Ungváry Krisztián a Nem hagytak nyomokat (16) c. film vetítése előtt / Mozinet Nagylátószög -Filmnapok
· PT33M35SÖsszefoglaló
Ungváry Krisztián az 1983-ban játszódó „Nem hagytak nyomokat” című film vetítése előtt tart előadást, összehasonlítva a lengyel és magyar kommunista rendszereket. A film egy diák rendőrségi halálát dolgozza fel Lengyelországban.
Röviden
- Műsor
- Mozinet Nagylátószög
- Megjelenés
- 2023. 08. 17.
- Hossz
- 34 perc
- Szereplők, említett nevek
- Veiszer Alinda
- Témák
- film, kommunista rendszerek
Ebben az epizódban
Ungváry Krisztián történész, bevezetőt tartott amit mindenképpen érdemes meghallgatni a film megtekintése előtt, ha szeretnénk tudni, hogy mennyiben volt hasonló és miben tért el egymástól a lengyel és a magyar kommunizmus, amiből tippeket kaphatunk arra is, hogy miért járnak előttünk a lengyelek a múlttal való szembenézés terén.
A film olyan történetet dolgoz fel, amely az egész keleti blokkot megrázta, bármennyire is próbálta a lengyel államhatalom eltussolni. 1983 nyarán, Lengyelországban már néhány hónapja felfüggesztették a kommunista kormányzat által korábban bevezetett hadiállapotot, de a rendőrség továbbra is figyelmen kívül hagyja a lakosság jogait.
Egy érettségi előtt álló diákot mondvacsinált indokkal előállítottak, majd halálra vertek a rendőrök, a legjobb barátja, Jurek Popiel (Tomasz Zietek) szeme láttára.
A szemtanú fiú hamar az állam ellenségévé válik.
Jureknek döntenie kell: meghunyászkodik, vagy tanúskodik barátja ügyében, és kiáll az igazság mellett, még ha ezzel a saját és szerettei életét kockáztatja is.
Matuszynski, Az utolsó család rendezőjének ledöbbentő erejű legújabb filmje bár közel negyven évvel ezelőtt játszódik, mondanivalója aligha lehetne aktuálisabb.
A Nem hagytak nyomokat a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált, Lengyelország ezt az alkotást nevezte a legjobb nemzetközi film kategóriába a 2022-es Oscar-díjra.
A Nem hagytak nyomokat elérhető a Cinegón! https://cinego.hu/filmek/nem-hagytak-nyomokat A Mozinet hivatalos felületei: Facebook: https://www.facebook.com/mozinet Instagram: https://www.instagram.com/mozinetfilmek TikTok: https://www.tiktok.com/@mozinet.tiktok YouTube: https://www.youtube.com/@mozinet Weboldal: https://mozinet.hu
Említett entitások
Témák
- film
- kommunista rendszerek
Személyek
Szervezetek, cégek
- Mozinet
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ungváry Krisztián a Nem hagytak nyomokat (16) c. film vetítése előtt / Mozinet Nagylátószög -Filmnapok”
Miről szól ez az epizód: „Ungváry Krisztián a Nem hagytak nyomokat (16) c. film vetítése előtt / Mozinet Nagylátószög -Filmnapok”?
Ungváry Krisztián az 1983-ban játszódó „Nem hagytak nyomokat” című film vetítése előtt tart előadást, összehasonlítva a lengyel és magyar kommunista rendszereket. A film egy diák rendőrségi halálát dolgozza fel Lengyelországban. Az epizód a Mozinet Nagylátószög című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 08. 17..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ungváry Krisztián a Nem hagytak nyomokat (16) c. film vetítése előtt / Mozinet Nagylátószög -Filmnapok”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Veiszer Alinda.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Ungváry Krisztián a Nem hagytak nyomokat (16) c. film vetítése előtt / Mozinet Nagylátószög -Filmnapok”?
Fő témái: film, kommunista rendszerek.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ungváry Krisztián a Nem hagytak nyomokat (16) c. film vetítése előtt / Mozinet Nagylátószög -Filmnapok”?
Megjelenés: 2023. 08. 17.. Hossz: 34 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/mozinet-nagylatoszog/ungvary-krisztian-a-nem-hagytak-nyomokat-16-c-film-vetitese-elott-mozinet-nagyla-6254d343
Több epizód a Mozinet Nagylátószög-ből
- Az építészet maga a téboly / Erő Zoltán, Smiló Dávid & Borenich Levente / Mozinet Nagylátószög
Az "Egy dán építész Párizsban" című film kapcsán Erő Zoltán főépítész, Smiló Dávid építész és Borenich Levente szerkesztő az építészetről, a hatalomról és a jelenkori Magyarország…
- Egy tyúk bármit eljátszik / Halász Árpád & Kovács Gellért / Mozinet Nagylátószög
A Mozinet Nagylátószög videósorozat vendége Halász Árpád állatkoordinátor, akivel Pálfi György Tyúk című filmjének forgatásáról beszélgettek. Halász elmondta, hogy az idomítás hel…
- Van még szükség köztársasági elnökre? / Schultz Nóra, Nahimi Botond & Veiszer Alinda / Nagylátószög
A Mozinet Nagylátószög eseményén Schultz Nóra politikai elemző és Nahimi Botond politológus Veiszer Alinda újságíróval beszélgetett Paolo Sorrentino "A kegyelem" című filmjéről. A…
- "Az elme szabad állat" - Fazekas Gergely & Lukács Luca - Kurtág töredékek
Fazekas Gergely zenetörténész és Lukács Luca beszélgetnek a Mozinet Nagyszög legújabb adásában Kurtág György zeneszerzőről, különös tekintettel a Kurtág töredékek című dokumentumf…
- Ha a hallucinációinkról meg tudunk egyezni, azt hívjuk valóságnak - Enyedi Ildikó & Veiszer Alinda - Mozinet Filmnapok közönségtalálkozó
Enyedi Ildikó filmrendező a Mozinet Filmnapokon mesél a „Csendes barát” című filmje inspirációiról. Elmondja, hogy eredetileg egy különleges, éjjel nyíló virágú növény lett volna…
- Nem volt kedvem rosszkedvű filmet csinálni / Enyedi Ildikó & Veiszer Alinda / Mozinet
A "Mozinet Nagylátószög" podcast vendége Enyedi Ildikó filmrendező, aki Veiszer Alindával beszélget a "Csendes barát" című filmje kapcsán. A stáb a Sellyei Kastélypark arborétumáb…
- A művészek olyanok, mint az erdőkertészek / Dragomán György & Kovács Gellért / Mozinet Nagylátószög
Kovács Gellért filmkritikus és Dragomán György író beszélget Enyedi Ildikó új filmjéről, a Csendes barátról. A film ember és növény kapcsolatát, valamint olyan társadalmi kérdések…
- A rendszer elleni lázadás helyett egymást gyilkolják / Pogátsa, Szirmai & Pauló-Varga / Nagylátószög
A Mozinet Nagylátószög podcast új epizódjában a "Nincs más választás" című film kapcsán Pogátsa Zoltán közgazdász–szociológus és Szirmai Gergely filmkritikus beszélgetett Pauló-Va…
- A csönd is tele van érzelemmel / Gyárfás Dorka & Dr. Piczkó Katalin / Mozinet Nagylátószög
A Mozinet Nagylátószög podcast vendégei Dr. Piczkó Katalin pszichiáter és Gyárfás Dorka újságíró, akik a Vermiglio – A hegy menyasszonya című film kapcsán beszélgetnek. Fő témáik…
- Ha összegyűlnek a nők, ott bölcsességek fognak elhangzani / Punyi-Jevuczó Diána & Gyárfás Dorka
A Mozinet, a hegy menyasszonya című film kapcsán Gyárfás Dorka és Punyi-Jevuczó Diána (Fonóasszony) beszélgetésében a női közösségek megtartó erejét és a hagyományok szerepét elem…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 1968 (vendég: Breier Ádám) — Magyar Filmek Ától Cettig
Breier Ádám rendezővel beszélgetnek az 1968-as év magyar filmgyártásáról, a filmekről és arról, milyen hatással volt a kor a művészetre. Szót ejtenek Breier Ádám rendezői munkássá…
- Szimler Bálint: Egy pedagógusnak talán nehezebb végignézni a filmet — Budapest TE meg ÉN
Szimler Bálint rendező első nagyjátékfilmje, a Fekete pont a magyar iskolarendszer problémáit mutatja be. Az alkotás fogadtatásáról, valamint a benne felmerülő, minden korosztály…
- Disszidálók — KatPol Kávéház
Ebben az epizódban a KatPol Kávéház a keletnémet filmeket, különösen A mások élete és a Néma forradalom című alkotásokat elemzi, bemutatva a Német Demokratikus Köztársaság mindenn…
- Szabó István filmjei — Régen minden jobb volt
Ez az epizód Szabó István filmrendező életművét tekinti át a "Zárójelentés" című filmjének bemutatója kapcsán. Szó esik a "Mephisto-Redl ezredes-Hanussen" trilógiáról és az Oscar-…
- Két film egyben az Érdekvédelmi terület, az egyik a szemnek, a másik a fülnek szól | After+ — Telex After
A Telex After+ adásában Bakos Barna, Bicsérdi-Fülöp Ádám és Kersner Máté az Érdekvédelmi terület című Oscar-jelölt filmről beszélgettek. Szó esett Jonathan Glazer rendező életművé…
- Húzós podcast / Nemes Jeles László: A 20. század, mint egy kísértet él velünk 2025-10-24 17:08 — Húzós
Nemes Jeles László Oscar-díjas rendező az "Árva" című filmről és a 20. század történelmi hatásáról beszél a Húzós podcastben. Elmondja, miért építkezik a film saját családtörténet…
- Kix // Mikulán Dávid filmrendező (2025.12.07) — wopcast
Mikulán Dávid filmrendező a vendége a wopcast 81. adásának. A Kix című dokumentumfilm készítéséről és témáiról beszélgetnek, amelyek érintik a sors, a véletlenek, a felelősség, a…
- Jöjj és lásd! (Igyi i szmotri / Come and See, 1985, Elem Klimov) — Vakfolt podcast
A Vakfolt podcast ezen epizódjában Elem Klimov 1985-ös háborúellenes filmjét, a Jöjj és lásd!-ot elemzik. Megvizsgálják a film technikai megoldásait, esztétikáját és a nézőkre gya…