Szellem a palackból

Amikor baj van a borral I. – Borhibák #112

· PT30M

Összefoglaló

Ez az epizód a borhibákat és azok okait vizsgálja, segítséget nyújtva a borfogyasztóknak a lehetséges problémák felismerésében. Dr. Sárdy Diána, a MATE Budai Campus főigazgatója és a Borászati Tanszék vezetője a téma szakértője.

Röviden

Műsor
Szellem a palackból
Megjelenés
2023. 05. 01.
Hossz
30 perc
Szereplők, említett nevek
Dr. Sárdy Diána
Témák
borhibák, borfogyasztók

Ebben az epizódban

Ugye előfordult már, hogy az éppen kitöltött borban valami kellemetlen szagot éreztünk, vagy az állaga furcsa, netán zavaros is volt, színe elváltozott, furcsa üledékek látszódtak a palack alján?

Talán azt is észrevettük, hogy a vendéglőben a pincér szagolgatja a frissen kihúzott dugót?

Nos, mindennek többféle oka van.

Nem árt, ha a borban valamilyen szinten járatos ember legalább nagyjából tájékozódni tud ezekben a kérdésekben, képes felismerni a lehetséges hibát, bajt, ami a borral történhetett.

Adásunkban a különböző borhibákat és okait vizsgáljuk meg, dr.

Sárdy Diánával, a MATE Budai Campus főigazgatójával, a Borászati Tanszék vezetőjével.

Csizmadia András Szerkesztő: Gyarmati Orsolya

Említett entitások

Témák

  • borhibák
  • borfogyasztók

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Amikor baj van a borral I. – Borhibák #112”

Miről szól ez az epizód: „Amikor baj van a borral I. – Borhibák #112”?

Ez az epizód a borhibákat és azok okait vizsgálja, segítséget nyújtva a borfogyasztóknak a lehetséges problémák felismerésében. Dr. Sárdy Diána, a MATE Budai Campus főigazgatója és a Borászati Tanszék vezetője a téma szakértője. Az epizód a Szellem a palackból című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 05. 01..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Amikor baj van a borral I. – Borhibák #112”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dr. Sárdy Diána.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Amikor baj van a borral I. – Borhibák #112”?

Fő témái: borhibák, borfogyasztók.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Amikor baj van a borral I. – Borhibák #112”?

Megjelenés: 2023. 05. 01.. Hossz: 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szellem-a-palackbol/amikor-baj-van-a-borral-i-borhibak-112-554112da

Több epizód a Szellem a palackból-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból