgyhogy ez illetve egy konkrét dolog is adta az apropóját annak hogy ma itt beszélgetünk köszönöm szépen a meghívást nagyon örülök hogy itt lehetk köszönöm említettem neked is meg hát nyilván akik hallgatnak minket látják hogy egy bánom is é című beszélgetés sorozatnak vagy a vendége mindig izgat az hogy kire hogyhat az a szó vagy kifejezés mert nem is szó hanem több szó b álló dolog ez hogy bánom is én hogy az életben olyan sokszor rávágjuk dolgokra és te aki mentál higién és szakemberként dolgozol pontosan tudod hogy sokszor egy ilyen bánomis é neegye fene mögött lehet egyfajta végig nem gondolt elengedés akár de az milyen jó ha van meg lehet benne egy ilyen akkor is megcsinálom tehát ez a bánom é én jöhet nekem itt a szélvész akkor is megcsinálom rád hogyan hatott amikor így először mondtam neked hogy ebbe a beszé beszélgetésbe invitálnálak sokat gondolkoztam ugye megnéztem a youtube-on az előző felvételeket mert kíváncsi voltam hogy milyen tematikájú ez a műsor ugye egy kicsit készültem erre a beszélgetésre és sokat gondolkoztam hogy ha fel fogod tenni ezt a kérdést akkor mit válaszolnék rá és én szoktam mondani a klienseimnek is hogy pontosan az amit mondtál hogy az életben kell legyen egy olyan hozzáállásod hogy csak azért is megcsinálom tehát hogy én azt gondolom de hogyha egy mondattal kellene megfogalmazni akkor azt mondanám hogy vánom is én hogy mit gondolnak rólam azok az emberek akik nem fontosak számomra vagy akiknek nem vagyok fontos nagyon sokszor úgy éljük az életünket hogy meg szeretnénk felelni másoknak olyan embereknek akikhez gyakorlatilag nem sok közünk van tehát hogy nagyon-nagyon távoli facebook megmondó embereknek kommentelőknek én aktív vagyok a facebookon van 2000 valahány szá követőm én ott rövid bejegyzéseket szoktam írni és ugye jönnek a a kommentek is és hogyha én magamra vennék minden egyes kommentet amit ott kapok hogy mondjuk valaki nem érti amit én szeretnék üzenni hála istennek sokan értik de ugye vannak akik nem értik akkor már régen nem csinálnám azt amit csinálnék tehát hogy én mindig azt szoktam mondani hogy kell az élethez egyfajta csak azért is hozzáállás hogy mindegy hogy mit szól a 100adik ember nyilván fontos tehát a a szüleim a családom a férjem ha testvéreim hogyha megfogalmazzák azt hogy figyelj ez így nem biztos hogy jó irány akkor azt meg megfontolom természetesen de nem biztos hogy kell hogy hatással legyen nagyon távoli embereknek a véleménye mert nagyon gyakran tapasztalom a kliensém kapcsán nincs meg bennük az a kellő bátorság én mindig azt mondom hogy az élethez bátorság kell és természetesen önmagunkba vetett hit na most egy picit csak azért állítanálak meg mert érdekes amit mondasz hogy valóban jelen van ez ez a megfelelés és hogy az hogy mi szükséges ahhoz hogy azt tudja mondani valaki hogy hm elolvastam de nem érdekel itt be ki mégis hat rám mit kezdjek ezzel az érzéssel ha egy kicsit visszagörgetjük ezt is szerintem a praxisod során ezzel azért kiemeltten is foglalkozol hogy nem akarom nyilván ezeket úgy a szádba adni de hogy mégis csak az önismeret talán az origóje ennek ott kezdjük el egy kicsit vegyük már azt végig mert nagyon-nagyon fontos az amivel most kezdted hogy van egy ilyen világ amikor valakinek meg akarunk felelni valakit mintázatként magunk előtt tartva akarunk másolni akár az se biztos hogy a helyes út és akkor mindig mindig visszakanyarodunk oda és ugye én magam is foglalkozom veszteségmotivált változásmentorként azzal hogy hogyan lehet ebben segíteni embereknek szóval hogy mi a te tapasztalatod ezzel kapcsolatban hova kell először origóként visszamenni meg kell tanulni szeretni önmagunkat tehát ez a legfontosabb képzeld el én néhány évvel ezelőtt leírtam egy egy szókapcsolatot egy mondatot ilyen bánom is éenhez hasonló szókapcsolatot magamnak hogy szeresd a lelked én néhány évvel ezelőtt nagy mélységekben jártam és és tudtam hogy akkor fogok tudni ebből kijönni hogyha megtanulom szeretni azt aki vagyok a hibáimmal az esendőségemmel a sötét oldalammal a vakfoltjaimmal tehát hogy mindennel együtt így ahogy vagyok utána aztán jöhet a többi ugye az önbecsülésnek a kidolgozása az önbizalom vagy az hogy tényleg az hogy hogy ki merek állni vagy el tudok jönni vagy meg tudom mutatni magam tehát hogy ez ez egy nagyon hosszú önismereti folyamat amit mondtál de hogy azt gondolom hogy ahhoz hogy legyen bátorságunk lépni az életbe bár akár a céljainkat megvalósítani tehát képzeld el hogy nagyon sok olyan kliensem van aki tök jó célokkal rendelkezik kedvesek aranyosak helyesek minden megvan bennük minden megvan bennük de hogy valamiért ott megtorpannak a mit tudom én cél előtt vagy az elindulá a start start előtt az hogy igen azzal kezdünk dolgozni hogy igen hogy nem bízik magában van egy belső kritikus hangja amit gyerekkorából hoz magával és hogy ugye ezt ezt a belső kritikus hangot le kell cserélni egy szeretetteljes önszeretethez kapcsolódó nyelvezetre belső kommunikáüm tehát hogy én azt gondolom hogy az a legfontosabb hogy az ember megtanulja szeretni és elfogadni magát úgy ahogy van amikor ezt a címet adtam ennek a beszélgetés sorozatnak annak nyilván volt egy inspirációja ugye szabó magda munkásságával foglalkozom több olvasatban is ész évek volt egy nagyon klassz munka azt mondom hogy számomra is nyilván egyfajta önfejlesztő történet de a mondják meg zsúfikának című regénynek alapvetően ugye az a története hogy hogy az orvos édesapja egy vizsgálat közben hirtelen meghal és az az utolsó mondat hogy mondják meg zsófikának és ez a tiéves kislány eldönti akkor is után megegy annak hogy mit szeretett volna az ő édesapja mondani és ezalatt az út alatt a személyiség fejlődésének mindenféle csodálatos magasságai és mélységei azok amik így segítik és hát valóban izgalmas azt megnézni hogy hogy néha egy ilyen csak azért is meg akarom tudni hogy mit akart mondani édesapám és közben ézrevétlenül is mi magunk fejlődünk ezáltal ha a saját praxisodat nézed és akkor mindjárt belemegyünk abba hogy egyáltalán hogy keveredtél te erre a területre melyek azok a területek ma szerinted ami kapcsán a leginkább szüksége van az embereknek akár a mindennapokban egy picike segítségre és ha valaki az oldaladra rámegy akkor látja azt amit mondom én magam is meg tapasztalok hogy van akinek elég egy beszélgetés van akinek kell az az öt beszélgetés és hogy ez nem arról szól hogy odamegy hozzád és azt mond mondod hogy márpedig ezt csináld azt csináld itt az ötlet itt van leírva hanem ez egy olyan segítő folyamat ami kapcsán neki kell erre rájönni de melyek ezek a krízis élethelyzetek inkább így mondom vagy szituációk és ezek lehetnek nagyon egyszerűek amikre talán nem is gondolunk amivel hozzád fordulnak én általában azt azt közvetítem hogy hogyan találják meg önmagukat az emberek egy veszteség után akár egy gyász esemény után akár egy trauma után tehát én traumával is kapcsolati traumával is foglalkozom és hogy általában képzeld el hogy vannak akik úgy jönnek hogy akkor mondj meg tényleg amit most az előbb mondtál mondja meg hogy mit kell csinálni és nem mondom meg tudom hogy mondjuk ki kéne lépni abból a kapcsolatból hogy valamit de mondtam hogy nem nem nem én fogom megmondani ha eldöntötted akkor foglak támogatni tehát hogy nagyon sok ilyen is van ez a kapcsolati területen lévő problémák akár kommunikációs helyzetek akár ez hogy tényleg tudom hogy el fogom veszíteni a másikat vagy felkészül ugye hogy a változás az mindig nagyon nehéz akkor is hogyha egy jó változás tehát hogy én amikor majd beszélni fogunk erről amikor abbahagytam az önkéntes beteglátogatást akkor arra kvázi hónapokig vagy egy évig készültem arra hogy átadjam nektek a hangoszlopot majd ez a átadtam nektek ez ugye a hospice osztály m erre mindjárt ez különet abban foglalkozzunk mert ez olyan csodálatos dolog igen tehát minden vál és hogy az emberek kvázi félnek a változástól mert nem tudják hogy mi vár rájuk még akkor is hogyha félünk az ismeretlőlün az igen tehát ez belénk van kódolva tehát hogy itt evolúció tt hogy merthogy kell a biztonságérzet ott van a szabadságérzet is hogy az is nagyon fontos ez a szabadság vagy biztonság de hogy és sokszor azért torpannak meg a start előtt mert hogy nem merek elindulni nem tudom hogy mivel rám be vagyok-e biztosítva tehát a biztonságérrzet is nagyon fontos és hogy sokszor engem azért keresek meg akár kapcsolati téren is vagy már ha elveszítettek valakit akkor utána mert hogy elveszettnek érzem magam és hogy légyszi segíts hogy hogy milyen eszközök lehetnek a segítségemre abban hogy megtaláljam vagy azt újra aki vagyok vagy voltam vagy egy teljesen más énemet képzeld el még az egy nagyon érdekes megtapasztalás hogy nagyon sok olyan kliensem van aki intellektuálisan mindent tud az összes önsegítőkönyvet elolvasta örököl sors kívülről foja nagyon sok mentális technikával rendelkezik mert mondjuk járt már pszichiáternél vagy más segítőnél de hogy mégis az amit mondtam neked hogy valahogy a csatlakozás önmagammal az nem megy a 60-as70-es években volt egy nagyon izgalmas kutatás aminek eredményeképpen rájöttek arra hogy csak akkor fogsz tudni változni vagy csak akkor fogsz tudni kijönni bármilyen mély szak kból gödörből hogyha megtalálod az utat önmagadhoz és ez nem csak a testérzeteket jelenti ugye most így a trauma kapcsán nagyon előtérbe helyeződött hogy figyeljünk a testünk jelzéseire hogy hol van gyomorszorító élzés vagy a szívünk hogy dobog bizonyos helyzetekben hanem az hogy megtalálni azt a belső magot azért mondom hogy lélek tehát hogy szeresd a lelked mert hogy én hívő vagyok én hiszek istenben és hiszem azt hogy egy lélek van bennünk de hogy bármit el lehet kvázi képzelni csak hogy találjuk meg azt a belső vezetőutat ami aztán tud minket ott van mindannyiunkban csak ugye elnyomjuk meg tagadjuk nem hallgatunk rá félünk ráhallgatni mondtad a az egyik ezt a a kapcsolati traumákat és ez a kapcsolati dolog lehet akár egy munkahely váltás kapcsán egy élethelyzet váltás kapcsán akár egy költözés kapcsán amikor valaki látja hogy váltani kellene de á nem én itt nevelkedtem minden ismerős itt van akkor nem merek belelépni tehát hogy volt ez az egyik része túlig a másik nyilván a a a trauma ami ugye most ha megnézed az elmúlt években számos olyan területen nagyban kivetítve ott volt a azok előtt is akik egyébként esetlegesen még nem éltek meg métaumákat az életükben tehát valahogy ez most annyira terítéken van és talán annak a transzferhása is tehát hogyha neked a mikroéletedben nem volt trauma de látod a háborút látod a covidot látod az ismerőseid körében ezt a dolgot szóval hogy ezzel is talán valamit kezdeni kell tehát hogy ezt látod két fő területnek van-e bármi még amiről azt látod hogy hogy a társadalomban egyébként megjelent ő olyan szorongásforrásra lehet ilyet mondani ugye itt a fiatalok körében ez is volt és hogy ennek valós módon nyilván a covid- az oka az a bezártság meg ezzel kapcsolatos dolog is azt most éljük meg most lehet látni akár iskolákban vagy bárhool a fiatal generáció tekintetében az mégis csak egy érdekes dolog lehetett hogy még én itt esetleg ezt azt azért hadd piszkáljam már meg vagy kíváncsiskodjak hogy hogy ebben mi a tapasztalatod mert vannak olyan dolgok amiket a jelenben megélünk és meg kell élni viszont van olyan do dolog aminek a hatása van itt a jelemben és akkor egy kicsit vissza kell kanyarodnunk a a kályhához vagy éppen előrevetítve látva dolgokat és most ez egy ilyen nagyon furcsa világ ezzel a instant világgal az ai-jal tehát hogy mi mindennel együtt és hogy milyen gyerekeink lesznek akiknek hogyan tudunk majd segíteni vagy mi szakemberként hogyan viszonyulunk ehhez kicsit hosszú volt amit így felvezettem de talán volt tólig igen remélem értélem igen megvan nézd én azt látom hogy én dolgoztam nagyon rövid ideig egy gimnáziumban akkor amikor tehát hogy sok diák lett öngyilkos vagy több diák is öngyilkos lett és az az egyesület ahol dolgoztam akkor engem küldött ki kvázi lelki gondozásra egy pár hónapra amíg az átmenetet így kezdeljük meg hát jöttek a egyesületnek a munkatársai is de hogy amikor lejárt ez a pár hetes rövid időszak akkor én még maradtam szociális munkásként és hogy én akkor is amit mondtál most tehát hogy ez már nagyon 10 éve volt talán de hogy vagy nyolc éve de hogy hogy annyira elidegenedtünk egymástól tehát hogy én akkor azt tapasztaltam meg hogy a saját szülő kvázi elidegenedik a gyerekétől nem tud hozzá közeledni nem tud vele mit kezdeni és akkor persze hogy ott van az a gyerek így van és ott van az a gyerek akinek mondjuk öngyilkos gondolatai vannak vagy akár amit mondtál most hogy covid tehát hogy most pár évvel ezelőtt meg akkor a covid még jobban bezárt elveszíti a nagyobb lesz a távolság a barátaik között a kapcsolódás mondjuk az a személyes ami mondjuk addig őt éltette az a kis közösség ahol ő ahol ő volt amikor egy edül maradsz a fájdalmaddal vagy vagy a szorongásaiddal és mondjuk nem tudsz kapcsolódni a szülődhöz mert nem mered elmondani vagy nincs meg a bizalom köztetek tehát hogy én akkor ott végtelenül egyedül marad az ember és ott magára marad az ember és igen tehát hogy akár akkor ezt viszed tovább évek múlva is és ugye itt jön amit kérdeztél tehát hogy itt nagyon sok probléma van akár tehát ez a létbizonytalanság céltalanság tehát hogy merre tovább hova tovább hogy lesz akár aát ezek a lakásügyi kérdések is tehát amit mondtál am beszélgetés elején hogy szeretnék elmenni budapestre elköltöznék mert ott talán több ismerkedési lehetőségem van de az…
Említett entitások
Témák
Személyek
- Szokolai Katus
- Porkoláb Gyöngyi
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mit tudunk kezdeni a nehéz érzésekkel?”
Miről szól ez az epizód: „Mit tudunk kezdeni a nehéz érzésekkel?”?
Szokolai Katus mentálhigiénés szakember és life coach vendége volt Porkoláb Gyöngyinek. A beszélgetés középpontjában a nehéz érzésekkel való megküzdés és az önmagunkba vetett hit fontossága állt. Katus kiemelte, hogy az élethez bátorság és önbizalom szükséges, és nem szabad… Az epizód a Porkoláb Gyöngyi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 08. 31..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Mit tudunk kezdeni a nehéz érzésekkel?”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Porkoláb Gyöngyi.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Mit tudunk kezdeni a nehéz érzésekkel?”?
Fő témái: mentálhigiéné, önbizalom, érzelmek.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mit tudunk kezdeni a nehéz érzésekkel?”?
Megjelenés: 2024. 08. 31.. Hossz: 51 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/porkolab-gyongyi/mit-tudunk-kezdeni-a-nehez-erzesekkel-a581135b
Több epizód a Porkoláb Gyöngyi-ből
- KIMONDJUK, AMIRE VÁGYUNK!?
- Beszélünk a tabukról is
A MINDEN SZÁMÍT podcast vendégei Adámi Rózsa Zsanett paralimpiai úszó és Papp Benedek szívtranszplantált teniszező voltak. A beszélgetés során a sport, a szerelem, a veszteség és…
- Főszerepben a manipuláció
A Mindenszámít podcast vendége Hermányi Mariann, a Centrál Színház színésznője. Beszélgetésük középpontjában a színészet, a szerepek mögötti érzések, a párkapcsolatok dinamikája,…
- Varga Lóránt: Mi lennél nélkülem?! – Színdarab egy nárcisztikus párkapcsolatról
A "Mi lennél nélkülem?" című színdarab egy nárcisztikus és egy empatikus ember kapcsolatát mutatja be, amelyben a manipuláció, a gázlángozás és az érzelmi bántalmazás lépései fede…
- A traumakötés dimenziói 2. - Beke Sándor pszichológussal
Beke Sándor pszichológus vendégségében a traumakötés második részében a veszteség dimenzióját vizsgálják. A beszélgetés kitér arra, miért nehéz kilépni bántalmazó kapcsolatokból,…
- RESTART – beszélgetés a Z generációs fiatalokkal: Heti Zaj (6. rész)
A Restart című podcast 6. részében Porkoláb Gyöngyi a Tóth Árpád Gimnázium diákjaival, Szűcs Fruzsinával, Bugán Lolita és Kovács Marcelel beszélget. A Z generáció tagjai olyan tém…
- Nárcizmus a hálószobában – Kacsur Adrien szexuálpszichológussal | MINDEN SZÁMÍT
Ebben az epizódban Kacsur Adrien szexuálpszichológussal a nárcizmus és az intimitás kapcsolatát járják körül. A beszélgetés kitér arra, hogyan válhat a szexualitás a nárcisztikus…
- A traumakötés dimenziói 1.
Ebben az epizódban Beke Sándor pszichológussal folytatódik a nárcizmusról szóló sorozat. A beszélgetés a traumakötés felismerését, a bántalmazó kapcsolatokból való kilépés nehézsé…
- RESTART – beszélgetés a Z generációs fiatalokkal: Heti Zaj (5. rész)
A Porkoláb Gyöngyi vezette Restart podcast e heti adásában a Z generáció tagjai, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium diákjai, Szűcs Fruzsina, Bugán Lolita és Kovács Marcell a technol…
- Megcsalás: a kapcsolat vége vagy egy új kezdet?
Az epizód a megcsalás témáját járja körül, hogy az a kapcsolat végét vagy egy új kezdetet jelent-e. További részletek hamarosan.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Mentálhigiéné az iskolában - Márkus Krisztával — A Tanári
Márkus Krisztával, egy tapasztalt coach-csal beszélgetés arról, hogy egy mentálhigiénés szakember milyen szerepet tölt be az iskolában, hogyan segíti a diákokat, tanárokat és szül…
- Varga Katalin okleveles meddőségi és reprodukciós tanácsadó; mentálhigiénés szakember, és Gentischer Zsuzsa - Gyászfeldogozás Módszer® Specialista, mentálhigiénés szakember (jelölt) — 90.9 Jazzy - Dr. Jazzy
Varga Katalin okleveles meddőségi és reprodukciós tanácsadó, mentálhigiénés szakember, és Gentischer Zsuzsa – Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista, mentálhigiénés szakember (jelö…
- Érzelmeinkről — VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól
Ez az epizód az érzelmek művészeteken keresztül történő feltárásának nehézségeiről és könnyedségéről szól. A beszélgetés résztvevői Kami, Dani, Nóri, Adó és Anna, szerkesztője Ger…
- SARKADI BÁLINT I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 62. ADÁS — Sláger FM
Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus a Lélekközösség című műsor vendége, akivel a januári nehézségek leküzdéséről, a tartható újévi fogadalmakról és az ünnepi időszak utáni pá…
- Így lesz jobb a KarantÉNem (Szabó Ancsur és Viniczai Andrea) — Pulzus Podcast
Szabó Ancsur és Viniczai Andrea coach beszélgetnek arról, hogyan kerekedj felül a mentális kihívásokon self-coachinggal, tippeket adva a karantén időszakán túlra is. Az ENSport Fa…
- Érzelem: barát vagy ELLENSÉG? — Lennének még kérdéseim
Interjú Berényi Antónia mentálhigiénés szakemberrel, aki az érzelmekről, a szorongásról és az önismeretről beszél.
- Észre sem vesszük, hogy szorongunk? — Galántai Zsuzsa
Rudnicai Margó rendszerállító és coach beszél a szorongásról és annak okairól. Az epizód segít megérteni, hogy miért is szorongunk.
- Heti Jégbüfé - Dr. Székely György — Rangos Katalin
Dr. Székely György ist Gast in der Sendung Rangos Katalin Heti Jégbüfé, wo die Themen der Woche besprochen werden.