Reaktor Podcast

Beszélgetés Nagy-György Attila művészet- és szocioterapeutával

· PT39M15S

Összefoglaló

Nagy-György Attila művészet- és szocioterapeuta volt a Reaktor Podcast vendége. A beszélgetés során Nagy-György Attila elmagyarázta a művészetterápia két fő irányát: az alkotó és az elemző folyamatot, valamint a művészeti ágak befogadó és aktív részeit. Kitért a szocioterápia…

Röviden

Műsor
Reaktor Podcast
Megjelenés
2026. 03. 30.
Hossz
39 perc
Szereplők, említett nevek
Nagy-György Attila
Témák
művészetterápia, szocioterápia, alkotó folyamat, elemző folyamat
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Sziasztok kedves nézők és hallgatók.

A mai adásunk vendége Nagy György Attila, szocioterapeuta és művészett.

Az adás során tegeződni fogunk.

Szia Attila és köszi, hogy elfogadtad a meghívásunkat. >> Szia Palkó.

Én nekem a legelső kérdésem az az lenne, hogyha úgy röviden össze kéne foglalni, hogy pontosan mit is takar az a szó, hogy művészett, akkor ezt hogyan tennéd? >> Hát és máris belecsaptunk a legbonyolultabb kérdések megválaszolásába, amit megpróbálok leegyszerűsíteni.

A művészetápiának van két főiránya.

Az egyik az az aktív és alkotói folyamatra építő.

A másik, ami szintén aktív, az egy elemző.

A kettő közti lényeges különbség, hogy én itt a az elemző művészetterápiát képviselem elsősorban, de az alkotói folyamathoz is van közöm.

De a tevékenység, amit folytatok a képzésben, ott elsősorban azért az elemző technikát használjuk, mint önismereti formát.

Ez a két technika egyébként önmagában is osztódik, tehát rengeteg irányzat van.

A további osztalási lehetőség, hogy mindegyik művészeti iránynak megvan az úgynevezett befogadó és az aktív része.

A befogadó az meglévő elkészült, megalkotott művek és az érzelmi viszonyunk kapcsán izgalmas.

Az alkotó az pedig, amikor mi magunk alkotunk.

Ez tulajdonképpen a tménylényeg. kicsit mesélj kérlek szépen a magának a szocioterápiának a a történelméről, hogy ez hogyan jött, hogyan alakult ki.

Nagyon részletekbe menően nem mennék a messzi múltba, inkább abba az irányba, ahonnan én be tudtam kapcsolódni, illetve ahol ahol ez az egész számomra fontossá vált.

A szocioterápia, mint olyan, az Tündérhegyen, Német László alkotása tulajdonképpen, ami annak a történetnek a része, amiben az ő mestere, Mérei Ferenc, aztán a munkahelyi főnöke, Dr.

Idas György segítségével, illetve támogatásukkal létrehozta azt a akkor még nővér és ápoló pszichiátriai ápolóknak a továbbképzését, hogy pszichoterápiás osztályon tudjanak működni.

És ennek természetesen megvan az a az előzménye, hogy egyáltalán a szocioterápiát azt nagyon sokféleképpen értelmezik. mások a protokollok, mások a a helyi megközelítések.

Nálunk a szocioterápia az tulajdonképpen közösségépítés egyoldalról, másoldalról pedig a pszichoterápiás működésnek szerves része, akár önálló módon is, de mindenesetre egy intézményes működésben a team segítségével, illetve a kollégák együttműködésével egy terápiási rezsimben való működésről szólt a két képzés kialakulása során meg ahogy a történelem alakult, szépen fokozatosan elindult egy érdeklődés szociális, pedagógiai, egészségügyi civil irányból nagyon sok, hogy így mondjam, pályamódosító is belépett a képzésünkbe.

És itt képezzük azokat a később csoportvezetőket, akik ezzel a módszerrel a maguk területén kezdenek el tevékenykedni.

És ez tényleg a civil szférától egészen a az egészségügy társadalmi kérdésekben elhelyezkedő csoportok vezetésére és a tevékenységükre ad jogosítványt.

Tehát a szocioterápiát, mint egy közösségi alapot tekintjük, amiben az ember közösségi lény.

És hát ugy az elsődleges csoport a család és a későbbiek folyamán a megszerzett tapasztalatink, információink azok újra egy csoportba szerveződnek és kapcsolatot adnak a tehát a közösségben tudunk működni és ennek az együttműködésnek mint közösségi együttműködésnek az eszköze a művész művészetterápia.

Tehát a művészetet mi mint eszközt használjuk lélektani tartalmak megjelenítésére feldolgozására átbeszélésére.

És ez az önismereti munka, mivel hogy közösségben történik, ez eszközként teremt egy olyan alapot, egy olyan dinamikát, amiben a önismereti folyamat az tud működni.

És egyébként a te életedbe, hogy jött úgymond a terápiának ezen formája, vagy lehet inkább úgy kérdezem, hogy te hogyan érkeztél meg a a terápia ezen m gyakorlási módjába? >> Én magam is közösségi gyerek voltam.

A közösségi alatt azt értem, hogy szerettem a csoportos dolgokat, akár sport, akár osztályközösség. viszont én azt már elég korán tapasztaltam, hogy olyan lényegi dolgokról nem beszélgetünk, és ezek a lényegi dolgokról azért sem beszélgetünk, mert nem tudunk róla beszélgetni.

Ha meg tudunk róla beszélgetni, akkor az akkor az egy olyan jó élmény is tud lenni túl azon, hogy persze benne vannak az életkori dinamikák, de hogy egy olyan jó élmény is tud lenni, hogy hát igen, szóval azok a világmegváltó beszélgetések amik középiskolától héves korig nagyon jól működnek, azok azok váltak igazán fontossá. egyébként pont nem rég került elő, hogy tényleg emlékszem arra a pillanatra, hogy velem egy nap alatt megtörtént az, hogy hogy valaki azt mondta délelőtt, hogy fú, tehát figyelj, neked el kéne menni pszichológushoz és pedig megkaptam azt, hogy fú, veled olyan beszélget, mint egy pszichológussal.

És ennek a kettőssége ez tulajdonképpen végigísérte az életemet, hogy most tanáig, hogy hogy ebbe azért elég aktívan részt vettem.

És szóval ez a közösség ez nekem mindig egy ilyen ilyen támaszték volt, vagy vagy nem is tudom, lételemem volt, hogy hogy beszélgessünk, hogy csináljunk dolgokat, adott esetben alkossunk.

Ez ez mindig egy ilyen vér igény. >> És egyébként milyen módszerekkel, vagy milyen eljárásokkal, gyakorlatokkal zajlik pontosan egy egy művészetterápiás foglalkozás? >> Azt, amit mi képviselünk, abba a képzőművészet, mozgás, zene és az irodalom ugyanolyan szerepet kap.

Egyébként bármilyen művészeti ágról szó lehet.

Ez a talán a legnagyobb felőleli ülője a művészeteknek, és ezen belül ezeket használjuk, mint eszközt.

Természetesen mindegyiknek megvan a az önállósága, tehát saját szimbólumrendszer, saját nyelvezet.

Másrészről viszont van egy olyan szintje is, hogy a képzőművészeti alkotásokra a rálátásunk és a saját alkotásunk az ott ki van téve előttünk.

Tehát ebből a rálátásból tudunk egy hidat építeni, hogy ezt hogy tudom bejárni.

Ezt az én alkottam és mit alkottam helyzetet.

Ugye a mozgásnál ott fordul a kocka, mert a metakommunikatív gesztussű jelenlétünkre, arra nincsen rálátásunk.

Arra a körülöttünk lévőknek van.

És akkor ennek mentén történnek visszajelzések, észrevételek, amik adott esetben újszerűek és önismereti haszonnal jár.

Természetesen a zene, ami hát ugye egy hangi világ és hogy így mondjam, a beszédet eléggé megzenésíti, vagy akár a beszédet le is vehetjük róla. és az irodalom, ami már kifejezetten a fogalmi szinten zajlik, és a szavak, ez a legközelebbi a hétköznapi életünkhöz, a verbalitás. ezt az útvonalat, ezt járjuk be ezekben a szimbólumokban.

És mint említettem, ennek ugye van egy befogadó része, meg egy aktív része. >> Egyébként az miért van, hogy bizonyos belső blokkokat adott esetben egy egy képzőművészeti alkotás vagy egy mozgás, vagy zene, az az sokkal inkább fel tud oldani, vagy meg tud nyitni, mint mondjuk a közvetlen beszéd?

Hát az, hogy fel tud oldani, az az nagyon egyéni.

Szóval van az a pillanat, amikor egy nyitottság létrejön, és akkor valóban tud oldani, vagy vagy ad egy olyan élményt, ami mondjuk maradandóbb, mint az előtte lévő vagy utána lévő pillanat.

Ehhez mindenféleképpen aéni nyitottság az, ami hozzá tud járulni.

És hát ehhez persze ha van egy közeg, ha van egy helyzet, arra rá tud segíteni.

Tehát akár egy képzőmészeti alkotás, akár egy zenetánc, az akkor hat leginkább, hogyha ha lélektanilag egy olyan helyzetbe kerülök, amikor nyitottá válok arra, hogy ezt befogadjam.

Arról beszélve, hogy az aktív részünkkel is, tehát akkor kezdünk el bármit is tenni, hogyha hirtelennyében valami mentális szellemi érzelmi indíttatásunk van.

Tehát most persze ez ilyen nagyon bonyolult hangzik, de hát valójában tényleg semmi másról nincs szó, mint hogy szerelmesen, könnyen verset írunk, szomorúan könnyen pengetjük a gitárt, vidám táncolunk, hogyha porszívózzunk és énekelgetünk a fürdőszobába, és persze ezt se tesszük állandóan.

Tehát mindig van valamilyen történés körülöttünk. leginkább érzelmi történés, ami ami nem feltétlenül verbálisan kerül kifejezésre.

Viszont ezek a művészetek így hétköznapi értelemben, nem is mint művészetek, hanem mint egyfajta hétköznapi kreativitás, az az állandóan velünk van. egyébként neked van ilyen, nem tudom ősélménypillanatod, hogy itt említetted, hogy lélektanilag nyitottá kell válni ezekre a kifejezés formákra.

Neked van esetleg ilyen? >> Hát rengeteg, rengeteg van.

Én mondjuk így a itt nagyon markánsan és tényleg sorsdöntő volt így.

Ö azt azt mondanám, hogy itt kezdődött általános iskola alsó tagozatba atlétizáltam és ez akkor volt világsztára az Alberto Antoréna egy kubai futó és engem lenyűgözött maga a futása.

Szóval a az ő mozgása az tényleg egy hősállati, szépségű mozgás volt, és valahogy ott kezdődött, hogy tulajdonképpen nem is az eredmény érdekel, hanem hogy lehet egy mozgást így tökéletesíteni.

És voltaképpen nem is technikáról beszélek, hanem annak a hatásáról.

És ez valahol így kezdődött, és később is folytatódott, hogy a nekem így a mozgás volt.

Hozzáteszem, a zenével is megvan a hasonló élményem.

Ott régen volt ilyen, hogy ő fiatal művészek klubja, és volt egy kiállítás, kiállítás, aminek volt egy hangaláfestése, amit addig az életben nem hallottam, és nagyon különleges volt a helyzet, mert hát egy olyan klubról volt szó, ahol zsizsegés program zene beszélgetés kiabálás és egy nyitott ajtaű szobába volt berendezve.

És ahogy beléptem az ajtón, ez a hang ez ez teljesen magával ragadott.

Olyannyira, hogy napokig hallottam a fülemben.

És ez ezek ilyen 10 éves kori élmények, és ezek nagyon-nagyon megragadtak bennem, és valahogy a zenei mozgásos és késő képzővészeti alkotásokhoz való viszonyom is ezen keresztül egy mondjuk így most nem azt mondom, hogy nem átlagos, de mindenesetre személyre szabott érdeklődésem lett.

Szükséges-e egyébként valamiféle előképzettség, vagy vagy valami alapkészség ahhoz, hogy valaki a terápiai ezen formáiban egyébként részt vegyen?

Pont ez a lényeg, hogy hogy ezek a nyelvek, ezek a kifejezésmódok, amiket művészeteknek nevezünk, ezek velünk élő, velünk mozgó, velünk éneklő, velünk íródott, velünk képződött képességeink.

És ezt tényleg ez mindenkinél ott van.

Az, hogy milyen mértékben meg melyik erősebb, melyik gyengébb, az azt sajnos azt azt hiszem, hogy később a a definíciók okán lefaragódik, ami azt jelenti most ebben az esetben, amit mondok, hogy megjelenik a mérték meg az esztétikai igény kívülről, és akkor az, amit én csinálok, az nem felel meg annak, tehát én ezt nem tudom, miközben az Az, amit tudok, az ugyanúgy élhető és kifejezésre juttatható, de már elszok tőle, és akkor így lesz az, hogy én rajzolni nem tudok, énekelni nem tudok, hát a tornából inkább mentsenek föl, és hát az irodalom is kimerül a az íróköltők életrajzában.

Most ez persze egy elsarkított változat, miközben végig velünk van a képesség, végig velünk van ez a nyelvezet, ami ami ha megszólal, akkor akkor az kifejezést adhat például érzelmi állapotokról, amitől adott esetben éppen, hogy megkönnyebbülünk, hogy kifejezzük, vagy egyáltalán kijöhet belőlünk. >> És egyébként te mint terapeuta, hogyan veszel részt egy terápián?

Tehát, hogy nem tudom, külső szemlélő vagy, és a végén vonsz le egy konzekvenciát, vagy te már közben is adott esetben instrukciókat adsz.

Ez hogyan néz ki pontosan? >> Én egy folyamatban gondolkodom, és folyamatban vagyok a amikor csoportot vezetek, vagy egyének foglalkozok valakivel.

Én a saját szerepemet, de most ezt természetesen ez nem egy általános dolog.

Én úgy definiálom már egy ideje, hogy én társként vagyok jelen ebbe a folyamatban, és mint mint egy együttrezgő megpróbálom azt a szempontot a folyamatba bevinni, akár elsősorban persze kérdezéssel, de akár egyfajta ön reflexióval, ami ami talán hozzásegít. a az adott helyzetben lévőt egy egy más nézőpontból meglátni ugyanazt.

Körülbelül ez a tevékenységem.

És most ilyen tényleg ilyen lehet, hogy ez egy nagyon butyuta példa, de hogyha mondjuk én most nem tudom készítenék itt egy kollást a nem is tudom, mondjuk hogyha a zsebemben van egy nem tudom zsebkendő meg lakáskulcs, meg ilyenekből készítek egy kollást, akkor te ebből milyen következtetés volna, vagy mit néznél, mit nézel meg egy készalkotáson?

Hát azt látom, amit látok ilyen értelemben, tehát biztos, hogy kérdeznék egy csomó mindent, és ezzel voltaképpen téged is helyzetbe hoz nálak, hogy te fogalmazd meg, hogy tulajdonképpen ezt az egészet ezt megcsináltad.

Ehhez persze hozzátartozik, hogy amikor alkotásokról beszélünk, akkor akkor mindig van valamilyen téma.

Tehát >> ez mindig meg van előre határozva egy téma.

Ami például a a az, ami leginkább foglalkoztat, az mi?

És akkor ezt képi vagy mozdulat vagy zenei formában vagy akár pár szóban ezt kifejezheted, és akkor beszélgetünk arról, hogy tulajdonképpen mi foglalkoztat, és hogy ennek mi most az aktualitása, mi ezzel a teendnő van-e, ez tartalmaz olyan problémát, amit szeretnél megoldani, vagy nem csak egy állapot, amit jó kimondani.

Ez ez ez a társulásnak a lényege, hogy nem az én meglátásom az uralkodó, hogy én most jól megmondom, hogy te mit miért csináltál, és akkor hazamész, és úgy csinálod az életed, ahogy mondtam, és akkor az jó lesz neked ez teljes tévedés. >> És egyébként van neked kedvenc médiumod, mármint mondjuk nem tudom, tényleg az, hogy szobrászat vagy vagy festészet? >> Nekem a mozgás >> Aha.

Mivel, hogy azért tényleg ez ez nagyon korán történt ez a Huantorénás helyzet, és nekem a tánc zene az az mindig egy ilyen központi élményalap volt.

Olyannyira, hogy én elég korán magamtól elmentem egyedül a diszkóba táncolni, már csak azért is, mert haveri körben nem nagyon volt senki, aki ezt annyira szerette volna, mint én.

Úgyhogy én konkrétan egyedül is eljártam táncolni.

Aztán később elkeveredtem az artista iskolából ebitáncos szakra és ott azért megvilágosodott bennem az, hogy egyébként nem szeretnék effektív táncos lenni, de természetesen a tánc, mint forma, tehát nem csak abban az értelemben, hogy improvizáció, hanem mint forma is nagyon érdekelt mindig is.

Tehát azért tanulgattam, hogy így mondjam, jazz balet, reham technika és akrobatika.

Szóval a steppel azért meg sikerült…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Beszélgetés Nagy-György Attila művészet- és szocioterapeutával”

Miről szól ez az epizód: „Beszélgetés Nagy-György Attila művészet- és szocioterapeutával”?

Nagy-György Attila művészet- és szocioterapeuta volt a Reaktor Podcast vendége. A beszélgetés során Nagy-György Attila elmagyarázta a művészetterápia két fő irányát: az alkotó és az elemző folyamatot, valamint a művészeti ágak befogadó és aktív részeit. Kitért a szocioterápia… Az epizód a Reaktor Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 03. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Beszélgetés Nagy-György Attila művészet- és szocioterapeutával”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Nagy-György Attila.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Beszélgetés Nagy-György Attila művészet- és szocioterapeutával”?

Fő témái: művészetterápia, szocioterápia, alkotó folyamat, elemző folyamat.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Beszélgetés Nagy-György Attila művészet- és szocioterapeutával”?

Megjelenés: 2026. 03. 30.. Hossz: 39 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/reaktor-podcast/beszelgetes-nagy-gyorgy-attila-muveszet-es-szocioterapeutaval

Több epizód a Reaktor Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból