Reaktor Podcast

Beszélgetés Horváth János Antallal, a LOUPE Színházi Társulás egyik alapítójával

· PT32M36S

Összefoglaló

Horváth János Antal, a LOUPE Színházi Társulás alapítója és művészeti vezetője mesél a független színházi társulás megalapításáról. Beszél a színházi múltról, a rendezésről, a LOUPE megalakulásának okairól, valamint a hazai kultúrafinanszírozás rendszeréről. Kiemeli, hogy a…

Röviden

Műsor
Reaktor Podcast
Megjelenés
2024. 02. 01.
Hossz
33 perc
Szereplők, említett nevek
Horváth János Antal
Témák
független színház, színházi rendezés, kultúrafinanszírozás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] köszöntök minden nézőt és hallgatót velem szemben ül horvát jános antal írórendező a loop színházi társulás alapítója és művészeti vezetője elsőleg is köszönöm szépen hogy elfogadtad a meghívást köszönöm a meghívást a műsor előtt megbeszéltük hogy tegezni fogjuk egymást így ehhez igyekszem tartani magamat igen így az első kérdésem az lenne hogy mi mi mi vezetett el az életedben hogy egy független társulást alapítsá hú hát ez egy hosszú folyamat volt tehát ameddig én elkezdtem ugye színházzal foglalkozni az is egy hosszú folyamat volt aztán azt hogy elkezdjek rendezéssel foglalkozni az is egy hosszú folyamat volt aztán igazából az történt hogy én eljöttem magyar színháznak voltam a dramaturgia sokáig és utána ott ott is már a a az ilyen művészeti főtevékenységeket láttam el és aztán onnan én 2021-ben jöttem el és akkor elkezdtem függetlenként dolgozni vagy független rendezőként és akkor nagyon-nagyon sok színházban dolgoztam vidéki színházban budapesti független színházban és hiányzott a valahova tartozás vagy az hogy legyen egy olyan csapat vagy egy olyan közösség ahol amihez amihez nagyon szorosan tudok kapcsolódni mint művészileg mindt emberileg ahova szívesen bemegyek vagy amilyen társaság szívesen bemegyek és tudom hogy ott ilyen egy építő közösség tud fogadni és és aztán meg eljutottunk ide hogy hogy hogy volt egy sikeres előadásunk a az árvák című előadás amit már ilyen féllig függetlenül hoztunk létre és ott a ott a a produkciós cég aki csinálta azt az létrehozta az előadást a tovább játszást nem tudta vál váalni vagyis hogy nem tudta támogatni se tehát erőforrás hiány miatt és és akkor előttünk volt a lehetőség hogy tovább játszuk-e vagy megpróbáljuk azt mi tovább vinni azt az előadást azt a színházi élményt tovább több nézőnekhez eljuttatni és akkor megragadtuk ezt a lehetőséget és elkezdtünk gondolkozni egy olyan financiális rendszerben amiben egy független társulás fenntartható ma magyarországon é ugye magyarországon több kőszínház is független társulás társulat is működik és ezért vetődik fel a kérdés hogy milyen szerepet szeretne betölteni a lupszínház ebbe az egész magyar kulturális színház szférában igen na most tehát ugye a magyar amennyire én rálátok a magyar kultúrafinanszírozás azért úgy néz ki hogy vannak a kiemelt színházak vannak a közszínházak és vannak a független van a független szféra és és vannak a magánszínházak amik vagy kisebb vagy nagyobb állami támogatást kapnak és mi egy olyan azt próbáltuk megcsinálni tehát ugye volt a taónak a megszüntetése azután egy elég nagy hogy mondjam ilyen gondolati fekete lyuk alakult ki a kultúrafinanszírozás terén abban az értelemben hogy addig be volt rendezkedve az egész szakma arra hogy hogy a fintból 80 fil ét vissza lehet kapni na most miután ez ez ez ez a lehetőség megszűnt ezután igazából nem volt rá financiális megoldás és ezért kellett nekünk egy olyat kitalálnunk hogy egy olyan rendszert felépítenünk ami ami ezt ami tud tud magánszínházként működni független színházként tehát úgy hogy ne legyen központi forrás benne tehát ne legyen se állami se önkormányzati támogatás benne hanem egy valódi független szereplője legyen a a művészeti szcénának és megpróbáljon benne piaci módon megélni és úgy hogy nem tehát ugy az azt szoktuk gondolni hogy a magánszínházak vagy a piaci alapon működő színházak valahogy a commer felé kezdenek el egy idő után tendálni hiszen az tud megmozgatni nagy tömegeket és az én felvetésem vagy az én alapvetésem ebből a ebben a tekintetben hogy ez nem feltétlenül így van hanem hogy hogyha igényes tartalmas szórakozást adunk az embereknek ami amiben nevetnek is de ugyanúgy elgondolkodhatnak vagy a saját problémáikkal tudnak szembesülni akkor az igenis tud olyan közösség mozgató ereje lenni ami meg tud tölteni nagy nézőtereket és ezáltal piacilag működőképessé tud tenni egy ilyen színházi vállalkozást tehát hogy valahogy a amit hát egy ilyen igen tehát egy gondolatébresztő mély szórakoztató tartalmas élményt adó magánszínház vagy egy magán egy színházi vállalkozás vagyunk mi és hogyha így ismerjük a személyes célját és a színháznak és maga a kultúrába elhelyezett helyét akkor a az identitáshoz még eléggé fontos része a név hogy miért pont ez lett a név mit jelent a loop loop nagyítót jelent és azért lett ez a név egyrészt nagyon gyorsan kellett kitalálnunk és ez mind a kettőnknek tetszett a tomival mert egy pont egy ilyen prezentációra készültünk vele kapcsolatban és azért lett ez ez egy francia eredetű szó de az angol nyelvben is magyarban is mint lupé jelen van ez nagyítót vagy prizmát jelent azért lett ez mert ugye az a hitvallásunk is az hogy hogy a színház eszközeivel próbálunk meg társadalmi kérdéseket társadalmi problémákat felnagyítani és ezért ez a ez az áthallás vagy ez a kis szójáték adta ötletet a címhez és ez a fajta ez a fajta arcpoétika ez más színházakban is megtalálható vagy pedig ez ebből hiány volt és ezért kellett megalkotni ezt a társulást azt gondolom hogy volt valamifajta hiány ebben mert azt érzem hogy valahogy van ez a nagyon ketté van osztva talán az ilyen tematikusan a színházi szakma tehát vannak a művészszínházak amikel tudjuk hogy hogy milyen fajta előadásokat fogunk kapni és aztán vannak a magánszínházak amik amik mondom valahogy a bulvár felé tendálnak jobban és akkor ott is nagyon és olyan azt hiszem hogy ott van a piaci rés számunkra hogy ami tényleg nagy tömegeket tud megmozgatni tehát amivel meg tudunk tölteni 350 400 500 fős színháztermeket de mégis van egy nagyon erős tartalma de ugyanúgy leköti és szórakoztatja és kikapcsolja az emberek et tehát ez egy hogy mondjam ez egy egy műsorpolitikai rubik kocka amit folyamatosan rakunk ki és nehéz megtalálni ezeket az előadásokat v megcsinálni ezeket megtalálni ezeket a darabokat és utána megcsinálni ezeket az előadásokat de azt gondolom hogy itt van a hiány amit mi mi igyekszünk pótolni a társulás jenlegi repertájában három darab szerepel igen amelyek bizonyos szempontból merőben eltérőek de mégis csak bizonyos szempontokból pedig össze köti őket valami ugye a három darab az denis kellnek az árvák című darabja cordeilla ónélnek a bármi lehetséges ha elég erősen gondolsz rá és horvát jános antal nakak a becsapódás című darabja és azen a kérdésem hogy mi az a loop identitás ami ami összeköti ezt a három darabot és össze is fogja kötni majd a következő darabokat talán azokon kívül amit már említettél hát azokon kívül tehát itt is ugye az a az köti össze hogy valahogy olyan témakörök vannak ezekben az előadáson van megemlítve ami azt gondolom hogy hogy tabusított téma mint például a az árváknál a rasszizmusnak a kérdése vagy a gyűlőletkertésnek a kérdése vagy annak az a az egyénen lecsapódó hatásai a becsapódás ugye az arról szól hogy az egy egy ilyen nagyon feszített helyzetű kamara amiben azzal a gondolattal játszunk el hogy mi mi történne hogy hogyha ha ha kitörne magyarországon egy háború és két házaspár ezzel a helyzettel hogyan tudna megbirkózni vagy mi lenne a döntése vagy a a a bármi lehetséges pedig a perilatális gyásszal foglalkozik tehát egy párnak a története akik elveszik a kisbabájukat a szülés közben és nem nagyon van rá magyarázat és meg kell tanulniuk ezzel együtt élni vagy együtt élni egyáltalán és és és mind a három eléggé olyan téma amit próbálunk így azt hiszem így kicsit távol tartani magunktól a hétköznapokban mégis nekem az a tapasztalatom hogy vagyis például a becsapódás is ebből a gondolatból született hogy hogy nyilván amikor a szomszédban kitőlik kitől egy háború akkor a gondolatainknak egy részét elkezdi nagyon foglalkoztatni az hogy mi van hogyha ez közelebb jön mi van az h mi van akkor hogyha ha saját családomat veszélyben fogom tudni hogy milyen mik azok az én saját reakcióim és azt gondoltam hogy ott az volt a fel feltevésem hogy hogy ez ma magyarországon valószínűleg elég sok embert foglalkoztat vagy abban a társadalmi osztályban vagy abban a életkorban amen én vagyok hogy igazából most kezdem el a hogy mondjam a felnőtt életemet tehát hogy hogy van egy családom van egy otthonom és hogy azok ezek ezek az értékek ezek mind veszélybe kerülnek egy külső ok miatt és ez ehhez én fogal körömmel ragaszkodom vagy próbálok a a [Zene] igen a haza érdekében cselekedni vagy a családom érdekében cselekedni tehát hogy ez és azt gondoltam hogy ez nagyon sok embert veszíthet és mi lenne az hogy hogyha vagy mi történne akkor hogyha felrakjuk ezt színpadra és kirakjuk ezt az asztalra tehát hogy ezt mindenki átmehet ezen a folyamaton velünk együtt és ez egy számunkra is azt hiszem alkotók számára is egy nagyon terápiás élmény volt meg azt hiszem a a nézők számára is amellett hogy borzasztóan szórakoztató előadás szerintem szóval azt hiszem azt fűzi össze és mindig azt fogja összefűzni a lupos előadás at hogy hogy próbálunk olyan témákat találni amik amik amik számunkra is hogyha beszélnénk róla vagy többet beszélnénk róla akkor az számunkra is feloldozást jelent vagy felüdülést jelentene és azt gondoljuk hogy a nézők számára is egy kikapcsoló élmény és egy felszabadító élmény és hát amellett még a megvalósításban az köti őket nagyon össze hogy mind a három esetben próbáltunk olyan szenikai megoldásokat alkalmazni amiket könnyen utaztatható vagy költséghatékony vagy fenntartható tehát hogy hogy a a azáltal hogy ez egy piaci vállalkozás azáltal ugye meg van kötve az a a a a kéz vagy vagy van egy egyfajta józanság a megvalósítással kapcsolatban vagy abban hogy hogyan gondolkodunk egy díszletről hogyan gondolkodok egy egy jelmezről vagy hogyan gondolkodun egy maga egy színpadra rakásról vagy hogy mi mi milyen eszközökkel fogok én színpadra alkalmazni egy történetet ott van egy olyan fajta józáság hogy mi az amit mi ki tudunk fizetni vagy mit tudunk mi kigazdálkodni az már többi előadásnak a bevételéből és ezáltal egy olyan azt hiszem ez egyrészt környezetvédelmi szempontból se utolsó hogy próbálunk fenntartható dolgokat csinálni és nem nem a ki a végletekig kimeríteni az erőforrásainkat hanem hanem valahogy szemelőtt tartva azt hogy ez ennek meg kell térülnie és visszaforgathatónak kell lennie említetted a tabuöntést és szerintem nagyon markánsan megélnék mind a három műben a tabuöntés mind akár formailag akár opcén kifejezésekkel vagy mindakár tartalom vag mindakár ab hogy menny nem beszélünk ezekről a közbeszéd és arra szeretnék kitérni az lenne a kérdésem hogy ez a tabuöntésnek mi a célja szimpla provokáció felhívás vagy párbeszéd kezdeményezés abszolút az utolsó párbeszédkezdeményezés tehát hogy az a szimpla provokációnak azt gondolom hogy nincs értelme olyan szempontból hogy hogyha nincs mögötte tartalom vag nincs mögötte gondolat akkor az pusztán provokáció az meg ugye egy nagyon egyértelmű dolog nem tehát az 1egy/ -es dolog az pont annyit jelent hogyha valaki csak azért káromkodik mert káromkodni akar annak semmi értelme vis hogy érzelmet akar vele kifejezni amit semmilyen más szóval nem tud kifejezni akkor a mögött van egy jelentés és annak már van értelme én azt gondolom hogy az összes olyan téma amit mi felhozunk azt azért csináljuk hogy utána tudjunk rajta nagyon-nagyon jó közönségtalálkozóink szoktak a lenni előadások után amikor szakörtők segítségével megvitatunk egy tetog nagyon sokan ott szoktak maradni vagy vagy vagy például ami előadások után van hogy csak adhok módon kialakul egy ilyen beszélgetési kör amikor ott ott állunk és és és nagyon sok néző jön oda hogy ezt ez de jó volt és ezért volt jó és ez a rész tetszett benne és ez azért tetszett mert emlékeztetett arra amikor velem meg velem ez történt és ez azt gondolom hogy hogy a a a párbeszédnél nincsen nagyon fontosabb dolog vagy annál hogy az ember ne érezze magát egyedül tehát élünk egy nagyon y olyan társadalmi rendben ahol az egyén van a mindennek a központjában tehát van egy ilyen értékvesztett azt hiszem értékvesztett generáció amiben van egy mindenki az individualista megnyilvánulásokat részesíti előnybe és valahogy a kollektíva tehát ami egyébként az egész társadalmi rendünket felállította hogy ez most jól vagy nem jól az egy másik kérdés de ami egy ilyen termékeny dolog az a a közösségnek az ereje az el kihalóban van vagy elveszően van azt hiszem hogy a mi cél célunk az az hogy a színháznak az eszközével elő elindítsunk olyan párbeszédeket amik a közösségben tudnak felszabadító hatással lenni a becsapódás című darabot nem csak rendezted hanem írtad is és a weboldalon az az van ennél a résznél hogy a színészek improvizációja alapján és ellenére írtad meg igen és az lenne a kérdésem hogy mikor megírtad ezt a drámát ezt a darabot akkor milyen tudatos drámairányt választottál és jelenleg gyakorás drámában mik az melyek azok a megkülönböztetető drámairányok amik most inkább dominálnak hát ez nagyon nagyon változó úy a beccsapódás az úgy íródott hogy én kitaláltam egy történet vázat kitaláltam hogy ezek a karakterek hogyan fognak működni és akkor arra csináltam ilyen helyzetgyakorlatokat a színészekkel beleeresztettem őket hely helyzetekbe úgy hogy bizonyos információkat csak az egyik színésznek mondtamám bizonyos információkat csak a másik színésznek mondtam és ezáltal keletkeztek ilyen mikrokonfliktusok közöttük hiszen valakinek volt egy többltinációja ami alapján cselekedett még a másik nem tudotta arról az információról ezáltal jött egy ilyen egy konfliktusos helyzet és ezt et utána rögzítettem és volt egy 14 órás any anyagon belül és az alapján is ellenére az azt jelentette hogy én ez ebből a 14 órás anyagból csináltam 70 oldalt úgyhogy abból a 70 oldalból igazából mit tudom én 30 oldal olyan amit ők verb a team tehát hogy szó szerint elmondtak de azok is átalakítot mondat és a többit pedig az alapján amiket ők mondtak vagy ami helyzet kialakult azokat én hozzáraktam illetve az írás során egyszerűen elkezdett működni egy ilyen dramaturgiai kényszer egy ilyen szerkesztési mechanizmus hogy a belső feszültségét az anyagnak kell tartani és ezért ezért elkezdtem íróként működni benne tehát úgy hogy nem csak mint egy dramaturg aki helyezgeti a szövegrészleteket hanem íróként…

Említett entitások

Témák

  • független színház
  • színházi rendezés
  • kultúrafinanszírozás

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Beszélgetés Horváth János Antallal, a LOUPE Színházi Társulás egyik alapítójával”

Miről szól ez az epizód: „Beszélgetés Horváth János Antallal, a LOUPE Színházi Társulás egyik alapítójával”?

Horváth János Antal, a LOUPE Színházi Társulás alapítója és művészeti vezetője mesél a független színházi társulás megalapításáról. Beszél a színházi múltról, a rendezésről, a LOUPE megalakulásának okairól, valamint a hazai kultúrafinanszírozás rendszeréről. Kiemeli, hogy a… Az epizód a Reaktor Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 02. 01..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Beszélgetés Horváth János Antallal, a LOUPE Színházi Társulás egyik alapítójával”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Horváth János Antal.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Beszélgetés Horváth János Antallal, a LOUPE Színházi Társulás egyik alapítójával”?

Fő témái: független színház, színházi rendezés, kultúrafinanszírozás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Beszélgetés Horváth János Antallal, a LOUPE Színházi Társulás egyik alapítójával”?

Megjelenés: 2024. 02. 01.. Hossz: 33 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/reaktor-podcast/beszelgetes-horvath-janos-antallal-a-loupe-szinhazi-tarsulas-egyik-alapitojaval

Több epizód a Reaktor Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból