Kihalni veszélyes

Hallassuk hangunkat! - Beszélgetés Aujeszky Nórával / Kiutak podcast #7

· PT1H1M59S

Összefoglaló

A Kiutak podcast #7. adásában Aujeszky Nóra, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza volt a vendég. Az adásban a "Törekedjünk párbeszédre az önkormányzattal, hallassuk a hangunkat!" című tippjükről beszélgettek. Kitértek a közérdekű bejelentésekre, adatigénylésekre…

Röviden

Műsor
Kihalni veszélyes
Megjelenés
2025. 05. 28.
Hossz
1 óra 2 perc
Szereplők, említett nevek
Aujeszky Nóra, Őri Ádám
Témák
közérdekű bejelentések, adatigénylések, önkormányzatok, polgári jogok
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] De ez igazából az összes civil tevékenységre igaz.

Kell hozzá erő meg lelkesedés, meg motiváció, és igazából nagyon nagy segítség tud lenni.

És mi is azt látjuk, hogyha közösségekben vannak az emberek és civil szervezetekben gyakorolják ezt az aktivitást, ahol egymásnak is erőt tudunk adni ennek folytatásához, és az a sokfajta tudás meg sokfajta feladat az szét tud aprózódni az embereken.

Kiutak podcast, közösségi válaszok, jövőformáló tippek és történetek. [Zene] Sziasztok!

Én Kovács Dóri vagyok, én pedig Surányi Bori és ez itt a Kiutak podcast.

Mai adásunkban a törekedjünk párbeszédre az önkormányzattal Hallassuk Hangunkat című tippünkről fogunk beszélgetni Aujeszki Nórával, aki a társaság a szabadságjagokért szervezettől jött el hozzánk.

Beszélgettünk többek közt arról, miért fontos részt venni a helyi közügyekben, milyen lehetőségeink és eszközeink vannak, ha változást szeretnénk elérni a lakóhelyünkön, és miben tud segíteni a TASZ, ha hozzájuk fordulunk.

Üdvözlünk és köszönjük, hogy elfogadtad a meghívásunkat.

Akkor kezdjük egy rövid bemutatással.

Mielőtt elkezdünk beszélgetni, Aujeszki Nóra, a Task közéleti részvétel programjának egyik jogásza.

Jogi tanácsadással, szivai szervezetekkel való együttműködéssel foglalkozik, elsősorban a környezetvédelmi aktivizmus témájában.

És akkor az első kérdésnek azt tenném fel, hogy mit érdemes tudni a TASZról, illetve hogyan kapcsolódik a munkátokhoz a helyi részvétel témája.

Sziasztok, köszi, jó, hogy itt lehetek.

A TAS egy jogvédő civil szervezet, és mi azon dolgozunk, hogy mindenki megismerhesse az alapvető jogait, és ezeket érvényesíthesse a közhatalom indokolatlan beavatkozásaival szemben.

Tehát hogyha állami szervek, önkormányzati szervek megsértik az emberi jogokat, akkor fel tudjunk lépni ez ellen.

Nagyon fontos számunkra a jogtudatosítás, ezért sok tájékoztatóanyagot készítünk, ami a honlapunkon elérhető, és az emberek jogsegélyeivel foglalkozunk.

Ez azt jelenti, hogy megkereshetnek minket emailben, telefonon.

És mi válaszolunk nekik, ez egy ingyenes dolog, amit csinálunk.

És a helyi aktív polgárokat nagyon sok esetben segítjük.

Ez a munkánk központi eleme, úgyhogy így kapcsolódik az aktivizmus.

Nagyon sok esetben azért keresnek meg minket, mert túl azon, hogy esetleg személyes problémáik vannak, szeretnének tenni a helyi közösségükért az emberek.

És te személyesen mióta vagy a TASnál, és mi motivált ebben, vagy mit találtál meg ebben a pozícióban meg ezen a helyen?

Én közel négy éve dolgozom már a TASnál, és alapvetően a közéleti részvétel programban többféle témával foglalkozunk, gyülekezési joggal, szólásszabadsággal, egyesületek jogaval, és így került egyre több környezetvédelmi ügy is a látóterünkbe, ahol az emberek azért tüntettek, azért írtak petíciókat, hogy környezetvédelmi törekvéseiknek ez segítő eszköze lehessen.

És így kezdtem egyre jobban a környezetvédelmi aktivizmusban aktív lenni.

Bennem felmerült a kérdés, amikor olvasgattam a Taszos kiadványokat, hogy amúgy gyakran előfordul, hogy a jogainkba tipornak.

Sajnos igen, de nem kötelezi, tehát hogy azt nem értem, hogy hogy van az, hogy hogy ezek hivatalos szervek.

Elvileg tudniuk kéne, mi törvényes, mi nem, és ezek szerint vagy nem tudják, vagy nem érdekli őket.

De hogy erről tudsz mondani valamit, hogy vajon ez miért van, meg hogy van?

És igen, hát mind a kettő felvetésed igaz, vagy hát ezt látjuk, hogy sok esetben nem tudják, például akár önkormányzatok sem, hogy milyen eszközeik vannak, milyen jogszabályi kötelességeik vannak.

Például ide tartozik, hogy mondjuk a környezet állapotáról évente tájékoztatni kéne a helyieket.

Ezt nem tudom hány önkormányzat teszi meg, de ez például egy jogszabályi kötelezettség.

Ühüm. sok esetben hiányos ez a tudás.

A másik dolog, amit pedig sokszor hallunk, hogy nagyon kevés a kapacitása a különböző kormányhivataloknak hatóságoknak és ezért sok mulasztás történik.

Hiába van jogszabályi kötelezettség, nem történnek meg azok a környezetvédelmi feladatok sok esetben, vagy nincs elég tudásuk ezeknek a szakembereknek a hatóságokban, hogy jó döntéseket tudjanak hozni.

És azért ez arra mutat, hogy sérteni fogják a környezeti jogokat és az emberi jogokat sajnos.

Szóval sok esetben nem a rossz akaraton vagy a rossz szándékon múlik, hanem azon, hogy milyen szervezettsége van az állami szerveknek ahhoz, hogy el tudják látni a feladataikat.

Akkor itt végülis említettél már olyat, hogy miért fontos, hogy hogy a közösség az igazából beleszóljon az önkormányzat, úgymond beleszóljon az önkormányzatoknak a munkájába, de hogy ezenívül még tudsz olyat mondani, hogy ez miért fontos egy közösségnek, hogy hogy a lakosok vagy a helyiek azok igenis így ráhatással legyenek erre.

Azért nagyon fontos, mert az önkormányzat a legközvetlenebb életterünket dönt, arról dönt, hoz döntéseket, és ezt a legközvetlenebbül tudjuk mi is befolyásolni.

A települések sok esetben, mondjuk Budapest pont nagyon nagy, de ott is a kerületek között azért vannak olyan méretek, amiben már jobban bele tud szólni, de egy kis településre, ha megyünk, ott nagyon sokat számít az egyes ember hangja. a akár az egyes emberé, akár a civil szervezeteké nagyon direkt az a hatás, amit tudunk a döntéshozókra tenni ilyenkor, és a ez sok esetben jutalmazódik is.

Tehát ezek az emberek, akik aktívak helyben és az önkormányzathoz fordulnak, sok esetben látják azt, hogy megéri szólni.

És tudsz mondani példákat, hogy milyen ügyekben érdemes az önkormányzatokhoz fordulni?

Onnantól kezdve, hogy kivágnak egy fát az utcánkban, vagy egy erdő veszélybe kerül, ez egyébként nagyon gyakori.

Tehát nagyon sok ember közvetlenül érint, hogyha fakivágások történnek, és ezért ez nagyon gyakori aktivizmus téma.

És nemrég például Szegeden volt ez a sikertörténet, hogy egy védőerdőt egy beruházással ki akartak vágatni egy ilyen kormányzati beruházás keretében, és mind az emberek felléptek az önkormányzaton keresztül is, az önkormányzat is beleállt az erdő védelmébe, és végén a hiába volt erről egy kormányrendelet, az egyház megye azt mondta, hogy mégsem ott fogja megépíteni azt a tervezett iskolát, úgyhogy erdőket lehet védeni.

De ugyanakkor településrendezési szabályokat lehet módosítani azzal, hogy van egy jó javaslatunk.

Nagyon sokrétű az, hogy hogy meddig lehet kiállni ügyekért.

Nekem az egyik ilyen nem túl régi élményem pár éves a a saroktelek volt, amire így felfigyeltem, hogy emberek megvédték, mert ott is valami nem tudom hat emeletes házat akartak építeni egy egy fákkal körülv telken, vagy nem körülbelül, egy tehát rengeteg fa volt a telken, és és végül is civil összefogással elérték, hogy bölcsőde legyen helyette és park, tehát megtartsák a fákat.

Úgyhogy ez nekem nagyon pozitív.

Jelenleg várják a pénzt a kormánytól, amit megígértek, de ettől függetlenül ez nekem olyan volt, hogy hú, ez ez tényleg működik.

De egyébként ilyen a kispesti határút mellett a kiserdő, ugye az is ilyen híres, meg a hegyalja is talán nem, ahol az önkormányzat tudott ebbe így vele ümben.

És egyébként ezeket milyen csatornákon tudjuk megtenni?

Hogyan lehet véleményt nyilvánítani az önkormányzat felé?

Van-e olyan, ami kifejezetten hatékony, vagy vagy ami alulhasznált nem annyira ismerik, és mégis fontos lenne, vagy hasznos lehet?

Mi általában azt szoktuk javasolni, hogyha van egy probléma, akkor az emberek tegyenek közérdekű bejelentést.

Ez tulajdonképpen akár egy email, akár egy bármilyen megkeresés az önkormányzat felé, amiben felhívjuk a problémára a figyelmet, és javaslatot is tehetünk.

Van egy törvény, ami azt mondja, hogy közérdekű bejelentést bárki tehet, és arra 30 napon belül választ kell kapnia.

És ez egy olyan törvényi szabály, hogy nem, hogy kell választ kapnunk, tehát nem, nem lehet lesöpörni azt, amit mi mondunk, vagy javaslunk.

Ez ez az első lépcső, amit javasolni szoktunk.

Ahhoz, hogy aktívak lehessünk, szükséges, hogy legyen megfelelő információnk.

Ezért a másik dolog az az adatigénylés, amire mindenkit biztatunk. közérdekű adatokhoz jogunk van hozzáférni.

És ezért, hogyha írunk ugyanígy egy levelet arról, hogy mi közérdekű adatként szeretnénk ezt és ezt megtudni, például, hogy az erdő védelmire milyen szabályokat hoznak, vagy ami éppen kivágásra került fa, annak milyen volt az engedélykérelme, kapott-e engedélyt a jegyzőtől?

Ezeket mind megtudjuk, erre 15 napon belül kell válaszolnia, akár az önkormányzatot keressük meg, akár a kormányhivatalt az állami és önkormányzati szerveknek.

Ez a közérdekű adatigénylés, ennek kapcsán két dolog merült fel bennem.

Az egyik az, hogy mi van, ha nem adják oda az adatot.

A a másik pedig az, hogy van valami lista, hogy mi az, amit kikérhetek, és mi az, amit nem.

Tehát egy gondolom azért felmerülhet olyan, hogy olyat kérdeznek az emberek, ami egyszer amire egyszerűen nincs adat, vagy nem kell, hogy az az önkormányzat adatot vezessen.

Tehát, hogy nem tudom most valami hülyeséget mondok, de mondjuk ki akarnak vágni egy erdőt, és akkor mondom, nem tudom, tudni akarom, hogy ez mennyi oxigént ad. értelemszerűen nem fogják tudni, és mondjuk teljesen abszurd ilyet kérdeznem is, de hogy erre van valami tehát, hogy tudunk találni valami listát, hogy mi az, ami reális kérdés, meg mi az, amit vezetniük kell, és mi az, ami amivel az inkább ne is írjak.

Igen, az infótörvényben megtaláljuk a fogalmát annak, hogy mi a közérdekű adat.

És ez egy nagyon tágfogalom, és hogyha le akarjuk egyszerűsíteni, akkor tulajdonképpen minden olyan közhatalmi szerv kezelésében lévő adat, közhatalmi szerv az önkormányzat, vagy az bármelyik állami szerv, amit ők rendszereznek, tehát igen, amiről van adat, meg ami az ő tevékenységük, munkájuk során keletkezik.

Tehát hogyha nekik dolguk mondjuk engedélyt adni bizonyos beruházásokra, akkor kell, hogy legyen adat náluk.

Nem mondhatják azt, hogy nincs adat.

De azért sokszor sokszor látjuk ezt, hogy azt arra hivatkoznak, hogy nincs adat.

Akkor vagy az van, hogy ezt vitatjuk, és akkor visszatérek az első kérdésedhez, hogy mit lehet tenni akkor, amikor nem adják ki az adatot.

Van a nemzeti adatvédelmi és információszabadság hatóság.

Mi szoktuk javasolni, hogy az emberek forduljanak a naichhoz.

Ezt egyszerűen meg tudják tenni online is.

És a naik szokta vizsgálni azt, hogy oké-e az, hogy nem adták ki nekünk az adatot.

Ez körülbelül ilyen 60-90 nap.

Szóval, hogyha valakinek ráír akkor ajánlom, hogy a NAhoz forduljanak.

És egyébként a nai különösen ön foglalkozik a környezeti információkkal és megállapította azt és többször kimondta, hogy a környezeti információk különösen közérdekűek, úgyhogy zöld témákban ajánlott hozzáfordulni.

A másik lehetőség, hogyha nekünk gyorsan kell az adat, a bíróságnál pert indítani 30 napon belül.

És ezt is szoktuk javasolni, főleg annak, aki szívesen jár bíróságra, és megteheti ez, belefér az életébe.

Úgyhogy van pár elutasítási indok egyébként a törvényben, hogy nemzetbiztonsági érdek satöbbi.

Ezekkel azért van, hogy visszaélnek, és akkor túl túl általánosan használják például azt, hogy további döntést alapoz meg egy adat.

Azt rendszeresen szokták mondani visszautasításként.

Meg azt is, hogy ez egy eljárás közbeni irat, nem lehet betekinteni.

Ezek, hogyha valaki ilyen választ kap, szerintem ne fogadja el automatikusan, hanem keresse a forduljon a naikhoz, keressen minket és tartson ki amellett, hogy joga van azt megismerni.

Nekem erről az egyik kedvenc példám még az előzőről, amikor a ez is két farkú kutya pártos, amikor a Kovács Gergői kikérték a fal színét a a hegyi önkormányzat és kiadták, tehát kaptak egy válaszlevelet, ahova leírták pontosan, hogy milyen anyaga és színe van a falnak.

Szóval csak ez, hogy elég sokfélét lehet megketezni.

Szerintem egyébként ennek kapcsán, amit most beszélhetünk, egyrészt felmerül az, hogy hogy amúgy ez macerásnak tűnik, mármint, hogy ez időigényes, és hogy hogy igazából hogy mit tudunk azoknak mondani.

Egyrészt szerintem van az is, hogy sokan nem tudják egyáltalán, hogy miket lehet megkérdezni, és akkor er tök jó, hogy beszélünk.

A másik része az meg tényleg az, hogy ez mennyire időigényes, mennyire m igen, mennyire éri meg hosszútávon, hogy én mondjuk ilyen adatokat mennyit kell várnom közbe satöbbi, satöbbi, hogy ez erre erre mit tudsz mondani?

Ö igen, ez is egy nagyon jó kérdés.

Azért, hogy tényleg ez egyértelmű legyen.

Tehát amit csinál egy önkormányzat, az közérdekű adat, amit csinálnia kéne, az is az.

És minden olyan adat, ami szerintünk nála van, az valószínűleg nála van.

Tehát ezeket mind ki lehet kérni.

Hát ugye normális esetben 15 napon belül válaszol a az önkormányzat és a kormányhivatal, és sok esetben tényleg válaszol.

Úgyhogy ha nem, akkor időigényesebb, de ez igazából az összes civil tevékenységre igaz.

Kell hozzá erő, meg lelkesedés, meg motiváció, és igazából nagyon nagy segítség tud lenni.

És mi is azt látjuk, hogyha közösségekben vannak az emberek és civil szervezetekben gyakorolják ezt az aktivitást, ahol egymásnak is erőt tudunk adni ennek folytatásához, és az a sok fajta tudás meg sokfajta feladat az szét tud aprózódni az embereken.

Említetted azt, hogy nagyon sokan fognak össze például a fakivágások ellen, ami nagyon pozitív és jó.

Engem az érdekelne, hogy honnan szerzik meg az információt, vagy honnan lehet információt szerezni, hogy mondjuk a a házam előtt a fát, vagy a teleket azt éppen le akarják dózerolni.

Tehát értelemszerűen ha ott vannak a munkásgépek, akkor már túl késő és esélyem sincs.

Szóval merre nézzünk, merre figyeljünk, milyen gyakran kell lesben állni?

Ez ilyen heti programnak kell lenni, hogy figyelem a az infót, vagy tehát, hogy mit ajánlasz?

Hát ideális esetben ugye az történik, hogy minket tájékoztatnak és az önkormányzat honlapja tele van olyan hírekkel, amik környezetvédelem szempontjából is fontosak.

Ugye már mondtam, hogy a kör az önkormányzatnak…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Hallassuk hangunkat! - Beszélgetés Aujeszky Nórával / Kiutak podcast #7”

Miről szól ez az epizód: „Hallassuk hangunkat! - Beszélgetés Aujeszky Nórával / Kiutak podcast #7”?

A Kiutak podcast #7. adásában Aujeszky Nóra, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza volt a vendég. Az adásban a "Törekedjünk párbeszédre az önkormányzattal, hallassuk a hangunkat!" című tippjükről beszélgettek. Kitértek a közérdekű bejelentésekre, adatigénylésekre… Az epizód a Kihalni veszélyes című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 05. 28..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Hallassuk hangunkat! - Beszélgetés Aujeszky Nórával / Kiutak podcast #7”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Aujeszky Nóra, Őri Ádám.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Hallassuk hangunkat! - Beszélgetés Aujeszky Nórával / Kiutak podcast #7”?

Fő témái: közérdekű bejelentések, adatigénylések, önkormányzatok, polgári jogok.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Hallassuk hangunkat! - Beszélgetés Aujeszky Nórával / Kiutak podcast #7”?

Megjelenés: 2025. 05. 28.. Hossz: 1 óra 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kihalni-veszelyes/hallassuk-hangunkat-beszelgetes-aujeszky-noraval-kiutak-podcast-7-d1b8415e

Több epizód a Kihalni veszélyes-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból