Mozinet Nagylátószög

Ha a hallucinációinkról meg tudunk egyezni, azt hívjuk valóságnak - Enyedi Ildikó & Veiszer Alinda - Mozinet Filmnapok közönségtalálkozó

· PT33M38S

Összefoglaló

Enyedi Ildikó filmrendező a Mozinet Filmnapokon mesél a „Csendes barát” című filmje inspirációiról. Elmondja, hogy eredetileg egy különleges, éjjel nyíló virágú növény lett volna a főszereplő, de a forgatási helyszínhez nem alkalmazkodott. Végül egy ginkó biloba fa mellett…

Röviden

Műsor
Mozinet Nagylátószög
Megjelenés
2026. 02. 13.
Hossz
34 perc
Szereplők, említett nevek
Enyedi Ildikó, Veiszer Alinda
Témák
filmrendező, csendes barát, ginkó biloba
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Csendes barát rendezője Enyed Dikó ül itt velünk, hogy beszélgessünk egy kicsit.

Mi volt az eredeti ötlet, hogy milyen növény lesz a főszerepről?

Mert tudom, hogy nem ez a fault az eredeti ötlet. >> Hát ugyanúgy egy kívülálló, egy kicsit furcsa fa.

Egy olyan fa volt, ami aminek a ilyen nagy koralszínű húsos virágai vannak, amik éjel nyílnak ki, tehát amikor az összes többi becsukódik, és denevérek porozzák be.

Tehát egy olyan növényt kerestem, aki még ebben a botanikus kertben is egy kicsit idegen, de aztán kiderült, hogy olyan északon, Marburgban, ahol forgattunk, ott nem él meg.

Portugáliában lett volna legközelebb, úgyhogy át kellett gondolni. >> De azt tudom, hogy a marburgi udvarból indult ki ennek a fának az ötlete, hogy ez egy ginkó biloba fa.

Szerintem érd akkor érdemes lenne elmondani, hogy ez miért olyan különleges. >> Hát valaha tulajdonképpen a ginkónak különböző fajtái borították be az egész földet a évmilliókkal.

Zem, hogy 6 millió évvel ezelőtt pusztult ki majdnem.

Néhány példány maradt egy kicsit úgy, mint Kaliforniában ezek az óriás mamutfenyők.

Néhány maradt Kínában, meg Japán egy kis sarkában, és tulajdonképpen egy szűk 300 évvel ezelőtt azok az európai utazók, akik megtalált akik találkoztak vele, és akiknek nagyon megtetszett, és elhozták Európába, azoknak köszönhető, hogy elterjedt most már megint mindenhol a földön, mert egy nagyon strapabíró fa bír írja a smogot még atomtámadást is egész jól túlél. >> De ez nem vicc, mert tényleg volt egy ilyen jelenség, hogy azt hiszem egy meghatározott körben négy-öt ginkó bilobafa élt túl atomtámadást.

Jó, nem teljes fényével, de Hirosimál van szó.

Igen igen. >> Szóval, hogy ez nem csak egy mondás, hanem tényleg túlélik. >> Igen.

És hát a természetes kártevői, azok meg évmilliókkal ezelőtt kipusztultak úgyhogy >> úgyhogy ez a fa kellett.

És akkor itt azért adja magát a kérdés, hogy te emlékszel az első pillanatra, amikor ez a filmterv elindult a fejedben?

Mert arra az érdekel, hogy miből indult el.

A növényember kapcsolatból, a túlélésből, a magányból.

Mi volt az első impulzus, ami megfogalmazta, hogy a szükség van a filmre, és ami most eljutott idáig végülis? >> Ezt úgy szeretem, hogy minden kérdést komolyan vesz, tehát hogy nincs alibi válasz. talán a magány, és annak a nem csak negatív értelemben, hanem annak az öröme is egy kicsit csöndbe lenni, ez nekem jól megy, és nagyon sok időt töltöttem egész egész fiatalon is, csak egyszerűen ülni egy teraszon és nézni az embereket, és nagyon nagyon meg is visel, hogyha nem tudok egyedül csöndbe lenni tartósan.

Szóval ennek a szépsége meg tulajdonképpen az azok a különböző fajta percepciók, az emberé, az állat, a növény, de az akár az, hogy a miénk mennyire különböző, vagy valakinek egy 100 évvel ezelőtt élt embernek a a percepciója ugyanarról a például ugyan arról a botanikus kertről, hogy mennyire mennyire más, és hogy ez mennyire ö nehezen megfogható, mennyire változékony, mennyire illékony dolog az, amit ilyen nagyon vaskos, szilár dolognak gondolunk, a a valóság, úgynevezett >> realitás. >> Aha. hogy minden nézőpontból másmilyen, >> meg minden személyiségen átszűrve másmilyen, >> meg meg hogy azt gondoljuk, hogy hogy ez így van, és akkor mi benne vagyunk, és közben tulajdonképpen mi hozzuk létre.

Tehát mindenki egy ilyen kis kis erőmű, ami folyamatosan hoz létre egy nagyon-nagyon sajátos valóságot.

És az egyik kognitív tudós, aki aki nagyon fontos volt a a film szempontjából, ő az egyik inspirációja a Toni, a Tony Leung által játszott szereplőnek.

Nilset nevű brit tudós nézzetelek közben, mert imádom ezeket utána.

Ő ő tulajdonképpen a tudattal foglalkozik, és nagyon különböző formában, de minden minden lénynek van valamilyen fajta nevezhetjük tudatnak, nevezhetjük annak is, hogy van egy világa, és valahogy tudja magáról, hogy ő ő ő egy fűszál >> vagy egy kutya.

És amit ő az azet az emberi tudattal kapcsolatban és a realitással kapcsolatban mond, az volt a mótója tulajdonképpen a forgatókönyvnek.

Az körülbelül így hangzik magyarul, hogy mindannyian folyamatosan hallucinálunk.

Amikor a hallucinációinkról meg tudunk egyezni, azt nevezzük valóságnak.

Ez vezetett titeket a filmen át. >> Ez >> ez egy nagyon rövid kérdés, hogy amikor meglátjuk a srácot, először miért Rilkét olvas és mit olvas tőle éppen? tulajdonképpen a második duinói elégi át a a Tony Leongnak elég sok mindent küldtem, elég sok anyagot olvasni, tehát volt egy ilyen pár hónapos felkészülés, és nem azzal foglalkoztunk, hogy hogy kéne eljátszani ezt a szerepet, mert tudja ő azt magától, hanem hogy mi az egész háttere a filmnek, és olyan szerencsések vagyunk mi magyarok, hogy az első kettőt, azt a Nemes nagy Ágnás fordította le, és hát ezek inkább csak ilyen kis kedves belső jelek a filmben. tulajdonképpen a az ereje, a a a gyönyörű ereje és a kegyetlenségig, tehát az a szándék nélküli kegyetlenségig ható végtelen ereje a a nem emberi léptéknek körülbelül emiatt. >> Én mondtam, hogy filozófikus lesz a válasz.

Van még valaki, aki szívesen csatlakozna a kérdezőkhöz?

Szuper. >> Az Over Story című könyvet olvastad-e, mert nekem nagyon sokszor ez a film azt a könyvet idézte meg. azért ugye ez az észak-amerikai fenyveseknek egy ugyanilyen látlelet, mint a te filmed erről a fáról, és csak azért az ugrott be róla, hogy hátha téged inspirált az a könyv, nem tudom, hogy találkoztál-e vele, vagy hallottál-e róla.

Az a helyzet, hogy az eredeti forgatókönyvet azt 10 évvel ezelőtt írtam, utána megcsináltam két filmet, és utána tértem vissza a forgatókönyvhöz, és megvettem az over storyt, és négy oldal után nagyon ideges lettem, és nem olvastam tovább, hanem egy nagyon jó barátomnak kölcsön adtam, aki azt mondta, hogy nagyon jó.

Én most már visszamerem tőle kérni és olvasom. >> Lehet, hogy jó levezető lesz majd ezután.

Igen. >> Akkor mesélj egy kicsit Gőtéről, hogy elég fontos. >> Ú egy csupa ilyen komoly dologról fogunk beszélgetni. >> Na, miről szeretnél?

Akkor mondd meg te. >> Na jó, akkor akkor beszéljünk őtéről. tulajdonképpen nagyon sok tekintetben a egyrészt a kavaszkorom meg a 20-as éveim eleje az nagyon benne van ebben a filmben, és én még az a generáció vagyok, aki így így szal éjel nappal olvasott és ebben a Göte Schiller dologban én Schiller pártján voltam, nem tudom, viszont elképesztően lenyűgözött. a Gőtének a természettudományos munkássága, és főleg az, hogy az a pozíció, ami nem egyedülálló a tudománytörténetben, hogy egy amatőr volt.

Talán látszik itt, és mind a három ember szereplő kísérletezik mind a három amatőr módon, tehát próbálkozik valamivel egy új területre. próbál menni és ö különböző biztosító kötelek nélkül mindennek a kockázatával és a nevetségesség kockázatával és >> ahogy Gőte is azzá vált őt nagyon megbukott ezzel >> és és tulajdonképpen nem vették komolyan a és tulajdonképpen az az a fajta newtoni tudományfelfogás és az a fajta hozzáállás a a tudományos kísérletezéshez Ez ahol a kísérletező az egy objektív, tulajdonképpen egy istenszerű, nem beavatkozó személy, aki pontosan a a tudományos eredmények komolyan lehetősége érdekében nem avatkozik bele, nem része a kísérletnek.

Ez lényegében a 20. század közepéig uralkodó volt, és az amit tulajdonképpen a a Gőte ajánl, a Gőte számára magától értetődő, ez úgynevez nem tudom, hogy én most csak lefordítom angolból, nem tudom, hogy magyarul van-e ilyen kifejezés, tehát részvételi kísérletezés participatory science, tehát ami elismeri, hogy akár akarjuk, akár nem, a kísérletező része a kísérletnek, és lényegében fizikában, aztán biológiában.

Ma ez tulajdonképpen evidencia és és nagyon-nagyon időszerű, korszerű anélkül hogy hogy bárki igazán visszautalna gőtére, hogy tulajdonképpen ez volt az ő szerény ajánlata annak idején, és ez nagyon ez ez a szemlélet, ez ez szintén jelen van a filmben, ami egyben azt azt is jelzi hogy hogy egy hierarchikus helyett egy mellérendelő viszonyrendszert próbáltunk egy picit világos, hogy a mi emberi kommunikációs eszközeinkkel egy mozemben, de de mégis egy picit érzékelhetővé tenni. >> Miért volt szükségszer, hogy a szereplők mind kívülállók legyenek a saját közegükből?

Tehát nem csak magányosak, hanem picit kirekesztettek is. >> Akkor az embernek nagyobb esélye van észrevenni dolgokat.

És itt tulajdonképpen az, hogy egy szisztémán kívül van mind a három szereplő, ez ez adja meg a lőkést, hogy hogy kapcsolódni tudjon. ideje, türelme, szeme legyen másfajta létformákhoz másfajta világokhoz. >> Aha.

Merthogy ideje van nem az emberekkel foglalkozni mind a három szereplőnek, és így nyílik tér a felfedezésekre.

Hát meg meg nem olyan magától értetődő a pozíciója, akkor már a világ sem olyan magától értetődő, akkor már akkor már egy csomó érdekes dolog föltűnhet. >> De azért csak megkérdezem, Maximum, azt mondod, hogy nem meg túlgondolom, de hogy ez a saját magányod tapasztalatának a megfogalmazása, vagy a saját kívülállásodé?

Hát biztos, de szerintem nem tudom, a teremnek a fele valahogy, ha nem is most, de valamikor valamikor mindannyian azt átéljük, hogy nem vagyunk benne a játékban és azok azért érdekes pillanatok és értékes pillanatok.

Vagy nem, vagy csak én ugye szerintük is >> három idősík van.

Engem nagyon érdekel, hogy eleve miért há miért kellett a három időssík, tehát miért érezted azt, hogy ezt csak úgy tudod elmesélni ezt a történetet, ha különböző korokba belehelyezed az alapszituációt, és hogy én értem a század eleje, század vége, század közepe, de hogy ezen belül konkretizálni, hogy mikor legyenek ezek a síkok, azt hogy csináltad és milyen szempontrendszer alapján?

Hát egyszerűen nekem a a 70-es években voltam kamasz, és az azóta én azt látom, hogy csak egyre konzervatívabb a világ, és azt gondoltam, hogy érdemes olyan csomó pontokat mutatni, ahol az emberi percepció az valahogy változott, egy nagyobbat változott, amikor át tényleg át átélhetjük azt, hogy ugyanaz a kert, ugyanazok az épületek és ugyanazok a kis utacskák, és és valami egészen mássállnak össze.

Tehát az a nagyon strukturált világ, ami akkor kezd éppen repedezni, amibe a a Gréte érkezik meg, azt a Láng Molával, akivel production designerrel, akivel együtt dolgozunk mindig, és nagyon-nagyon jó barát, apró jelekkel próbáltuk csak jelölni, hogy rendesen le van vágva a fű, nincs az az isten, hogy a diákok rá sétáljanak.

Pici fémkerítésecskék vannak a az utacskák mellett.

Ez egy kiszámítható szokások, hagyomány és szigorú szabályok által vezérelt világ.

Ott van egyetlen snittünk van tulajdonképpen a egy előadóteremről.

Ott vannak azok a nagyon szépen lenyírt tarkók, csupa fiú.

És akkor utána ugyanazt a kertet meglátod úgy, hogy tele van a kert a füvön ülő diákokkal.

A nagyon-nagyon érdekes megnézni azt, hogy hogy mi mikor milyen milyenek a hajhosszak.

Az egy csodálatos időszak volt olyan szempontból.

Ez most nem egyszerűen nosztalgiából az, hogy hogy volt egy hit, hogy újra lehet gondolni azt, hogy hogyan éljünk, hogy esetleg lehet úgy is élni, hogy nem az elemi gazdasági érdekeink szabályoznak minket, hogy kísérletezni lehet a percepcióval. a pszichedelikumok is ott vannak, de pusztán az is, hogy mezitláb járni a fűben.

És aztán ott van a 2020, amit valahogy mindannyian átéltünk, hogy hogy kaptunk egy ilyen furcsa időt, amivel aztán mindenki kezdett, amit amit tudott vagy vagy akart.

Amikor meg belemegyünk a tényleg a a mikro makro világba, az anyagszerkezetbe, hogy mi minden történik bennünk és a környezővilágban is, ami ami szabadszemmel nem látható.

Szóval ennél tömörebben azt megmutatni, hogy hogy mennyire tűkeny az, amit úgynevezett valóságnak nevezünk, azzem nehéz.

Azt muszáj megkérdeznem, hogy a a az 1900-es évek eleji szálban, ugye amikor van ez a felvételi jelenet, hogy abban sokáig kerestétek azt a tételt, ami lehetővé teszi ezt a szexista megközelítést a professzorok professzoroknak, mert mert hogy utána olvastam, hogy Linének valóban van ez a házassági elmélete a virágokról, ami tényleg erről szól, hogy hány bibe meg hány porzó veszi körül, de hogy azért ezt meg kellett találni a Liné rendszerén belül.

Az az igazság, hogy ezt írtam meg legelőször, és ezt mindenképpen szerettem volna, hogyha ez egy h ugye elég kevés kevés dialóg van ebben a filmben, hogyha ez tényleg egy ilyen verbális párbaj lesz.

És egyszerűen ismertem hát >> a én nem ez ilyen hétköznapi dolog, hogy az ember ismeri liné házassági elméletét a növényekről.

Szóval ez azonnal beugrott, hogy ez játékos is lehet, mert mert tulajdonképpen tényleg egy egy korszerű tudományos elmélet illik az időszakhoz, és arról szól, ami ezt fogalmam nincs, hogy hogy itt ma este lejötte-e a mi számunkra, akik csináltuk, ez egy ez egy nagyon érzéki film anélkül, hogy bárki is bárkinek így neki és ez, hogy ez az elemi érzékiség, ami körülvesz minket, és így ilyen teljesen vakon mászkálunk benne. szerettem volna megmutatni, és ez egy nagyon jó felvezetés maga ez a vizsga, mert a Gréte ettől látja meg ezeket a világ Jézus Mária, ez pornográf, amit ez a kert, amit látok >> és és rajta keresztül meg talán a tisztelt nézők is.

Szóval, szóval ez ez volt a bejárat abban, hogy hogy másképp lássunk azokra az egyszerű növényekre, amik amik mindennaposak, mert nem mentünk el valami nagyon távoli egzotikus helyre.

Ez egy emberek által ültetett és karbantartott városi botanikus kert.

Tehát és ráadásul a mi klímánkon.

Tehát >> amit én fölfedeztem, hogy mind a három részben valakinek emléket állít egy utalással a film.

Ugye említetted már a professzort Anil Setettet, akiről mintáztad a kortárstudóst, de ugye például a századelei szál az megidéz egy olyan művésztudóst, aki először kezdte fotózni ezeket a növényeket, tehát hogy kvázi tisztelegelőtte, nem?

Aki először csinált művészi fotókat a növényekről.

Hát nem igazán ilyen tisztelgés, hanem hanem csak megint az ember >> ami így sok-sok évvel azelőtt fellelkesítette.

Van egy Carblosfeld nevű fotográfus, aki a 19. század végétől kábé a 30-as évek végéig fotózott növényeket egyszerű háttér előtt. egyszerűen fogta a gyomokat, meg a kerti növényeket, egy…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Mozinet Filmnapok

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ha a hallucinációinkról meg tudunk egyezni, azt hívjuk valóságnak - Enyedi Ildikó & Veiszer Alinda - Mozinet Filmnapok közönségtalálkozó”

Miről szól ez az epizód: „Ha a hallucinációinkról meg tudunk egyezni, azt hívjuk valóságnak - Enyedi Ildikó & Veiszer Alinda - Mozinet Filmnapok közönségtalálkozó”?

Enyedi Ildikó filmrendező a Mozinet Filmnapokon mesél a „Csendes barát” című filmje inspirációiról. Elmondja, hogy eredetileg egy különleges, éjjel nyíló virágú növény lett volna a főszereplő, de a forgatási helyszínhez nem alkalmazkodott. Végül egy ginkó biloba fa mellett… Az epizód a Mozinet Nagylátószög című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 13..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ha a hallucinációinkról meg tudunk egyezni, azt hívjuk valóságnak - Enyedi Ildikó & Veiszer Alinda - Mozinet Filmnapok közönségtalálkozó”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Enyedi Ildikó, Veiszer Alinda.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Ha a hallucinációinkról meg tudunk egyezni, azt hívjuk valóságnak - Enyedi Ildikó & Veiszer Alinda - Mozinet Filmnapok közönségtalálkozó”?

Fő témái: filmrendező, csendes barát, ginkó biloba.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ha a hallucinációinkról meg tudunk egyezni, azt hívjuk valóságnak - Enyedi Ildikó & Veiszer Alinda - Mozinet Filmnapok közönségtalálkozó”?

Megjelenés: 2026. 02. 13.. Hossz: 34 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/mozinet-nagylatoszog/ha-a-hallucinacioinkrol-meg-tudunk-egyezni-azt-hivjuk-valosagnak-enyedi-ildiko-v-d66c07f0

Több epizód a Mozinet Nagylátószög-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból