Szociális Szájjegyzet I. évad, 2. adás.
· PT1H33M8SÖsszefoglaló
A Szociális Szájjegyzet podcast legújabb adásában a magyar gyermekvédelem helyzetét vitatják meg. Vendég Sztupa József, szociális munkás, ifjúságsegítő és gyermekvédelmi szakember, aki egy gyermekotthonban dolgozott kilenc évig, majd vezetőként tevékenykedett 2024 tavaszáig. Az…
Röviden
- Műsor
- Szociális Szájjegyzet
- Megjelenés
- 2025. 09. 25.
- Hossz
- 1 óra 33 perc
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Ez itt a szociális szájjegyzet, a kekec, az örök kereső és a belga műsora.
Beszélgetések, reakciók a szociális ellátások aktualitásairól és kihívásairól, az emberekért életre hívott szakma művelőiként.
Mert akár ismered, akár műveled, akár tanítod, véleményed mindig van róla.
Na hát nagyon sok szeretettel köszöntünk mindenkit és nagyon szépen köszönjük azoknak, akik meghallgatták az első adásunkat.
Úgy láttuk, hogy azért bár feltörekvő ismeretlen podcastok vagyunk, de azért jó páran vették maguknak a bátorságot, és belehallgattak abba, amit elkövettünk a legutóbb.
És hát úgy látjuk, hogy a a platformok közül szinte mindegyiken ránk találtak, ugye YouTube-on, Spotify-on, illetve az Apple Podcast felületén is fönn van az anyag.
Mindenhol voltak meghallgatásaink.
Természetesen szemérmesek vagyunk és t vagyunk sztárral ürökkel, úgyhogy azt nem fogom elárulni, hogy hányan hallgattak meg minket.
Ez legyen a mi titkunk, de Gellért is visszajelezte, és az én anyukám is, hogy ő meghallgatott minket.
Úgyhogy innentől kezdve már már nyugodtak vagyunk.
Ők el is mondták a véleményüket, úgyhogy ennek fényében folytatjuk tovább.
És hát egy szintén jó előre megírt adásmenettel ülök itt, de könnyen lehet, hogy ebből semmi nem lesz, mert tettestársaim és ma vendégünk is van, vendégünk esetleg más irányba fogja vinni ezt a beszélgetést, de majd kiderül, majd visszajelzik, jelzitek az adást meghallgatva, hogy jó volt-e ez a nyomvonal, amit itt a mai adásban szeretnénk kitárgyalni, hát az mondjuk az elmúlt öt évnek a hírcsokrából, illetve az elmúlt öt év ügyeiből ö kialakult hát nem is tudom mi helyzet, feszültség ami a magyar gyermekvédelmet és a gyerekvédelem jelenlegi helyzetét és hát azt az egész hozzáállást jelenti, amit egyrészről a gyermekvédelemben dolgozók, másrészről az azt irányítók, harmadrészről az abban élők képviselnek, és amilyen hangokat hallani lehet, amelyek amely hangokban vannak pozitív, de nagyon sok esetben nagyon elkeseredett és nagyon negatív hangok is azért látszanak.
Gondolkoztunk azon, hogy nagyon jó lenne, ha ez a műsor nem csak hármunk hangjára korlátozódna, és időről időre valaki olyat is hívnánk, aki egy-egy adott területnek a az életében jobban elmélyült és adott esetben belsőbb körös információkat is tud számunkra megosztani.
Hogy úgyhogy nagyon boldog vagyok, hogy Szupa József elfogadta a felkérésünket, aki szociális munkás és ifjúságsegítő. és hát egyetemistaként fertőződött meg a gyerekvédelemmel, amikor a gyakorlatát egy gyermek otthonban töltötte.
Ez olyan jól sikerült, hogy kilenc évig ott ragadt gyermekfelügyelőként, és ezt követően aztán a gyermek otthonban töltött szakmai életének a végén szakmai vezetőként dolgozott.
Egészen 2024 tavaszáig, amikor tulajdonképpen lelki ismereti okokból erre, hogyha ki szeretne térni majd, akkor kitér, akkor kénytelen volt lemondani és tulajdonképpen pályaelhagyó lenni, hogyha jól tudom.
És ahogy az ő neve talán ismertté vált pár szakember előtt, vagy jó pár szakember előtt, az az, hogy vele megjelent 2024 decemberében a Népszava online hasábjain egy interjú, amiben elmondta a tapasztalatait. majd ezt követte egy podcast beszélgetés, ami megtekinthető az a nevének a keresésével az interneten.
Most nem csinálnék más forrásnak reklámot ilyen szempontból, ahol azért elég elég határozott jelzőkkel illette azt, amit tapasztalt az intézményben töltött pályafutással kapcsán.
Ha gondolja, majd megnevezi ezt az intézményt.
Ez egy ez egy következő kérdés, hogy ezt ilyen felületet mennyire adjunk ennek a történetnek.
Én készültem egy-két számmal, és mindjárt mást is hagyok szóhoz jutni.
Tulajdonképpen hol tartunk a gyermekvédelemben egy-két jellemző adattal.
Ugye több dolog befolyásolta, többek között jogszabály is befolyásolta ezeket a kapacitásban szereplő számokat.
Az egész biztos, hogy gyakorlatilag a gyermekotthonokban ellátott gyermekek száma valahol 10000 fő környékén mozgott. 2004-ben egész pontosan ilyen 10150 környékén.
Ugyanez a szám már csak 7458 volt 2024-ben.
Hozzáteszem, hogy ugye a kormányzat döntése alapján 2017-től 12 éves kor alatt nevelő szülőhöz történő elhelyezést preferál a jogalkotó a gyermekek esetében.
Tehát talán nem meglepő, hogy a nevelő szülőinnél elhelyezett gyermekek száma 2004-es 11127-ről 2024-re 15480-ra nőtt.
Ugyanakkor mindenképpen sokkoló adat az, hogy mi 2004-ben 5126 nevelő szülő tevékenykedett, addig 24-ben ez a szám mindössze 5553-ra emelkedett.
Tehát a nevelőszülők létszáma lényegében nem változott.
Ez nagyságrendileg 20500 férőhelyet jelent.
És hát elég komoly probléma az, hogy a speciális, különleges és kettős szükségletű gyermekek ellátásához speciális és különleges tudásokkal rendelkező nevelő szülők gyakorlatilag hiányoznak, vagy minimális szinten vannak.
Ami még talán fontos és izgalmas adat, hogy míg 2004-ben 96137 gyermek született Magyarországon, addig 2024-ben már csak 77511.
Ugyanakkor az ellátásba került gyermekeknek a létszáma 2005-ben 17000 volt, 2024-ben pedig 21000.
És akkor ehhez képest volt az említett szál.
Tehát ugye gyorsan csak tőmondatokban 2020-ban nagykövetként is dolgozó Kaléta Gábor találták bűnösnek, akinek a számítógépén több mint 19000 pornográfelvételt találtak meg. az ő felelősségre vonása hát tulajdonképpen megtörtént.
Ezt követő követte egy sokkal komolyabb belpolitikai portfelvert, illetve sokkal tovább a médiában szereplő történet, ami most már csak kegyelmi ügyként emlegetett.
Ugye emlékeztetől a bicskei gyermekothon igazgatóhelyettesének igazgatóhelyettese köztársasági kegyelemben, elnöki kegyelemben részesült, aki felbújtóként, illetve tettestársként segítette azóta már elítélt bicskei vezető ténykedését, mely szintén kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális jellegű bűncselekményekre vonatkozott.
És hát ez a ez a történet aztán több megnyilvánuláshoz is vezetett, többször többen jelezték azt, hogy a gyermekvédelemben nagyon komoly problémák vannak.
Ami a legaktuálisabb, az gyakorlatilag Kuslics Gábornak, a területi Gyermekvédelmi szakszolgálat korábbi igazgatójának a a kipakolása, vagy hát a vele készült interjú volt, ahol ahol szintén nagyon nagyon erős állításokat fogalmazott meg, mármár magas politikai rétegeknek a beavatkozását is az eljárások lefolytatásában is megpendítette, bár neveket nem hozott nyilvánosságra és nem említett.
És hát ebből azonnal egy egy hihetetlen gyors adókapottok lett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója jelző rendszeri kötelezettség elmúasztása, illetve rágalmazás miatt azonnal feljelentést tett, de többen ugyanakkor többek között Molnár László, aki a területi gyermekfédelmi szakszolgálatnak a fővárosban volt a vezetője.
Ő is kiállt a kolléga mellett, és elmondta, hogy annak idején ők jelezték azt a problémát, amit ő szintén megemlített.
Ezt pedig, amit ugye az időrendből kihagytam, a Szőlőutcai Speciális intézmény vezetője ellen indult eljárás, amely úgy tűnik, hogy egy közel 20 éves tevékenységre tett pontot, mármint nem igazán törvényes és hát elég gyalázatos tevékenységeket tett pontot, ami pedig már egészen konkrétan prostitúció, emberkereskedelem és kiskorúaks sérelmére elkövetett különböző családságok kapcsán indul vagy indult.
Szóval ezek az ügyek vannak, fókuszban van a gyerekvédelem a médiában, de ugyanakkor az is látszik, hogy teljesen függetlenül politikai oldaltól azért bizonyos hangok ebből elég komoly politikai tőkét is próbálnak kovácsolni, de azért szerencsére megjelennek olyan hangok, amelyek nem erről az oldalról közelítik, hanem a gyerekek érdeke oldaláról közelítik ezt az egész témát.
De nagyon jó volna tisztán látni, hogy mi van itt, mi történik itt, mit mi történt itt az elmúlt elmúlt időszakban, hogyan jutottunk el a fáklyás menettel és hatalmas boldogsággal ünnepelt 1990 GTV 31-es törvénynek a megszületésétől odáig, hogy most mindenki rendszerátalakítást szeretne, a céloknak az újrarajzolását szeretne, meg hát szeretne tisztán látni ebben a helyzetben.
És nem feladatunk, és nem nem célunk felelősöket keresni.
Beszélgessünk erről az egész helyzetről.
Mi vezet egyáltalán ilyen ilyen helyzetekhez?
Mi mit mi zaj mi zajlódhatott itt a háttérben?
Milyen okok le lehetnek? >> Lehet azért első kérdés az enyém.
Ugye felsoroltá egy csomó számot, hogy ti mit gondoltok arról, hogy Magyarországon azok a gyerekek, akiknek valamilyen állami segítségre van szüksége, most akkor fogalmazzunk így, mert te mondtad szakellátás alapellátás nevelőszülő.
Majd lehet, hogy ezeket meg is kéne kicsit magyaráznunk, >> de >> ez mondjuk európai viszonylatban sok gyerek vagy nem?
Hát nagyon kiváló tanulmányok szólnak egyébként, hogy ez hogy néz ki, és nagyjából és meg meg lehet, hogy nem nem leszek egészen pontos a dologban, inkább csak a az össbenyomás szintjén egészen jól látható, hogy Kelet-Európában a gyermekvédelem valami egészen más számokat mutat, mint Nyugat-Európában.
Ahogy ennek mik az okai, szociológusként lenne rá ötletem, de nyilván ezt anélkül, hogy utána olvasnék vagy utánaan néznék, nem igazán jó kifejteni, de az egészen biztos, hogy hogy valahol ott kezdődik, hogy kit tekintünk kiemelendőnek, kit tekintünk állami szárnyak, védőszárnyak alá veendőnek.
És én még én még még bocsánat, de még hozzátennék ilyen arányokat. nem csökkent a még ugye korábban a statisztikákból látható az úgynevezett anyagi okokból a családból kiemelt gyermekeknek a a száma és szerintem ez egy nagyon erős választóvonal mert az anyagi okokból családból kiemelt gyerekek és nag nagyjából ha jól emlékszem a statisztikákra az ott nagyjából ott az 50% környéke lehetett olyan magas nálunk amit egészen biztos, hogy nem engedne meg mondjuk egy jóléti állam vagy olyan ország, amelyik azt mondja, hogy hát ez ez nonszens.
Nem csak azért, mert nyilván a jogszabályok ezt mondják, vagy az ENS-nek a a a gyermekjogi egyezménye ezt mondja, hogy az állam tegyen meg mindent, és anyagi anyagi okok nevezessenek oda, hogy egy családot alkalmatlannak ítélünk arra, hogy a gyerekkel legyen, de nagyon sok a kiemelés a családokból.
Erre nézve is egyébként nagyon nagyon érdekes számokat hoztam.
Én is ugyanazokat, amiket főszerkesztünk előkészített én is megnéztem.
És például 2010-ről 14-re 35%-kal nőtt a védelembe vett gyerekeknek a száma. >> Bizony. >> És szerintem valahol itt kell elkezdeni, hogy a védelembe vett gyerekeknek a száma nyilván meghatározza azt, hogy mekkora a nyomás a a >> a rendszeren >> a rendszeren.
Gyerekvédelmi ellátórendszeren. >> Még 23-ról 24-re 20%-kal csökkent.
Nem akarok cinikus lenni, de ezek elég nagy csökkenések, illetve emelkedések.
És én azt hiszem, hogy itt a hivataloknak, a hivatalokban dolgozóknak a hozzáállásán valami változás történt.
Kicsit kicsit úgy tűnik, mintogyha így így 10 után mondom 10 és 14 között ez egy ilyen én is magam is megdöbbentem, hogy egymadával nőttm >> a a kiemelés, illetve a védelembevételeknek a a száma.
Ezt el lehet látni a mai ellátórendszerrel? >> Nem.
Én a nap egy alapítvány gyermekotthonban dolgozok jelenleg és hát én rendszeresen kapom a különböző országos és megyei régiós szervezet szervezetektől a felkéréseket, hogy fogadjak be gyerekeket és küldik az anyagukat.
És emlékszem, hogy még még régen, tehát egy ilyen mit tudom két évvel ezelőtt, három évvel ezelőtt ilyen heti egy kettőt, hármat, ha kaptam, ez most odáig egy jutott, hogy napi szinten négyet, ötöt kapok, hogy gyerekeket fogadjak be.
És ezek között nagyon sok olyan gyerek van, akit akit emlékszek rá, hogy mondjuk már februárban is kiülték ennek a gyereknek az anyagát, hogy és még mindig nem találnak neki helyet, valamint hát halljuk így a szakmán belül meg ismerősöktől hogy vannak olyan régiók az országban, ahol így hát nem kimondottan, de így így mondják, hogy a családsegítőknek, hogy ne emeljenek ki a gyerekeket a családból, mertogy nem tudják őket hova tenni, mert egyszer Nincs az országba férőhely. >> És mondjuk például az, aki február óta, az vajon hol van?
Tehát, hogy ugye van egy gyerek, akinek keresnek február óta helyet.
Addig, amíg mondjuk te azt tudod mondani neki, hogy oké, akkor mi befogadjuk? >> Hát vagy a családjában van, vagy esetleg egy befogadó intézetben, de nagyon sok olyat is kapok, akik akiknél azt látom a leírásban, hogy nevelőszülőnél van, és a nevelőszülő felmondott.
Tehát, hogy és nem egy, nem kettő, hanem hogy így egyre gyakoribb azt olvasni, hogy a nevelőszülő felmondott, és hogy nem nem vállal több gyereket. >> Vagy vagy bocsáss meg, a tehát a lakásotthon, gyerekotthon oldaláról még egy olyan nyomás is van, hogy a nevelő szülőknél megszűnő gondozási helyek >> Igen.
Tehát nem csak nem csak a családból kiemelés, hanem a nevelőszülőkből. >> Aha. >> És a befogadó otthonok is teljesen tele vannak. katasztrofális, ahogy a területről hallom. >> Igen.
És és ö tehát folyamatban van nálunk is több gyereknek így a elhelyezése és hiába mondják, hogy van fizikailag hely adott intézetbe, de hogy abba az intézménybe abba tehát hiába van mondjuk négy csoport egy intézetbe, ha abból csak kettő működik, mert kettőre van éppen hogy csak annyi ember, hogy el tudják látni, tehát hogy a másik két csoportra nincsen szakdolgozó. >> Ühüm.
De a gyereklétszáma az ugyanúgy a négy férőhelyre, négy négy csoportra vonatkozik.
Tehát, hogy most mondok itt 48 a négy csoportra, hogyha 12 fős csoportokat számolunk, akkor ugyanz a 48 gyerek ott van, sokkal több van, nem 48.
És azt fele annyi ember látja el jó esetben. >> És ilyenkor általában két csoportban vannak, vagy négy csoport fele annyi szakgondozóval, vagy szakmú >> két csoportba.
És >> e csak azért kérdeztem, hogy ugye, mert hogy annak idején az átalakításnak ez volt, amikor a nagy nevelő otthonokat le akarták bontani, akkor ez volt az egyik elképzelés, illetve irányelv, hogy ne legyen tömeg kvázi.
De akkor ha jól értem, akkor most is >> ugyanúgy tömeg van.
Ugyanúgy tömeg van, csak most sokkal kisebb helyen van tömeg. >> Igen.
És kevés ember van hozzá. >> Kevés.
Említett entitások
Személyek
- Sztupa József
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szociális Szájjegyzet I. évad, 2. adás.”
Miről szól ez az epizód: „Szociális Szájjegyzet I. évad, 2. adás.”?
A Szociális Szájjegyzet podcast legújabb adásában a magyar gyermekvédelem helyzetét vitatják meg. Vendég Sztupa József, szociális munkás, ifjúságsegítő és gyermekvédelmi szakember, aki egy gyermekotthonban dolgozott kilenc évig, majd vezetőként tevékenykedett 2024 tavaszáig. Az… Az epizód a Szociális Szájjegyzet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 25..
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szociális Szájjegyzet I. évad, 2. adás.”?
Megjelenés: 2025. 09. 25.. Hossz: 1 óra 33 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szocialis-szajjegyzet/szocialis-szajjegyzet-i-evad-2-adas-c21fc676
Több epizód a Szociális Szájjegyzet-ből
- Szociális Szájjegyzet I. évad, 12. adás. Vendégünk: Toszeczky Renáta
Az adás Toszeczky Renátát, a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programjának vezetőjét látja vendégül. A beszélgetés középpontjában az emberkereskedelem elleni kü…
- Szociális Szájjegyzet 1. évad, 11. adás. Vendég: Busi Zoltán szociálpolitikus
A Szociális Szájjegyzet podcast vendége Busi Zoltán szociálpolitikus, a Magyarországi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnökségi tagja. Az adásban…
- Szociális Szájjegyzet I. évad, 10. adás
A Szociális Szájjegyzet című podcast adása a hospice és palliatív ellátások rendszerét járja körül. A vendég, Szöllősi Melinda biológus, szociálpolitikai szakértő és a Pallium Int…
- Szociális Szájjegyzet I. évad , 9. adás
A Szociális Szájjegyzet podcast ezen adásában a "Felforgatókönyv" című kiadványt vitatják meg. A tanulmánykötet szociális fejezetének két szerzője, Miklós Kata és Bódy Éva vendége…
- Szociális Szájjegyzet I. évad, 8. adás
A Szociális Szájjegyzet podcast ezen adásában a hajléktalanság témakörét járják körbe Gurály Zoltánnal, a Menhely Alapítvány módszertani vezetőjével. A beszélgetés során tisztázzá…
- Szociális Szájjegyzet I. évad, 7. adás
A Szociális Szájjegyzet című műsor ezen adása a szociális ellátások aktualitásaival és kihívásaival foglalkozik. A műsorvezetők Sebők Éva országgyűlési képviselővel, a Momentum or…
- Szociális Szájjegyzet I. évad, 6. adás
Ez a Szociális Szájjegyzet podcast hatodik adása, amely az előző év (2025) értékelésével és a szociális ellátások aktualitásaival, kihívásaival foglalkozik. A műsorban Kekec, az Ö…
- Szociális Szájjegyzet I. évad, 5. adás
A Szociális Szájjegyzet podcast ezen adásában a szegregátumokban folyó szociális segítő munka kerül terítékre. A Felzárkózó Települések program kapcsán két vendég, Fellegi Kató és…
- Szociális Szájjegyzet I. évad, 4. adás
Ez az epizód a szociális tanulmányok és képzések aktuális kérdéseit tárgyalja. Dr. habil Sziklai Istvánnal, az ELTE Szociális Tanulmányok Intézetének igazgatójával készült interjú…
- Szociális Szájjegyzet I. évad, 3. adás
A Szociális Szájjegyzet podcast ezen adásában a lakhatás aktuális kérdéseit járják körül. Vendégük Dr. Hegedűs József közgazdász, szociológus, aki a lakáspolitika, a csok, és az ú…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Fiatalokat érintő problémák — Bánki - Péch Hangadó
A Bánki - Péch Hangadó podcast epizódjában Barcza László szociális segítő a fiatalokat érintő problémákról beszél. Megtudhatjuk, milyen esetekben fordulhatnak hozzá a diákok, és m…
- Ártó-védő társadalmunk: a Máltai Tanulmányok Ember, kapcsolat, környezet című lapszámának bemutatója — Máltai Tanulmányok
A Máltai Tanulmányok lapszámának bemutatóján körbejárták a mélyszegénység, a generációs viták, és az egészségügyi rendszer problémáit. Szakértők moderált beszélgetésben osztották…
- Az internetes zaklatások — Délelőtt - Kossuth Rádió
Varga Árpád, az NMHH Gyermekvédelmi Főosztályának elemzője a Délelőtt című műsorban az internetes zaklatásokról, azok jellemzőiről és a lehetséges megoldásokról beszél.
- Az EnergiaVilág 2026. május 25-i adása — Energiavilág - InfoRádió - Infostart.hu
Az Energiavilág című műsor 2026. május 25-i adásában egy új, gázmeghajtású kompresszor üzembe helyezéséről Zsanán, a Földalatti Gáztárolóban, valamint tetőcserépre szerelt napelem…
- „Tony Curtis története rólunk is szól” | Mészáros Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban — Sláger FM
Mészáros Tamás színész a Spinoza Színházban látható Tony Curtis, a Hollywood hercege című előadásról beszélget S. Miller Andrással. A beszélgetés a darab pszichoterápiás kereteirő…
- Százhetvennyolcadik - Akciók földön vizen levegőben - epizód — Híd nyugatra Podcast
A Hídnyugatra Podcast 178. epizódjában a házigazdák, Laca és Isti (Gyuri Bosch helyettesítve) az elmúlt időszak híreit vitatják meg. Tárgyra kerül a Prime Gaming megszűnése és az…
- Kína energiapolitikája; Mi határozza meg a használt autó árát? — Több-Kevesebb
Ez az epizód Kína energiapolitikájával, a lakásbérlés jogi aspektusaival és a használt autók árával foglalkozik. Tatár Mihály, Tóth Gábor Márton és Koralewsky Márk a vendégek.
- Időben (VTV) - 2026. május 14. — Márki-Zay Péter
Márki-Zay Péter a 2026-os választásokra való felkészülésről, a Mindenki Magyarországa Néppárt programjáról, a kampányfinanszírozásról és Hódmezővásárhelyen elért eredményekről bes…