A gyereknevelés művészete – Szeretet, következetesség és tapasztalat Novák Ferenc útmutatásával - Dr. Coach Podcast 2. rész
· PT1H27M58SÖsszefoglaló
A Dr. Coach Podcast ezen epizódjában Veres Attila, a Prevenciós Központ alapítója Novák Ferenc „Örömteli Nevelés” megalkotóját látja vendégül. A beszélgetés középpontjában a gyereknevelés művészete áll, kiemelve a szeretet, a következetesség és a tapasztalat fontosságát.…
Röviden
- Műsor
- Prevenciós Központ Podcast
- Megjelenés
- 2025. 10. 22.
- Hossz
- 1 óra 28 perc
- Szereplők, említett nevek
- Veres Attila, Orbán Viktor, Magyar Péter
- Témák
- gyereknevelés, örömteli nevelés
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Jugy a gyerekkor nem egy készülődés egy nagy betűs életre, hanem maga az élet.
Mert ha nem így gondolkodunk erről, akkor eldobunk 18 évet. mi felnőttek dobjuk el.
A gyerek nem fogja eldobni, mert ő megéli ezt a 18 évet az életre szerves részeként.
Úgyhogy ezt nagyon fontosnak tartom.
Miközben egyébként a gyereknevelés célja az valóban a jövőben van, mert a gyereknevelés célja egy felnőtt, aki jól érzi magát a bőrében, és aki körül másoknak is jó az ő létezése. [Zene] >> Tisztelettel üdvözlöm önöket a Dr.
Kócs című sorozatunk mai rendhagyó epizódjában.
Veres Attila vagyok a prevenciós központ alapítója.
Ma egy olyan témát feszegetünk, amely minden utóddal rendelkező családot érint a gyermeknevelés művészetét.
Engedjék meg, hogy egy őszinte megfigyeléssel kezdjem.
Magyarországon mindenki szakértőnek érzi magát, amikor más gyermekének a neveléséről van szó.
Bármelyik kávézóban játszótéren családi összejövetelen folyamatosan hallhatjuk a különböző megjegyzéseket és a bölcs tanácsokat.
Csak, hogy a saját gyerekünknél nos minden esetben van így ez a helyzet.
Ott már egyáltalán nem olyan egyszerű az a bizonyos képlet, ha beszélhetünk egyáltalán ilyenről.
Minden szülő életét lázas felkészülés előzi meg, hogy miként vegye úgy kezébe a jövény sorsát, hogy ne csupán irányítsa, hanem együtt is örüljön vele az első lépéseknek, a szavak megszületésének, az élet apró csodáinak.
Ez az örömteli nevelés lényege, amelynek megalapítója Novák Ferenc, aki több mint 10000 családnak mutatta már meg, hogy a gyereknevelés nem csata, hanem egy közös felfedezés.
Ferenc megértette, hogy a gyermekkor nem próbatétel, hanem az is maga a nagy betűs élet.
Nem tolni vagy húzni kell, hanem együtt lépni előre az úton, ahol a szeretet, a tapintat és a következetesség egyensúlya fogja megteremteni az igazi harmóniát.
Ez tehát egy rendhagyó rész lesz, hiszen nem tisztán a coachingról beszélgetünk ma, hanem arról, hogyan lehet a gyereknevelésben és neveltetésben megtalálni azt az utat, ahol mindkét fél örömét leli.
Arról hallhatnak, mik a legnagyobb buktatók, hogyan fordíthatók a konfliktusok lehetőségekkel, és miként szolgálhatja a coaching szemlélet azt, hogy a szülő ne csak nevelője, hanem valódi társa legyen, lehessen a gyermek fejlődésének.
Tartsanak velünk, ha szeretnék megtudni, miként varázsolhatóát a mindennapi gondoskodás valódi örömforrásá, és hogyan lehet a saját gyermekünk nevelésében is olyan bölcsnek lenni, mint amilyennek másokéban gondoljuk magunkat.
Ferenc, tisztelettel és szeretettel köszöntelek a stúdiónkban.
Nagy megtiszteltetés, hogy elfogadtad a a meghívásunkat és a felkérésünket. segíts nekem megérteni légys szíves, vagy és a nézőknek megértetni, hogy hogy mi is ez a gyermeknevelés, ki vagy te és egyáltalán hogyan döntöttél úgy és miért, hogy ezt az utat választod? >> Én is köszönöm a meghívást és megtisztelő nekem is, hogy itt lehetek, meg annak is, hogyha valaki nézi az adást, a mármint azoknak, akik nézik az adást.
És érdekes, hogy ezzel szoktam legkevesebbet foglalkozni.
Nem érek rám nagyon magammal foglalkozni.
Viszont valóban, ha visszatekintek, akkor elég érdekes, hogy hogy az egész életem ekörül mozgott, miközben nagyon sok minden másról is foglalkoztam.
Talán ami ami megszokta lepni azt, aki először hallja, hogy én hogyan kerülök a gyereknevelés környezetére.
Az, hogy az első 10 évemet egy gyereknevelő otthonban töltöttem.
Tehát a az azért ez nem egy nem egy gyakori dolog, hogy így mondjam.
És amikor ez fölmerül, akkor azt szokták gondolni, á tehát akkor azt kompenzálja, hogy ő Nevil Othonban élt az első 10 évében, és akkor ezt szeretné helyre hozni valahogy a világban.
Nekem a szüleim ott éltek velem együtt, ha így nézzük.
Tehát ők pedagógusok voltak a nevil otthonban.
Igaz, akkoriban nem hívták munkának a dolgokat, hanem szolgálatnak hívták a dolgokat.
És emiatt ők néha akár napi 24 órában dolgoztak.
De de és így nézve néha én is úgy érezhettem magam, mint Nevel otthonos gyerek.
De azért nekem ugye volt volt saját lakásunk, ahol letettem a fejemet aludni.
Napközben viszont négy 420 ragyogó cigánygyerekkel rohangáltunk a a gyönyörű kastély hát, hogy mondjam, parkjában vagy bizonyos helyein.
Ez egy Berkesz nevű hely volt.
Na most nem akarok nagyon ebbe az időbe leragadni, de egy nagyon erős indítatás volt, mert gyerekek között nem történt olyan, amit én még nem láttam volna amiatt, hogy hogy ők nehéz sorsú gyerekek voltak.
Tehát tehát ott minden volt, még a fordítottja is annak, mint amit az emberek problémának gondolnak.
Tehát az, hogy valaki megszokik mondjuk egy nevelő otthonból, mert nagyon hiányzik a szabadság, vagy valami, egyébként pedig az a 10 év, amit ott kaptam, ott pedagógiai oldalról nagyon szép volt, mert megtapasztaltam, hogy hogyan tudnak gondoskodni gyerekekről.
Pedagógusok éppen mélyűen és nagyon nagyon törődő módon, tehát nagyon szépen dolgoztak.
Úgyhogy ott kezdtem már magamban szippantani azt, hogy konfliktuszeteket hogyan oldanak meg.
Ja, de ott ott elvágtam a vonalat, hogy hogy ott még olyat olyat is megtapasztaltam, hogy valaki visszaszökik egy Nevel otthonba, mert jobb volt ott, mint otthon.
Tehát tehát azért mondom, hogy itt láttam a az ezt az oldalát és a fonákiát is a dolgoknak.
Azután egyébként még négy év lánynevelő otthon volt, ahol a szüleim dolgoztak.
Így aztán ez az első 14 évem, mert eléggé meghatározta a pedagógi munkát.
Azt én tehát vérkörön kaptam, hogy így mondjam.
És lát nyilván láttam ennek hibáit is esetleg nem mondom, hogy a szüleimnél nagyon törődőek voltak.
De de többnyire nem többnyire nem volt ebben hiba.
És utána utána pedig a sors, hát vagy vagy nem tudom, hogy minek nevezzük inkább vagy a valamilyen tudatosság, de de arra vezetett, hogy végig kiváló pedagógusok vettek körül, tehát bármelyik iskolámat tekintem elkényeztettek pedagógusok számával és minőséggelégével engem úgy az általános iskolában, mint a közép vagy a felsőfokú intézményekben.
És egyszerűen ezt a képet összerakva azt láttam, hogy hogy nekem ez az út, tehát hogy hogy igazából amire én alkalmas vagyok az életben, amiből amivel a legtöbbet szolgálhatok én is, ez az, hogyha én a pedagógiai tudásomat hogy mondjam, élesítem és viszem tovább, és segítek vele családoknak.
Én azt láttam, hogy az életemben, hogy ha valaki valamit komolyan vett, akkor az azt nagyon komoly sikereket ért el, és ez és az rád is igaz.
És és abba, amit most említettél, engem nagyon megérintett ez a szolgálatszó.
Tehát tehát szerintem ez a ez nagyon sok helyen ez a szót ezt kitörölték a szótárból és ha ha csak önmagába ezt vissza lehetne tenni, és nem úgy mint a mint a katonáknál, hogy hogy szolgálatba lép, akkor akkor ez a világ egészen más irányba mehetne.
És mi volt az, ami amiért te úgy döntöttél, hogy hogy ezt hogy ezt egységesíted és és megalapítod a Novák Ferenc Gyermeknevelési Akadémiát?
Mert hogy rendkívül szerény vagy.
Én kértem, hogy mutatkozz be, hogy a te szavadból mégis csak mégis csak szebb ez az életút, azt gondolom.
Mi mi volt az előzmény, és hogyan jutottál el idáig, hogy megalapítsd ezt a ezt a gyönyörű gyönyörű szervezetet?
Hát nagyon sokáig alapvetően cikkekkel foglalkoztam, hogy a hogy a szülőknek adjak információt.
Ugye persze ez onnan jött, hogy rengeteg családnak segítettem, rengeteg szülőnek hogyan oldja meg, ritkán nagyszülőnek isan oldja meg az ő nehéz helyzetét.
És és de egy idő múlva rájöttem, hogy ez nem elég mennyiség, tehát hogy nagyon sokszülőnek szeretnék segíteni, mert itt egy társadalomban élünk, nem pedig néhány család lézeng erre arra.
És ak próbáltam ezt ter kiterjeszteni, és a gyereknevelés.hu megalapításával jött el ennek a a lehetősége, ahol cikkek formájában tényleg nagyon sok szülőhöz eljutottam.
Az én cikkeim abban különböztek a hasonló cikkektől, hogy hogy majdnem mindegyik egy egy konkrét probléma és néhány konkrét válasz megoldás rá.
Tehát nagyon gyakorlatiasak, nem pedig elméleti dolgok, hogy akkor most hatalmas hogy mondjam, ezt eszme hatalmas eszmuttatásokban olvashattunk a gyereknevelésről, de éppen hogy holnap mit csinálunk a gyerekkel, arra nem kaptunk választ.
Nekem ez hiányzott, nem mintogyha nem lett volna korábban is, nem léteztek volna szakemberek, akik foglalkoztak ilyesmivel, de speciál az utóbbi 10-20 évben túl sok elméletet látok.
Én pedig a gyakorlatot szeretném erősíteni.
Hát remélem, hogy ez így válasz volt erre.
Én tudom a te életcodat és azt is tudom rólad, hogy egy, hogy mindenkinek segíteni szeretnél ez ezen a területen abszolút.
És hazai és nemzetközi megkereséseid is vannak.
Mondd el nekem, hogy így rálátsz a világra, mi szerinted jelen pillanatban a gyermeknevelés oldalon a legnagyobb probléma?
A átestünk egy szélsőségbe, egy másik szélsőségbe.
Ugye korábban volt a tekintjelvű nevelés, amit körülbelül úgy lehet jellemezni, hogy azért van úgy, mert apád azt mondta, pofát befogod.
Tehát egy körülbelül ezek a ez a stílus ugye és ez a nevelési stílus ezen sokan komolyan dolgoztak, hogy lebontsák és ezt sikerült lebontani.
Most ugye persze nyilván én Európáról Európából beszélek, tehát lehet, hogy Afrika vicsén másképp beszélnék, de de itt ez a helyzet, és ezt lebontották.
Azután viszont nem került a helyére egy, hogy mondjam, egy középvonalas gyereknevelés, hanem átestünk egy másik szélsőségbe.
Ez pedig a teljes megengedés és mindent szabad.
Tehát most jelenleg az inga egy egyik oldalról átlendült a másik oldalra, és az én én nem ez a célom, a célom elég konkrét egyébként, meg tudom határozni, de de e részcélom volt, hogy ezt középre húzzuk, tehát hogy ezt a ezt a az ingát visszategyük a közepére, ahol számít a gyerek és számít a szülő is.
A és ez a nagyon-nagyon jól sikerült, mert megalkottál egy rendkívül speciális dolgot, az örömteli nevelést.
Erről mesélj nekem légy szíves, mertogy merthogy mindenki azt gondolja, hogy gyerek gyermeket nevelni könnyű.
Igen ám, de van jó gyerek, meg van rossz gyerek.
Akkor ez így ez hogy lehet igaz?
Tehát mi milyen mit értesz az alatt, hogy örömteli nevelés?
Hát először egy másik szavadba kapaszkodok bele a hogy nem létezik rossz gyerek.
Mindenki jónak születik, minden ember.
És nyilván lehetséges olyan, hogy hogy a születés vagy a a terhesség alatti problémák miatt testi rendellenességgel születik valaki, és akkor ezt a jóságot nem tudod, nem látod esetleg benne, vagy ilyesmi, de alapvetően a a tónlnyomó többsége a gyerekeknek jónak születik, és és hát vissza az örömönteri neveléshez.
Éppen azt szerettem volna jelezni, hogy a a gyereknevelés nem egy mellékes teher, hanem az életünk egy szerves része, és hogy ennek örömterinek nem lehet lennie, hanem kell lennie, mint ahogy nem mondhatunk le az életünk más darabjairól sem.
Tehát szeretünk egészségesek lenni, oké, az a testünkről szól.
Szeretünk jó emberek között lenni, az mondjuk a barátság, vagy munkahely, vagy sok minden, sport.
És szeretünk jóban lenni a párunkkal.
Ez a párkapcsolat és a gyereknevelés ugyanígy az élet teljességének egy egy fontos része.
Nem pedig olyan, hogy ó, hát végül is kihúzzuk vele az első 18 évet, és aztán lesz egy felnőtt, és akkor már nyugiban vagyunk.
Tehát nem erről szól, akkor 18 évet dobtunk volna el.
És az örömteli neveléssel azt szerettem volna jelezni, hogy a nevelés igenis lehet örömteli a gyerekoldalán és a a szülő oldalán is.
És mindezzel az egésszel egyébként a a végső célom.
És nem ugye az örömteli nevelést egyébként majdnem, hogy azt mondhatom, hogy csak egy fölső rétege ennek az egésznek, mert valójában én az egyensúlyi pedagógiával foglalkozom.
Erről nem tettem még közzé túl sokat, hogy úgy mondjam.
Tehát ezért ismernek engem az örömteli nevelésről. várat magára, hogy hogy erről sokkal többet ismertté tegyek.
Ö tehát az egyensúlyi pedagógiának a bevezetése a családokba, és hogyha ha elfogadják, akkor nyilván a a pedagógusok közé, öt az még ennél is szélesebb alapokat mutat.
És a végső célom pedig mindezzel egy épelmélyűen felnevelt generáció. >> Ez gyönyörűen hangzik.
Ugyanez a mai nap ez nem könyvbemutató.
De van itt neked ez a könyved, ez a örömteli nevelés című könyved, ami egy év alatt gyakorlatilag beszél több mint 10000 példányba keltál. >> Igen. >> Na most ezt szeretném egy kicsit megérteni, hogy hogy a gyereknevelésben van ekkora baj, a szülők ennyire nem jutnak hozzá információhoz, vagy mi lehet az szerinted?
Sikerült-e kitalálni, hogy hogy miért volt ennyire kelendő ez a könyv?
Tehát, hogy hogy ennyire ennyire fekete volt ez a dolog, vagy vagy vagy mi lehet ennek az oka?
Tehát, hogy hogy te megtaláltál valamit, ami amit mindenképpen úgy döntöttél, hogy megmutatod az embereknek, vagy mi volt mi volt ennek a az oka, hogy ez hogy ez ilyen gyorsan ekkora sikertörténet lett?
A könyv írása nagy élmény volt már az is nekem egyébként, mert mert tudtam, hogy olyasmit fogok átadni a szülőknek, amire vágynak. odaadni azt, hogy hogy a szülő az nem csípőből téved vagy rossz, vagy akármilyen, hanem hanem csak bizonyos szerettei hiányzonyoznak a tudásnak ahhoz, hogy ő például nyugodt szülőnek mondhassa magát, és vagy hogy vagy hogy ebből eredményesen neveljen majd gyereket.
Tehát tehát hogy hogy ebbe a könyvbe ezt szerettem volna érvényre juttatni. nagyon sok gyakorlattal egyébként és és néhány néhány, hogy mondjam, elméleti dolog megvilágításával, amire mások nem helyeztek olyan fókuszt.
Úgyhogy a könyvet úgy írtam, hogy nagyon könnyű legyen olvasni.
Ugye nekem fontos volt, hogy hogy ugye anyuka, aki otthon van a gyerekkel többnyire ő el tudja olvasni.
És ezért nagyon rövid fejezeteket írtam.
Tényleg olyan, hogy jó formán öt perc alatt lehet egy assassiszem 57 fejezet és ö öt perc alatt el lehet olvasni egy fejezetet.
És ezért meg tudják csinálni, hogyha ha tényleg a gyerektől egy pici kis nyugtuk van, akkor akkor már el tudják olvasni a könyvet viszonylag hamar egyébként.
És a visszajelzések nagyon szépen hozták ezt a dolgot, hogy sikerült egy igazán lelkes könyvet írnom,…
Említett entitások
Témák
- gyereknevelés
- örömteli nevelés
Személyek
- Veres Attila
- Novák Ferenc
- Orbán Viktor
- Magyar Péter
Szervezetek, cégek
- Prevenciós Központ
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A gyereknevelés művészete – Szeretet, következetesség és tapasztalat Novák Ferenc útmutatásával - Dr. Coach Podcast 2. rész”
Miről szól ez az epizód: „A gyereknevelés művészete – Szeretet, következetesség és tapasztalat Novák Ferenc útmutatásával - Dr. Coach Podcast 2. rész”?
A Dr. Coach Podcast ezen epizódjában Veres Attila, a Prevenciós Központ alapítója Novák Ferenc „Örömteli Nevelés” megalkotóját látja vendégül. A beszélgetés középpontjában a gyereknevelés művészete áll, kiemelve a szeretet, a következetesség és a tapasztalat fontosságát.… Az epizód a Prevenciós Központ Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 22..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A gyereknevelés művészete – Szeretet, következetesség és tapasztalat Novák Ferenc útmutatásával - Dr. Coach Podcast 2. rész”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Veres Attila, Orbán Viktor, Magyar Péter.
Milyen témákat érint ez az epizód: „A gyereknevelés művészete – Szeretet, következetesség és tapasztalat Novák Ferenc útmutatásával - Dr. Coach Podcast 2. rész”?
Fő témái: gyereknevelés, örömteli nevelés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A gyereknevelés művészete – Szeretet, következetesség és tapasztalat Novák Ferenc útmutatásával - Dr. Coach Podcast 2. rész”?
Megjelenés: 2025. 10. 22.. Hossz: 1 óra 28 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/prevencios-kozpont-podcast/a-gyerekneveles-muveszete-szeretet-kovetkezetesseg-es-tapasztalat-novak-ferenc-u
Több epizód a Prevenciós Központ Podcast-ből
- Aranyér, vagy valami más? Vérzés, fájdalom, viszketés | Dr. Body Podcast 14. rész
- Bűntudat és túlterheltség: miért olyan nehéz időt szánni magunkra? | Dr. Coach podcast 5. rész
- ADHD: miért nem segít a „szedd össze magad”? | Dr. Egészség Podcast 20. rész
A Dr. Egészség Podcast 20. epizódjában az ADHD gyermekkori és felnőttkori megjelenéséről, valamint a kapcsolódó tévhitekről beszélgettek. Czudar Kata okleveles pszichológus és neu…
- Mikrobiom - bél-agy tengely: stressz, puffadás, rossz alvás. Mi a kapcsolat? | Dr. Body podcast 13. rész
A Dr. Body Podcast 13. részében Lányi Kata mikrobiom-tanácsadó és Czudar Kata pszichológus segítségével Dr. Veres Attila a bél-agy tengely kapcsolatát vizsgálja. A beszélgetés kit…
- Betegségek lelki okai? Stressz, trauma és a test jelzései | Dr. Egészség Podcast #19
A Dr. Egészség Podcast 19. részében Dr. Darnói Tibor háziorvos és holisztikus orvos a testi, lelki és életmódbeli folyamatok kapcsolatát vizsgálja meg a krónikus betegségek kontex…
- Ultrafeldolgozott élelmiszerek: mit eszünk valójában? | Dr. Food Podcast #6
Az epizód az ultrafeldolgozott élelmiszerek és az emberi egészség kapcsolatát vizsgálja, különös tekintettel a krónikus betegségek életmódbeli hátterére. Veres Attila beszélgetőtá…
- Derékfájás és táplálkozás: bélflóra, gyulladás és SI-ízület | Dr. Body Podcast #12
A Dr. Body Podcast 12. részében Dr. Csicsor János vegyészmérnök-kutató és Horváth Csaba S.I.-terapeuta, gerincterapeuta a derékfájás és a táplálkozás, bélflóra, gyulladás közötti…
- Tojás és koleszterin – eheted vagy kerüld? 25 kérdés IR-ről, cukorbetegségről és fogyásról | Dr. Németh Csaba | Dr. Food Podcast 5. rész
Ebben a Dr. Food Podcast epizódjában Dr. Németh Csaba élelmiszermérnök 25 gyakori kérdésre válaszol a tojásfogyasztással kapcsolatban, különös tekintettel az inzulinrezisztenciára…
- Nem gyenge vagy! Kimerültél! - A férfiak csendes válsága 40 felett - Dr. Egészség Podcast 18. rész
A férfiak 40 év felett gyakran tapasztalnak krónikus fáradtságot, ingerlékenységet és kiégést, miközben fenntartják az „erősnek kell lenni” szerepet. Ez a csendes válság gyakran m…
- Fogyaszt, vagy felemészt? A diétád titkos ára - Dr. Body Podcast 11. rész
Ebben a részben Lányi Kata pszichológus, fitoterapeuta és Veres Attila, a Prevenciós Központ alapító ügyvezetője a divatdiéták és az egészséges táplálkozás kapcsolatát boncolgatjá…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Milyen a jó szülő!? & Gyereknevelés feat. Novák Ferenc |Házmester Podcast #5 - (2023.10.08.) — Házmester
Novák Ferenc a gyereknevelésről, kínos szituációkról és taktikákról beszélget. A cél, hogy a gyerek és a szülő élete is könnyebb és kényelmesebb legyen.
- #39 „Lakóautózás összekovácsolja a családot” // Rákóczi Feri — Az Utazási Podcast
Rákóczi Feri, a magyar médiaszemélyiség, megosztja tapasztalatait a lakóautózásról Az Utazási Podcastban. Szó esik a családi utazásokról, a gyereknevelésről és az útközben szerzet…
- #99. Milyen a szeretetteljes és inspiráló gyereknevelés? — Tudatos család podcast
A Tudatos család podcast #99. adásában a szeretetteljes és inspiráló gyereknevelés kulcsfogalmait járják körül Koller Zsuzsi és Koller Krisztián. Beszélnek az elismerés, dicséret,…
- TEA 6. epizód: A Gyerkőc — Érzelemsuli Podcastok
Ez az epizód a tudatos gyereknevelésről és a szülői felelősségről szól. Szó esik benne a bizalom, biztonság és következetesség építéséről, valamint a legfontosabb értékek átadásár…
- Ötös - Szalai Krisztával és Epres Attilával (2024. május 15., szerda 10:05) — Ötös - Szalai Krisztával és Epres Attilával
Szalai Kriszta és Epres Attila műsorában a pozitív fegyelmezés, a szeretetteljes és kötődő nevelés a téma. Gyereknevelési szakértők és Papadimitriu Athina színésznő is megosztja g…
- Én kibírhatatlan vagyok – és te néztél már tükörbe? | Vendég: Deliága Éva — Spiritusz - Képmás podcast
Deliága Éva gyermekpszichológus Németh Szilviával beszélget a szülői önismeret, a gyermeknevelési módszerek újragondolása és a gyermekkori szorongások kezelésének fontosságáról. A…
- Gyerek és kutya/Kutya és gyerek – Jó lesz, de csináld okosan! — Petcast. Az állati podcast
Szakértői beszélgetés Sátori Ágnes állatorvos-viselkedésterapeutával a kutya- és gyereknevelés örömeiről és kihívásairól, valamint az állattartás hatásairól a gyermekekre. Szó esi…
- Meg lehet tanulni jó szülőnek lenni? Mesélj, Anyukám! — Mesélj, Anyukám!
A Mesélj, Anyukám! epizódja arról szól, hogy meg lehet-e tanulni jó szülőnek lenni. Arról beszélgetnek, hogyan lehet megoldást találni a kisgyerekes kor kihívásaira, és útmutatást…