Ügyvéd Podcast

109. Holtomiglan – holtodiglan: avagy hogyan írjunk tökéletes végrendeletet? - 53 perc

· PT53M8S

Összefoglaló

Dr. Sziklai János, öröklési joggal foglalkozó ügyvéd Dr. Gerhard-Kotroczó Ágnes vendége az Ügyvéd Podcast 109. epizódjában. A beszélgetés a végrendeletek készítésének gyakorlati kérdéseit járja körül, kitérve az érvényességi, hatályossági és műhibamentes végintézkedésekre…

Röviden

Műsor
Ügyvéd Podcast
Megjelenés
2024. 05. 13.
Hossz
53 perc
Szereplők, említett nevek
Sziklai János, Méhes Dávid, Gerhard-Kotroczó Ágnes, Lőrik József, Gerő Tamás, Retteghy Dóra
Témák
végrendelet, öröklési jog, végintézkedés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] ez itt az ügyvéd podcast egy podcast ahol ügyvédek beszélgetnek ügyvédekkel a hivatásukról én gerhard kotrocó ágnes vagyok és ma az öröklési jog és a végintézkedések banánhéjairól beszélgetek sziklai jánossal röviden bemutatom vendégemet és utána kezdődik a beszélgetés sziklai jános ügyvéd 1971-ben végzett az lt-n 1973 óta folyamatosan ügyvéd 10 évig az ország egyik legnagyobb bankját képviselte polgári perekben amelynek legnagyobb szegmense a devizahiteles perek vitele volt sok évig a budapesti ügyvédi kamara elnökségének tagja a budapesti fesztiválzenekar egyesület elnöke valamint a budapesti fesztiválzenekar alapítvány kuratóriumi tagja akkor kezdjünk is bele szakcikadatbáis.hu 29 jogi folyóirat több mint 17000 tanulmánya többek között a magyar jog a jogtudományi közlönny a gazdaság és jog a munkajog a családi jog lapszámai 2000-től a mai napig böngészhet a tartalomjegyzékekben vagy kereshet szabadszövegesen is szakcikadatbazis.hu szikl jános a vendégem aki hagyatéki ügyekkel öröklési ügyekkel is foglalkozó ügyvéd kolléga a podcast elsősorban gyakorló jogászoknak ügyvédeknek készül de nyilván számítunk arra is hogy laikus hallgatóság is hallgat bennünket akkor amikor egy életről beszélünk előbb-utóbb mindenkinél felmerül a hagyatéknak a kérdése szóval az öröklési jog az egy olyan dolog ami az ügyvédeknél is és egyébként a laikusoknál is előbb-utóbb egy olyan kérdés amivel foglalkozni kell te amikor bemegy valaki az irodádba azzal hogy örökléssel kapcsolatos kérdése van akkor mi a tapasztalatod mennyire tudják az emberek azt hogy milyen jogi szolgáltatások közül választhatnak milyen megoldási javaslatok lehetségesek az ő problémájukra illetve mennyit beszélgetsz velük első körben amikor legelőször jelentkeznek az első kérdés az hogy mikor milyen időpontban keres fel akkor amikor még az örökhagyó még él vagy már az örökhagyó már halott egészen másról beszélnek akkor amikor még él és akkor is persze elválik hogy egy örökhagyó keres fel vagy egy jövőbeni örökös valamelyik gyereke vagy valaki aki tudja hogy a javára akar valaki végrendelkezni a másik eset általában gyakoribb hogy olyankor keresnek fel ügyfelek amikor már valaki az örökhagyó megh halt és ebben az esetben aki felkeres ugye az is kétféle lehet vagy egy törvényes örökös tehát többnyire a leszármazója vagy oldalági rokona az örökhagyónak vagy pedig egy végrendeleti örökös ebben az utóbbi esetben mindig nagyon érdekes és ez az ügyvédi szakmában ez egy mindennapos érdekes kérdés hogy melyik felet kell képviselni aki a majdani felperes lesz és perelni akar vagy az akit perelni fognak és alperes lesz erről rögtön eszembe jut egy sok évtizeddel ezelőtti ügyvédi tapasztalatom amikor egy új ügyvédjelölt volt mellettem és valaki elmondott nekem egy jogesetet és én megkérdeztem az életőtől hogy és mi alperesek vagyunk vagy felperesek mire az ügyvédjelölt megkérdezte tőlem miért más az igazság amire én mondtam hogy nem más az ig igazság ugyanaz az igazság de már akkor is a polgári perrenttartásból kikerült az igazság szó sincsen benneem ma már a pp-ben 99 óta és nem az igazság más hanem a védekezés illetve támadás iránya más emiatt másképp kell válaszolnom hogyan zajlik nálad a konzultáció abban az esetben hogyha olyas valaki keres fel aki még életben lévő leendő örökhagyó tehát valamilyen formában végig intézkedni kíván ugye itt is két alapkérdés van miről akar vég rendelkezni tehát mi lesz az ő hagyatéka és a másik hogy kire akarja ezt a hagyatékát hagyni az hogy mi a hagyatéka azt általában mindenki jól el tudja mondani bár itt rögtön eszembe jutott egy közbevetés mert ez a rendkívül furcsa jogintézmény ami szerintem egy jghghészag és ezzel foglalkozni kellene a jogalkotónak a jövő mer rendkívül sok visszás helyzetet okoz nevezetesen a úgynevezett halál esetére szóló banki rendelkezés ami egy súlyos problémát tud okozni mert a bankok a banktitokra való hivatkozással azt se mondják meg hogy ki a kedvezményezett és azt se mondják meg hogy mennyi az az összeg amit az illető hagyatéki eljárás nélkül csak a halotti anyakönyvi kivonat bemutatás ával máris megkap ami azért nagyon érdekes mert a jelenlegi új hangsúlyozom új bírói gyakorlat szerint a köteles rész alapjához hozzátartozik ez az összeg mert ez hasonlít egy ajándékhoz mert az örökagyó még életében eldöntötte hogy ezt valaki halála után megkapja de miután nem tudjuk meg hogy ki az illető és nem tudjuk meg hogy mennyi az az összeg ez gyakorlatilag a perlésnek a lehetőségét majdhogy nem kizárja annak ellenére hogy a köteles részhez hozzá kell számítani mondom az új gyakorlat szerint csak azt nem tudom hogy hogy lehet ezt bizonyítani mert semmit nem tudunk csak egy véletlen folytán derülhet ki a hagyaték ezt amit most mondtam leszámítva általában teljesen nyilvánvaló hogy mi bár mostanában találkoztam olyan végrendelettel ahol egy nagyon nagy vagyon esetében az örökhagyó egy ügyvéd által készített végrendeletben a céges vagyont szinte nem sorolta föl és ennek következtében nem volt ott sem teljesen világos hogy mi a hagyaték de ez mint mondtam az esetek többségében nem szokott problémát okozni ennél nagyobb probléma az hogy ki legyen az örökös mert pont azért fordulnak ügyvédhez az esetek többségében mert azért akar végre rendeletet alkotni mert nem a törvényes örökösökre szeretne ha áramlana a vagyona hanem a törvényes öröklés szabályaitól elkíván valamilyen módon térni esetleg ki akarja zárni a törvényes örököst az öröklésből vagy amiennél manapság azért ritkább hogy ki is akarja tagadni az éilletőt itt akkor fel szokott merülni a kitagadás kérdésénél az hogy kit lehet kitagadni és kit nem nem lehet kitagadni és itt ismertetni kell polgári törvénykönyvnek ezt a kétlépcsős rendszerét ami a kitagadásnál van hogy az érdemtelen ki az érdemtelen és mik azok a további szabályok amik az érdemtelenségen túl megalapozzák a kitagadás lehetőségét őszintén szólva én nagyon merevnek és idejétmúltnak találom a ptk-nak ezt a rendszerét amelyik nagyban egészé ben átvette a korábbi 59-es ptk-nak a szabályait és az pedig a korábbi több évszázados gyakorlaton alapult és mondhatom hogy itt elég furcsa szabályok vannak többek közt itt szóba kerül az erkölcstelen életmód folytatása és más hasonló idejét múlt dolgok amelyekkel kapcsolatban a bírói gyakorlat meglehetősen nem egyértelmű hogy mit tekinthetünk egyáltalán erkölcstelen életmondnak tehát kellőképpen szubjektív visszatérve egyébként a bankszámla esetében a kedvezményezett megjelölésében amennyire én látom azért szokták ezt a lehetőséget választani mert kikerül a hagyatéki eljárásból és nem növeli ugye a közjegyzői költséget valamint ugye a hagyatéki hitelezők igényét is lényegében elvonja mivel nem kerül be az eljárásba és nem minősül örökségnek ezzel egyet tudsz érteni hogy hogy ez egy ilyen érdekes megoldás erre egyet tudok érteni mert egész életemben mindig ügyvéd voltam és az ügyvédnek az egyik feladata pont az hogy kitaláljon olyan lehetőségeket amelyekkel az ügyfelek élni tudnak és itt jelen esetben ez egy kitűnő lehetőség arra hogy hagyadéki eljárás nélkül tehát viszonylag olcsóbban és ami am nem utolsó szempont gyorsabban hozzá lehessen jutni a pénzhez és az egyetlen hátránya nem arra aki ezt örökli az öröklés szót itt idézőjelbe kell tenni de a többiekre nézve nagyon kedvezőtlen de itt elsősorban mindig az örökhagyó érdekeit kell nézni és az örökhagyó azt szeretné hogy valaki gyorsan hozzájusson a pénzhez és ezért így rendelkezik ebben segíteni kell amikor hozzád fordulnak az emberek akkor mennyire van az benne a köztudatban hogy végintézkedésnek több formája is lehet vagy kifejezetten végrendeletért mennek ügyvédi oldalról nézve szerencsére általában fogalmuk sincs hogy milyen lehetőségek vannak és az hogy van alográf meg holográf tehát más által írott illetve saját kezűleg írt végrendelet erről nincs fogalmuk többnyire és hát itt rossz indulaton megjegyeztetem hogy néha ügyvédeknek sincs és a legtöbb ügyvédi műhiba az öröklési joggal kapcsolatos itt a kittérőt egy kicsit még folytatnom kell mert ezt állandóan sulykolom az ügyvédekbe hogy az egy nagyon hibás elképzelés hogy az öröklési jog egy nagyon egyszerű joganyag ezt mindenki tudja és elegendő felütni a ptk-t és egy pillanatok alatt lehet csinálni egy végrendeletet rengeteg buktatója van a végrendelet készítésének és rengeteg lehetőség van a végrendelet elrontására aminek mind az örökösökre nézve mind az ügyvédre nézve nagyon súlyos következményei vannak na most az ügyfelek valóban nem tudják milyen lehetőségek vannak ezért a lehetőségeknek a tárázát fel kell tárni és hát itt van visszautalva az előzőekre amikor azt mondtam hogy az ügyvéd feladata az hogy segítsen abban hogy az örökagyó a számára a legjobb megoldást válassza és ezzel lehet hogy bizonyos emberekkel nem fog becsületesen eljárni de mégis az örökhagyónak az akarata kell hogy érvényesüljön itt például gondolok az öröklési szerződésre és az öröklési szerződésnek arra a pozitív oldalára hogy ilyenkor két év elteltével már köteles rész re sem jogosult az aki így nem kap semmit és nagyon gyakran látom újabban az ügyvédek elég gyakran adják ezt a tanácsot hogy így gyakorlatilag ki lehet játszani a köteles részt a halál esetére szóló ajándékozás mennyire jelenik meg a praxisodban mint gyakorlat még soha nem volt ilyen ügyem 1zer éve dolgozom ügyvédként a hagyatékokkal kapcsolatban is legalább 10 éven rengeteg hagyatékot tárgyalok sőt most ra az alakult ki az elmúlt két-három évben a teljes munkaidőmet hagyatéki ügyek teszik ki soha még nem volt halál esetére szóló ajándékozás nekem és ezzel kapcsolatban ennek folytán semmilyen gyakorlatom tapasztalatom őszintén szólva nincs említetted a ptk-nak az öröklési jogi könyvét mint anyagi jogi jogforrás én azt látom hogy azért ügyvéd kollégák is viszonylag azzal ritkán vannak tisztávan h sajátos jogorvoslati rendszere van a hagyatéki ügyeknek és ugye itt is van egy mögöttes jogszabály ami kifejezetten ezt a típusú eljárásjogot rendezi az ügyvédek részéről a legnagyobb tudatlanság ezzel kapcsolatban van nagyon oda kell figyelni arra hogy a hagyatéki eljárás során az ügyfél mit mondjon mit tanácsoljunk az ügyfélnek illetve jogi képviselőként mit mondjunk a hagyatéki eljárásban ugyanis nagyon sú súlyos negatív következményei tudnak lenni annak ha nem a megfelelő választ adjuk a közjegyző kérdésére a közéző mindig fölteszi ezt a kérdést kötelességszerűen hogy a jelenlevő törvényes örökösök elfogadják-e érvényesnek a végrendeletet és itt óriási a tévedésnek a lehetősége mert ha a laikus ügyfél aki nem ismeri fel hogy a a végrendeletnek milyen alaki tartalmi vagy más hibája van és azt mondja hogy érvényesnek fogadja el és a hagyatéki eljárás alapjául elfogadja a végrendeletet akkor gyakorlatilag elzárult a jogorvoslat lehetősége ebben az esetben a saját nyilatkozatát csak a megtámadásra vonatkozó általános szabályok szerint támadhatja meg ami nagyon nagy nehézség egy perben tehát én mindig azt szoktam tanácsolni hogy ilyen súlyos kijelentést ne tegyen senki hogy érvényesnek fogad el egy végrendeletet mikor nem is ért hozzá és sajnos nem ritkán előfordul hogy a közjegyző azért hogy a saját eljárását megkönnyítse aggálytalannak mond egy végrendeletet és ráveszi rábeszéli a törvényes örököst hogy fogadja el érvényesnek a végrendeletet holott a végrendeletnek első pillanatban nem de a második pillanatban már felismerhető aggályos volta van amit azáltal ugy erre rábeszélte az illetőt és nem kellő jogi tanácsot adott f kellő felvilágosítást ezzel a közjegyző vétett a szakmai szabályok ellen nekem volt nem túl régen egy ügyem ahol a közjedyző helyettes azt a felvilágosítást adta a törvényes örökösnek hogy a végrendelet teljesen aggálytalan holott ránézésre is lehetett látni hogy ez nem így van nagyon egyszerű eset volt hogy lehetett látni hogy a végrendeleti örökös és az egyik tanúnak a neve vezeték neve egyező volt amiből első pillanatban kiderült hogy a tanú úgynevezett közreműködő volt a tanú az a sógornője volt a örökösnek és ennek folytán ennek az örökösnek a javára rendelt juttatás érvénytelen volt és a közjegyző azt a felvilágosítást adta hogy ez egy aggálytalan végrendelet aminek kapcsán az illető azt mondta hogy akkor elfogadja érvényesnek itt én azt a jogorvoslati lehetőséget választottam hogy ezt a dolgot megváltoztassam valahogyan hogy megfeleveztem a hagyatékát adó végzést arra való hivatkozással hogy a közjegyző a kioktatási kötelességét nem teljesítette és lás csodát a fővárosi törvényszékeznek helyt adott ennek a fellevezésnek és hatályon kívül helyezte a hagyatékátadó végzést és új hagyatéki eljárást írt elő ahol már én is megjelentem két jogorvoslati módszer között ugye a fellebezés a közjegyző elleni jogorvoslat lényegében tehát hogyha ő valami jogszabálysértő módon adta át a hagyatékot míg az ideglenes hagyatékátadó végzés ellen ugye hagyatéki per az ami indítható tapasztalatod alapján mennyire vagyunk azzal tisztában ügyvédként hogy mikor melyik jogorvoslatot érdemes a hagyatéki eljárásban választani és hogy milyen következménye lehet annak hogyha teljes hatályú hagyatékátadás történik annak ellenére hogy megkérdőjelezhető az eljárásban az hogy ki és hogyan örököl a fellevezésnek a lehetősége a az elsősorban akkor adott ha valamilyen törvénysértő módon járt el a közjegyző tartalmi okokból a közedző hagyatékátadó végzéssel fellebezéssel nem orvosolható az ügyvédeknek egy nagy része úgy gondolja hogy sportnyelven szólva teljes pályás letámadást kell indítani azaz először megfelebezzük a végzést aztán ha nem sikerül akkor majd indítunk pert ez egy teljes értelmetlen dolog mert a törvényszék a hagyatéki eljárás szabályainak megsértését vizsgálja csak és azt nem vizsgálja hogy mondjuk akarathibás volt-e a végrendelet ezt nem is vizsgálhatja a közjérző hagyatékátadó végzése elleni fellevezés az ugyanúgy a hagyatéki eljárásnak része tehát egy perenkívüli eljárás ami azt jelenti hogy ebben a perenkívüli eljárásban a törvényszék is végzéssel és tárgyaláson kívül hoz határozatot tehát nem hoz ítéletet a törvényszéki…

Említett entitások

Témák

  • végrendelet
  • öröklési jog
  • végintézkedés

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „109. Holtomiglan – holtodiglan: avagy hogyan írjunk tökéletes végrendeletet? - 53 perc”

Miről szól ez az epizód: „109. Holtomiglan – holtodiglan: avagy hogyan írjunk tökéletes végrendeletet? - 53 perc”?

Dr. Sziklai János, öröklési joggal foglalkozó ügyvéd Dr. Gerhard-Kotroczó Ágnes vendége az Ügyvéd Podcast 109. epizódjában. A beszélgetés a végrendeletek készítésének gyakorlati kérdéseit járja körül, kitérve az érvényességi, hatályossági és műhibamentes végintézkedésekre… Az epizód a Ügyvéd Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 05. 13..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „109. Holtomiglan – holtodiglan: avagy hogyan írjunk tökéletes végrendeletet? - 53 perc”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Sziklai János, Méhes Dávid, Gerhard-Kotroczó Ágnes, Lőrik József, Gerő Tamás, Retteghy Dóra.

Milyen témákat érint ez az epizód: „109. Holtomiglan – holtodiglan: avagy hogyan írjunk tökéletes végrendeletet? - 53 perc”?

Fő témái: végrendelet, öröklési jog, végintézkedés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „109. Holtomiglan – holtodiglan: avagy hogyan írjunk tökéletes végrendeletet? - 53 perc”?

Megjelenés: 2024. 05. 13.. Hossz: 53 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ugyved-podcast/109-holtomiglan-holtodiglan-avagy-hogyan-irjunk-tokeletes-vegrendeletet-53-perc

Több epizód a Ügyvéd Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból