Közéletről komolyan és játékosan egyszerre? - Beszélgetés a POLIP Egyesülettel
· PT39M36SÖsszefoglaló
A Polip Egyesület egy 2019-ben alapított ifjúsági szervezet, amely a magyar közélet nívójának emelését tűzte ki célul. Hollós Balázs, az egyesület kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a szervezet párbeszédet és vitakultúrát népszerűsít a fiatalok körében táborok, valamint…
Röviden
- Műsor
- Reaktor Podcast
- Megjelenés
- 2025. 03. 25.
- Hossz
- 40 perc
- Témák
- közélet, ifjúsági szervezet, vitakultúra
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[Zene] Sziasztok kedves nézők és hallgatók.
Ebben az adásban a Polip egyesületről fogunk beszélgetni, hogy hogyan jutottak el Mátraalmásról egészen a Social Impact Award Hungary díját adójáig.
Ebben lesz beszélgetőtársam, Hollós Balázs, aki a polip kommunikációs igazgatója.
Köszönjük szépen, hogy elfogadtad a meghívást.
Én is köszöntöm a kedves nézőket és hallgatókat, és köszönjük a Politik nevében, hogy meghívtatok ide minket.
Kezdjük is talán a legalapvetőbb kérdéssel.
Talán egy mondatba, pár mondatba.
A Polip egyesület lényegében egy ifjúsági szervezet, ami 2019-ben pattant ki az első politttábornak, a szervezőinek az agyából.
Ezt lényegében úgy kell elképzelni, hogy volt egy csapat politológus hallgató, akik úgy döntöttek, hogy a egyetemi keretek közül kizernének lépni, és szakmai, illetve releváns tudást szeretnének szerezni a politika és a közélet területéről olyan emberektől, akiknek napi szinten ez a munkájuk. megszervezték az első poliptábort 2019 tavaszán, ahova néhány darab ilyen nagyobb nevet a magyar közélet területéről elhívtak, és pár 10 emberrel igazából beszélgetéseken, különböző játékokon vettek részt.
Ez volt az első poliptábor, és ez az, ami később átalakult, vagy tovább fejlődött, és lett belőle a polip egyesület, ami mára már egy sokkal nagyobb repertoárt biztosít a fiatal érdeklődőknek.
Ö és ez a célunk, hogy a polipnál a magyar közélet nívóját egy kicsit megemeljük, hogyha lehet így fogalmazni.
A párbeszédet és a vitakultúrát promótáljuk a fiatalok, főleg az egyetemisták, de egyébként a középiskolások, a végzős középiskolások, illetve az egyetemen már végzett hallgatók körében is. és nagy szeretettel várunk mindenkit a rendezvényeinkre és a különböző lehetőségeinkre azok közül, akik érdeklődnek, vagy egyáltalán nyitottak a közéleti párbeszéd iránt, mert nem célunk az, hogy lezárjuk úgymond, vagy így kizárjuk azokat az embereket, akik nincsenek benne mondjuk a napi szintű politikában, vagy még csak most kezdenek el érdeklődni a közéleti vagy politikai kérdések iránt, hanem az a célunk, hogy mindenki számára nyitott legyen ez a lehetőség, és mindenki megismerhesse a legrelevánsabb magyar közé életi és politikai arcokat, vagy akár most már mondhatom, hogy kulturális arcokat is Magyarországon.
Ha már programok és mondtad a repertoárt, akkor nem tudom, táborok vannak, beszélgetések.
Mi az, ami most éppen a Polip egyesület repertoárját körbejárja?
Hát most éppen tényleg eleve egy nagyon sűrű időszakot élünk meg.
Egyébként azt lehet mondani, hogy talán még sose folyt ennyire a munka az egyesületben, szóval mindenkinek megvan a maga feladata.
Most már eljutottunk arra a szintre is egyébként, hogy különböző projektek projektek párhuzamosan mennek egymás mellett.
Egyébként van egy táborunk, ami minden évben megrendezésre kerül, legalább egyszer, de inkább kétszer.
Itt egy kül szimulációs játék igazából, ahol közéleti szereplők, politikai szereplők bőrébe bújhatnak az érdeklődők.
Emellett vannak olyan beszélgetések, ahol tényleg Magyarország legnagyobb közéleti nevei vannak meginvitálva. legyen szó akár például az idei táborunkban, Kövér Lászlóról, Gulyás Mártonról, a Partizántól vagy Rusin Sandy Romulusról, akik tényleg nagyon aktuális nevek és minden nap megjelennek a médiában.
Velük várunk izgalmas beszélgetéseket.
Emellett vannak, megtartottuk az első korábban említett poliptáborról az ügyességi, illetve a elméleti játékokat is, ami kicsit oldja a feszültséget, a táborozók között.
És természetesen az is célunk ezzel az egésszel, hogy egy nagy szórakozás legyen.
Tehát nem arról szól, hogy itt kötetlen módon csak szakmai beszélgetéseken meg például vitán lehet részt venni, hanem arról is, hogy az emberek tényleg jól érezzék magukat, és hogy a fiataloknak legyen egy ilyen kapcsolódási pontjuk egymáshoz, hiszen mindannyian azért vannak ott, mert valamilyen formában szeretnének közéleti és politikai kérdésekkel foglalkozni.
Ezen kívül talán ami még nagyon aktuális most a részünkről, az az, hogy az előző félévben tudtunk először egy képzést létrehozni és elindítani.
Ez egy régi vágyunk volt egyébként.
Ez lehetőséget ad arra, hogy kicsit szakmaiban és részletesebben tudjunk belemenni egy-egy témába.
Az előző képzésünk ugye az önkormányzat témájában valósult meg, ami egyébként a vártnál nagyobb érdeklődést hozott magával, és nagyon sokan jöttek, amit innen is köszönünk nekik.
Itt különböző az önkormányzat tematikájában szakértő emberek voltak meghívva Vitizi Dávidtól, Márkaj Péteren keresztül tényleg nagyon sok nagyon sok ember és aktuális személyiség.
És most is lesz például egy új képzésünk, aminek egy nagyon hosszú címe van. érdekérvényesítés és kommunikáció a közéletben.
Itt különböző lényegében ilyen lokális, viszont közéleti és civilterületi tanórákra lehet számítani, aminek része lehet a vitázás, a nyilvános beszéd, közösségi média, menedzsment, finanszírozási kérdések, civil szervezetek és még nagyon sok más.
Ezen kívül egyébként ugye volt a táborunk meg a képzésünk, erre fókuszálunk most a legtöbbet, hiszen mindkettő nagyon aktuális.
A 10. jubileum itt Poliptábor is most áprilisba kerül megrendezésre majd.
Ezenkívül vannak egy estés rendezvényeink, amik mindenki számára teljesen ingyenesek és szabadon látogathatók.
Ide mindenkit várunk szeretettel.
Most a legközelebbi és az egyik típusa ennek az a szamizdat nevű vitaestünk, ahol mindig valamilyen aktuális témát vagy egy érdekes vitát gerjesztő témát jár körben, körbe kettő darab szakértő.
Ez most például március 26-án fog megvalósulni, Harmati Ferenc és Metz Rudolf vitájában, ahol a pártépítésről és a mozgalmiság különbségeiről lesz szó, és azt fogjuk körüljárni, hogy melyikkel lehet nagyobb eredményeket elérni a magyar közéletben, és hogy melyiket érdemesebb talán választani, hogyha valaki úgymond szeretné megszerezni a politikai irányítást, vagy szeretne valamilyen érdeket érvényesíteni.
És a Szamizat mellett van még egy fajta eseményünk, amit mindenképp említést érdemel.
Ö, ez lényegében bármit takarhat, tehát ez ugyanúgy takarhat egy vitát is.
A legutóbbi Polipest például egy közös szervezés volt a tudat tudatos ifjúságért Alapítvánnyal, ahol megpróbáltuk meginvitálni az összes nagyobb pártot Magyarországon, és leültettük őket egy vitára, amiben el tudták mondani, hogy 2026-ban mit tudnak kínálni a fiataloknak.
Erre egyébként körülbelül 200 ember látogatott el, szóval látszik, hogy nagyon nagy az érdeklődés és nagyon jól sikerült.
De volt már hasonló rendezvényünk úgy az ifiszervezetek területén, ahol Magyarország ténylegesen összes releváns ifi szervezetét meghívtuk.
Ha jól emlékszem, 11 ember volt talán a színpadon, és úgy szerveztünk egy vitát nekik, ahol meg tudták vitatni az ifjúságpolitikai kérdéseket.
És tényleg a Fidesztől kezdve akkor még nem volt Tisza, úgyhogy a ellenzéki pártokon és a mi hazánkon keresztül mindenki ott volt ezen a vit.
És ami még talán érdekes lehet, és ez egy teljesen újdonság, az az előbb említett Social Impact Tavard, vagyis a bevezetőben, amit említettél, Social Impact Tavard.
Nem tudom, hogy ezt később még érinteni fogjuk-e, de azt is lehet tudni, hogy jövőre, vagyis idén most már bocsánat, ez a polip szervezésében fog megvalósulni a magyar része ennek a díjnak, ennek az inkubációnak, ahol kicsit betekintést nyerhetünk mi is a társadalmi vállalkozások és a vállalkozások területére, valamint a polip közösség, tehát hogy a mi rendszeres úgymond közönségünk, közösségünk is jobban betekintést nyerezzel. a társadalmi vállalkozások és a vállalkozásfejlesztés világába.
Itt egyébként majd 1500 EUR-t lehet, kétszer 1500 EUR-t lehet majd és egy közönségdíjat elvinni majd ezen a versenyen.
Szóval mindenki, akinek már akár van egy jó ötlete arról, hogy hogyan lehetné, hogyan lehetne kicsit jobbá tenni a világunkat, úgy, hogy közben egy fenntartható vállalkozást valósítson meg, azt várjuk majd a jelentkezési fázisban, és ez ezzel kapcsolatos. közeljövőben megrendezésre kerülő eseményünkön.
Jelenleg ezekkel foglalkozunk, és nagyon-nagyon sok más project fut ezen kívül még párhuzamosan.
Remélem, hogy nem hagytam ki semmit.
De most már átlátjuk, hogy pontosan mi is az a polip és mivel foglalkozik, milyen események vannak.
Azonban hogyan lesz valaki polipos?
Te például hogyan lettél poliptag?
Mennyire misztikus ez az egész szervezet, hogy ennyien foglalkoztok ezzel?
Ha jól láttam, a honlapon körülbelül 30 ember van feltüntetve önkéntesként, mindenféle pozíciókal.
Te hogyan csöppentél ebbe az egészbe?
Igen, körülbelül 30-an vagyunk az egyesületben.
Ez nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy 30 ember dolgozik feltétlenül aktívan egy-egy különböző programon, hanem azt jelenti, hogy mindenkinek megvan a maga területe, amin aktívan részt vesz a munkában.
És nagyon sok különböző szintje van lényegében a polip közösségnek.
Az első szint az nyilván azok az emberek, akik ellátogatnak a mi eseményeinkre, és akik valamilyen szinten részt vesznek a polip közösségnek az építésében.
Legyen szó a táborról, a polipestről, a képzésről vagy bárkiről, bármiről.
Mi mindenkit a polip közösség részének gondolunk, aki akár csak egyszer is ellátogatott egy eseményre, és ott mondjuk beszélgetett egy pár embernel, és jól érezte magát, mert ez lényegében a fő célja ezeknek a rendezvényeknek.
A következő szintje talán a polipos létnek az az, hogyha valaki úgy vállal aktív szelepet az egyesületnek a terjeszkedésében és az egyesületnek a munkájában, hogy például felcsatlakozik a Discord szerverünkre, ami nemrég indult, ahol különböző aktuális vita témákat lehet a polip rendezvényeire aktívan és gyakran járó emberekkel együtt megvitatni, és akár beszélgetni, ötletelni, kicsit jobban belelátni és beleszólni az egyesület. a polipnek a működésébe.
És van a harmadik szint, amit én is képviselek talán most, a azok az emberek, akik dolgoznak aktívan az egyesület munkájában.
Ez nem egy nyílt tagságú dolgot lehet, tehát nincs nálunk általában tagfelvétel vagy jelentkezés.
Viszont, hogyha például úgy látjuk, hogy valakivel működik az összhang és rezonálunk egy-egy rendezvényen, vagy látjuk, hogy nagyon aktívan jelen van mindig, akkor nagyon sok esetben megszoktuk kérdezni, hogy szeretne-e esetleg a munkálatokba is becsatlakozni, vagy éppen valamilyen szorosabb formában részt venni a polipnak a különböző eseményeinek, vagy éppen háttérmunkáinak a megszervezésében és megvalós megvalósításában.
És a negyedik szint talán, ami még érdekes lehet, ezt azért mondom negyediknek, mert ez még nem indult el, hogy tervezünk létrehozni egy polip támogatói közösséget, ami nem azt jelenti, hogy dolgozik az ember az egyesületen, napi szinten, hanem azt jelenti, hogy valamilyen financiális támogatást nyújt, akár havi szinten, körülbelül mint egy feliratkozás, akár egyszeri módon.
Ez azt is jelenteni fogja egyébként, hogy aki havi szinten támogatja az egyesületet, az lehetőséget kap különböző exkluzív programokon, akár csapatítőkön vagy egyéb különleges lehetőségekken részt venni, illetve tervben van, talán már nem titok, egy polipkártyának a létrehozása, ami különböző cégekhez, kávézókhoz, kocsmákhoz, honlapokhoz, nagyon sok céges partnerel kedvezményt fog biztosítani a támogatókkal ezt is meg szeretnénk osztani.
És az a célunk, hogy tényleg egy olyan nagyon tág és különböző szinteken felépült közösséget tudjunk biztosítani, ahol mindenki el tudja dönteni, hogy ő hol szeretne részt venni ebben a munkában, vagy hol szeretné támogatni a mi munkánkat, és egyben extra lehetőségeket is tudunk biztosítani nekik, akik úgy döntenek, hogy szorosabban részt szeretnének venni az egyesület életében.
Tök jól felvázoltuk így a tartalmat és át is látjuk, de hát azért mégis csak a külsőségek világában élünk.
Így azért arra lennék kíváncsi, hogy mi az, ami látszódik a polipból.
Ha jól emlékszem, és nyugodtan javíts ki, hogyha tévedek.
Talán így az első komolyabb média megjelenésetek az egy polip táborból egy ilyen pár másodperces kivett videó, amikor Magyar Pétert hívtátok meg vendégnek, és éppen, ha jól emlékszem, Doblev Klárát minősítette, ha jól tudom, a plakátját.
És akkor ez így megjelent a közösségi médiába.
Ugye mégis csak ti egy politikával foglalkozó egyesület vagytok.
Ha már nem is konkrét pártpolitika, nem foglaltok álláspontot, de azért mégis csak úgy nézett ki, hogy az első ilyen nagyon megjelenésetek az egy konkrét politikai térben játszódó videó volt.
Nem tudom, hogy ez volt-e az első megjelenésünk a médiában.
Néhány vendégünk meg szokta kérni, hogy hadd vegyék fel esetleg a beszélgetést, vagy Magyar Péter esetében, illetve Gyurcsány Ferenc esetében volt arra lehetőségük, hogy live-olják az egész beszélgetést.
Ezt általában egyébként nem szoktuk mi preferálni, mert az egész beszélgetéseinknek általában az a lényege, hogy egy exkluzív élményt nyújtanak a fiataloknak.
Tehát azzal, hogy nincsenek sajtókamerák és mikrofonok előtt ezek a politikusok vagy közéleti szereplők, ez azt is jelenti, hogy sokszor teljesen más narratívát, vagy kicsit más, kicsit érthetőbb, kicsit fiatalosabb, vagy kicsit viccesebb narratívát alkalmaznak mondjuk ezeken a beszélgetéseken, mint amúgy a médiában.
Ez szerintem egy olyan dolog, amit mindenképp érdemes kiemelni a poliprendezvények kapcsán, hogy itt, hogyha eljön az ember, akkor az már csak azért tényleg megéri, mert úgy találkozik a politikusokkal, ahogy amúgy a médiában, vagy mondjuk egy beszéd alkalmában, biztos, hogy nem fog.
Tehát, hogy ez egy sokkal emberibb, ez egy sokkal személyesebb, és akár sokszor sokkal például önkritikusabb álláspontot vesznek fel ezek a politikusok, amik tényleg teljesen egy egyedi élményt nyújtanak a résztvevőknek, hiszen nem hiszem, hogy nagyon sok eset van rá, hogy például egy kormánypárti politikus önkritikát, vagy akár egy ellenzéki politikus önkritikát gyakorol a médiában.
Ez már egy olyan élmény, ami miatt mindenképp érdemes ellátogatni a…
Említett entitások
Témák
- közélet
- ifjúsági szervezet
- vitakultúra
Személyek
- Hollós Balázs
Szervezetek, cégek
- Polip Egyesület
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Közéletről komolyan és játékosan egyszerre? - Beszélgetés a POLIP Egyesülettel”
Miről szól ez az epizód: „Közéletről komolyan és játékosan egyszerre? - Beszélgetés a POLIP Egyesülettel”?
A Polip Egyesület egy 2019-ben alapított ifjúsági szervezet, amely a magyar közélet nívójának emelését tűzte ki célul. Hollós Balázs, az egyesület kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a szervezet párbeszédet és vitakultúrát népszerűsít a fiatalok körében táborok, valamint… Az epizód a Reaktor Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 03. 25..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Közéletről komolyan és játékosan egyszerre? - Beszélgetés a POLIP Egyesülettel”?
Fő témái: közélet, ifjúsági szervezet, vitakultúra.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Közéletről komolyan és játékosan egyszerre? - Beszélgetés a POLIP Egyesülettel”?
Megjelenés: 2025. 03. 25.. Hossz: 40 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/reaktor-podcast/kozeletrol-komolyan-es-jatekosan-egyszerre-beszelgetes-a-polip-egyesulettel
Több epizód a Reaktor Podcast-ből
- 40 éves a Csernobili atomkatasztrófa - beszélgetés Csabay Bálint fizikussal
A Reaktor Podcast e heti adásában Csabai Bálint fizikus, a BME Nukleáris Technikai Intézetének kutatója vendégszerepel. Az adás a Csernobili atomerőmű 40 évvel ezelőtti katasztróf…
- Beszélgetés Gálpál Zsombor Magyar Bajnok tízpróbázóval
Gálpál Zsombor, hatszoros magyar bajnok tízpróbázó a Reaktor Podcast vendége. Elmeséli, hogy eredetileg gerelyhajítóként kezdte, majd az összetett versenyszámok felé fordult. Elmo…
- Beszélgetés Szűcs Szabina Világbajnoki 5. helyezett hétpróbázóval
Szűcs Szabina, fedett pályás világbajnoki ötödik helyezett hétpróbázó a Reaktor Podcast vendége. Elmondja, mi a hétpróba, amely két napon át tart és 7 számból áll (100m gát, magas…
- Beszélgetés Ormay Anikóval az élsportolóból lett sportvezetővel
Ormay Anikó, az Újpest szakosztályvezetője, sokszoros válogatott gerelyhajító és testnevelési egyetem oktatója a Reaktor Podcast vendége. Elmeséli, hogyan került kapcsolatba a spo…
- Beszélgetés Nagy-György Attila művészet- és szocioterapeutával
Nagy-György Attila művészet- és szocioterapeuta volt a Reaktor Podcast vendége. A beszélgetés során Nagy-György Attila elmagyarázta a művészetterápia két fő irányát: az alkotó és…
- Mi a kulturális antropológia? - Beszélgetés Kajzinger Vincével
Kajzinger Vince beszélget a kulturális antropológia előző évszázadbeli és jelenkori formálódásáról. Az epizód a Reaktor Podcast része.
- A Rajkó Művészegyüttesről - Beszélgetés Gerendási Istvánnal
A Rajkó Művészegyüttes 75 éves évfordulójára készülve Gerendási Istvánnal, az együttes ügyvezető igazgatójával beszélgettek. Az interjú kitér az együttes 1952-es alapításának körü…
- A közösségi média hatásairól Dr. Kolláth Mihály Gáborral
A Reaktor Podcast vendége Dr. Kolláth Mihály Gábor jogász, politológus és közgazdász. Az adásban a közösségi média elmélyült hatásait vizsgálták az emberi figyelemre és az informá…
- Atomoktól a döntéshozatalig: Pálinkás József a fizika és a politika világáról
Pálinkás József atomfizikus, az MTA volt elnöke és volt oktatásügyi miniszter a Reaktor Podcast vendége. Elmondja, hogyan lett kutatóból a közélet szereplője, először államtitkárk…
- Foglald vissza az idődet! - Trauttwein Berci / Out app
Trauttwein Berci az Out app fejlesztőjével beszélget arról, hogyan segít az alkalmazás az online jelenlét csökkentésében azáltal, hogy jutalmazza a felhasználókat a telefonhasznál…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- H[EU]RÉKA | Önkormányzati válság az Orbán-rezsimben — Jelen Podcast
A Jelen Podcast epizódja a 2024-es választások önkormányzatokra gyakorolt politikai tendenciáit vizsgálja. Szó esik az önkormányzatok működőképességéről és az európai uniós forrás…
- Eredmények szárnyán: tavalyi sikerek, idei tervek
| Vendég: Halmos Gergő, az MME igazgatója — Kerengő - közéleti beszélgetések
Halmos Gergő, az MME igazgatója, a Kerengő közéleti beszélgetésekben számol be a szervezet tavalyi sikereiről és idei terveiről.