Több, mint 2000 milliárd forintot kezelünk ügyfeleinknek - Jaksity György, Concorde Csoport
· PT1H53M59SÖsszefoglaló
Jaksity György, a Concorde Csoport alapítója és igazgatósági elnöke a Cégépítők podcast vendége. Beszél a tisztességről, a növekedés fontosságáról a piacon, és arról, hogy a Concorde Csoport nem szól bele a kezelt cégek irányításába. Kiemeli, hogy a sikert nem csak a pénzügyi…
Röviden
- Műsor
- Cégépítők
- Megjelenés
- 2026. 02. 25.
- Hossz
- 1 óra 54 perc
- Szereplők, említett nevek
- Egerszegi Krisztián, Barazsy Ákos
- Témák
- tisztesség, növekedés, piacvezetés, vagyonkezelés
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Fejezetek
- — Mit jelent valójában a siker? 12:40 – Stressz és vezetői túlterheltség 32:10 – Miért kellett elengedni az operatív irány
- — Amikor az alapító visszafogja a céget 1:40:00 – Szabadság, életminőség és az „elég” felismerése 🎧 Hallgasd meg az epizó
Ebben az epizódban
Szerintem a legfontosabb az a tisztesség.
Azt a jövőt éljük, amit nagyon régen fiatalkorunkban elképzeltünk.
Az ember nem mondhatja azt, hogy jaj nem, mi nem akarunk növekedni, mert akkor két perc alatt kiszórják a piacról.
Visszanézve csináltunk a legrosszabb évben is 1 milliárd Ft nyereséget.
Vannak dolgok, amiben el kell fogadni, hogy mi majd megyünk a a hullámmal együtt.
Azérk, hogy ne amögött próbálkozzunk, mert az ott nehezebb.
De a szentírásként követjük az első naptól, hogy nem nyulkálunk bele az irányításba.
Tehát azok az irányítójogok, amiket mi átunk, és amit egy normális szervezetben a vezérigazgató, a helyettesei, az üzletekvezetők élveznek, abba mi nem pofázunk bele.
Az üzleti életben az legtöbb probléma nem abból fakad, hogy nem eléggé sikeres valaki, vagy nem elég pénzt keres, vagy nem elég nyeresért termel, hanem hogy nem tudja, hogy hol az elég.
Én inkább lennék kevésbé sikeres egy sokkal sikeresebb országban.
Lehet, hogy az egóm sérülne benne, de biztos, hogy boldogabb ember lennék. >> [zene] >> A miniérennél mindig is az volt a célunk, hogy támogassuk a hazai vállalkozókat.
Ezért is indítottam el a célgépítő podcastet.
A legtöbb vendég ugyanazt mondja, nem volt sima útjuk a sikeres cégig.
Elakadásokon, hibákon és újraterávezéseken keresztül értek a csúcsra.
A káosz volt a legjobb akadály.
A cégben szét voltak szórva az adatok és információk, s nem volt egy központi [zene] irányítópult, nem volt meg a rendszer.
Így pedig nem adatok alapján döntöttek, hanem érzéstől.
Ha te is meg akarod érteni, hogy hol akadsz el a cégépítésben, akkor kérd az ingyenes minicen cégdiagnózist a minicierem.hu/ diagnózis oldalon.
Segítünk, hogy ott fejleszd a céged, ahol valóban szükség van rá.
Ma egy kicsit a pénzpiacokra fogunk evezni.
Egy olyan emberrel fogok beszélgetni, aki számomra egy óriási dolgot hozott létre.
Az a budapesti értéktőzsdő aminek az alapításában is részt vett.
És én még emlékszem egyetemista koromban ott ott nézegettük, játszogattunk, próbálkoztunk ezzel, de számomra felfoghatatlan, hogy hogyan és mint lehet, vagy honnan jön az ötlet. és majd azt meg fogom kérdezni a mai vendégemtől, aki ennál lett természetesen az egyik legnagyobb, mondhatjuk azt, hogy tőzsdei forgalommal, értékpapír piacon, pénzpiaci, privát banki szereplőként és még valószínű ehhez kapcsolatban nagyon sok minden mással is foglalkozva egy nagyon izgalmas életutat járt be.
És erről fogunk beszélgetni, hogy hogyan lehet egy ilyet létrehozni, milyen tanulságok kihívások nehézségek ne adj isten hozzáadott plusz dolgok vannak, amit ebből ki lehet venni.
Mai vendégemmel én úgy gondolom, hogy egy izgalmas beszélgetést fogunk kivitelezni.
Jaksi Györggyel, a Concord csoport alapítójával és igazgatóság elnökével fogok beszélgetni és halóan izgalmas epizódokra, beszélgetésekre kíváncsiak vagytok, akkor kérlek iratkozzatok fel a cégépítők csatornáira.
Köszönöm szépen, Gyuli, elfogadtad a meghívásomat. >> Köszönöm a meghívást. >> Hát kérdezek már néhány apró gyors dolgot tőled.
Te miben méred a cégednek? nem tudom én a sikerét, hogy mitől függ ez igazából, nem tudom én, volumentől, euroárfolyamtól, törzsde indextől, vagy van-e bármi, ami ami ennél izgalmasabb? >> Mivel mi egy privát banki intézményn vagyunk, az elmúlt 10-15 év fejlődését nézve az egyik az ügyfeleink nálunk tartott vagyona, ami pillanatnyilag meghaladja a 2000 milliárd Ftot.
A másik nyilván az árbevételünk, nyereségünk és egyéb az eredménykimutatáshoz kapcsolódó mutatók.
Ö de ha majd hosszabban beszéljünk erről, azért azt majd hozzáteszem, hogy számomra azért egyébként önmagában, főleg Magyarországon ezek a számok nem feltétlenül mondanak sokat. >> Mi az, ami neked igazából a sikert vagy elégedettséget adja?
Akkor a számba nehéz kifejezni, inkább az, hogy amikor bemegyek a cégbe, akkor azt érzem, hogy jó hangulat van.
Tehát jól érzik magukat a kollégáim, jól érzik magukat azok az ügyfelek, akik épp fizikailag ott tartózkodnak.
Másik, hogy amikor ügyfelekkel direkben találkozom, akkor pozitív visszajelzéseket kapok.
És természetesen az is fontos, hogyha negatívat kapunk, mert akkor arra azonnal reagálunk. >> Mi neked a fontosabb, amit itt ma elmondtál, az alapján egy érdekes kérdésedet, adni vagy kapni? >> Mindkettő.
Tehát bizonyos sémában gondolkodva, mint üzletember kapunk, nyilván hogyha a cég sikeresen működik, ez akkor igaz ez a kijelentés.
És az adni oldal az, ahol mi visszaadunk a társadalomnak.
Egyrészt már azzal is visszaadunk, hogy egy tisztességes sikeres vállalkozást működtetünk, sajnos nincs annyira sok. [horkantás] De ezen túlmenően filantróp tevékenységgel, nonprofit projektekkel meglehetősen sokat foglalkozunk és sokat is áldozunk rá. >> Ha én azt kérdezem, hogy jövőkép, akkor neked ez a szó ez mit mond, vagy mit jelent?
Tulajdonképpen [torokköszörülés] én azt gondolom, hogy benne élünk a jövőben, tehát hogy azt a jövőt éljük, amit nagyon régen fiatalkorunkban elképzeltünk.
Tehát az az álmainkat valósítjuk meg.
Ez szól arról, hogy egy jó hangulatú, a környezetünk által is kedvelt, szeretett csapat vagyunk, akik akik értéket teremtenek, és ezt az értéket széles körben megosztják. lényegében, amit az előbb mondtam, az adni kapni vonatkozásában a széles kört, azt így értem.
Tehát ez nem csak a mi sikerünk, nem csak a mi lehetőségeink, akár anyagi, akár nemanyagi, hanem ez nagyon szépen szétterül a társadalomban, a kis méretünk ellenére.
És ha visszaugrunk mondjuk ilyen 30 évvel, több mint 30 évet, mer ugye a Concordcsoport már több mint 30 éves, amikor indult a pályád a Concordnál, akkor milyen jövőképed volt ez, amit ma élsz, vagy akkor esetleg teljesen más? >> A saját aspiráció persze óriásiak voltak, de a realitásérzékünk azt hiszem, hogy talán ilyen sikert nem jelzett előre.
Ö tehát ebből a szempontból előrébb látom magunkat, mint ami akkor mondjuk reálisan látszott.
A másik oldalról viszont az a közeg, amiben dolgozunk, elsősorban Magyarország kicsit tágabban nézve Közép-Európa, Európa, azzal kapcsolatban viszont sokkal rosszabban alakultak a dolgok, mint amiben reménykedtünk, és ami azt hiszem, hogy valamilyen szinten realitás volt a rendszerváltás után. >> [horkantás] >> Hát igen, az, hogy ki hogyan él a lehetőségeivel, az az egy nagyon fontos dolog.
Ha téged próbálnánk így be, nem tudom én, felcímkézni igazából, akkor melyik szó lehetne?
Tulajdonos, befektető vezérigazgató igazgatóság elnöke?
Melyik az, amit úgy magadra szívesen aggatnál? >> Hát vannak dolgok, amik amik, hogy mondjam, jogilag teljesen egyértelműek.
Egyrészt az egyik tulajdonosa vagyok a cégnek.
A másik, hogy ha nem is klasszikus alkalmazottja, de de a cégcsoporton több grémiumnak a tagja igazgatóságnak vagy más befektetési bizottságnak.
Tehát ezt mondjuk azt, hogy itt meginkább a egy munkavállalói szerepkörben vagyok benne.
És talán van egy harmadik dimenziója tekintve, hogy mi a az ilyen operatív kézivezérlésből nagyon régen hátrébb léptünk, de egyszerűen szeretek bejárni a cégbe.
Gyakorlatilag ha soha nem megyek be, akkor sincs, hogy mondjam, nem követtek el semmifőle visszaélést a feladataimmal szemben.
Főleg a mai korban, amikor az ember bárhonnan dolgozhat.
De de jó érzés oda bemenni, és akkor nem azt érzem, hogy én a tulajdonos vagyok, nem azt érzem, hogy én vagyok az igazgatóság elnöke, hanem hogy egyike vagyok egy csapatnak, amiben aminek klassza tagja lenni.
Na >> hát ez egy nagyon jó élmény.
Lehet kívánom szerintem azt, hogy mindenki hasonló élménnyel menjen a munké. >> Ha valamit kívánhatok bárkinek, aki hasonló helyzetben van, akkor ezt kívánom.
És ha most visszagondolsz arra, hogy ezt a több mint 30 éves szakmai pályafutást, amiről majd egy kicsit mindjárt beszélünk, hogy milyen mérföldkövei meg kihívásai voltak, ha emberi oldalról nézed, hogy élted meg, az mennyiben másabb, vagy akár pont ugyanolyan, mint a szakmai. >> Megmond szintén, hogy azt már nem tudom felidézni, hogy hogy 30 valahány évvel ezelőtt hozz képest, amit ma megélek, az az hol van?
Tehát elképesztően sokat változtam én a környezetem, sok minden történt.
A környezettel kapcsolatban, amit mondtam, van egy elég erős fruszrációm, de ezt kitereszthetem a a baráti körömre, a cégre, kollégáimra, hogy van egy erős lusztrációnk.
Magyarországnak nem itt kéne tartani.
Talán Közép-Európa is sikeresebben élhetett volna azzal a lehetőséggel, ami a rendszerváltáshoz, európai uniós tagsághoz kapcsolódik.
És hát azért egy a szomszédunkban zajló háború, és tőlünk nem nagyon messze zajló mondjuk közelkeleti konfliktus mindennapjait megélve.
Azt mondom, hogy azért ez több mint pusztán a kihagyott lehetőségek miatti frusztráció.
Ebben szerintem egy teljesen logikus és normális emberi reakció, hogy hogy az ember aggódik.
Agódik mindannyiunk fizikai épségéért, és nem utolsósorban a szellemi épségért, mert nem vesszük észre, hogy ezek a mérgező hatások, mérgező információk, ez a stressz, ez ez hogyan hat idegileg, és hogyan hat sajnos a szervezetünkre.
Nagyon-nagyon sok betegség van a környezetemben korosztályon vagy nálam fiatalabbak elvesznek, elmennek és ebbe szerintem ennek a környezeti mérgezettségnek nagyon-nagyon nagy a hatása sajnos. >> Hát ha beosztod ezt, akkor mi a fontosabb?
Szakmai siker, pénz, egészség vagy szellemi épség, ahogy mondtad.
Ezt hogyan lehetne így a te szempontöntödból ezt hogy lehetne megfogalmazni?
Én szerintem minden nap pont úgy kell megélni, hogy valamilyen szinten teljességet éljünk meg.
Ez azt jelenti, hogy ebben, ha már ez volt az egyik fölötés, adunk és kapunk is.
Adni azt adjuk, amit a leginkább tudunk magunknak, a környezetünknek, kollégáknak szeretteinknek ügyfeleinknek.
Tehát nagyon sok fele ad az ember. mi az, amit tudunk kapni, hogy ennek megfelelő visszajelzéseket, amelyek mérhetőek egy kedves mosolyban, egy egy kellemesen hangzó, dicsérő mondatban vagy kevésbé mérhetőek egyszerűen abban, hogy hogy reggel jó kedvűen kelünk föl, vagy hogyha álmosan és rossz kedvűen kelünk föl, akkor leülünk, iszunk egy kávét, rászánunk öt percet és végiggondoljuk, hogy mik lesznek a klassz dolgok aznap.
És hogyha így jól indul a nap, az már az már nem nem egy rossz kezdés.
És hogyha a napvégén azt fogjuk mondani, hogy tulajdonképpen ahogy reggel a jó dolgokat felsoroltuk, többé-kevésbé úgy alakult a napunk.
Nyilván voltak benne rossz, frusztratív, idegesítő dolgok is, de ugye nagyjából egy klassz nap volt.
És hogyha minden nap többé-kebbé itt telik, akkor az már egy jó élet.
Hát ez meg is az életvezetési tanácsadása és a motivációs részrovatunkat hallottuk, de hogy igen, ezzel abszolút egyetértem a ne rossz dolgokra fókuszáljunk, mert akkor csak az fog a fejünkben megmaradni és akkor azok fognak megtörténni.
A jó dolgok meg sokkal inkább előrébb visznek. [horkantás] Okés, köszönöm szépen.
Hát nekem nagyon fúja az oldalomat, hogy hogy jutott neked eszedbe 90-es éveknek az elején, hogy csináljunk már magyar tőzsdét, ugye az alapításában részt vettél.
Ez ez hogy jött ez az egész? ez a inkább a 80-as évek, ez ez úgy indult, hogy én én egy mindig is nagyon hiperaktív ember voltam.
És a amellett, hogy az egyetem azért, hogyha az ember komolyan veszi, és engem tényleg érdekelt a az, amit a közgazdasági egyetemen tanítottak nekünk.
Tehát én azt is komolyan vettem, de emellett nagyon sok minden más érdekelt, és a sok mindenből az egyik dolog az volt, hogy 88-ban Kereszti Gábor barátom, aki akkoriban diákként a rádióban dolgozott, azt mondta, hogy képzeljétek el, egy fantasztikus interjút csináltam.
Hardi Ilonával találkoztam, aki a jövendőbeli budapesti értéktőzsde újraindításán dolgozik egy kiscsapattal a pénzügyminisztérium egyik osztályán.
És akkor nagyon sokan, lelkesen elmentünk, hogy találkozzunk Ilonával.
Ebből a sokból én maradtam egyedül, aki aki tényleg az újraindításig 1990 júniusáig bejárogatott, és és hát amit tudtam, segítettem.
Úgyhogy az ötlet nem az enyém volt.
Én csak a kitartó lelkes diák voltam, aki aki hozzátette, amit amit és ez akkor nem volt kevés egyébként, mert eleve mondjuk folykonyan angolul viszonylag kevesen beszéltek. akkoriban még még szakmai körökben is.
Ráadásul én négy nyelven felső fokú szinten beszéltem, illetve szakmai nyelvvizsgám volt az egyetem elvégzésekor.
A másik, hogy nagyon hamar eldőlt bennem.
Hát ez adta az utolsó lökést, hogy engem a tőzsde, a befektetések vállalti pénzügyek érdekelnek, és akkor én erre szívanálltam, és amit nem tudtak nekem megtanítani a közgázon, azt én a könyvtárban megtanultam. kitartás meg a az érdeklődés az az mindig elősz.
Milyen érzés volt, amikor 90 júniusában megvan a pontos nap, hogy mikor indult? >> Június 21 talán. >> Milyen érzés volt, amikor egy ilyen friss, nem tudom, elmével, motivációval, diákként résztve résztvevve ebbe az egész indításban ott nem tudom én, durrant a pezsgő, vagy akkor is már volt ez a kis gong és harangady, vagy hogyan hogyan indult el az egész?
Hát az egész időszak egy egy hihetetlen sodró lett a szó legjobb értelmében sodró hiperaktív állapot volt.
Én 90-ben még még az utolsó évemet csináltam a közgázon, de akkor már dolgoztam tolmácsként idegenvezetőként dolgoztam, ugye a budapesti értéktőzsde újjáalapításán, és a környezetében lévő cégeknél próbáltam szakmai gyakorlatot szerezni, illetve hát ugye kötelező volt szakmai gyakorlatra menni.
Ezt többség ellógta az egyetemen.
Én azt mondtam, hogy ha úgy is kell menni, akkor legább olyan helyre megyek, ahol valamit tanulok.
És akkor például egy egy ismerősöm a a szakmából Mészáros K mondta, hogy menjek el egy auditor céghez, mert Magyarországon általában ez a Business Administration vállalati pénzügyek, ez ez nem erőssége senkinek.
És akkor gondoltam, hogy hát a könyvitel nekem se volt a kedvenc tárgyam az értelemen.
És akkor elmentem a Price Water Househoz gyakornoknak, ahol rögtön mondták, hogy a legjobb, hogyha maradok is, mert nagyon-nagyon kevés ember van, aki aki akivel tudnak dolgozni, munka meg rengeteg.
Említett entitások
Témák
- tisztesség
- növekedés
- piacvezetés
- vagyonkezelés
Személyek
Szervezetek, cégek
- Concorde Csoport
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Több, mint 2000 milliárd forintot kezelünk ügyfeleinknek - Jaksity György, Concorde Csoport”
Miről szól ez az epizód: „Több, mint 2000 milliárd forintot kezelünk ügyfeleinknek - Jaksity György, Concorde Csoport”?
Jaksity György, a Concorde Csoport alapítója és igazgatósági elnöke a Cégépítők podcast vendége. Beszél a tisztességről, a növekedés fontosságáról a piacon, és arról, hogy a Concorde Csoport nem szól bele a kezelt cégek irányításába. Kiemeli, hogy a sikert nem csak a pénzügyi… Az epizód a Cégépítők című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 25..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Több, mint 2000 milliárd forintot kezelünk ügyfeleinknek - Jaksity György, Concorde Csoport”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Egerszegi Krisztián, Barazsy Ákos.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Több, mint 2000 milliárd forintot kezelünk ügyfeleinknek - Jaksity György, Concorde Csoport”?
Fő témái: tisztesség, növekedés, piacvezetés, vagyonkezelés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Több, mint 2000 milliárd forintot kezelünk ügyfeleinknek - Jaksity György, Concorde Csoport”?
Megjelenés: 2026. 02. 25.. Hossz: 1 óra 54 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/cegepitok/tobb-mint-2000-milliard-forintot-kezelunk-ugyfeleinknek-jaksity-gyorgy-concorde
Több epizód a Cégépítők-ből
- A verseny évei következnek: erre készülj vállalkozóként - Egerszegi Krisztián, Biznisz Boyz
Egerszegi Krisztián, a MiniCRM alapítója és Pál Zoli beszélgetnek a magyar kis- és középvállalkozások (KKV) versenyképességéről, a digitalizáció és az AI szerepéről a jövőbeni pia…
- Motiválni akarod a fiatalokat? Felejtsd el a tekintélyelvű hozzáállást - Dr. Újszászi Bogár László
Dr. Újszászi-Bogár László meggyőzéstechnikai szakértő a Cégépítők podcast vendégeként bemutatja, miért nem működnek a hagyományos vezetői és értékesítési érvek a mai világban. Kie…
- Egy kattintás, és eltűnt 25 millióm. Azt mondtam: soha többé – Egerszegi Krisztián TOP CRM tippjei
A műsorban Egerszegi Krisztián és Dr. Kertész Mihály a CRM rendszerek bevezetésének és kiválasztásának gyakori buktatóiról beszélgetnek. Krisztián személyes példán keresztül mutat…
- Mi történik, ha Juliska elmegy, és vele megy az összes ügyféltudás? - Kende-Hofherr Krisztina
A vendég, Kende-Hofherr Krisztina a magyar kis- és középvállalkozások (KKV) versenyképességét vizsgálja. Kiemeli, hogy a cégek fejlődését gyakran saját belső működésük, döntéseik…
- Tíz éve torz a verseny, lemaradtak a kkv-k, de ennek most vége - Balogh Petya, STRT Holding
A magyar KKV-k versenyképességének növeléséről szól ez az epizódról, amelyben Balog Petivel, a STRT Holding befektetőjével beszélgetnek. Kiemelik, hogy a piac újraindulásával a vá…
- Ébresztő: Igazi verseny jön, igazi cégekkel, igazi piacon – Wolf Gábor, Marketing Commando
Wolf Gábor marketing szakértővel beszélgetnek a magyar KKV-k versenyképességéről és a marketing bonyolultságáról. Kiemelik, hogy a fejlődés gyakran a belső működésben, döntésekben…
- Nem adtam el a cégem 20 millió dollárért (és megbántam) - Záborszky Péter, AutoSEO
Záborszki Péter, sorozatvállalkozó és angyalbefektető megosztja vállalkozói útjának fordulatos történeteit a Cégépítők podcastben. Elmeséli, hogyan maradt le 20 millió dollárról e…
- Mitől maradhat sikeres egy családi vállalat generációkon át? – Béres Marcell, Béres Gyógyszergyár
Béres Marcell, a harmadik generációs vezető, a Béres Gyógyszergyár elnöke a Cégépítők podcast vendége. Beszél a családi vállalatok örökségének átvételéről, a generációkon átívelő…
- Ki a vállalkozó, ki az üzletember? És Te melyik vagy? - Lakatos Péter, Videoton
Lakatos Péter, a Videoton Holding vezérigazgatója a Cégépítők podcastban elmondja, hogy az üzlet matematika, nem érzelem. Hangsúlyozza a valószínűségek mentén való döntéshozatalt…
- Ha nem változik a céged, nem is létezik, és nincs jövője - Dr. Fábián Ágnes, Henkel Magyarország
A Cégépítők podcast vendége Dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezetője, aki 30 éves multis tapasztalatát osztja meg. Kiemeli a változás fontosságát, a mikromenedzsment hi…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- StoreCast EP2 - A hatékonyság nem a gyorsaságról szól - a jelenlétről. — StoreCast - Az üzleti podcast
A StoreCast ezen epizódja a vezetői hatékonyságról szól, különösen arról, hogy a növekedés akadálya gyakran a vezető fejében van. Hamar Domonkos, GTD evangelista segítségével bemu…
- Több pénz, több élet — Concorde Podcast
Egerszegi Krisztián, a MiniCRM alapítója és a Cégépítők Podcast arca mesél a cégépítésről és a MiniCRM Group.one általi felvásárlásáról. Szó esik arról is, hogyan segíthetők a kis…
- #23 Már adok magamnak időt - ilyen belülről egy magyar top céget vezetni / Nagy Szabolcs — Forbes Deal
Nagy Szabolcs, a Turbine társalapítója és ügyvezető igazgatója a Forbes Deal podcastban beszél a cég vezetéséről, a technológiáról és a piacról. Az epizód kitér a csődközeli helyz…
- Cégszervezés mesterfokon: így növekedhet egy cég akár 200 főre — Építőtárs
Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője megosztja tapasztalatait a cégszervezésről és arról, hogyan növekedett a vállalat közel 200 főre. Az epizód betekintést nyújt a cégvezetői…
- Markovich Béla - Összeomlástól a 250 fős vállalatig — Instant Biznisz Podcast
Markovich Béla, a MAPEI vezetője elmondja, hogyan épített fel egy 250 fős vállalatot egy 4 fős cégből, miközben megőrizte az emberi értékeket. Szó esik vezetői válsághelyzetekről,…