Szexualitás és agyi szinkronizáció
· PT33M5SÖsszefoglaló
Az agyi szinkronizáció, vagyis az interperszonális neurális szinkronicitás jelenségét járja körül ez az adás. Két ember agyműködése elkezd szinkronban lenni, amihez két agyi terület, a mentalizációért és a közös cselekvésekért felelős részek együttműködése járul hozzá. Ez a…
Röviden
- Műsor
- szexkultúra podcast
- Megjelenés
- 2025. 10. 02.
- Hossz
- 33 perc
- Témák
- agyi szinkronizáció, neurális szinkronicitás, mentalizáció, agyműködés
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Ez a Szexkultúra podcast és a stúdióban ketten vagyunk.
Szilágyi Szilárd és Lassányi Gábor.
A témát, amit a mai napra hoztunk, az a azt a streamet adtuk, hogy agyi szinkronizáció.
Itt talán felvezetésnek hoznék egy olyan témát, hogy sok ember van, aki arról beszél a szexben, hogy vannak emberek, akivel valahogy ilyen szavak nélkül, különösebb beszéd nélkül is remekül megtalálja a hangot.
Mással meg ez nagyon nehezen megy.
És nyilván nagyon sokat beszéltünk az itteni adásokban is a szexualitással kapcsolatos kommunikációról, hogy mennyire fontos a jó szex ehhez ahhoz, hogy beszéljünk róla. hogy tisztában legyünk a vágyainkkal, hogy tisztában legyünk a határainkkal, hogy tisztában legyünk a partnereink vágyaival, és tudjuk, hogy ő ő mire vágyik, mit szeretne, mit nem szeretne.
Mégis azért egy jó pár embernek ugye megvan az az élménye hogy ezek működnek akár szavak nélkül is, bizonyos emberekkel, bizonyos helyzetekben.
És sokszor, amikor szexualitással kapcsolatos workshopokat tartunk, vagy beszélgetéseket tartunk, akkor azért így följön ennek a kérdése, hogy hány szinten folyik a kommunikáció emberek között akár a szexben.
Mi van a konkrét technikai megvalósításokon túl?
Mitől válik egy szex igazán belsőségessé, igazán szenvedélyessé?
Mitől találják meg az egyes emberek a hogy pontosan, hogy mire vágyik a másik, és ez hogy válik valami igazi összhangá.
És hát ezzel kapcsolatosan ugye szoktuk hozni azt a képet, hogy akár egy tánc, két táncos mondjuk miként tud harmonikusan együtt táncolni, egy mitől válnak a megtanult tánclépések vagy tánctechnikák igazán valami harmonikus összhangá.
És hát ezzel kapcsolatosan azért elég sok mindent mondanak a legújabb agykutatások, meg hát az idegrendszerrel kapcsolatos kutatások. >> Annyira érdekes volt az a felvezetés, amit most mondtál, mert megjelent benne az a fajta redukcionista elképzelés, hogy akkor egészen pontosan mi az, ami miatt két ember együtt tud rezegni. >> Ühüm.
És itt egy fontos dolgot érintünk, hogy van az embereknek személyes tapasztalata arról, hogy más ember társaságában, más emberek társaságában miképpen érzi magát.
Tehát egy olyan jelenségről beszélünk, ami ami egy létező dolog, de sajnálatos módon ez egy multimodális, több csatornán folyó kommunikáció, aminek az eredője lesz az, hogy mondjuk most csak egyelőre két emberről beszélünk, két emberi agy bizonyos területei összeszinkronizálódnak.
Tehát hivatalosan ugye ez az interperszonális neurális szinkronicitás, ami azt jelenti, hogy két agy nakak az működése elkezd szinkronban lenni.
És ez tök érdekes dolog, hogy erre nagyon nagy kutatási eredmények vannak, vagy háttere van, hogy kettő terület az, amelyik összeszinkronizálódik.
Az egyik az, amelyik a mentalizációért felel, hogy mit mit miért tesz a másik?
Ugye ez az elmeolvasásért felelős agyi régió, a másik pedig a prefrontális kéregnek az a része, amit a mit csinálunk közösen régió.
És ennek a kettőnek az együttműködése lesz az, ami ami miatt mi jól fogunk tudni együttműködni, mert sejtjük, kitaláljuk, de valójában itt nem arról van szó, hogy sejtjük és kitaláljuk azt, hogy mi történik a másikban, hanem mi konkrétan rá tudunk hangolódni egy másik ember elmélyére, és ő is ráhangolódik a mienkre, amitől én nem gondolni fogom azt, hogy ő bennem mi történik, hanem én bennem is megjelent. mennek ugyanazok az érzések.
Na most itt van egy fontos rész, amit ki kell emelni.
Sok-sok időn keresztül mi az embert egyénként vizsgáltuk.
Azt vizsgáltuk, hogy ő hogy működik.
És a társas kutatások azok tök jól letudták, mi történik akkor, hogyha én a szeretets személyképét nézik bennem.
Mi történik, hogyha ez és ez tör mindig az egyént vizsgáltuk.
És szerencsére, hála Istennek a tudománynak köszönhetően most már van egy olyan hiperszkennelési megoldásunk többféle technikával, amivel most nem megyünk bele, de ha akarod belemegyünk.
Van egy olyan hiperszkennelési technológiai eszköztárunk, amivel mi egyszerre tudjuk vizsgálni a két agyat.
És azt látjuk, hogy amikor két agyat vizsgálunk egyszerre, akkor nem a agy vagy b agy jellemzői jelennek meg, hanem a + b. olyan agyi tevékenységek jönnek létre, amik nem értelmezhetők az egyik agy, és nem értelmezhetők a másik agy működésével, hanem ezeknek egy emergens része, amiet talán úgy lehet elmondani, hogy egy kiemelkedő része, ami ami a két agytevékenységnek az ből már már többé válik.
Akkor most a ezt a témakört, hogyha behoztuk, szerintem érdemes akkor egy picit távolabbról, nem csak rexreukálva folytatni, tehát hogy miről miről van szó, mi az a jelenség, amiről beszélünk.
És ha már itt a beszélünk szót használtam, ugye ugye ennek a leg egyszerűbb vagy a leghétköznapigbb helyzete, hogyha a két ember valamilyen módon elkezd kommunikálni egymással, és valamilyen módon ez a kommunikáció, ez egy mélyebb szintre tud menni, ugye akkor már elkezdődik valamifajta szinkronizáció, és akkor akkor történik egy történnek olyan információ cserék is, amik nem csak kizárólag a akár a beszéd akár csak a önmagában a kívülről nézett testbeszédre koncentrálódik vagy redukálódik.
Bocsánat. >> Én még még még még még távolabb még távolabból kezden? >> Én ilyen három és fél millió évvel ezelőtt kezdeném >> a és mindenkitől elnézést kérek, aki a konstrukcionista elméletet vallja.
Itt most az evolúciós megközelítésről lesz szó. >> Az ember három három és fél millió éve fejlődik.
Ebben a fejlődésben nekünk a túlélésünk zálga az együttműködés volt, és nem meglepő vagy meglepő, de 15-200 éve beszélünk.
A fejlődésünk egy jelentős részét mi úgy tudtuk megélni, hogy mi nem voltunk képesek a beszédre.
Nekünk össze kellett tudnunk szinkronizálódni egymással azért, hogy a túlélési esélyünket neveljük.
A beszéd az hozzáadott valamit, arról, amiről majd később fogunk beszélni.
Az illatok, a mozgás, a hangok, az egymáshoz való érés, ezek mind segítették azt, hogy mi csoportban jól tudjunk dolgozni.
És akkor mondok egy másik utat, négy fős csoportokat vizsgáltak, hogy mennyire hatékonyan tudnak együttműködni.
És az önbevallásos alapú tesztek azok azt mutatták, hogy egészen konkrétan nem tudták megmondani azt a valóságban, hogy ez a csoport, ez a négyfős csoport mennyire fog tudni együttműködni.
Abban a pillanatban, hogy megnézték az agy szinkronicitást a négy ember között, tökéletesen jól lehetett látni, hogy az a csoport fog tudni jól együttműködni, ahol az agyi szinkronicitás létrejött. létre tud jönni gyorsabban, hatékonyabban, mert ez segítette az együttműködést.
Mi nem tudtunk úgy vadászni, hogy mi megbeszéltük a dolgokat.
Mi úgy tudtunk vadászni, hogy mi képessé váltunk az agyak összehangolására.
Ez ez egy látható, most már látható, mérhető, tudható dolog, hogy akkor a négy agy együttműködik és közösen működik.
És a közös működés hozta létre azt a hatékonyságot, hogy nálunknál nagyobb jószágokat tudtunk elejteni. >> Arról vannak kutatások, hogy körülbelül mekkorára lehet növelni ezt a ezt a létszámot, ami össze tud még szinkronizálódni ilyen szinten, ilyen mélységében. >> Hát ezt nem tudom, hogy erre van-e kutatás.
Azt tudom, hogy nagyobb csoportoknál, 20-30 fős csoportoknál vizsgálták, de ugye ezt azért nehéz megmondani, előadásokon vizsgálták például tanár diákviszonyban, hogy ezt nehéz megmondani, merthogy azért annyira nem járunk az elején ennek a ennek a kutatási vonalnak, de azért még az elején tartunk.
És de hogy például ez a szinkronicitás, ez hogy jön létre az előadótól a diák irányába.
Majd mindjárt mondok egy másik példát, vagy pedig a diákok között is létrejön.
Tehát hogy ugye a feltételezés az, hogy amikor mi csoportban vagyunk, akkor akkor a az agyak egymásra fognak szinkronizálódni.
De ha már itt említettük ezt a diáktanárviszonyt, >> tök jól lehet látni, hogy és itt jön be az, hogy mérhetővé válik neurológiai szinten a szándék. >> Ühüm. >> Ugyanis amikor a arról beszélünk, hogy én érteni akarok valakit. >> Ühüm.
És erről sokszor beszéltünk, hogy ez észlelt megértés, amikor én érteni akarok valamit, vagy tanulni akarok valamit, ami között szerintem túl sok különbség nincs, mert amikor érteni akarlak téged, akkor tanulni akarok rólad valamit, azon fog múlni, hogy az agyi szinkronicitásban a hallgató, a megértő, a tanulónak jelenik meg előbb az a jel az agyában, hogy én tanulni akarok tőled, tanulni akarok rólad, meg akarlak téged érteni.
És ha ez megjelenik, akkor akkor sokkal erőteljesebben jön létre ez az agyi szinkronicitás.
Magyarul amiről mi itt beszélgetünk, hogy a megértés az egy pár a párkapcsolatnak egy nagyon fontos dimenziója, az arról szól, hogy képes vagyok összehangolni az agyamat a másikkal, és ezáltal egy nagyobb kapcsolati elégedettséget fogok tudni elérni, de ez csak akkor fog működni, amikor bennem van egy szándék.
Na hát ez egy izgalmas kérdéskör.
Akkor ugye eljutottunk egy picit a együtt vadászó emberektől a akár a tanár diák kapcsolatig.
Nekem azért azért ez ez a szinkronizáció egy picit megszólított egy másik példát, ami nagyon hasonló ugye itt az előadáshoz, a tanárokhoz.
Ugye meseterapeutaként azért azt sokszor figyeltem meg, meg nyilván én is a tanáraimtól láttam, hogy amikor valaki egy jó jó minőségben meg tudja szólítani a hallgatóságot, akár egy történettel, akár egy mesével, akkor az emberek ott ülnek és van egyfajta mesehallgatási transz, ahol ahol ott vannak, és ott vannak azok a képek, amikre amiket mesél a mesélő, azok megjelennek fejben. adott esetben, ha nagyon hasonló kulturális közegből jönnek, mégho a rész a leírások nem is olyan részletesek, nagyon hasonló képek jelennek meg.
Tehát tényleg, amit a képeknek a küldése az az egy valós.
Hogyha kastélyról mesél valaki egy levegő kastélyéról, akkor valószínűleg, hogyha hasonló kulturellás közegből lévő emberek anyanyelvi szinten beszélik azt a nyelvet, akkor nagyon hasonló módon képzelnék el ezt a kastélyt.
Erre voltak ilyen kísérletek is.
És valószínűleg itt ugyanarról a jelenségről van szó.
Tehát az előadás, a a az a az a fajta mélységű előadás, ahol tényleg ezek megjelennek, ott ott ott ott ez a szinkronizáció valószínűleg szintén létrejön. >> Hogyne?
Hát ezen az elven működik mondjuk egy pszichodrámacsoport, vagy mondjuk egy családállítás, amikor az agyak összeszinkronizálódásával én képes vagyok, képessé válok az elme olvasása.
De ezt nagyon óvatosan mondom, és ezt macskakörömbe tegyük, meg meg idézőjelbe, meg minden, hogy ez nem nem egy agyolvasásképesség, hanem annak a képessége, hogy én megos meg tudom osztani a bennem lévő tudást másokkal, a bennem lévő ismeretet, inkább azt mondom, a bennem lévő érzést, hiszen lehet látni azokat az agyi régiókat, amikor amik ilyenkor nagyon aktívvá válnak.
Tehát ugye megint az érzékelésben két aktív régió lesz.
Például nagyon aktív lesz a tükörneuronendszer, amelyik a másiknak a belső a a a külső tevékenysége alapján a belső világára tud következtetni, és nagyon aktív az a rendszer, amelyik a amiről már beszéltem, hogy a mentalizációért felel, tehát hogy hogy mit gondolhat a másik.
És nyilván egyös kulturális közeg az meg fogja teremteni azt, hogy egy kastélyon szocializálódtunk, vagy hasonló kastélyakon körülbelül azt fogom elképzelni, ezért tudnak jól működni, mert képessé válunk többet kihozni egy kapcsolatból.
Teljesen mindegy, hogy ez egy baráti kapcsolat, egy párkapcsolat, egy terápiás kapcsolat.
Meg én csak ugye itt lehet mondani, hogy a terápiás kapcsolatban is ennek sok nagyon nagy jelentősége van, de erről majd később beszélünk, hogy amikor azt mondod, hogy transzba kerül, tehát hogy gondoljunk bele, hogy tényleg millió évek óta fejlődünk, és nekünk rettegnünk kellett a környezetünktől.
Mi nem tudtuk bezárni az ajtót a ez egy barlangi medve elől, meg a kartfogó tigris elől.
Lehet, hogy be tudtunk bújni, de attól még nekünk folyamatosan résen kellett lenni.
Hát mekkora nagy pozitív érzése az, amikor az agyaink összeszinkronizálódnak, többé válunk ezáltal, és ettől jön egy megnyugtató érzés. >> Aha. >> Mert visszaszabályozza a testemnek azt a felkészültségi állapotát, amivel én folyamatosan pásztázom a környezetemet.
Ez a fajta szinkronizáció valószínűleg ugye ott megvan, legalábbis amit az etológiai kutatásokból így olvastam.
Valószínűleg ott van a más főemlősöknél is, ahol kooperatívan bizonyos tevékenységeket folytatnak. nyilván vannak más fajok is, ahol ennek viszonyára megvannak a jelei, ahol együtt vadászó mondjuk falkákról és egyebekről van szó, hiszen ott nem csak a az a fajta információ megy valószínűleg tovább, hogy én látom mondjuk a szemeimmel, hogy mondjuk a társam mit csinál, hanem van valamifajtai kooperációs jó olyan kooperációs képhesség, ami valószínűleg túlmutat pusztán ezeken a fizikai információnkon, viziális információkon túl. >> Hát ez a fajok között is megvalósul. hogy most nem a kutyaember relációra gondolok, >> hanem például arra, hogy teljesen triviális dolgokat mi mi nem vizsgálunk meg, de szerencsére vannak etológusok, akik megvizsgálják, és van egy baromi jó könyv, a az a magyarul sajnos nem jelent meg, de az összekötött állatok, amelyik pontosan arról szól, >> hogy honnan tudja mondjuk egy gólya, vagy egy fecske Afrikába, hogy el kell indulni Európába.
Hát onnan tudja, hogy fajok közötti kommunikációval elér oda az információ, hogy most már el lehet indulni. >> Tehát ezek az összekötött állatság az nem azt jelenti, hogy én egy állat vagyok, hanem azt jelenti, hogy fajok között is létezik ez a fajta kommunikációs csatorna, ami tényleg egy ilyen kicsit misztikusan hangzik.
És nekem amikor azt mondják, hogy ugye, hogy ikerlángok, akkor akkor az egy ilyen rettenetes érzés, mert itt nem valami misztikus dologról van szó, nem egy spirituális dologról van szó, hanem egy nagyon jól mérhető együtt >> együtt gondolkozásról van szó, amiben hogyha létrejön egy nagyon nagy fokú szinkronicitás, akkor én föl tudok abban olvadni.
És megint csak amikor arról beszélünk, hogy egy párkapcsolatban nem én számítok, hanem a kapcsolat számít, akkor…
Említett entitások
Témák
- agyi szinkronizáció
- neurális szinkronicitás
- mentalizáció
- agyműködés
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szexualitás és agyi szinkronizáció”
Miről szól ez az epizód: „Szexualitás és agyi szinkronizáció”?
Az agyi szinkronizáció, vagyis az interperszonális neurális szinkronicitás jelenségét járja körül ez az adás. Két ember agyműködése elkezd szinkronban lenni, amihez két agyi terület, a mentalizációért és a közös cselekvésekért felelős részek együttműködése járul hozzá. Ez a… Az epizód a szexkultúra podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 02..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Szexualitás és agyi szinkronizáció”?
Fő témái: agyi szinkronizáció, neurális szinkronicitás, mentalizáció, agyműködés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szexualitás és agyi szinkronizáció”?
Megjelenés: 2025. 10. 02.. Hossz: 33 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szexkultura-podcast/149-szexualitas-es-agyi-szinkronizacio-odep2811
Több epizód a szexkultúra podcast-ből
- Mi a csuda az a szerelem?
A Szexkultúra podcast ezen adásában a szerelem fogalmát járják körül a műsorvezetők, Lassányi Gábor és Szilágyi Szilárd. Megvizsgálják, hogy definiálható-e a szerelem biológiai, p…
- Szex és konszenzus
A Szexkultúra podcast e heti adásában a konszenzus fogalmát vizsgálják Szilágyi Szilárd és Lassányi Gábor. Újra és újra felmerül a téma, különösen új kapcsolatok vagy alkalmi kala…
- Milyen a jó szexuális nevelés?
A szexkultúra podcast e heti adása a jó és életkornak megfelelő szexuális nevelés céljait és témáit tárgyalja, az UNESCO ajánlásaira is kitérve.
- Miért jó, ha meg tudjuk nevezni az érzelmeinket?
Az adásban a műsorvezetők, Szilágyi Szilárd és Lassányi Gábor az érzelmi felbontás és granularitás témáját járják körül. Az érzelmek keletkezésének evolúciós hátterét vizsgálják,…
- Amikor egy férfinak nehéz az orgazmus
A Szexkultúra podcast mai adásában a férfiak orgazmussal kapcsolatos nehézségeit járják körül Szilágyi Szilárd és Lassányi Gábor. Szó esik a jelenség lehetséges okairól, mint péld…
- Szexualitás szülés után
Antónia, szoptatási segítő levélben fordul a Szexkultúra podcast műsorvezetőihez, Szilágyi Szilárddoz és Lassányi Gáborhoz. A levél a szülés utáni időszak párkapcsolati intimitásá…
- Szexualitás és a hormonok
Az adásban a hormonok és a szexualitás összefüggéseit járják körül, különös tekintettel a libidóra és a potenciára. Tisztázzák a hormonális háttérrel kapcsolatos tévhiteket, és ki…
- Hányféle lehet a férfiasság?
A Szexkultúra podcast vendégei, Lassányi Gábor és Szilágyi Szilárd ezúttal egy hallgatói levél alapján vitatják meg a modern férfiszerepeket. A beszélgetés érinti a nyugati társad…
- Hol kezdődik a zaklatás?
A Szexkultúra podcast legújabb adásában a szexuális zaklatás és annak határai kerülnek terítékre egy hallgatói levél apropóján. A műsorban a beszélgetés érinti, hogy mi számít zak…
- Lehet-e szex nélkül is teljes egy párkapcsolat?
A hallgatói levél a párkapcsolat szexualitás nélküli működéséről kérdez. A műsorvezetők, Szilágyi Szilárd és Lassányi Gábor elmondják, hogy bár nem minősítik mások kapcsolatát, a…