Mozinet Nagylátószög

A művészek olyanok, mint az erdőkertészek / Dragomán György & Kovács Gellért / Mozinet Nagylátószög

· PT33M35S

Összefoglaló

Kovács Gellért filmkritikus és Dragomán György író beszélget Enyedi Ildikó új filmjéről, a Csendes barátról. A film ember és növény kapcsolatát, valamint olyan társadalmi kérdéseket vizsgál, mint a feminizmus és környezetvédelem. A beszélgetés kitér a növényekhez való viszonyra…

Röviden

Műsor
Mozinet Nagylátószög
Megjelenés
2026. 01. 26.
Hossz
34 perc
Szereplők, említett nevek
Kovács Gellért, Dragomán György, Kovács Gellért, Kovács Gellért, Veiszer Alinda, Enyedi Ildikó
Témák
filmkritika, irodalom, feminizmus, környezetvédelem
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Ez egy [zene] nagyon összetett film abból a szempontból, hogy sok kérdést mutat meg és olyan kérdéseket, amik egyébként a éppen most nagyon konfliktus konfliktusos kérések.

Tehát akár a feminizmus, akár a környezetvédelem, akár a tudatkutatása, ezek mind olyan kérések, ami ami ami körül viták vannak valójában.

Mivel ez a film ezekről szíen tud beszélni és egyfajta felemelő szelídséggel beszél róluk úgy, hogy közben [zene] egyáltalán nem ied meg attól, hogy válaszokat adjon a kérdésekkel, amiket feltesz.

Tehát ez szerintem nagyon bátor.

Valószínűleg ezért lehet szeretni ezért a szerelí bátorságáért. [zene] Üdv mindenkinek!

Ez pedig a Nagylátószög című sorozat videósorozat amelyben mozinetes és szinegós filmekről beszélgetünk.

Ez esetben Egyedi Ildikó csodálatos új filmjéről, a Csendes barátról, ami január 29-étől található meg a magyar mozikba.

A mai beszélgetőpartnerem pedig Dragomán György író.

Nagyon örülünk, hogy eljöttél hozzánk.

Örülök, hogy itt lehetek. >> Induljunk onnan, hogy mit gondolunk mi a növényekről.

Mármint, hogy te meg én, hogy mi milyen a viszonyunk.

Te sok növénnyel veszed körbe magad, kedveled a növényeket.

Én egy kicsit tartok tőlük egyébként.

Majd el is mondom, hogy miért, hogyha gondolod. >> Tehát az én feleségem a Szabóai Anna, ő egy biológus lánya, úgyhogy ő az az ember, aki minden növénynek majdnem tudja a latin nevét, de ha nem tudja, akkor szégyenni magát, hogy nem tudja, de úgy alapvetően tudja.

Tehát úgy vele élni az olyan, hogy hogy mindig voltak növényeink, azokkal mindig ilyen baráti belsőséges viszonyban voltunk.

Ő úgy nőtt fel, hogy a az apjával keresték az Alakkor nevű ősbúzát, és ő találta meg három évesen, akárhol megy találni ide belül óherét, a rózsák kihajtanak a keze alatt, tehát hogy tényleg ő ő egy nagy nőrajongó és mer én őt nagyon korán ismerem, de azelőtt is, tehát én jó viszonyban voltam a növényekkel, a gyerekkorom egy diófa határozta meg nagymamám diófája, az a van a mágia című regényem, és abban van egy főszereplő, a diófa az egyik És az tényleg egy létező diófa volt, ami ami ami a gyerekkoromnak egy jelentős részét töltöttem az alatt.

Néha fel is másztam rá bele, az nem volt ilyen jellemzős ott kertekben.

És most is abban a szép helyzetben vagyok, hogy van kertem és abban van egy hatalmas fenyőfa, ami hát legalább 50 éves, de lehet, hogy több.

És most már akkor, ahogy szerintem nagyobb nem valószínű, hogy lesz.

Tehát, hogy ez a ugye meg megnőtt ez a fenyőfa, és én ez alatt rengeteg időt töltök.

Tehát ez úgy, hogy fontosak nekem. >> Én meg mindig rettegek.

Tehát nekem az a fenntartásom a növényekkel szemben, nagyon szeretem magamat növényekkel körbevenni, de mindig félek, tőle nem tudok róluk eléggé gondoskodni.

Volt is egy ilyen időszak, amikor amikor meg voltam rad győződve, hogy nálam minden növény elpusztul.

Aztán van ez a legényfogó nevezetű növény, aminek ugye viszonylag kevés gondoskodás kell, és ez egy elég sokáig megmaradt, és akkor valahogy megszületett az a a az önbizalmam.

De hogy éppen a az Eríó filmjével kapcsolatban volt egy ilyen érzésem, miután megnéztem, hogy kaptam egy bizonyosságot, hogy amikor én egy nyáron keresztül viszonylag keveset voltam otthon, és otthon volt ez az említett növény, én egy csomószor éreztem azt, hogy haragszik rám, és én totál hülyének éreztem magam egyébként ettől.

Azt gondoltam, hogy ennek valami más gyökerei vannak, de de ez a film ez meggyőzött arról, hogy talán talán nem tévedek, és talán ez lehet egyébként a fő nem tudom én bája, vagy vagy értéke ennek a filmnek, hogy valóban valami olyasmire rakja ezt a művészfilmes reflektort, amire nem szoktak még a még a szerzői, a virtigil szerzői filmesek se szoktak ilyen mélyen a növényekkel foglalkozni.

Hát meg pláne ugye kettővel és kétféleképpen.

Tehát ennek a filmnek két növény a főszereplője, ha úgy nézzük.

Nyilván a Ginkót azt mindenki látta a akár a plakáton is, meg azt mindenki tudja, hogy ez a nagy ginkó.

Van egy magányos muskátlé és egy magányos ginkó.

És mind a kettő egyforma egyforma egyformán főszereplő, és mind a kettővel egyformán próbálnak a a több többi szereplők kommunikálni.

Úgyhogy egy nagyon kicsi és nagyon rabnövény és egy nagyon nagy és nagyon szabad növény a a a két főszereplő.

És én nem is tudok ilyen filmet, ami ami ilyen volna, hogy hogy ezt a kicsit is és a nagyot is ilyen szépen mutatja meg, és ilyen mélyen átérzett empáti.

Tehát a valóban ezek létező személyiségek lesznek a ahogy az ember nézni kezd a filmet egy idő után.

Igen, ezen a ponton talán érdemes így nagy röviden összefoglalni természetesen spoilerek nélkül, hogy hogy mi is az alaptörténetem filmnek.

Hát fáról szól, vagy több több növényről szól, de alapvetően a fő szála, a történet fő szála az ugye a a pandémia alatt, a covid alatt játszódik Németországban, és egy tudósról szól, aki aki hát kísérletezik babákkal, meg a szent növényekkel is, és és egy nagyon nagyon öreg fa annyira megichleti őt, meg hát ez a a bezártság is ugye valamennyire rákényszeríti, hogy hogy ezzel foglalkozzon, hogy hogy hogy hogy teljesen megnyílik ennek a dolognak, és ilyen eléggé extrém kísérleteket végez.

Tulajdonképpen talán így össze lehet fog foglalni a a filmnek a történetét.

Neked mi volt az, ami a legjobban megfogott a filmben?

Vagy vagy mi az, amitől azt érezted, hogy hogy hogy amit most nézel, az az nagyon tetszik?

Hát egy nagyon emberi film, tehát hogy a mit jelent embernek lenni úgy, hogy megpróbálunk vanfajta másfajta létezéssel is szót érteni.

Az empátiáról szól valójában erről a fajta nagyon átérzett empátiáról.

Tehát mikor néztem, azt gondoltam, hogy ez olyan film, mint hogyha mondjuk egy mi ez, aki rajzfilm lenne a a lélek állapotában, hogy hogy egyszerűen arról szól, hogy hogy tudunk hogy tudunk megérteni valami mást és azon keresztül magunkat is, mert itt igazából ezek a kisetek valjában arról szólnak, hogy hogy lehet-e lehet-e azt érezni, amit egy egy fa érez, megérteni azt, amit egy fa érez, azt a fajta lassú időt, amit ami egy fa ideje.

És ez nagyon szép, mert ez filozófiailag nagyon sok problémát hozz maga után, hogy hogy hogy élnek a fák, hogy mi mi milyen az.

Én próbáltam egyszer novát inni fannézőpontból, és és nehéz pontosan nem éltte az időkezelés miatt, hogy >> nem is írtad meg, vagy nem fejezted be? >> De van olyan, tehát megírtam egy részét, és jelent meg már egy része. >> Ühüm. >> De ez hát bonyolultabb ügy annál, hogy azt így röviden el lehessen intézni.

Tehát ez ez már ez már költészet tulajdonképpen.

Tehát a a felseek vannak olyan favelsei, amik arról szólnak, hogy milyen milyen mi milyen belülről. egy része van a mágiának, ahol fává változik a főszereplő, és akkor egy darabig ezt a falétet át átéli, és akkor azt megpróbálom belülről megmutatni egyről ideig, hogy az az milyen.

Tehát, hogy ez engem milyen milyen milyen érdekelt, de hogy ebben a filmbe pont ez a legszebb, hogy hogy ezt amennyire csak lehet ebbe a ebbe a nagy kérdésbe belemegy, hogy hogy milyen ez a másfajta létezés. engem rendkívüli módon megérintett az a motívum, sőt azt hiszem, hogy ez volt ami ami a leginkább megérintett, amikor arról beszélnek, hogy hogy igazából a a növényeket és az embereket alapvetően sok minden, de de az is elválasztja, hogy ugyanúgy reagálnak dolgokra, érintésre, bármi olyanra, amire amire képesek, csak annyira szélsőségesen más a reakcióidejük, amivel ezt megteszik, hogy hogy azt az emberi agy igazából föl se tudja fogni, ezért azt gondoljuk, hogy ők nem reagálnak, amikor igazából itt is csak az időről van szó, vagy a a reakciónak a a a mikéntjéről.

És ez szerintem egyébként arra is vonatkozik, vagy az is érdekesebben, vagy az is eszembe jutott erről, hogy hogy ez maga ez a film is így így működik, hogy az ember beül rá, és valahogy így nem nem is kell igazából magadat lelassítani a film ritmusára, a kicsit kissé meditatív ritmusára, hanem egyszerűen meg megteszi maga, tehát hogy eleve leülsz és és le lelassulsz tőle, és kicsit mintha ennek a filmnek is más lenne a reakcióideje. mint mint amiet megszoktunk a moziban. >> Hát eleve az egész ideje a filmnek más.

Tehát, hogy egy nagyon időtlen film ugye tényleg a növényi lét az az ez az ez az olyan, hogy hogy nekem néha nő a kertemen a bambusz is, és az azon lehet látni, hogy nő.

Tehát a bambusz talán az egyetlen olyan nőy, amikor mikor ki kihajt a bambuszrügy, akkor az képes tényleg egy nap alatt 2 mteres nőni.

És hogyha ilyenkor van időd ott figyelni, akkor tényleg lehet látni, hogy nő.

Tehát nem mondjuk 20 perc alatt tud nőni 5 cmt.

És hogyha nagyon figyelsz, akkor látod, és a ez az idő lelassítása és meggyósítása, ez ez nagyon benne van ebbe.

És ugye ez a film ez nagyon sok időtől elfel, tehát itt több mint 100 év telé valójában, mert több időség is van. még végsősoron mégis ugyanaz a ugyanaz a történet mesélődik el ezelőtt a ezel a 100 év.

Tehát itt ahogy az idő kitul meg összeszűkül, az az nagyon izgalmas és nagyon szép és valóban a nagyon erősen elgondolkozó azon, hogy mi történik az idővel és mi történik veled közben is.

Egy kicsit azt lehet mondani, hogy az idő is egy főszereplő.

A az, hogy az hogy telik és és milyen ütemben és milyen ritmusban. az időtlenség ritmusa az hogy tud működni.

Ez ez most már kétszer is láttam a filmet, és másodszor talán még jobban lehet lassítani, meg még jobban még jobban tud magával vinni ennek a >> Ez ilyen tök automatikusan történik benne, nem?

Tehát hogy nem én tehát vannak olyan filmek, ahol egy kicsit ha nem is meg kell erőszakolnom magam, de hogy így le kell tudatosan lassítani magam, de ez a film mintogyha elvégezné ezt a munkát.

Nagyon érdekes a ritmusa az, ahogy a tulajdonképpen belevisz ebbe a körkörös reggel, este, reggel, este telnek a apók, és az évek is telnek, és a évtizedek és az évszázadok is.

Ebbe gyönyörűen víz vízbell anélkül, hogy tulajdonképpen észre észrevennéd.

Bravorós ez a ez a ez ez a technika, amit csinál tényleg.

Úgyhogy másodszor már figyeltem arra, hogy most mi történik az idővel, az mindig nagyon érdekes tud lenni.

És egyszerűen visz magával, és a hajlandó vagy átadni magad ennek a pici lassúságok, akkor akkor akkor valóban kipróbálod, hogy mi milyen ez a ez a lelassulás.

És milyen érdekes, hogy ez a film számos díjat nyert már rövid eddigi rövid karrierje során, és én néhány évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy majd lesz egy ilyen film, és akkor arra a filmre tömegek lesznek kíváncsiak, akkor nem hát nem feltétlenül hittem hittem volna el.

És van egy olyan érzésem, hogy hogy talán ahhoz is köze van ennek, hogy ahogy említettem, ugye a a fő az egyik történetszál az a covid alatt játszódik. hogy hogy annak az időszaknak, a pandémiának volt egy csomó hozadéka, vagy hát az embrég azt gondolja, hogy egy csomó mindent tanult belőle, de de valahogy mintha jobban ki is nyíltunk volna az ilyen történetek felé, nem?

Szerintem ettől is találja meg rögtön a a nézővel szerintem a párbeszédet ez a film. >> Hát nem tudom, nagyon költői film, az biztos.

Tehát olyan talán a egyik legköltőbb film, amit val valaha láttam.

Tehát hogyhakatokat kéne vonnom, akkor talán a Petersont mondanám, hogy az a a az az tudja még ezt meg nyilván a Berlin fölötteék.

Tehát, hogy ez ezek azok a filmek, amik így így így bánnak a kötészettel, ahogy ez ez a ez a film bánik ezzel.

És hát elty a pandémia abban is segített, hogy a hogy legyen időnk verset olvasni, meg le le leassulni.

Én akkor azon nagyon játszottam, hogy embereket próbáltam rávenni arra, hogy most akkor olvassanak verseket és figyeljenek befele és használják ki a magányra magányattal lehetőségeket, mert amúgy egy írónak meg egy filmőnek vagy bárkinek, aki aki egyébként befele kell, hogy figyeljen, annak a pandémia nem volt akkora változás, mint mint mint annak, aki egy normális élteté abból a szempontból, hogy emberek között tölt emberek között van.

Tehát egy kicsit mindenki művész lett, mikor mikor hiten otthon kellett maradnia.

Tőleg mindig kérdezte mindenki, hogy hát mi változott az életem?

Hát mondtam, hogy sem se változott az életemen.

Ugyanú ülök a szobába a minden regény egy karantén és val egy kicsit ez így van szerintem, hogy minden filmet megtervezni az is egy karantén, mert ugye van a filmkésznek az a szakasz, amikor mikor csinálod a filmet, akkor akkor akkor sok emberrel dolgozod, de amíg kitalálod, megálmod, megírod, elképzeled, addig addig egyedül vagy.

És az, hogy erre a fajta nagyon nagyon költői, nagyon művészi világnézetre, ami ami ami ebből a filmből sugárzik, és ami ez a film, az emberek kíváncsiak, talán ennek is köszönhető, hogy ezen keresztül közelebb kerülhettek a pandémián keresztül közelebb kerültek ehhez a ez a ehhez a világ nézzethez, de de valószínűleg anélkül is működne.

Tehát ha egy szif lenne ez a film és egy nem létező járvány ra utalna azzal, hogy az emberek magányosan kell töltsék egymástól eszettet vezetét, ak akkor is működne, azt hiszem.

Tehát igazából nem az a fő priremissza, hogy ez most a pandémiát megmutatja egy másik nézőpontból, hanem hogy a a magányt mutatja meg egy másik nézőpontból. >> [zene] [zene] >> Csak az emberek valahogy máshogyan állnak hozzá a magányhoz is a a pandémia óta.

Tehát >> hát igen, ez úgy hogy ez egy nyitottság inkább, amit ami amit elért ez az időszak.

Igen, ez az mindenképpen lehetséges, hogy hogy hát eleve ez egy nagyon szép feldolgozása a pandémiának is.

Tehát, hogy itt nem a okokat vagy a bármit vizsgálja, hanem csak azt, hogy mi történik, mi történik velünk akkor, mi történik akkor, hogyha hirtelen magára leszünk ítélve. >> A akkor akkor azt hogyan hogyan hogyan fogjuk kezelni, és igazából ebből a film mindenki egyedül van.

És mégis mindenki együtt van valamivel, vagy valakivel.

Ugye említetted az előbb, hogy erről a a formai nyelvről, erről a filmnyelvről ez hát bejut Win Venders és ugye alapvetően van egy ilyen nagyon erős európai hagyomántisztelő hatása ennek a fajta szerzői filmnek, de közben és nem csak az egyik főszereplő miatt, én éreztem ebben a filmben az ázsiai filmnek seességét is.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A művészek olyanok, mint az erdőkertészek / Dragomán György & Kovács Gellért / Mozinet Nagylátószög”

Miről szól ez az epizód: „A művészek olyanok, mint az erdőkertészek / Dragomán György & Kovács Gellért / Mozinet Nagylátószög”?

Kovács Gellért filmkritikus és Dragomán György író beszélget Enyedi Ildikó új filmjéről, a Csendes barátról. A film ember és növény kapcsolatát, valamint olyan társadalmi kérdéseket vizsgál, mint a feminizmus és környezetvédelem. A beszélgetés kitér a növényekhez való viszonyra… Az epizód a Mozinet Nagylátószög című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 26..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A művészek olyanok, mint az erdőkertészek / Dragomán György & Kovács Gellért / Mozinet Nagylátószög”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kovács Gellért, Dragomán György, Kovács Gellért, Kovács Gellért, Veiszer Alinda, Enyedi Ildikó.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A művészek olyanok, mint az erdőkertészek / Dragomán György & Kovács Gellért / Mozinet Nagylátószög”?

Fő témái: filmkritika, irodalom, feminizmus, környezetvédelem.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A művészek olyanok, mint az erdőkertészek / Dragomán György & Kovács Gellért / Mozinet Nagylátószög”?

Megjelenés: 2026. 01. 26.. Hossz: 34 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/mozinet-nagylatoszog/a-muveszek-olyanok-mint-az-erdokerteszek-dragoman-gyorgy-kovacs-gellert-mozinet-c1291b7c

Több epizód a Mozinet Nagylátószög-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból