Kékhalál Podcast

PS VR2 PC adapter "élmények", Resident Evil 4 verdikt, CPU helyzet

· PT1H7M48S

Összefoglaló

A Kékhalál Podcast e heti adásában Sipi a PS VR2 PC adapterével kapcsolatos élményeit osztja meg, kiemelve a termékkel kapcsolatos kezdeti nehézségeket és a hiányzó komponenseket, mint például a Bluetooth adaptert. Ezt követően a Resident Evil 4 Remake értékelése és az eredeti…

Röviden

Műsor
Kékhalál Podcast
Megjelenés
2024. 08. 18.
Hossz
1 óra 8 perc
Témák
ps vr2, pc adapter, resident evil 4, cpu
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

sziasztok ez itt a kékhalál podcast én da vagyok és itt van velem sipi is helló helló és ma augusztus 17-e van ebben az adásban több mindenről fogunk beszélni szerintem először is majd arról fogunk hogy sipinek megérkezett a psvr 2-es adaptere és arról tart majd nektek egy rövid beszámolót meg lesz majd szó pár másik játékról is amit kipróbált valamint ahogy azt a korábbi adásokban már többször említettük az adásnak a második felében próbálok nektek egy kicsit a processzorok jelenlegi helyzetéről beszélni mert azért az utóbbi hetekben vagy talán lehet mondani hogy hónapokban azért volt egy kis mozgás ebben a szekcióban is és van pár érdekes dolog amit szerintem érdemes mindenkinek tudnia mielőtt elkezd rohanni a boltba és megvenni a legújabb processzorokat de akkor ahogy említettem is kezdjünk veled siipi ha jól tudom akkor káb egy hete van meg neked ez az adapter azóta mit sikerült kipróbálnod vele pc igen talán egy picivel több mint egy hete ugye ez 7-én jelent meg és ha jól emlészem akkor itthon talán -án vagy 9-én reggel tudtam találni egy olyan oldalt ahol meg tudtam rendelni ilyen másnapi szállítással szóval ja olyan 9 vagy 10- magasságában érkezett meg durvan egy hete és mielőtt belemennék a játékokba azért így röviden elmondanám hogy mekkora hullámvasút volt ez az egész történet mert te atya úristen ugye te is meg többen szeretnek azzal vádolni hogy mennyire sony fagúta vagyok és én mennyire közel áll a szívemhez ez a cég de amit ezzel a pc adapterrel neműveltek szerintem ez ilyen kritikán aluli és abszolút méltetlen a cének a hírnevéhez így tökre el tudom képzelni azt hogy kábé kiadták valami gyakornaknak hogy akkor oldd meg ezt a feladatot és akkor ezt így ilyen garázsprojektként hárman összerakták na de hogy miért is mondom ezt nekem így megjött ez a doboz így alapvetően a dobozban az van amit így elvárnál tőle tehát egy táp csatlakozó maga a kis eszköz aminek bele van rögzítve az usb portja és káb így ennyi azt tudtam előre hogy szükségem lesz az egész hóelebanchoz egy displayportos kábelre ez nekem volt itthon annyi hogy én vettem cserébe egy ilyen kicsivel rövidebbet mert nem akartam ilyen 3 mes kávelekkel futkarászni de ez semmi probléma tudtuk előre fel voltam készülve rá szépen összedugtam mindent mindennel kapcsolom be rádugom ugye a egyetlen type c portra magát a headsetet be is kapcsol fel is ismeri el is indul ugye steamen van egy ilyen ps vr app amivel tudod párosítani magát az eszközt el is indul a telepítés a beállítás a setupolás tök jó majd második lépés akkor csatlakoztassan bluetoothon keresztül a kontrollereket mondom ó rendben van nyomom a gombot de ugye ot má gyanús volt hogy nekem nincs bluetooth ugye a pc-mben az én alaplapom ezt nem támogatja és külön ilyen dungleöm sincsen de hogy mondom csak csak felkészültek erre a srácok hogy ha már display portkábt nem mellékeltek amit féligmdig meg tudok érteni de azért megtehették volna de azért legalább ebben a a fekete dobozban tehettek volna egy ilyen beépített bluetooth hát ezt sajnos nem sikerült abszolválni ez volt az első meglepetés amigy váratlanul ért és akkor így hirtelen az volt az első ötlet hogy jó akkor elmegyek veszek valami danglet és köz megoldom na de felmentem a snak a honlapjára ahol gyakorlatilag jelen pillanatban kettő darab termék van egy asus illetve egy tp link bluetooth dungle mind a kettő 5.0ás bluetooth amire azt mondja a cég hogy elméletileg kompat is ezzel az eszközzel de sem vit sem garantálnak ez már így eleve így jól hangzik nem hogy a gyári holnap azt mondja hogy na ezt a kettőt vedd meg vagy ezek a kettő közül válasszál egyet de nem garantáljuk hogy működni fog ez azért szerintem így eleve nevetséges na mindegy kettő közül piikkeltem egyet megrendeltem itt már csúsztam egy napot mert másnapi ávételel tudtam venni 3600 ft volt kicsit szívtam a fogamat de most nem ezen a 3000 fton múlott csak tényleg így az elv hogy veszel egy terméket és már eleve nincsen benne egy kábel eleve nincsen benne a bluetooth adapter amivel párosítani tudod az eszközt ez ilyen appleös hozzáállás tudod hogy töltő fej nincs a telefon mellé na mindegy próbáltam túltenni magamat rajta összedugok mindent mindennel felsetupolom elment vele egy 10 perc fel kellett venni ugye egy külön területet amit hála a jó égnek ugyanúgy mint ahogy a playstation ogy a pc-n is tök frankon megjegyzi egyszer felveszed nem kell még egyszer buzizni vele ha bedugod akkor ezt megjegyzi ugye ez volt régen a vi-val a problémám hogy minden egyes szétszerelés és összerakás után egy csomó időm elment azzal hogy beállítsam a bstationöket újraveegyem a területet mindent besetupoljak itt szerencsére ez másodjára már csak egy ilyen bekapcsolás gombot igényel és akkor mindenki boldog na de igen ám jöttek az első problémák elindítom az első játékot ami 1000 éve megvolt ez a beatsabber hogy akkor játszok vele láttam mind a két kezemet minden elindult tök frankó jól is néz ki a játék első öt másodpercel játszok a játékban első vágás után a bal kezem fent ragad a térben valahol a levegőben tudod ott látom hogy ott leveg egy helyben az a kontroller vagy eg ilyen kard amivel vágod ugye a kockákat és nem mozog mondom mi a valami nem lát valamit vagy kikapcsolt lemerült nézem hát nem volt teljesen 100%-os a töltés jó oké kihúztam mindent feldudtam töltőre akkor újra kezdtem az egészet na most egy káb y egy percig bírtam vele játszani aztán a jobb kezem ragadt fent na mondom ez jó lesz hogyha ez ilyen szoró működik nekiálltam ugye fórumozni reditezni s a többi szokásos ilyen megoldási köröket megpróbáltam megkeresni de ugye pár napja volt a termék a piacon szóval nem nagyon voltak információk egy olyan infót láttam vagy hallottam hogy próbáljad meg a lehető legmesszebb tenni egymástól a usb portos kis pc adaptert amit ugye beduksz illetve az usb dangleedet tehát a lehető legtávolabbi két usb portot használd a gépeden én ezt úgy próbáltam megoldani h az egyiket a előlapi panelen lévő portba adudtam be magát az eszközt pedig a hátul ugye az alaplapnak a hátuljába így gyakorlatilag ennél messzebb nem tudtam tenni a két eszközt egymástól gondoltam hogy ez majd meg fogja oldani a problémát elkezdtem vele újra tesztelgetni egy másodperc alatt felragott mind a két kar tehát tényleg így álltam a sötétben tudod így láttam hogy a levegőben a két darab kar én még hiába kapározok nem történik semmi itt már az egy kicsit azért bosszus voltam megmondom őszintén jó az volt a szerencse hogy volt kettő darab youtube videó ami segítségemre jött az egyik youtube videó úgy kezdte hogy oké ő megvásárolta a kettő dungle közül az egyiket ő a tp linket vette én az asus-t és ugyanez a problémája van mint nekem na mondom jó de itt van a solution semmi probléma megyek a solutionre ezt a danglt és vett valami nem tudom ilyen pci expressporton csatlakozó bösme nagy wifi portos bluetoothos istenpaszását de tényleg nem ilyen rohad nagy eszközt ami több 10000 ft ért és neki az megoldotta a problémát hát mondom ez no way nincs o az isten közben redditen láttam azt a megoldást hogy igazából a kettő közül a tp link és az asus közül mindenki az asus javasolja tp linkkel ez a probléma sokkal gyakrabban előfordul mint az asussszal de még így is asusnál is fennáll ez a lehetőség hogy ennek mi a háttere megmondom őszintén nem tudom nem vagyok villamos mérnök nem értek hozzá valószínűleg valami kábelnek a nem tudom árnyékolása nem megfelelő és kiszűrődik valami olyan jel ami zavarhatja a bluetooth de tényleg fingom nincs na mindegy és találtam egy második videót ahol azt mondta a srác hogy neki egyetlen egy dolog segített hogy vett az amazonon egy ilyen másfél mteres usb hosszabbítót és az usb hosszabbítóba dugta bele ezt a tanglet kivezette jó messzire a géptől és ez megoldotta na akkor én nekiálltam keresni hogy mennyibe kerülnek ezek az usb hosszabbítók mire jönne meg és így miközben így görgettem így beugrott hogy bazzá amikor költöztem ebbe a lakásba akkor volt egy ilyen rohadt nagy szatyyor ami tele van kábelekkel és hogy csak át kéne azt túrni mert szerintem abban láttam egy ilyen usb hosszabbítót természetesen a tárolószekrényünknek a legalján a legbelső sarokban 48 bisbas rádobálva találtam meg ezt a szatyról szóval ki kellett szennem a féltárlót hozzá de ott már olyan rkiápatban voltam hogy oké leszarom megoldom nem érdekel kiszedtem mindent a nagy ilyen gordiusu csomó ami ilyenkor a 48 összeszórt kábel között ugye előfordul ki lett csomózva ez a a usb hosszabbító és nézem hát ez bizony 2.0ás ugye ezek az eszközök mind 3.0-s usb-t igényelnek amikor a 2.0-s portba dugtam bele a 3.0-ás usb dunglt gyakorlatilag nem volt bluetooth a gépen amit nem is értek mert elvileg kéne de azon nem támogatta csak a 3.0-ás porton na mondom lesz ez hogy még örültem neki hogy a 3.0-án egyáltalán valahogy működik így meg valószínűleg sehogy sem fog de mondom most már így kipakoltam a fél lakást akkor kipróbáljuk na és képzeld el összedugtam az egész hóelevancot dugtam a 3.0-ás forb a 2.0-ás usb hosszabbítót ez ilyeg jó más5él mter kiakasztottam az ajtónak a kilincsére a másik felét a végén ezzel a pihe könnyű dangleel és képzeld el azóta semmi probléma nincsen tökéletesen megy az egész nincsen elakadás nincsen probléma sőt még olyat is próbálgattam hogy a két kontrollernek a trkkelése mennyire pontos és pont abban a pillanatban ahogy az kezemben érzem hogy összekocconik a két kontroller a virtu térben pont ugyanakkor érnek össze tehát itt rohadtul pontosan le van az egész kezelve és tök jól működik a kommunikáció is de az meg hogy veszel egy huszon pázer ftos eszközt magáról a pc dőről beszélek amiben eleve két olyan kulcstényező mint a kábel amivel a gépeddel össze tudod kötni valamint az usb-s bluetooth tangle amivel a kontrollereket tudod használni nincsen benne majd nem tudom egy-két óra netes keresés kell ahhoz hogy megtaláljál egy random dudot aki elmondja hogy az a megoldás hogy tedd minél messzebb ezt a bluetooth portot a gépedtől és akkor működni fog az szerintem egészen kritikán auli most rohadul nyomorult helyzet az hogy minden egyes alkalommal fogom ezt a másfél mteres usb hosszabbítót kiakasztom az ajtóra érted és így tudok játszani szerintem ez szánalmas nem tudom hogy neked mi a véleményed róla mert direkt nem akartam elmondani ezt neked előre de kíváncsi vagyok hogy így hogy most elsőleg hallottad hogy mit mondasz hogy neked ez így mennyire tetszett hát engem meglepett őszintén szólva mert azért a sonyól ennél többet vártam volna annak ellenére hogy nem vettem meg és nem is tervezem megvenni tudtam hogy te erre nagyon rá vagy pörögve de így eléggé belerondított akkor az élménybe ez az egész és szerintem ezen majd javítania kéne a sonynak nem tudom hogy fog-e mert azt tudjuk nagyon jól hogy a pénzt azt nagyon szeretik most már csak az a kérdés hogy mennyire fogják a vásárlóikat a játékos bázist megtisztelni azzal hogy ezért a rengeteg pénzért cserébe megfelelő élményben részesüljenek mert azért akármennyire is idézőjelben olcsó vr headsetről van szó azért nem kevés pénzt kellette kifizetni szóval ilyen 200-250000 ft még a mai napig a psvr2 plusz ez a pc-s adapter még egy ilyen 20-25000 ft körül van azt hiszem vagy mit mondtál szóval hogyha összeadod akkor hát eléggé combos összeg jön ki és ennyi szarakodást szerintem nem lehetne megengedni egy ilyen eszköz esetében szóval ez mindenképpen csalódáskeltő igen és ezért mondom azt hogy szerintem ezt így két gyakornak találta ki én egészén biztos vagyok benne hogy nem lesz pc adapter 2 vagy érted tehát nem lesz ennek új verziója az egészet azért mondtam mert mer rohatul kellett volna egy nag matrica vagy valami léből hogy figyelj meg ebben nincsen bluetooth figyelj meg ebben nincsen kábel és szerintem ez nincsen kellően jól kommunikálva tudod mint amikor veszel egy játékhoz egy dlc-t és oda van írva nagy betűvel hogy hogy az alapjáték meglét szükséges na hát itt értem hogy el kellett volna olvasni mindent értek de nekem ez nem volt annyira triviális mint ahogyan azt le kellett volna kommunikálni arról nem is beszél hogy miután megvettem minden egyes eszközt akkor is meg ilyen baszakodások vannak ez egy picit tényleg így belerondított a képbe de most akkor ezt így tegyük félre és akkor térünk á a játékokra mert miután ezt az egész setupolást megejtettem és össze van dugva minden mindennel és ez így frankon működik na utána tényleg nagyon-nagyon frankon működik nem sok időm volt játszani tényleg ebben az egy hétben próbálgattam az eszközöket és én a beatsbert és nyilván a half life redx-et amit már korábban megvettem ezeket próbáltam ki a bitber szerintem nem kell senkinek sem bemutatni egy gondolat hozzá én nagyon sokat játszottam mostanában a ps vr2-vel playstationön a sint riders nevű játékkal ami egy egészen hasonló bitsber chrome mint ez és szerintem az a játék már jobb nyilván jóval modernebb nyilván jóval szebbek a textúrák meg jobb a felbontás is valószínűleg és maga a játékment is kicsivel másabb de az alap koncepció ugyanaz szóval hogyha kettő közül kéne javasolnom akkor inkább a sn riders javasolnám megvételre de természetesen a bcber az a nagy öreg és az első ilyen úttörője ennek az egész műfajnak szóval ha ritmus játékot keresel akkor mind a kettőt érdemes megvenni csak mondom hogy szerintem most már a bbernél van egy jobb alternatíva ami a syint riders és akkor ráttérnék a halflife rxre itt kettő chaptert játszottam végig hát és ez valami eszméletlen ennyire szép játékot még nem láttam vr-ban és ez nem azt jelenti hogy ez a legszebb játék hanem az hogy milyen kevés játékkal játszottam vr-ban eddig de elképesztő hogy mennyire jól ki vannak dolgozva a textúrák az hogy a ajtók a falak repedezése az autók a különböző tereptárgyak a fegyverek maga a kű amit felhúzol a kezedre és ahogy működik minden apró kis drót kis bisbas itt simán el tud képzelni hogy na igen ez valóságban össze lehetne hackelni otthon egy kis multiméterekkel meg eszközökkel meg forrasztópákákkal meg kis nyákokat összedúsz nagyon frankó a hangulata vannak egészen creepy helyszínek benne szóval azért vr-ban…

Említett entitások

Témák

  • ps vr2
  • pc adapter
  • resident evil 4
  • cpu

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „PS VR2 PC adapter "élmények", Resident Evil 4 verdikt, CPU helyzet”

Miről szól ez az epizód: „PS VR2 PC adapter "élmények", Resident Evil 4 verdikt, CPU helyzet”?

A Kékhalál Podcast e heti adásában Sipi a PS VR2 PC adapterével kapcsolatos élményeit osztja meg, kiemelve a termékkel kapcsolatos kezdeti nehézségeket és a hiányzó komponenseket, mint például a Bluetooth adaptert. Ezt követően a Resident Evil 4 Remake értékelése és az eredeti… Az epizód a Kékhalál Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 08. 18..

Milyen témákat érint ez az epizód: „PS VR2 PC adapter "élmények", Resident Evil 4 verdikt, CPU helyzet”?

Fő témái: ps vr2, pc adapter, resident evil 4, cpu.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „PS VR2 PC adapter "élmények", Resident Evil 4 verdikt, CPU helyzet”?

Megjelenés: 2024. 08. 18.. Hossz: 1 óra 8 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kekhalal-podcast/ep43-ps-vr2-pc-adapter-elmenyek-resident-evil-4-verdikt-cpu-helyzet-6fec0253

Több epizód a Kékhalál Podcast-ből

  • Forza Horizon 6

    A Kék Halál podcast e heti adásában Sipi és Dévis a Forza Horizon 6-ról beszélgetnek. Mindketten rengeteg időt töltöttek a játékkal, Dévis már több mint 60 órát, Sipi pedig befeje…

  • Marathon

    A Kékhalál Podcast e heti adásában DV és Sipi a két hónapja megjelent Marathon játékot elemzik. Felidézik, hogyan kaptak ingyenes játék إليهkeset a Bungie-tól, és megvitatják első…

  • AMD Ryzen 9800X3D és Radeon 9070 XT egy évvel később... megérte váltani?

    A Kékhalál Podcast e heti adásában D és Süpir egy évvel a hardvercseréik után értékelik tapasztalataikat. D részletesen beszámol a Radeon 7900 XTX-ről 9070 XT-re való váltásáról,…

  • DLSS5 - AI slop vagy mennyei áldás?

    A Kékhalál Podcast 71. adásában DV és Sipi a héten megjelent NVIDIA DLSS 5 technológia preview-ját vitatják meg. Az újítás nagy vitát váltott ki az interneten, sokan negatívan fog…

  • Dino Crisis

    Sipi, a Kékhalál Podcast retro játékfelelőse, szóló adásában a Dino Crisis játéksorozatról mesél. Felidézi gyermekkori élményeit a PlayStationös játékkal, és örül, hogy ma már PC-…

  • ARC Raiders

    A Kék Halál podcast 69. adásában DV és Sipi az ARC Raiders című játékról beszélgetnek. Az epizód kitér a játék kezdeti fogadtatására, a megjelenés körüli hype-ra, a játék történet…

  • Battlefield 6

    A Kékhalál podcast 68. adásában DV és Sipi a nemrég megjelent Battlefield 6-ról beszélgetnek. Az adásban érintik a játék sztoriját, grafikáját, hangzását, játékmenetét, technikai…

  • Pokémon Legends: Z-A

    Ebben a szóló epizódban Sipi a Pokémon Legends Z-ról beszél. Gyerekkora óta nem követi a Pokémon animét és játékokat, ezért szinte teljesen újoncként vágott bele a játékba, amely…

  • EA felvásárlás, XBOX Game Pass áremelés

    Ez a Kékhalál Podcast 66. epizódja Sipi és Dévis házigazdákkal. A mai adásban két fő témát tárgyalnak: az Electronic Arts (EA) felvásárlását egy szaúdi befektetői csoport által, v…

  • Szeptember végi helyzetjelentés

    Ebben a Kékhalál Podcast adásban a műsorvezetők egy őszi helyzetjelentést tartanak, elmondva mivel játszottak az elmúlt hetekben. Az egyik műsorvezető a Monkey Island sorozatot pr…