Palikék Világa

SZALAY KRISZTA: A MAGYAR TÁRSADALOM 98 SZÁZALÉKA SÉRÜLT | Panna, csajok, satöbbi

· PT46M19S

Összefoglaló

Szalay Kriszta színésznő, társadalmi aktivista volt Balázsy Panna vendége a Panna, csajok, satöbbi podcastban. Kriszta évtizedek óta meghatározó alakja a magyar kulturális életnek, aki a társadalmi aktivizmusra és közösségépítésre fókuszál. Beszélt arról, hogy miért tartotta…

Röviden

Műsor
Palikék Világa
Megjelenés
2026. 05. 19.
Hossz
46 perc
Szereplők, említett nevek
Szalay Kriszta
Témák
színészet, társadalmi aktivizmus, közösségépítés, hajléktalanság, média
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

azt tapasztaltam rögtön a színén, hogy hogy hogy például utáltak, mert én a katonában voltam, és főszerepeket kaptam, nagy szerepeket, de közben én meg abban gyötrödtem, hogy meg tudom-e csinálni.

Tehát nem az volt bennem, hogy én most akkor én vagyok a világ [zene] közepe, ami az én pozitív tulajdonságom, hogy gyorsan akarok jól lenni.

Én annak idején is, amikor színművészet is voltam, akkor is a közösség építésre koncentráltam.

Nagyon sokat írtak rólad, hogy te kiköltöztél kvázi az utcára, [zene] tehát hogy hogy meg akartad tapasztalni, milyen hajléktalannak lenni. >> Ugye amikor kimentem hajléktalannak >> Ühüm. >> zonyú depressziós lettem az első két nap.

Tehát azt éreztem, hogy kész, vége megszűnt az életem, merthogy én Lakatos Né Jutka történetét akartam megírni, aki akkor 26 éve az utcán élt.

Tehát én tudtam, hogy konkrétan egy történetet fogok megírni, meg azt, amit én megélek az utcán.

Cserna Antal férjedő mit szólt ehhez az öt napos kis projektedhez?

Ez a pannacsajok [zene] satöbbi, a palikék világa csatornám.

Mai vendégem Szalai Kriszta színésznő.

És hát én aktivistának érezlek téged. >> Hát ez íg >> ez jó szó, hogy aktivista vagy?

Én így hív hívom magam, hogy társadalmi aktivista, vagy hívtam magam egy időben? >> Egy időben. >> Hát ezt így kitaláltam.

És akkor ez így van. >> Ez így van.

Mert ez az egész életedet átszöli ez a fajta érzékenység, meg hogy így az elesetteket meg egyáltalán az embertársaidra figyelj >> inkább.

És nem is így hívom, hogy ez elesetteket, mert hogy ezt már én elkezdtem még a lakótelepen is a gyerekek között, hogy pincét kiürítettünk és kifestettünk és mindenki hozta magá.

Tehát én én bennem inkább a közösségépítés van, tehát hogy nekem is jobb legyen itt. [nevetés] >> De hogy ezt mindig érezted, hogy azért neked kell tenni, mert szerintem ahonnan mi jövünk, meg ugye még így az előző rendszerben, amikor mindenki megmondta neked, hogy mit csinálhas és mindig másra mutogatunk, hogy miért nincs úgy, te már rájöttél erre, hogy ezt csak te tudod a kezedbe venni. >> Ezt nem kellett rájönnöm, hanem csináltam.

Tehát, hogyha volt egy vágyam, akkor csináltam.

Fú, gyerekek, nem ürítünk itt egy pincért, nem csináljuk meg klubnak.

Vagy mit van, általános iskolás voltam, talán ötödikes vagy hatodikos.

És akkor így olyan bizalom volt felém.

Ezt nem tudom, ezt igaziból így most így utóbb rá látva nem is értem.

Tehát, hogy így így elvihettem a faluban, Tiszafüreden laktunk akkor éppen, és akkor így elsősöket így odaadtak, hogy én akadályversenyt szervezek nekik a tónál.

Szóval egy ilyen ligetben, >> tehát hogy a felnőttekben volt bizalom iránt >> felém.

Tehát, hogy és én így csináltam, mert jött egy ötletem, jó, csináld, és akkor így csináltam.

Szóval, hogy igaziból ez így volt.

Tehát, mert így szokták kérdezni, hogy honnan jött, honnan jött.

Hát jön egy ötlet, akkor azt meg kell csinálni.

Tehát bennem nincs a blok, hogy úgy se fog sikerülni, meg hú meg majd az milyen nehéz meg úgy.

Szóval tudod ez a igen, de ország vagyunk, hogy de miért nem?

Én meg a Igen, de miért igen. >> Tehát ez ehhez kell valamiféle ilyen véget nem érő optimizmus meg hit. >> Igen. >> És ezt na ezt honnan hozod?

Merthogy szerintem egy csomószor akár az iskolarendszer elég lehúzó tud lenni, tudod, elveszik az önbizalmad, az úgyse fog sikerülni.

Tehát, hogy mindig ezek a felhangok jönnek elő, nem pedig az, hogy gyerünk, csináljuk és meg tudom csinálni akár mekkora is az akadály.

Valószínűleg az egyik hozza a másikat, vagy a vagy a másik az egyiket.

Tehát amikor most az jut eszembe, hogy amikor kimentem hajléktalannak >> Ühüm.

Én iszonyú depressziós lettem az első két nap, tehát azt éreztem, hogy kész, vége, megszűnt az életem.

Elfelejtettem, hogy családom van.

Elfelejtettem, hogy hogy van lakásom, és én biztonságban vagyok, mert annyira mélyen átéltem azt a helyzetet, amit az utcára szorultak átélnek.

És és akkor például az adott erőt, hogy a kapcsolda, ami nekem most már 18 éve megy, hát akkor nem tudom hány éve zajlott, sérültek elfogadásáról szóló program, az olyan blokkal indult az elején, amikor én azt kitaláltam, hogy igazgatók írták, hogy ne hozzak ide hülyéket meg mit képzelek én.

Szóval, hogy ez tehát, merthogy azt találtam ki, hogy a fiataloknál kell kezdeni az érzékenyítést és sérülteket fogadjanak vendégül többségi iskolások és különböző programok által ismerjék meg őket, vagy kerüljenek közel egymáshoz.

És az első program, hát az első lépés az ugye mindig nehéz, és senki nem hitt benne először.

Majd utána jöttek a támogatók, és amikor én kint voltam az utcán, akkor az adott erőt, hogy az is blokkolva indult, abba se hittek, abba is félelem volt az emberekben.

Tehát nekem is most itt az utcán majd át, szóval át fogok lendülni és működni fogok.

Akkor nagyon sokat írtak rólad, hogy te kiköltöztél kvázi az utcára, tehát hogy hogy meg akartad tapasztalni, milyen hajléktalannak lenni, hogy azt azt így hogy lehet leírni azt az érzést, ami benned volt? >> Hát az első két nap a már az első nap a teljes depresszió, hogy hogy nem vesznek tudomást rólam, tehát megszűntem létezni, és ez volt a legborzasztóbb.

És vagy például bementem WC-re egy nyugdíjas otthonba, vagy egy ilyen nyugdíjas klubba, és nem engedtek be, és egy szégyenfolyosón kellett átjönnöm, és arra emlékszem, hogy folytak a könnyeim, mert úgy néztek rám, én meg így jöttem, hogy és olyan mélyen átéltem azt, hogy mit él át az, akinek ez nem működik.

Tehát én és akkor valóban nagyon nyitottak voltak rám a történetre, de ahogy elkezdtem mesélni, hogy nem tudtam WC-re menni, úgyhogy hiába mondják, hogy leül leül pisilni, kakilni, ez a szerencsétlen, mert nem tud hova menni.

És ahogy én tényleg elkezdtem arról mesélni, hogy mi a realitás, munkát nem kaptam.

Tehát, hogy gondoltam, megpróbálok munkát szerezni, nem fértem be a az ételosztásnál, nem is akartam.

Tehát én kijöttem a sorból, de hát mondjuk 75-en álltak, vagy 80-an az 53 adagra.

Tehát hogy és akkor tudod a hajléktalanársak elmondták, hogy vagy zuhanyozni tud, vagy vagy ételért áll be.

Tehát egy nap egy program fér be.

És amikor elkezdtem erről valóban mesélni, akkor azért [nevetés][zihálás] tehát így elkezdtek rám haragudni is, de hát én pontosan ezért mentem ki, hogy én reális legyek és hogy tényleg tényleg adekvátan azt írjam meg, ami van utána a színdarabba, ami utána elkészült. >> És Zömében egyedül voltál?

Értem, hogy magadra utalva, vagy pedig tudtál beszélgetni sorstársakkal, tehát egyéb hajléktalanokkal is megismerni az ő történeteiket, mert szerintem azt is kevesen teszik ma már meg, hogy hogy megkérdezze, hogy hogy mi történt, vagy hogy jutottál el idáig? >> Akkor, amikor kint voltam, én nem így nem tehát barátkoztam, de nem beszélgettem, nem kérdeztem senkitől a sorsát, mert akkor visszakérdeztek volna például.

Tehát én nem kikérdezni akartam, merthogy én Lakatos Né Jutka történetét akartam megírni, aki akkor 26 éve az utcán élt.

Tehát én tudtam, hogy konkrétan egy történetet fogok megírni, meg azt, amit én megélek az utcán, hogy például a női szállóra nem jutottam be egyik nap se, mert ott is annyian álltak hogy hogy a hát mi a végén levők kin kin maradtunk, kint rekedtünk.

És hol töltötted ilyenkor az éjszakát, vagy hogy volt ez? >> A úgy volt, hogy hogy kint maradok, de aztán tehát ilyen aluljáróban akkor még rengeteg drogos volt, és azt nem akartam, úgyhogy éjfélkor mindig lejött értem a férjem, és akkor hajnapba visszavitt. >> Szóval így. >> Szóval ez volt a luxi hajléktalanság.

Ilyen értelemben. >> Nem akartam hazudni.

Tehát tudom, hogy az én életképességemmel bekerültem volna mondjuk egy házba, tehát be tudtam volna könyörögni magam, de nem akartam senkit becsapni. >> Hát meg elvenni valakitől, aki valóban ilyen helyzetben >> Hát igen, igen, igen.

De az, hogy valaki 26 évig, vagy a akárhány évig éljen az utcán, az számomra felfoghatatlan.

Én mindig azt mondom, hogy én két napig nem érném túl szerintem a hideget, vagy vagy nem tudom ezt az egész kilátástalanságot, hogy ez annyira annyira elképzel. >> Szerintem az emberek nagyon életképesek, tehát ahogy az állat, >> tehát felerősödik az, hogy a túlélésért való. >> Igen, igen, igen.

Képzeld, az ötödik nap, amikor már na itt a vége, mert hétfőn indultam pénteken ért véget, és úgy az volt bennem, hogy hogy de jó, hogy nem kell a csekkekkel foglalkoznom, de jó, hogy nem kell szerveznem.

Úristen, semmiféle dolgom nincs, amit utálok amúgy, a papírmunkák, minden.

Tehát ezt a fajta szabadságot nagyon megél megéreztem és meg is élveztem.

Szóval, >> hogy hogy nincs a felelősségterhe a a válladon, csak magadért kell valahogy, bár az is >> egy komoly küzdelem lehet, hogy az ember tényleg tudjon minden nap tisztálkodni, legyen elég kajája és ne fázzon, >> úgyhogy csak ennyi.

Igen, de azért néztem utána a képeket, tehát azért öt nap alatt, akoriban nagyon hideg volt októberben pont, és azért nagyon megöregedtem egy perc alatt, tehát úgy látszódott az arcomon, ahogy szét volt fagyva, és igen, mert egész nap csak mentem tehát. >> És Cserna Antal a férjed, ő mit szólt ehhez, az öt napos kis projektedhez? >> Először nagyon féltettek, és akkor mondtam meg így a barátaimnak, édesanyámnak is, hogy a félelmeiket ne tegyék rám, mert most nem ez a dolguk.

És akkor nem tették, elfogadták. >> Igen, igen, igen. >> De hát általában szerintem veled úgy lehet létezni, hogyha hogyha elfogadják azt, ami amilyen ötleteid vannak, vagy vagy amit éppen meg akarsz valósítani. >> Igen.

Tehát igen, azért is a társam, merthogy ő persze sok neki, nagyon sokszor sok sok a sok ötletem, de hogy ő szokott velem jönni.

És mennyire gondolod ma az életedet?

Színésznőnek vagy inkább, nem tudom, színházcsinálónak vagy történetmesélőnek, vagy majd azt elmondod, és mennyire ez ez a közösségépítés, vagy vagy ez a társadalmi érzékenység, vagy ez vagy a kettő összekapcsolódik, vagy szóval, hogy hogy te így hogy definiálnád ezt? >> Hé, [nevetés] >> hé, az arányokra vagyok kíváncsi benned. >> Jó.

Én én annak idején is, amikor színművészet is voltam, akkor is a közösség építésre koncentráltam.

Tehát úgy rádöbbentem arra, hogy hogy én nem erre vágytam.

Tehát én nagyon hirtelen jött ez nekem, hogy de jó játszani, de jó fogalmazni, ahogy én később fogalmaztam, közvetíteni és adni.

Tehát bennem mindig is ez volt, meg közben élvezni az életet, mert imádok élni.

De már a főiskolán is megtapasztaltam a az egymás bántását, amivel én nem tudtam mit kezdeni. >> Ugyanakkor meg megértem, hogyha pszichológusként nézem a környezetet, hogyha valakinek jobban megy, akkor az bizonyos embereket bánt, vagy bántott.

Tehát a helyezkedés mint olyan vagy >> az nekem például sose ment, de hogy én azt tapasztaltam rögtön a színén, hogy hogy például utáltak, mert én a katonában voltam és főszerepeket kaptam, nagy szerepeket, de közben én meg abban gyötrödtem, hogy meg tudom-e csinálni.

Tehát nem az volt bennem, hogy én most akkor én vagyok a világ közepe, hanem hogy úristen, meg tudlak-e felelni egy olyan helyzetnek.

De ettől engem az osztálytársaim meg tudod bennük meg kisebbségi érzés lett.

És ezt én később fogalmaztam meg, de de annyira nem lett kisebbségi érzés, hogy ne bántsalak.

És ettől tehát próbáltak lenyomni.

Holott már én én is eléggé lenyomtam magam, hogy megfelelek-e.

Úgyhogy én ezt az egészet így nem kedveltem, és és utána sem találtam magam a beosztotti világban, tehát hogy majd mások megmondják, hogy én akkor most ezt játszam, azt játszam, mert én mindig akartam.

És aztán később a Tália Színház igazgatója mondta, hogy az tök jó, hogy én mindig az ügyre gombolok rá például színdarabokat, tehát ezért játszottam, vagy ezért akartam megcsinálni, de tényleg iszonyú nagy vágyam volt az ötödik szellvel kapcsolatban, merthogy azt éreztem, hogy na most ezzel adok, és nem is tudtam, hogy mennyire sok sokat, merthogy az a színház például, amikor én 20 évig játszottam, az gyógyító volt, mert jöttek az emberek, a bántalmazott gyerekek, akik már felnőttek, vagy a szexuálisan abuzált gyerekek, akik felnőttek, de senkinek nem tudták elmondani, és én helyettük elmondtam.

És ugyanez történt a amikor az És a nyolcadik napont írtam meg, amiben meg egy dalmus kisfiú elfogadásáról beszéltem, illetve az ő édesanyjának, akit én alakítottam, a saját maga elfogadásáról.

Tehát gyakorlatilag én az önelfogadásról beszéltem folyamatosan, vagy éppen közösséget építettem. 15 évig csináltam nyári színházat egy erdő közepén, és az az meg egy új dolog volt az embereknek, és jöttek pokorocokon, nézték az előadásokat, vagy jönnek majd.

Szóval, hogy én én a a kőszínházi gyárszínházban nem találtam meg a helyemet, és az utóbbi hát most egy ilyen két-három évvel ezelőttig így valahogy bele is kóstoltam két nagyon durva bántalmazó kapcsolatba. kollégák által.

És én annyira, tehát én ott leártam magamban, hogy most nekem ezt nagyon ki kell pihennem. >> Ühüm. >> Úgyhogy ha azt kérdezed, hogy színésznő vagyok-e, hát játszani fogok, meg szoktam azért.

Tehát pont most újra meghívtak a hajléktalan nős darabommal kapcsolatban. maradjunk annyibant azt fogom majd játszani. elviszek nőknek pont egy ilyen terápiás estére, de én én most sokkal inkább koncentrálok a doktorimra, merthogy valahogy mindig úgy jövök ki a rossz rosszból, hogy megfogalmaztam, hogy az a két durva bántalmazó kapcsolat azért kellett, hogy megtörténjen velem, hogy én erről írjam a PhD-melt a bántalmazásról, mert ez az ország egy bántalmazott ország, tehát az emberek viszik tovább a transzgenerációs sebeiket, és adják tovább és vagdalkoznak. ahol csak tudnak. >> És mi a célod azzal, hogyha megírod ezt? >> A a felismerés, elősegítéssel. >> De hogy ebből aztán lesz egy könyv, vagy egy előadás, érted, hogy mit mondok, hogy hogy tudod átadni ezt a fajta üzenetet vagy gondolatiságot másoknak.

Meg gondolom a napvégén megint ez lesz a cél.

Nem csak, hogy te tisztán lásd, hiszen te látod, hanem hogy másoknak is felnyisd a szemét.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Panna, csajok, satöbbi

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „SZALAY KRISZTA: A MAGYAR TÁRSADALOM 98 SZÁZALÉKA SÉRÜLT | Panna, csajok, satöbbi”

Miről szól ez az epizód: „SZALAY KRISZTA: A MAGYAR TÁRSADALOM 98 SZÁZALÉKA SÉRÜLT | Panna, csajok, satöbbi”?

Szalay Kriszta színésznő, társadalmi aktivista volt Balázsy Panna vendége a Panna, csajok, satöbbi podcastban. Kriszta évtizedek óta meghatározó alakja a magyar kulturális életnek, aki a társadalmi aktivizmusra és közösségépítésre fókuszál. Beszélt arról, hogy miért tartotta… Az epizód a Palikék Világa című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 19..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „SZALAY KRISZTA: A MAGYAR TÁRSADALOM 98 SZÁZALÉKA SÉRÜLT | Panna, csajok, satöbbi”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szalay Kriszta.

Milyen témákat érint ez az epizód: „SZALAY KRISZTA: A MAGYAR TÁRSADALOM 98 SZÁZALÉKA SÉRÜLT | Panna, csajok, satöbbi”?

Fő témái: színészet, társadalmi aktivizmus, közösségépítés, hajléktalanság, média.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „SZALAY KRISZTA: A MAGYAR TÁRSADALOM 98 SZÁZALÉKA SÉRÜLT | Panna, csajok, satöbbi”?

Megjelenés: 2026. 05. 19.. Hossz: 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/palikek-vilaga/szalay-kriszta-a-magyar-tarsadalom-98-szazaleka-serult-panna-csajok-satobbi-pali-ca2250d6

Több epizód a Palikék Világa-ből