Minidump EP44 - 2024.01.28.
· PT21M26SÖsszefoglaló
Az új Minidump adásban a Microsoftnál történt 1900 fős leépítésről beszélnek a műsorvezetők, ami érintette az Activision Blizzardot és az Xbox részleget is. Szóba kerül a Blizzard vezérigazgatójának, Mike Ybarra-nak a távozása, valamint a Riotnál és más játékkonszerneknél is…
Röviden
- Műsor
- Kékhalál Podcast
- Megjelenés
- 2024. 01. 28.
- Hossz
- 21 perc
- Témák
- leépítés, videójátékipar
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
sziasztok ez itt a kékhalál podcast 44 miniump adása én da vagyok és itt van velem sipi is halihó helló sziasztok és szerintem kezdjünk rögtön azzal a hírrel ami a héten talán a legnagyobbat durrant mégpedig az hogy újabb leépítések lettek eszközölve imáron a microsoftnál mégpedig 1900 embert küldtek el ugye ez érintette az activision blizzardot és az xbox részlegét is valamint a blizard ceója mikey balra is bedobta a örölközött ezt nem tudom hogy most önkéntesen vagy őt is elküldték ezenfelül még ellen edhem is aki az eredeti blizard alapító tagjai között volt akik ugye ott voltak 90-es évek erején közepén de mindenképpen váratlanul élt szerintem a legtöbbünket hát nem tudom hogy hol fog megállni ez a leépítési hullám most az egész it piacon belül látható ez és nem tudom hogy minek a hatására következik be egyébként ez nem tudom sipi hogy te mi mire gondolsz ezzel kapcsolatban mi lehet a háttérben lóo m kibara annyira szeretne elszakadni ettől a microsoftól hogy már másodjára hagyja el a céget szerintem ő sem gondolta volna hogy amikor a bizardhoz igazol akkor egyszer még vissza fog kerülni microsoft alkalmazásba de ezért eléggé vicces reméljük hogy harmadjára nem fog ez előfordulni vele viszont hogy válaszoljak a kérdésedre nem csak a microsoftnál vannak ilyen leépítések hanem a riotnál és a az egész játékarban már tavaly elkezdődött és olyan plejkák vannak hogy idén is folytatódnak ezek a leépítési hullámok és ennek szerintem eléggé sok résztvevője lehet és eléggé sok szempont közrejátszhat de csak hogy néhányat amií a fejemben van említsak azért nagyon nem mindegy az hogy tényleg mindenki megpróbálja ezt az előszütéses modellt nyomni és erőltetni bele a játékait ami nagyon-nagyon kevés csapatnak jött eddig be és nem mindegyik szolgáltatás igazán rentábilis hosszú távon szóval ez egy jó pont lehet a másik része az hogy rengeteg játék van tényleg most már napról napra így kapkodjuk a fejünket hogy nem tudjuk hogy mivel játszunk mert olyan sok játék jelenik meg ami régen nem volt így és ezek a csapatok hatalmasra hisztak az évek alatt ergó lehetséges hogy túlságosan is nagyra nőttek és most muszáj egy kicsit optimalizálni a létszámokat valamint azért azt sem felejtsük el hogy azért mi is egész sok játékot szittunk a tavalyi évben hogy milyen hibákkal jelentek meg valamint milyen minőségi szintet ütöttek meg és lehet hogy például egy baldus g3-nak nem kell senki cseleépítenie mert egy megfelelő terméket adtak le az asztalra de nem minden csapat van ezzel így igazából ezek azok a szempontok amik így a fejemben vannak nem tudom hogy te készíteni még valamivel hát ami nekem így eszembe jutott egyből hogy ezeknek a nagy cégeknek állandóan a növekedés a cél és sosem elég az ami van és nem tudnak már hol optimalizálni dolgokon költséget csökkenteni csak azzal tudnak a legnagyobbat szakítani úgymond hogyha minél kevesebb a kiadásuk ergo elküldik azokat az embereket akikre talán nincsen szükség és így az ott maradó emberekre sokkal nagyobb teher jut majd nem tudom hogy ez milyen hatással lesz majd a játékokra de ahogy említetted te is sajnos nem azt látom hogy ez jó irány lenne ilyen szempontból de az biztos hogy kevesebb emberből nem hiszem hogy jobb terméket fognak tudni előállítani mint amit tavaly láttunk meg tavaly előtt lehet hogy a microsoft egyébként átnézte a dolgokat miután ugye megtörtént ez az akkvizíció és arra jutott hogy hát így nem fog megtérülni és lehet hogy ez még csak az első hullámok közül és próbálnak költséget csökkenteni mindenhol hogy ez a 50 milliárd dollár az minél hamarabb megtérüljön lehet hogy ez is közrejátszik egyébként ez egészen biztos viszont ennek a ciknek a második fele az volt hogy egy odyssey kód néven már készült pár éve a bizardnál egy ilyen túlélő játék amit meglepő módon most skukáztak ez több szempontból is meglepő egyrészt itt van most a palw ami egy hatalmas siker és ebben a műfajban igazán elfért volna egy blizard játék mert tudjuk nagyon jól hogy ők mennyire jók világteremtésben és nagyon nagy kérdéseket vett fel hogy milyen állapotban lehetett ez a játék hogyha már tényleg több évnyi munkát beletettek és azt mondta a microsoft hogy még ingyen egy game bban sem éri meg megjelentetni ezt a játékot mert nem ütti meg azt a szintet vagy nincs olyan technikai állapotban hát nem biztos hogy ezek is jó előjelek nagyon sajnálom egyébként mert valamilyen szinten követtem azért ezt a projektet és érdekesnek tűnt kíváncsi voltam hogy mi lesz belőle de hát most már úgy tűnik hogy nem fogjuk meglátni és sajnos ez a blizardnál nem annyira egyedi dolog hogy lelőnek egy-egy projektet na de akkor menjünk tovább és és a heti másik hírünk ami hát lehet hogy várható volt többek számára az az hogy a pokémon végre kiadott egy közleményt hogy vizsgálatot indít a palw ellen vagy a játékkal kapcsolatban mert tényleg felmerültek ilyen copyright infringement dolgok tehát eléggé úgy tűnik hogy a használt modelleket azt egy az egyben a pokémonból szedték ki és minimális módosításokkal csinálták meg a palwben talált ó kis lényeket több ilyen szakember készített videót meg posztot megnézték a modelleket a játékban és hát kábé hogyha így egymásra illeszted őket akkor egy az egyben ugyanaz mint a pokémonban vagy tényleg több ilyen kis lényből csináltak egyet a palwben és akkor próbálják így megúszni ezt az egészet mindenesetre úgy tűnik hogy egyébként nem annyira egyértelmű ez a dolog mert a nintendo mindig egyből atomot indít az ilyenek ellen és ez így történt a moddel csávó ellen is aki megcsinálta a pokémon modóot bele de maga a palw ellen egyelőre még óvatosan nyilatkozott és nagyon megfontoltnak tűnik mert lehet egyébként hogy valamilyen kiskaput ki tudtak úgy játszani hogy egyébként nem lesz támadható teljes mértékben ha jól tudom akkor te nem bírtad ki és megvetted a játékot szóval kíváncsi vagyok hogy neked mi a véleményed erre igen felütem erre a hype vonalatra és baromira jó lett ez a játék de erről majd külön szeretnék beszélni viszont olvastam néhány olyan cikkket és mutogattak olyan képeket hogy rend rendben van az hogy teljesen hasonló stílusak ezek a palok mint a pokémonok és az is rendben van hogy nagyon sokat inspirárodtak az eredeti lényekből viszont pont annyira és pont olyan pontokban nyúltak hozzá a különböző palokhoz hogy nagyon-nagyon nehéz lesz a nintendonak a dolga ilyen szempontból és egy csomó ilyen ügyvéd meg szakértőnek mondott valaki nyilatkozott arról hogy ez azért nagyon nem az a kategória amit a nintendo olyan huda könnyen meg tudna nyerni inkább ilyen több éves pereskedésre lehet számítani hogyha úgy dönt a nintendo hogy itt pereskedni fog de én olyan véleményen vagyok hogy szerintem ezt el fogják engedni már csak azért is mert rohadt népszerű ez a játék és nem hiszem hogy a pokémonoknak a népszerűségét ez sértené sőt egyre több embert tudna ez talán a nintendo platformja felé terálni hogyha már pc-n ki tudják végre próbálni ezt a stílusú univerzumot akkor lehet hogy később akár egy nintendo eszközt is vásárolnának szóval szerintem nem kell félnie a palwnek ilyen szempontból nekem még az jutott eszembe ezzel kapcsolatban hogy lehet hogy egyébként megérni a nintendonak foglalkozni ezzel a dologgal mert nyilván az eddigiek alapján egy visszatartó erő lehetett az hogy mennyire nagy erőkkel lép fel a nintendo az ilyen dolgok ellen és most úgy tűnik hogyha a pw megtudja ezt idézőjelben nyerni vagy megússza inkább így mondom akkor lehet hogy ez egy precedens teremt és több ember megpróbálkozik majd a nintendo ip-nak a másolásával ilyen szintű módosítás mellett mert akkor úgy tűnik hogy ez egy járható út és meg tudják lovagolni úgy ezeket a nintendo exkluzí franchise-okat hogy ők is tudjanak rohadt nagyot kaszálni azzal hogy mondjuk keverik a műfajokat mint ahogy itt is látjuk szóval én úgy gondolom hogy ezt nem feltétlenül érdemes annyiban hagyni mert a jövőben ebből még lehet baj a nintendo számára lehetséges viszont a nintendo játékok s büdös évben nem fognak megjelenni pc-n mert nagyon nem akarják azt hogy mondjuk a pokémonok között egy thá gözmozdó máá skájon vagy akár egy félpucá melenőkkel belemodolt játékban jelenjenek meg az ő állatkáik mert az nagyon nem fér bele ebbe a családbarát műfajban amit ők képviselnek ergo nem tudom hogy mennyire lehet ezt így konkurenciának tekinteni mert rendben van az hogy ugyanaz a videójátékos műfaj de teljesen másik platform teljesen másik játék meglátjuk hogy mi lesz biztos vagyok benne hogy sokkal nagyobb erőkkel indult volna neki a nintendo hogyha itt ez ennyire egyértelmű eset lenne meglátjuk mit hoz a jövő mindenesetre a játéknak az eladási számai egészen durvák a legutolsó infó szerint ami egy három napos hír hogy 8 millió példányt adtak el steamen ami azért is baromira meglepő mert a game passben ez a játék ez hát kvázi ingyen benne van hogyha van erőfizetésetek és ott is olyan másfél- kt millió fő már kipróbálta ezt a játékot szóval ilyen durván 10 milliós player base van amikből azért elég sokan nyomják is napi szinten ezt a játékot téged ez nem lep meg hogy ilyen sokan megvásárolták a streamen a játékot annak ellenére hogy gamepben is benne van erre nem tudom igazá igazából hog mit mondjak az biztos hogy sokan fölülnek ezekre a hype vonatokra és valószínűleg ebből sokan refundolták is vagy csak kicsit játszottak vele de elég durva számokat produkál az tény szóval lehet hogy egyébként hogyha nem lenne most terítéken az hogy a nintendo mit lép akkor lehet hogy egyébként ez is egy ilyen pár napos csoda lenne és ennyi persze nagyon nem tudjuk hogy az internet mire kap rá és mire nem én nem is alapvetően a játékkal kapcsolatban kérdeztem ezt hem így általánosságban hogy annyira nyomatják ezt a szolgáltatásos témát hogy fizessé elő különböző havidíjakra ugye a múlt héten beszéltünk hogy a ubisoft is ebben látja a jövőt és mégis itt van egy új játék aminek az eladásainak a 80%-a az egy steames vásárlás nem pedig előfizetés ez azért egy egész nagy felkiáltójá szerintem hogy van még itt potenciál a digitális el adásokban és nem csak bérelni kell játékokat szerintem ez ennél bonyolultabb mert valószínűleg sokaknak van steames balanszán pénz amit nyilván csak a steamen belül tudnak elkölteni mondjuk csegoo skineket eladtak meg ilyesmi dolgokból és azt ne felejtsük el hogy a steamnek ez a refund policyja az még mindig ott van szóval tényleg ki tudod próbálni lehetőséged van ugye két óra játékidőn belül visszatéríteni magát a játék árát és lehet hogy egyébként ezt nem számolták bele ebbe a számba és akkor tényleg azt látjuk hogy mennyi ember megvette miközben valószínűleg elég sokan refundolták is két órán belül szóval nyilván ezeket ilyen fenntartásokkal kell kezelni míg ezt a mondjuk az xbox oss gamepes szolgáltatásban nyilván nem tudod megtenni sok embernek szerintem lejárt ez a 300 ft-os vagy 1 euró dolláros akciós kipróbálási lehetőség és most már 3000 ftot kéne fizetni a game passért és lehet hogy egyébként úgy gondolták hogy először megnézik steamen mert ott vissza tudják kapni érte a pénzt nem tudom ez csak egy találgatás tényleg ismételten na mindenesetre majd sipim be fog nektek számolni egy ajánló keretein belül ha minden igaz hogy neki hogy tetszik meg milyen a játék de ugorjunk a következő témánkra ugye a héten indult el a diablo 4-nek a harmadik szezonja ami úgy tűnik hogy ismételten egy olyan szezon lesz amit nem annyira szeretnek az emberek az eddigi visszajelzések alapján a blizard nagyon kapkodva próbál ilyen-olyan patcheket kitolni a játékhoz minél hamarabb hogy próbálják menteni a menthetőt ugye a mostani seasonben egy olyan mechanikát hoztak be a játékba hogy van egy kis petet vagy companionod ami követ téged és igazából az ő képességeit tudod pimpelni tudsz hozzáadni két képességet és ezekhez ilyenolyan módosítókat nem tudom hogy ez mennyire egyedi ötlet valahol láttam hogy ez talán már volt a pet of xile-ban vagy nem tudom hogy melyik ilyen erpg-ben de úgy tűnik hogy a blizzard próbál innen-onnan ismételten ihletet meríteni ahogy azt már megszokhattuk tőlük egyedőre úgy tűnik hogy kevés sikerrel de még korai szerintem megállapítani hogy mennyire jó ez a szezon a patchsek majd érkezni fognak és valószínűleg javulni fog a szituáció de többen már most eltemették szerintem nem érdemes ennyire negatívan állni a dolgokhoz lehet hogy már túltolt a sok ember és am miatt is inkább másfele nézelődik és lehet hogy egyébként a palw is ennyire népszerű azért mert az embereknek már kell valami újdonság vagy kell valami olyan amit eddig még nem láttak és nyilván ez pont egy olyan dolog volt és ezt nagyon meg tudták lovagolni mindenesetre az arpg piac az most ismét egy újabb szereplővel fog bővülni végre 1.0ás hivatalos megjelenést kap a les ipoc ami február 21-én fog megjelenni aki esetleg ezt nem ismerte az hát egyébként egy nagyon jó játékról maradt le idáig mert early accessben már évek óta elérhető volt és tök jó áran meg lehetett venni még én is ilyen áran vettem meg ilyen 2x euróba került és azt kell róla tudni hogy hát a pet of xiehhoz hasonló szerintem legalábbis de merítenek ők is más játékokból például szerintem az a skill meg talentfa az a grimdból lett átemelve legalábbis nekem onnan volt ismerős és én nagyon aggódtam még annó hogy ez is egy olyan projekt lesz ami early accessbe ragad örökre mert nyilván láttunk már erre rengeteg példát és úgy tűnik hogy ez az early exessnek egy olyan példája amit sokaknak kéne követni mert a fejlesztők folyamatosan kommunikáltak a közösséggel hallgattak a visszajelzésekre és nem csak akkor amikor már csökkent a játékos szám meg mit tudom én mert ugye még meg se jelent a játék hanem tényleg menet közben hallgattak arra hogy min kéne módosítani milyen irányba és akkor tényleg ők eszközölték ezeket a változásokat és szerintem ez kulcsfontosságú egy ilyen játékban ahol tényleg egy ilyen live servként működik majd én több ilyen klasszt kipróbáltam a játékban belepakoltam jó pár órát és nekem nagyon nagyon nagyon tetszik szóval hogyha esetleg elegetek van a diablo 4-ből de szívesen játszanátok valami arpg-vel…
Említett entitások
Témák
- leépítés
- videójátékipar
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Minidump EP44 - 2024.01.28.”
Miről szól ez az epizód: „Minidump EP44 - 2024.01.28.”?
Az új Minidump adásban a Microsoftnál történt 1900 fős leépítésről beszélnek a műsorvezetők, ami érintette az Activision Blizzardot és az Xbox részleget is. Szóba kerül a Blizzard vezérigazgatójának, Mike Ybarra-nak a távozása, valamint a Riotnál és más játékkonszerneknél is… Az epizód a Kékhalál Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 01. 28..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Minidump EP44 - 2024.01.28.”?
Fő témái: leépítés, videójátékipar.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Minidump EP44 - 2024.01.28.”?
Megjelenés: 2024. 01. 28.. Hossz: 21 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kekhalal-podcast/minidump-ep44-2024-01-28-831c0e25
Több epizód a Kékhalál Podcast-ből
- Forza Horizon 6
A Kék Halál podcast e heti adásában Sipi és Dévis a Forza Horizon 6-ról beszélgetnek. Mindketten rengeteg időt töltöttek a játékkal, Dévis már több mint 60 órát, Sipi pedig befeje…
- Marathon
A Kékhalál Podcast e heti adásában DV és Sipi a két hónapja megjelent Marathon játékot elemzik. Felidézik, hogyan kaptak ingyenes játék إليهkeset a Bungie-tól, és megvitatják első…
- AMD Ryzen 9800X3D és Radeon 9070 XT egy évvel később... megérte váltani?
A Kékhalál Podcast e heti adásában D és Süpir egy évvel a hardvercseréik után értékelik tapasztalataikat. D részletesen beszámol a Radeon 7900 XTX-ről 9070 XT-re való váltásáról,…
- DLSS5 - AI slop vagy mennyei áldás?
A Kékhalál Podcast 71. adásában DV és Sipi a héten megjelent NVIDIA DLSS 5 technológia preview-ját vitatják meg. Az újítás nagy vitát váltott ki az interneten, sokan negatívan fog…
- Dino Crisis
Sipi, a Kékhalál Podcast retro játékfelelőse, szóló adásában a Dino Crisis játéksorozatról mesél. Felidézi gyermekkori élményeit a PlayStationös játékkal, és örül, hogy ma már PC-…
- ARC Raiders
A Kék Halál podcast 69. adásában DV és Sipi az ARC Raiders című játékról beszélgetnek. Az epizód kitér a játék kezdeti fogadtatására, a megjelenés körüli hype-ra, a játék történet…
- Battlefield 6
A Kékhalál podcast 68. adásában DV és Sipi a nemrég megjelent Battlefield 6-ról beszélgetnek. Az adásban érintik a játék sztoriját, grafikáját, hangzását, játékmenetét, technikai…
- Pokémon Legends: Z-A
Ebben a szóló epizódban Sipi a Pokémon Legends Z-ról beszél. Gyerekkora óta nem követi a Pokémon animét és játékokat, ezért szinte teljesen újoncként vágott bele a játékba, amely…
- EA felvásárlás, XBOX Game Pass áremelés
Ez a Kékhalál Podcast 66. epizódja Sipi és Dévis házigazdákkal. A mai adásban két fő témát tárgyalnak: az Electronic Arts (EA) felvásárlását egy szaúdi befektetői csoport által, v…
- Szeptember végi helyzetjelentés
Ebben a Kékhalál Podcast adásban a műsorvezetők egy őszi helyzetjelentést tartanak, elmondva mivel játszottak az elmúlt hetekben. Az egyik műsorvezető a Monkey Island sorozatot pr…