Szellem a palackból

Pincelesen a Mátrában I. - Hegymente szőlőbirtok #190

· PT30M

Összefoglaló

Az epizód a Mátrai borvidék fejlődéséről és a Mátrai Tőkések mozgalomról szól. Bemutatja Kovács Andrást, a Gyöngyöspatai Hegymente szőlőbirtok tulajdonosát és munkásságát.

Röviden

Műsor
Szellem a palackból
Megjelenés
2024. 10. 28.
Hossz
30 perc
Témák
mátrai borvidék, szőlőbirtok

Ebben az epizódban

A Mátraaljai vagy Mátrai borvidék sok szempontból izgalmas hely, ugyanakkor ellentmondásos is.

Arról a korábbi hiedelemről, miszerint a Mátraalja friss, főként illatos könnyed stílusú tömegtermelt borokra alkalmas, már jó ideje bebizonyosodott, hogy nem egészen van így – ennél ugyanis jóval többre hivatott.

A 2000 után létrejött hármas „tömörüléssel”, a „Mátrai Tőkésekkel” új szelek kezdtek fújni a Mátra felől: komolyan érlelt, szép és jótestű borokkal robbantak be a borköztudatba.

Ennek is köszönhetően 2010 után egyfajta mozgalom indult el Gyöngyöspata környékéről, ahol rendkívüli borok születnek komoly műgonddal és gyakran a régi magyar szőlőfajtákból is.

Az itteni borászok közül elsőként Kovács Andrással, a Gyöngyöspatai Hegymente szőlőbirtok mindenesével ismerkedünk meg.

Csizmadia András Szerkesztő: Gyarmati Orsolya

Említett entitások

Témák

  • mátrai borvidék
  • szőlőbirtok

Szervezetek, cégek

  • Mátrai Tőkések
  • Hegymente szőlőbirtok

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Pincelesen a Mátrában I. - Hegymente szőlőbirtok #190”

Miről szól ez az epizód: „Pincelesen a Mátrában I. - Hegymente szőlőbirtok #190”?

Az epizód a Mátrai borvidék fejlődéséről és a Mátrai Tőkések mozgalomról szól. Bemutatja Kovács Andrást, a Gyöngyöspatai Hegymente szőlőbirtok tulajdonosát és munkásságát. Az epizód a Szellem a palackból című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 10. 28..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Pincelesen a Mátrában I. - Hegymente szőlőbirtok #190”?

Fő témái: mátrai borvidék, szőlőbirtok.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Pincelesen a Mátrában I. - Hegymente szőlőbirtok #190”?

Megjelenés: 2024. 10. 28.. Hossz: 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szellem-a-palackbol/pincelesen-a-matraban-i-hegymente-szolobirtok-190-7b855127

Több epizód a Szellem a palackból-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból