Szűcs Sándor

Családállítás alaptörvényei

· PT2M59S

Összefoglaló

Szűcs Sándor, aki nemrégiben sikeresen levizsgázott családállítóként, ebben az epizódban a családállítás módszerének alapvető törvényeit ismerteti közérthetően, példákkal illusztrálva. Kiemeli az "odatartozás jogát", hangsúlyozva, hogy minden családtagot el kell ismerni a…

Röviden

Műsor
Szűcs Sándor
Megjelenés
2024. 02. 28.
Hossz
3 perc
Témák
családállítás, pszichológia, családi törvények
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

szia én sanyi vagyok holisztikusan ismereti mentor és tanácsadó téta healing konzulens illetve újdonült családállító ugyanis levizsgáztam ez pedig a megértem podcast szokásosan pár fontos dolog amit szeretnék elmondani itt az elején most szombaton lesz az előadásom mindössze öt-h darab szabadjegy maradt szóval hogyha azt érzed hogy szívesen jönnél de még nem vásároltad meg a jegyedet akkor ez az utolsó lehetőség erre ezen túl a mai rész az egy nagyon izgalmas rész lesz arra gondoltam hogy mivel nagyon sok tudást felevenítettem a vizsga előtt ami most volt másfél hete a családállításos képzésem ezért szeretnék átadni nektek olyan egyszerű és nagyon magától értetődő rendszerszintű működéseket amiket igazából így a családállításon keresztül tanultam meg és ezek azok a törvények ami által a családállítás működik és ezekről szerintem nagyon fontos beszélni hiszen maga a családállítás kapcsán nagyon kevés dogma van nagyon kevés olyan dolog van ami így bekorlátozná ezt a módszert szóval egy elég szabadon alkalmazható technikáról beszélünk de mégis megvannak azok az alapszintű törvényszerűségei amiket nagyon fontos hogy az ember tudjon értsen akkor is ha nem jár családállítássra mert ez rengeteg dologra magyarázatot adhat és fel is ismertethet veled olyan dolgokat amiket nem biztos hogy tudtál eddig na de nem szaporítom tovább a szót hanem inkább bele is csapok a közepébe és elkezdem kifejteni neked ezeket a törvényszerűségeket az első törvényszerűség azt úgy hívják hogy az odatartozás joga mit jelent ez miről szól ez alapvetően abba a családba amibe beleszületsz nagyon fontos hogy el legyél ismerve annak teljes értékű tagjaként nagyon erős odavágyódásunk van és egy ösztönös késztetés van bennünk arra hogy a családunkhoz tartozzunk viszont lehet hogy te is láttál olyan családot ahol valakit azért kirekesztenek mert éppenséggel ő a fekete bárány vagy éppenséggel olyan dolgokat csinál ami miatt a család szégyelli azt hogy hozzájuk tartozik az az adott személy és ezért kilkeztik őt a családon belül mondok erre egy példát járt nálam egy kliens sem pár héttel ezelőtt és a családban mindenki nagyon sokat ferdít náluk és illúziókat kreálnak nem vállalják fel az igazságot és ő egy olyan kislány volt már gyerekkora óta hogy ő mindig kimondta azt ami van és pontosan ezért nagyon kívülállónak érezte magát a családjából és amikor csináltuk az állítást akkor az az oldómondat volt ami a legerősebben megérintette amikor a sajá át belső gyermekének kimondta azt hogy te is a családhoz tartozol ez egy olyan szinten mélyről jövő zsigeri érzés aminek sokszor nem is tulajdonítunk jelentősséget mert annyira logikusnak tűnik de sokszor amikor mi vagyunk abba a helyzetbe hogy nem érezzük magunkat odaavalónak akkor ez nem jut eszünkbe hogy ezt elismerjük önmagunkba és helyre tegyük ezeket az érzeteket én is éreztem egyébként azt többször is a családom kapcsán főleg inkább így a tágabb családom kapcsán hogy az amit csinálok ez a mély önismereti út spiritualitás pszichológia ez nem igazán elfogadott a családomon belül hiszen olyan dolgokra is fény derül amikkel nem mindenki szeretne szembenézni ezért nagyon sokszor éreztem én is azt hogy kívülálló vagyok és hogy hogy nem vagyok elismerve a család tagjaként és hogyha valaki hasonlóképp érez akkor nagyon fontos erősítenie magába azt hogy én elismerem magam a csal család részeként és fontos lehet erre családállítást is csinálni hogyha azt érzed hogy ez egyedül nem tud benned áttranszformálódni illetve itt még egy olyan nagyon fontos dolgot is kiemelek hogy ki az aki ott van a családrendszeredben családrendszerbe beletartoznak ugye a szűk családrendszeredbe anyukád apukád testvéreid a szüleidnek a testvérei nagyszülők tehát hogy szépen így sorjában sok ember és ezt majd lehet hogy majd egy külön részben majd kifejtem egyszer hogy ki tartozik még a családrendszerbe mert vannak nagyon komplex helyzetek is de lényeg a lényeg hogy van-e olyan közeli családtagod így első körben akit mondjuk elfelejtettek van-e olyan elvetélt testvéred magzat aki mondjuk anyukádb ott volt előtted vagy utánnad és nem beszéltek róla van-e abortált testvéred van-e olyan családtag akiről nem beszéltek és valamit mondtok róla például valaki börtönben volt és azt mondták róla róla a családodon belül hogy valójában ő meghalt a háborúban és nem is él vannak-e ilyen titkok miért fontos ez azért mert hogyha a családrendszereden belül van valami elcsúszás ez a családrendszer egy olyan láthatatlan energetikai háló ami úgy köt benneteket össze hogy nem kell akár együtt élnetek nem kell akár beszélnetek gondolok itt például a szüleidre tehát hogy ez akkor is működik és hatással van rád hogyha nem akarod hogy legyen és hogyha vannak olyan családtagok a rendszeren belül akit nem ismernek el a család teljes értékű tagjaként akkor az tud kalamajkát okozni a családrendszeren belül és sokszor ennek a levét azok isszák meg akik valójában nem is tehetnek erről erre mondjuk egy példa hogyha volt olyan családállítás már a a praxisomban hogy volt egy elvetetett testvér és ahogy beraktuk a családállításba az aki életben van és megszületett utána akinek az állítása volt olyan erős sorsösszefonódásuk volt hogy elképesztően megérintette annak a testvérének a halála akit nem is ismert szóval ezek nem feltétlen logikus elmével érthető dolgok ezek sokkal inkább saját tapasztalat alapján átérezhet dolgok és tapasztalások és hát az élet misztériuma csodálatosan benne van ennek az esszenciájában szóval ezzel kapcsolatban így az odatartozás terén ezek így a legfontosabb dolgok a kérdés az hogy te mennyire érzed azt hogy el vagy ismerve a család és a rendszer teljes értékű tagjaként vagy éppenséggel mennyire nem ebből kifolyólag az erre adott válaszod alapján pedig el fogod tudni dönteni hogy van-e ezzel dolgod vagy sincs és minden rendben van a második törvényszerűség amiről érdemes beszélnem az a hely törvénye ami szintén egy elképesztően fontos dolog a családállítás azt mondja ki hogy ilyen esetben hogy kinek hol van a helye a családon belül azt az időrendiség határozza meg a hely törvénye magába foglalja azt is hogy csak akkor lehetünk boldogak és akkor tudunk kiteljesedni az életünkben hogyha a ünkön vagyunk nagyon egyszerűen megfogalmazva a szülők a nagyok a gyerekek a kicsik milyen elcsúszások szoktak lenni hogy példával fejtsem ki és magyarázzam el hogy ez miről szól tegyük fel hogy elválnak a szüleid és ott maradsz édesanyáddal és egy fiú vagy és édesanyád mivel nagyon magányos nehezen éli ezt meg és nem felnőtt minőségből működik ezért te leszel igazából az ő lelki társa és igazából egy létrafokott följebb lépsz a generációs lépcsőn és beállsz édesapád helyére és onnantól kezdve azt érzed hogy te vagy az aki felelős édesanyád érzéseiért te vagy az ő lelki támassza megmentője és már gyerekként olyan terheket kezdenek el rád rakni vagyis hát így édesanyát kezd el rád rakni amit nem bírsz el hiszen gyerekként ez nem a te feladatod és habár elbírod de megnyomorít másik példa tegyük fel hogy nag nagyon okos vagy akárcsak én is önismereti téren és hazamész és egy családi ebédnél elkezded elmondani a szüleidnek hogy nekik milyen kötődési sérülésük van ők mibe sérültek mibe kéne változniuk és hogy ő nekik így nincs rendbe az életük és akkor így elkezdesz igazából beleszólni abba hogy ő neekik milyennek kéne lenni az életüknek rengetegszer csináltam szóval ne ittéld meg magad hogyha magadra ismersz viszont ilyenkor a gyerek nincs a helyén és habár lehet hogy igazad van ahogy nekem is mindig igazam volt nincs jogom ebbe beleszólni és habár azt gondolná az ember hogy ő ezzel nem tesz semmi rosszat magának tesz hiszen ilyenkor nem a saját életedet éled nem a saját életeddel foglalkozol hanem a szüleidével és teljesen az élet életellenesen cselekszel hiszen a te életed az nem visszafelé kell hogy haladjon a szüleid irányába hanem előrefelé lásd mondjuk arra hogy majd egyszer amikor családot alapítasz akkor ott éld meg a nagy szerepét nem a szüleiddel szemben szóval ez elképesztően fontos és fontos az hogy megtanuljunk alázatosak lenni nekem ez volt az egyik legnehezebb dolog elképesztően nehéz volt betörni a nagy egómat azzal kapcsolatban hogy megtanuljam tisztálni a szüleimet és ezáltal így elfogadni tőlük az életet és ez nem azt jelenti hogy mondjuk egy traumafeldolgozásnál nem élhetek meg haragot velük kapcsolatban meg nem lehetek dühös csak egyszerűen az hogy elfogadni azt hogy ők voltak előbb ők a nagyok én a kicsi és megpróbálni ezáltal a terheket sőt nem csak megpróbálni hanem én már letettem ezzel kapcsolatban a terheket magamról amit csak tudtam és nem cipelem azt ami az ő terhük hiszen ha te magadra veszed és beleszólsz a szüleid életébe az azért van mert cipeled a terheiket és ami még itt fontos hogy azt is fontos elismerni hogy ha mondjuk valaki nagyobb testvér vagy kisebb testvér hogy itt is alapvetően az hogy aki előbb volt az elsőbbséget élvez akármilyen csúnyán is hangzik és akármennyire is rossz érzés lehet mondjuk kicsinek lenni ilyen téren illetve nagyként is ezzel vissza lehet élni szóval erre érdemes figyelni viszont ez is egy nagyon fontos dolog hogy meglegyen a kellő tiztelet a test vérek között is okés ezzel kapcsolatban ennyi és a harmadik törvényszerűség az az adok kapok törvénye ez miről szól ez valójában a pozitív és a negatív energia egyenletes áramlásáról szól ez a törvény mondok egy példát hogyha valaki sokkal többet ad a másiknak mint amit visszakap hosszú távon akkor ott fel fog bonulni az energiaáramlás hiszen hiszen aki többet ad ő azt fogja érezni hogy nem kap vissza eleget aki pedig többet kap és nem tud adni eleget ő kevésnek fogja érezni magát és azt fogja érezni hogy kellemetlen számára ez a kapcsolat és lehet hogy ezért fog kilépni belőle hiszen terhessé válik és ilyen esetben nagyon sok értelemben ez egy érdekes példa lesz amit hozok de hogyha megvizsgálunk egy-egy megcsalást általáb van-e van az egyik fél aki önfeláldozásban van mindent megtesz a másikért a szeretet oltárán feláldozza önmagát túl szereti a másikat a másik pedig ahogy egyre többet kap egyre rosszabbul érzi magát nem érzi ezáltal egyenlőfélnek a kapcsolatba magát és mondjuk tegyük fel félrelép és ilyenkor természetesen be lehet állítani az egyik felet annak hogy na ő az áldozat a másik pedig a a bűnös de hogy alapvetően az hogyha ez egy kapcsolaton elül meg tud történni abba valamilyen értelemben megvan mindkét embernek a felelőssége nyilván ne vegyük el a megcsalótól azt a felelősséget hogy senki sem áltott és szorított pisztolyt a fejéhez hogy ezt tegye meg hiszen kiléphetett volna kultúrált módon is a kapcsolatból és mondhatta volna azt hogy köszönöm szépen de ezt én már nem érzem és után megy máshoz szóval hogy ilyen értelemben csak a megcsalóé a felelősség ez igaz de olyan értelemben hogy a kapcsolat eljutott odáig és ekkora energetikai elcsúszások voltak annak lehet köze ahhoz hogy valamelyik fél túl sokat adott a másik pedig azt érezte hogy ezt nem tudja viszonozni ezért elkezdett még kevesebbet adni és elcsúszott az adokkapok egyensúlya szóval ez is egy nagyon érdekes dolog és egy nagyon érdekes működés és szerintem nem lehet mindig ugyanannyit adni de fontos hogy ez oda-vissza működni tudjon két ember között és akkor a hingernek van egy elképesztően zseni ális mondata és megközelítése amit imádok a negatív energia visszaadásáról szól maga ez az értelem ő azt mondja hogy hagyjuk meg a jóistennek a feltétel nélküli megbocsátást hogyha valaki megbánt minket akkor ne adjunk vissza annyit amennyit ő adott nekünk hiszen az elindít egy negatív spirált de van egy gyönyörű szép mondás azt hiszem ez a bibliából ered hogy ha megdobnak köv dobd vissza kenyérrel hogyha bántanak akkor abból adj vissza egy szeletet ez nagyon-nagyon fontos máskülönben a negatív energia nem lesz egyensúlyban az ember életében és itt ami nagyon gyakran elő szokott fordulni hogy aki ugye feltétel nélkül megbocsájt és önfeláldozásba kerül és nem adja vissza ezeket a dolgokat semmilyen ába ő igazából társadalmilag egy ilyen magasabb pozícióba lép így a társadalmi rendszerünknek köszönhetően hiszen piedesztára lesz emelve azzal hogy ő önfeláldozásban van és nem adja vissza úgymond azt a fájdalmat vagy mocskot amit kapott a másik embertől viszont ez azért nagyon-nagyon káros mert ilyen esetben az ember nem védi meg a határait és habár azt érzi hogy társadalmi értelem ben piedesztára kerül és magasztossabb pozícióban a másiknál és akár lehet mondja is hogy nem süllyedek le erre a szintre ott fog maradni a negatív energia és ez szerintem tud vezetni egyébként egy önbecsülés letöréshez is hiszen nincs erő arra hogy az adott ember beleálljon vagyis lehet hogy van de nem használja az erejét szóval ez nagyon fontos én nagyon sokáig csináltam ezt hiszen ezért dicsértek gyerekként hogyha föláldoztam magam és elképesztő sok harag és dű gyűlt fel bennem amit most már nagyon szuperül tudok kezelni hiszen kidühöngtem magam és megéltem ezeket az érzéseket és ebből kifóleg hogyha valaki bánt akkor azt is nagyon szépen le tudom kommunikálni és valamit visszaadok abból mondok egy példát az előző párkapcsolatomnak amikor vége lett ott már volt egy harmadik fél a másik oldalon és amikor amikor a szituációban voltam akkor az pörgött bennem hogy okés jó akkor ebbe nem állok bele meg nem akartam így kellemetlen szituációba kerülni hogy nyilván a volt párom is már kifelé kacsingatott és akkor nem akartam vele se konfrontálódni azért hogy én miért szólok bele hogy ő mit csinál igazából tökre föláldoztam magam miközben marhára bántott ez a szituáció és eltelt jó pár hónap és ott volt bennem az hogy igazából nagyon sokszor említették meg közös ismerősök ennek aá nak a nevét és ott volt bennem mindig egy nagy harag hogy baszódjon meg hogy hogy mit képzelt magáról és azt éreztem hogy ez nekem nagyon nem jó hogy ez bennem van mert feláldoztam ugye magam ez azért marad bennem és megfogalmaztam egy nagyon kedves üzenetet ennek a srácnak hogy maradtak bennem ezzel kapcsolatban rossz érzések habár nem ismerjük egymást közelről de hogy…

Említett entitások

Témák

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Családállítás alaptörvényei”

Miről szól ez az epizód: „Családállítás alaptörvényei”?

Szűcs Sándor, aki nemrégiben sikeresen levizsgázott családállítóként, ebben az epizódban a családállítás módszerének alapvető törvényeit ismerteti közérthetően, példákkal illusztrálva. Kiemeli az "odatartozás jogát", hangsúlyozva, hogy minden családtagot el kell ismerni a… Az epizód a Szűcs Sándor című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 02. 28..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Családállítás alaptörvényei”?

Fő témái: családállítás, pszichológia, családi törvények.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Családállítás alaptörvényei”?

Megjelenés: 2024. 02. 28.. Hossz: 3 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szucs-sandor/csaladallitas-alaptorvenyei-ead84b74

Több epizód a Szűcs Sándor-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból