Kösz jó(l) vagyok!

Dr. Hevesi Kriszta: A rossz szex tényleg tönkreteszi az önbizalmad?

· PT1H11M11S

Összefoglaló

Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus a Kösz, jó(l) vagyok! podcast vendége volt, ahol a szexuális elégedettség és az önbizalom kapcsolatáról, valamint a szexualitással kapcsolatos tabukról beszélgettek. Kriszta megosztotta személyes tapasztalatait a gyerekkori túlsúlyával és a…

Röviden

Műsor
Kösz jó(l) vagyok!
Megjelenés
2026. 04. 29.
Hossz
1 óra 11 perc
Szereplők, említett nevek
Hevesi Kriszta, Krizsó Szilvia
Témák
szexuálpszichológia, önbizalom, szexualitás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Diagnosztikai értéke van, ha valaki azt mondja, hát nagyon boldog gyerekkorom volt, mert tökéletesen boldog gyerekkor nincs, mert azért mindig frusztrálódunk.

Egy serdülő, a gyötrelmei, hogy mindig valami, vagy túl kicsi, vagy túl nagy.

Ugye, tehát tipikusan nem vagyunk elégedettek, pszichológus vagyok, nem pszichopata, nekem is vannak érzéseim, nekem is vannak érzelmeim, azért nem foglalkozom a trollokkal, mert annyira egy az egyben látszik, hogy az valójában őról al szórakozó helyeken, férfiak úgy mondjuk oda jönnek, hogy fú, tey olyanokat mesélek neked.

Megtudsz valamit a kapcsolatodról, hogy amikor a másik hazaér, hogy érzelminek hogy reagálsz.

Amikor nyílik a garázstó, vagy amikor nyílik a zár.

Úgy, hogy doban egyet a szivet, hogy hú de jó itthon van, vagy pedig meg rá jött volna.

Van olyan tevékenység, ami a legősebb dolgok egyike, de annyit tagul özi, hogy nehéz beszélni róla.

Tudományosan közelítani hozzá meg egyenesen lehetetlennek tűnik.

Pedig egyáltalán nem az, sőt, a szexről van szó.

Pontosabban arról, hogy mennyire határozza meg önképünket, világképünket az, ahogy a szexről gondolkozunk, illetve ahogy az ágyban viselkedünk.

Vendégem kiemelt kutatási területe a szexuális elégedettség szerepe a boldogságban, mentális egészségben.

Kutatja, oktatja a témát, terápiában, pácienseket segít művészetterápiával, relaxációs technikákkal, kognitív módszerekkel, hogy csak néhányat említsek az általa alkalmazott módszerek közül.

És lehet, hogy megbotránkoztató lesz, amit ehhez még hozzáteszek, mert a külsejérről fogok beszélni.

De meggyőződésem, hogy kinézete is hozzájárul ahhoz, hogy kevesebb tabú övezze ezt a témát.

Hzenzen amikor megjelenik valahol nem lehet nem ráfigyelni.

Szőke hajkoronás bombázó, akinek kifogástalan az alakja, amit extragán öltözékel is hangsúlyoz, szinte királynőként magabiztosan vonul jó pár centis magassarkóiban, és mindke pedig mindig makulátlan.

Amikor megismertem, nem enjünk bele vagy hány éve, pont ugyanúgy nézett ki, mint most, csak ében fekete volt a haja.

A Köszönöm vagyok Podcast vendégek Doktor Hevesek Kriszt egyetemi docens, az LTP oktatója a sport és egészségfejlesztő, valamint szexolpszicholó és szakpszichológus szia Christa.

Szia, nagyon szépen köszönöm a meghívást, és hát fantasztikusan kedves szavakat, rögtön megemelkedett az önbizalma.

Na tessék, de ezzel neked nincsen gondod, nem?

Véleményem szerint mindannyian azért elküzdünk magunkba.

Tehát én hogyha valakinek azt mondom, hogy szerintem egy kicsit alacsony az önbizalmat, nem találkoztam még emberrel, akire azt válaszolta volna szerintem nem.

Úgyhogy azt gondolom, hogy néha mindenkinek vannak azért jobb, és rosszabb napjaig nyilván nem mindegy, hogy milyen mértékben.

Amikor ebből a szempontból rosszabb napod van, akkor ebből te hogy hozzad ki magadat?

Hát például színes öltözékkel.

Ezt hozzá kell, hogy tegyen, mert egyszer már így hangsúlyoztam is, hogy persze fontos, hogy az embernek megleyen, az alapönértékelése.

A basic illetve a mag, tehát amit általában a gyerekkorban határozunk, meg gyerekkorban kapunk meg.

Erről majd szívesen beszélek olyan értelemben, egy kicsit azért meg voltam cincálva itt pár kilósúly felesleg miatt.

De hogy nyilván ugyanakkor a szituáció is adja, hogy ha az ember kap valami, például egy ilyen kedves felkonferálás, akkor rögtön rózsíneben látja a világot, tehát az pedig a helyzeti önértékelés, ami akár úgy, hogy például mondjuk, most akkor rögtön így belecsapok a lecsóba, hogy tehát bizonyos területekre, vagy akár bizonyos személyekre vonatkozhat, és hát nekem mondjuk az nyilván erre szokták azt mondani, hogy az angol bájosan mondja, most itt lefordítva, hogy amikor egy olyan rossz frizurásnapon van, akkor nyilván, hogy már eleve úgy lépek ki egy óristán, hogy nézek ki, tehát nyilván ez is egy tényező, de azért szeretem nagyon a színeket.

És ahogy a művészetterápiát említetted, hogy azért ezek hangulatot sugároznak.

Mert azt szoktuk nézni művészetterápián, hogy például kiválaszthatjuk a leszortzirákat, hogy ki milyen el szeretne mondjuk egy színnel éppen mandala átrajzolni.

Nagyon nagy valószínűséggel hasonló, mint amilyen színű ruhában jött.

Mhatározza a színválasztásunkat a hangulat, és ugyanígy visszafele is hat.

Volt úgy, hogy például kliensem csak barnába és feketébe jár, és szegénynek azt a házi feladatot adtam, hogy vannak színes, holmi, ja igen, a szekrény legményén.

Na hát akkor vegye szépen elő, és amikor büszkén jött hozzá milyen színes körmökkel, és mondta, hogy annyi bokot kapott, mint az elmúlt x évben.

Ami emberek hálásak vagyunk azért a másiknak, hogyha egy kicsit jó kedve derít, akár a színeivel.

De akkor most szemmel láthatóan jó vagy, mert jól vagy, mert sem ilyen szín nincs rajta, most teljesen visszafogadtam vagy felöltözve.

Egyébként ez nem a kedvencem, csak annyit micsérik, és itt lép be viszont a szociális szférának a szerepe, mert nyilván, hogy az ember egyrészt van egy véleménye magáról.

Másrészt össze is hasonlítja magát másokkal.

A harmadik az, hogy milyen visszajelzéseket kap, a negyedik pedig az, hogy mennyire stabilak az érzelmeim.

Hogyha nyilván valamennyi hullámzás van.

De azért általánosságban, hogy azért nem mindegy, hogy az ennyit hullámzik, vagy pedig csapom le föl alá.

Ezért én nem rajongok, pont azért, mert hogy mondad, hogy egy kicsit olyan pasztel, de mivel mindig pont tegnap anyukám mondta, hogy felpróbáltam, hogy mit vegyek, kislányom, de csinos vagy?

Előbb mondtad, hogy megcintáltak téged gyerekkorodban a túlárnám, sok mindent gondoltam volna, de hogy te valaha túl súlyos lettél volna, mások megítélés, vagy nem tudom, hogy ez is voltál el, vagy csak mások gondolták ezt rólad, azt biztos, hogy nem.

Most ezt érek elnézést a hasonló cipőkben járóak, de így fogalmaztam meg.

Nyilván az, hogyha egy gyerek túlsúlyos, annak azért mindig van oka.

Tehát én is, hogy ha úgy jön hozzám kliens, és mondja, hogy volt rajta súly felesleg, ne felejtsük el, ugye, ma már sokat beszélünk róla, és ezért hálás vagyok, podcastoknál és minden, hol az érzelmi élésről.

Amikor ugye a hát mi emberek habánatosak vagyunk, eszünk, ha jókedvünk van eszünk, együtt eszünk, vagy magány, tehát minden változatban.

És hogy nekem például most már azt hiszem, hogy így elmondhatom.

Mivel én voltam az egyke, az egy szemgyerek, valahol én voltam a postás is a két szülők között, és mivel nőként nőként azért egy nagyfajta lojalitás anyú iránt, minők tartsunk össze.

És apu viszont egy kicsit ilyen, hát most úgy mondanánk, hogy etetési, hát nem fet is vissza, de mondjuk ilyen etetés imániás volt imádott etetni, azzal tudta a szeretetét kifejezni.

És hát mondjuk, oda menni apuhoz, vagy apu neked volt igazad.

Ez mondjuk nem volt egy pol korrekt mondat otthon, mert hát én anyuval voltam.

Pendültem egy húron, de oda menni apuhoz, mondjuk egy vatán, hogy apszék kis csokkit.

Úgyhogy azt lehetett, és hát anyuék sokat vitatkoztak, pont abban a kritikus időszakonban, úgyhogy sok csak itt kaptam aputól.

Nyilván a nyuláss, tehát olyan érdekes volt, hogy én általános iskolában ilyen civilista is csaj voltam.

Szerencsére anyuékabban nagyon ügyesek voltak, és egyébként ezt el kell, hogy mesél mennek, az egy szexuálpszichológia aspektusa is vannak, de már később jöttem rá.

Hogy egyébként indokolt is volt, hogy segítenek nekem barátnőket találni, és rögtön, ahogy beilleszkedtem, találtak nekem két barátnőt.

Ugye menjünk tutira, nem egyet, kettőt, mert mi van, hogyha az egyikkel összeveszek, másik suliba megy.

Tehát három a kislány, mindenhova együtt mentünk.

Egy valaki őt értünk, vitt minket a játszótérre ott vigyázott különböző különórákra, ebédelni, meg le volt osztva ilyen vetésforgón, hogy mikor hol vagyunk, mondjuk hetente valamelyik barátnőnél aludtunk, amit mi borzasztóan élveztünk.

Nagyon jól éreztük magunkat, vélhetően akkor a szüleink is.

Ez egy nagyon trükkös dolog, és szoktam is elmondani példaként, amikor panaszkodnak, hogy nagy szülők messze vannak, vagy nem tudnak vigyázni a gyerekre, hogy mondjuk béli szintenre nincs úgy anyagi fedezet, hogy anyuék ezt nagyon jól megszervezték, hogy nekik is legyen hetentekét ilyen cincogásra szabad napjuk.

Sokszor van, hogy a prok ilyen nagy lendülettel mennek, hogy most majd akkor lesz idő, nem stresszelnek uncutkorni, tehát egy szobában vannak a gyerekkel.

És ezért szoktam azt ajánlani, hogy kell vinni egy baráti házaspárt, akivel a gyerek lent jól játszanak a játszótéren, és csak mindjárt jövő, csak felugrunk fürdőruhát váltani, mert hogy nem kötelező feltétlenül északszerelmeskedni.

Úgyhogy íleszkedtem, viszont annyira féléngyerek voltam, tudom, hogy ezt most már nehéz róla elhinni, hogy azt sem mertem megkérdezni, hogy hol van a mosdó.

Úgyhogy én ott egész nap szépen elszorongattam, aztán egy idő után már nem volt rákapacitás, és megtörtént a baleset ott az osztályteremben óra alatt.

Akkor egy nagyon toleráns volt a tanító, néz rögtön első első hetében, megmutatta, hogy hol van.

De nekem rossz a tájékozódási képessége.

Úgyhogy ugyanaz másodszorra is megesett, vagy már pont lekéstem a szünetet.

Erre már nem emlékszem, de másodszorra is megtörtént.

Akkor már nem volt annyira jó fej, akkor már azért kaptam egy kis szívást is, és hát persze gyerekek mire emlékeznek.

Ez engem nyolc éven keresztül végig kísért.

Én voltam úgy egyrészt a pis, másrészt pedig, hogy itt azért jó húsban is voltam.

Úgyhogy nekem így az általános iskola az erről szólt, hogy olyan nagyon jó barátnőim voltak, imádtam őket, akit anyulég találtak, de hogy ezért azért a túlsú is meghatározott.

De azért ez egyébként elképesztő traumatikus élmény tudott lenni.

Van köze ennek, a élménynek nem nevezném de megélésnek ahhoz, hogy tevő pszichológust lettél.

Azt gondolom, hogy az embernek nyilván sok sok élménye, sok negatív élmény érte mindannyiunkat.

Tehát erre szoktuk azt mondani, hogy igazából felhőtlen gyerekkor, az ritkán van, illetve hát sokszor úgy mond, most jó ezélyes, de ilyen diagnosztik értéke van, ha valaki azt mondja, hát nagyon boldog gyerekkorom volt, mert tökéletesen boldog gyerekkor nincs, mert azért mindig frusztrálódunk.

Erre szoktam azt mondani, minimum az, hogy nem értük el a kilincset.

És nem én döntöttem el, hogy most hova kukucskálok be, úgyhogy nyilván sok életesemény volt.

Egy másik műsorban mesél, vagy több műsorban is, meg könyvben is arról, hogy nyilván én is kerültem bele olyan molestálásos, gyerekbántalmazásos helyzetbe.

Szerencsére mindig valahogy megúztam.

Nem tudom, hogy hogy, mert mondom egyébként egy nagyon visszahúzódó csajszív voltam, viszont is itt fontos a környezetnek a visszajelzése, bekerültem gimíbe.

Én eltettem magam egy ilyen futottak még a kis csaj kategóriába.

Nyilván közben nyár volt, én azért valamennyit formálódtam, és bekerültem Gimibbe, és ott pedig folyamatosan kaptam a visszajelzést, hogy engem szavaztak meg a legjobb csajnak.

És én ilyen fordult velem a világ, hogy úisten mi történt, és onnantól kezdve akkor, tehát elkezdtem magamra jobban tekinteni, úgy pozícionálni.

Igen ám, de utána jött a serdülőkor, és erre mondtam a popper Péter roppant szellemesen, hogy ugye egy serdülő, a gyötrelmei, hogy mindig valami, vagy túl kicsi vagy túl nagy.

Typikusan nem vagyunk elégedettek, és tudom, hogy nekem így a lázadásom része volt, mindenki másod lázad.

Egyébként hozzáteszem én nagyon szeretem, hogyha esetleg erről majd egy picit beszélhetünk, hogyha a serdülők sportolnak.

Mert egyrészt azért osztály hierarchiában.

A csípés rendben magasabbra pozícionálják.

Egyrészt az, másrészt pedig, hogy tényleg ad nekik egy olyan kiállást, egy olyan önbizalmat, és nem annyira kollódnak el a függőségek terén.

Ami azt hiszem, hogy napjainkban nagyon fontos.

A lényeg az, hogy én egyrészt a balettel balettesztem, úgyhogy az, hogy én most itt nagyon lázadjak és bondázak, az nem fért bele.

Ezért hálás vagyok, hogy most nem maradtak róla, ilyen lilameg zöld hajó, mondjuk egy tüsi hajó képek, tehát én az öltözködéssel lázadtam, és nagyon imádtam azt, hogy szinte ilyen más-más személyiségeket próbálok ki, hogy ilyen nagy bőgotják meg, stb.

Úgyhogy nekem azt hiszem, hogy itt a serdülőkori évek inkább adtak, mint sem megforgattak volna.

Az hogy így nézem ki, ahogy kézel, ez a karriered szerinted inkább támogatta, vagy bizonyben inkább akadályozta.

Nyilván erről is megoszlanak a vélemények, mert hogy ha önbizalomról beszélünk, hát mindig ott van a kompenzáció.

És nekem ez például inkább egy elfogadás, mert hogy azt tudni kell, nyilván valahol állt, bocsánat, pszichológus vagyok, nem pszichopata, nekem is vannak érzéseim, nekem is vannak érzelmeim.

Talán inkább ez a magabiztosságom, hogy amit én a saját megdolgozásomnak köszönhetek, mint pszichológus.

Úgy fogadom el magam a saját hülyeségeimmel, nagyon jokat tudok röhögni magamon így belül.

Néha megosztom a közelállókkal.

De hogy igen, ebben nagy mam volt ilyen nagyon kegyetlen, aki mindig, amikor találkoztunk, elmondta, hogy szegény apád, hogy még egy fia sincs.

Ez a nő, ez a nő ez a jó édesanyukám, még egy fiút se tudott szülni az én pici fiamnak.

Legendák tartoznak ahhoz, hogy amikor én megszülettem, akkor a nagyanyám zokogba üvöltve kirohant a szülőszobából, hogy foly egy lány, ez még a lánygyerek nem gyerek kategória volt.

És az tény, hogy mivel a pu, elméletben azt akarta, hogy nekem dús hajam legyen, és állna rövid fiúam volt.

És én ezt persze annak igazolásaként vettem, hogy nem lettem fiú, és ez engem, ez például engem nagyon.

Ez valahol még jobban, mint a pisisztségem, mert utána nyilván már nem csináltam ilyeneket, hogy ez engem nagyon-nagyon.

Ez volt nekem talán az egyik legnagyobb terhem, hogy a születésemmel csalódást okoztam az édesapámnak.

Nagymamot nem szerettem csúnyaért kijelenteni, de annyira gonosz volt annyuval, hogy ültem a moziban, és csak csóváltam a fejem, de hát aput…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Dr. Hevesi Kriszta: A rossz szex tényleg tönkreteszi az önbizalmad?”

Miről szól ez az epizód: „Dr. Hevesi Kriszta: A rossz szex tényleg tönkreteszi az önbizalmad?”?

Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus a Kösz, jó(l) vagyok! podcast vendége volt, ahol a szexuális elégedettség és az önbizalom kapcsolatáról, valamint a szexualitással kapcsolatos tabukról beszélgettek. Kriszta megosztotta személyes tapasztalatait a gyerekkori túlsúlyával és a… Az epizód a Kösz jó(l) vagyok! című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 29..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Dr. Hevesi Kriszta: A rossz szex tényleg tönkreteszi az önbizalmad?”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Hevesi Kriszta, Krizsó Szilvia.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Dr. Hevesi Kriszta: A rossz szex tényleg tönkreteszi az önbizalmad?”?

Fő témái: szexuálpszichológia, önbizalom, szexualitás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Dr. Hevesi Kriszta: A rossz szex tényleg tönkreteszi az önbizalmad?”?

Megjelenés: 2026. 04. 29.. Hossz: 1 óra 11 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kosz-jo-l-vagyok/dr-hevesi-kriszta-a-rossz-szex-tenyleg-tonkreteszi-az-onbizalmad

Több epizód a Kösz jó(l) vagyok!-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból