Dino Crisis
· PT29M13SÖsszefoglaló
Sipi, a Kékhalál Podcast retro játékfelelőse, szóló adásában a Dino Crisis játéksorozatról mesél. Felidézi gyermekkori élményeit a PlayStationös játékkal, és örül, hogy ma már PC-re és modernebb konzolokra is elérhető. Összehasonlítja a Dino Crisist a Resident Evil sorozattal…
Röviden
- Műsor
- Kékhalál Podcast
- Megjelenés
- 2026. 03. 20.
- Hossz
- 29 perc
- Témák
- dino crisis, retro játékok, resident evil, playstation
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Én Sipi vagyok, és a mai adás ismételten egy ilyen szóló kis szőszet lesz.
Gyakorlatilag én vagyok úgy tűnik a Kékál podcastnek az ilyen retro játékfelelős tagja, mert DVL ellentétben én nagyon szeretem ezeket a játékokat kipróbálni és nem tudom, aki régi hallgató, ők talán emlékezhetnek arra, hogy beszéltem valamelyik nagyon korai adásban arról, hogy mikor voltak azok a játékok, amik ilyen nagy hatással voltak rám, és többek között a Dino Crisis szériát is megemlítettem, hogy kisgyerekként sokat játszottunk vele a PlayStationen, és azóta sírtam vissza gyakorlatilag ezt a játékot, hogy kár, hogy ez nem elérhető semmilyen úton, módon PC-re vagy akár a modernebb PlayStationökre.
Nyilván ez menet közben megváltozott, tehát a PS Plus-ban is már el fog tudni érni a Dino Crisist, ilyen visszafelé kompatibilités móddal tudsz vele játszani, illetve a Gognak hála most már PC-re is van olyan verzió, ami egészen korrektül fut.
Egy csomó ilyen kényelmi funkciót belepakoltak, összecsomagolták az első két részt, és viszonylag korrekt áron.
Most már a modern gépeknek megfelelő felbontáson fogod tudni futtatni a játékokat.
És ami ennek az adásnak az apropója, az pedig az, hogy ugye ez a játék ez megjelent ilyen kétszer 9,99 euróért a két rész külön-külön.
És ezt még tavaly nézegettem, de valahogy nem tudtam sosem beilleszteni a időrendembe, amikor foglalkozzak vele.
Viszont most nem is olyan régen hívta fel Dave kolléga a figyelmet arra, hogy Steamre is kijött ez a játék.
Na és mondom, hoppá akkor nézzük meg.
Talán van valamilyen akció hozzá, talán be lehet szerezni olcsabban.
És igazából ahogy nézegettem így a leírásokat, illetve az ilyen vásárlói véleményeket, ott nagyon sokan panaszkodtak arra, hogy a Steames DRM az nem lett az igazi.
Ezért így igazából én visszakerültem a Gogos verzióra, ami nekem visztelve volt, és pont kaptam is egy emailt, hogy na most 50%-on van a két játék összecsomagolva.
Igazából ez volt az ilyen végső lökés.
Meg is vásároltam, és bele is ugrottam a játékba.
És meg mondom őszintén, hogy nagyon-nagyon nem emlékeztem már rá, hogy miről is szól ez a játék, mi a játéknak a története. csak egy-egy ilyen képkocka vagy vélás vagy ilyen jelenet volt meg a fejemben, így mint ilyen core memory emlék nagyon durván beépülve, amik így néha-néha visszajöttek a játék végigjátszása folyamán, de így egy huzamban kábé a Dino Crisis 1-et is sikerült végignyomnom, és igazából erről szeretnék most nemok egy kicsit beszélni, de miőtt még neki állokk a játéknak így nagyon röviden, hogy mi is ez a cucc, nyilván nem fogom itt az interjúkat meg a Wikipédia szóceket felolvasni, mert aki szeretné az így bővebben utána tud nézni a játék játéknak, de úgy tényleg nagyjából próbáljuk így kontextusba helyezni ezt az egész körítést meg történetet.
Gyakorlatilag a Dino Crisis mindenki úgy hívja, mint egy Resident Evil dinoszeruszokkal.
Ez azért nem véletlen, mert a Resident Evilnek az atja, Mikami Shinji volt az a producer, illetve rendező, aki a Dino Crisist is elkövette.
Gyakorlatilag a Resident Evil 1 után a Resident Evil 2 előtt szúrta be a karrierébe ezt a Dino Crisis, és nagyon-nagyon sok szempontból visszaköszön a két játék.
Tehát ahogy a Resident Evil 1-nél voltak ezek az ilyen fix kamerás megoldások, ugyanezt láthatod itt is, ahogy ilyen szobáról szobára nagyon kevés lőszerrel operálva kellett végigjátszanod a játékot, ugyanez van itt is.
Annyi a különbség, hogy itt zombik helyett gyakorlatilag dinokkal helytesítette a feszültségfaktort, illetve az ellenfeleket, ami nekem nagyon tetszett, nagyon megragadó, és tényleg, aki szereti a dinókat, az nem is kérdés, hogy a Resident Evil 1 és a Dino Crisis 1 közül melyiknek fog jobban örülni.
Én gyakorlatilag a Dino Crisis 1-nek a szerelme szerettem azóta is, de nyilván nem innen kezdődött ez az egész dinó szerellem, hanem a Jurassic Parkból.
És Mikami is megemlítette azt, hogy rá is hatalmas hatással volt a Jurassic Park.
Emiatt is szerette volna beépíteni a játékába, mert alapvetően amikor az egész Dino Crisisnek az ötlete felmerült, nyilván még nem ilyen néven, akkor az első ellenfelek között különböző gorillák, kígyók és egyéb agresszív vállás szerepelt, de valahogyan nem volt kellően félelmetes, vagy kellően agresszív a játékmenet.
És ezért volt egy ilyen tökéletes felütés a dinó, mint rettegett ellenfél.
És ez tényleg sokkal realisztikusabb élményt adott, akármennyire is hülyén hangzik, de velti raptortól sokkal nagyobb rettgést tudsz kiváltani, mint mondjuk egy kígyótól, amit akár rácsukod az ajtót és akkor elfutsz belőle.
Itt simán lehet, hogy a dino utánadön és betöri az ajtót és rát fog támadni.
Szóval ez tényleg egy tök jó ötlet volt, már csak azért is, mert így a Jurassic Parkos ráhatással együtt tényleg így tudta egymást erősíteni a két franchise.
Itt nem az volt a cél, hogy egy Resident Evil klónt hozzanak létre, hanem egy teljesen új horror élmény volt az alapvetés.
Nyilván az alap öröksége megmaradt a játéknak, és a készítők, illetve a motor nem tudta meghozatolni önmagát, de attól függetlenül próbáltak egy kicsit így tovább lépni, próbáltak gyorsabb ellenfeleket, okosabbakat és veszélyesebbeket beletenni.
Most képzeljétek el azt, hogy a Resident Evilben a zombi szépen lassan csasszog utánok, itt pedig a Veloci Raptor simán rohan rád, és tényleg ez azért egy feszültebb játékmenet eredményezett.
A csapat nagy része gyakorlatilag a régi Resident Evil 1-ből érkezett át.
Tehát ahogy említettem, Mikam Shinji volt az igazgató, producer, rendező, tehát ő fogta kézbe a projektet, de a többi programozó, dizignner is dolgozott a Resident Evilől.
Szóval egy jól összeszokott csapat várta azt, hogy az új játékot elkészíthesse.
És szerintem ez nagyon meglátszik a végeredményen, mert tényleg ez a Dino Crisis nem egy ilyen első játékos csapatnak az első kreálmánya, és ez tényleg egy kiforrottságot meg valamilyen szintű minőséget tükröz vissza a játékmeneten is.
Nagyon sok mechanikát örököltök ugye a Resident Evilekből, ahogy említettem.
Viszont ami nagyon nagy újdonság volt, hogy Resident Evilben ilyen előrerendel hátterekkel foglalkozott a játék.
Itt pedig valós idejű 3D motor volt, amit most sikerült ugye a gogós srácoknak egész jól felhúzni.
Nyilván pixeles a végeredmény, nyilván nem tudtak minden poligont és minden textúrát tűéresnre kicserélni.
Nem is ez volt a cél, hanem az, hogy megfelelő minőségű retró érményt adjanak, de olyan áron, hogy a mai gépeken is még élvezhető legyen.
És szerintem ez tökéletesen sikerült.
És ez a 3D-s motor, ez egy tök jó alap volt erre, hogy nagyon jól skálázható. szemben azzal, amit előrerendelett háttérekkel végeztek el.
Például a Resident Evilnél, ott azért azt teljesen újra kéne valakinek rajzolnia jóan jobb felbontáson, mert a mai gépeken az már eléggé csúnya lenne, illetve az, hogy itt sokkal folyamatosabb a fenyegetettség a Resident Evilökhöz képest, sokkal kevesebb a nyugalmi pont és sokkal kevesebb az a pont, ahol tényleg biztonságban tudod érezni magadat.
Talán az egész játékban kettő vagy három olyan szobát tudok mondani, ahol fixen tudom, hogy oda nem tudnak bejönni a dinók, és nem kell félned senkitől és semmitől.
Így is ez a 3D grafika eléggé innovatív volt, de szerettek volna még tovább menni.
Viszont a korai PlayStation időszakban nagyon sok ilyen hardwares megkötés volt.
Ezért is van az, hogy ebben a játékban is fix kamerarendszert használunk, illetve ezért van az, hogy a dinoknak az intelligenciája sem annyira húdam magas, mint amit szeretett volna Mikami eredetileg elérni, de így is jóval agresszívebbek és gyorsabbak, és kiszámíthatatlanabb viselkedéssel rendelkeznek, mint amik a zombik voltak ugye a másik játékában.
Viszont tényleg nagyon kíváncsi lennék, hogyha ebből csinálnának most egy ilyen remakeet vagy remastert, amit nagyon sokan kérnek, akkor hogyan tudnának ezt megcsinálni.
Hát sajnos erre várhatunk, mert sok bőségebb nem fog megtörténni.
Ugye a Capcom többször is megpróbálta újrazteni ezt a sorozatot, de valahogy egyik sem jutott el olyan állapotig, ami nem hogy megjelenjen, egyáltalán bemutatásra kerüljön. rajongók készítenek egy saját ilyen rajongói felújítást, de ez igazából egy teljesen új játék, teljesen új motorral, csak nagyjából ennek a Dino Crisisnak a történetét viszik végig.
Van egy pár YouTube videó róla, egy bizonyos ápatban elutott ez a játék, szóval meg lehet nézni, talán egy-két örött ki is lehet próbálni, de azért az messze van attól, hogy egy official hivatalos történet legyen.
Nem is tudom, hogy engedélyezi-e egyáltalán kapkan, hogy megjelenjen ez a játék.
Viszont az egészen biztos, hogy nagyon sok embernek beragadt ez a Dino Crisis.
Köztük vagyok én is, és nagyon szerettük ezt a játékot, mind a két részét anno.
Ezért is voltam úgy, hogy oké, most már nem várják tovább ezt a 10 EUR-t, bedobom a két darab címért, és akkor nézzük meg milyen.
De a mai adásban igazából csak az első részről fogok beszélni, mert nem akartam kettőt egybe venni.
A második részről majd talán esetleg később egy különadás, hogyha erre jó visszajelzések érkeznek.
A játéknak a történetét nem szeretném lelőni.
Bár mivel 1999-es játékról beszélünk, így egy ilyen 36 éves, 37 éves színnél nem gondolnám azt, hogy bármilyen spoilerbe belefuthatnánk.
Mégis így nagyon-nagyon nagy vonalakban annyit tudnák összefoglalni, hogy senkinek ne rontsam el a játék élményét, hogy az első részben annyi derül ki, hogy a tudósok nekiálltak egy szigeten kísérletezni a végtelen energiának a forrását megkeresni, hátha valahogyan meg tudnák oldani ezt a problémát. egy csomó legális, illetve illegális tesztet, kísérletet hajtottak végre, és nekiálltak manipulálni az időt és a teret.
Nyilván ez a legtöbb ilyen horrorjátékban rosszul fog elsülni.
Véletlenül létrehoztak egy portált, amiből néhány dinó át tudott szökni, és ők garázzálkodnak most a szigeten.
Megöltek egy csomó mindenkit, valakit megsebesítettek.
Mi pedig megérkeztünk erre a szigetre.
Gyakorlatilag meg kéne néznünk azt, hogy mi történt itt.
Kimenekíteni a megfelelő embereket, megtalálni a felelősöket, és gyakorlatilag ezzel fog a játékmenetünk, illetve a történetünk zajlani, ami szerintem egy teljesen korrekt felütése a játéknak.
Van egy egészen jól nyitott befejezése, amit tovább tudtak vinni a második részre is, és egy kerekegészre a történet.
Ami az érdekes az egészben, hogy mindenféle spoiler nélkül nem csak egy befejezése van a játéknak.
Szóval aki szeretné újra játszani, még azt is meg tudja tenni, hogy kétszer vagy akár háromszor is nekifut, és a különböző befejezéseket, a különböző útvonalakat megnézi, ami szerintem egy 99-es címtől egészen unikumnak számít.
Bár lehet, hogy ilyen füudatlan.
És ekkoriban ez már ilyen alapvetés volt, de számomra így tökre meglepő volt, hogy ó basszus, tényleg itt lehet dönteni, és nem csak a játéknak a legvégén tudsz dönteni, hanem a játék közben is több olyan döntési pontod van, hogy vagy az egyik, vagy a másik főbb karakternek, illetve ilyen MPC-nek a tanácsát hallgatod meg, őt fogod követni, vagy az ő által javasolt útvonalat fogod végigjátszani.
És az egyik az egy kicsit ilyen agresszívabb, lövöldözősebb, több lőszert, illetve HP-t felhasználó történet lesz.
A másik út pedig egy kicsit ilyen puzzlösebb, ridway megoldósabb, lassabb, de okosabb megoldási útvonal.
És nyilván ebből fog a végredmény is születni, hogy melyik útvonalakat választod, illetve a nagy végső döntést hogyan fogod meghozni.
Nem hazudtak a fejlesztők, és nem hazudtam én sem azzal, hogy a Joic Park nagyon nagy ráással volt a játékmenetre, mert nem egy nem kettő jelenet van, ami szerintem a filmekből lett inspirálva, vagy akár annyira moziszerű élményt ad.
Egy főirodában vagyunk az oldala egy baromira egy tükör, és azt szépen a T-rex betöri a fejével, vagy akár egy szakadék mellett fog a T-rex téged végigkergetni, és menekülnöd kell előle.
Egy csomó ilyen jelen van ebben a játékban.
Nyilván 99-es színvonalhoz mérítettek ezt, amit mondok.
De nagyon látszik az, hogy a játék honnan inspirálódott.
Tényleg nagyon nagy hatással lehetett rá a Jurassic Park.
És itt nem csak ezeknél a jelenteknél, hanem tényleg az egész játéknak az atmoszférája, illben maga ez az ilyen dinos milő az, ami azt mondatja velem, hogy a Vib nagyon-nagyon hasonló.
Szóval, hogyha a Jurassic Park filmeket szerettétek, akkor ez a játék is nagyon-nagyon fog nektek tetszeni.
Egy kicsit a feketelevesről hadd beszéljek.
Jelenleg csak angol, illetve japán szinkron van a játékban.
Semmilyen felirat bekapcsolási lehetőség nincsen.
Ugye anno volt valamelyik talán japán verzióban angol felirat bekapcsolási lehetőség, de ami a Gogon van, az nem az a verzió, hanem az angol verzió.
Szerencsére egy csomó minden feliratozva van a játékban, illetve a döntési helyzeteknél is kapsz egy leírást.
Az könyveket, hogyha elolvasod, illetve jegyzeteket, az is mind feliratzva van, de a karakterednek a párbeszéde az nincsen.
Nincsen benne olyan hú de vészes angol szöveg, és nem mondanak olyan hú de nehéz mondatokat benne.
Szóval én is simán megértettem az egész történetet, de tudnotok kell, hogy ez sajnos így működik.
A grafika az 4-3-as képaránnyal tud operálni, de szerencsére van40p-s felbontás, és ha jól tudom, akkor 4K-ig egészen fel tud skálázni. a textúrák nincsenek felhúzva, ahogy a szövegeknek a felbontása sincsen felhúzva, illetve UI elemek sem, de még mindig sokkal évhetőbb, mintogyha 480p-ben kéne ezt a játékot végényomni.
És tényleg engem abszolút nem zavart, hogy néhány UI elemnél láttam pin, hát nem azt mondom, hogy recéket, hanem ezek ilyen baltával faragott képkockák, vagy nem tudom, pixelek, mert ezek tényleg annyira régi UI elemek, hogy mintogyha tényleg egy ilyen 720p képet szeretnél 4K-ban megjelenteni, tudjátok, hogy miről beszélek.
Az élek azok nem létező dolgok, hanem recéket, illetve fűrész éleket fogtok ott látni.
De hát ez legyen a legnagyobb probléma a játékkal.
Ami engem sokkal, de sokkal jobban…
Említett entitások
Témák
- dino crisis
- retro játékok
- resident evil
- playstation
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Dino Crisis”
Miről szól ez az epizód: „Dino Crisis”?
Sipi, a Kékhalál Podcast retro játékfelelőse, szóló adásában a Dino Crisis játéksorozatról mesél. Felidézi gyermekkori élményeit a PlayStationös játékkal, és örül, hogy ma már PC-re és modernebb konzolokra is elérhető. Összehasonlítja a Dino Crisist a Resident Evil sorozattal… Az epizód a Kékhalál Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 03. 20..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Dino Crisis”?
Fő témái: dino crisis, retro játékok, resident evil, playstation.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Dino Crisis”?
Megjelenés: 2026. 03. 20.. Hossz: 29 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kekhalal-podcast/ep70-dino-crisis-3c546923
Több epizód a Kékhalál Podcast-ből
- Forza Horizon 6
A Kék Halál podcast e heti adásában Sipi és Dévis a Forza Horizon 6-ról beszélgetnek. Mindketten rengeteg időt töltöttek a játékkal, Dévis már több mint 60 órát, Sipi pedig befeje…
- Marathon
A Kékhalál Podcast e heti adásában DV és Sipi a két hónapja megjelent Marathon játékot elemzik. Felidézik, hogyan kaptak ingyenes játék إليهkeset a Bungie-tól, és megvitatják első…
- AMD Ryzen 9800X3D és Radeon 9070 XT egy évvel később... megérte váltani?
A Kékhalál Podcast e heti adásában D és Süpir egy évvel a hardvercseréik után értékelik tapasztalataikat. D részletesen beszámol a Radeon 7900 XTX-ről 9070 XT-re való váltásáról,…
- DLSS5 - AI slop vagy mennyei áldás?
A Kékhalál Podcast 71. adásában DV és Sipi a héten megjelent NVIDIA DLSS 5 technológia preview-ját vitatják meg. Az újítás nagy vitát váltott ki az interneten, sokan negatívan fog…
- ARC Raiders
A Kék Halál podcast 69. adásában DV és Sipi az ARC Raiders című játékról beszélgetnek. Az epizód kitér a játék kezdeti fogadtatására, a megjelenés körüli hype-ra, a játék történet…
- Battlefield 6
A Kékhalál podcast 68. adásában DV és Sipi a nemrég megjelent Battlefield 6-ról beszélgetnek. Az adásban érintik a játék sztoriját, grafikáját, hangzását, játékmenetét, technikai…
- Pokémon Legends: Z-A
Ebben a szóló epizódban Sipi a Pokémon Legends Z-ról beszél. Gyerekkora óta nem követi a Pokémon animét és játékokat, ezért szinte teljesen újoncként vágott bele a játékba, amely…
- EA felvásárlás, XBOX Game Pass áremelés
Ez a Kékhalál Podcast 66. epizódja Sipi és Dévis házigazdákkal. A mai adásban két fő témát tárgyalnak: az Electronic Arts (EA) felvásárlását egy szaúdi befektetői csoport által, v…
- Szeptember végi helyzetjelentés
Ebben a Kékhalál Podcast adásban a műsorvezetők egy őszi helyzetjelentést tartanak, elmondva mivel játszottak az elmúlt hetekben. Az egyik műsorvezető a Monkey Island sorozatot pr…
- Death Stranding 2: On the Beach
A Kékhalál Podcast ezen epizódjában a Death Stranding 2: On the Beach című játékról beszélgetnek. Szó esik Hideo Kojima szerepéről, a játék új mechanikáiról, a grafikáról, a külde…