Borász-staféták: Gál Tibor - ifj. Gál Tibor #115
· PT30MÖsszefoglaló
Az epizód Gál Tibor világhírű magyar borász életét és munkásságát mutatja be, aki halála után is befolyásolja a hazai borászatot. Szó esik nemzetközi sikereiről, az Egervinnél, majd az Ornellaia pincészetnél végzett munkájáról, és arról, hogyan honosította meg a modern borászati…
Röviden
- Műsor
- Szellem a palackból
- Megjelenés
- 2023. 05. 22.
- Hossz
- 30 perc
- Szereplők, említett nevek
- ifj. Gál Tibor
- Témák
- borászat, borász
Ebben az epizódban
Különös, részben posztumusz staféta ez, mert Gál Tibor immáron 18 éve nincs itt közöttünk, de az egri és általában a magyar borokról alkotott és meghatározó világképe sokunkban tovább él, és hál’ Istennek a komolyabb hazai borászok működését mindmáig jótékonyan befolyásolja.
Egyike annak a nagyon kevés hazai borásznak, akik valóban világhírűek lettek, alakja és munkássága örökre bevésődött a hazai borok nagykönyvébe.
Az idősebb boros generáció még jól emlékszik rá, de a fiataloknak is meg kell ismerniük.
Gömöri középnemesi, nyakas kálvinista gyökerekkel indult, de úgy is mondhatjuk, hogy a gömöri szőlőhegyekről jött.
Onnan, ahol még Mátyás király megkapáltatta az urakat.
Majd borászati tanulmányai után a ’80-as években az akkori egri nagy cégnél, az Egervinnél dolgozott.
Itt hozta össze a sors az éppen Egerbe látogató életművész világfival, Lodovico Antinorival, aki elcsábította toszkánai birtokára.
Ez a híres Ornellaia pincészet, ahonnan azután Gál Tibor elindult a világhírnév felé.
Hamar az élre került, de a negyedik gyermek világrajöttét követően hazatért, hogy saját borászatát létrehozza. 1993-at írtunk ekkor, majd következett az ingázás Eger és Itália, majd a világ egyéb borban fontos részei között. „Mit lehet Egerből kihozni” - ez a cél izgatta.
Az 1993-as első saját bor 94-ben a piacon volt és szinte egy csapásra az élvonalba került.
Ebben az évben a nevéhez méltó bikavér is innen került ki.
A kint eltöltött évtized befuttatta, közben évente körüljárta a nagy francia, olasz és tengerentúli borvidékeket, megtapasztalva minden fontos tendenciát.
Így róla elmondható, hogy naprakész volt a világ irányadó „bordolgaiban”.
Rendszereket látott és rendszerben gondolkodott, amit megpróbált átültetni a hazai viszonyokra.
Tibor maga volt az innováció, a megújulás motorja, amit az is mutat, hogy hatása országos lett, követték a szekszárdiak, a villányiak, a balatoniak, és lassan az egriek is.
Körülötte vibrált a levegő, szívvel-lélekkel, teljes energiával, alázattal és állhatatosan dolgozott a magyar borászat, és külön hangsúllyal az egri borászat megújításán.
Látva nemzetközi és itthoni sikereit, egyre többen kérték fel együttműködésre.
Amikor korábban nem túl fényes borászatok egyszerre csak megtáltosodtak, vagy induló borászatok üstökösként tűntek fel a hazai égbolton, mi, a bennfentesek sejteni véltük, hogy Gál Tibor lehet az ügy hátterében.
Tény, hogy mindenfelé hívták Itálián kívül is.
Ment Dél-Afrikába is, ahol 2005-ben ama végzetes autóbalesetben elvesztettük ezt a teljes lényében karizmatikus embert, aki még olyan sokat tehetett volna a magyar borászatért, de amit addig tett, az sem kevés.
A mai adásban Gál Tibort valamint fiát mutatjuk be minden lehetséges módon, hiszen Titi, azaz ifj.
Gál Tibor azóta is töretlenül viszi tovább a pincészetet.
Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a szellemet a palackból!
Csizmadia András Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna
Említett entitások
Témák
- borászat
- borász
Személyek
Szervezetek, cégek
- Ornellaia
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Borász-staféták: Gál Tibor - ifj. Gál Tibor #115”
Miről szól ez az epizód: „Borász-staféták: Gál Tibor - ifj. Gál Tibor #115”?
Az epizód Gál Tibor világhírű magyar borász életét és munkásságát mutatja be, aki halála után is befolyásolja a hazai borászatot. Szó esik nemzetközi sikereiről, az Egervinnél, majd az Ornellaia pincészetnél végzett munkájáról, és arról, hogyan honosította meg a modern borászati… Az epizód a Szellem a palackból című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 05. 22..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Borász-staféták: Gál Tibor - ifj. Gál Tibor #115”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: ifj. Gál Tibor.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Borász-staféták: Gál Tibor - ifj. Gál Tibor #115”?
Fő témái: borászat, borász.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Borász-staféták: Gál Tibor - ifj. Gál Tibor #115”?
Megjelenés: 2023. 05. 22.. Hossz: 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szellem-a-palackbol/borasz-stafetak-gal-tibor-ifj-gal-tibor-115-9e3792d9
Több epizód a Szellem a palackból-ből
- Pincelesen: A Nagy-Eged lábánál, Bukolyi Marcellnél
Bukolyi Marcell, apja, Bukolyi László nyomdokaiba lépve a Nagy-Eged hegy lábánál organikus borászatot vezet. A család úttörő volt a terület szőlőinek visszatelepítésében.
- Borász staféták: Nyári Ödön és Nyári Emese - A Nyári pince #224
Nyári Ödön és lánya, Emese részletesen bemutatják a Nyári pincét és a generációváltás folyamatát a Szent-György hegyen.
- Pincelesen: A'Capella szőlőbirtok - Dunai János #223
Dunai János, egy zenész, aki borásszá vált, megosztja az Á Capella Szőlőbirtok történetét, borait és a Badacsonyi Borvidékkel kapcsolatos tapasztalatait. A beszélgetés Ábrahámhegy…
- Borkedvcsinálók - Ripka Gergely #222
Ripka Gergely borszakíró, a Tokaj kalauz írója és szerkesztője a Szellem a palackból vendége. Az adásban Tokaji borokról és Hegyaljáról van szó.
- Borhölgyeink: Bai Edit, a Tokaji Dereszla és Carpinus pince főborásza #221
Bai Edit, a Tokaji Dereszla és Carpinus pince főborásza beszél a Hegyalján végzett munkájáról. Emellett szó esik a testvérével alapított Carpinus pincészetről is.
- Pincelesen: Garamkövesden Geönczeöl Attilánál #220
Az Alsó-Garammentén, Garamkövesden működik Geönczeöl Attila családi pincészete, aki negyed évszázada készít borokat. A borbíráló és szakíró fontosnak tartja a helyi borászok össze…
- Borhölgyeink Homoky Dorka - aki a tállyai dűlőket faggatja #219
Homoky Dorka a Szellem a palackból című műsorban mesél arról, hogyan vált bölcsészből borásszá, és miért elhivatott a tállyai dűlők megismertetésében, ahol saját neve alatt készít…
- Dícsértessék a magyar bor – Magyar Borok Ünnepe #218
Nyikos István mesél a Magyar Borok Ünnepéről, a magyar borkultúra fejlődéséről, és az idei esemény helyszínéről. Az adásban szó esik a rendezvény részleteiről.
- Pincelesen Egerszóláton - Az Egersoul pincészetnél #217
Az adás az Egersoul pincészetet mutatja be Egerszóláton, amely az egri borvidéken egy új csillagként tűnt fel, és célja, hogy visszahelyezze Egerszólátot a borvidék térképére mint…
- Borpiaci körkép a szakújságíró szemével: Viniczai Sándor #216
A borvilágot érintő globális problémákról, az EU-s szabályozásról, az éghajlatváltozás hatásairól, valamint az új generációk borfogyasztási szokásairól beszélget Viniczai Sándor s…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A balatoni borászok télen érnek rá igazán vendéget fogadni – Földi Bálint a Mérlegenben — Mérlegen - a HVG üzleti podcastja
Földi Bálint borász a magyar bor exportjának nehézségeiről és a borászat kihívásairól beszél a Mérlegen podcastban. Elmondja, miért döntött a borászkodás mellett, és mesél a csalá…
- Pálffy Gyula – A Káli medence varázsa — Kielmayer Kris Körkép
Pálffy Gyula borász mesél a Káli medence különleges vonzásáról, a Fekete-hegy történelmi jelentőségéről, a borászati hagyományokról és az innovációról. Kitér a Káli eredetvédelemr…
- Úszva szökött ki Nyugatra, a világ tévézésének az élére jutott — Concorde Podcast
Kovács Nimród, a híres egri borász, az amerikai tévézés meghatározó alakja volt, vezető szerepet játszva cégek, mint a UPC, HBO és Discovery Channel sikerre vitelében. Életútja eg…