Kék Bolygó - Áder János podcastja

Termőföldről az asztalra világbajnok sajtokkal #88

· PT19M23S

Összefoglaló

Ifjabb Breier László, a Breyer Farm tulajdonosa bemutatja a vállalkozás egyedi koncepcióját, amelynek három alappillére van: a magas minőségű, környezettudatos termelés, a helyben történő feldolgozás és a fogyasztóknak történő közvetlen értékesítés. A farm célja, hogy a…

Röviden

Műsor
Kék Bolygó - Áder János podcastja
Megjelenés
2023. 11. 20.
Hossz
19 perc
Szereplők, említett nevek
Áder János
Témák
termőföld, sajtok
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] [Taps] [Zene] jó napot kívánok tisztelettel köszöntöm a podcast hallgatóit és a kedves nézőket folytatjuk azt a beszélgetés sorozatot amit még a az expo előtt kezdtünk el emlékeznek rá a hűséges hallgatók hogy a szeptember végi végén lebonyolított fentart hatósági expót megelőzően már jó néhány céget bemutattam az expót követően úgy szintén és most egy újabb cég bemutatása történik vendégem ifjabb breyer lászló a breyer farm tulajdonosa vezetője megálmodója alapítója létrehozójaáója megálmodója no na és akkor akkor hogy mit is kell tudni a cégről hm hitvallás nem fogom önt meglepni mert ez az önök gondolatcsola de azért annyira találó volt hogy úgy gondoltam hogy a legegyszerűbb hogyha a bemutatást ezzel meg is oldjuk a breyer farm a hely ahol jó lenni jó enni azért ezt kicsit kifejtik képzelj el egy helyet ahol minden feltétel adott az igazi regeneráló feltöltődéshez egy hely ahova elmenekülhetsz a mindennapi gondok és stresszelől ahol nem darál be a város lüktetése hanem a természet csendje segít a lazulásban pihenésben farmunkon a benzingőz helyett a friss levegőbe szippantva újra felfedezheted a mezők virágok illatát itt nincs rohanás kapkodás nálunk a nyugalom a kedvesség és a derű megszokott megélni a pillanatvarázsát az élményeket érzéseket az élet és az ételek ízét együtt ebben a a kis összefoglalóban próbáltuk meghatározni egy kicsit így az arcpoetikáját is a cégnek ezúon szeretném köszönteni én is a a podcast hallgatóit és a nézőit és természetesen elnök urat és köszönöm a meghívást igen tavalyi évben nyitottuk meg a kapuit a erfarmnak ebben a formában 2022 áprilisában én úgy gondolom hogy az utunknak még a nagyon az elején vagyunk és sokat kell még tanulnunk és sokat szeretnénk fejlődni úgy gondolom hogy egy nagyon egyedi koncepciót álmodtunk meg a aminek három alappillére van a az egyik pillér az az hogy amit a 200 hetáron megtermelünk javakat magas minőségben környezettudatosan környezetbarát módon azt mind helyben fel is tudjuk dolgozni úgy szintén folytatva a magas minőség szemelőtt tartását és ezt a feldolgozott termékeket a tanyaboltban illetve a tanyabistróban a fogyasztóknak tudjuk prezentálni így tényleg minél kisebb ökológiai lábnyomot tartva a termőföldtől az asztalik szinte egy ponton a harmadik pillére pedig az hogy tényleg szeretnénk az embereket így visszacsábítani a zöldbe egy kicsit megnyugtatni ebbe a a ebből a mai stresszes világból kiszakítani mert jó magam is ezt szoktam tapasztalni tényleg a ahogy az erdőbe sétálva vagy a a gyümölcsösben sétáva az ember tényleg megnyugszik kikapcsol és másképp látja egy kicsit a lüktető életet pláne hogyha fölnyúlhat a fára vagy egy faágról leszedhet egy zamatos barackot igen vagy egy friss cseresznyét ugye hát azért ezt szoktuk mondani hogy a gyermekkor ízei köszönnek ilyenkor vissza én emlékszem hogy és ezzel persze nem nehéz piaci körülmények között versenyezni de ily ilyet egészen pontosan nem lehet elérni hogy amikor én gyerek voltam kimentem a kertbe azt a gyümölcsöt ami éppen érett levettem a fáról mondjuk legyen ez egy barack de ez egy érett barack tehát nem kemény hanem szaftos amit nem lehetett a lakásban enenni mert úgy csurgott a leve azt kint kellett tenni az udvaron és utána el kellett menni kezet mosni na hát ezt az ízvilágot akarják önök hogy ezt az élményt akarják visszaadni az embereknek de beszéljünk arról hogy ez hol van mert ezt nem mondtuk hogy hol igen ez a pilisi medencében található pomáz és csobánka határában pomázon kis kovács a a közvetlen lokációnak a a neve én úgy gondolom hogy tényleg így budapest határában szóval minden nagyon sok ember számára elérhető közelségben ugye ebben az ismertetőben amiből a bevezető idézet származik mondta hogy ez az arcpolitika szerepel hogy az önök célja és amit megvalósítottak már az a boldog állattartás és a szelíd növényvédelem a boldog is idézőjelbe van téve és a szelíd is idézőjelbe van téve tehát boldog állattartás és szelíd növényvédelem na nézzük hogy ez mit jelent hát a boldog állattartás szerint növényvédelem de a boldog állattartásnál tényleg minden folyamatnál minél jobban a hagyományokra törekszünk és a vissza tehát eltávolodva az ipari tartásmódoktól az ipari megoldásoktól a boldog állattartásnál több aspektusból is meg tudjuk közelíteni a az egyik az a az állatoknak a tartásmódja tehát mélyalmon tartjuk őket szalmán fekszenek én úgy gondolom hogy ennél kényelmesebb lehetőséget nehéz az állatoknak nyújtani ebben tudnak játszani pihenni mind mindegyik istálunk mindegyik állat részére nagy kifutóval rendelkezik így friss levegővel napfénnyel tudnak találkoz mindenhol van termőföldes humuszos kifutó is tehát tényleg tudnak a baronfik kapirgálni ertések túrni a másik szempont még amit a takarmányozásnál ha alkalmazunk hogy a lassú hízlalás elve tehát nem célunk az hogy minél hamarabb felhízlaljunk egy jószágot hanem tényleg a megfelelő mozgástér biztosításával és a megfelelő takarmányozás biztosításával egy egy nagyon magas minőség alapanyagot tudunk így nem nem akarják fölgyorsítani a biológiai időt ha jól értem nem nem nem nem ugye marhával sertéssel szárnyassal is foglalkoznak így van a nem mondta ki de a azért tegyük egyértelművé a hallgatók és a nézők számára hogy az állattartás során semmiféle hozamfokozót nem használnak ezért is van az amit mondott hogy lassúbb a súlygyarapodás de ez az ízben az ízvilágban és az abból készült termékek minőségében bőven kamatozik így van így gondoljuk és tapasztalataink szerint is és szerencsére a a vásárlóink vendégeik visszajelzése alapján is ezt gondolom na na nagyon egyik ilyen legmelengetőbb visszajelzés számomra amikor amikor egy édesanya jön hogy hogy hát igen a kis fia mondja hogy h már nem más párizsit nem hajlandó meni csak abra airfarmos párizsit vagy más vnit és akkor tehát szerintem ezek a a legfontosabb visszajelzések igen tehát ez ezek a a tartásmód által előállított magasabb minőségű alapanyag egyértelműen visszaköszön a végtermékekben én azt gondolom hogy tehenészetre térnék most ki abból a szempontból hogy ott az egyik ilyen legizgalmasabb kérdés hogy hogy egy ilyen széna úgynevezett szénatejet áí n akartam kérdezni hogy mi is az a szénatej de így megelőzött mert biztos hogy a hallgatók sem tudják hogy mi az a szénatej én se tudtam csak elkezdtem gondolkodni hogy mi is lehet az de most mindjárt megtudjuk hogy mi is az a szénatej igen tehát nem a szénának a levét préseljük ki tehát nem nem abból lesz hanem ez a ez főleg a német ajkú területeken elterjedt hoilmkből van a amit az alpesi legelőkön is használak tehát a tehenészetünkben aú úgy szintén nagy legelővel nagy kifutóval rendelkező istálónknál a tehenek a legelőre tudnak kijárni az általunk kaszált szénát tudják fogyasztani ami nagyrészt nata 2000-es területekről is származik rengeteg gyógynövény é egy nagyon sok komponensű gyebből tevődik össze emellett egy ilyen kiegészítésként egy egy gmo mes abrakot kapnak így a fejőrobotban tehát ez adja a bázisát a sz nek ez a takarmányozási forma uge azért hadd hadd vessek közben valamit hogy nem már bocsánat hogy ezt mondom és nem akarom kisebbíteni az érdemeiket ugye nem találták föl a spanyol viaszt merthogy gyermekkoromban az előbb idéztem a gyümölcsfogyasztást de gyermekkoromban ugye az reggel kihajtották a teheneket így van és este pedig hazahajtották őket tehát a tehenek és akkor még az én szülővárosoman cornán három felé mentek tehát a város három különböző regel őjére hajtották ki nem kis számban egyébként a jószágot este pedig visszatörtek megfejték az emberek leadták a tejet tehát a szénatej nem új találmány csak elfelejtettük már hogy van ilyen igen és tehát hogyha megnézzük a az ipari tejjel meg a ezzel a tartásmóddal leadott mennyiségeket azért drasztikus a különbség tehát nagyságrendileg a harmadát tudjuk ilyen takarmányozással előállítani mond hogy egy ipari körülmények között de ez ezáltal viszont a beltartalma sokkal magasabb sokkal hát én úgy úgy úgy mondanám hogy sokkal ilyen simáb csinálnak belőle tejterméket is például sajtot így van ha jól tudom az önök által készített sajt és egy nem olyan nagyon régi hagyomány a sajtkészítés önöknél említette hogy nem olyan régi a cég de komoly eredményeket értek el nem sajtversenyeken ííy van igen igen így van k én úgy gondolom h hogy a a a breyerfarm kötelékében szerep ő csapat tényleg nagy nagyon átérzi a küldetésünket és ezt az arcpoletikát amit amit szeretnénk nagyon jó szakemberekkel dolgozunk együtt és a itt itt jön a szénatej és a a nincsen hozomfakozás nincsen silózott takarmány nincsen erjesztett takarmány ezek ezek mind visszaköszönnek a a végtermékben például a sajt esetében tehát az ebből a tejből készülő sajtnál nincsen puffadás nem kell különböz segédanyagokkal eltüntetni ezeket a puffadást okozó vegyületeket satöbbi tehát így egy nagyon finom tömörsajtot itt is egy ilyen egy ilyen osztrákos hegyi sajt irányt hegyijt irányt képviselünk amit előállítunk és a egy egy másik nagyon fontos beltartami mutató ami ami szerintem fontos így a tejünknél meg említeni hogy a hát a tejzsírt azt általában az ember odaállítja ahova gondolja viszont a a tej fehérje ami ennek a takarmányozásnak köszönhető ez nagyságleg 50%-kal magasabb ebben a tejben mint mondjuk egy ipari tejben és ugye az előbb említette hogy az állatoknál nem használnak hozamfokozót tehát nem gyorsítják a vágósúlynak az elérését de akkor ezt tegyük hozzá hogy amikor feldolgozzák a terméket legyen szó tejről húsról ott pedig nem használnak a feldolgozott terméknél ízfokozót ez nem teljesen igaz ez a célunk hogy ezt teljesen elkerüljük a a úgy úgy úgy fogalmaznánk például hústermékeknél tehát egyy nagyon-nagyon magas anyagnormával dolgozunk ami egy 1908-as élelmiszerkönyvnek megfelelő anyagnormái vagy pedig német és osztrák receptúrák anyagnormái viszont valamennyi ízfokozó a termékekbe kerül olyan szempontból hogy nagyon sok terméknél fűszerkeveréket használunk ami minimálisan tehát nem meg de most én nem a fűszerekre gondoltam hanem a mesterséges kémiai úton előállított ízfokozókra gondoltam nem nem használunk semmilyen hozzáadott ízfokozot a fűszerkeverékbenkekben szerep vagy tartalmazó jó deát a fűszereket nem nem azt nem de nálam mást a fűszer az fűszer az íszfokozó az meg íszfokozó a fűszer azt a természettől kapjuk az íszfokozót meg a kémiai ipartól kapjuk a kémiapartó tehát semmilyen kémiai vegyületet nem használunk a fűszerkeverékek akor ezzel a pontosítással akkor az én értékelésem is helyénvó említette a bistrót hogy nem csak meg lehet vásárolni a termékeket jut eszembe egyébként csak önöknél lehet megvásárolni vagy interneten keresztül is meg lehet rendelni interneten is vannak már olyan webshopok akikkel együtt dolgozunk és meg lehet rendelni van már olyan magyar élelmiszerlánc ahov beszállítunk és ott is meg lehet vásárolni a termékeinket de én a hangulat szempontjából én mindenféleképpen javasolom hogy játogassanak el pomáz legalább egyszer menjen el önökhöz és akkor megnyitottak egy bisrót is tehát nem csak az alapanyagot hanem az önök által feldolgozott azt feltételezem nem voltam önöknél még tehát a bistróban nem voltam azt feltételezem hogy a hagyományos magyar konyha ízvilága köszön vissza a bistró termékeiből és a bistrónak a megnyitásáról és a annak a fogadtatásáról is még látsunk néhány szót igen ez egy elég érdekes megoldás egy kicsit ilyen összfér megoldásnak gondolom hiszen a a maga ez a delicates üzlet és a bisro nagyságrendileg egy légtérben van de de mégis egy kicsit szeparáltan de úgy gondolom hogy egy ilyen nagyon impozánsan be tudjuk mutatni hogy milyen termékeink vannak a magyar ízvilágot követjük de egy kicsit ilyen bisztrós vonalon újragondolva készülnek az ételeink mi mi a kedvenc étele amit ott készít há a csirkepaprikás speciá na és abban mi az újragondolás hát a csirkeepaprikás az egy tehát egy nagyon finom csirkepaprikást képzeljen el viszont a köret az egy tehát én úgy mondanám hogy egy egy saját túrónkból egy ilyen túrós lazanya mely kap egy saját szalonna köpenyt ami le van pirítva és ez ez adja maga a köretet tehát ez az újragondolás benne jól hangzik én jó hik a hány vendéget tudnak egyszerre ebben a bisróban kiszolgálni a bistrónak van egy terasza és egy egy belső része a jó idő esetén és általában erre is koncentrálódik ez a tavaszi őszi időszakban egyszer ilyen 80-90 fő tud leülni nálunk téli időszakban inkább ez a 30-40 fő akit tudunk fogadni ugye említette hogy viszonylag [Zene] fiatal a cég igen a mik a tapasztalatok mik ennek az elmúlt időszaknak a tapasztalatai akár a a termékértékesítésnél akár a bisróbaan tehát az éttermi tehát a már feldolgozott ételérrtékesítésénél mi a tapasztalat én én azt gondolom hogy nagyon nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk és így a a látogatóink számának növekedésével én azt gondolom hogy ez mindenképpen azt jelenti hogy hogy hogy pozitív a tapasztalat [Zene] természetesen social média felületeken is jelen vagyunk ott is azt látjuk hogy folyamatosan növekked növekszik a követőtáborunk az érdeklődők arra kérem a kedves hallgatókat és nézőket hogyha a breyer farmra mennek és úgy menneki hogy ebben a műsorban szereztek tudomást arról hogy ez a cég egyáltalán létezik akkor ezt feltétlenül említsék meg nem fognak kedvezményt kapni de a visszacsatolás szempontjából a mi szempontunkból hogy hányan hallgatják a műsort és esetleg a jó tanácsokat megfogadják-e abból a szempontból talán ez nem haszontalan én azt láttam hogy önök azon kevés cég közé tartoztak akik a termékeiket az expo területén értékesítették tehát meg nem értékesítették hanem meg kóstolni lehetett pontosítok nem értékesítették hanem kóstoltatták tehát meg lehetett kóstolni am az előbb említette a párizsit más húsféleséget meg lehetett kóstolni a sajtot én azt vettem észre hogy elég a akárhányszor minden nap kint voltam de akárhányszor elmentem önök mellett ott folyamatos sorállás volt tehát ott ott nem unatkoztak állandóan volt érdeklődő jó jól jól értékelem ezt a eet nagyon népszerű volt a stan de én tehát én úgy gondolom hogy ez a a tehát a planet 2023-as kiállítás is…

Említett entitások

Témák

  • termőföld
  • sajtok

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Breyer Farm

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Termőföldről az asztalra világbajnok sajtokkal #88”

Miről szól ez az epizód: „Termőföldről az asztalra világbajnok sajtokkal #88”?

Ifjabb Breier László, a Breyer Farm tulajdonosa bemutatja a vállalkozás egyedi koncepcióját, amelynek három alappillére van: a magas minőségű, környezettudatos termelés, a helyben történő feldolgozás és a fogyasztóknak történő közvetlen értékesítés. A farm célja, hogy a… Az epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 11. 20..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Termőföldről az asztalra világbajnok sajtokkal #88”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Áder János.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Termőföldről az asztalra világbajnok sajtokkal #88”?

Fő témái: termőföld, sajtok.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Termőföldről az asztalra világbajnok sajtokkal #88”?

Megjelenés: 2023. 11. 20.. Hossz: 19 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kek-bolygo-ader-janos-podcastja/termofoldrol-az-asztalra-vilagbajnok-sajtokkal-88-67627355

Több epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja-ből

  • Ipari energiatárolás hatékonyan #154

    A Kék Bolygó podcast sorozatának #154. epizódjában Szűcs Marcell, a Planergy Solutions ügyvezetője a nagy ipari fogyasztók számára kifejlesztett akkumulátorszimulációs modellről é…

  • Aszály: baljós árnyak nyárra #153

    Európa 1980 óta a leggyorsabban melegedő kontinens, ami Magyarország vízháztartását is veszélyezteti. Lakatos Mónika éghajlati szakértővel a klímaváltozás, az aszályhelyzet és a t…

  • Jobb talaj, és még a vizet is megtartja #152

    A FitoWool gyapjú pellet egy fenntartható megoldás az aszályos időszakra, amely javítja a talaj vízmegtartó képességét, támogatja a talajéletet és hozzájárul a vegyszerhasználat c…

  • A jóllétünk ősi titkai #151

    A Kék Bolygó podcastben Nagyné Batári Zsuzsanna, a szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese beszél a "Együtt a fenntarthatóságért!" című kiállításról, amely a fenntartható életmó…

  • Itt a lét a tét - a természeti tőke eltűnése #150

    Bartus Gábor környezetgazdász a Kék Bolygó podcast 150. adásában arról beszél, hogy bár Magyarország környezeti teljesítménye jó, a globális nagyhatalmak, így Kína és az Amerikai…

  • Egészséges otthon - időtálló építészeti megoldás #149

    A szalma, mint építőanyag, évszázadokon át használták, de mára szinte elfeledték. Ez a podcast rész a szalmapaplan nevű új, innovatív szigetelőanyagot mutatja be, amely hagyományo…

  • Világraszóló magyar fejlesztés #148

    Vida Ádám, az Edortech ügyvezetője egy új, szabadalmaztatott elektrokémiai eljárással készített fémötvözet anódról beszél, amely a lítium-ion akkumulátorok kapacitását a korábbiak…

  • Ahol élménnyé válik a fenntarthatóság #147

    A Planet Budapest kiállítás február 25-től várja a látogatókat a Vasúttörténeti Parkban, ahol magyar vállalkozások mutatnak be fenntartható megoldásokat. Az eseményről Unger Zsolt…

  • Űrállomásról az óvodába – hasznosított hőenergia #146

    A magyar HeatVentors cég ügyvezetője, Kakas József az energiatárolásról és a fázisváltó anyagok (PCM) alkalmazásáról beszélt. A HeatVentors intelligens hőtároló akkumulátorai akár…

  • Egészségesebb élet ősi gabonákkal #145

    A műsor vendége Simon András, a Nature Gold Hungária Kft. ügyvezetője, aki az ősi gabonákról, azon belül is az alacorról, a tönkölyről és a tenkéről beszél. Kiemeli ezen gabonák k…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból