Szervezzünk közösségi ökotábort! - Beszélgetés Fórián Norberttel / Kiutak Podcast #14
· PT45M16SÖsszefoglaló
Ebben a Kiutak podcast epizódban Fábián Erika és Kovács Dóri vendége Flórián Norbert biológus, a Látó-Mező és Földhangoló táborok alapítója. A beszélgetés az ökotáborokról szól, kitérve arra, mi tesz egy tábort közösségivé, hogyan kapcsolódhatnak be a résztvevők egy falu…
Röviden
- Műsor
- Kihalni veszélyes
- Megjelenés
- 2026. 07. 08.
- Hossz
- 45 perc
- Szereplők, említett nevek
- Kovács Dóri, Őri Ádám
- Témák
- ökotábor, közösségépítés
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Egyrészt mi próbálunk kevesebbet fegyelmezni.
Ezt úgy oldjuk meg, hogy rögtön [zene] az első nap egy közös szabály megbeszéléssel kezdünk, ami abból áll, hogy egyenrangúnak kezeljük őket és úgy is gondoljuk [zene] és együtt hozzuk meg a a tábor szabályait.
És nyilván amit ők hoznak meg [zene] már szabályokat, például lefekvés, programokon való részvétel nem kötelező a programokon részt venni, ezt [zene] ők szabják meg, hogy ezt hogyan vigyük végbe.
És minden évben más egyébként a szabály.
Ez nekünk is sok munkát így jelent.
Viszont így kevesebbet kell fegyelmezni, mert mondhatjuk azt, hogy ti hoztátok meg ezt a szabályt és ezért most gyertek programra, mert jó lesz nektek.
De [zene] általában a gyerekek, a többi gyerek lelkesedése az mindig magával hozza az [zene] összes többi gyereknek a lelkesedését is. >> Kiutak [zene] podcast, közösségi válaszok, >> jövőformáló tippek és történetek. >> Sziasztok, én Kovács Dóri vagyok, >> én pedig Fábián Erika >> és ez itt a Kiutak podcast.
Mai adásunkban a Szervezzünk közösségiatábort bármely korosztálynak című tippünkről fogunk beszélgetni vendégünkkel.
De először is megint egy gyors bemutatkozással kell kezdenünk.
Ugyanis van még egy új kérdezőtársam, Fábián Erika.
Ő és Horvát Anita csatlakozott a Kiutak podcasthez most, hogy Bori elment.
Erika, mesélsz magadról egy kicsit? >> Szeretettel üdvözlöm a hallgatókat. humán okológiával Takác Sánta András által vezetett tanfolyamon ismerkedtem meg 2024-ben.
Azóta világele lett az én ökoközösségem és igyekszem segíteni az új komaháló munkáját, illetve mostantól örömmel részt veszek a podcast készítésben is.
Eredetileg közgázdász végzettségem van, jelenleg pedig szabadúszó cukrászként dolgozom Sopronban és Budapesten.
Mai vendégünk Florian Norbert biológus, aki jelenleg talajökológiával foglalkozik és a talajtani intézet munkatársa.
Tanulmányait az Eltén végezte, doktori fokozatát pedig a Szent István Egyetemen szerezte.
Norbert részt vett a 2012-ben indult látómező közösségi tábor megálmodásában és kialakításában.
Korábban a földhangolótábor alapító tagjai is volt, később pedig már inkább programtartóként vett részt a munkában.
Köszönjük, hogy elfogadtad a meghívást. >> Én köszönöm a meghívást.
Első kérdésnek azt szeretném feltenni, hogy a tipünkben úgy beszélünk az ökotáborokról, hogy nem csupán ökotábor, hanem közösségi ökotábor is.
Ezzel kapcsolatban el tudnád-e magyarázni, hogy egy tábor mitől lesz közösségi ökotábor, illetve hogy mennyiben más egy ilyen, egy idézőjelesen normális tábortól?
Hogy képzeljék el a hallgatók? >> Jó, először az ökotábor fogalmát szeretném tisztázni.
Sokan félreértik azt, hogy akkotábor, ez nem a tipikus természetismereti tábor, nem az az ökológia, hanem ez az ökológikus életmód tábor, és az ökologikus életmódól szervesen hozzátartozik a közösségi lét, és ezt próbáljuk a táborban is erősíteni.
Tehát a természetismeret, az ökológiai gazdálkodási formák mellett nagyon fontos az, hogy hogyan tudnak közösségben együtt dolgozni, együtt létezni az emberek.
Szerintem mindegyik tábor próbálja valahogy a a közösséget fejleszteni.
Hát azért táborok, hogy ott jól érezzék magukat az emberek.
Mi ezt próbáljuk úgy, hogy a munka [horkantás] mellett együtt legyenek az emberek, szóval együtt dolgoznak és azt bemutatni, hogy nem feltétlenül negatív egy munka, hogyha ezt közösségbe végzik.
Szerintem ez egy kicsit plusz, illetve hát rengeteg célzott olyan programunk van, ami a közösségfejlesztést szolgálja. még a közösséggel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy azért mégis csak az elején vadidegenek találkoznak.
Mennyi idő, mire ki tud alakulni bármilyen közösség egy egy táborban így a tapasztalataid alapján? >> Ugye egyhetes táborban azt vettük észre, hogy gyerekeknél szerintem az egy így csütörtökre, szóval, hogyha hétfőn kezdődik a tábor, akkor csütörtök az egy kettő, három négy nap. négy nap után már akkor megtörténik az a csoda, amit a a csodának szoktuk nevezni, hogy már így mindenki együtt van. >> Felnőtteknél ez változó, szóval ők azért viszonylag nehezebben oldódnak, mint a gyerekek, de ott is a hétvégére szerintem egy ilyen kis közösség feláll.
Viszont ők sokkal tovább is megmaradnak, mint közösség általában.
Szóval, hogy a korábbi táborozóink azok összejárnak azóta is.
Nyilván ők könnyebben megoldják ezt, mint a gyerekek.
A mi gyerekeinknek nagy része visszajáró, ezért most már jóval egyszerűbb ezt a közösségi érzést létrehozni, mivel a legtöbb gyerek már tudja, hogy hova jön, és már úgy viselkedik, ami átragad a többi gyerekre.
És nagyon nyílt gyerekek vannak nálunk, akik rögtön bevonják a többieket is az egész közösségi létbe. >> És szerinted miért van szükség ilyen kezdeményezésekre?
Amikor elkezdtük az első táborokat, akkor így végigvettük azokat, hogy mik voltak azok a dolgok, amiket nagyon szerettünk gyerekkoromban csinálni.
Ugye kint játszottunk az utcán mindig, vagy a patakparton, és mostanában szerintem a gyerekeknek ez már nem adatik meg.
Sokszor figyelek föl a barátaimnál is, akik már szülők, hogy mindig viszik a gyereküket valahova, de maguktól a gyerek úgy nem megy ki.
Mindig a szülőtől függ, hogy milyen közösséget terem. és hogy egy kicsit a gyerekek maguktól is tudjanak kapcsolódni egymáshoz.
Tényleg olyan dolgokat tapasztalnak ezekbe a táborokba, amit máshol szerintem nem.
Egyrészt a természetismeret mellett olyan falusi életmód praktikákat, ami nekünk természetes volt.
Például mindig segítettünk borsót fejteni egymásnak vagy szülőknek.
Mentünk a kertbe dolgozni, ezt mind közösségbe végeztük és utána mikor kész voltunk, mehettünk játszani.
Szerintem ez egy nagyon jó dolog volt annak idején.
Akkor ezek szerint most van ilyen tevékenység a táborokban, például Borsópucolás. >> Igen.
Mindenféle tevékenységet, mezőgazdasági, kerti tevékenységet próbálunk nekik bemutatni.
Bemutatjuk azt is, hogy hogyan készülnek az ételeink egyáltalán. >> Milyen kritériumok jutnak eszedbe arról, hogy egy tábort mikortól tekintenél ökábornak?
Szóval a mi táborinkban fontos szerintem, hogy bebonjuk a helyi közösséget is.
Szóval, hogy a falunak a dolgait, teszem azt a tejet helyből szerezzük be az élelmünket, próbáljuk minél jobban helybe megszerezni és ezt próbáljuk bemutatni a gyerekeknek is, felnőtteknek is, hogy milyen lehetőségek vannak.
Vannak a például felnőtteknek voltak olyan programjaink, hogy tilos volt nekik a boltot használni, és úgy kellett megfőzni a az epédet, hogy a faluba kellett beszerezni.
Ez a kőleves projektnek hívtuk.
Üüm, >> ahol kaptak egy követ a fazékba, és akkor a többit azt nekik kellett összeszedni a faluból. [nevetés] >> Nem mindig szerettek minket a falusiak kezé. [nevetés] Így így csö sikerült. >> Igen, igen.
Nagyon jó kis kaják lettek. >> Tök jó. kaptak pénzt, hogy nyilván, hogy a falusiakat kifizessék, de nem voltak hajlandók a falusiak elfogadni ezeket a pénzeket, úgyhogy mindig a feleslegből adtak.
Úgyhogy [horkantás] ilyen zöldséglevesek meg ilyesmik készültek, de ezek nagyon jó programok voltak. >> A kiutak.hu Hu oldalon a cselekvési tippek között is ugye említésre kerül a táborotok.
És ott nagyon tetszett az idézet, amivel elindítottátok 2012-ben, miszerint az igazi felfedezéshez nem új tájak kellenek, hanem új szemek.
És ez annyira tetszett, és hogy hogy tényleg, hogy ez mennyire igaz, hogyha így a helyszínt nézzük, hogy nem kell túl messze menni, mert a körülöttünk lévő környezetben is milyen szuper természetközeli helyeket találunk.
Vagy a helyszín tekintetében milyen szempontokat vettetek figyelembe, vagy mire érdemes figyelni, hogyha mondjuk valaki ilyen tábort szeretne szervezni?
Hát fontos volt számunkra a természeti környezet.
Ez volt az egyik legfontosabb talán, és hogy élő faluba menjünk, szóval olyan faluba, ahol még termelnek, meg tudjuk nézni a mezőgazdasági folyamatokat, lehetőleg minél kevesebb képesítés legyen.
Ezek nagyon fontos szempontok voltak.
Nagy Börzsonybe csináltuk a gyerektábort és a felnőttet is korábban, és ez tényleg nagyon jól összejött, hogy akik visszajárnak ébről ébre, rengeteg lehetőségünk volt, hogy miket lehet megnézni a környéken, és ától cedig bejártuk a patakpot, a a hegyeket, és mindig más szempontból szerveztük a kirándulásokat, és volt, amikor teljesen természetismereti hangsúllyal mentek ezek a kirándulások, voltak, amikor ilyen kapcsolódás a természethez érzékelés feladatok, játékok voltak.
Ugyanazt a helyszínt megnéztük éjszakkal is, éjszakkai túrán, ami egy teljesen más élmény.
Nekünk is az volt. >> Nem is gondoltuk, hogy mennyire más lehet egy táj, amikor este nem látod a patakot, hogy ott van melletted, és azt kéne követni. >> És mennyire nehéz, vagy könnyű manapság tábort szervezni, illetve, hogy mondjuk egy gyerektábor vagy felnőttábor szervezésében nagyon sok különbség van, vagy egyik nehezebb, másik kevésbé.
Ö szerintem a felnőtt az könnyebb, egy felnőtt tábort könnyebb szervezni, főleg ha megvan az embernek a szaktudása.
A gyerektáborban az nehezebb, hogy a tudást ezt lefordítani gyereknyelvre, és még egy felnőtt táborba viszed a programot, és ott a felnőttek figyelnek folyamatosan.
A gyerekeknél folyamatosan fönt kell tartani ezt a figyelmet, figyelemfelkeltést úgymond. >> Ühüm. >> Szóval náluk nem elég az, hogy programot tartasz, hanem nevelni is kell őket. mondanál konkrét példát, hogy például nálatok mi vált be erre vonatkozóan, hogy a gyerekeket lekötni, vagy folyamatosan a figyelmüket megtartani? >> Egyrészt mi próbálunk kevesebbet fegyelmezni, ezt úgy oldjuk meg, hogy rögtön az első nap egy közös szabálymegbeszéléssel kezdünk, ami abból áll, hogy egyenrangúnak kezeljük őket, és úgy is gondoljuk, és együtt hozzuk meg a a tábor szabályait.
És nyilván amit ők hoznak meg már szabályokat, például lefekvés, programokon való részvétel, nem kötelező a programokon részt venni, ezt ők szabják meg, hogy ezt hogyan vigyük végbe.
És minden évben más egyébként a szabály.
Ez nekünk is sok munkát így jelent.
Viszont így kevesebbet kell fegyelmezni, mert mondhatjuk azt, hogy ti hoztátok meg ezt a szabályt, és ezért most gyertek programra, mert jó lesz nektek, de általában a gyerekek, a többi gyerek lelkesedése az mindig magával hozza az összes többi gyereknek a lelkesedését is. >> Működik a csapatszállá. >> Igen, igen, igen.
Szóval motiválni nem nagyon kell őket.
Próbálunk olyan reggeliket ebédeket vacsorákat szervezni, amit úgy a hétköznapi életben nem nagyon esznek.
Ezek mindig újdonságok, és ott is az a szabály, hogy megkóstolni kötelező, de mindig egy kicsit szed magának, és hogyha nem izlik, akkor nem kell megenni, akkor kap mást.
Általában azt tapasztaljuk, hogy a szülők utána mindig csodálkoznak, hogy ezt megette a gyerek, pedig életében nem evett ilyen zöldséget vagy valamit.
Ugye a másik gyerek lelkesedése itt is ráragad.
Mi volt a legnagyobb kihívás az első tábor megszervezésekor nektek? >> Az első tábornál a reklám [nevetés] volt a legnehezebb.
Ott alapból három táborral akartunk indulni.
Az azt jelenti, hogy 90 gyerekre számoltunk.
És ebből összejött 12 gyerek az első táborba. >> Akkor ez 2012, ugye? >> 2012.
És utána folyamatosan nőtt a létszám. 18, 25 és akkor a végén a keret az a 30 volt.
Úgyhogy ez nagyon nehezen indult be az eleje, de aztán amikor híre ment a tábornak, onnantól már minden okés volt.
A helyismeret nagyon fontos szerintem, és ezért jó egy helybe is visszamenni többször, merthogy ott az emberekkel már egy élő kapcsolatunk van, és tudjuk, hogy kinél milyen programot lehet megcsinálni, illetve megkérni őket, hogy segítsenek a programok lebonyolításába.
Ezek felkutatása szerintem nagyon nehéz.
Ehhez visszakapcsolódnék, hogy mi mi az előfeltétele egy tábornak, az szerintem, hogy legyen ott egy ismerős, aki segít ezekben, mert megvan a táborcsapata, meg megvan a helyi csapat, akik legalább annyit dolgoznak szerintem egy okott táborban, mint mi.
Úgyhogy ők nincsenek benne hivatalosan a táboros csapatban, de mindig hatalmas nagy segítséget kaptunk a helyiektől.
Ön kicsit visszakanyarodnék még a táborszervezés, hogy hogy mennyire nehéz, hogy a mostani jogszabályok így mennyire segítik egyáltalán a táborszervezést, vagy inkább gátolják és nehezítik, hogy tehát hogy élitek meg a ezek között való navigálást, illetve hogyha valaki szeretne ennek utánanézni, akkor akkor milyen tippeid vannak nekik, hogy hol kezdjék egyáltalán a a kutatást?
Ezzel rengeteget szenvedünk, mert vannak jogszabályok, amit nem mindig tudnak a hatóságok, hogy ez létezik, vagy nem létezik, illetve, hogy hozzájuk tartozik-e ez a jogszabály, vagy nem hozzájuk tartozik.
Ühüm. >> Egyáltalán őket kell keresni, vagy nem őket?
Ők a szóval az egyik az Kenny vágja, hogy mit kell csinálni az egyik hatóság. a másik megyében már például azt se tudják, hogy neki kéne ezzel foglalkozni, illetve a szabályok is évről évre azért változnak.
Üüm, >> úgyhogy ezt nagyon nehéz lekövetni.
Hát próbáljuk mindig a lehető legtöbbet kihozni ezekből, de nagyon fontos, hogy a hatósággal folyamatosan kapcsolatban legyen az ember. >> Itt például a nébre gondolsz, vagy meg >> Igen, igen.
A nébi és az állategészségügyi hatóságokkal kell egyeztetnünk.
Van különbség egyébként jogszabály tekintetében egy sima vagy hagyományos táborszervezés meg egy okottábor szervezésében, vagy ugyanazok a szabályok, >> vagy inkább a gyerek és a felnőtt között van rényeg kyömbség? >> Hát mi olyanba futottunk bele, hogy az a probléma, hogy a vándortáborok és a lokális táborok, tehát ahol van közmű, ezek között van nagyon nagy különbség.
És mi ezzel szenvedünk, hogy mi egy ilyen kicsit vegyes tábor is voltunk, vagyunk.
Sokat kimegyünk a természetbe, sátrazunk és ezek a nincs egy olyan jogszabály, ami a kettőt tudják.
Szóval, hogy például sátni most nem tudunk jelenleg, mert ezművesített helyen lakunk és ott nem engedik a sátrazást.
De azért van ez az űrzavar itt a jogszabályoknál, mert újdonságnak számít.
Vagy vagy hogy miért nincsenek ilyen tényleg konkrétumokba ez így lefektetve, hogy tehát hogy…
Említett entitások
Témák
- ökotábor
- közösségépítés
Személyek
- Fábián Erika
- Kovács Dóri
- Flórián Norbert
- Őri Ádám
Szervezetek, cégek
- Látó-Mező
- Földhangoló táborok
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szervezzünk közösségi ökotábort! - Beszélgetés Fórián Norberttel / Kiutak Podcast #14”
Miről szól ez az epizód: „Szervezzünk közösségi ökotábort! - Beszélgetés Fórián Norberttel / Kiutak Podcast #14”?
Ebben a Kiutak podcast epizódban Fábián Erika és Kovács Dóri vendége Flórián Norbert biológus, a Látó-Mező és Földhangoló táborok alapítója. A beszélgetés az ökotáborokról szól, kitérve arra, mi tesz egy tábort közösségivé, hogyan kapcsolódhatnak be a résztvevők egy falu… Az epizód a Kihalni veszélyes című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 08..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Szervezzünk közösségi ökotábort! - Beszélgetés Fórián Norberttel / Kiutak Podcast #14”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kovács Dóri, Őri Ádám.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Szervezzünk közösségi ökotábort! - Beszélgetés Fórián Norberttel / Kiutak Podcast #14”?
Fő témái: ökotábor, közösségépítés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szervezzünk közösségi ökotábort! - Beszélgetés Fórián Norberttel / Kiutak Podcast #14”?
Megjelenés: 2026. 07. 08.. Hossz: 45 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kihalni-veszelyes/szervezzunk-kozossegi-okotabort-beszelgetes-forian-norberttel-kiutak-podcast-14-df7e6267
Több epizód a Kihalni veszélyes-ből
- Segítsük elő könyvtáraink zöldítését! - Beszélgetés Kovács Norberttel és Liebhauser Jánossal / Kiutak Podcast #13
A Kiutak Podcast #13. epizódjában a vendégek, Kovács Norbert és Liebhauser János, a szekszárdi Illyés Gyula Könyvtár munkatársai beszélnek a könyvtárak zöldítéséről. Megosztják ta…
- Kerékpározzunk többen - többet! - Beszélgetés Kürti Gáborral / Kiutak podcast #12
A Kiutak podcast vendége Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, aki a kerékpározás és a szelíd közlekedési módok szerepéről beszél a városokban. Kiemeli, hogy a gyaloglás az…
- Hová vezet egy szem eperfa? - Természetkapcsolat és mélyökológa
A Kihalni veszélyes podcast ezen epizódjában Berecz Ági környezeti nevelő, mélyökológia csoportmunka facilitátor, önismereti mentor és erdőfürdő vezető a vendég. A beszélgetés sor…
- Szociális farmok Magyarországon – a gyógyulás és a fenntarthatóság szolgálatában
A Kihalni veszélyes podcast mai adásában Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány vezetője mesél a magyarországi szociális farmokról. Az adásból kiderül, hogyan indult a nemzetkö…
- Fiatalok a zöld fordulatért
A Kihalni Veszélyes podcast vendégei fiatal aktivisták, akik a zöld mozgalmakról és a fiatalok szerepvállalásáról osztják meg gondolataikat. Szeszák Panka (Bolygó), Forján Lili (Ö…
- Komposztáljunk közösen! - Beszélgetés Merza Péterrel és Markó Gergellyel / Kiutak podcast #11
Az epizódban Merza Péter, a Humusz Szövetség alelnöke és Markó Gergely, a Boráros téri közösségi komposzt komposztmestere beszélgetnek a komposztálás fontosságáról és gyakorlati m…
- Becsüljük meg vizeinket! - Beszélgetés Kajner Péterrel / Kiutak podcast #10
A Kihalni veszélyes podcast e heti adásában Kajner Péterrel, a WWF Magyarország Élő folyók programjának szakértőjével beszélgettek a magyarországi vizek állapotáról. Kiemelték, ho…
- Természet és egészség - Beszélgetés Mihók Barbarával!
Mihók Barbara ökológus és mentálhigiénés szakember a Kihalni veszélyes podcast vendége. A műsorban a természet és az emberi egészség komplex kapcsolatát járják körül, beleértve a…
- Építsünk természetes anyagokkal! - Beszélgetés Bihari Ádámmal és Medvey Boldizsárral / Kiutak podcast #9
A Kihalni veszélyes podcast #9 adásában Bihari Ádám és Medvey Boldizsár építészekkel beszélgettek a környezettudatos építésről. Főként a vályog fenntarthatóságáról, a természetes…
- Indítsunk Ökofilmklubot! Kiutak podcast #8
A Kiutak podcast #8. adásában Tarnóci Mariann (Ökoparty Ökofilmklub) és Hegyes Katalin (Hegyvidéki Zöld Kör) voltak a vendégek. A beszélgetés során az ökofilmklubok létrehozásának…