25.rész | Dallos Zoltán - Alkalmazottból vállalkozó
· PT1H2M13SÖsszefoglaló
Dallos Zoltán, a DLX Média alapítója, Youtuber és szerző, a Spilgery Talk vendégeként ad betekintést a vállalkozói világba. Szó esik a cégépítésről, a vezetői kihívásokról és az Alakalmazottból vállalkozó című könyvéről.
Röviden
- Műsor
- SPILGERY Talk
- Megjelenés
- 2024. 04. 12.
- Hossz
- 1 óra 2 perc
- Szereplők, említett nevek
- Dallos Zoltán, Spilák Gergely
- Témák
- vállalkozás, vezetői kihívások, könyv
Ebben az epizódban
🔥 A Spilgery Talk mai része egy rendhagyó, “meta” epizód, ugyanis egy izgalmas betekintést nyerünk a podcast gyártása mögött álló cég életébe.
Vendégünk pedig Dallos Zoltán, aki vállalkozó, szerző, Youtuber, és kalandvágyó utazó is egyben, de ami talán a legfontosabb, hogy folyamatosan pezsegnek benne az új ötletek. 💼 Zoltán már sokkal régebben belefogott a vállalkozói létbe - amit Alkalmazottból vállalkozó című könyvében is részletez, - de a DLX Média marketing és médiaügynökséget csak 2019-ben alapította.
Az évek során teljes gőzzel fejlesztette mind a szolgáltatásokat, mind a csapatot, mind pedig saját magát, egy vezető útja ugyanis egyenesen a végtelenbe vezet. 💪 Néha például kipróbáljuk magunkat valami újban, ami nem vezet sikerre, vagy éppen annyi ötlet van bennünk, hogy nem tudunk csupán egyre fókuszálni.
Rengeteg döntést is kell hoznunk: egyedül vállalkozzunk, vagy társuljunk valakivel, kiket szervezzünk magunk köré csapatnak, hogyan álljunk meg, és szakadjunk ki a hétköznapokból néha? 🚀 Zoltán példája remekül illusztrálja, hogy a vállalkozásra nem úgy kell tekinteni, mint egy véges projektre, hanem inkább úgy, mint egy új életstílusra.
Nem minden az üzleti érzék - az is fontos, hogy meg van-e bennünk a szenvedély a tevékenységünk iránt, a nyitottság az új lehetőségekre, és látjuk-e az utat, amit hosszútávon be szeretnénk járni. 👉 Youtube: https://www.youtube.com/@SpilgeryTalk 👉 Spotify: tiny.cc/spilgerytalk Social Media: / spilgery.talk / spilgery.talk #spilgery #spilgerytalk #inspiráció # DallosZoltán #podcast #inspiráció #emberek #siker #fejlődés # vállalkozás # üzlet # alkalmazott # alkalmazottbólvállalkozó #spilakgergely #TikTok # influencer # média # marketing # vezető
Említett entitások
Témák
- vállalkozás
- vezetői kihívások
- könyv
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „25.rész | Dallos Zoltán - Alkalmazottból vállalkozó”
Miről szól ez az epizód: „25.rész | Dallos Zoltán - Alkalmazottból vállalkozó”?
Dallos Zoltán, a DLX Média alapítója, Youtuber és szerző, a Spilgery Talk vendégeként ad betekintést a vállalkozói világba. Szó esik a cégépítésről, a vezetői kihívásokról és az Alakalmazottból vállalkozó című könyvéről. Az epizód a SPILGERY Talk című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 04. 12..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „25.rész | Dallos Zoltán - Alkalmazottból vállalkozó”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dallos Zoltán, Spilák Gergely.
Milyen témákat érint ez az epizód: „25.rész | Dallos Zoltán - Alkalmazottból vállalkozó”?
Fő témái: vállalkozás, vezetői kihívások, könyv.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „25.rész | Dallos Zoltán - Alkalmazottból vállalkozó”?
Megjelenés: 2024. 04. 12.. Hossz: 1 óra 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/spilgery-talk/spilgery-talk-25-resz-dallos-zoltan-alkalmazottbol-vallalkozo-b24ea85a
Több epizód a SPILGERY Talk-ből
- SPILGERY Talk ⎮ #67 ⎮ Sárközy Richárd- „Annyi életet kidobtam már a szemétbe” – Egy extrém takarító története
Sárközi Richárd extrém takarító, aki elhunytak után és bűnügyi helyszíneken dolgozik. Saját édesapja halála után talált rá erre a hivatásra, miután egy YouTube videóban hasonló mu…
- SPILGERY Talk ⎪66. rész ⎪ NAGY Lívia - A kontroll ára: ezért nem érzed magad szabadnak
Nagy Lívia szomatikus és traumaalapú mentor a SPILGERY Talk vendége volt, ahol a gyerekkori minták és azok életünkre gyakorolt hatásairól beszélgettek. Szó esett arról, hogy miért…
- SPILGERY Talk ⎪ 65. Rész ⎥ OLGYAY Ádám - Miben segíthet a meditáció?
Ádám Olgyay szociológus és meditációs tanár a transzcendentális meditáció (TM) előnyeit ismerteti. Kiemeli, hogy a TM egy technikán alapuló módszer, amely nem vallás vagy filozófi…
- SPILGERY Talk ⎥ 64. Rész ⎪ – „Nem csodaszer, mégis működik?” – beszélgetés az immunrendszerről
Ebben a részben az immunrendszer, az egészségtudatosság és a modern életmód hatásai kerülnek terítékre. Megemlítik a glutation szerepét, az antioxidánsokat, az energiát, a regener…
- SPILGERY Talk / #63 HERCEG Kevin - 20 évesen berobban? Herceg Kevin első dala és története
Herceg Kevin 20 éves, ambiciózus zenész, aki már 13-14 éves kora óta tudta, hogy a zene az útja. A kezdeti versírástól a szakítás utáni elhatározásáig, miszerint rapper lesz, Kevi…
- SPILGERY Talk ⎥62. rész⎪ VIDÁKOVICS Attila 3.0 - Manipuláció: Hogyan befolyásolnak minket tudatosan?
Az epizódban Vidákovics Attila és Spilák Gergely a digitális korban működő manipulációról, az algoritmusok tudatbefolyásoló erejéről, a propaganda működéséről és az adatvédelem fo…
- SPILGERY Talk ⎥ 61. rész⎪ Egyed Viktor - A Network Marketing igazi arca
A Spilgery Talk podcast műsorában Spilák Gergely Egyed Viktorral, network marketing coachcsal, trénerrel és mentorral beszélget. Viktor mesél angliai network marketing karrierjéne…
- SPILGERY Talk ⎮60. rész ⎮ Panyi Miklós - Nem csak az otthon starttal inspirálja a fiatalokat az államtitkár
Panyi Miklós államtitkár a SPILGERY Talk vendége, ahol a fiatalokat inspiráló Otthon Start programról, valamint a vezetővé formáló értékekről beszél. Kiemeli a sport, különösen a…
- SPILGERY Talk ⎮58. rész ⎮ Zsuzsó&Linda - Illóolaj, életstílus: Te is kipróbálod?
A SPILGERY Talk e heti adásában Zsuzsóval és Lindával, az "olajszőkítőkkel" beszélget Spilák Gergely. Az interjú a Doterra illóolajok valódi erejéről, személyes tapasztalatokról é…
- SPILGERY Talk ⎮57. rész ⎮ Varga Tamás - Polcokból, robotokkal építi a jövőt
Varga Tamás egy garázscégből indult, mára több mint 3000 ügyféllel dolgozó raktártechnikai vállalkozást épített fel. A műsorban a logisztika kulisszatitkairól, a robotizáció jövőj…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Instant Interjú: Dallos Zoltán A vállalkozói szabadság — Érzelemsuli Podcastok
Dallos Zoltán, a DLX Média ügyvezetője egy inspiráló beszélgetésben mesél életútjáról, a vállalkozói létről, kudarcokról és sikerekről, valamint utazásairól az Érzelemsuli Podcast…
- 11. Hol van az a cégméret, amikortól nyereséget termelhetünk - vendég: Dallos Zoltán — Nyereséges Vállalkozás Podcast
Dallos Zoltán, a DLX Media Kft. tulajdonosa és ügyvezetője mesél a cégméret és nyereségesség összefüggéseiről, a tanulás fontosságáról és a vállalkozásépítés kihívásairól. Szó esi…
- 004 A 10. cégen is túl | Interjú Szalai Ferenccel I Mit tanít egy vállalkozói út 10 cég után? Mikor kell elengedni, mikor újrakezdeni, és hogyan változik a döntéshozatal ennyi tapasztalattal? — NextTo - vállalkozói podcast - üzletfejlesztés lépésről lépésre
Szalai Ferenc vállalkozó őszinte önvizsgálata utáni tapasztalatait osztja meg a NextTo podcastban. Tíz sikeres és kevésbé sikeres vállalkozásán keresztül mutatja be az újrakezdés…
- 14. A Komfort Zónán Túl! -Computer Print- Erdélyi Vállalkozói Podcast - Nagy Magyari Zoltán — Erdélyi Vállalkozói Podcast
Nagy Magyari Zoltán, a Computer Print és Terra Siculorum alapítója inspiráló történetét osztja meg az Erdélyi Vállalkozói Podcastban. Beszél sikerekről, kihívásokról és arról, hog…
- INTERJÚ #6 Pollák Lászlóval - PollakPhoto — Vállalkozás olajozottan - Vállalkozás és vállalkozó személyiségének fejlesztése
Pollák László fotós és informatikus az interjúban vállalkozóvá válásáról, a tanulás iránti szenvedélyéről, és a női önbizalom fotózásról beszél. A beszélgetés során kezdő és tapas…
- 1001 ÖTLET – Tutistore, a szabadság és fenntarthatóság inspirálta vállalkozás — Kolozsvári Rádió
Bálint Krisztián, a Tutistore alapítója mesél a vállalkozói útjáról, a kudarcokról és sikerekről, valamint a folyamatosan születő új ötletekről. Szó esik a szabadság és fenntartha…
- 14. Vállalkozásépítés, skálázás, sablonizálás és automatizálás Pál Zoltán Gáborral — LevelUp Podcast
Pál Zoltán Gábor, az ALH Consulting alapítója a vállalkozásépítésről és skálázásról beszél, megosztva tippeit és tapasztalatait az egyéni vállalkozásból 50+ fős céggé növekedésről…
- DUDÁS DOMINIK : FIATALON KEZDETT VÁLLALKOZNI – ÍGY TALÁLTA MEG AZ ÚTJÁT //EP 33 — Mahlzeit Podcast
Dudás Dominik mesél arról, hogyan jutott el az első próbálkozásoktól egy működő marketing vállalkozásig. Beszél az outreach működéséről, az online biznisz felépítéséről, valamint…