Igényesférfi.hu online magazin

Kamaszok, szülők és a valóság – amit senki nem mond el

· PT46S

Összefoglaló

Balatoni József (Jocó bácsi) a kamaszkor kihívásairól, szülői bizonytalanságokról és a fiatalokkal való kapcsolat kialakításáról beszélget a műsorban. Kiemeli, hogy a kamaszok természetes elzárkózása a szülőktől a kortársorientációba való átváltás miatt van, és a szülőknek…

Röviden

Műsor
Igényesférfi.hu online magazin
Megjelenés
2026. 03. 19.
Hossz
1 perc
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Ha most nem neked azt mondanám, hogy hogy válassz egy olyan szakmát, amit élted végig szeretni fogsz, nem fogsz tudni olyat mondani, mert nem tudom, hogy én 10 év alatt mennyit fogok változni, és hogy 10 év alatt a képességeimből lehet, hogy nem lépek-e tovább, vagy nem unom-e meg, vagy egyszerűen nem szűnik-e meg az a dolog, amit én csinálok.

Tehát inkább arra kell őket terelni, hogy hogy olyan dolgot válaszol, amit el tud képzelni, hogy azt összeret és csinálja ameddig.

És ez lehet, hogy öt év, lehet, hogy két év, lehet, hogy 50 év.

Nem nagyon látsz olyan címlapfotózást, ahol az ember nincsen azért nagyon na nagyon szépen felöltöztetve és nagyon erősen kisminkelve, mert persze egy fotózáshoz ez kell, egy kamerába ez kell, de de hogy ez nem a valóság.

És hál istennek most már ezek a nagyon nagyon izmos budemberek, illetve az insta instafitteres [zene] mamik ideje szerintem lejárt.

Köszöntelek titeket az igényes férfi podcastban. [zene] Mai vendégem Balatoni József, Jocó bácsi.

Mindenki Jocó bácsi, ahogy itt itt szokták mondani. >> Ez olyan, mintha mindenki elmesél egy kicsit, de igen, igen, igen, igen. >> Nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásomat.

Egyébként azért szerettelek volna meghívni, merthogy közelítek ahhoz, hogy a három gyerekem a kamaszkorba lépjen.

Ugye most a legnagyobb kilenc a az ikraim hét évesek.

Úgyhogy szeretnék így felvérteződni mindennel, ami segítségemre lehet.

És ebben szeretném majd a nézőket is támogatni.

És én arra jöttöm rá, hogy te egy ilyen itt Magyarországon szerintem egy ilyen híd vagy a kamaszok és a felnőttek a pedagógusok között.

Szó, hogy >> hú erre még így nem gondoltam, de igazából valóban valóban megpróbálom közvetíteni a kamaszokat a felnőttek felé, a pedagógusokat egymás felé.

Tehát azért igen, lehet ezt egy ilyen híd szerepnek felfogni.

Úgyhogy köszi szépen. >> És hogy hogy ez visszafelő is működik, merthogy szerintem nagyon érdekes, hogy a a szülők meg a pedagógusok is hallgatnak rád, vagy vagy értik azt, amit te szeretnél.

Ugye [horkantás] a generációk változásával a kamaszok is teljesen más ériába lépnek.

És én például attól rettegek, hogy így egyik napról a másikra nem fogom elérni őket, hogy így bezárnak. >> Ühüm. eljön eljön ez a bűvös kamaszkor, amit minden szülő vár.

Ráadásul nálom a háromnál egyszerre.

És hogy és hogy az, amit eddig mondjuk felépítettem, az így hirtelen lezár.

És hogy mi az a kulcs, amivel be lehet férkőzni szerinted a mai generációs kamaszokhoz? >> Egyrészt én azt gondolom, hogy hiába barettez tőle, ez így lesz, merthogy ez a természetes, hogy a kamasz bezár, ugyanis kamaszkorban nem a nem a szüleihez akar kapcsolni.

Ö igazából 11-2 éves kor körül a szülőentációt teljesen lekapcsol és átvált a kortárs orientációba.

Tehát onnantól kezdve sokkal nehezebben tudsz beférkőzni.

Igazából alapvetően itt szerintem az az a kulcsa ennek, hogy a a ahogy Léder Lacin mondta, hogy hogy a szülőség az egy készellét és hogy annyit tudsz tenni, hogy készen állsz arra, amikor ő kapcsolódni akar, akkor be tudd engedni ezt a dolgot.

És azért azt tudjuk, hogy a kamaszok a legváltatlanabb pillanatban tudnak és akarnak kapcsolódni.

Tehát ez az éjfélkor konyhában összekoccanunk és akkor kezd el valamiről beszélni.

A másik pont az szerintem, hogy a kamaszok nagyon sokszor nem direktben kommunikálnak, hanem valami teljes blőttséggel megy oda, és onnan kezdi el ezt így szépen így levezetni, és hogyha érzi a nyitottságot, érzi a a befogadó képességet, akkor rátér arra a témára, amiről valójában akar beszélni.

Tehát itt én azt gondolom, hogy mind az elzárkózás természetes, mind a szülőktől való eltábolodás.

Én azt szoktam mondani, hogy csak pár évet kell aludni, és aztán visszatalálnak.

De de hogy ez valahol természetes.

Tehát lehet ettől félni, meg rettegni, csak minek?

Tehát egy természetes folyamattól az ember persze, hogy fél, mert még nem ismeri.

És ugye azzal szoktam a szülőket megnyugtatni, vagy vagy nem megnyugtatni, csak úgy, hogy [horkantás] az ember, amikor szülő, akkor mindig újra kell magát definiálnia, mert te még nem voltál egy 10 éves lány apja, és hogy és hogy mindig egy olyanba lépsz bele, amilyen még nem voltál, mert te hiába voltál 10 éves, nem voltál még 10 éves gyerekapja, és azt hinnénk, hogy ennek egyszer csak vége, hiszen felnőnek a gyerekek.

És ezt én és ezt én később is megtapasztaltam mondjuk a anyukámon vagy apukámon, amikor én elváltam, hogy ők még nem voltak egy elvált gyereknek a szülei. >> Ühüm. [torokköszörülés] >> Vagy vagy nem voltak egy, nem tudom, munkahelyét otthagyó gyerek szülei, vagy tehát egy tehát hogy ez egy folyamatos újradefiniálás magadnak, és hogyha rettegsz, akkor azzal csak magadnak nehezíted meg.

De hát ezt nem neked kell elmondanom szerintem.

De ez milyen érdekes egyébként, ilyen ilyen szemszögből még így nem vizsgáltam ezt a dolgot, hogy hogy és hogy egyébként ezt tovább bonyolítanám itt most a nézőknek, hallgatóknak, hogy hogy nekem ugye három gyerekem van, és mind a háromnak teljesen más személyisége van.

Tehát tehát mind a mind a hármjukat teljesen más szemszögből kell kiismernem.

Tehát tehát nem voltam egy 10 évesnek az apja az ő személyiségének megfelelően. >> Bizony. >> Úgyhogy úgyhogy minél többen vannak, akkor még több feladat megtalálni az utat.

Már azt gondolom, hogyha az egyiknél valami bevált, akkor mondjuk ez olyan, mint az altatás az elején, hogy az egyiknél bevált ez, hogy így elaludt ilyen módszereket használva, a másiknál meg lehet, hogy egyáltalán nem nem válik be.

Akkor tehát villogjon a sziréna a fejünk fölött, hogy amikor jönnek éjfélkor föl kell ülni és és akármit mond valahova ez a történet csak ki fog csapni. >> Igen.

És akkor nincs nincs fontos email, nincs fontos telefon, nincs nincs odaéget rántás, akkor akkor tényleg az az odafyelés van, mert ha amikor a kamasz kapcsolódni akar, és mi ezt elutasítjuk, akkor utána lehet, hogy hónapok nem akar megint kapcsolódni.

Tehát, hogy ez egy ilyen nagyon nagyon érzékeny időszak. nagyon hormonokkal terhelt időszak, és pont ezért meg kell várni azokat a pontokat, amikor ő kapcsolódni akar. >> És neked mi a mi mi volt a tapasztalatod, hogy mi a tapasztalatod, hogy az iskolában a pedagógusokhoz is megpróbálnak-e kapcsolódni ezek a kamaszok? a a le legalábbis hozzám mindenképpen megpróbáltak kapcsolódni, és nagyon sok kollégámhoz is öt ugye a szülőkhöz nem tudtak olyan témákkal kapcsolódni, amikel mondjuk velünk tehát akár egy párkapcsolati kérdés, akár a szüleikkel való konfliktus, akár bármi, és akkor megpróbáltak mi hozzánk kapcsolódni, de de hozzánk is ilyen teljesen >> tehát a abból tudtam, hogy egy gyerek valamiről akar beszélgetni, hogy megírtuk a dolgozatot, és mire én leértem a tanáriba, ő már ott volt, hogy megkérdezte, hogy ki javítottam-e.

És hát tudtam, hogy nem az érdekli, hogy kijavítottam-e, mert hiszen öt perc telt el a dolgozat óta, és akkor ott ott így elkezdtünk beszélgetni, és akkor valami kijött, vagy nagyon sokszor volt az, hogy hogy a diákok először írtak Messengeren valami kérdést, és akkor ott elindult egy beszélgetés, amit már másnap tudtunk folytatni élőben, de hogyha mondjuk ő írt, és én nem reagáltam, akkor másnap nem jött oda élőben.

Tehát, hogy egy ilyen nagyon érdekes kommunikációjuk van nekik, hogy először megpróbálják letapogatni azt, hogy az adott felnőtt az most az most van-e olyan állapotban, hogy én bármiről is beszélgessek bele.

Vagy vagy vagy az adott felnőtt van-e olyan habitusú, hogy elfogadja az én mondataimat?

Mert ez is egy nagyon-nagyon nehéz kérdés, hogy hogyha ő valamilyen problémával jön, akkor az adott felnőtt azt megérti vagy nem érti meg?

Elfogadja vagy nem fogadja el, tud-e tanácsot adni, vagy nem tud tanácsot adni.

És akkor [horkantás] ezek ilyen ezek ilyen állandó állandó játszmák.

Én ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy mind a szülőség, mind a pedagóguság az egy ilyen szórikáta üzemmód, hogy az ember mindig készlétben van, mindig figyel arra, hogy hogy mikor van az a pont, mikor van az a pillanat.

És szerintem még ami nagyon fontos volt nálam, az az, hogy a határokat azt azt azt azt nem én szabtam meg.

Tehát teát nem én mentem oda a gyerekhez, hogy beszélgessünk.

Nem, pedig amikor tudtam, hogy hogy valami párkapcsolatig elbaszna, akkor sem én mentem oda, hanem megvártam, amíg ő jön.

Tehát, hogy nem én lépek be az ő kis terébe, az ő kis szférájába, hanem engedtem, hogy ő ő jöjjön és ő nyisson belé. >> Ez úgy működik, mint a segítőszakmában, hogy hogy ugye kliens után nem nyúlok, hanem hogy ha készen áll rá és meg tudja dolgozni azt a dolgot, akkor jön fel.

És mindemellett meghúzva az én saját határaimat is.

Mind a mai napig van olyan akár már 10 évvel ezelőtt végzett diákommal, hogy egyszer csak felhív, mert tanácsot akar kérni.

Pont pont nemrég is hívott egy srác, és ő azt mondta, hogy azért engem hív, mertogy ő ő amikor még a tanára voltam, akkor is mindig, amikor tanácsot kért, akkor egyrészt baromira ideges volt rám, mert sosem azt mondtam, amit ő hallani akart, hanem azt, amit én valójában gondoltam.

De de most is azért hívott föl, hogy hogy ők körülötte támogató emberek vannak, és ők általában azt mondják, amit ő hallani [nevetés] akar.

És bennem meg bízik annyira, hogy én viszont meg fogom mondani, hogyha hogyha nem jó az irány, vagy ha én nem így gondolom.

Aztán ő ezzel azt tesz, amit akar, mert hogy nem nem erőltettem rá az én akaratomat meg gondolatomat soha ezekre a gyerekekre.

És mondom, tehát tényleg van olyan, hogy 10 éve elteltéve, és egyszer csak megcsinálni a telefonom, hogy >> igen. >> Helló! egyébként öröm azt hallgatni, ahogy erről a szakmáról mesélsz meg beszélsz, mertogy hogy azért nagyon sok tapasztalat nem ezt mutatja a pedagógusokkal szemben, már az én tapasztalataimból is, és akár itt most nem csak az iskolapedagógusokra hanem óvodapedagógusokra, hogy már >> kifejezetten a messenger csoportokat is megszüntetjük, csak hogy ne kelljen kommunikálnom senkivel típusú dolgokra gondolok, hol ott egyébként kimondod szerintem a kulcot, hogy hatalmas felelősség van a szülőken és a pedagóguson, hiszen ezeket generációkat mi neveljük, általunk kapnak segítséget, támaszt nyújtunk nekik a hétköznapokban.

Egy olyan egy olyan időszakban egyébként az idő a az egyetemen mondta az egyik tanárom azt, hogy a amikor kamasz lesz valaki, az olyan, mint egy újraszületés, >> hogy végig kell menni minden stádiumán a megszületésnek a vajúástól kezdve minden egyes pontján szenvedés és a szülő is átmehet újra a szülés utáni depresszión. >> Ühüm.

Merthogy, mertogy ugye maga a szülés is egy elengedés.

Hát kilenc hónapig egy test voltak, és ezzel egyszer csak egy elengedés van.

Ugyanez történik szerintem kamaszkorban.

És erre mindent nem gondoltam, de abszolút így van, hogy hogy utána meg a gyerek elkezd eltávolodni, elkezd felnőni, és akkor utána újra jöhet ez a depresszív időszak hogy >> hogy hát ez hogy történt meg így hirtelen?

Mert a szülő ott marad azzal, hogy van egy kialakult identitással rendelkező felnőtt ember, aki keresi az útját, próbálkozik még úgy is, hogy néha engem háttérbe helyez, vagy azokat a gondolatokat, vagy azokat a dolgokat, amiket én gondolok, nagyon izgalmas, de az lenne a kérdésem felét, hogy hogy pedagógusként szerinted az új generáció pedagógusaira gondolok, mennyire lehet ez a légkörben a a régi nagypedagógusok tovább adják-e ezt a szellemiséget az újaknak. >> Tudom, hogy ez egy nehéz kérdés. >> Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert nagyon nehéz nehéz erre általánosan válaszolni, mert szerintem van olyan régi nagy, most így így fogalmazza, aki aki igenis, hogy adja ott tovább azokat az elveket és dolgokat, amiket ő tud.

És van nagyon sok olyan, akinek ezze ángába se legyen tovább adni azt, amit ő b, merthogy mertogy az még egy nagyon konzervatív, nagyon poroszos, nagyon nagyon nem diákközpontú felfogás.

Tehát én azt mondom, hogy hogy érdemes megkeresni azokat az a amúgy nagyon nagy számban lévő fantasztikus idősebb pedagógusokat, akik tényleg innovatívak, akik akarnak tenni, akik akik imádják ezt a hivatást, és ő tőlük megtanulni ezeket a dolgokat.

Csak nagyon sokszor fordul elő az fiatal pályakezdőkel, hogy bekerül egy nem egy ilyen környezetbe, hanem egy egy nagyon poroszos, nagyon nag nagyon konzervatív, nagyon távolságtartó közekbe.

És egyszerűen egyszerűen nagyon gyorsan vagy ott hagyja az adott intézményt, vagy vagy ott hagyja az egész pályát is, mert azt gondolja, hogy ő hogy egy fecskeként elkezd innoválni és aztán meg állandóan lenyomják, akkor meg nem fog tudni.

De én azt gondolom, és én azt szoktam javasolni, és sajnos az én bűnöm is nagyon sok ember pedagógus pályára lépése, mert nagyon sok ilyen üzenetet kapok, hogy miattam lett pedagógus az illető.

És ilyenkor én mindig elnézést kérek, hogy bocs, ne haragudj.

Tehát később, ha esetleg úgy gondolod, akkor ne engem szíjel.

Hogy hogy igen is meg lehet találni azokat a példákat, azokat a mintákat, és nagyon nehéz a széllel szembe pisilni tök sok esetben, de hát én is ezt csinálom 10x éve.

Ö és mégis itt vagyok, nem mondom azt, hogy mindig jól, de de alapvetően ezeket tehát tehát ha ő hisz valamiben, valamilyen pedagógia elvben, akkor álljon ki ezért.

És hogyha ő abban hisz, hogy a gyerekeknek a játéka a legfontosabb út, akkor azt, hogyha 10 kolléga azt mondja, hogy de igen, é csak a tanagot kell leadni és izé, akkor azt kell mondani, hogy nem, mert én ezt nem így gondolom, mert hiszen lehet itt arról beszélni, hogy ki hány éve van a pályán, de én mindig azt szoktam mondani, hogy az én diplomám meg az ő diplomája ez pontosan ugyanaz az intézmény állította ki, és ugyanolyan értékű.

Most az, hogy a pedagógus pálya szerintem tök olyan és nagyon este sosszor beleszadok ebbe az agizmus történetbe, hogy hogy nekem is azt mondták, hogy hát nehogy már én 10x évvel a hátam mögött akarjam megmondani 30 éve a pályán lévő embereknek, hogy mi a helyzet.

És és mondom, hogy ez nem nem ilyen patika mérleg, hogy hogy ki minél több időt tölt el a pályán, annál jobb, mert ez nem így van,…

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kamaszok, szülők és a valóság – amit senki nem mond el”

Miről szól ez az epizód: „Kamaszok, szülők és a valóság – amit senki nem mond el”?

Balatoni József (Jocó bácsi) a kamaszkor kihívásairól, szülői bizonytalanságokról és a fiatalokkal való kapcsolat kialakításáról beszélget a műsorban. Kiemeli, hogy a kamaszok természetes elzárkózása a szülőktől a kortársorientációba való átváltás miatt van, és a szülőknek… Az epizód a Igényesférfi.hu online magazin című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 03. 19..

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kamaszok, szülők és a valóság – amit senki nem mond el”?

Megjelenés: 2026. 03. 19.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igenyesferfi-hu-online-magazin/kamaszok-szulok-es-a-valosag-amit-senki-nem-mond-el-91ece55e

Több epizód a Igényesférfi.hu online magazin-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból