Cégjogi Percek

Mi az a fizetési meghagyás? Mi mindent tehetünk ellene?

· PT1M24S

Összefoglaló

Ebben az epizódban Cserna Bence ügyvéd a fizetési meghagyás (FMH) részleteit magyarázza el. Kitér arra, mi az FMH, hogyan kézbesítik természetes személyeknek és cégeknek, és mi történik, ha valaki nem ért egyet vele. Elmondja, hogy 15 nap áll rendelkezésre az ellentmondásra, és…

Röviden

Műsor
Cégjogi Percek
Megjelenés
2025. 11. 25.
Hossz
1 perc
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[zene] Köszöntök mindenkit a cégjogi percek következő epizódjában.

Ma ismét [zene] Cserna Bencével beszélgetünk, akivel már korábbi részekben is találkozhattak az érdeklődők.

Ö elég sok ismerősöm meg barátom látta a podcastjeidat és kicsit megromoztak, hogy tegyek föl neked egy kérdést.

Meg ugye mindenki a más hibájából tanul igazán? >> Reméljük, igen. >> Reméljük, igen.

Ebbről tudná nekünk laikusoknak mesélni kezdőként egy [zene] kicsit, hogy ez tulajdonképpen micsoda is. >> Igen, az FMH az a mindenki által ismert rövidítése a fizetési meghagyásnak. [zene] Ez egy olyan dokumentum, amit a közjegyző bocsát ki, de nem ő kezdeményezi, hanem hanem az az ember, vagy az a cég, akinek tartozik valaki, az el tud menni ügyvédhez vagy közjegyzőhöz, és kérheti ennek a fizetési meghagyásnak a kibocsátását.

Nagyon fontos szabály, hogy ennek van egy értékhatára.

A maximum 30 millió Ftig lehet ezt a fizetési meghagyás kibocsátását kérni. illetve van még egy szabály, hogy a 3 millió Ftot el nem érő tartozásokat csak és kizárólag fizetési meghagyás kezdeményezésével lehet behajtani.

Tehát ha például van egy parkolási bírságod, vagy egy vagy nem veszel jegyet a BKV-ra, akkor azt az összeget fizetési meghagyás útján tudják rajtad érvényesíteni. >> Felmerült több kérdés is.

Egy aki kapja az FMH-t, meg aki kibocsátja, kapja.

Mert ugye egy levelet, ugye ajánlat levelet átvesszük itt.

Ez valószínűleg ügyfél kapunk keresztül fog érkezni. >> A fizetési meghagyás természetes személyek részére postai úton érkezik, térti vevénnyel, tehát ott az átvételt azt igazolni fogja a posta, hogy mikor került erre sor.

Egyébként ha nem veszi át mert nem foglalkozik vele, akkor is be fog állni a kézbesítési vélelem.

Tehát olyannak fog minősülni, mintha átvette volna. cégek esetében viszont valóban a cégkapura érkezik, és egyébként ott is ugyanez igaz, hogyha nem veszik át, akkor x idő múlva készbesítettnek minősül. >> Hogyha mondjuk én kapok egy FMH-t, viszont nem értek egyet azzal, akkor mennyi időm van ezt megtámadni?

Mert hogyha átveszem, onnantól kezdve hivatalos lesz, úgy tudom, elfogadom a tényt, de hogyha nem értek vele egyet, akkor hány napon van ezzel fellebezni? >> 15 nap van arra, hogy erre reagáljál valamit. hogyha nem értesz vele egyet, akkor azt ellentmondásnak nevezik.

Egy ellentmondást kell benyújtani.

Ez lehet olyan, hogy csak annyit írsz bele, hogy ellentmondok, nem ismerem el, de ki is fejtheted azt, hogy miért nem.

Bármelyiket is írod, mindegyik ellentmondásnak fog minősülni.

Majd mindjárt mondom, hogy ennek mi lesz a következménye, illetve hogyha pedig jogos, amit követelnek rajtad, akkor tudsz rá esetleg halasztást vagy részletfizetést kérni.

Viszont itt is figyelni kell arra, hogy 15 napon belül történjen meg. >> Én az az, hogyha én mondjuk teljesen nem értek egyet vele, és én fizetési halasztást akarnék kérni, de annak el, hogy nem értek vele egyet, akkor nekem ehhez ügyvédre szükségem van, vagy ezt teljesen peresen kívül meg lehet oldani? cég esetén kötelező-e a jogi képviselet.

Ha magánszemélyként kapod, akkor nem.

Akkor elegendő, hogyha te írsz a közjegyzőnek egy levelet, hogy ellentmondasz.

Nyilván bele kell írnod az ügyszámot, alá kell írnod, tehát egy pici formai követelménynek eleget kell tenned.

Cég esetén kötelező a jogi képviselet, tehát ügyvéd útján tud ellentmondani a cég a fizetési meghagyásnak.

Hogyha az ellenmondás megérkezett a középzőhöz, utána a közédzyző megállapítja, hogy ez az eljárás perré alakult.

És itt jutunk el a bírósági szakaszba, akkor, hogyha a közegyzői értesítés után az, aki beadta a fizetési meghagyást, napon belül benyújtja az ezzel kapcsolatos keresetlevelét a bíróságra.

Ha nem nyújtja be, akkor az eljárás megszűnt, akkor nem megyünk a bíróságra, lezajlott ez a fizetési meghagyásos eljárás.

Viszont hogyha benyújtja a keresetlevelét, akkor ott találjuk magunkat, hogy menni kell a bíróságra, és neked, mint vagy annak, aki kapta az FMH-t alperesként a perben részt kell vennie és védekeznie kell.

És ott lehet részletesen kifejteni azt, hogy miért mondjuk azt, hogy mi nem tartozunk ezzel a követeléssel.

Mert elévült, mert sose volt ilyen jogviszony, vagy bármi egyéb indokot ilyenkor ki tudunk fejteni. >> Itt akkor kitérnék egy olyanra, vagyis hát kérdeznék, hogy átvesszük a levelet, azzal tulajdonképpen elfogadtuk az egészet, hogyha nem levezünk föl. >> Azzal nem fog, azzal, hogy átveszed, azzal még csak a tudomásodra jut, azzal még nem fogadjuk el azt, ami benne van. >> De hogyha 15 napig nem reagálok, akkor tulajdonképpen elfogadtam. >> Így van.

Tehát ha 15 napon belül semmit nem reagálsz, tehát nem mondasz ellent, nem kérsz halasztást, nem kérsz részletfizetést, akkor a közjegyző jogerősíteni fogja a fizetési meghagyást, ami azt jelenti, hogy aki beadta a fizetési meghagyást, az el tud menni a végrehajtóhoz, és kérheti annak a végrehajtását.

És ekkor a végrehajtó a számládat inkasszálni fogja, le fogja tiltani a munkabérednek egy bizonyos részét.

Ha van ingatlanod, ingóságod, azokat le fogja foglalni, és ezekről fog téged értesíteni. >> A bankszámlára azt azt tudjuk jó, hogy minden egyes vállalkozó az inkasztót azt pikpak megérkezik és leveszik onnan a pénzt.

Viszont a házi pénztárban a legtöbb vállalkozónak kézpénzes összeggel rendelkezik.

Arra is igényt tarthat ilyenkor a végrehajtó és beadhatja a keresetet, hogy a házi pénzszárban rendelkező készpénzből fizessen be, vagy csak ugye a bankkártyáról leveszi a pénzt, és utána peres úton tud igényelni készpénzt vagy ingatlanokat. >> A végrehajtó ugye először azt csinálja, hogy megnézi a köztiteles nyilvántartásban, illetve a bankoknál, hogy mie van a cégnek.

Ezekre bejegyezteti a foglalást. végez ezen kívül helyszíni cselekményeket, tehát kimegy a cégnek a székhelyére, és ott számba veszi, hogy milyen ingóságai vannak a cégnek.

És ugye ingóságba beleszámít a készpénz is.

Tehát ha kimegy a székhelyre, és ott lát mondjuk festményeket a falon, meg lát számítógépeket az asztalon, meg lát bútorokat, akkor ő ezeket foglalás alá fogja vonni.

És előbb-utóbb, hogyha nem térül máshonnan a végrehajtandó összeg, akkor ezeknek ki fogja írni az árverését.

Van egy szabály arra vonatkozóan, hogy cég esetén először a bankszámláról próbálja meg a végrehajtóbe hajtani a követelés összegét, és azt követően pedig a lefoglalt ingóságok és ingatlanoknak az árverezéséből.

Erre van egy elektronikus árverezési rendszer.

Odavezeti fel ezeket a az ingóságokat és ingatlanokat a végrehajtó, és bárki megvásárolhatja onnan. >> Láttam most erre egy példát nemrég.

A könyvelő átvette ezt a levelet, viszont nem szólt az ügyfélnek róla.

Lejárt a 15 nap, a követelés jogtalan.

A bankkártyáját inkasszózták és levették ugye a pénzt és mínuszba rakták. viszont ő perre akar menni, mert nem tartja az egészet jogosnak, meg alá is tudja támasztani, hogy nem jogos.

Ilyenkor mi a helyzet? >> Hát sajnos ezt én is látom sokszor, hogy előfordul egy ilyen eset, hiszen a cégkapura érkezik a ez a fizetési meghagyás a cégek esetében.

És itt kell a cégvezetőnek nagyon figyelmesen eljárnia, hogy ki az, akinek hozzáférést enged a cégkapuhoz.

Ha ha például ő engedte a hozzáférést a könyvelőnek, akkor feltételezem, vagy jobb esetben benne kell, hogy legyen a köztük lévő szerződésben, hogyha átvesz a könyvelő egy ilyen fizetési meghagyást, vagy bármilyen más hivatalos iratot, akkor azt meg kell küldenie a cég vezetőjének.

Ha ez nincs benne, akkor pedig sajnos a végrehajtás szempontjából a cégvezető nem tud mit csinálni, hiszen eltelt a 15 nap, ami jogvesztő, tehát utána már nem tud ezzel emiatt jogorvoslathoz fordulni, akkor azt végre fogják sajnos rajta hajtani.

Viszont ő tud a könyvelő felé kártérítési igénnyel fordulni, vagy bárki más felé, aki átvette és nem szólt a levélről.

De ez egy külön eljárás, és az nem fog segíteni azon, hogy a folyamatban lévő végrehajtást a végrehajtó foganatosítsa. >> Azzal bizonyítható, mert hogy most a könyvelői funkciónak, vagy hát az ügyfélkapunak is lett egy könyvelői funkciója, ahol ugye lehet bizonyítani, hogy a könyvelő vette át ezt az egész levelet. >> Így van.

A cégkapu ugye tartalmaz ilyen naplófálokat, ahol látszódik az, hogy ki mikor milyen iratot vett át.

Tehát ott az adott személynek a neve látszódik.

Ugye ez akkor okozhat fennakadást, vagy korábban akkor okozott fennakadást, hogy mondjuk az ügyvezetők a könyvelőnek a saját jelszavukat adták ki, és akkor már nem bizonyítható, hogy azt tényleg a könyvelő vette át, vagy vagy az ügyvezető. >> Szuper, akkor ezek most így nagyjából tiszták, hogyha én kapnék.

Remélem, hogy nem fogok kapni soha.

Viszont, mint vendéglátós, szoktunk rendezvényeket tartani, ahol megtörténik a rendezvény, kiállítjuk a számlát és nem történik meg a fizetés.

Akkor én mint vállalkozó, saját magam állítom ki ezt a fizetési meghagyást, vagy nekem be kell ballagnom egy jegyzőhöz vagy ügyvédhez, és majd ő fogja kibocsájtani. >> Alapvetően semmi nem tiltja, hogy maga a cég bocsássa ki, vagy kéri ennek a fizetési meghagyásnak a kibocsátását.

Viszont a rendszer használatához elektronikus aláírásra van szükség.

Ezzel Magyarországon elég kevés cég rendelkezik most, és ezért szoktak ügyvédhez vagy közőhöz fordulni.

Ugye ez úgy néz ki a gyakorlatban, hogy bármelyiket is választod, el kell küldened a követelésed alapjául szolgáló iratokat, tehát mondjuk a az általad említett esetben a számlát, meg az ahhoz kapcsolódó szerződést, amiből látszik, hogy milyen összeggel tartoznak, mióta tartoznak, mikortól indul a késedelmi kamatkövetelés, és akkor az ügyvéd vagy a közjegyző ezeket az adatokat rögzíti, és utána kibocsátásra kerül a fizetési meghagyás >> szerződésre is szükség van, vagy elég ugye a számra, mert hogy ugye egy rendezvénynél feltétlenül szerződést nem mindig szoktak kötni. >> Ha van szerződés, akkor arra is szükség van.

Igen. >> Ha nincs, akkor természetesen csak azokra az iratokra, amik alátámasztják a követelésnek a jogszerűségét. >> Akkor nagyjából így a vállalkozói részről tisztában vagyunk.

Viszont akkor most lenne nekem egy személyes kérdésem.

Figyelek, >> hogy én mindig belecsúszok a parkolási büntetésekbe. >> Ó! >> És mielőtt jöttem hozzád, érkezett egy FMH levél, hogy egy kisebb parkolási büntetést nem fizettem be 2024-5 hóban, ami most már fölment, 68000 környékén van a büntetés sajnos. >> Igen. >> Akkor ez mint magánszemély felé kiállított FMH. >> Így van. ők akkor most a magántulajdonomat ők ugye lefoglalhatják. >> Így van.

Magánszemélyként ugye postai úton kaptad ezt a levelet.

Meg kell nézni, vagy vissza kell emlékezni, hogy mikor vetted át, és 15 napon belül ellent kell mondani.

Na most azt említetted, hogy 24. májusi ez a >> követelés.

Ugye a parkolási bírság esetén azt kell figyelembe venni, hogy egy év az elév ülési ideje.

Tehát itt sajnos jogos még a követelés, hiszen nem telt el az a megnemfizetéstől, a parkolási jegy megnem fizetésétől számítva az egy év.

És itt szeretnék arra kitérni, hogy miért hangsúlyoztam ezt ennyire.

Többen kerestek meg az elmúlt két évben olyan üggyel kapcsolatban, hogy követeléskezelő cégek fizetési meghagyás útján olyan régi tartozásokat akarnak rajtuk érvényesíteni, amik a 90-es években keletkeztek.

Tehát azért ott már eltelt 20 25 év sok esetben. >> És ilyenkor arra tud hivatkozni az adós, hogy ezek elévültek, ezek a követelések.

Ez pedig azt jelenti, hogy ha elévültek, akkor bírósági úton nem kikényszeríthető ezeknek a követelése.

Tehát ez nem nem egyenlő azzal, hogy megszűnt a tartozás, csak bírói úton nem lehet ennek a behajtását kérni.

És ez az elévülési idő általános ügyekben öt év. >> Itt akkor megint egy sajnos egy saját példát hoznák fel.

Megjött a levél, hogy nem fizetnem be a parkolást, és hogy lefoglalják az autómat, ugye, merthogy ők tartozok pénzzel.

Viszont még aznap a bankkártyámról ez a végrehajtó leemelte ezt a tartozási összeget, akkor utána nekem kell ezzel foglalkoznom visszaválaszolnom hogy innentől automatikusan tisztázott az ügy, és az automat hivatalosan is visszakapom, vagy nekem ügyvédhez kell fordulnom ilyenkor mit kell csinálni? magánszemélyként a végrehajtóval fel tudod te is venni a kapcsolatot, és mindenképpen jelezni kell felé, hogy hogy már levették a számládról a pénzt, ezért intézkedjen arról, hogy az autód foglalását is feloldja.

Tehát mindenképpen a a számlakivonatot be kellene ilyenkor csatolni és megírni, hogy megtérült a kár, úgyhogy intézkedjen az alalól, hogy hogy az autódon ne legyen rajta a foglalás.

Viszont vannak olyan követelések, amik nem öt év alatt, hanem sokkal rövidebb idő alatt évülnek el.

Tehát az általad említett parkolási bírság is egy év alatt elévül. >> Ugyanilyen még például a telefonszolgáltatási díj.

A nagyon fontos, hogy a telefonvásárlási díj nem, de a telefonszolgáltatásí az egy év alatt évül el, illetve a 2023. szeptember 1jét megelőzően lejárt áram-es gáztartozások három év alatt tévültek el.

Most már az is öt év, de az említett időpontot megelőzően viszont három év alatt tévültek el.

Úgyhogy ezekre nagyon fontos odafigyelni, hiszen sokszor már nem is lenne esedékes, vagy nem is lenne behajtható ez a követelés, mégis megpróbálják a követelés kezelő társaságok ezeket beszedni.

Ö ilyen esetben viszont az elévülést hivatalból sem a közjegyző, sem a bíróság, sem a végrehajtó nem veszi figyelembe.

Erre nekünk kell felhívni az ő figyelmüket.

Tehát erre nekünk kell hivatkozni. >> Bocsánat, nekünk az nektek, mint ügyvédeknek. >> A nekünk az az adóst jelenti, tehát az adósnak vagy az adós jogi képviselőjének kell erre hivatkozni.

Tehát azt az eljáró szerv nem veszi figyelembe magától.

De akkor, hogyha jól értem, azért ez nem olyan egyszerű ez a sztori.

Én érdemes ügyvédet fogadni minden egyes esetben, mert ha én vagyok, aki az adós, könnyen be tudnak húzni a csőbe. [zene] >> Ez így van. meg a hiába van például a fizetési meghagyásban is egy hosszú tájékoztató [zene] nem szokták sokszor elolvasni sajnos az adósok, vagy nem tudják megfelelően értelmezni, és…

Említett entitások

Szervezetek, cégek

  • Cserna Bence

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mi az a fizetési meghagyás? Mi mindent tehetünk ellene?”

Miről szól ez az epizód: „Mi az a fizetési meghagyás? Mi mindent tehetünk ellene?”?

Ebben az epizódban Cserna Bence ügyvéd a fizetési meghagyás (FMH) részleteit magyarázza el. Kitér arra, mi az FMH, hogyan kézbesítik természetes személyeknek és cégeknek, és mi történik, ha valaki nem ért egyet vele. Elmondja, hogy 15 nap áll rendelkezésre az ellentmondásra, és… Az epizód a Cégjogi Percek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 25..

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mi az a fizetési meghagyás? Mi mindent tehetünk ellene?”?

Megjelenés: 2025. 11. 25.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/cegjogi-percek/mi-az-a-fizetesi-meghagyas-mi-mindent-tehetunk-ellene-9924ae62

Több epizód a Cégjogi Percek-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból