„Ne szólíts anyának!” – Párkapcsolati hajszálrepedések nyomában
· PT33M25SÖsszefoglaló
Ez az epizód a párkapcsolati hajszálrepedéseket vizsgálja, amelyek akkor keletkezhetnek, ha a szülők egymást „anyának” vagy „apának” szólítják. Feltárja, hogy ez hogyan gyengítheti a párkapcsolati szerepeket és csökkentheti az intimitást, miközben erősíti a szülői funkciókat.
Röviden
- Műsor
- ... és boldogan éltek
- Megjelenés
- 2023. 02. 10.
- Hossz
- 33 perc
- Szereplők, említett nevek
- Vörös István, Dr. Kádár Annamária
- Témák
- párkapcsolat, szülők, anyának szólítás, apának szólítás, intimitás, szülői funkciók
Ebben az epizódban
Egy pár szülővé válása az élet egyik legszebb ajándéka, s egyben legnagyobb erőpróbája, hiszen ez fejestugrás az ismeretlenbe.
Természetes, hogy a „szeretetmennyiségek” áttevődnek, és a korábbi párkapcsolati intimitás is újraértelmeződik, de mi történik akkor, amikor már a gyermek távollétében is „anyának” vagy „apának” szólítjuk egymást?
Veszélyesebb dolog ez, mint hinnéd, annak ellenére, hogy az idézett megszólítások mögött húzódhat vegytiszta szeretet, elismerés , a jó szülő szerepének validálása.
Ajánlatos mégis szem előtt tartani, hogy az anya vagy az apa megszólítással, bár a felek erősítik egymás iránt a szülői funkciókat , ezzel szimultán, szinte észrevétlenül gyengítik a párkapcsolati szerepek jelenlétét .
Az intimitás csökkenéséből és abból, hogy kevésbé tekintünk nőként vagy férfiként a társunkra, mint „szülőtársként”, magától értetődően megjelenhetnek hajszálrepedések a párkapcsolatban.
Megállítható, vagy visszafordítható a folyamat?
Valóban ennyire hatalmas erővel bírnának egy-egy rossz pillanatban elejtett megszólítások?
Legújabb epizódunkban ezeket a kérdéseket igyekszünk körbejárni!
Ne feledd, mint a korábbi epizódokat, ezt a részt is extra tartalmakkal, és hosszabb terjedelemben hallgathatod meg a https://www.patreon.com/esboldoganeltek oldalon, ha "Hallgatnám még" fokozatú támogatónkká válsz!
Epizód adásideje: 33:24 Patreon "Hallgatnám még" adásidő: 42:26 ÉLETMESÉK címmel exkluzív sorozatot indítottunk 2023-ban, szintén kizárólag itt: https://www.patreon.com/esboldoganeltek
Említett entitások
Témák
- párkapcsolat
- szülők
- anyának szólítás
- apának szólítás
- intimitás
- szülői funkciók
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „„Ne szólíts anyának!” – Párkapcsolati hajszálrepedések nyomában”
Miről szól ez az epizód: „„Ne szólíts anyának!” – Párkapcsolati hajszálrepedések nyomában”?
Ez az epizód a párkapcsolati hajszálrepedéseket vizsgálja, amelyek akkor keletkezhetnek, ha a szülők egymást „anyának” vagy „apának” szólítják. Feltárja, hogy ez hogyan gyengítheti a párkapcsolati szerepeket és csökkentheti az intimitást, miközben erősíti a szülői funkciókat. Az epizód a ... és boldogan éltek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 02. 10..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „„Ne szólíts anyának!” – Párkapcsolati hajszálrepedések nyomában”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vörös István, Dr. Kádár Annamária.
Milyen témákat érint ez az epizód: „„Ne szólíts anyának!” – Párkapcsolati hajszálrepedések nyomában”?
Fő témái: párkapcsolat, szülők, anyának szólítás, apának szólítás, intimitás, szülői funkciók.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „„Ne szólíts anyának!” – Párkapcsolati hajszálrepedések nyomában”?
Megjelenés: 2023. 02. 10.. Hossz: 33 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/es-boldogan-eltek/ne-szolits-anyanak-parkapcsolati-hajszalrepedesek-nyomaban
Több epizód a ... és boldogan éltek-ből
- Bennünk élnek 9.: Miért félünk annyira a változástól?
Az epizód Oscar Wilde Dorian Gray arcképe című regényén keresztül vizsgálja az öregedéstől való félelmet és a fiatalság kultuszát. A beszélgetés során szóba kerül a szelfik, a fil…
- Mit kapunk az igazán jó mesétől? (vendég: Ruff Orsolya)
Ruff Orsolya író és újságíró meséket, olvasást, kalandokat és a könyvek élménnyé válását tárgyalja az Ördögkatlan fesztiválon. A beszélgetés kitér a feszültség szerepére, a tanuls…
- Bennünk élnek 8.: Az önazonosság súlyos ára a változó világban
Az epizód az önazonosság megőrzésének kihívásait járja körül egy folyamatosan változó, elvárásokkal teli világban. A beszélgetés Karácsony Benő erdélyi magyar író Piotruska című r…
- Barátság: megtartó kör egy életen át? (vendég: Falusi Mariann)
Ebben az epizódban Falusi Mariannal beszélgetnek a barátságok életre szóló jellegéről. Megvizsgálják, mi tesz egy kapcsolatot fontossá és megtartóvá, és hogyan formálják a barátok…
- Bennünk élnek 7.: A küzdés pszichológiája – Kudarc, kitartás és énerő
A Bennünk élnek sorozat hatodik epizódja Ernest Hemingway Az öreg halász és a tenger című kisregényét vizsgálja. A beszélgetés középpontjában az emberi küzdelem pszichológiája áll…
- Megrekedt tanulási, kapcsolati, kommunikációs helyzetek (vendég: dr. Stephens-Sarlós Erzsébet)
Ebben az epizódban dr. Stephens-Sarlós Erzsébet terapeuta-gyógytestnevelő segítségével járjuk körül a megrekedt tanulási, kapcsolati és kommunikációs helyzeteket. Megvizsgáljuk az…
- Veszélyben az igazi éned: ki írja a történeted? (vendég: Pokornyi Katalin)
A beszélgetés vendége Pokornyi Katalin író, aki Inverz Panda című cyber-thrilleréről mesél. A regény egy 17 éves lányról szól, aki egy digitális vírussal küzd, amely átveszi az on…
- A test útja a lélekhez: mozgással önmagunk felé (vendég: Fejes Dóra )
A műsorban Fejes Dóra sportpszichológussal, a Futóterápia módszer megalkotójával beszélgetnek a mozgás és a mentális egészség kapcsolatáról. Megvitatják, hogyan segíthet a rendsze…
- Bennünk élnek 6.: Mit hagytak ránk? Családi örökség, titkok és megbocsátás
A "Bennünk élnek" sorozat új epizódja Fredrik Backman "A nagymamám azt üzeni, bocs" című regényét dolgozza fel. A beszélgetés középpontjában a családi örökség, a titkok, a megbocs…
- A test beszél helyetted, a szépség nem(csak) rólad szól
A testünkkel és annak díszítésével kapcsolatosan történeteket mesélhetünk el magunkról és közösségünkről. A szépség nem csupán ízlés dolga, hanem társadalmi nyelv, státusz és alka…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Hogyan éljük meg a szexualitásunkat anyaként? Vendégünk: Oláh Barbara — Mesélj, Anyukám!
Ez az epizód arról szól, hogyan éljék meg a nők anyaként a szexualitásukat. Oláh Barbara vendégszereplésével a beszélgetés a szülés utáni nőiesség megőrzésére és a partnerrel való…
- EGYÜTT-LÉT: Visszatalálni egymáshoz - Vendég: Tasnádi Diána — Hello Anyukám
Tasnádi Diána jógaoktatóval arról beszélgetünk, hogyan változik meg a párkapcsolat egy gyermek születése után, és hogyan lehet újra közel kerülni egymáshoz. Dia megosztja személye…
- TEA- Az első Epizód: Bevezető — Érzelemsuli Podcastok
Ez a bevezető epizód az Érzelemsuli Podcastok Tudatos Együttélés Alapjai sorozatába. A sorozat célja, hogy tudatosabbá tegyen minket a mindennapi életben, a gyereknevelésben és a…
- VAN-E SZEX A SZÜLÉS UTÁN? - Párkapcsolati kérdések 10.|Boldog PÁRna|S02E27|Párkapcsolati tanácsok — Boldog PÁRna Párkapcsolati Podcast
Ez az epizód egy anonim kérdésre válaszol arról, hogy mi lesz a pár szexuális életével, amikor picik a gyerekek. Tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogy mit tehet a férfi és a nő a n…