Ügyvéd Podcast

114. Átalakult BV-rendszer: nem az a kérdés, hogy ki megy be, inkább, hogy ki jön ki a börtönből… - 42 perc

· PT42M43S

Összefoglaló

Az Ügyvéd Podcast 114. adásában Kadlót Erzsébet dr. Lévai Miklóssal, egyetemi tanárral, kriminológussal és volt alkotmánybíróval beszélget a büntetés-végrehajtási rendszer átalakulásáról. Megvitatják Magyarország magas, egy főre jutó fogvatartotti arányát, összehasonlítva azt…

Röviden

Műsor
Ügyvéd Podcast
Megjelenés
2024. 08. 06.
Hossz
43 perc
Szereplők, említett nevek
Retteghy Dóra, Lőrik József, Gerő Tamás, Méhes Dávid, Kadlót Erzsé
Témák
büntetés-végrehajtás, kriminológia, fogvatartás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] ez itt az ügyvéd podcast egy podcast ahol ügyvédek beszélgetnek ügyvédekkel és a tudományos világ képviselőjével a hivatásukról én kadló erzsébet vagyok és most a büntetés végrehajtásban történt változásokról beszélgetek lévai miklóssal röviden bemutatom a vendégemet dr lévai miklós egyetemi tanár nemzetközileg elismert kriminológus volt alkotmánybíró az elte jogi karán végzett majd bírói ügyészi szakvizsgát tett 1981-től a miskolci egyetem jogtudományi karán főállású oktatóként a bűnhügyiudományok intézetének igazgatójaként dolgozott majd a kar dékánja lett az elte állam és jogtudományi kar kriminológiai tanszékének tanszékvez vezetője majd 2006-tól a rektorhelyettese volt nevéhez főződik a kriminológiai mesterképzés magyarországi megalapítása jelenleg az elt teljes állású és a széchenyi istván egyetem jogi karának részfoglalkozású egyetemi tanára az mta állam és jogtudományi bizottsága büntetés végrehajtási albizottságának elnöke akkor kezdjünk is bele [Zene] megújult a jogkodex.hu mostantól jogszabályokat is kereshet és olvashat a jogkodex.hu weboldalon telefonon és számítógépen is a hatályos jogszabályok az éppen hatályos szövegükkel a már hatályon kívül helyezett jogszabályok az utolsó érdemi szövegállapotukkal érhetőek el ha gyorsan kell a normaszöveg akkor jogszabályok igényesen ingyenesen jogkodex.hu [Zene] a mai témánk az átalakult büntetés végrehajtási rendszer és ennek az előnyei hátrányai az hogy mit hozhat ez nekünk a társadalomnak a jövő szempontjából mielőtt azonban a konkrét átalakult rezsimszabályokról beszélnénk arról kérdezném tanár urat mi a véleménye arról hogy a napokban megjelent az eurostat legújabb statisztikája ami szerint börtön ország lettünk magyarországon a legmagasabb az egy főre jutó fogvatartotti állomány és úgy tűnik hogy ezt az első helyet mi töretlenül tartjuk is indokolt ez tanárúr szerint valóban ennyire súlyos bűncselekmények vannak magyarországon valóban ennyire rossz a helyzet vagy esetleg másban kellene hozzáállást váltani annak érdekében hogy ne mi legyünk itt az éllovasok jogos a felv és a bűnözés felől nézve a bűnözés szerkezete felől nézve én nem tartom indokoltnak hogy nálunk ilyen magas a 100z lakosra jutó börtönnépesség tőlünk lényegében hasonló bűnözési helyzetű meg közbiztonsági jellemzőkkel rendelkező országokban jóval alacsonyabb a börtönnépesség mondjuk ausztria esetében a s000 lakosra jutó börtönnépesség az pont a fele mint magyarországé németországban még kevesebb szándékosan nem mondok észak európai országokat más társadalmi közeg és kultúra és a büntető igazságszolgáltatással kapcsolatban is és a bűnözésre való reagálással kapcsolatban is más viszonyok de itt a széles értelemben vett közép-európai régióban hasonló közbiztonsági helyzetű országok közül ismétlem ez kirívó egyfajta magyarázat ehhez a börtönnel a végrajtandó szabadságvesztéssel kapcsolatban az európai kultúra azt mondom hogy a második világháborút után a hangsúlyt a börtönrendszereknek a humanizálására helyezte lehetőség szerint többletbüntetésst ne jelentsen a szabadságvesztés mint amit önmagában jelent ez a szankció és aztán egyszer csak valami más is elkezdődött nyugat-európában először az egyesült királyságban 1993-ban az akkori konzervatív párti belügyminiszter michael howard a konzervatív párt konferenciáján felállt és azt mondta hogy a b ön működik a jövőben engem nem fog érdekelni és minket nem fog érdekelni hogy elmarasztalnak amit a s000 lakosra jutó börtönnépesség magas és a börtönpopuláció az növekszik a gyilkosokkal a rablókkal szexuális erőszakos bűncselekmények elkövetőjével szemben igenis végrehajtandó szabadságvesztést fogunk kiszabni az egyik következmény az az hogy a nyugat-európai országok közül a legnagyobb börtön populációval 87000-essel az egyesült királyság rendelkezik a 100z lakosra jutó börtönnépesség az olyan 145 ehhez képest nyugat-európai országok jóval lemaradva na most miért mondtam ezt el azért mert az hogy hogyan is alakul a börtönnépesség az nem feltétlenül a bűnözés alakulásától függ a politikának a nagypolitikának szerepe van abban hogy milyen jelentőséget tulajdonít a a végrehajtandó szabadságvesztésnek ugye nagyon érdekes hogy a rendszerváltozáskor amikor a magyar nagypolitikát is de a büntetőpitikát is áthatotta a nyugati standardok követése érjük utól európát akkor a szezer lakosra jutó börtönnépesség az jelentős mértékben csökkent magyarországon akkor egy konzervatív kormány egy olyan büntetőpolitikát követett ugye ennek a megtestesülése az 1993 kevi 17 törvény hogy próbáljuk meg a végrehajtandó szabadságvesztést más szankciókkal helyettesíteni és hagyjuk meg a legsúlyosabb bűncselekményekre ezt a szankciót a következmény az lett hogy a rendszerváltozás óta eltelt időben de mondhatom hogy a modern magyarország időszakát ha nézzük akkor a legalacsonyabb 100000 lakosra jutó börtönnépesség a 90-es évek közepén volt olyan 120 körüli azt gondolom hogy egyrészt a szabály ás a légkör illetőleg hogy a politika nem azt fogalmazta meg hogy a börtön működik hanem próbálkozzunk az alternatívákkal ez valószínűleg hatott a törvényi változásokra a bírák büntetés kiszabási gyakorlatára és ugye érdekes hogy egymásnak irányt tkintve ellentétes folyamatokat látunk akkor a börtönnépesség csökkent a bűnözés megemelkedett de ezzel együtt a politika a szakmai közhangulat vállalta ezt fontosnak tartotta hogy évtizedek törekvéseit akkor most meg lehet valósítani a börtön drága hatékony-e az ami egyébként ennyire drága vegyük tekintetbe hogy ott nem csak a fogvatartottak eltartásáról van szó van épületek biztonságáról karbantartásáról nekünk nincsenek szigeteink mi nem tudjuk kitelepíteni az épületeket ezek itt vannak a városokban következésképp ezektől védeni kell a civil környezetet is van egy szakmai állomány ami nem csak az őrzőkből hanem az ellátókból az informatikából az adminisztrátori állományból áll biztos-e hogy nekünk ennyit kell költeni börtönre és nem lehetne ehelyett valami hatékonyabb megoldást találni mert ha folyamatosan emelkedik a bűnözés folyamatosan emelkedik a börtönlétszám akkor hova visz ez a börtönpolitika annyit hozzáteszek hogy a bűnözés évek óta csökken most az utóbb néhány évben egy kicsi emelkedést lehet látni de alapvetően jelentősen csökkent igen a börtön drága tehát akkor amikor nyugat-európában megfogalmazódott az hogy keressük a börtön alternatíváit akkor ez egy tényező volt egy tényező volt a költséghaszon elemzés mibe kerül ez nekünk tudunk-e olcsóbb de ugyanakkor hatékonyabb a társadalmi beilleszkedés szempontjából egy befogadóbb büntető és társadalmipitika szempontjából jobb megoldást találni és ekkor jönnek az úgynevezett közösségi szankciók ekkor jelenik meg a helyreállító igazságszolgáltatás a mediáció intézménye amit említettem számokat bizonyos nyugat-európai országok esetében azok az ellenérvek a börtönnel szemben azt a politika érvényesítette fog-e rajtunk segíteni ezen a szemléleten ezen a helyzeten a mostani büntetés végrehajtás si rezsim változása mert ugye ezt ennek ígéretével is hozták létre ugyanis számomra soha nem az a kérdés hogy ki megy be a börtönbe hanem az hogy ki jön ki tehát ott milyen tevékenység folyik annak érdekében hogy egy olyan közeg jöjjön ki akivel aztán lehet együtt élni a társadalomban is a büntetés végrehajtási törvény módosítása következtében megváltozott a a rezsimszabályok rendszere és ez azért még nem tudatosult hogy hatással lesz ismét a büntetés kiszabási gyakorlatra azért a bírák aggódnak eddig ugyanis egyértelmű volt hogy mit jelent a börtön a fokház a fegyház a fokozatok tartalmát lehetett tudni most azonban öt rezsim van igazán amiben kissé össze is csúszik a fegyház börtönfokozat eleje vége a fookáz már nem annyira problémát látok a fiatalkorúak esetében és bizony a törvény előkészítésének szakaszában fölvetettük hogy ezentúl ki fogja kiszabni a szabadságvesztést a bíró a tárgyalóbíró vagy pedig a bv amelyik hát nem rendelkezik alkotmányosan azzal az eszközzel hogy ő beleszólhatna akár a végrehajtási fokozatba is ugyanis annak van jelentőség a feltételes szabadságra bocsátás az enyhébb fokozat alkalmazása szempontjából és én ezt alkotmányjogilag egyáltalán nem látom a hatályba lépett szabályok szerint sem elrendezettnek kérdezem hogy tanár úr úgy is mint alkotmányjogász úgy is mint kriminológus hogyan látja ezt a kérdést ugye a 2023 évi 97 törvényről van szó amely a büntetésvégrehajtási kódexet jelentős mértékben módosította van olyan büntetésvégrehajtási joggal foglalkozó szakember aki azt mondja hogy ez mérföldkő a magyar büntetésvégrehajtás történetében kriminológusként én alapvetően pozitívnak gondolom ezt a törvényt és a törvénynek a szellemiségét az alkotmányok felől nézve azonban látok problémát és gondot mindazt amit elhangzott a kérdésben ha megnézzük a büntető törvénykönyvnek a 35 paragrafusát ugye a 35 paragrafus az azt mondja hogyha a bíróság szabadságvesztést szab ki akkor fegyház börtön vagy fookáz fokozatban rendeli el a végrehajtást azt látom a jelenlegi szabályozás alapján hogy a bíróságnak a bírói döntést egy a bvop-hez tartozó szervezet az lényegében fölülírhat nem biztos hogy nekem kell a mentségeket is elmondani de azért az érveket az kétségtelen hogy a törvényben a vég raajtási rendeletben az indokolásban egyébként az indokolás az azt kell hogy mondjam hogy példaszerű nagyon színvonalas indokolás ott azt hangsúlyozza hogy az alap a végrehajtási fokozat és ahhoz képest történik meg ez a bizonyos ötös besorolás és a törvény egyértelművé teszi hogy kikerül az egyes kettes hármas négyes ötös kategóriába önmagában igen szerintem nem sikerült összehangolni a btk át és ezt a büntetés végrehajtási kódex módosítását mert egy bíró amikor kiszab egy szabadságvesztést ahol a végrehajtási fokozat fogház azt annak a tudatában szabja ki hogy a büntetés végrehajtásban mivel is jár a fokház de ezt az új rendszerben bizony felül lehet írni és a legszélsőségesebb esetekben adja meg a törvény a bírói felülvizsgálat konkrétan a büntetés végre rjtási bíróhoz fordulásnak a lehetőségét a magyar helszinki bizottságnak a honlapján erről a törvényről egy kitűnő összefoglaló van amely összefoglaló az érintettek tehát az elítéltek a hozzátartozóik de bármilyen érdeklődő számára közérthetően elmagyarázza hogy miről is van szó és akkor a példa annak a tudatában elítéli a bíró hogy fookáz az mivel jár és ha meg meg nézzük most a kategóriarendszert akkor a fokház tehát ha kezdeti kategóriaként fokházba kerül akkor csak egy jogot említek a telefonálás az azt jelenti hogy 150 percet telefonálhat igen ám de ha az értékelő vizsgálatnak az eredményeképpen úgy döntenek hugye fogház fokozatra ítélt nem kerülhet a legsúlyosabb kategóriába az ötödikbe de akár a negyedikbe kerülhet akkor az mit jelent hogy a bíró annak a tudatában hogy fookáz 150 perc de átminősítik elsőből negyedik kategóriába mert úgy gondolják hogy ennek megvan az alapja akkor az 50 perc és ez csak azt kell hogy mondjam hogy az egyik következmény amelyben ilyen anomáliát látunk és nem rándíthatjuk meg a válunkat hogy hát istenem a kapcsolattartásról van szó a rehabilitációról van szó az én álláspontom szerint ugyanis ez az elítélt előbb-utóbb ki fog jönni de ha nem lesz meg a kapcsolati hálója akivel nem volt meg a kapcsolattartási lehetősége hova fog kijönni az a mi tervünk lesz több egyéb dologban is a látogatás látogató fogadása külső helyszínre kimehet csomag tehát ebben is nagyon jelentős különbségek vannak hogy első második harmadik negyedik nem beszélve az ötödik kategóriáról de azt azért hagyjuk mert oda nem kerülhet gyakorlatilag a fokházas de most akkor az elvi oldalát hogyha nézzük akkor valóban ki dönt arra arról hogy a büntetéshez milyen joghátrány társul készülve erre a beszélgetésre a szakirodalmat megnéztem és tképpen azt mondhatom hogy a büntetés végrehajtási jogászoknak régi problémája az hogy a végrehajtási fokozat az a büntetést kiszabó bíró kezében van és 2001-ben jelent meg egy tanulmány a következő címmel szabadságvesztés végrehajtás fokozatok nélkül kérdőjel kitűnő büntetés végrehajtá szakemberek írták ezt a tanulmányt és azóta is előjön hogy a rezsimrendszer tehát ami 2024 március 1je előtt volt ahol a három fokozathoz kapcsolódott három-3rom rezsim hogy az nem ad kellő lehetőséget a bv-nek hogy a magaszakmai szempontjait érvényesítse a progresszivitást tehát hogy ahogy közeledünk a szabaduláshoz akkor minél inkább a szabadélet a civil élet körülményeihez igazodó rendszerben és körülm között él ilen adott elítélt tehát megkötött a kezük a büntető bíróság és a btk által azért ennek van egy alkotmányos háttere hogy az alkotmány vagy az alaptörvény ki az akit feljogosít a büntetés kiszabására átkerül akárhogyan is a bíró kezéből a tényleges végrehajtási következmény a jogkövetkezmény a büntetés végrehajtásban márpedig a btk megfogalmaz büntetési célokat amiért a büntetőbírót a tárgyalóbírót teszi felelőssé hogy annak megfelelően és annak mentén szabja ki a büntetést ezt nem hogy nem vállalhatja de nem is veheti el tőle a büntetés végrehajtása ahol hát hogy is mondjam praktikus szempontok nagyon nagy számban vannak de mint sólyam lászlótól tudjuk a praktikus szempontok nem alkotmányos érvek kiüresíti az biztos a btk-nak az idézett 35 par us első bekezdését ez ott nem ahol a kezdeti kategória besorolás az megegyezik tehát amikor nem értékelik felül hogy na akkor most a fokházas nem az első kategóriába megy hanem ha először ítélték el és egy évnél rövidebb akkor megy az első a legenyhébb kategóriába és ugyanígy van még a börtönnél is illetőleg a fegyháznál de mozogni lehet már a besorolással is vannak problémáim vannak ilyen úy nevezett kockázatelemzési vizsgálati szempontok amik hát eléggé rejtélyesen hangzanak például ilyen van benne hogy az elítélt által elkövetett bűncselekmény jellemzői nézetem szerint ezt a büntetőbíró értékeli amikor a büntetést kiszabja mertogy ez az ő dolga a belső arányosság az arányosítás az ítélkezés arányossága követelménye szerint neki kell azt megállapítani hogy a jellemzők alapján a lehetséges tóig határok…

Említett entitások

Témák

  • büntetés-végrehajtás
  • kriminológia
  • fogvatartás

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „114. Átalakult BV-rendszer: nem az a kérdés, hogy ki megy be, inkább, hogy ki jön ki a börtönből… - 42 perc”

Miről szól ez az epizód: „114. Átalakult BV-rendszer: nem az a kérdés, hogy ki megy be, inkább, hogy ki jön ki a börtönből… - 42 perc”?

Az Ügyvéd Podcast 114. adásában Kadlót Erzsébet dr. Lévai Miklóssal, egyetemi tanárral, kriminológussal és volt alkotmánybíróval beszélget a büntetés-végrehajtási rendszer átalakulásáról. Megvitatják Magyarország magas, egy főre jutó fogvatartotti arányát, összehasonlítva azt… Az epizód a Ügyvéd Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 08. 06..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „114. Átalakult BV-rendszer: nem az a kérdés, hogy ki megy be, inkább, hogy ki jön ki a börtönből… - 42 perc”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Retteghy Dóra, Lőrik József, Gerő Tamás, Méhes Dávid, Kadlót Erzsé.

Milyen témákat érint ez az epizód: „114. Átalakult BV-rendszer: nem az a kérdés, hogy ki megy be, inkább, hogy ki jön ki a börtönből… - 42 perc”?

Fő témái: büntetés-végrehajtás, kriminológia, fogvatartás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „114. Átalakult BV-rendszer: nem az a kérdés, hogy ki megy be, inkább, hogy ki jön ki a börtönből… - 42 perc”?

Megjelenés: 2024. 08. 06.. Hossz: 43 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ugyved-podcast/114-atalakult-bv-rendszer-nem-az-a-kerdes-hogy-ki-megy-be-inkabb-hogy-ki-jon-ki

Több epizód a Ügyvéd Podcast-ből