Kihalni veszélyes

Filmek zöldítése II.

· PT31M31S

Összefoglaló

A "Kihalni veszélyes" podcast folytatja a filmgyártás zöldítéséről szóló sorozatát. A műsorban Lányi Eszter, a Nemzeti Filmintézet képzési igazgatója és Balika Gergő producer, a Mid Atlantic Films munkatársa osztja meg gondolatait. Szó esik a zöld és virtuális háttér…

Röviden

Műsor
Kihalni veszélyes
Megjelenés
2024. 11. 07.
Hossz
32 perc
Szereplők, említett nevek
Lányi Eszter, Őri Ádám
Témák
filmgyártás zöldítése, fenntarthatóság filmiparban, virtuális háttér
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

kihalni veszélyes az elte humánökológus hallgatójá podcastje sziasztok ez itt a kihalni veszélyes podcast filmek szöldítésével foglalkozó háromrészes sorozatának már adása én kis andre vagyok vendégeim pedig filmes szakemberek lányi eszter a nemzeti filmézet képzési igazgatója balika gergő producer a mid atlantic films producere mit gondoltok a green háttérről meg a digitális háttérről tehát ez valójában mennyire környezetszennyező mennyire nem az nyilván nem az mert kevesebb dolgot használ ugyanakkor meg iszonyú áramot fogyaszt meg több ember kell hogy dolgozzon rajta ha jól tudom ez a virtual production ilyen háttér led háttér hát ma szerintem inkább csak a nagyobb produkciók engedhetik meg maguknak és nyilván nagyon sok előnye van aztán majd gerg elmondja a részleteket de amennyire én értem hogy mondjuk például helyszínek között nem kell utazgatni vagy hogy egy vagy hogy mondjuk egy stúdió belsőbe föl tud venni egy külsőnek látszó jelenetet és nincs nem tudom időjárás para az energiafogyasztás s a meg szerintem az emberek egyébként akiket így mondtál hogy többen üzemeltetik azt nem tudom és ez szerintem p pont egy csodálatos dolog a filmiparban hogy lehet így oldalirányban is új munkát találni tehát hogy az hogy így valaki csinált eddig valamit di is volt vagy datta wrangler vagy mit tudom én micsoda és akkor utána egyébként elmegy és egy ilyen típusú ledfalat üzemeltehet ez szerintem isteni tehát ez szerintem pont a sustainabilitynek egy nagyon jó példája hogy így az emberek amikor kimegy alóluk egy technológia akkor egyébként tud másik irányba menni és talál a szakmáján belül vagy egy ilyen nem tudom társszakmában egy jó állást magának a praktikus részéről a gerköl tud ennek beszélni hogy mit jelen a a zöld egy picit szétválasztanám ezeket a zöld háttér virtuális háttér dolgokat mert ezek nagyon más dolgok a a klasszikus zöldháttér az amikor kifeszítünk egy zöld vagy kék vagy más színű ponyvát ami ami előtt a színészek szerepelnek és aztán az utommunkában azt a zöld színt az egyébként azért zöld és mert a világban a a természet amikor a erdeji jeletet forgatunk akkor ugye értelemszerűen a kéket szokták használni városban inkább a zöldet szokták használni stúdióbaan is inkább a zöldet de nyilván ez is egyébként jelmezfüggő is az azért van mert számítógépek még egy kicsit kezdetlegesebbek voltak akkor ez volt az a két szín amit nagyon könnyű volt kikulcsolni rajtuk tehát kiválasztani és kivágni a a hátteret a szereplőkről és akkor ugye odarakjuk be a jelenetnek a hátterét de ugye mi kell ehhez ehhez nekem mindenképp az kell hogy az már a vág ágásig nekem az a háttér az meglegyen az lehet egy viszonylag statikusabb távoli háttér is és nyilván lehet egy computergenált vfx háttér is ami ez a ez a klasszikus zöld hátteres azt gondolom hogy egyébként ez egy nagyon sustainable fenntartható forgatás mertogy a forgatócsoport nem mozog nem megyünk ki a helyszínre viszonylag kisebb létszámmal egyébként ha már egyszer felállítottuk akkor tudjuk üzemeltetni nem vagyunk az időjárásra hagyatkozva viszont utólagosan több számítógépes munkát kíván ami egyébként mára szinte elhanyagolható mennyiség lett tehát mondjuk a nyilván a 80-as években ez egy óriási dolog volt a 90-es 2000-es években ez egyre olcsóbb lett és egyre mindennaposabb ma már szinte azt mondom hogy nevetve csinálják meg ezt a fajta munkát és akkor ugye ennek van egy mondjuk úgy hogy kettő változata van van egy advanced változata amikor nem zöld háttérről beszélünk hanem egy ledfal van felépítve hogy ez ez ma valóban rpp roppan sok áramot fogyaszt ahoval mi kivetítjük azt ami a végleges háttér lesz tehát elkerülöm azt hogy nekem fel kelljen vennem bármi mást és azt később az utonmunkába a zöldre zölddel kicserélni viszont van egy sokkal nagyobb előnye amiről kevesen tudnak az az hogy a zöld háttérről visszaverődő fény a szereplőkön zöld nyomot hagy és ezt a roppant vyszemű operatőrök és nagyon sok filmes utálja és ezért nem a zöld háttér tükröződik vissza hanem gyakorlatilag a valós jelenetnek a valós fényei azok amik egyébként egy sokkal valóságosabb élményt adnak így tehát nem az van hogy látjuk hogy a hajszálnál ki van hanem az egésznek van egy ilyen nem egy ilyen zöld glow van az emberekel hanem hanem már az amit látni fogok és akkor ugye ennek van egy újabb de egyébként ez roppant sokat fogyaszt ez a ez a technológia ugyanakkor megint van egy sustable oldala hogy nem nem megyek ki a helyszínre nem települök ki egy okos tervezéssel nagyon sokat lehet rajta spórolni időben is és akkor van ennek még frissebb változata ez a virtuális produkció amikor amikor már nem csak a háttér az ami ami ami ott van és mozog együtt a kamerával tehát a perspektívát is le tudja követni hanem akár egybe van építve egy díszlettel és akkor a díszlett az gyakorlatilag folytatódik a ledfal háttérben ez már egy még nagyobb viszont ez már azt kívánja hogy mi már a a a forgatást megelőzően tudjuk hogy majd mi fog kerülni a vászonra tehát nincsen arra lehetőségünk amire a zöld háttér lehetőséget adod hogy oda szeretnék még egy felhőkarcolót itt már nincs akkor még egy felhőkarcoló tehát jobban át kell gondolni el kell tervezni hogy mi lesz ki gyakorlatilag meg kell találni előre a világot amibe belerakom a szereplőt még még az előző a zöld háttérné az volt hogy megvolt a szereplő és később ráértem a világot kitalálni hozzá nagyjából egyébként nyilván ezennél sokkal komplexebb de nagyjából ez egy nagyon markáns különbsége volt a két technológiának amikor beszélgettem filmes szakemberekkelahogy azt próbálták mondani hogy a forgatás folyamán is változnak a dolgok tehát nem az van hogy előre el van döntve hanem pont hogy sokszor a helyzet adja hogy valamit változ atnak rajta tehát ezért nagyon nehéz ez a ez a hát tehát hogy mi a forgatáson szinte mindig változtatunk valamin ez ez a mi sajátunk ez a rendezők az operatőrök az sfx-esek ez mindenkinek a sajátja hogy és ugye ezért is van ott egy csomó teherautónkon egy csomó plusz felszerelés hogy változtathassunk de egyébként a félelmetes a technológiában az az hogy ez a virtuális produkciónál is nagyon sokszor megtehető tehát hogy tényleg gombnyomással tudnak fényeket váltani felhőket berakni egészen más időjárást teremteni ahhoz az egy jelenethez tehát hogy nagyon nagyon érdekes és egyébként nagyon fél a filmes közösség attól hogy vajon a technológia végül kiváltja az emberek munkáját és a szíészek hogy tudnak ebben együttműködni tehát nyilván egészen más játszani egy helyszínen egy utcán mint pedig egy ilyen virtuális térben vagy képernyő előtt ez tapasztalat szerint teljesen egyénfüggő tehát van aki nagyon könnyen játszik zöld háttér előtt akár úgy is hogy zöld tehát zöld ruhába bújt szereplők akik később mondjuk szörnyek vagy állatok lesznek velük tökéletesen játszik és van akit nagyon zavar tehát van akit van akit ez ez abszolút megvéditt nem tudja magát belehelyezni a jelenetbe é ez azt jelenti hogy ezek linészek valószínűleg akkor elmennek más munkára vagy vagy megtanulnak így dolgozni vagy ki tudja szerintem a ki tudja a jó választ de de ez biztos hogy ez is tanulható egy egész más hozzáállást kíván meg meg a stáb is egyébként egészen másképp viselkedik tehát egészen másképp vagyunk egy utcai jelenetnél ahol ugye benyomások között dolgozunk tehát a mentőautó az eső a lakók villamos a fizika tehát a valós fizikának a akár az hogy az autók gyorsan követik egymást az nálunk nyilván az egy az egy biztonsági kérdés de hogy egészen más ez mint egy ilyen nagyon izolált nagyon kontrollált fekete dobozban csak arra figyelve amit fel kell vennünk hát szerintem egyébként ezek nagyon más típusú filmek is tehát szóval az én mondjuk szerintem azért alapvető én most nem tudok olyan magyar filmet mondani amelyik ennyire ilyen zöld izébe vették volna föl vagy ennyire ilyen science fiction hogy ez nem fenyegeti azért a azai színészeket ennyire v kem semt nagyon má de például most eg egy magyar film megkeresett minket sajnos nem tudtunk segíteni mert amit kért az még nem nem volt kiadható jelenet de egy tavalyi sorozatunknál forgattunk elég sokat a repülőtérre vezető úton és környékén nekünk az a felvé csomag az az megvan mi a forgatásunkon tavaly ezt azért ezek autózások voltak gyakorlatilag azért vettük fel mert volt egy jelenetünk ahol led háttér előtt volt egy autó és abban szereplőink utaztak és mögöttük látszódott ez a felvett kép tehát nem kellett kimennünk a helyszínre nem kellett nem mondom azt hogy nem pazaroltunk üzemanyagot hogy felvegyük a jeleneteket mert felvettük de gyakorlatilag visszavittük magát a jelenetet a a stúdióba és ez a kisebb költségvetésű magyar produkció ezt az anyagot szeretteem volna tőlünk elkérni csak még nem jött ki a mozi azért nem engedte el a a megrendelőnk de például ez egy jó példa arra hogyha egy helyszínen felveszünk ilyen generikus ez mi úgy hívjuk hogy ilyenkor ez ez az am ez az establishment shot amikor úgymond beállítunk egy-egy helyszínt hogy na itt történik párizsban 1939-ben jt és akkor egy távoli kép párizsrull ahol van egy efelt torony ennek nyilván vannak szekvenciái mint mint közeli utcák meg nyilván vannak autózások és egyebek de hogy ezeket a csomagokat például újra és újra lehetne használni mert ha nagyon őszinték vagyunk akkor a nézőnek igazából szinte teljesen mindegy hogy a ferihegyre vezető út az most mikor lett felvéve ha az egyébként a sztoriban tökéletesen megá különben a műanyagébót jutt eszembe h mindent stúdió kockák meg lépcsők meg korlátok előtt vettek fel és később lett nem befilmezve nem berajzolva és hogy maguk a színészek hogy meglepődtek hogy tényleg ez így néz ki a végén tehát hogy egészen más volt benne játszani mint aztán megélni amit láttak már a filmben megvalósulva biztos hogy nagyon nehéz lehet egy teljesen steril gyakorlatilag kor házi műtőre emlékeztető zöld háttérben bármit játszani a színészeknek és nagyon nehéz egyébként a stáb többi tagjának is azt kiszolgálnia tehát hogy nagyon nehéz világítani nagyon mert tudnom kell hogy körülbelül mi lesz majd mögötte hogy ne ne ugorjon le a fény ná nagyon nehéz az sfx-nek aki fújja a ruhákat meg a füstöt fújja be hogy miért onnan fújja be a füstöt vagy miért onnan jön a láng a a szereplők arcára hisz nem tudom hogy ott lesz-e egy kandalló de aztán lett egy kandalló tát ez ezért mondom hogy a mi munkánk javarészt a tervezésen múlik tehát amit mi az előkészítés alatt csinálunk az az néha még fontosabb mint amit az aktuális forgatási napon nagyjából már válaszoltátok rá de azért megkérdezem hogy a green dealt amikor kidolgozták akkor először úgy különböző iparágazatokra dolgozták ki és csak később került be bele az audiovizuális tartalom főleg azzal indokolták mert művészet kreatív alkotás és szellemi alkotás és nem lehet korlátok közé szorítani hogy ti ezt hogy élitek meg hát én e ilyen kettős rátom szerintem azért itt mégis csak azért gyűlünk össze hogy ez a film elkészüljön szóval hogy ez fontos hogy legyenek filmek és természetesen fontos érteni hogy ahol nem muszáj ott ne pazaroljunk meg ne károsítsuk a környezetet de hogy szóval nekem ez ez ez ez a ez a kettőségem és persze óriási különbség van egy nem tudom egy amerikai akciófilm vagy egy akciós sorozat és egy magyar kis költségvetésű filmelkészítés kö min lábnyomba meg minden tehát hogy szerintem ezt is nagyon kell érteni hogy ezért ezek nagyon más típusú alkotások nagyon más és mi a stúdió oldalon tehát a a nagy nagy megrendelőknek készített produkciókb rendszeresen felfedezzük ezeket a témákat mondanám az hogy propagandát régen a filmgyártás az egy propagandaeszköz volt ma is ma is lehet az és hogyha jóra használjuk tehát jó propagandára az egyáltalán nem nem baj szerintem hogy mondjuk ugye volt egy törekvés hogy a filmekben legyen dohányzó felnőtt miért hogy a gyerekek ne kezdjenek el dohányozni vagy az ne legyen egy menő dolog hogy én akkor vagyok felnőtt ha dohányzok ez is egy propaganda volt és nem nem gondolom azt hogy feltétlenül rosszat tett a világnak ugyanígy a hát csak mennyire zavar bele a kreatív alkotásban tehát ha valaki úgy képzelte a szereplőjét mint egy vamp aki dohányzik akkor nyilván ott termés hát ez nagon attól függ hogy mi ez a film hiszen ma már egyébként vannak olyan filmek ahol gyakorlatilag folyamatosan dohányoznak szóval ez visszajött most megén ez egy ez egy tö létező am mond tehát a nagy költségvetésű mainstream olyan stúdiók által gyártott filmek akiknek részvényesei vannak akiket közszereplőnek tartanak akiktől elvárják hogy jó példával járjak el járjanak előre ott nem nagyon dohányoznak a szereplők egy európai független filmbe kötelezően dohányzik valaki és szer mer úgy hiteles a karakter igen igen mert úgy hiteles a karakter ennek ellenére azt gondolom hogy ugye nyilván van az állomgyár meg van a realitás és a kettő közötti különbség az az az ez viszont az hogy beszélünk a a dohányzás problematikájáról beszélünk arról hogy mi a diverzitás beszélünk arról hogy a fenntarthatóság az egy közös dolog az nem feltétlenül szerintem nem feltélenü rossz propaganda tehát ha mondjuk nem jön a szereplő biciklivel az például jó vagy igen igen de mindenkit megnyuttatok most készítünk elő egy nagy költségvetésű csak autókról szóló filmet amit reméljük hogy a moz látványosan tudunk tál a közöségnek tehát ilyen is van persze de a háttérben ez a produkció é amennyire lehet most ez bután fog hangzani de zölden zöldül készül amennyire lehet és az hogy beszélünk zöld témákról vagy hogy vagy hogy úgymond előírása az hogy a forgatókönv x-edik oldalán legyen egy zöld téma amit promotálunk az az szerintem egyébként egy most már egy reflexió a mai világra tehát hogy sokat beszélünk amúgy is a zöld a zöld dolgokról sokat beszélünk a fenntarthatóságról megköveteljük egymástól hogy ne ne dobáljuk össze-vissza a szemetet ne vásároljunk feleslegesen ne legyen csomagoló anyaga annak aminek nem kell vagy igyunk igyunk vizet esetleg a csapból ezek a dolgok az hogy megjelennek a a filmben mint egy ilyen mandátum az nem feltetlenül fog rosszat okozni a filmnek de természetesen egyetértek…

Említett entitások

Témák

  • filmgyártás zöldítése
  • fenntarthatóság filmiparban
  • virtuális háttér

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Filmek zöldítése II.”

Miről szól ez az epizód: „Filmek zöldítése II.”?

A "Kihalni veszélyes" podcast folytatja a filmgyártás zöldítéséről szóló sorozatát. A műsorban Lányi Eszter, a Nemzeti Filmintézet képzési igazgatója és Balika Gergő producer, a Mid Atlantic Films munkatársa osztja meg gondolatait. Szó esik a zöld és virtuális háttér… Az epizód a Kihalni veszélyes című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 11. 07..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Filmek zöldítése II.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Lányi Eszter, Őri Ádám.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Filmek zöldítése II.”?

Fő témái: filmgyártás zöldítése, fenntarthatóság filmiparban, virtuális háttér.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Filmek zöldítése II.”?

Megjelenés: 2024. 11. 07.. Hossz: 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kihalni-veszelyes/filmek-zolditese-ii-24d4a2d4

Több epizód a Kihalni veszélyes-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból