Palikék Világa

WOSSALA ROZINA: NYOLCSZOR KÖLTÖZTEM EL AZ ORSZÁGBÓL, DE MINDIG VISSZAJÖTTEM | Panna, csajok, satöbbi

· PT44M41S

Összefoglaló

Wossala Rozina gasztronómiai szakértő és televíziós személyiség Balázsy Panna műsorában mesél az életútjáról. Kiemelte elvonulásait a dél-amerikai dzsungelben, tapasztalatait a távol-keleti törzsekkel, valamint hogy életében nyolcszor költözött külföldre, de mindig hazatért.…

Röviden

Műsor
Palikék Világa
Megjelenés
2026. 05. 12.
Hossz
45 perc
Témák
gasztronómia, elvonulás, hazatérés, gasztrokultúra, törzsek, kalandvágy
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Nagyon sokáig jártam [zene] Dél-Amerikába, dzsungelekbe elvonulni különböző törzsekhez.

Négyszer egy hónapot csináltam végig.

Ott nincs áram, ott nincs semmi.

Én általában vittem magammal még egy függőágyat, hogy valamiben napközben ott tudjak függeni.

Én egy kalandvágyó ember vagyok, és hogy engem az extrém helyzetek, a kihívások és a kalandok azok töltenek.

Tehát, hogy a félelem az nincsen ilyen annyira az életemben.

Búvárkodtam cápákkal ehhez a sírvavigadáshoz, ehhez a [nevetés] ehhez a defektív >> fáj.

De jó, hogy fáj! [nevetés] Ehhez nagyon nehé nehéz ö játszópajtásokat találni.

Szerintem én nyolcszor költöztem el ebből az országból körülbelül, és hogy mindig visszakerültem, és mindig itt landoltam.

És itt érzem egyszerűen otthon magam, hogy ma mit jelent [zene] neked a gasztronómia. >> Ezek nagyon-nagyon mélyre menő kérdések.

Kedves vannak. >> Ez itt a pannacsajok satöbbi. [zene] Mai vendégem Vosal Rozina.

Köszönöm a meghívást! >> Köszönöm, hogy eljöttél.

Nem volt egyszerű, hogy összehozzuk, mert már nagyon régóta szerettem volna, hogy hogy eljöjj, de örülök, hogy végre sikerül. >> A lényeg, hogy itt vagyok. >> Így van.

Amikor készültem erre a beszélgetésre, mindig visszajött egy érzés bennem, és erről szeretnélek először kérdezni.

Amikor az elvonulásaidról meséltél a dzsungelben, és azt az estét, ha ha elmesélnéd, amikor először töltötted egyedül villany, víz minden nélkül abban a kis házban az éjszakát.

Ó, hogy kontextusba helyezzük a történetet azok számára, akik nem nézték vagy hallották ezt még tőlem.

Én nagyon sokáig jártam Dél-Amerikába, dzsungelekbe elvonulni különböző törzsekhez, és ezeket az elvonulásokat úgy kell elképzelni, hogy a dzsungelben vannak ilyen kis hát nem mondanám egy háznak, hanem egy fadekk, ami szúnyoghálóval körbe van kerítve, és akkor azon van egy matrac és egy vizes valami, amiben van víz, tehát amiből lehet vizet, kancsó vagy valami, és gyakorlatilag ennyit.

Tehát ott nincs áram, ott nincs semmi.

Én általában vittem magammal még egy függőágyat, hogy valamiben napközben ott tudjak függeni, de hogy se áram, se kapcsolat a külvilággal.

És akkor ezek a törzsek, ezek különböző szertartásokat, ceremóniákat tartanak három-négy naponta, amikhez az ember besétál ezekből a ezekből a kicsi tambókból, tambóknak hívják ezeket a kis faházakat, amik el vannak rejtve a dzsungelbe.

Részt vesz egy ilyen akármin, és visszamegy a ezekbe a tambókba.

És hát >> hát javariészt egyedül vagy? 99%-ban egyedül vagy.

És ott ezeken, tehát amikor bemegyek, akkor akkor sem egy társas együttétről van szó.

Tehát az sem arról szól, hogy ott interakcióba lépek bárkivel, hanem azok elmélyülünk saját magunkban.

És én négyszer egy hónapot csináltam végig ezekből, de az legesleelső alkalom az egy csoporttal történt.

Tehát engem nyilván be bolondukból bolond szévbó valakik behülyítettek erre [nevetés] a fantasztikus elfoglaltságra.

És én egy csoporttal mentem el először, és az még az eggyel lightosabb verzió volt, mert ott ezek a tambók, ezek egy picit közelebb voltak egymáshoz.

Tehát, hogy mondjuk kijöttem a tambóból, akkor ugye a távolba láttam a következő embert, akiről tudtam, hogy kicsoda, aki ott van.

Tehát mi 10en mentünk be ebbe az elvonuló központba, és akkor 10 másik emberre volt.

Nem beszélgettünk meg, nem volt köztünk kommunikáció, >> de azt már nagyon sokat jelent a tudat.

Tehát utána azért én elmentem ennek a a falig, ahogy ahogy mindebben az életemben, és akkor már nagyon egyedül is a következő hármat, azt már nagyon egyedül csináltam a dzsungel mélyén, ahol 10 percet kell sétálni, hogy az ember találkozzon valakivel.

Nem emlékszem az első éjszakára, azt kell, hogy mondjam.

De de én egy kalandvágyó ember vagyok, és hogy engem az extrém helyzetek, a kihívások és a kalandok azok töltenek.

Tehát, hogy a félelem az nincsen jelen annyira az életemben, illetve nagyon kiskoromban szerintem kialakult a a félelemmel egy más típusú kapcsolatom. >> A szembenézős kapcsolat. >> M engem én én sokat féltem, amikor kicsi voltam, és én erőt merítettem abból, hogy fölül tudok kerekedni a félelmemen, és valahogy ez egy ilyen működési mechanizmussá alakult ki.

Tehát például amikor az ember szerint szerintem amikor az ember elmegy mondjuk bungi jumpingolni, vagy kiugrik egy repülőből, akkor az nem azt jelenti, hogy az az ember nem fél, hanem pontosan azt az adrenalin löketet élvezi, amikor felülkerekedik a félelmén, mert az egy olyan pillanat, ami egy elképesztő adrenalinbomba.

Ugye a félelem biztos, hogy ott van, csak másképp reagál a szervezet és az agy.

És hogy nekem nekem ez biokémiailag is megmagyarázható, és hogy nekem azt hiszem, hogy kialakult a félelemmel egy olyan kapcsolatom, ami amiben én én ezt spanol spanolom is magam, tehát hogy ezért is kerestem egész életemben mindig nagyobb kihívásokat, extrém dolgokat.

Tehát nagyon sokat búvárkodtam cápákkal, ezért búvárkodtam cápákkal.

Szerint most már ezt látom, hogy ha visszanézek, most már ennek a hobbinak nem élek, de de [nevetés] nagyon sokáig kerestem ezt az élményt, hogy effektíve cápabúvárkodás legyen, mert mert az az adrenalin, amivel ott találkoztam, az egy azzal voltam egy ilyen függőségi kapcsolatban. >> Igen, de az nagyon más a kaland meg a bungi jumping, mint az, hogy saját magaddal találkozol a dzsungel éjszakáján. >> Oké, de az nem az első éjszaka.

Tehát az első éjszaka, az ember bekerül egy dzsungelbe, akkor mitől kezd el félni?

A kígyótól, a póktól, a párducctól, a mit tudom én mitől.

Hát egy egy teljesen idegen környezetben vagyok.

Tehát a aztán amikor elkezdtem ebbe a az élménybe megérkezni és elkezdett nagyon érdekes volt, hogy nálam volt a telefonom, ami ugye ki volt kapcsolva, de hogy folyamatosan hozzányúltam a telefonhoz, el kellett aztán raknom a táskámba, mert három napig még az a reflex bennem volt, hogy na megnézem az Instagramot, vagy na megnézem a és és mond nincsen semmi. [nevetés] Ez ez ez úristen.

És hogy ameddig ezek a dolgok el nem csendesednek, a külvilág zaja el nem távolodik, addig még van egy befelé vezető út.

Tehát ugye ez tényleg arról szól, ezt diétáknak is hívják, mert ez nem egy táplálkozási diéta, hanem egy mentális diéta, merthogy lecsupaszítom a környezetemet annyira, hogy semmilyen input nem érkezik meg.

Tehát amint elhalkul a külvilág, el tud kezdeni felhangosodni a belső világ.

Hát ott aztán az olyan ötödik, hatodik, hetedik nap, amikorra ez ez a történet tényleg elkezd megérkezni.

Tehát ez ugyanolyan, mint amikor elmegyünk nyaralni és tényleg megpróbálunk kikapcsolni.

Hát kell egy pár nap ahhoz, hogy megérkezzünk oda.

És és ez történik a dzsungelben is, hogy hogy ha igazán az ember be vele próbál figyelni, akkor ahhoz kell egy idő, amíg oda megérkezik.

És aztán az, hogy ott mivel találkozik, az az már nagyon egyéni és nagyon nagyon nagyon mindenkinek más, hogy hogy a a szándék is nagyon fontos szerintem, hogy miért megyek egy ilyen elvonulásra, miért akarom ezt a kihívást végigcsinálni, mit szeretnék ettől kapni, hogyha végigcsinálom.

És ez nagyon fontos. >> És ezt tudtad, vagy más fogalmazódott meg a végén, mint amivel bementél? >> [sóhajtás][zihálás] >> Ö minden esetben többet kaptam, és mást is kaptam.

De de de azt hiszem, hogy kell, hogy legyen egy úgymond küldetéstudata az embernek ahhoz, hogy ezt tényleg végig tudja csinálni.

Tehát, hogyha nem lebegy cél a szemem előtt, hanem csak úgy benne vagyok, akkor joggal teszem fel a kérdést egy hét után, hogy mi az atya úristent is csinálok én a dzsungel közepén étlen, szomjan, kommunikáció nélkül a világa.

Tehát, hogyha nincs egy cél, akkor akkor nagyon nehéz ezt végigcsinálni.

Én voltak emberek, akik az én hatásomra úgy gondolták, hogy ez egy jó móka, nem sikerült végigcsinálniuk.

Tehát, hogy hogy volt nem egy nem két olyan ismerősöm, barátom, akik elmentek egy ilyen elvonulásra és a hetedik-nyolcadik napon kijöttek és azt mondták, hogy hát ezt nem. >> Neked mi volt a cél? >> Ezek nagyon-nagyon mélyre menő kérdések, kedvesnal.

Most muszáj, tehát hogy tehát hogy muszáj, azért kell tágabban fogalmaznom, hogy >> nem akarok nagyon személyes lenni.

Nem is nem is arról van szó, hanem hanem >> hanem inkább arról van szó, hogy nem szeretnék belekeveredni egy olyan párbeszédbe itt, ahol amiben nem biztos, hogy hogy meg tudom értetni azt, mert egy nagyon spirituális útról van szó >> és és hogy ez a talán ez a leg intimebb, legmélyebb része az én lényemnek, ami ezeken az elvonulásokon történt és történik, és az én utam része, az én küldetésem, vagy vagy legyen szó bármiről is, hogy fogalmazzuk ezt meg bármilyen perspektívából, hogy igazából miért vagyok én itt ezen a földön, vagy miért mi az én hitrendszerem, a küldetésem, de összességében én egyszerűen meg akartam ismerni önmagam, tehát hogy hogy nagyon azt éreztem, hogy nem vagyok tisztában azzal.

És szerintem ezt én hiszem, hogy az ember embernek ugye a tudat, ezt egy jungiánus tudattérkép is feltárta, hogy egy jéghegyet kell elképzelni, aminek a csúcsa az az 5%, amit mi amit mi használunk, amivel most én itt ülök, tudom, hogy ez egy tea, a kocsim kint áll, mit fogok csinálni holnap, ki vagyok én.

Ez körülbelül 5%, és akkor van 95% a tudat alatt, ami amivel nem vagyok tisztában, és oda vannak azok a működési mechanizmusok beékelődve behuzalozódva amiből reagálok a világra.

És ezek a reakciók, ezek teljesen észrevétlenül tudat alatt történnek.

Tehát nem is tudom, hogy hogy miért reagálok egy piros színre úgy, ahogyan reagálok.

Miért rezzenek meg, vagy zárok be, ha valakinek egy piros póló van?

Lehet, hogy azért, mert három éves koromban egy irgalmatlan pofont kaptam egy piros pólós embertől, amire én már nem emlékszem, de belém égett egy traumatikus élményként.

És azt gondolom, hogy az az igazi szabadság, belső szabadság és a választás szabadsága ott kezdődik, amikor ezeket a beprogramozódásokat elkezdem felfejteni, és elkezdem megérteni a saját működésemet, hogy miért reagálok a világra, mert szerintem a nagyon nagy részben reakcióban élünk a világra.

Nem nem szabad döntés, hanem az inputokra reagálunk.

És hogyha ezeket kibontjuk és elkezdjük felszabadítani ezeket a beégett dolgokat, akkor jön egy szabadság, és akkor jön a választás szabadsága, hogy de hát felnőtt vagyok, hát nekem kell megijednem egy piros pólós embertől, mert nem fog engem pofon vágni, nem fog bántani.

Csak nagyon sokszor ezek a tudatban el vannak rejtve előlünk ezek a részek. >> Hát az, hogy te elmentél mondjuk négyszer, vagy azzem négyet mondtál, >> né négyszer egy hónap volt ez. négyszer egy hónapra, akkor ez egy egy ilyen különböző felfejtési mélységek voltak.

Egyébként nyilván témájában is különböző dolgokkal találkoztam, de én én szerintem mindennek különböző rétegei vannak a tudatban, de hogy én szerintem létezik egy fizikai sík, tehát létezik egy fizikai sík, létezik egy érzelmi, egy tudati és egy spirituális.

Tehát, hogy hogy ezeken a síkokon ugyanazok a dolgok különböző módon jelennek meg, és különböző módon mutatják meg magukat, és különböző hatással vannak az életünkre, a viselkedésünkre, a reakcióinkra, az emberi kapcsolatainkra, a táplálkozásunkra, az alvásunkra, az életmódunkra és és ezeket igazán megérteni, és azt, hogy ezek hogyan szövik be magukat az életnek. mindenféle síkjába.

Az egy nagyon hosszú folyamat.

Az egy az egy nagyon izgalmas és hosszú folyamat.

Szerintem >> azt is szokták mondani, hogy önismeret nélkül nem nem is érdemes igazán kapcsolódni, tehát hogy akkor tudunk minőségi kapcsolódásokat bevonzani az életünkbe, hogyha eljutottunk odáig, valamilyen szintig eljutottunk a saját életünkben, vagy vagy a saját önismeretünkben.

Ezt megerősíted, hogy így van?

Érdekes, hogy ezt mondod, mert a most a Forbes Power Women Summitnak leszek a háziasszonya Szűcs Gergővel, aki egy csodálatos mentor, és az őszinteség ereje a témája ennek a Power Women Summitnak.

Próbálom még összerakni, hogy ezt hogy kell mondani.

Tehát en és és ez ennek kapcsán pont gondolkodtam az őszinteségről, és hogy az őszinteség az egy nyers, radikális belső őszinteséggel kezdődik, és enélkül a a a tisztán látás nélkül befelé nem tud tiszta kapcsolódás létrejönni a külvilággal.

És hogyha nem tud tiszta kapcsolódást létrejönni akár a közvetlen környezetemmel, akkor egy társadalomban sem tud tiszta kapcsolódás létrejönni.

És hogy szerintem, hogyha egy picit reflektálhatok arra, ami most körülöttünk a nagyvilágban történik, illetve nem is olyan nagyvilágban, a kis hazánk országhatárain belül, akkor szerintem nagyon fontos ezt megvizsgálnunk, hogy egy olyan radikális őszinteségre lenne szükségünk a saját múltunkkal és a saját felelősségkel a múltunkkal kapcsolatban, amiből el lehet egy gyógyulási, egy kollektív gyógyulási folyamatot kezdeni.

Hiszen ha er ezt a bevállaljuk, és ez nagyon-nagyon nehéz bevállalni azt, hogy nekem hol van a felelősségem, akár egy emberi kapcsolatban, akár egy társadalmi szinten, akkor tud egy olyan párbeszéd elindulni, ami a gyógyuláshoz vezet kollektív szinten.

Tehát ehhez el kell jutni valameddig.

Szerintem bárki eljuthat valameddig, hogyha meg ha azt megengedi magának, hogy felteszi azokat a kérdéseket.

Nyilván >> elfogadom. >> Igen.

Tehát fel kell tenni ezeket a kérdéseket, és magunknak kell először feltenni ezeket a kérdéseket, nem elkezdeni újjal mutogatni. >> Nyilván van egy teljesen természetes folyamata a megtorlásnak, a bűnösök megkeresésének meg a mindennek.

Ez ezt ezt ez egy teljesen természetes társadalmi folyamat egy ilyen szituációban, de ezt követően pedig igenis saját magunkat is meg kell vizsgálni, mert szerintem minden egyes élethelyzetben a az áldozatszerep az egy az egy az egy kiszolgáltatott szerep.

Ott nekem nincs lehetőségem változtatni.

Csak akkor csak azon tudok változtatni, amiben megtalálom a felelősségemet.

És hogyha az a felelősség 1%, akkor az az 1%, ahonnan én a változást el tudom indítani, mert különben ki vagyok szolgáltatva, rossz a világ, mindenki csúnya, mindenki bűnös, én pedig a szegény áldozat vagyok.

És ez az a az az állapot, amiből szerintem…

Említett entitások

Témák

  • gasztronómia
  • elvonulás
  • hazatérés
  • gasztrokultúra
  • törzsek
  • kalandvágy

Személyek

  • Wossala Rozina
  • Balázsy Panna

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „WOSSALA ROZINA: NYOLCSZOR KÖLTÖZTEM EL AZ ORSZÁGBÓL, DE MINDIG VISSZAJÖTTEM | Panna, csajok, satöbbi”

Miről szól ez az epizód: „WOSSALA ROZINA: NYOLCSZOR KÖLTÖZTEM EL AZ ORSZÁGBÓL, DE MINDIG VISSZAJÖTTEM | Panna, csajok, satöbbi”?

Wossala Rozina gasztronómiai szakértő és televíziós személyiség Balázsy Panna műsorában mesél az életútjáról. Kiemelte elvonulásait a dél-amerikai dzsungelben, tapasztalatait a távol-keleti törzsekkel, valamint hogy életében nyolcszor költözött külföldre, de mindig hazatért.… Az epizód a Palikék Világa című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 12..

Milyen témákat érint ez az epizód: „WOSSALA ROZINA: NYOLCSZOR KÖLTÖZTEM EL AZ ORSZÁGBÓL, DE MINDIG VISSZAJÖTTEM | Panna, csajok, satöbbi”?

Fő témái: gasztronómia, elvonulás, hazatérés, gasztrokultúra, törzsek, kalandvágy.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „WOSSALA ROZINA: NYOLCSZOR KÖLTÖZTEM EL AZ ORSZÁGBÓL, DE MINDIG VISSZAJÖTTEM | Panna, csajok, satöbbi”?

Megjelenés: 2026. 05. 12.. Hossz: 45 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/palikek-vilaga/wossala-rozina-nyolcszor-koltoztem-el-az-orszagbol-de-mindig-visszajottem-panna-8df1806b

Több epizód a Palikék Világa-ből