Az Én Kék Zónám

Buda László: Aki fejleszti magát, a gyerekeinek is kevesebb traumát okoz | Az Én Kék Zónám #45

· PT1H5M29S

Összefoglaló

Dr. Buda László orvos és pszichiáterrel a test és lélek kapcsolatáról, a SzomatoDráma módszeréről, valamint a testi tünetek mögötti lelki okok feltárásáról beszélgetünk. A beszélgetés kitér az önismereti munka fontosságára, a belső gyermekkel való foglalkozásra és arra, hogyan…

Röviden

Műsor
Az Én Kék Zónám
Megjelenés
2025. 11. 13.
Hossz
1 óra 5 perc
Szereplők, említett nevek
Buda László
Témák
önismeret, pszichiátria, trauma
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Fejezetek

  1. — Intro 01:41 Ha valamilyen testi tünetünk van, azonnal gyógyszerhez nyúlunk 04:04 A derékfájás sokszor nem csak egy derék
  2. — Kulturális jelenség a fájdalom mindennemű elutasítása 13:21 Fel kell ébredni a civilizációs hipnózisból 16:02 Mi a Szoma
  3. — Az élet legnagyobb változásai is egyik pillanatról a másikra történhetnek 28:47 A terápiás munka fontos következménye a
  4. — A határhúzás nagyon gyakran kerül elő a terápián 40:24 A terápia túlmutat azon, hogy a régi fájdalmakat felkavarják 45:2
  5. — Népbetegség, hogy nagyon sok ember nem érti, hogy mi baja van valójában 52:40 Aki tudatosan fejleszti magát, a gyerekein
  6. — A pszichológiát és a spirituális témákat össze kell kötni 59:44 Mi a hosszú, boldog élet titka? 61:30 Vendég kérdése Köv

Ebben az epizódban

Csomó felnőtt ember nem nagyon érti, hogy mi bajom van egy, mert ha körbenéz, akkor azt látja, hogy itt semmi.

Én azért fogom tönkretenni a jelenlegi párkapcsolatomat, mert nekem gyerekkoromban volt egy ilyen mintám, hogy anyám mindig alárendelődött apámnak, és elviselte a bántalmazást.

És ezért van az, hogy én vonzódom a bántalmazó férfiakhoz, vagy azokhoz a balekokhoz, akiktől meg azt remélem, hogy soha nem fognak bántalmazni, viszont ott meg halálra unom magam.

Amint kiptatjuk az időt, minden bajom megszűn. >> Muda László pszichiáter, pszichoterapeuta [zene] író és előadó, aki az elmúlt években a hazai önismereti és mentálhigién szemlélet egyik legmeghatározóbb alakjává vált.

Nevéhez fűződik a szomato dráma módszer megalkotása, amely a test és a lélek közti kommunikációt segíti [zene] felszínre hozni játékos, mégis mély önismereti eszközökkel.

Legismertebb könyve a mit üzen a tested, amely segít megérteni, [zene] hogy a testi tünetek nem ellenségek, hanem útjelzők az életünkben, amikre figyelni kell.

Szerinte a boldogság nem cél, amit el kell érnünk, hanem egy állapot, ami akkor születik meg, ha képesek vagyunk őszintén kapcsolódni belső világunkhoz. >> Az ember átél különböző dolgokat élete folyamán, amelyeknek egy részét nem dolgozza föl, mert nem tudja.

De ott vannak, mint valami, amit túléltünk, csak nem raktunk helyre.

Ha oda valamilyen módszerre vissza tudunk menni, és egy-egy ilyen sérült részünkkel kapcsolatba tudunk kerülni, szeretetköteléket tudunk létrehozni, ez valahogy olyan, mintha helyre hozná azt, ami egyébként is már elmúlt.

Tehát egyébként sincs valójá. >> Üdvözlöm, László.

Köszönjük szépen, hogy elfogadta a meghívásunkat. >> Én is köszönöm.

Rögtön kezdeném azzal, hogy elképesztő példányszámban fogyott ez a könyv.

Ugye, ha jól tudom, 2013-an 3-ban jelent meg, és azóta több mint 60000 példány fogyott belőle.

Tehát úgy tűnik, hogy ez egy elég komoly igény van arra, hogy elkezdjük megérteni a különböző testi tüneteinket.

Amikor megírta ezt a könyvet, gondolta, hogy ilyen népszerű lesz? >> Nem foglalkoztam egyáltalán ezzel a kérdéssel. azzal foglalkoztam, hogy amit megtudtam és összegyűjtöttem korábban orvosi pszichiáteri pszichoterápiás meg szomato terápiás tanulmányaimból, azt végre egyszer valahogy összefoglaljam, és adjak neki egy olyan keretet, ami szerintem elég személyes, elég olvasható, elég izgalmas ahhoz, hogy eljusson sok emberhez, de példányszámmal népszerűséggel egyáltalán nem foglalkoztam.

Ugye nagyon-nagyon sokan, e, azt gondolom, ez egy civilizációs probléma, amikor valamilyen testi tünetünk van, akkor hajlamosak vagyunk azonnal fájdalomcsillapítókhoz, vagy valami tompítókhoz nyúlni.

Tehát, hogy próbáljuk ezeket a kellemetlen dolgokat inkább elnyomni magunkban.

Ez ez mennyire általános probléma, és mennyire veszélyes akár ebből a nézőpontból nézve? >> Hát szerintem elég általános, de ugye adataim nincsenek erre, hogy az emberek mit csinálnak, ha valami fáj.

Csak van egy elképzelésem saját példámból is, meg akiket ismerek a kliensek példáiból, hogy ha valami kellemetlenséget meg lehet szüntetni, akkor azt megpróbáljuk egyszerűen.

Tehát hogyha ha van egy fájdalomcsillapító, ami ezt megoldja úgy, hogy nincs komoly mellékhatása, akkor ki az, aki elkezd lelkizni?

Mert lelkizni az komplikált, meg szembenézni önmagunkkal az mindig tud megterhelő lenni.

Úgyhogy én ezt abszolút értem, látom és úgymond helyeslem, hogy az ember keresse az egyszerű megoldásokat.

Csak van, amikor ez egyszerűen nem elég, vagy amikor látjuk, hogy annak, hogy megpróbáljuk a tüneti kezeléseket, úgy több a kára, mint a haszna.

Tehát rákenek egy kenőcsöt, és akkor egy ideig elmúlik, de újra visszajön, és egyre rosszabb, és utána már kenőt se hat, satöbbi.

Vagy a vérnyomáscsekkentő, vagy a tehát millió ilyen dolgot mondhatok.

A legtöbb ember akkor kezd el egy kicsit így körbenézni magában, meg meg a testéhez való viszonyát így elkezdi így nézegetni, amikor látja, hogy ezek nem működnek, mert amíg működik, addig >> meg ugye nagyon sokszor zsákutcába jutnak.

Tehát én azt látom, főleg ugye most itt azért 40 fölött már jönnek a különböző nyavaják és bajok, és azt látom az ismeretségi körömben is, hogy azért elkezdünk rohangálni különböző orvosokhoz, különböző szakrendelésekre, ilyen gyógyszer, olyan kezelés, ilyen alternatív kezelés, és gyakorlatilag egy olyan spirálba kerülnek be, hogy ez egy ilyen szenvedélyé vagy ilyen obsessionné válik, hogy a hogy hogy gyakorlatilag rá lehet csúszni erre, hogy a saját bajunkat megpróbáljuk így úgy orvosolni, de valóban igaz az, hogy nagyon keves gondolnak arra, hogy hogy lelki oldalról közelítsék ezt meg ezt meg.

Ön szerint ez lenne az első lépés, tehát hogyha valakinek mondjuk krónikus derékfájása van, csak induljunk ki egy ilyen viszonylag általános problémából, én is érintett vagyok ebben, akkor akkor el kellene kezdenie egy picit befelé figyelni, vagy elgondolkodni ennek az okain?

Ezt azért nem mondhatom így el, mint tanácsot, mert az emberek élete bonyolult mindannyiunké.

Tehát az, hogy valakinek van egy derékfájása, nekem is ez volt az egyik nagy sztorim az életemben, amit így tanított a testem úgymond, hogy nyilván ez ez az egész dolog, hogy fáj a derekam, összefügg millió dologgal az életemben abb a a azzal, ahogy egyáltalán a napjaimat élem, ahogy gondolkodom, ahogy kapcsolódom, ahogy feladatokat vállalok és így tovább. amilyen feszültségi állapotban tartom magam, amilyen stresszinten élem az életemen, és még millió egyéb dolog.

Tehát én ezt nem várom igazán el a mai kultúra emberétől, hogy ezt azonnal elkezdi megfontolni ezt a komplexitást.

Viszont amikor nem szűnnek a dolgok, ahogy beszéltünk róla, ahogy komplikált lesz, ahogy azt azt látja az ember, hogy azt a mindenit, akármit szedek, csinálok, ez csak visszajön, egyre rosszabb, vagy nem javul semmit. legtöbbször akkor néznek bele ebbe jobban, de a kérdésre válaszolva bárcsak első számú kérdés lenne minden tünet megjelenéséről, hogy álljunk meg egy pillanatra, tehát tüneteket csillapítanom kell, mert kellemetlenül nem akarom érezni magam, de nem akarom elsietni, mert akarom érteni, és ki akarok jönni abból a kicsit ilyen tudományos, materialista paradigmából, ami annyira általános oss vált a 20. században, hogy az ember lelki világának nem olyan sok köze van a testi funkcióihoz, hanem azok más szakértőkre tartoznak.

Az egy biorobotszerű valami, amit ami elromlik, mert annyira komplikált, hogy gyakran elromlik.

Hát minél összetettebb, annál több hibaforrás van benne.

Lásd, elektromos autók meg gyerekek.

Tehát, hogy igen, ezek elromolnak, és akkor egy szakértőhöz fordulunk első körbe segítségért.

Tehát ez az egész paradigma, hál istennek ez az összeomlás szélén van teljesen, >> úgy látszik.

Tehát sokkal inkább ez a holisztikus szemlélet most már azért az egész világon elterjedni, ami szuper.

Igen. >> Csak talán még komplexebbé teszi, legalábbis nekünk laikosoknak azt, hogy megértsük, hogy valójában hova is forduljunk első körben. >> Hát így is mondhatjuk, meg úgy is, hogy végre leegyszerűsíti annyira, hogy értsük, hogy miről van szó.

Mert amíg én a testemmel nem tartok egy jó kapcsolatot, tehát nem kommunikálok vele, nincs vele vele érdemi viszonyom, csak annyi, hogy mondjuk próbálom jó formába hozni, vagy díszítgetni, vagy máskor kényeztetgetni egy kicsit, vagy a külvilág felé így fölöltöztetni, vagy sanyargatni és különböző módokon bántalmazni.

Tehát ha túllépek ezen, és azt mondom, hogy ez egy partner tulajdonképpen az életemben a test nem én vagyok valójában én több vagyok, mint a testem.

Hogyha elbeszítem valamelyik végtagomat, teszem fel, attól még ugyanúgy én vagyok.

Tehát ez a test, ez valami, ami itt van egész életemben, mint egy központi kapcsolat.

Ez a 024-ben együtt vagyunk típusú dolog.

És minél érzékenyebb vagy intelligensebb, vagy bölcsebb valaki, annál inkább realizálja akár a betegségek miatt, akár attól függetlenül is csak egyszerűen meg gondolkodik, hogy én ezzel a valamivel én egy jó kapcsolatot akarok ápolni.

Én biztos, hogy nem akarok vele ellenségeskedni.

Én biztos nem akarom őt gyűlölni vagy vagy bántani semmilyen módon.

És amikor valaki ráébred arra, hogy ez egy kapcsolat, valójában, akkor a dolgok leegyszerűsödnek. sok szempontból ahelyett, hogy komplexebbé válna és hú most aztán tényleg nem tudom, hogy mi van, elkezd leegyszerűsödeni söödni oda, hogy van egy partnerem, aki nekem jelez dolgokat az életemről, a lelki világomról, a kapcsolatrendszeremről, az érzelmeimről, a fájdalmaimról, a konfliktusaimról.

És ha ezt a kapcsolatot jól ápolom, az olyan, mint egy jó barátság, hogy hogy a hogy a a barát jó esetben leegyszerűsíti neked a dolgodat.

Ő megmondja a frankót, ha elég őszinte, és mindjárt tudod, hogy ah kösz, na ezt nem láttam, ezt kellett valaki szembesítsen.

És most úgy tűnik, hogy a a így a mai kultúra emberének a test az egyik ilyen legőszintébb, legnyersebb barátja ilyen szempontból.

És sok ember nem akar ilyen barátot. egyáltalán olyat akar, aki eltünteti a személy problémákat, szépeket mond neki, meg elhiteti vele, hogy mit tudom én mit, hogy örökké élhet, vagy hogy mindig szép lesz, vagy hogy soha semmi baja nincs.

Vagy hogyha van, azt majd valaki más megoldja.

Tehát ilyen szempontból kellemetlenül őszinte tud lenni. >> Nem az van, hogy a fájdalom ebben a mai kultúrában az már egy ilyen elfogadhatatlan része az életünknek, és talán korábban, korábbi kultúrákban jobban szervült ez az emberek életében?

A múltkor hallgattam egy nagyon izgalmas beszélgetést egy buddhista szerzetessel, aki elmondta, hogy maga is komoly betegségekkel küzd, és hogy és megkérdezték, hogy hogyan tudja megőrizni ezt a békét, ezt a nyugalmat magában.

És azt mondta, hogy ők úgy dolgoznak, hogy ők a fájdalommal nem küzdenek.

Tehát ők nem próbál ellene dolgozni, hanem elfogadja a fájdalmat, mint részét az életének.

És abban a pillanatban, hogy az elfogadás megtörténik, egészen más szintre kerül, és tulajdonképpen a fájdalom sem lesz annyira fájdalmas, már ha szabad ilyet mondani.

És ez szerintem egy borzasztóan izgalmas gondolat, hogy 2025-ben valójában rettegünk minden nemű fájdalomtól, és talán egyre kisebb a fájdalomtűrő képességünk, ha csak belegondolunk, hogy a nők inkább császárral szülnek, kevésbé szoptatnak, ugye ez most egy világjelenség.

Megpróbálunk mindent érzéstés alatt, ugye egy egy sima fogtisztításnál és már szurit kérünk.

Tehát, hogy ez mennyire probléma, vagy mennyire kellene visszaépíteni azt a fájdalomtűrési képességünket az életünkbe? >> Hát erre a kérdésre lehet, hogy csak bonyolult tudok majd válaszolni, vagy ilyen kerülőutakon, mert az jutott először eszembe, hogy valóban van egy ilyen kulturális jelenség, ami például abban a reklámszogánban tükröződik, hogy nincs idő a fájdalomra, meg ilyen hasonlók.

Tehát, hogy hogy gyakorlatilag azt kínáljuk a fogyasztóknak, hogy ettől megkiméljük őket, és hogy ez az egész beágyazódik egy nyugati típusú gondolkodásmódba, aminek az a lényege, hogy noha a világ nyilvánvalóan poláris, vagyis, hogy van éjszaka meg nappal, meg van fájdalom, meg van öröm, meg van siker, meg kudarc, meg mi egyéb, de valahogy mi ahhoz kötjük a boldogságunkat, meg a jólétünket, ami az egyik póluson van.

Tehát a siker, a a bevétel, a folyamatos növekedés, a fényes oldalon való tartózkodás, a fájdalommentes kellemes dolog.

Ezekhez van valahogy horgonyozva az elképzelésünk, hogy mitől boldog valaki.

És van egy mondjuk így egy keleti megközelítés, ahol meg ennek a kettőnek a a az átölelésében látják a kulcsot.

Vagyis abban, hogy akkor vagy boldog, ha az is rendben van, ha valami fáj, akkor is jól vagy, ha kudarcot szenvedsz, akkor is tudod azt mondani, hogy ez az én életem, ha éppen valamit elvesz tőled, és nem megajándékoz, és nem fölemel, hanem hanem elgáncsol, vagy elvesztőled valamit az élet.

És ezt nagyon meg kell tanulnunk a keletiektől.

Ez ez ez az alapvető ilyen kulturális ébresztő számunkra, hogy ebben a fogyasztói gondolkodás módban az ember nem tud végül mégsem boldog lenni.

Tehát csak egy állandó rohanás van a jólét után, a boldogság, a siker, a még több valami után.

És valójában a test nagyon gyakran ezen a rohanási útvonalon állít egy akadályt, és azt mondja, hogy ne ne ne harag, úgy mondja, a test a léleknek úgymond, de meg kell, hogy állítsalak ezen az úton, mert erre semmi nincs.

Nincs semmi, amire igazán vágynál.

Úgyhogy ilyen szempontból hihetetlen izgalmas partner a test a maga betegségeiben, mert ő így tud kommunikálni. finom jelekkel is tud, mint hogy elpirul az ember, vagy kicsordul a könnye, vagy estére tényleg fáradt lesz, és ezzel is jelzi, hogy hogy ennyi volt mára.

Ne akarjál többet, mert nem fogjuk bírni. jelzi az egyhetes náthákkal, jelzi az enyhe derékfájdalmakkal, és akkor utána jön jön esetleg a a többi.

Úgyhogy szerintem ilyen szempontból tényleg alapbölcsesség most már ez, hogy ezt próbáljuk megérteni. ön szerint ki ki lehet szállni ebből a mókos kerékből, mert én azért nyilván próbálok például személyes életemben is egyre inkább ilyen mindfulness technikákkal egy kicsit lassulni, de olyan mintogyha a világban 1000 oldalról kiabálnának, hogy gyere, pörög tovább, csináld, kapcsolódj be, ne maradj le.

Tehát, hogy mintogyha ebben a mi nyugati világunkban azért ez egy ilyen nagyon-nagyon nehéz hiszifuszi küzdelem lenne azzal, hogy egy picit lelassuljunk, vagy egy picit megálljunk.

Ilyen már nem is tudom, hogy hol hallottam ezt az aranyos mondást, hogy a legfőbb kor lát, ahogy egy kor lát valamit.

És ugye itt ugyan az van, hogy ha nem ébredünk egy picit föl ebből a civilizációs hipnózisból, mondjuk így, aminek az a lényege, amit erről az előbb beszéltünk, rohanni kell, növekedni kell, sikeresnek kell lenni, meg a többi, meg örökké kell élni, vagy akármi.

Tehát, hogy ebből fölbredve oda, hogy mi az, amit pontosan én szeretnék valójában, mi az én dolgom valójában, mire van szükség a világ oldaláról felém, mi az, amit én adhatok a világnak, nem csak mit kaphatok.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • SzomatoDráma

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Buda László: Aki fejleszti magát, a gyerekeinek is kevesebb traumát okoz | Az Én Kék Zónám #45”

Miről szól ez az epizód: „Buda László: Aki fejleszti magát, a gyerekeinek is kevesebb traumát okoz | Az Én Kék Zónám #45”?

Dr. Buda László orvos és pszichiáterrel a test és lélek kapcsolatáról, a SzomatoDráma módszeréről, valamint a testi tünetek mögötti lelki okok feltárásáról beszélgetünk. A beszélgetés kitér az önismereti munka fontosságára, a belső gyermekkel való foglalkozásra és arra, hogyan… Az epizód a Az Én Kék Zónám című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 13..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Buda László: Aki fejleszti magát, a gyerekeinek is kevesebb traumát okoz | Az Én Kék Zónám #45”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Buda László.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Buda László: Aki fejleszti magát, a gyerekeinek is kevesebb traumát okoz | Az Én Kék Zónám #45”?

Fő témái: önismeret, pszichiátria, trauma.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Buda László: Aki fejleszti magát, a gyerekeinek is kevesebb traumát okoz | Az Én Kék Zónám #45”?

Megjelenés: 2025. 11. 13.. Hossz: 1 óra 5 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/az-en-kek-zonam/buda-laszlo-aki-fejleszti-magat-a-gyerekeinek-is-kevesebb-traumat-okoz-az-en-kek

Több epizód a Az Én Kék Zónám-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból