Battlefield 6
· PT1H53M7SÖsszefoglaló
A Kékhalál podcast 68. adásában DV és Sipi a nemrég megjelent Battlefield 6-ról beszélgetnek. Az adásban érintik a játék sztoriját, grafikáját, hangzását, játékmenetét, technikai állapotát, a megjelenés óta eltelt időszakot, valamint általános aggályokat fogalmaznak meg a…
Röviden
- Műsor
- Kékhalál Podcast
- Megjelenés
- 2025. 11. 14.
- Hossz
- 1 óra 53 perc
- Témák
- battlefield 6, videójáték
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Ez itt a Kékalál podcast 68. adása.
Én DV vagyok és itt van velünk Sipi is.
Sziasztok! >> És ma november 8a van, lassan egy hónapja, hogy megjelent a Battlefield 6, és mind a ketten hát elég sokat játszottunk vele, és úgy gondoltuk, hogy most már eljött az ideje annak, hogy beszéljünk róla.
Most, hogy hát már több mint egy hete beélesítették ugye az első szezont is, meg megjelent a battle royale mód, meg minden egyéb.
Szóval most már így kábé egy teljes képet lehet alkotni így a játékról, mert release környékén még nem volt elérhető azért minden.
És hát én személy szerint több mint 120 órát pakoltam bele.
Vegyesek az érzéseim, de összességében azt mondom, hogy jó játék a Battlefield 6, és ez csak javulni fog az idő elteltével, mert ahogy láthatjuk, azért az E hallgat a visszajelzésekre, és próbálja ennek alapján azért javítgatni, meg csiszolgatni a játékot. azért van is mit csiszolgatni, de összességében ez egy nagyon-nagyon nagy előrelépés már ahhoz képest, amit mondjuk az előző BF2042-nél láthattunk, mert azért az egy elég nagy katasztrófa volt, amikor megjelent, és sok idő kellett ahhoz, hogy hasonló szintre kerüljön, mint amilyen állapotban most van a BF6.
Na mindegy is, szerintem kanyarodjunk rá magára a játékra.
Kezdjünk szerintem a sztorival, és átadom neked csipi a szót, mert tudom, hogy te nagyon-nagyon szeretted ennek a játéknak a kampányát.
Hát ez azért annyira nem pontos kifejezés, inkább úgy mondanám, hogy nem volt vele sok bajom.
Én megmondom őszintén, hogy a Battlefield 4-nek a kampánya volt nekem ugye az egész Battlefield sorozatnak az ilyen csúcspontja.
Azt tudom, hogy nagyon sokszor használom ilyen hivatkozási alapként is, pláne az ilyen intróját, az nekem ilyen nagyon beégett a memóriámba.
És nagyon szerettem volna, hogy visszatérjünk egy hasonló minőségi kampányhoz, ami sajnos a Battlefield 6 esetében nem valósult meg.
És nem csak a karakterek miatt mondom ezt, hanem az egész sztori olyan volt, hogy 1 milliószor láttuk, 4 millió sorozatfilm, egyéb más FPS játék feldolgozta, mert tényleg most, hogy máshogy hívják a karaktereket, az nekem annyira nem volt újdonság.
Amit viszont én nagyon szerettem benne, és azt neked pont nem is olyan régen mondtam, hogy nagyon ritka az, amikor ennyire jól fel van építve egy kampánymódban, hogy minél nagyobb terházát bemutassa a játéknak.
Tehát nem csak rákényszített arra, hogy a fegyvereknek a zömit kipróbáljad, és azokat mindenféle helyzetben élesen kellett használnod, hanem a különböző ilyen gadgeteket, meg használható tárgyakat, gránátokat satöbbi, satöbbi, azt mind hozzáadta a játék a story módhoz, és ki tudtad próbálni, sőt ki is kellett próbálnod.
És tényleg én ezt az egész kampányt úgy fogtam fel, minthogyha egy ilyen baromira nagy tutorial lenne.
Gyakorlatilag ilyen kilenc küldetés van, és hogyha a küldetéseken belül ilyen eldugdosott, kisebb tárgyakat, ilyen dökcedidulák vannak, hogyha jól emlékszem, összeszed, akkor mindenféle skint meg apró dolgokat ki tudsz oldani a játékban, amit akár a multiplayerben is fogsz tudni használni.
Hát ezt körülbelül a második vagy a harmadik órában adtam fel, amikor így centiről centire végigmentem a pályákon, majd a végén kiírta, hogy 3/2 és így ó [ __ ] meg, hogy nincs az isten, hogy még egyszer végigmenjek, mert azért annyira nem volt jó ez a kampánymód, hogy kétszer-háromszor végigtljam.
Tényleg ez ilyen egy utas alkalom, hogy ameddig a multiplayerre vársz, hogy letöltse a játékot, addig a háttérben a single playert le tudod nyomni egy pár óra alatt, és ennyi az egész single player mód.
Nekem semmi több, de kíváncsi, hogy tehát mit mondasz róla, mert tudom, hogy nem szeretted. >> Talán az túl erős, hogy nem szerettem, inkább csak az a bajom vele, hogy ez is csak egy ilyen generic kod single player módnak hatott nekem legalábbis.
Szóval semmi újat nem tudott mutatni.
Ez egy ilyen biztonsági játéknak tűnt, és megint felmerül bennem az a kérdés, hogy valóban szükségünk van-e egy ilyen kaliberű single player kampányra, egy alapvetően multiplayer játéknál?
A kódnál ugyanezt a kérdést föl szoktam tenni mindig, és valahogy nekem az előző Battlefieldből, a 2042-ből ez a single player rész, ez nem hiányzott, megmondom őszintén.
Itt szerintem annyira sokat nem adott hozzá, hogy ilyen kiemelkedően tudjak róla beszélni.
Tehát mondjuk a sztori sem volt annyira nagy eresztés, full klisé.
Kábé már lehetett tudni, hogy mi lesz a vége.
Nem is volt annyira fantáziadús szerintem már amennyire lehet egy ilyen akció filmszerű valamilyen élményt így megjátékosítani.
De tudom egyébként így a Reddited böngész, hogy sokan elvárják úgymond, hogy legyen egy single player kampány a Battlefieldhez meg a CODhoz is, de kíváncsi lennék egy olyan számra, ahol ezt láthatjuk, hogy most így ennyi idő elteltével azok, akik megvették a játékot, hány százalékban tolták teljesen végig a kampánymódot, mert szerintem meglepődnénk azon, hogy mennyien skippelték, vagy mondjuk csak egy vagy két küldetést kezdtek el, és utána rájöttek, hogy állsz, hagyjuk a [ __ ] és inkább mentek vissza multizni.
Alapvetően én többször végigtam szinte mindegyik küldetést, mert a játékban van a single player játékmódhoz is csomó ilyen challenge, ami hát voltak köztük olyanok, amin tényleg így fogtam a fejemet, hogy ezt miért kellett.
Majd erről fogunk később is beszélni a multiplayer kapcsán, de olyasmire gondoljatok, hogy csinálj végig egy single player küldetést úgy, hogy nem sütöd el a fegyvert, meg ilyenek.
Tehát, hogy ez olyan, mintogyha egy autós játéknál arra kérnéd a játékos, hogy ne nyomd a gázpedált.
Tehát, hogy ezek a challengeek ugye az egész játékban az összes challenge szinte egy kicsit átgondolatlan és nem értem, hogy miért kellettek ilyen dolgokat belerakni, de ez csak az én szubjektív véleményem.
Szóval lehet, hogy egyébként én állom rosszul, nem tudom, de csak azért is megcsináltam egyet leszámítva.
Szóval az összes single player challenge-et kioldottam.
Az egyetlen, ami nem lett meg, az, hogy a legnehezebb nehézségi módban told végig az összes küldetést.
Ugye kilenc darab küldetés van számszerűleg.
Van benne lopakodós, van benne ilyen járművezetős, amikor lövöldözni kell tankkal, meg valamikor csak szimplán a gépágyúban ülsz a kocsinak a hátulján, és akkor ott kell lövöldözni, meg ilyesmi.
Változatosnak, káb változatosnak nevezhető, tehát ilyen tipikus kod.
Igazából tényleg ez egy copy paste kod kampány.
Ennél többre ne számítsatok tőle. egynek jó persze én kábé azt mondanám, hogy egy 10 óra maximum, amit így el lehet ezzel [ __ ] hogyha úgy nem csak végig rrusholdod az egészet, hanem mondjuk megkeresed ezeket a dögcédulákat meg ilyesmi küldetésenként egy óra.
Szóval ennyit kábé így megérhet, de én egy multiplayer játéknál inkább ezt az erőforrást arra fordítanám, hogy a multiplayerben található csíszolatlanságokat, problémákat fixáljuk meg ebből az erőforrásból, amit erre alokáltak.
És akkor szerintem mindenki boldogabb lenne, mert mondjuk ezt a játék legelején letolja az, aki nem tudom, hogy hány százalék, ahogy mondtam, és utána meg ugye úgy is multizni fog.
Szóval azon van a fő hangsúly, és azért veszik meg az emberek a Battlefieldet, mert multizni akarnak, nem azért, mert fú, a single player kampány annyira [ __ ] jó, hogy ezt muszáj megvennem.
Csak egy utolsó gondolat, hogy ha már össze akart hasonlítani mindenképpen a kóddal, szerintem a kod kampánya jobb volt, mint most a Battlefield 6.
Tehát ott a kaszumos pályára konkrétan emlékszem a mai napig, és szerintem sok egy fog, mert tök ilyen hangulatos pályák voltak, meg nagyon jól össze volt ragva az a kis kampány.
Ez azért jóval volt gyengébb nála.
Viszont, hogy mi szükség van rá, szerintem most az EA az így nyomott egyint.
Tudjuk nagyon jól, hogy három vagy négy csapatuk is dolgozott ezen a játék különböző részein, akinek az egyike a sztoriért volt felelős.
És szerintem úgy voltak vele, hogy nem mernek kihagyni semmit sem.
Telepakoltak mindent, amit így el tudtak érni, vagy ki tudtak gondolni házon belül, hogy nehogy azon múljon, hogy akár a kritikusok közül valaki megemlítse, hogy hát jó lett volna egy sztory kampány, és akkor tessék, kaptunk egyet.
Ez egy ilyen kötelező checklistelen volt, de szerintem már így is túl sokat beszéltünk a kampányról, nem ez a játéknak a lényege, hanem menjünk tovább a grafikára.
Mit gondolsz a Frostbite NGja a 725-ben?
Ez egy nagyon nagyon nagyon jó kérdés, és szerintem aktuális is, mert én egy kicsit telítődtem most azzal, hogy a piacon szereplő szinte összes játék azal Engine 5-öt próbálja meg ugye használni.
És még mindig nem tudom biztosra azt állítani, hogy most a fejlesztők a hibásak azért, hogy az összes unal Engine játék szinte, tehát hogy vannak kivételek, rosszul fut, vagy tényleg az engine alapból ennyire szarul fut és ennyire gépigényes.
Nem tudom eldönteni, de szerintem valahol mind a kettő oldalon vannak problémák, szóval a fejlesztők se optimalizálják annyira jól, vagy nem annyira lövik be ezt a hardveres részét, hogy na most mennyire tekerjük föl az unrel engine által nyújtott ilyen-olyan featuröket, a Rayracing, Lumen, Nen satöbbi.
Most nem fogom fölsorolni az összeset, meg mennyire van mondjuk az engine, tehát magának a játékmotornak az oldalán probléma ezekből.
Azt látjuk, hogy az újabb és újabb verziókkal az Unilon rápörgött erre, és azért drasztikus javulást egyelőre nem lehet látni, de azért egy szignifikáns kis emelkedő görbét lehet látni, hogy a teljesítmény azért nő.
Reméljük, hogy egyébként majd elérkezünk egy olyan pontra, amikor már nem kell erről beszélni, hogy Engine 5 egyenlő szarul futó játék, mert most kábé idén ez nagyon igaz volt szerintem a megjelenések alapján.
És a Frostbite Engine ugyan hát eléggé koros motor, de még a mai napig szerintem az egyik legjobban futó, legjobban optimalizált játékmotorról beszélünk.
És a látvány tekintetében szerintem nincs szégyelnivalója, de egyértelműen nem ez a legszebb játék, amit valaha láttunk, de nem is ez a cél.
Szóval én ezt nem róom föl neki negatívumként.
Én nagyon szeretem ezt az engine-t, mert iszonyatosan jól tud futni még öregebb hardvereken is.
És itt most egy kis százori, hogy tegnap láttam egy videót, hogy egy 2012-3 körül megjelent processzort próbáltak ezt az IMD FX 9590-et.
Ez a régi jó bulldózer, az a kazán, akit mindenki utált.
Azt is előszedték és kipróbálták.
És hogyha van secure boot a gépeden, tehát támogatja a secure boot funkciót a BIOSban, akkor kábé nem kell hozzá ez a TPM2-es követelmény, amit ugye feltüntetnek, mert anélkül is elindult a játék a srásznak és amúgy meglehetősen jól futott ahhoz képest, amit így elvárhattunk volna ettől a hardvertől.
Szóval ez is nagyon jól mutatja azt, hogy egy ilyen idősebb hardveren, még a GTX 10-es szériából, tehát a 2016-ban megjelent Nvidia kártyákon is eléggé betyárosan fut.
Meg láttam egyébként Redditen, hogy az RX580-nal is tolja valaki, szóval egy beszarás.
És egyébként ez így manapság már egyáltalán nem triviális, hogy ilyen régi hardveren egyáltalán játszható FPS-sel tudjon valaki játszani.
És ez [ __ ] jó dolog szerintem.
Szóval hatalmas nagy piros pont azek, hogy nem álltak át a sötét oldalra, és nem váltottak unal engin-ere, hanem ezt a Frostbite engine-t próbálták meg úgymond kicsit modernizálni már amennyire lehetett, és belepakoltak egyébként minden jót.
Szóval van benne askale, frame gen satöbbi, és raidracinget nem raktak bele.
Szóval nem az van, mint amit lehetett idén is elég sokszor látni, hogy kötelezően vannak benne rayet racing dolgok, amiket nem is tudsz kikapcsolni.
És ez tökre szimpatikus volt, hogy ők egyébként azt hiszem nyilatkozták is, hogy az a fő szempontjuk, hogy jól fusson a játék, az a number one, az a prioritás.
És ezért tényleg nagy respekt az éének, mert végre látták azt, hogy mire van igény, és nem pedig ezzel a lenyomom a torkódon az összes hülyeséget, csak azért, mert most ez a trendy.
Meg ugye az Nvidia próbálja pénzelni őket, és akkor elfogadják azt a Zsót, hogy belerakjanak minden ratracinget, hogy nekik jobban menjen a biznisz.
Na, ez csak így zárója bezárva.
Igazából a grafikai beállításokat nagyon-nagyon testre lehet szabni.
Van sok preset, szóval low, medium, high, ultra és ugye a megjelenéskor már volt egy overkill preset is.
Ez összességében szerintem nem feltétlenül szükséges.
A nagy felbontású textúrapak esetében ugye ez az overkill akkor fog igazából működésbe lépni, hogyha ezt letöltöd külön, ami elég sok tárhelyet foglal.
Én személy szerint nem használom.
Nekem minden highra van állítva.
Egyedül a textúraszűrés van overkillre beállítva, meg a textúra van ultrára.
És teljesen jól néz ki a játék.
Néztem csomó videót azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet optimálisan beállítani, tehát hogy a legjobban kinéző végeredményt kapni a legkevesebb teljesítménybeli csökkenéssel.
Szóval ez egy ilyen optimális beállítás az, hogyha kábé mindent high-ra állítasz, és a textúrát meg megemeled annyira, amennyit a videókártyád enged vér tekintetében.
És így nekem ilyen 10 11-12 GB vérot eszik ultra textúra beállításokkal meg minden high, és teljesen elégedett vagyok, nem is basztattam, miután beállítottam.
Szóval szerintem ez egy tökéletes ilyen sweet spot, amit mindenkinek tudok ajánlani.
Amit még szerintem érdemes tudnia az embereknek, hogy iszonyatosan processzorigényes ez a játék.
Maga a motor ilyen ugye, aminek nagyon örülök, mert szerintem emiatt is fut ennyire jól, mert tényleg kihasználja a hardottságait, amin fut.
És a processzornál iszonyatosan durva, hogy milyen számokat láttam.
Tehát ilyen 100%-os processzorterheltséget is láttam a neten.
Egyébként van egy ilyen kis tweakelés, amit hogyha beállítotok a user config fban, akkor elvileg csökkenni fog ez, és simában fog futni a játék még régebbi hardveren is, és a teljesítményetek is nőni fog.
Ezzel nem tudtok [ __ ] kábé semmit.
Max, hogyha valami stutteringet vagy ilyesmit tapasztaltok, akkor csak szimplán…
Említett entitások
Témák
- battlefield 6
- videójáték
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Battlefield 6”
Miről szól ez az epizód: „Battlefield 6”?
A Kékhalál podcast 68. adásában DV és Sipi a nemrég megjelent Battlefield 6-ról beszélgetnek. Az adásban érintik a játék sztoriját, grafikáját, hangzását, játékmenetét, technikai állapotát, a megjelenés óta eltelt időszakot, valamint általános aggályokat fogalmaznak meg a… Az epizód a Kékhalál Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 14..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Battlefield 6”?
Fő témái: battlefield 6, videójáték.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Battlefield 6”?
Megjelenés: 2025. 11. 14.. Hossz: 1 óra 53 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kekhalal-podcast/ep68-battlefield-6-7db51f41
Több epizód a Kékhalál Podcast-ből
- Forza Horizon 6
A Kék Halál podcast e heti adásában Sipi és Dévis a Forza Horizon 6-ról beszélgetnek. Mindketten rengeteg időt töltöttek a játékkal, Dévis már több mint 60 órát, Sipi pedig befeje…
- Marathon
A Kékhalál Podcast e heti adásában DV és Sipi a két hónapja megjelent Marathon játékot elemzik. Felidézik, hogyan kaptak ingyenes játék إليهkeset a Bungie-tól, és megvitatják első…
- AMD Ryzen 9800X3D és Radeon 9070 XT egy évvel később... megérte váltani?
A Kékhalál Podcast e heti adásában D és Süpir egy évvel a hardvercseréik után értékelik tapasztalataikat. D részletesen beszámol a Radeon 7900 XTX-ről 9070 XT-re való váltásáról,…
- DLSS5 - AI slop vagy mennyei áldás?
A Kékhalál Podcast 71. adásában DV és Sipi a héten megjelent NVIDIA DLSS 5 technológia preview-ját vitatják meg. Az újítás nagy vitát váltott ki az interneten, sokan negatívan fog…
- Dino Crisis
Sipi, a Kékhalál Podcast retro játékfelelőse, szóló adásában a Dino Crisis játéksorozatról mesél. Felidézi gyermekkori élményeit a PlayStationös játékkal, és örül, hogy ma már PC-…
- ARC Raiders
A Kék Halál podcast 69. adásában DV és Sipi az ARC Raiders című játékról beszélgetnek. Az epizód kitér a játék kezdeti fogadtatására, a megjelenés körüli hype-ra, a játék történet…
- Pokémon Legends: Z-A
Ebben a szóló epizódban Sipi a Pokémon Legends Z-ról beszél. Gyerekkora óta nem követi a Pokémon animét és játékokat, ezért szinte teljesen újoncként vágott bele a játékba, amely…
- EA felvásárlás, XBOX Game Pass áremelés
Ez a Kékhalál Podcast 66. epizódja Sipi és Dévis házigazdákkal. A mai adásban két fő témát tárgyalnak: az Electronic Arts (EA) felvásárlását egy szaúdi befektetői csoport által, v…
- Szeptember végi helyzetjelentés
Ebben a Kékhalál Podcast adásban a műsorvezetők egy őszi helyzetjelentést tartanak, elmondva mivel játszottak az elmúlt hetekben. Az egyik műsorvezető a Monkey Island sorozatot pr…
- Death Stranding 2: On the Beach
A Kékhalál Podcast ezen epizódjában a Death Stranding 2: On the Beach című játékról beszélgetnek. Szó esik Hideo Kojima szerepéről, a játék új mechanikáiról, a grafikáról, a külde…