Milyen fiatal aktivistának lenni? - Élő beszélgetés a Rakparton
· PT1H2M6SÖsszefoglaló
A Kihalni Veszélyes podcast harmadik élő adása fiatal aktivistákkal foglalkozik, bemutatva az aktivizmus kihívásait és céljait Magyarországon. A beszélgetésben részt vesznek a Fridays For Future és az Egységes Diákfront képviselői, valamint a Bolygó zöld közösségi tér…
Röviden
- Műsor
- Kihalni veszélyes
- Megjelenés
- 2023. 09. 20.
- Hossz
- 1 óra 2 perc
- Szereplők, említett nevek
- Őri Ádám
- Témák
- aktivizmus, magyarország
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[Zene] kihalni veszélyes az elte humánökológus hallgatójinak podcastje ez itt a kihalni veszélyes podcast harmadik élő adása amelyben fiatal aktivistákkal fogunk beszélni getni arról hogy milyen ma magyarországon aktivistának lenni milyen nehézségekkel kihívásokkal jár és hogy miért érdemes mégis csinálni ezt és hát nagyon remélem hogy lesz időnk arról is beszélgetni hogy a a zöld mozgalom és a diáktüntetések hogyan tudnak összeérni magyarországon és hogyan tudják egymást erősíteni mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a bolygónak és a vajónak hogy hogy itt lehetünk és létrejött ez a beszélgetés és akkor hadd mutatkozzak be először én pupli marci vagyok az elte humán ökológia mesterszakának most már abszolvált hallgatója mi a tavaly ősszel indítottuk csoporttársaimmal kihalni veszélyes podcastot amelyben az ökológiai válsággal foglalkozunk és azzal hogy és tulajdonképpen mindennel ami ezzel kapcsolatos tehát elég sok civil adásunk van amelyben olyan magyarországi civil mozgalmak al foglalkozunk akik valamilyen környezeti konfliktusba léptek bele mint például az akkumulátorgyárak ellen tiltakozó helyiek illetve hát olyan témákkal is foglalkoztunk márm technológi kritika vagy környezeti nevelés és amit még el kell mondanom magamról az az hogy én is voltam tanár két évig tanítottam a közoktatásban úgyhogy y a zöld és a pedagógus oldalról is érintett vagyok és akkor hadd mutassam be a vendégeinket itt a zöld sarok okban található macskási éi és szesák panka éi igazándiból kettős ügynökünk hiszen a humákó csoporttársam is és aialni veszélyesben é szerkesztőségi társam de most nem azért van itt hanem azért mert ő a fridays for future zöld mozgalomnak egyik aktivistája és panka pedig szociális munkát hallgat a az lt-n és szintén volt fridays for future aktivista most pedig a a bolygó zöld közösségi térnek az egyik házigazdája és a diákok oldaláról pedig nádudvari marcit és marc tót miát köszönthetjük akik az egységes diákfront képviseletében érkeztek ma hozzánk marci most kezdi majd a az egyetemet mint ahogy most a az előzetes beszélgetésben megtudtam szegedre megy majd mia pedig idén fog végezni középi iskolában no először is köszi hogy elfogadtátok a meghívást remélem hogy jót fogunk beszélgetni olyan szempontból nehéz lesz a beszélgetés nekem azt hiszem hogy ugye egyrészről van egy ilyen zöld oldala másrészről meg egy diák és akkor kezdjük a a zöld mozgalommal ugye azt a fridays for future-ről sokan tudhatják hogy ez 2018-ban gréta tübergnek a felbukkanásával kezdődött aki 15 évesen a svéd parlament elé péntekenként kiud strikeolni hogy a döntéshozókat arra bírja hogy tegyenek valamit a a klímaválsággal kapcsolatban és ezt ezt a példáját e 100 százre követték világszerte és az lenne az első kérdésem hogy nektek magyarországon amikor itt becsatlakoztatok a fridays for futurenek a mozgalmábaan mi volt a a fő célkitűzésetek itt magyarországon akkor először elindult a mozgalom akkor az volt a célunk hogy úgy mint más országban is a köztudatba behozzuk ezt a témát hiszen régóta tudjuk azt hogy klímaváltozás van ökológiai válság van de mégis keveset beszélünk róla és az gondoltuk hogy főleg a politikában a döntéshozók szintjén nem kerül elő ez a téma annyiszor amennyiszer kéne és nem olyan komolysággal kezelik ahogy ezt kéne és igazából nagyon motiválónak áltuk gréta tümber kiállását és úgy gondoltuk hogy ez egy olyan lehetőség amit itt magyarországon is ki kell használni és néhány egyetemista akik már korábban foglalkoztak természetvédelemmel én is egyébként gyerekkorom óta foglalkozom természetvédelemmel és nagyon érdekelt ez a kérdés eldöntöttük hogy csatlakozzunk ehhez a mozgalomhoz és ez egy nagyon jó lehetőség arra hogy itt magyarországon is fhozzuk a köztudatba ezt a témátm és panka neked személyesen mi volt a az indíttatásod tudsz valami extrát mondani hogy mi mi vitt a az fff felé igen persze én nagyon szorongtam klímaszorongtam az fff előtt és egyébként nem is tartott olyan sokáig a szorongásom mielőtt az fffhez csatlakoztam szóval elég gyorsan megtaláltam ezt a mozgalmat és megismertem azt hogy a gréták mit csinálnak először először a grét ól hallottam meg az xr-nek az extinction rebellionnek a nemzetközi akcióiról és akkor utána kerestem hogy van-e magyarországon valami ilyesmi lehetőség és akkor találkoztam az éviékkel úgyhogy nekem az abszolút az volt a motivációm hogy a klímaszorongásomat azt bele tudjam valamibe csatornázni és ezt nagyon sikerült is és egyébként megfogalmazhatok konkrét célokat is hogy hogy magyar országon mit lehet elérni vagy mit mit érdemes egyáltalán kitűzni célként a mozgalomnak nemzetközi szinten az a célja hogy az ökológiai és klímaválságról tájékoztassák az embereket illetve a döntéshozókra nyomást gyakoroljanak és nagyon sok országban az volt a cél hogy klímavészhelyzetet kihirdessenek és ez ugye egy ilyen nagyon könnyen megfogalmazható cél volt amit mi itt magyarországon is átvettünk egy ideig és ugye budapesten ez meg is valósult országos szinten nem viszont egy idő után elhagytuk ezt a célt hiszen rájöttünk hogy ez szavak szintjén nagyon jó ha ezt kimondjuk viszont nem biztos hogy olyan változásokat indítal ami szükséges és nem biztos hogy a vészhelyzeti státusz az a az az állapot ami előnyös tehát ezt a célt ezt egy idő után elhagytuk és igazából a fő cél az az hogy tájékoztassuk a társadalmat illetve ami nagyon fontos hangsúlyozni hogy az elejétől kezdve a másik célunk az volt hogy közösséget építsünk hiszen itt van nagyon sok ember aki vagy klímaszorong vagy nagyon tenni szeretne valamit a természet védelméért vagy a saját környezetünk védelméért és nagyon fontosnak találtuk hogy egy jól működő közösséget alakítsunk ki hát panka te is ezzel foglalkozol most ugye a a bolygóházigazdájaként tudsz mesélni egy kicsit arról hogy aen mi mivel foglalkozik a bolygó igen a bolygó egy közösségi tér igazából ami most februárban nyitott meg előtte is már közösséget szerveztünk de akkor még nem volt helyszínünk hanem a turbina kulturális központban szerveztünk programokat most hogy már van helyszín saját helyszínünk szintén programokat szervezünk de tök sok lehetős más lehetőség is van nálunk a cselekvésre az szerintem tök fontos nekünk hogy egy bázis legyünk a zöld mozgalmaknak úgyhogy tö úgyhogy szoros kapcsolatban vagyunk az fff-el meg az itthoni extinction rivellionnal is és próbáljuk őket segíteni abban hogy tudjanak önszerveződni és teret meg helyszínt meg eszközöket biztosítunk nekik arra hogy minél jobban tudjanak szerveződni van egyébként egy barkácsműhelyünk is ahol a learning by doing vagyis a a csinálás son alapuló tanulás szemlélet az ami így meghatározza igazából a bolygónak az egész működését és erre tök jó az is hogy van egy barkácsműhelyünk ahol tényleg az emberek a saját kezükkel hozhatnak létre dolgokat amellett hogy egyébként meg az önszerveződést tanulják vannak különböző pályázati lehetőségeink amire fiatalok pályázhatnak ha mondjuk valami van valami ötletük mondjuk zöld társasjátékot szeretnének csinálni vagy valami eseményt akkor arra tudunk forrást biztosítani nekik úgyhogy igazából mi egy tér vagyunk ami szeretné segíteni a fiatalokat abban hogy minél elkötelezettebben tudjanak a zöldségért tenni és akkor egy kicsit a diákokhoz kanyarodnék ugye azt én magam is tapasztaltam a saját bőrömön hogy a a közoktatás helyzete az utóbbi éve ben egyre romlik de valahogy úgy tűnik hogy a az elmúlt tanévben telt be a pohár sok tanárnak és diáknak is meséljetek légyszi arról kicsit hogy az egységes diákfront alapítását azt azt azt mi hozta létre tulajdonképpen mi volt az a gyújtópont nekem erről egy kicsit nehéz beszélnem mert én csak december óta vagyok tag az edf korábban alapult meg meg már előtte is voltak kisebb diákszervezetek mint például a d vagy a grund viszont én ahogy én látom a szervezet megalapításának a célja az volt hogy tehát korábban nem voltak diákszervezetek akik mondjuk a közéletben részt vettek maximum az adom de ugye az adomot egyetemisták vezetik főleg meg nincsenek is sokan [Zene] és szerintem az egységes diákfront megalapításának az volt a célja hogy h bevonja az olyan diákokat egy egy szervezetbe akik igenis akarnak tenni a tenni valamit azért hogy a közélet jobb legyen mármint hogy az oktatás ügyben nyilván elsősorban és és az ilyen tenni akaró diákokat összesűríteni szerintem ez volt a [Zene] célja említetted hogy betelt a pohár szerint szerintem óriási szerepet játszott ebben a státuszt törvény ami ahogy ugye emlegetjük bossus törvényz tényleg egy ilyen reakció volt és és egy másik része a dolognak szerintem az hogy ugye nagyon nagyon hosszú hosszú időn keresztül felszínen tartattuk a a problémát és hogyha hogyha valaki hal róla akkor utána több bátorsága van mondani hogy hogy igen ez ez tényleg nem oké úgyhogy szerintem szerintem emiatt is történt ez az úgymond betelt a pohár ami már korábban is tele volt nyilvánvalóan ugye itt arról beszélünk tulajdonképpen hogy magyarországon nagyon sok minden nem úgy működik ahogyan mi szeretnénk és hát ezért is fontos hogy ti vagytok aktivisták mesélnétek arról egy kicsit hogy az aktivista létetekben milyen nehézségekkel kihívásokkal szembesültök szembesültetek nekem arró az jut szembe erről a kérdésről hogy amikor először elkezdtem aktivista dolgokat csinálni a meg így szóval amikor először rájöttem arra hogy dolgok nem úgy történnek ahogy én azt szeretném és én ez ellen tehetek akkor akkor ez egy olyan haragot váltott ki belőlem meg egy olyan szemléletformálódást ami így kihatott az egész életemre és szerintem nagyon elviselhetetlen voltam ebben az időszakban mert mert állandóan mindenkinek arról beszéltem hogy ez így nincsen rendben és az egész rendszer amiben élünk az fenntarthatatlan és szerintem mindenkinek elege volt belőlem egy jó másfél évig és és szerintem amúgy nekem ez t tényleg ez volt a legnehezebb hogy hogy bevinni ezeket a problémákat a személyes kapcsolataimba és megtalálni a határt hogy mikor kell erről beszélni és mikor nem kell erről beszélni és most inkább az az van hogy ezekről a dolgokról nem beszélek és és így kényelmeseb benne lenni a kapcsolatokban de egyébként ez az ami nagyon nehéz hogy amit dolgozom meg egyébként amit tanulok is azok mind nagyon politikai dolgok amik amik sokszor váltanak ki vitát és akkor ha találkozom valakivel és megkérdezik hogy hol dolgozom akkor nem min mindig mondom el szívesen hog a greenpeace-nél mert akkor adott a lehetőség arra hogy egyből elkezdjünk arról vitatkozni hogy most tényleg úgy volt a legutolsó akció ahogy kellett volna lennie vagy sem és és ez nagyon-nagyon fárasztó úgyhogy én ezt mondanám [Zene] legnehezebbnek szerintem is ez nagyon nehéz kérdés és nagyon sokszor szembesültünk azzal a problémával hogy ugye az fff az egy nemzetközi mozgalom és ez lehetőség ad arra hogy összehasonlítsuk magunkat más országokkal ami nem jó dolog hiszen németországban például óriási tüntetések voltak országszerte és rengeteg embert megmozgattak az aktivisták és nagyon sokszor csalódottságot éreztünk amikor mondjuk ezeket a számokat mi itt magyarországon nem tudtuk elérni és nagyon sokszor szembesültünk azzal hogy magyarországon egy teljesen más szájk és tüntetés kultúra van és hogy az emberekben milyen félelem van ezzel kapcsolatban és menny nehéz elmondani azt hogy ha valami nem tetszik akkor jogunk van és talán azt is mondhatom hogy kötelességünk ezt kifejezni és igenis megoszthatjuk a véleményünket és igenis diákok akik nem szakértők nem szakképzett emberek ha valami szerintük rosszul működik az országban akkor joguk van ezt elmondani és nem mindig kell rögtön tökéletes megoldássra is szolgálni hanem elég az hogyha azt mondjuk hogy ez így nem működik és erről gondolkoznunk kéne és erről kérdezzük meg a szakembereket és figyeljünk arra hogy mit mondanak a tudósok és szerintem ezt nehéz megérteni itt magyarországon és nagyon sok embert ez tart vissza hogy mi van hogyha valami rossz történik vele hogyha felvállalja a véleményét és az arcát valamihez adja és esetleg a nevét megismerik az emberek illetve a másik nehézség az aktivist létben hogy ezt mindenki a szabadidejében csinálja és például a fridays for future-ben gimnazzista egyetemista diákok vannak akik a szabadidejüket áldozzák arra a tanulás mellett hogy részt vegyenek ebben a közösségben és sokszor hosszú órákat töltenek azzal pihenés szórakozás helyett hogy szervezzenek egy akciót vagy petíciót fogalmazzanak meg és nyilván akkor működik jól a mozgalom hogyha mindenki lelkes és van ideje és nagyon sokszor a kiégés az egy nagyon nagy veszély egy ilyen aktivista közösségben és nagyon kell figyelni egymásra marci és mi a ti mennyire tapasztaljátok ezt hogy hogy így a diáktársaitok körében hogy félelem van mondjuk attól hogy hogy megbéjegeznek titeket amiről itt az éi beszélt hát nekünk az a szerencsénk hogy a szervezeten belül nálunk ez úgy működik hogy ilyen dolgokba nem megyünk vele tehát a mi szervezetünk nek nincs arca nincs egy személyhez köthető neve nekünk a szervezetünk van ha színpadra kiállunk mindig csoportosan állunk ki csoportosan mondunk beszédet az előző rendezvényünkön ugye tegnap például a miniszterelnök úrhoz intézett levelünket arc nélkül név nélkül többen olvasták föl szóval mi nehezen vagyunk támadhatóak mármint személyünkben nehezen vagyunk támadhatóak szervez zetileg pedig ez is a nehéz én például ezt szerettem volna válaszolni a kérdésre hogy szerintem mindenkiben van egy ilyen megfelelési kényszer hogy most most feleljünk meg a közvéleménynek feleljünk meg a saját támogatóinknak feleljünk meg azoknak is akik egyébként nem támogatnak minket hogy egyrészt hogy ne legyünk támadhatóak másrészt azért hogy hogy még több támogatót szerezzünk tehát hogy ez nálunk így működik és nálunk ez az elején is így lett kitalálv ami szerintem nagyszerű dolog mert ilyen szempontból nálunk szinte semennyire sem sérül [Zene] senki de és egyébként bocs még erre visszakérdeznék hogy ettől meg lehet óvni magatokat mármint ettől a lejárató kampánytól karaktergyilkosságoktól ti mennyire részesültök ebben és ezt majd…
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
- Fridays For Future
- Egységes Diákfront
- Bolygó zöld közösségi tér
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Milyen fiatal aktivistának lenni? - Élő beszélgetés a Rakparton”
Miről szól ez az epizód: „Milyen fiatal aktivistának lenni? - Élő beszélgetés a Rakparton”?
A Kihalni Veszélyes podcast harmadik élő adása fiatal aktivistákkal foglalkozik, bemutatva az aktivizmus kihívásait és céljait Magyarországon. A beszélgetésben részt vesznek a Fridays For Future és az Egységes Diákfront képviselői, valamint a Bolygó zöld közösségi tér… Az epizód a Kihalni veszélyes című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 09. 20..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Milyen fiatal aktivistának lenni? - Élő beszélgetés a Rakparton”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Őri Ádám.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Milyen fiatal aktivistának lenni? - Élő beszélgetés a Rakparton”?
Fő témái: aktivizmus, magyarország.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Milyen fiatal aktivistának lenni? - Élő beszélgetés a Rakparton”?
Megjelenés: 2023. 09. 20.. Hossz: 1 óra 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kihalni-veszelyes/milyen-fiatal-aktivistanak-lenni-elo-beszelgetes-a-rakparton-c7c43cf4
Több epizód a Kihalni veszélyes-ből
- Szervezzünk közösségi ökotábort! - Beszélgetés Fórián Norberttel / Kiutak Podcast #14
Ebben a Kiutak podcast epizódban Fábián Erika és Kovács Dóri vendége Flórián Norbert biológus, a Látó-Mező és Földhangoló táborok alapítója. A beszélgetés az ökotáborokról szól, k…
- Segítsük elő könyvtáraink zöldítését! - Beszélgetés Kovács Norberttel és Liebhauser Jánossal / Kiutak Podcast #13
A Kiutak Podcast #13. epizódjában a vendégek, Kovács Norbert és Liebhauser János, a szekszárdi Illyés Gyula Könyvtár munkatársai beszélnek a könyvtárak zöldítéséről. Megosztják ta…
- Kerékpározzunk többen - többet! - Beszélgetés Kürti Gáborral / Kiutak podcast #12
A Kiutak podcast vendége Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, aki a kerékpározás és a szelíd közlekedési módok szerepéről beszél a városokban. Kiemeli, hogy a gyaloglás az…
- Hová vezet egy szem eperfa? - Természetkapcsolat és mélyökológa
A Kihalni veszélyes podcast ezen epizódjában Berecz Ági környezeti nevelő, mélyökológia csoportmunka facilitátor, önismereti mentor és erdőfürdő vezető a vendég. A beszélgetés sor…
- Szociális farmok Magyarországon – a gyógyulás és a fenntarthatóság szolgálatában
A Kihalni veszélyes podcast mai adásában Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány vezetője mesél a magyarországi szociális farmokról. Az adásból kiderül, hogyan indult a nemzetkö…
- Fiatalok a zöld fordulatért
A Kihalni Veszélyes podcast vendégei fiatal aktivisták, akik a zöld mozgalmakról és a fiatalok szerepvállalásáról osztják meg gondolataikat. Szeszák Panka (Bolygó), Forján Lili (Ö…
- Komposztáljunk közösen! - Beszélgetés Merza Péterrel és Markó Gergellyel / Kiutak podcast #11
Az epizódban Merza Péter, a Humusz Szövetség alelnöke és Markó Gergely, a Boráros téri közösségi komposzt komposztmestere beszélgetnek a komposztálás fontosságáról és gyakorlati m…
- Becsüljük meg vizeinket! - Beszélgetés Kajner Péterrel / Kiutak podcast #10
A Kihalni veszélyes podcast e heti adásában Kajner Péterrel, a WWF Magyarország Élő folyók programjának szakértőjével beszélgettek a magyarországi vizek állapotáról. Kiemelték, ho…
- Természet és egészség - Beszélgetés Mihók Barbarával!
Mihók Barbara ökológus és mentálhigiénés szakember a Kihalni veszélyes podcast vendége. A műsorban a természet és az emberi egészség komplex kapcsolatát járják körül, beleértve a…
- Építsünk természetes anyagokkal! - Beszélgetés Bihari Ádámmal és Medvey Boldizsárral / Kiutak podcast #9
A Kihalni veszélyes podcast #9 adásában Bihari Ádám és Medvey Boldizsár építészekkel beszélgettek a környezettudatos építésről. Főként a vályog fenntarthatóságáról, a természetes…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A jövő hangjai - generációk találkozása (2024. február 02., péntek 14:00) — A jövő hangjai - generációk találkozása
Penke Bence műsorvezető Zelenák Jennyvel és Mészáros Bencével, az Egységes Diákfront tagjaival beszélget az oktatási rendszerről. A műsor a harminc alattiakról szól.
- Nem elég kiabálni, hogy mocskos Fidesz! - Pankotai Lili és Lakatos Ádám // NEREN TÚL — Kontroll - Eljött az ideje
Pankotai Lili és Lakatos Ádám aktivisták a NEREN TÚL című műsor vendégei voltak. A beszélgetés során szó esett a fiatalok kormánypárthoz való viszonyáról, Orbán és Magyar beszédei…
- Z, mint zöld generáció — VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól
Ez az epizód a zöld generációról és a környezettudatos életről szól, a nemzetközi hulladékgyűjtő nap alkalmából. Tárgyalja a fesztiválok hulladékkezelését, a műanyag poharakat és…
- Aktivizmus ma: mennyit számít az egyén, mit érhet el a tömeg? — Lételem - A WWF Magyarország zöld podcastja
A WWF Magyarország Lételem podcastjának új évadában Gigler Dóra, a WWF környezeti nevelési szakértője és Macskásy Éva, a Fridays for Future aktivistája beszélgetnek a környezetvéd…
- A környezetvédelem jövője a fiatalok szerint: innen már csak felfelé vezet az út? — zCast - a HVG fenntarthatósági podcastja
Őri Ádám humánökológus és Szeszák Panka Eni, a Bolygó Közösségi Tér programkoordinátora a környezetvédelem jövőjéről és a zöld átmenetről beszélget. Kitérnek a fiatalok véleményér…
- Fenntartható Városok podcast – Szabolcs-Szatmár-Bereg megye — Élhető Települések Országos Szövetsége
A Fenntartható Városok podcast Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéről szóló epizódja a fiatalok helyben tartásának kihívásait, az önkormányzatok szerepét a fenntarthatósági szemléletform…
- Miért legyél környezetvédelmi önkéntes? — Harminc perc az önkéntességről
Ez az epizód a környezetvédelmi önkéntességgel foglalkozik, feltárva, mi motiválja az embereket, milyen tevékenységeket végeznek, és milyen hatással van az önkéntesség a társadalo…
- Fiatalokat érintő problémák — Bánki - Péch Hangadó
A Bánki - Péch Hangadó podcast epizódjában Barcza László szociális segítő a fiatalokat érintő problémákról beszél. Megtudhatjuk, milyen esetekben fordulhatnak hozzá a diákok, és m…