Mi a mítosz és mi a valóság? - Beszélgetés Tóth Ádám közjegyzővel
· PT36M13SÖsszefoglaló
Tóth Ádám, a Magyar Közjegyzői Kamara elnöke a Reaktor Podcast vendége volt, ahol a közjegyzőségről, a jogászi pályáról és a szakma változásairól beszélgettek. Elmondta, hogy 1993-ban kezdte közjegyzőhelyettesként, majd 1998-ban lett közjegyző. Kitért arra, hogy a rendszerváltás…
Röviden
- Műsor
- Reaktor Podcast
- Megjelenés
- 2025. 04. 09.
- Hossz
- 36 perc
- Témák
- közjegyzőség, jogászi pálya, jogi szakma
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[Zene] Sziasztok kedves nézők és hallgatók.
Ebben az adásban a közjegyzőségről fogunk beszélgetni.
Ebben lesz segítségünkre vendégünk, Tót Ádám, a Magyar Közjegyzői Kamara elnöke.
A beszélgetés során szó fog esni a közjegyzőség szerepéről, a jogászi életútról, mint hivatásról, a digitalizáció hatásairól és persze a saját pályafutásáról is.
A beszélgetés során tegyeződni fogunk.
Köszi szépen, hogy elfogadtad a meghívásunkat és üdvözöllek a stúdióban.
Ugye 1998 óta dolgozol közjegyzőként, és 2007 óta pedig a kamarát is te vezeted.
Változott-e valamit ez a szakma az elmúlt hát három évtized során, amióta te benne vagy?
Hát egy kicsit régebben vagyok benne, mert 1993-ban kezdtem el dolgozni egy közjegyző irodában, mint közjegyző helyettes.
Ez azt jelenti, hogy a szakvizsgámat követően egy évvel lettem közjegyzőhelyettes.
Ez egy alkalmazott közjegyzői állás. ahogy a német mondja, egy berofs unverter, tehát egy egy kinevezésre váró személy a közjegyzőhelyettes. 1998-ban kerültem Ferencvárosban megkaptam a harmadik székhelyet, és azóta ott működöm, mint közjegyző.
Nagyon sokat változott a közjegyzőség.
Tehát ugye itt azért egy egy óriási átmenet volt, mert 1949 és 91 vége között a közjegyzőség az egy állami alkalmazottak, bíróságra beosztott állami alkalmazottak végezték ezt a tevékenységet közjegyző néven, de az a szabadfoglalkozású rendszer, ami az egész világon megvan, ez a szovjet típusú rezsimekben ismer ismeretlen volt.
Így Magyarországon is a rendszerváltás biztosította azt, hogy a közjegyzőség a régi polgári közjegyzőség hagyományaira támaszkodva visszakapta eredeti szerveződési formáját és eredeti működési körét.
Az állami közjegyzőknek viszonylag kevés hatáskörük volt.
Mindenesetre a a hagyatéki eljárások ide tartoztak.
De de azt lehetett látni, hogy nem volt rájuk nagyon szükség.
A közjegyző feladata az, hogy a kereskedelmi forgalom biztonságát az okirataival szavatolja.
A közjegyző okiratai közokiratok.
Ez egy erősebb bizonyítóerejű okirat, ahol a megkérdőjelező félnek kell bizonyítania, hogy az okiratban foglaltak azok valótlanok.
És ez a bizonyítási tehernek az áttelepítése a megkérdőjelező félre, ez nagyon megerősíti ezt az okiratot.
És ennek következtében, hogyha valaki kötelezettséget vállal egy ilyen okiratban, akkor az akár per nélkül is bírósági végreharejtás alá vonható követelést jelent. szocializmusban, ahol egy monopoltőkés kezében volt az egész gazdaság arra, hogy az ő különböző állami vállalatai közötti forgalomban milyen kifizetések történnek, mi az, ami késik, mi az, amit nem fizetnek ki.
Ez olyan volt, mint egy mint egy játék.
De de nem kellett biztosítani, nem volt szükség végrehajtásra.
Egyedül, hogyha nyugati külkereskedelembe ment valami, de azt meg nem hazai közjegyzőkkel készítették ezeket az okiratokat. 90 után a megerősödő piacgazdaság körülményei között egyre fontosabbá vált a közjegyző, és egyre többször vették veszik igénybe a közjegyzői jogiratot.
Ez az egyik oldala a megerősödésnek, a másik oldala pedig visszavezethető egészen a hagyatéki eljárásokig, ahol a közjegyzőnek egy elsőfokú bíró szerepe jut, és a közjegyző végzései, a hagyaték átadó végzésekkel szembeni jogorvoslat, az már a törvényszékre kerül, tehát a másodfokú bíróságra.
Vagyis a közjegyző így a bírósági szervezetrendszer részévé válik.
Ez az ötlet volt az, ami felbátorított minket, mert azt láttuk, hogy a népi demokrácia időszakában rengeteg olyan nem peres eljárással terhelték meg a bíróságokat, ami akadályozta a hatékony ítélkezést.
Egy picit távolabbról fogok beszélni erről.
A bíró az egy nagyon magasan képzett jogász, akek a képzésébe és a a bírói funkcióknak a fenntartásába polgárok az államon keresztül rengeteg energiát, pénzt tesznek bele.
A bíró ugye egy olyan szakvizsgázott jogász, aki utána bírósági titkár lesz, és a mikor arról van szó, akkor kinevezik bírónak.
Most a bírónak van egy monopóliuma, amit senki más nem végezhet, hogyha jogvita van a felek között, egyedül ő tud szabad független döntést hozni a demokratikus államokban.
Ennek következtében az ő munkája kiemelkedően fontos, de ez azt is jelenti, hogyha a bírónak az energiáit elvonjuk olyan tevékenységekre, amik nem ítélkezési tevékenységek, és a nem peres eljárások tipikusan ilyenek, akkor kevesebb ideje jut az ítélkezésre és annak a megfontolására, hogy kétfél jogvitáját milyen irány irányban döntse el.
Ebbe az irányba indultunk el mi is, és először [Zene] a lett egy nem peres eljárásunk, ami az ingózálogokkal volt kapcsolatos.
Aztán utána rájöttünk arra, hogy célszerű lenne egy külön törvényt hozni a közjegyzői nem peres eljárásokról.
Ez nem unikális, a német jog ismer ilyet.
És ebben felsorolni azokat az eljárásokat, ahol a közjegyző hát végzést hozhat, határozatot hozhat.
Ezek nyilván mindig fellebezhető végzések lesznek.
És ezekből most 21 ilyen eljárás van.
Talán a legfontosabbakat felsorolnám.
Ilyen a fizetési meghagyásos eljárás.
Ez egy nagyszámú, az úgynevezett small claim, tehát a kisösszegű követelések érvényesítésére irányuló eljárás.
Ilyen a szakértő kirendelése, ilyen az előzetes bizonyítás, ami nem ugyanaz, mint a szakértő kirendelése.
De ilyen eljárás, például házassági, vagyonjogi szerződések nyilvántartására irányuló eljárás, vagy az élettársi nyilvántartásba való bejegyzés törlésre irányuló eljárás.
De azonos nemű párokat fedő házassághoz párhuzamként állított bejegyzett élettársi kapcsolatok felbontásával kapcsolatos eljárás is ide tartozik.
A nem is akarom ezeket felsorolni.
Ez az utóbbi, amiről beszéltem, ez ellennyésző számú, tehát ilyen alig van fizetési meghagyásból meg van egy évben közel fél millió beadvány.
Ö ezek korábban a bíróságon voltak, és ott vontak el erőforrást.
Azt lehet látni, hogy a visszajelzések alapján az igénybe vevők örülnek annak, hogy ezek az eljárások nálunk vannak, mert felgyorsultak.
És ugye a fizetési meghagyásnak van egy nagyon komoly hatása a nemzetgazdaságra.
Nevezetesen az, hogy ha a követelést én gyorsan tudom érvényesíteni, akkor nem éri meg tartozni.
Ha nem éri meg tartozni, akkor nem alakulnak ki körbetartozások, és a gazdaság likviditása jobban fenntartható lesz.
Ugye említetted, hogy te 93-ban lettél közjegyzőjelölt.
Mi motivált téged arra, hogy a jogászi életpályán belül te a közjegyzőséget válasszad ki?
Én eredetileg római jogász akartam lenni, és 90-ben amikor végeztem, akkor úgy is volt, hogy az eltén leszek tanársegéd.
Már korábban ismertem Zlki Jánost, akit akkor neveztek ki Alkotmánybírónak, és aki meghívott engem, hogy mellette legyek Alkotmánybírói titkár.
Ez egy nagyon izgalmas időszak volt, a rendszerváltás időszaka.
Az alkotmánybíróság 90 január 1jén indult, én pedig március 1jén léptem be.
Ugye akkor még kilenc fél éves volt a jogi oktatás, tehát februárban kaptam meg a a diplomámat, míg januárban államvizsgáztam, és ez volt az első munkahelyem. azon túl, hogy egy nagyszerű ember mellett dolgozhattam, azon túl egy ilyen kiemelt szervnél megélni a rendszerváltással együttjáró jogi kérdések megoldására irányuló vitákat.
Ezek felejthetlen és és egész életre szóló tanulságot hordozó emlékek voltak.
A az Alkotmánybíróságon akkor azért nagyon nagy nevek dolgoztak.
Azki János mellett a Lábadi Tamás Sólyom László, Solt Pál, aki később a legfelsőbb bíróság elnöke lett, Herceg Géza, aki a Hágai emberjogi Bíróságon dolgozott később.
És mellettük nagyon sokszor az ő beszélgetéseikből is az elejtett morzsák azok azok továbbgondolást igényeltek és egy teljesen más szemléletet adtak, mint az egyetem. szakvizsgámat 92-ben tettem le, akkor még két évet kellett várni a szakvizsgáig és és utána éreztem azt, hogy hogy olyan munkát szeretnék végezni, ahol a jogi tudásomat közvetlenül tudom a jogkeresők javára kamatoztatni.
Az alkotmánybíróság egy nagyszerű hely, de azért ez egy tudományos intézmény.
Elsősorban ugyan konkrét ügyekben dönt, normák megfelelőségéről dönt, de sosem találkozol az ügyféllel.
Ugyan voltak kísérletek annak idején, például a halálbüntetés ítélet kihirdetésénél, hogy kontradiktóriussá próbálták tenni az eljárást, de ezek nem voltak igazán hatékonyak, és inkább inkább látványosak voltak, mint mintogy érdemes lett volna ezeket továbbra is megszervezni.
A a közjegyzői pálya több ok miatt vonzott engem.
Egyrészt azért, mert mert itt láttam azt, hogy nem jogvitákban kell az ügyfeleknek segíteni, hanem a jogviták megelőzésében, ami a közjegyzőnek alapvető feladata. egy picit hasonlít, ahogy már említettem, a bírói pályához, van egyfajta mérlegelés, és és hát nagyon sok ügyféllel lehet találkozni.
Én pedig szeretek emberekkel találkozni és szeretek emberekkel beszélgetni és ezt ez a pálya biztosította.
Úgyhogy az Alkotmánybíróság után egy közjegyző irodába mentem.
Az akkori kamarai elnök, Bókai Judit irodájában kezdtem el a munkámat, mint közjegyző helyettes, és hát elkezdtem a nulláról megtanulni a szakmaszabályait.
És hogyan vélekedsz a közjegyzőséggel kapcsolatos sztereotípiákról, téfitekről?
Tehát igaz-e például, hogy közjegyzőként hatalmas vagyonokat lehet szerezni és további ilyesmi téfitek?
Hát ezek a vagyonok ellenőrizhetőek és nem mondom azt, hogy a közjegyzők nem tartoznak a középosztályhoz, de messze nem hatalmasak.
Tehát aki szám szakilag ismeri ezeket a a bevételeket, az pontosan tudja, hogy az ügyvédi pályán egy kiemelkedő ügyvédnek sokszorosa a közjegyzőhöz képest a bevétele, de én nem akarok mások zsebében turkálni egy percig sem.
Az tény, hogy egy közjegyzői irodát viszonylag könnyű kis létszámú alkalmazottal fenntartani, mert ha egyetlen ügyfelem sincs, hagyatéki ügy mindig van és fizetési meghagyás mindig van, de ez egy olyan jövedelmet biztosítsak, ami nem éri el az önkormányzati alkalmazottaknak a ö a izetését.
Tehát ezért viszont azt a korlátlan felelősséget vinni, amivel a közjegyzőség jár, nem biztos, hogy érdemes.
Ugye te 2021-ben lettél a Európai Unió közjegyzőségeinek a tanácsának az elnöke.
Miben látod a különböző európai országok közjegyzői rendszerei közti különbségeket?
Hát alapvetően ugye a világon két nagy, tehát ugye Európában három nagy jogkör van.
Egy kisebb a Skandináv, ahova az a négy ország tartozik.
Svédország, Finnország, Norvégia és Dánia, Nomeg Island ötödikként.
De az egész világot befolyásoló két nagy jogkör az angol gyökerű, régebben angol szásznak nevezték, és a kontinentális jogrend.
Az angol jogkörben ott a bizonyításon belül nem ismert a közirat abban az értelemben, mint a kontinentális jogrendben.
Tehát ott a köziratnak nincs minősített bizonyító ereje.
És ott ugyanak notary publicok, de azok nem európai, nem kontinentális értelemben vett közjegyzők semmiképpen.
Nagyon sokszor nem is kell hozzá jogi végzettség, hanem egyfajta közbizalom veszi őket körül.
A kontinentális jogrenden belül is vannak árnyalatok.
Először is nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a szakma, ez hát körülbelül egy 1300-1400 éves a római birodalom bukása után alakult ki, amikor az alapvetően analfabéta népességnek szüksége volt arra, hogy hogy komoly bizonyító erővel rendelkező iratokban rögzítsék a megegyezései És Magyarországon más közhitelességi rendszer volt egészen 1848-ig de Nyugat-Európában, és itt elsősorban Itáliára, Franciaországra, az ibériai félszigetre, Németországra Ausztriára Német Alföldre, tehát a Benelux államokra gondolok ott. ö ott elterjedt a az a közjegyzőség, ami eredetileg valahonnan Toszkána környékéről indult el a 7. században kiválva a bírósági jegyzők közül.
Most ebbe a történetbe nem akarok belemenni mélyen, de ezekben az országokban nagyon sok olyan jogügylet van, aminek az érvényességi feltétele az, hogy közjegyzői jogiratba foglalják.
Például Franciaországban, Németországban, Spanyolországban Portugáliában Olaszországban nem lehet ingatlan adásvételi szerződést kötni, vagy a Benelux államokban közjegyző nélkül.
Tehát ügyvéd nem készíthet ilyen szerződést.
Ez egy történelmi folyamat, aminek az eredménye az, hogy ott ezek a közirati kényszerek megszülettek.
Vannak országok, ahol a társasági ügyletekhez feltétlenül szükséges a közjegyző.
Joggal tesszük fel a kérdést, hogy nálunk miért nem így van?
Mert Magyarországon, Szlovákiában ugye történelmileg egy közös történelmű ország velünk, a hozzánk nagyon közelálló történelmű Horvátországban nincsenek ilyen közirati kényszerek.
Még Auszá Ausztriában is a társasági ügyletekhez közjegyzőkel.
Magyarországon is volt egy időszak a 14. század elejétől egészen a 16. század közepéig, amikor Itáliából jött közjegyzők meghonosították a közjegyzőséget, de a klasszikus magyar közhitelességi rendszer a hiteles helyekhez kötődött.
A hiteles helyek azonban inkább tanúsító szerepet töltöttek be.
A földhivatalok hiánya miatt, ahova bejegyzik ugye a tulajdoni lapra a tulajdonost. úgynevezett bevezetés volt az adománybirtokba középkorban, ahol a az adományozott, a királynak egy delegátusa és a hitelesei ember megjelentek a földbirtoknál, körbejárták ezt a földbirtokot, tehát ez nem egy néhány órás foglalkozás volt, sokszor napokig eltartott.
Rögzítették a határait. és bemutatták a szomszédoknak a az új birtokosnak.
És erről készült egy tanúsítvány.
Ezt a tanúsítványt a hiteles helyi ember készítette.
A hiteles helyek olyan loka credibilia platinul olyan intézmények voltak, amelyek konvertek káptalanok mellett jöttek létre, mert ott volt írástudás és a feladatuk az volt, hogy azoknál a konventeknél, káptalanoknál, ahol azt az uralkodó engedélyezte, hogy tanúsítsanak ilyeneket, a bevezetéseket tanúsították például a birtokba, megállapodásokat at tanúsítottak de tanúsítottak, és nem nagyon ritkán készültek klasszikus jogügyletek, adásvételi szerződések, ajándékozások.
A 17. században, tehát a mondjuk a törökkor végén [Zene] éppen ezért, ahol mikor az emberek már jobban, tehát több ügyletet kötöttek, mint 200 évvel korábban, Magyarországon az ügyvédség volt az, aki aki odaállt és és elkezdett szerződéseket készíteni.
És itt látunk egy egy árnyalatnyi különbséget, hogy nálunk a 19. században átsodródott a…
Említett entitások
Témák
- közjegyzőség
- jogászi pálya
- jogi szakma
Személyek
- Tóth Ádám
Szervezetek, cégek
- Magyar Közjegyzői Kamara
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mi a mítosz és mi a valóság? - Beszélgetés Tóth Ádám közjegyzővel”
Miről szól ez az epizód: „Mi a mítosz és mi a valóság? - Beszélgetés Tóth Ádám közjegyzővel”?
Tóth Ádám, a Magyar Közjegyzői Kamara elnöke a Reaktor Podcast vendége volt, ahol a közjegyzőségről, a jogászi pályáról és a szakma változásairól beszélgettek. Elmondta, hogy 1993-ban kezdte közjegyzőhelyettesként, majd 1998-ban lett közjegyző. Kitért arra, hogy a rendszerváltás… Az epizód a Reaktor Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 09..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Mi a mítosz és mi a valóság? - Beszélgetés Tóth Ádám közjegyzővel”?
Fő témái: közjegyzőség, jogászi pálya, jogi szakma.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mi a mítosz és mi a valóság? - Beszélgetés Tóth Ádám közjegyzővel”?
Megjelenés: 2025. 04. 09.. Hossz: 36 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/reaktor-podcast/mi-a-mitosz-es-mi-a-valosag-beszelgetes-toth-adam-kozjegyzovel
Több epizód a Reaktor Podcast-ből
- 40 éves a Csernobili atomkatasztrófa - beszélgetés Csabay Bálint fizikussal
A Reaktor Podcast e heti adásában Csabai Bálint fizikus, a BME Nukleáris Technikai Intézetének kutatója vendégszerepel. Az adás a Csernobili atomerőmű 40 évvel ezelőtti katasztróf…
- Beszélgetés Gálpál Zsombor Magyar Bajnok tízpróbázóval
Gálpál Zsombor, hatszoros magyar bajnok tízpróbázó a Reaktor Podcast vendége. Elmeséli, hogy eredetileg gerelyhajítóként kezdte, majd az összetett versenyszámok felé fordult. Elmo…
- Beszélgetés Szűcs Szabina Világbajnoki 5. helyezett hétpróbázóval
Szűcs Szabina, fedett pályás világbajnoki ötödik helyezett hétpróbázó a Reaktor Podcast vendége. Elmondja, mi a hétpróba, amely két napon át tart és 7 számból áll (100m gát, magas…
- Beszélgetés Ormay Anikóval az élsportolóból lett sportvezetővel
Ormay Anikó, az Újpest szakosztályvezetője, sokszoros válogatott gerelyhajító és testnevelési egyetem oktatója a Reaktor Podcast vendége. Elmeséli, hogyan került kapcsolatba a spo…
- Beszélgetés Nagy-György Attila művészet- és szocioterapeutával
Nagy-György Attila művészet- és szocioterapeuta volt a Reaktor Podcast vendége. A beszélgetés során Nagy-György Attila elmagyarázta a művészetterápia két fő irányát: az alkotó és…
- Mi a kulturális antropológia? - Beszélgetés Kajzinger Vincével
Kajzinger Vince beszélget a kulturális antropológia előző évszázadbeli és jelenkori formálódásáról. Az epizód a Reaktor Podcast része.
- A Rajkó Művészegyüttesről - Beszélgetés Gerendási Istvánnal
A Rajkó Művészegyüttes 75 éves évfordulójára készülve Gerendási Istvánnal, az együttes ügyvezető igazgatójával beszélgettek. Az interjú kitér az együttes 1952-es alapításának körü…
- A közösségi média hatásairól Dr. Kolláth Mihály Gáborral
A Reaktor Podcast vendége Dr. Kolláth Mihály Gábor jogász, politológus és közgazdász. Az adásban a közösségi média elmélyült hatásait vizsgálták az emberi figyelemre és az informá…
- Atomoktól a döntéshozatalig: Pálinkás József a fizika és a politika világáról
Pálinkás József atomfizikus, az MTA volt elnöke és volt oktatásügyi miniszter a Reaktor Podcast vendége. Elmondja, hogyan lett kutatóból a közélet szereplője, először államtitkárk…
- Foglald vissza az idődet! - Trauttwein Berci / Out app
Trauttwein Berci az Out app fejlesztőjével beszélget arról, hogyan segít az alkalmazás az online jelenlét csökkentésében azáltal, hogy jutalmazza a felhasználókat a telefonhasznál…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Jogászi karrierutak — Arsboni Media
Ez az epizód a jogászi karrierutakat járja körül, különös tekintettel a közjegyzői, bírói és közigazgatási területekre. Korbuly Tamás (közjegyző), Tóth András (GVH) és Virág Csaba…