Kihalni veszélyes

Indítsunk Ökofilmklubot! Kiutak podcast #8

· PT1H4M1S

Összefoglaló

A Kiutak podcast #8. adásában Tarnóci Mariann (Ökoparty Ökofilmklub) és Hegyes Katalin (Hegyvidéki Zöld Kör) voltak a vendégek. A beszélgetés során az ökofilmklubok létrehozásának és működtetésének gyakorlati lépéseit, hatásait mutatták be. Kiemelték a filmek szerepét az…

Röviden

Műsor
Kihalni veszélyes
Megjelenés
2025. 06. 29.
Hossz
1 óra 4 perc
Szereplők, említett nevek
Hegyes Katalin, Orbán Viktor, Magyar Péter, Őri Ádám, Tarnócy Marianna
Témák
ökofilmklub, környezetvédelem, közösségépítés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Kiutak podcast, közösségi válaszok, jövőformáló tippek és történetek.

Szerintem ez is fontos, hogy hogy tényleg valamiképpen ebből túl tudjunk a pozitív cselekvés irányába menni.

A másik az, hogyha külföldi szerintem nagyon érdekesek ezek a filmek, mert kitekintést adnak a világra.

Tehát Magyarország egy elég zárt világ, és ebből a szempontból nagyon fontos szerintem, hogy nézzünk jó és rossz példákat is külföldről, hogy hogy valahogy tudjam ezt a Magyarországhoz kapcsolni.

És valahogy amit mondott ez a a szentendreiekkel egyetértésben, hogy az egyén cselekvésére végsősoron ezt le tudjuk fordítani, vagy úgy, hogy én a magánéletemben ebből mit tudok hasznosítani, vagy mit kéne másképp csinálni, vagy hogy mi szerveződjünk, közösségeket alkossunk, felelős állampolgárként álljunk ki témák mellett.

Sziasztok, én Surányi Bori vagyok, én pedig Kovács Dóri.

Mai adásunkban az Indítsunk ökofilm klubot tippünk mentén fogunk beszélgetni két vendégünkkel, Tarnóci Mariannal, az Ökoparti Ökofilm Klub és Hegyes Katarin a Hegyvidéki Zöld kör egyik alapítójával.

A beszélgetésből megtudhatjátok, hogyan indíthattok ti is és saját ökofilm klubot, vagy ha nézőként csatlakoznátok, akkor mire kell számítanotok egy-egy ilyen alkalmon.

Megvizsgáljuk azt is, mi a célja és milyen hatása lehet ezeknek a filmkluboknak.

Kezdjük akkor a vendégeink bemutatásával.

Tanóci Marian Szent André a Marx Carroy Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett, majd a Magyar Tudományos Akadémia Kutatásszervezési Intézetében tudománypolitikával és kutatászociológiával foglalkozott.

Nyugdíjba vonulásáig vezette a határon túli magyarok titkárságát, majd megalapította 2018-ban Szentendrén az ökoparti nevű ökofilmklubot, melynek jelszava nem vagy porszem.

Ö Hegyes Katarin pedig az ELTE németol tanári szakán, majd az SZFM Vitrei Tamás Horvát Ádám televíziós osztályában tanult.

Jelenleg médiatudatossági tréningeket, bibló és szoci dráma foglalkozásokat tart, aki a szabadba 130 izgalmas tanvény Budapesten és környékén című könyv szerzője, a hegyvidéki zöld kör egyik alapítója.

Köszönjük, hogy elfogadtátok a meghívást!

Mi is üdvözöljük a hallgatókat, meg köszönjük a meghívást, és nagyon szívesen jöttünk.

Kezdésként vegyük is gyorsan végig, mit is takar az ökofilm klub kifejezés.

A kiutak.hu szereplő leírásunk alapján egy olyan közösségindító eseménysorozat, ami a látókörőszélesítés egy élvezetes formája.

Jellemzően egy inspiráló és gondolatébresztő dokumentumfilm vagy játékfilm köré épül, majd a közös megtekintés után a résztvevők akár moderátorral, akár szakmai meghívottal megvitatják a látottakat.

Igen, ez úgy ez úgy ez úgy nagyjából stimmel.

Hát aztán nyilvánvalóan egy rakásmutáció, hogy hogyan alakul, de az indításra ezt el lehet mondani.

És ti hogyan indultatok az ökopartival?

Hát nekünk nekem nagyon nagy szerencsém volt kettő.

Az egyik a Takács Sánta András Humán Kotamfolyam, ahova belecsöppentem nagyon régen 13 2013-ban, hogy még a hőskorban vagy az őskorban ez volt az egyik szerencse.

A másik szerencse pedig az, hogy kettő percre lakunk mind a mai napig a Partmozitól Szentendrén és a partmozi alapító vezetőivel nagyon jóban voltunk.

Úgyhogy ha ökofilminkulumot akarsz alakítani, akkor keres magadnak egy mozit.

Bemutatod röviden a Tív Filmklubotokat, légyszi?

A Budai Öko Filmklub a mi filmklubunk, tehát a hegyvidéki zöld körbe körrel mi a 12. kerületben vagyunk aktívak.

Ott szemetet szedünk, zöldítünk, előadásokat szervezünk.

És arra gondoltam, hogy a film az egy nagyon jó eszköz arra, hogy ezt a környezettudatos szemléletet terjesszük és beszélgessünk ezekről a témákról.

De ugye a TSA-tól ugye én is jártam erre a humán ökológia tanfolyamra, megtanultuk, hogy azért az együttműködések nagyon fontosak, és pláne amikor azért tényleg nehéz önkénteseket találni, és arra gondoltam, hogy hogy Budán indítsunk egy budai ökofilmklubot, és ezért megkerestem a Kétker Közösségi Alapítványnak a vezetőjét, Hunyadi Zsuzsát, és a 11. kerületben pedig a szintén újkomaháló tag körtér környezettudatosok tere újbudán szervezetnek a vezetőjét Szécsi Ilkát és hát mondtam milyen jó lenne hogyha a második a 12 és a 11 kerület összefogna és minden hónapban valamelyik szervezet választana filmet szervezné a beszélgetést csinálná és így váltakoznánk és végül is pont ez volt a célunk mi nem nincs Nincs mögöttünk olyan hosszú múlt, mint a szentendreiek mögött.

Mi 2024 januárjában indultunk, tehát mi 13 filmet vetítettünk le, de pont ez volt a a célunk, hogy a budaiakat, meg nem csak budaiakat meghívjunk, megmutassunk egy filmet és utána beszélgessünk róla.

Mi alapján választotok filmet, vagy hogyan dől el?

Hát az első film az 2018 elején volt.

Valahogy engem Gajászki áron fölhívott.

És ahogy arra se emlékszem, hogy Takácsán Sánta Andrásra, hogy találtam a neten mind a mai napig nem tudom visszakeresni a memóriába.

Azt se tudom, hogy a Gajászki áron hogyhogy engem fölhívott.

Sétáltam Szentendén a Bogdányi utcáb.

Egyszer csak csörög a mobilom és az áron telefonál, hogy nem akarjátok a holnapot levetíteni?

Mondom tessék. hogyan meg hol meg egyáltalán.

És akkor elmondta, hogy a diményt ugye ezt a híres, most már kultfilmé vált jó gyakorlatokat bemutató filmet szeretnék egy országos akció keretébe nevetíteni.

Akkor az Áron ökofilmklubos volt, és ebből egy hálózatot szeretett volna építeni, ami azért annyira nem jött össze, mint ahogy ő szerette volna, meg ahogy mi szerettük volna.

Mindenesetre az első film az így adott volt.

És akkor én elkezdtem töprengeni, hogy éttermekbe, kultúrházba, iskolába mégis hol lehetne.

És ahogy mondtam, két perccel lakunk egy mozitól.

És ezzel a partmozival mi nagyon jó barátságban voltunk.

Klö Ildiko volt a vezetője, és jön az Ildéhez átmentem, hogy Ildi, nyugdíjas vagyok két hónapja, úgyse fogom kibírni valamit, muszáj csinálni.

Mi lenne, hogyha egy ilyen irányba elindulnánk?

És akkor az Ildi azt mondta, hogy ő neki nagyon fontos ez a téma.

Ő ezt nagyon szívesen befogadná, mert volt már másik filmklub is a partmoziban, és az első film akkor így meg is volt.

A közösség részéről is éreztetek egy ilyen igényt, vagy egy olyan részt, ami még nincsen így teljesen kiaknázva ezzel a filmklub dologgal?

Egyrészt én a városomat hiába születtem, ott meg már a nagyszüleim is.

Én azz a bizonyos alvó Szentendrei voltam egész aktív koromban, hogy reggel korán fölkelek, este későn hazajövök, a hétvége elszalad.

Tehát amikor nyugdíjas lettem, én akkor kezdtem újra 18 éves koromtól számítva visszatalálni a városba, és egyáltalán körülnézni, hogy itt mi történik, kik vannak, kik csinálnak, mit csinálnak.

Tehát fogalmam nem volt arról, hogy ez bárkinek kell-e, de én nagyon biztos voltam benne, hogy ezek olyan ismeretek, amelyet majd ennek kapcsán el lehet mondani, amire borzasztó nagy szükség van.

Úgyhogy igény, vagy van, vagy nincs, azt majd föl kell kelteni.

Mindenesetre a film az egy nagyszerű dolog.

Az én mániám is min később kiderült, az az ismeretterjesztés, és ennek egy kényelmes, komfortos, szórakoztató formája lehet a filmklub.

És akkor igazából az évek alapján ez bebizonyosodott nektek utólag, hogy volt rá igény ott a környéken.

Hát az igazság, hogy annyira nem, mint ahogy én ezt szerettem volna.

És ezt mondom is mindenkinek, hogy nálunk ott nem volt még közösség ellentétbe a partner bemutatandó szervezettel, hogy ott már voltak ökoközösségek és volt múltatók.

Itt volt egy kiváló Dukai Igor, patakszakértő, meg volt néhány szakember, aki foglalkozott környezeti kérdésekkel.

Hát Szentendin, Duna, patakok, mi egymás pilis.

Hát abszolút kell, de én azt hittem, hogy ez majd így fog működni.

Embereket megmozdítani, az valami rettenetesen nehéz.

Megfelelő időpontot találni az lehetetlen, mert hogyha este 6:00-kor vetítünk, de akkor a diákok fele már hazamegy, mert sok a bejáró.

Öt középiskola van a városban.

A a aki dolgozik, amiatt nem tehetem korábbra.

A kisgyerekeseknek meg pláne nem jó ez a 6 óra, úgyhogy a 70. filmet fogjuk vetíteni ezen a héten.

Úgyhogy ez egy szép kerekszám, és hét éved van a az ökoparti, de egy ilyen 20-30 fős magnál több az ma sincs.

Viszont az igaz, hogy ebből kinőtt sok minden.

Tehát most már van egy zöldendre, egy zöld civil hálózat. igazság, hogy ezt a filmklubot én egy technikai segítséggel, aki a Gerzsá Robi, aki egy szuper pasas, de ezt egy gyakorlatilag hetedik évvel ezt én egyedül csinálom, tehát itt nem lett csapat.

Nekem van egy akadémiai hátterem, az nagyon jó, mert szakértőt hívni az az nekem nem egy bonyolult dolog.

Én 35 évig a Tudományos Akadémián dolgoztam kutatásszervezőként.

Tehát ez egy ez egy nagyszerű háttér, de az igazság, hogy én nem így képzeltem ezt az egész ökopartit meg a filmklubot.

Én azt hittem, hogy ez majd valami csapatmunka lesz.

Ketten-hárman kezdtük, aztán lekoptak.

Sajnos a moziból is eljöttünk, mert vezetőváltás volt, úgyhogy nagyon más körülmények között vetítünk most, de az már csak az ötödik évtől.

Tehát addigra már azért volt tapasztalat, volt előzmény, most a könyvtárba vetítünk, ahol nagyon szeretnek minket, de ott én nem tudtam volna ilyen jól kezdeni.

Tehát szerencse volt ez a mozis kezdés, de olyan irtó nagy közösség ebből nem lett.

Mondom, ez a 20-30 ember, ez imádja.

Tehát legalább mit tudom én, 50 ember, 60 ember az, aki úgy időnként beesik.

De van egy ilyen mag, és ez a klöcillikó, engem nagyon vigasztalt a mozvezető még annak idején, hogy ne viccelj, a filmklub azt mondja, az nem tömegjelenet.

Úgyhogy ez is, ez is ilyen egyébként még ezt úgy nem tudom, tehát hogy kihallom belőled a kicsit a csalódottságot, viszont amúgy azt az szűrődik ki nekem, ami meg lehet, hogy a hallgatóinknak nagyon jó lesz, hogy ezt tulajdonképpen kevés ember is meg tudja csinálni, ehhez nem kell egy nagy csapat.

Ugye a legtöbb tippünket pedig arról volt szó, hogy minimum legyen három fő meg meg ilyenek.

De most tulajdonképpen úgy tűnik, hogy ehhez ehhez legalább nem kell sok embert összecíteni.

Mondjuk gondolom akkor neked úgy több időd van vele foglalkozni.

Azóta csinálom, mióta nyugdíjas vagyok, előtte nem lett volna módom erre.

És én nagyon megértem azokat, akik nem tudnak eljönni.

Hát nekem se volt az égvilágon semmire időm addig, amíg aktív voltam.

Rakás kiküldetés, mi egymását.

Örültem, hogy élek, gyerekek satöbbi.

Nem, ebbe nem fért volna bele semmi se.

Úgyhogy én megértem, hogy hogy ez így működik, de ezt el lehet kezdeni.

Valaki megszállott és szívesen csinálja, én teljesen hedonista alapon csinálom.

Nekem ez sokkal jobb így, hogy csinálom, mintha nem csinálnám.

Úgyhogy én ezt nagyon szeretem.

Katonátok, mi a tapasztalat, hogy mondod, hogy ti akkor többen csináljátok?

Így milyen megélni ezt, vagy milyen tapasztalásaid vannak az elmúlt egy évből?

Mi szoktunk így konzultálni egymással, hogy most akkor milyen filmeket válasszunk.

És ez különben nagyon érdekes, hogyha így végignézek a filmjeink listáján, akkor egyrészt mi is a holnap filmmel indítottunk.

Ugye ez a holnap francia film arról szól, hogy hogy van néhány házaspár, megszületnek a gyerekeik, és így rácsodálkoznak a világra, hogy uramisten, milyen jövő áll a gyerekeink előtt.

És nem lehet igaz, hogy minden olyan vészjósló.

Nézzünk körül a világban, hogy milyen jó példák vannak.

Hadd tegyem hozzá, hogy ők kutatók, és az egyik őjük a scienceb olvasott egy cikket, és nagyon elkeserítő, hogy mi lesz 50 év múlva.

Tehát a tudományból kiindulva ijedtek meg.

És akkor az energia, az oktatás, a mezőgazdaság meg a közlekedés témájában mindig bemutatják az a nehézségeket, és utána jó példákat felmutatnak.

És mi is ezt a filmet mutattuk be legelőször, mert igazából ez nagyon jó mondjuk ilyen üzenetet vagy ilyen missziót közvetít, és úgy dolgoztuk föl, hogy arra gondoltunk, hogy nem hívunk szakértőket, hanem három kis csoportot alkottunk, és az egyik csoportban így az energiával kapcsolatban alakult, tehát hogy ott milyen példák voltak a filmben, mi az, ami nálunk megvalósítható, mi az, ami nem.

A másikban a filmben való így általában ilyen jó példákról beszéltünk, hogy mi az, ami itthon is megvalósítható.

És a harmadikban pedig így pont a közösség építés kapcsán, úgy 11. kerületi jó példákról beszámoltak.

Tehát, hogy igazából ezeket a filmeket még mindig az együttgondolkodásra megbeszélésre használjuk.

Mi nem moziba mentünk, hanem nekünk a bajó és a habitat ad helyszínt.

Tehát a 11-12. kerületiek mi a vajóban mutatjuk be mindig minden hónap harmadik csütörtökén általában 6:30-kor a filmünket.

És a második kerületiek pont itt a Margit körúton a bolygótól nem messze a Habitátban.

És van mikor két szakértőt szoktunk meghívni.

Én én arra szoktam ennél figyelni, hogy hogy a szakértők valahogy különböző szemszőkből lássanak rá a problémára vagy az adott témára, de voltak olyan filmek, amikor nem szakértőt hívtunk úgy, mint a holnapnál, hanem megbeszéltük.

Például van a minimalista film, ami ugye arról szól, hogy hát nagyon gyűjtögetünk le és fogyasztunk nagy mértékben, de hogy az két amerikai férfinak a történetét mondják el, akik egyszer csak így a nagy szes karrierük után különböző okokból megállnak és elgondolkoznak a az életmódjukon.

És mi is kiscsoportban ezen gondolkodtunk, hogy akkor ki mit gyűjtöget, hogyan gyűjtöget, és ilyen jó tippeket is megosztottunk egymással.

Az is nagyon érdekes volt, hogy volt, aki azt mondta, hogy ha ő vesz egy ruhadarabot, csak akkor teszi be a szekrényébe, ha egy másikat kivesz.

Van, aki bevallóta, hogy mondjuk könyvekből vagy kerámiákból nagyon sok van neki.

Van, aki bevallotta őszintén, hogy ruhából is sok van.

És akkor átgondoltuk azt is közösen, hogy a hogy eladjuk, vagy adományboltba visszük, vagy Máltaiakhoz.

Tehát sokszor így megpróbáljuk ezt az együttgondolkodást is ö most nem azt mondom, hogy…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Ökoparty Ökofilmklub
  • Hegyvidéki Zöld Kör

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Indítsunk Ökofilmklubot! Kiutak podcast #8”

Miről szól ez az epizód: „Indítsunk Ökofilmklubot! Kiutak podcast #8”?

A Kiutak podcast #8. adásában Tarnóci Mariann (Ökoparty Ökofilmklub) és Hegyes Katalin (Hegyvidéki Zöld Kör) voltak a vendégek. A beszélgetés során az ökofilmklubok létrehozásának és működtetésének gyakorlati lépéseit, hatásait mutatták be. Kiemelték a filmek szerepét az… Az epizód a Kihalni veszélyes című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 29..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Indítsunk Ökofilmklubot! Kiutak podcast #8”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Hegyes Katalin, Orbán Viktor, Magyar Péter, Őri Ádám, Tarnócy Marianna.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Indítsunk Ökofilmklubot! Kiutak podcast #8”?

Fő témái: ökofilmklub, környezetvédelem, közösségépítés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Indítsunk Ökofilmklubot! Kiutak podcast #8”?

Megjelenés: 2025. 06. 29.. Hossz: 1 óra 4 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kihalni-veszelyes/inditsunk-okofilmklubot-kiutak-podcast-8-18808e2a

Több epizód a Kihalni veszélyes-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból